Gergő

1422 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.
Bellingham, Camavinga, Vini és Alaba az új mezben.
Tovább

Hivatalosan is bemutatták a Real Madrid új mezét

Bár már hónapokkal ezelőtt sejteni lehetett, nagyjából milyen lesz a csapat 2024/25-ös szezonjának szerelése, a mai napon a klub és az adidas hivatalosan is lerántotta a leplet az új szerelésről.

Az új mez ezúttal minimalista designnal készült, a fehér szín az RM betűkből álló, végtelenített mintázattal egészül ki. Az alapszín mellett a fekete jelenik még meg, például a nyaknál, valamint a szponzoroknál.

A letisztult design egybecseng a Real Madrid DNS-ével. A mez a legkiválóbb alapanyagokból és a korábbi évekből ismert, HEAT.RDY technológiával készült, mely jobb szellőzést biztosít a játékosoknak a mérkőzések közben.

Az új mezek jelenleg akciósan érhetők el a klub hivatalos shopjában, az adidas és az egyéb viszonteladók boltjaiban.

Egy kis ízelítő a mezekből, a bemelegítő felsőkből és az edzés mezekből:

Tetszik az új mez?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
Kylian Mbappé a francia válogatott sajtótájékoztatóján 2024. június 4-én.
Tovább

Mbappé: Szeretnék köszönetet mondani Florentino Péreznek

A Real Madrid legújabb igazolása a francia válogatott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogyan érzi magát a bejelentés után, üzent a Real Madridnak és kitért arra is, hogyan élte meg, mikor a szezon elején nem engedte őt pályára lépni a PSG.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

“Mielőtt elkezdeném ezt a sajtótájékoztatót, szeretnék néhány szót szólni. Bizonyára már mindenki hallotta: hivatalos, a Real Madrid játékosa leszek minimum 5 évig. Egy elképesztő öröm van bennem, valóra vált az álmom. Nagyon izgatott, felszabadult, boldog, megkönnyebbült és büszke vagyok. Ez az a klub, amiről mindig is álmodtam, hogy egy nap majd a mezét viselem.”

“Szóval, csak meg szeretném köszönni. Izgatottá tesz a gondolat, hogy hamarosan ennél a klubnál leszek, a világ legnagyobb, a világ legjobb klubjánál. Nagy alázattal vágok majd bele ebbe az új kalandba. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki üzent nekem és mindenkinek, aki valamilyen módon lehetővé tette ezt az átigazolást. Sokkal, de sokkal bonyolultabb volt ez.”

“Elképesztően sokan írtak nekem, nem is tudtam mindet végignézni, de láttam, hogy írt Cristiano Ronaldo, aki a példaképem, Sergio Ramos, Iker Casillas, a jövőbeli és a volt csapattársaim is. Nagyon megérintett az üzenetük. Elképesztően jól esett. Köszönöm nekik is, bízom benne, hogy méltó leszek ezekre a szavakra.”

Mi történt a szezon elején?

“A PSG megüzente a médián keresztül, aztán személyesen is eléggé erőszakosan közölte velem, hogy nem fogok pályára lépni. Luis Enrique és Luis Campos mentett meg ettől. Nélkülük egyetlen egyszer sem léphettem volna pályára. Ez az igazság, éppen ezért leszek örökre hálás az edzőnek és a sportigazgatónak. Hallottam a kritikákat. Én vagyok az első ember, aki megvizsgálja a teljesítményemet. De már az óriási megelégedéssel töltött el, hogy játszhatok. Egy biztos, a következő szezonban nem fogok megelégedni a mostanihoz hasonlóval.”

“Nem voltam szomorú a PSG-nél, de voltak emberek, dolgok, amik elszomorítottak. Mindig arra tanítottak, hogy ne panaszkodjak. Rengeteg pénzt kapok azért, hogy futballozhassak, hogy azt csináljam, amit szeretek, miközben másoknak minden nap a gyárban kell keményen dolgoznia. Szóval, nem érzem fairnek a panaszkodást, miközben látom, mi történik a világban, hogy vannak sokkal rosszabb dolgok, mint az, hogy nem akarták, hogy pályára lépjek a szezon során. Nem volt könnyű. Lehet panaszkodhattam volna, de én így láttam jobbnak.”

A Luxemburg elleni meccs

“Egy boldog játékos valószínűleg jobban játszik, mint egy szomorú. De csak azért, mert sokat mosolygok, még nem fogok meccseket nyerni. Kemény és sok munkára van szükség a győzelmekhez, de nagy megkönnyebbülés ez nekem, boldog vagyok, de ez szerintem látszik az arcomon is. Nagyon boldog vagyok.”

