Gy. András
Hivatalos közlemény: LaLiga Impulso
Bíztunk abban, hogy a CSD tud olyan döntéseket hozni, amellyel elkerülhető egy olyan projekt, a a LaLiga Impulso elfogadása, amelynek felháborító törvénytelenségében maximálisan hiszünk, és amely azt eredményezné, hogy a spanyol futball perektől lenne hangos.
Azonban a fenti egyeztetésen a CSD arról informált minket, hogy nincs hatásköre döntést hozni a LaLiga Impulso projektről és annak jogi alapjairól, és kifejezetten arra kért minket, hogy forduljunk a rendes igazságszolgáltatáshoz.
Így az Athletic Club, az FC Barcelona és a Real Madrid konzultált az RFEF elnökével, aki szintén osztja a klubok álláspontját.
- Úgy gondoljuk, hogy a CSD által kezdeményezett egyeztetést egy későbbi időpontban kell megtartani, amikorra a CSD-nek megfelelő idő áll rendelkezésére a LaLiga Impulso projekt felháborító szabálytalanságainak felderítésére, továbbá amikor a CSD meg tudja erősíteni, hogy felügyeleti feladatainak ellátásához rendelkezik megfelelő hatáskörrel.
- Sajnáljuk, hogy a LaLiga továbbra is ösztönzi egy olyan projekt jóváhagyását, amelyről úgy gondoljuk, hogy kirívóan törvénytelen és komolyan árt a spanyol labdarúgás egészének, és amely televíziós jogok kihasználásán alapul, ami a következő 50 év LaLiga-klubjaié, nem pedig magáé a LaLigáé, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a világjárvány következtében sok tag erőtlen, bizonytalan és gyenge. Ha a megállapodás életbe lép, meg fogjuk tenni a megfelelő jogi lépéseket, bármik is legyenek ezek.
- Megerősítjük, hogy hajlandóak vagyunk részt venni annyi találkozón, amennyi csak szükséges, feltéve ha ezek arra irányulnak, hogy olyan megoldás szülessen, amely minden tekintetben igazodik a jogrendszerünkhöz. Tesszük ezt annak érdekében, hogy nyílt párbeszéd útján segítsük a konszenzus elérését, amelyre a spanyol labdarúgásnak most oly nagy szüksége van.
Guardiola: Nem tudtuk elérni a célunkat
„Annak ellenére, hogy a City irányította a mérkőzést, képesek voltak így megfordítani az állást. A Real Madrid játékosai már átmentek hasonlókon, mi még nem tapasztaltunk ilyet. Az egész párharc során briliánsak voltunk, de a továbbjutást az dönti el, hogy ki lő több gólt.”
„Teljesen padlóra küldtek minket. Tudtuk, hogy mit vittek már véghez a múltban, most velünk is megcsinálták ugyanezt. Amikor a legjobbak voltunk, akkor fordították meg az állást.”

„Voltak hasonlóan kemény vereségeim, a Barcelonánál a Chelsea ellen… Nagyon közel voltunk… Mindkét meccsen jobbak voltunk, de mégsem jutottunk tovább. Ebben a sorozatban ez előfordul. Jobban játszottunk a második félidőben. Csináltunk szép dolgokat. Sajnos nem értük el a célunkat.”
„Gratulálok Ancelotti csapatának, nagyszerű döntőt kívánok nekik a Liverpool ellen. Ez a vereség nagy pofon volt, a City az első félidőben nem találta a játékát. Nem tudom, hogy többet érdemeltünk volna vagy nem.”
„Jól érzem magam a City-nél. Csináltunk néhány nagyszerű dolgot, csak a döntő hiányzott. Még itt vagyunk, meglátjuk, mit hoz a jövő. Ez most nagyon nehéz számunkra. Nem tagadhatjuk. Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy bejussunk a BL-döntőbe.”
„A gól után mi irányítottuk a történéseket. Megtaláltuk a játékunkat, ott voltunk a cél előtt. Jack segített abban, hogy irányítsuk a játékot, de sajnos nem tudta lezárni a meccset, amikor közel álltunk ehhez. A Madrid első gólja előtt két lehetőségünk volt, az egyik nagyon tiszta helyzet volt Jack előtt. Akkor nem éreztük úgy, hogy bajban vagyunk a támadásaik miatt. De nem ment be a labda. Ők pedig betaláltak. A történelmük során sokszor megcsinálták már ezt. Sok játékost küldtek a tizenhatoson belülre. Négy csatárt plusz Militãót, és jöttek a gólok.”