MEGVAAAN A TIZENÖTÖDIK!
Tovább

VIDEÓ: Így ünnepeltek a madridisták a Dürer Kertben

A szombati meccsnézésünkre, az esős idő ellenére is, 1600-an gyűltünk össze, hogy kiszurkoljuk a 15. Bajnokok Ligája győzelmet. A szurkolás sikeres volt, amiről egy remek összeállítást is készített az RTL Fókusz stábja. Hala Madrid!

Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény: Kylian Mbappé

7 éve várja már ez a cikk, hogy élesedjen. Néha elővettük, leporoltuk, aztán ment vissza a piszkozatok közé. Eddig. Ez már hivatalosabb a Napnál is.

A Real Madrid CF és Kylian Mbappé mindenben megegyezett egymással, így a francia játékos a következő 5 idényt a Real Madridban tölti.

Vamos!

Toni Kroos 6 BL-győzelemmel vonul vissza.
Tovább

Kroos: Pontosan így szerettem volna visszavonulni

A német karmester mellett a csapatkapitány, Nacho, a döntő első gólját szerző Dani Carvajal, valamint Thibaut Courtois, Luka Modrić, Toni Kroos, Fede Valverde és Joselu is nyilatkozott.

Toni Kroos

A visszavonuló német középpályás 300. győzelmét szerezte meg a Real Madrid mezében.

“Pontosan így szerettem volna visszavonulni. Nagyon élveztem ezt az utolsó hetet, elképesztő volt a hangulat, de közben a döntőre is fókuszáltam. Nyerni akartunk, így készülünk egész héten. Az első félidő nem úgy alakult, ahogy terveztük, de nem is számít, mert ez a csapat mindig megy tovább, a győzelemhez pedig gólt kell szerezni. Nagyon boldog vagyok, hogy így búcsúzhatok el, nincs ennek jobb módja.”

Nacho

“Ez valami elképesztő. A klub iránti elképesztő elköteleződés az ára ezeknek a sikereknek. A mai nap életem legboldogabb napja.”

Nacho csapatkapitányként emelhette magasba a 15. BL-trófeát.
Nacho csapatkapitányként emelhette magasba a 15. BL-trófeát. (kép: realmadrid.com)

“Egy nehéz meccsen sokat szenvedtünk. A Dortmund nagyon jól meccselt, de tudjuk, hogyan maradjunk együtt a nehéz időszakokban is. Ez a Real Madrid DNS-ébe van írva. Egy újabb este, egy újabb döntő, egy újabb BL-trófea, hogy tovább írjuk ennek a klubnak a történelmét.”

Kapitányként felemelni a trófeát

“Olyan magasra fogom emelni, amilyen magasra csak tudom, mert számomra ez a legkülönlegesebb győzelem, mivel csapatkapitányként élhettem át. Ez is bizonyítja a klub szellemiségét: itt az álmok valóban valóra válnak, életem egyik legszebb napja ez.”

A jövő

“Nem akarok most erről beszélni. Boldog vagyok, hogy tovább írhatom a klub történelmét, most csak ez jár a fejemben.”

Thibaut Courtois

A belga kapusnak hat szezon alatt ez volt a 235. mérkőzése és 150. győzelmét szerezte meg a Real Madrid mezében.

Thibaut Courtois
Thibaut Courtois (kép: realmadrid.com)

“Egy nagyon hosszú és nehéz szezon volt ez, de mégis jól végződött hála a szurkolók, a csapattársak, az orvosok és az edzői stáb támogatásának. Az mester nagyon bízik bennem, ezért örülök, hogy visszaadhattam neki valamit.”

“Az első félidőben nem azt csináltuk, amit az edző kért tőlünk. Aztán átálltunk 4-3-3-ra. Az első félidőben megmenekültünk, aztán nem álltunk le és sikerült gólt szerezni. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Végül öt kapott gól nélküli meccsel zártam, úgyhogy nem panaszkodom.”

Lunin

“Luninnak elképesztően jó szezonja volt, mindannyian nagyon hálásak vagyunk neki. A sérülésem előtt nagyon magas szinten védtem.”

“A családom végig mellett állt a felépülésem során. Velük is fogunk ünnepelni, meg a szurkolókkal is. Találkozunk a Cibelesen.”

Luka Modrić

“Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy ismét történelmet írtunk. Már annyiszor megtettük ezt. Őrületes, amit csinálunk. Tényleg, nincsenek már szavak. Egyedülálló érzés, hogy Nacho és én lettünk a klub történelmének legtöbb trófeájával rendelkező játékosai. Nagy büszkeséggel tölt ez el.

Luka Modrić
Luka Modrić (kép: realmadrid.com)

“Kemény döntő volt. Az első félidőben nem játszottunk jól, több helyzetük is volt, jobbak voltak. Szenvedtünk, de tudtuk, hogy meglesznek a helyzeteink. végül pedig nyertünk.”

“A győztes mentalitás a Real Madrid DNS-ébe van írva. Be se fejeztük az ünneplést, már azon gondolkodtunk, hogy még több trófeát akarunk megnyerni. Nem lehet ehhez hozzászokni, többet és többet akarunk.”

Fede Valverde

“Eléggé szenvedtünk az első játékrészben. Nagyon gyorsan elértek a kontráikkal a kapunkig. Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, és persze örülök a csapatnak. A szünet után váltottunk 4-3-3-ra, ami nagyobb stabilitást adott nekünk.”

“A klub értékei arra sarkallnak, hogy újra és újra nyerni akarsz. Vasárnap meg is ünnepeljük ezt a győzelmet, de már a következő trófeára gondolunk a szurkolóinkkal együtt. Ez is a klubnak a része, ez is hozzátartozik a nagyságához.”

“Mindannyiunknak nagyon fog hiányozni Kroos. Legendaként távozik. Megpróbáltuk a lehető legtöbb dolgot megtanulni tőle és Lukától egyaránt. Mindenért nagyon hálás vagyok nekik.”

Joselu

“Nincsenek szavak, amikkel kifejezhetném ezt az egészet. A Real Madridot sohasem írhatod le. Nagyon erősek voltunk ma, főleg a második félidőben. 15 BL-győzelem, ez a Real Madrid. A családom, a feleségem, a fiam is sírt. Tényleg nem tudom elmondani, mit is érzek most. Minden annyira gyönyörű. Olyan, mint egy álom, de néha ezek a dolgok tényleg megtörténnek.”

Vini Jr. a Real Madrid 15. BL-trófeájával.
Tovább

Vini Jr.: Örökre a Real Madridnál akarok maradni

A döntő második gólját szerző brazilon kívül Éder Militão is nyilatkozott.

Vini Jr.

“Mérhetetlenül boldog vagyok, amiért sikerült egy újabb BL-trófeát nyernem ezzel a klubbal. A klubbal, mely annyira sokat adott nekem. Elképesztő érzés. Nem mindenki tapasztalhatja és nyerheti ezt meg. Talán kívülről kicsit egyszerűnek tűnik, hogy eljutottunk idáig és megnyertük. Rengeteget szenvedtünk a szezon során, például a sérülések miatt, de mindenki kőkeményen dolgozott, hogy sikeresek legyünk.”

“Örömmel tölt el, hogy ennyi ideje a Real Madridban futballozhatok. Remélhetőleg az elnök úr meghosszabbítja majd a szerződésemet, mert örökre itt akarok maradni. Történelmet akarok írni, ahogy Carvajal, Nacho, Modrić és Kroos. Mindannyian hatszor nyerték meg a Bajnokok Ligáját, megmutatták számunkra a követendő utat. Innen szeretnék majd visszavonulni, bár tudom, a Flamengo szurkolói ezt nem engednék nekem.”

Aranylabda

“Nagyon nehéz megnyerni az aranylabdát, az egész szavazási folyamat, meg minden miatt. De minden nap hiszek abban, ami vagyok. A körülöttem lévők sokat mondják, hogy én vagyok a legjobb, végül én is elkezdtem elhinni ezt.”

Éder Militão

“Nagyon különleges győzelem ez számomra a sérülés és a nehézségek miatt. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy végül így zárul le a szezonom. Nincsenek rá szavak. Voltak rendkívül nehéz napjaim, de túljutottam ezeken is a családom segítségével. Most pedig ünneplünk és nagyon boldogok vagyunk.”

“A kispadon ülve még nehezebb, mert nem tudsz a pályán segíteni a csapatnak. Nem tehetsz semmit. Nem is tudtam ülve maradni, végig talpon voltam.”

Tovább

A Dortmund elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Bajnokok Ligája döntőjében.

Kezdőcsapat

1. Courtois
2. Carvajal
22. Rüdiger
6. Nacho
23. F. Mendy
15. Valverde
12. Camavinga
8. Kroos
5. Bellingham
11. Rodrygo
7. Vini Jr

Cserejátékosok

13. Lunin
25. Kepa
3. Militão
4. Alaba
10. Modrić
14. Joselu
17. Lucas V.
18. Tchouameni
19. D. Ceballos
20. Fran García
21. Brahim
24. Arda Güler

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Sok bennem a szenvedély, de nem vagyok a futball megszállottja

A The Times hasábjain jelent meg egy remek beszélgetés az olasz mesterrel, aki mesélt a futballfelfogásáról, a stílustalanságról, az alkalmazkodásról, az egók kérdéséről, a gyermekkoráról és egy-két Zidane-anekdotáról is.

Nincs olyan, hogy Ancelotti-módszer, vagy Ancelotti-iskola. Ő egy régimódi edző, olasz gyökerekkel, aki azzal dolgozik, és ahhoz alkalmazkodik amije van. Hasonlót csinált Claudio Ranieri a Leicester Citynél. Régimódi, de közben modern is, mert enélkül nem lehetne ott 2024-ben a Bajnokok Ligája döntőjében. Ancelotti Real Madridja nem úgy játszik, ahogy Ancelotti Chelsea-je, a Chelsea meg nem úgy játszott, ahogy Ancelotti Milanja. Ancelotti a klubért dolgozik, nem magáért. Ez pedig nagyon egyedi a modern futball legmagasabb szintjén.

Ancelotti egy madridi étteremben találkozott a The Times újságírójával, Martin Samuellel. Carlo szereti az étterem ételeit, borait. Ancelotti egy gazdálkodó közösségben nőtt fel közel Reggiolóhoz Emilia-Romagnában. Bár szegények voltak, de örömmel emlékszik vissza ezekre az időkre.

“Azt ettük, amit a földeken meg tudtak termeszteni. Sajtot, sok-sok sertéshúst, szalámit, prosciuttót – minden nap. Amikor felnőttem és azt hallottam, hogy a sertés nem tesz jót, azt gondoltam, hogy ‘Áh, az lehetetlen!’” – meséli Ancelotti.

Tanulópénz: Baggio és Zidane

Carlo manapság napi egyszer étkezik, mert felszedett néhány plusz kilót, ami nem tesz jót a térdeinek. De az az egy étkezés nagyon bőséges és mindig egy kiváló vörösborral öblíti le. Ez a kis lakoma tökéletes háttéréül szolgál annak a futballfilozófiának felvázolásához, ami nem a dogmákon, hanem az elfogadáson és a befogadáson alapul.

“Amikor elkezdtem edzői karrieremet, akkor teljesen másképp gondolkodtam. Egy rendszert használtam, amit még az AC Milannál tanultam Arrigo Sacchitól. Ez pedig a 4-4-2 volt. Emiatt pedig visszautasítottam például Roberto Baggio leigazolását a Parmánál, mert ő a 10-es pozíciójában akart játszani, de mondtam neki, hogy nálam nincs 10-es, csak két csatárral akartam játszani. Ma már azt mondanám, hogy ‘Baggio, gyere a Parmába, majd elrendezzük a többit.’

“Ehelyett azt mondtam neki, hogy ‘figyelt, Roberto, nincs hely számodra a csapatban’ – ő pedig elment a Bolognába. Ez egy nagy hiba volt, amit a Juventusnál már nem is akartam elkövetni.”

Ez a kis anekdota jól rávilágít Ancelotti felfogására, ami az idei szezonban is tetten érhető volt Jude Bellingham esetében. Az angol játékos a szezon során három szerepkörben is játszott, és még úgy is az egyik leggólerősebb játékos maradt, hogy az Atlético Madrid elleni vereség után egy sokkal védekezőbb felfogású szerepkörben játszatta őt Ancelotti. 

A Chelsea-nek híresen problémás öltözője volt, olyan közeg, mely könnyedén felfalt egy edzőt, akinek nagy az egója, vagy nem elég keménykezű. Ancelotti első évében duplázott a londoni csapattal, majd a második éve utáni menesztését máig bánja Roman Abramovich. Az őt követő André Villas-Boas teljesen elveszett, és márciusra távozott is a kispadról. Az egyik kulcs, hogy tudnod kell, mikor van itt az ideje a kompromisszumoknak.

“A Juventusnál történt meg egyszer, hogy már mindannyian a buszon voltunk, de Zidane késett. Mondtam a sofőrnek, hogy nem várunk tovább, menjünk. De a sofőr meg volt ijedve, és nem ment sehova. Ekkor Paolo Montero leszállt a buszról, hogy beszéljen velem. Mondtam neki, hogy ‘Menjünk, aztán majd megbeszéljük a többit’, mire ő így válaszolt: ‘nem érted. Zidane nélkül nem megyünk sehova.’ Ekkor értettem meg, hogy meg kell hallgatnom a játékosokat. Úgyhogy vártunk.”

Családi hagyaték: Az érzelmek kontrollja

Ezt az Ancelottit ismerjük. Ott áll a pálya szélén végtelen nyugodtsággal, miközben a másik csapat edzője kiabál, mutogat, veszekedik. Ancelotti nyugodt.

“Az a kulcs, hogy bár sok bennem a szenvedély, nem vagyok a futball megszállottja. Nem vagyok a munkám megszállottja. Sosem voltam. Nagyon szerettem a focit játékosként, nagyon szeretem edzőként is, de nem őrülök meg tőle. Csak nyugodt vagyok. Ami fura, mert a meccsek előtt mindig elkap a gyomorideg. Két-három órával a kezdés előtt nem érzem magam valami jól. Gyorsabban ver a szívem és rossz gondolatok töltik meg a fejemet: ‘mi van, ha gólt rúgnak nekünk? mit fogunk csinálni?’”

“Ilyenkor próbálok aludni kicsit, de nem megy. Aztán mikor a játékvezető a sípjába fúj – elkap a nyugodtság. Végre elkezdtük a meccset. Akkor már nincs bennem félelem, csak optimizmus. Minden jó lesz. Kicsit furcsa, hogy így működök. A szívverésem 120-ról 90-re csökken. Akár jól megy a meccs, akár rosszul, képes vagyok magamat kontrollálni. Ugyanígy a sajtótájékoztatókon. És ez azért van, mert nem vagyok megszállott.”

Ancelotti édesapja, Giuseppe Ancelotti akkor hunyt el, amikor Carlo a Chelsea edzője volt. Minden nap beszéltek, azon a furcsa dialektuson, amit a városi olaszok sem értettek. Giuseppe mindig is keményen dolgozott, de az élete minden más területén átjárta őt az a végtelen nyugalom. “Ilyen vagyok én is. Az apám is ilyen volt. Nagyon nyugodt, csendes, sohasem aggódott, sohasem panaszkodott. A családom sokat segített ebben, hogy kontrollálni tudjam az érzéseimet.”

Ancelotti a csapat egy részével a 36. bajnoki cím ünneplésekor.
kép: realmadrid.com

“Apám egy egyszerű gazda volt. Vele, az anyámmal, a nagyszüleimmel és a lánytestvéremmel éltünk együtt. Hatan voltunk és egyáltalán nem volt pénzünk. Számomra a pénz nem fontos, mert enélkül nőttem fel. Sem az apám, sem az anyám nem beszélt erről soha. Azt sem láttam soha, hogy az apám vagy az anyám tiszteletlen lett volna a nagyszüleimmel. Nagyon jó volt a hangulat a családban és persze sok volt a probléma is a pénzhiány miatt.”

Ancelotti gyerekként találkozott először az igazságtalansággal, amikor is a földbirtokos elvitte mindig az apja által megtermelt javaknak a felét. “Apám mindig azt mondta, hogy a birtokos legalább munkát biztosít neki, de számomra 7 évesen ez nem tűnt túl igazságosnak. Apám csinálta az összes munkát, aztán a földbirtokos elvitte a termény felét. Ettől függetlenül boldognak láttam az apámat, mindig tisztelettudó volt a földbirtokossal is.”

“Ez egy nagyon örömteli periódusa volt az életemnek, egészen 15 éves koromig tartott, amikor Rómába költöztem. Manapság keveset látogatok vissza a kis faluba, de amikor megyek, akkor mindig valami különleges érzés fog el. Nehéz, mert egy borzasztó hely. Télen hideg van és köd, nyáron meg hőség, magas páratartalom és rengeteg szúnyog. Szóval, ilyen értelemben borzasztó, de számomra mégis a legjobb. Még mindig vannak arrafelé barátaim is.”

Nem meglepő, Ancelottinak mindenfelé vannak barátai. Sacchi például a mai napig felhívja őt, ha úgy látja, hogy a Real Madrid középpályája nem elég kompakt. De olyanok is felhívják, akiket sohasem edzett, mint például Ole Gunnar Solskjaer. Ancelotti nyugalma a Real Madrid számára is nyugodt időszakot hozott. 2019 márciusa óta 2 edzője volt a csapatnak. Ezidő alatt a Chelsea-nél hét edző fordult meg.

“Az elnök, Florentino Pérez 77 éves. Nem akar örökké változást. Ez meglátszik a klubon is, ami egy ragyogóan működtetett intézmény. Megszerezték Bellinghamet, Viníciust, Rodrygót, Valverdét, mindannyian nagyon fiatalok még. Most jön Endrick is. Nagyon jól csinálják, amit csinálnak.” – meséli Ancelotti.

A stílus lekorlátoz, az alkalmazkodás felemel

Ancelotti pedig, ahogy az apja, abból főz, amit kap. Ha például nyáron érkezik Kylian Mbappé, akkor Carlónak ismét alkalmazkodnia kell. “Bekorlátoz, ha a csapatod csak egy identitásban hisz. Pár éve játszottunk a Bajnokok Ligájában a Sahtar Donetsk ellen. Nagyon jó csapatuk volt, Roberto De Zerbi irányította őket. Ragyogó dolgokat művelt a szélső védőkkel és más posztokkal is. De mondtam a játékosaimnak, hogy azt akarja az ellenfél, hogy támadjátok le őket. Ne támadjátok le őket, mert akkor ki fognak passzolni titeket. Nem kell letámadni őket, oda fogják adni a labdát maguktól. Nem támadtuk le őket és nyertünk 5-0-ra.”

A szerző itt felidéz egy sztorit Ancelottinak Nathan Aké bemutatkozásáról a Manchester  Cityben. Aké arról beszélt, hogy nagyon jól érezte magát a labdával, jók voltak a passzok, jobbra is, balra is, úgy érezte 100 százalékos volt a passzmutatója. A következő nap Guardiola behívta őt, amire Aké így emlékezett vissza:

“Azt mondta, hogy ‘a saját nagyapám megcsinálja azt, amit tegnap csináltál. Jobbra passzoltál, balra passzoltál. De nem csináltál semmit, nem mozogtál semmit. Rájuk kell menned, várni, amíg egy méterre leszel tőlük, akkor talán kilépnek rád, és máris lesz mögöttük terület, vagy háromszögben kipasszolhatjuk őket. Szóval, mindig menj előre. Ha úgy játszol, ahogy játszottál, akkor egy helyben fognak állni.’” Ancelotti csak mosolyog ezt hallgatva és annyit mond:

“Látod, számomra a stílus nem fontos” – folytatja Ancelotti. “Nincs olyan, hogy Ancelotti-stílus, nem tudod felismerni, mert folyamatosan változok. A stílus figyelembe veszi a játékosok felkészítését. A City elleni negyeddöntőben visszahúzódva játszottunk, keményen védekeztünk. Körülbelül két alkalommal használtuk ezt a szezon során. Általában nem így, hanem sokkal támadóbb felfogással játszunk. De úgy láttam, hogy ezzel a megoldással tudunk versenybe szállni és továbbjutni.”

“A szezon elején elveszítettük Karim Benzemát, de érkezett Bellingham. Van két fantasztikus támadónk Vinícius és Rodrygo személyében, de mindketten a pálya szélén játszottak. Szóval, elkezdtünk két csatárral játszani, akik mögött ott van Bellingham a 10-es pozícióban – ez a 4-3-1-2.”

“A szezon kezdete nagyon jól sikerült, Bellingham rengeteg gólt szerzett, aztán jött az Atlético Madrid elleni találkozó, amikor is három gólt kaptunk beívelések után, mivel a jobb oldal nem volt lefedve a védekezéskor. Változtattunk, és odaraktuk Bellinghamet, hogy segítsen a védekezésben. Úgy alkalmazkodtunk, hogy közben a játékosok nem érezték magukat kényelmetlenül. Vinícius nem akar a pálya közepén játszani, úgyhogy nem is erőltettem ezt.”

“Ott nem tudja kihasználni az erősségeit, ezért megadtam neki a szabadságot. Sok időt töltök azzal, hogy összerakjam a védekezést, hogy a csapat képes legyen együtt dolgozni. A támadásokhoz viszont csak néhány dolgot mondok nekik, nem túl sokat. Mit is mondhatnék? Vinícius rendkívül jó az egy-az-egy elleni szituációkban, de segítettem neki, hogy hatékonyabb tudjon lenni a pálya középső részén is, ne csak a széleken. Nagyon gyors játékos, hatalmas tehetség, de két embert is meg kell vernie a szélről, hogy kapura tudjon lőni. Középen viszont egy jó átvétel után máris helyzetbe kerül.”

A történelem és az egók kérdése

Ancelotti abban is hisz, hogy egy klubnál nagyon fontos életben tartani a történelmet, főleg, ha az olyan fényes, mint a Real Madridnál. “A klubnál sohasem felejtenek. Bárhova mész, ott lesz Di Stéfano. Eljössz az edzőközpontba, itt is Di Stéfano, ott is Di Stéfano.”

Ancelotti Vinivel és Bellinghammel az El Clásico után.
Ancelotti Vinivel és Bellinghammel az El Clásico után. (kép: realmadrid.com)

A Real Madrid 1981 óta egyetlen döntőt sem veszített el, a szombati lesz a kilencedik a fenti dátum óta. “A Borussia Dortmund egy nagyon jó csapat. Keményen dolgoznak, nem lesz egy könnyű meccs. De az én játékosaim is keményen dolgoznak. Mindannyian alázatosak és elkötelezettek. Az alázat a kulcs ennél a csapatnál. Azért nyertük meg a bajnokságot, mert nincsenek a csapatban egók. Vinícius, Rodrygo, Bellingham? Semmi ego. Aztán ott vannak az idősebb játékosok, Toni Kroos, Carvajal, Nacho, Modric. Nem tudom, mi fog történni a jövőben, de jelenleg nincs semmiféle irigykedés a fiatalabb játékosok között. A szerénység nagyon fontos. Muszáj, hogy meglegyen benned.”

A beszélgetés végén az étterem előterében egy pár szeretne szelfizni Ancelottival. “Don Carlo…” Ancelotti megáll, mosolyog. “Úgy gondolnak itt rám sokan, mint egy kedves nagypapára. Van, hogy Don Carlónak vagy Maestrónak szólítanak. Azt kell mondanom, mindkettőt szeretem.”

Jude Bellingham
Tovább

Bellingham: Ez a csapat együtt lélegzik a Bajnokok Ligájával

Az UEFA médianap keretében Jude mellett Courtois, Lucas Vázquez, Brahim és Fran García is nyilatkozott a szombati BL-döntőről.

Jude Bellingham

“Nagyon különleges mérkőzés lesz számomra, de mindenfajta érzelmet megpróbálunk majd félrerakni. Remek első szezon van mögöttem, mindenki nagyon kedvesen fogadott már az első perctől kezdve.”

Jude Bellingham és Roberto Carlos (kép: realmadrid.com)
Jude Bellingham és Roberto Carlos (kép: realmadrid.com)

“Fontos, hogy a legjobb formánkat hozzuk, mert akkor nagyon nehéz dolga van az ellenfélnek. A stáb mindent gondosan kielemez, hogyan tudjuk megnyerni a döntőt. 100%-ig megbízom bennük. Pontosan az ilyen meccsek miatt igazoltam ide. Mindig is erről álmodtam, hogy a Real Madrid mezét viselem és gólokat szerzek ebben a mezben. Ez a csapat együtt lélegzik a Bajnokok Ligájával, újra és újra meg akarják nyerni. Szeretnék egy kicsit én is a klub történelmének részese lenni.”

Thibaut Courtois

“Személyes győzelemkén élem meg, hogy négy mérkőzést is játszhattam és készen állok a döntőre. Keményen dolgoztam, hogy elérhessem ezt. Amikor megsérülsz mindent meg kell tenne azért, hogy mielőbb visszatérhess és bebizonyítsd, ugyanaz a játékos vagy még mindig. Ha nem még jobb! Pontosan ez járt a fejemben az elmúlt hónapokban. Örömmel tölt el, hogy ismét a pályán lehetek.”

Thibaut Courtois
Thibaut Courtois (kép: realmadrid.com)

“Boldog vagyok, hogy részese lehetek a klub történelmének. Kemény mérkőzés vár ránk, de bízom a csapatban és ennek a klubnak a nagyságában. Remélem, ismét felülhetünk Európa trónjára. A Dortmund egy remek csapat, tudják, hogyan kell védekezni, jók a rögzített szituációknál és a kontráik is életveszélyesek. Szeretném megköszönni a csapattársaimnak, a klubnak és a szurkolóknak is, hogy végig támogattak engem a sérülésem alatt.”

Lucas Vázquez

“Két dolgot akarunk mindannyian: ott lenni a döntőben és megnyerni azt. A csapat szeretné megnyerni a BL-trófeát a madridistáknak. Persze az ellenfél nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat. De ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, akkor megnyerhetjük Tizenötödiket. Keményen fogunk dolgozni a hét további részében is, hogy elérjük a célunkat.”

“Nagyon jól éreztem magam az idei szezonban, a csapat sokat lépett előre. Minden játékos egy nagy lépést tett előre. Pontosan ezért nyertük meg a ligát és ezért vagyunk ott a BL-döntőben. Nagyszerű szezon volt ez. Sohasem lehet megszokni a Bajnokok Ligája döntőjének az ízét. Nagyon hosszú utat kell megtenni eddig, úgyhogy ki kell élvezni ezt a hetet.”

Bajnokok Ligája döntő a Dürer Kertben
Fogynak a helyek a szombati BL-döntőre. Regisztrálj, hogy biztos ott lehess a többi madridistával!

Brahim Díaz

“Boldog vagyok, hogy ott lehetünk a döntőben, ez számomra az első. Remélem, még sok-sok követi majd ezt. Csodálatos volt az egész szezon, ez a csapat mindent annyira egyszerűvé tesz. Nem barátok vagyunk, hanem egy nagy család, ilyen csapattársakkal minden nagyon könnyedén megy.”

“Madridisták, köszönjük a támogatásotokat. Egy győzelemre vagyunk a Tizenötödiktől. Harcolni fogunk érte és mindent megteszünk a győzelemért.”

Fran García

“A lehető legjobb módon akarjuk lezárni ezt a ragyogó szezont. Nagyon különleges mérkőzés lesz. Visszatérhettem a Real Madridhoz, ami nem sok játékosnak adatik meg, és elképesztő, amit idén átélhetem a liga, a Spanyol Szuperkupa megnyerésével és ezzel a BL-döntővel. Remélhetőleg néhány nap múlva a BL-trófeát is ünnepelhetjük.”

Toni Kroos
Tovább

Kroos: Az első BL-trófeámat a Wembleyben nyertem, itt akarom megszerezni az utolsót is

UEFA médianap és nyílt edzés volt ma Valdebebasban. A Real Madrid edzőközpontjában a világ minden tájáról 130 médium 350 újságírója volt jelen. A Real Madrid TV-nek a német karmester mellett Rodrygo, Rüdiger, Militão, Alaba és Arda Güler is nyilatkozott.

Toni Kroos

A BL-döntő

“Nagyon várom már a döntőt. Voltunk már itt korábban, tudjuk, mi vár ránk. Nem nyerhetsz trófeákat csapat nélkül. Bár a szombati lesz az utolsó mérkőzésem a Real Madrid mezében, számomra a Betis elleni búcsú volt az igazi búcsú. Emlékezetes és szép este volt, de még hátra van egy nagyon fontos meccsünk, pontosabban, a legfontosabb meccs, ami a klubfoci illeti, teljes mértékben erre fókuszálok. Meg akarom nyerni ezt a trófeát. Az első BL-trófeámat a Wembleyben nyertem, most pedig itt gyűjthetem be az utolsót is.”

Toni Kroos utolsó mérkőzésére készül a Real Madridban.
Toni Kroos utolsó mérkőzésére készül a Real Madridban. (kép: realmadrid.com)

“Az ellenfelünk talán meglepett néhány embert. Nem lesz egy egyszerű döntő. Láttam az Atlético és a PSG elleni találkozójukat is, mindkét csapatnak voltak periódusai, amikor szenvedtek a Dortmund ellen. Nagyon szűken és keményen védekeznek, és megvannak a gyors játékosaik a kontrákhoz. Idén több német csapat ellen is játszottunk, tudjunk, mennyire nehéz ellenük. Nagyon kemény út volt ez, úgyhogy semmi értelme nem lenne most veszíteni.”

Üzenet a madridistáknak

“Ez lesz az utolsó alkalom, hogy a Real Madridért küzdök, remélem, mindannyian együtt fogunk majd utána ünnepelni. Legyetek most is mögöttünk, akár a stadionban, akár otthon, akár a Bernabéuban nézitek a döntőt. Hala Madrid!”

Rodrygo

“Amikor magadra húzod ezt a mezt, akkor egyre inkább úgy érzed, hogy készen állsz. Egy jó kis döntőre számítok, amit remélhetőleg meg is nyerünk. Nagyon nehéz szezon van a hátunk mögött, bár minden szezon az, ez most mégis keményebb volt a sok sérülés miatt.”

Rodrygo
Rodrygo (kép: realmadrid.com)

“Elérkeztünk az utolsó meccshez, hogy elérjük az idei céljainkat. A Bayern München legyőzése óta olyan mintha hónapok teltek el, nagyon lassan jött el a döntő. De ez egy döntő, ami borzasztóan kemény lesz. Tapasztaltuk, hogy mennyire nehéz a német csapatok ellen, de természetesen nekik is nehéz dolguk lesz.”

Toni Rüdiger

“Nagyon fontos számomra a remek öltözői hangulat. Ennél a klubnál játszani egy valóra vált álom. Éppen ezért ki akarom élvezni minden egyes percét és a legjobb formámat akarom mutatni. Győzelem, ezt várja el tőled a Real Madrid. A legjobb játékosok pontosan az ilyen mérkőzések miatt szeretnének itt játszani.”

Antonio Rüdiger
Antonio Rüdiger (kép: realmadrid.com)

“Kemény meccs lesz, hiszen ez egy döntő. Nagyszerűen felkészült ellenfél vár ránk, akiknek rendkívül veszélyesek a kontráik. Top formában kell lennünk, alázatosan kell kimennünk a pályára és eggyel több gólt kell szereznünk. Nem szabad lebecsülni egyetlen ellenfelet sem.”

Éder Militão

“Hét hónapig sérült voltam, de készen állok arra, hogy pályára lépjek a BL-döntőben. Nem is gondoltam erre a sérülésem után, kizárólag a felépülésemre koncentráltam. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy idén újra ott leszek egy döntőben, olyan ez, mint egy film.”

David Alaba

“Egy kicsit frusztráló, hogy nem lehetek ot döntőben. Mindig próbálom segíteni a csapatot, és részese lenni a sikereknek. a sérülések miatt nem volt ez egy egyszerű szezon, de megmutattuk a karakterünket és azt, amiről ez a klub szól. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért.”

Arda Güler

“A Real Madrid a világ legnagyobb klubja.. Nagyon büszke vagyok mindenre, amit eddig elértünk, bízom benne, hogy a Wembleyben is sikeresek leszünk. Kemény volt számomra a szezon kezdete, de jól alkalmazkodtam. Remélhetőleg továbbra is jól fog menni a játék.”