Beszámoló: Real Madrid – Manchester City (3-1): Irány Párizs!
A csodálatos fordítás estéje a játékosok nagyszerű fogadtatásával kezdődött, a szurkolók kitettek magukért a csapatbusz érkezésekor. A mérkőzés első szakaszában Ancelotti csapata irányította a játékot. Először Benzema került közel a gólhoz, ám a 4. percben megeresztett fejese kapu fölé ment. A City lassan kezdett megérkezni a meccsbe, és megpróbáltak nyomást gyakorolni Courtois kapujára. A 15. percben De Bruyne lőtt távolról, ám a belga hálóőr résen volt, öt perccel később pedig nagyot védett Bernardo Silva közeli próbálkozásánál. Aztán Vini Jr. lőtt kapásból kapu fölé.

A 23. percben az angol együttes került közel a gólhoz, ám Gabriel Jesus lövése elkerülte a felső sarkot. Toni Kroos egy szabadrúgást végezhetett el nem sokkal ezután, ám a sorfalon sikeresen túljutó lövésből végül szöglet lett. A mérkőzés kiegyenlített volt, a Madrid kereste a góllövés lehetőségét, miközben a City Foden révén ismét tesztelte Courtois-t, ám a szünetre mégis 0-0-val vonultak a csapatok.
A Real Madrid remekül kezdte a második félidőt, 10 másodperc után helyzetbe kerültek Vini Jr. révén, azonban a jobbról nagy erővel érkező labdára érkező brazil nem találta el a kaput. Gabriel Jesús válaszolt nem sokkal később, az ő lövése Courtois karjaiban landolt. A Madrid élesebbnek tűnt ebben az időszakban, magasan letámadott, folyamatosan veszélyezetett a City tizenhatosánál. Guardiola együttese állta a sarat, és lassan kezdett újra magához térni. A 73. percben aztán egy kontratámadás végén Mahrez lőhetett a jobb oldalról nagy erővel a kapuba, Mendy és Courtois sem tudott közbeavatkozni. 0-1.
Ancelotti fiai előtt egy rendkívül nehéz feladat állt, hiszen a párharc tekintetében már kétgólos hátrányba kerültek, így a hosszabbításhoz két gólra lett volna szükségük. A hazai szurkolók nem adták fel a reményt, ahogy a játékosok sem, mindenki hitt egy epikus lezárásban. A City közben próbálta végleg lezárni a meccset, Courtois és Mendy előtt is adódott komoly feladat Cancelo majd Grealish próbálkozásainál.
A meccsnek azonban még messze nem volt vége. A Madrid soha nem adja fel, különösen a Bernabéuban és a Bajnokok Ligájában. A 90. percben jött az első gól. Camavinga adott tűpontos labdát a bal oldalon kiugró Benzemának, a francia kapásból tette középre a játékszert, Rodrygo pedig rendkívül okos helyezkedéssel és higgadt befejezéssel oldotta meg a helyzetet, védhetetlenül lőtt a kapuba. 1-1.
Egy perccel később Carvajal küzdött a labdáért a jobb szélen Grealish-sel, majd kissé kisodródva be tudta küldeni a labdát középre, ahol Asensio csúsztatott bele a beadásba, ám mögötte még ott volt Rodrygo, aki még ezek után is a kapuba tudta fejelni a labdát, nem is akárhogy. 2-1! A brazilnak még adódott egy lehetősége, majdnem meglőtte a maga harmadik gólját, ám hosszú labdát kapott, amit nem érhetett el. Jöhetett a hosszabbítás.
A Bernabéu tombolt, a Madrid mindent egy lapra feltéve jött ki az utolsó fél órára. Erőfeszítéseik nem sokkal később meghozták gyümölcsüket, hiszen Rúben Dias szabálytalankodott a büntetőterületen belül Karim Benzemával, szerelési kísérlet közben megtaposva a franciát, így a játékvezető tizenegyest ítélt. A BL-sorozat legeredményesebb játékosa aztán oda is állt a labda mögé és rendkívül higgadtan, elfektetve a kapust lőtt a jobb alsóba. 3-1! A munka nehezén túl volt a csapat, de még sok idő volt hátra, a City pedig megpróbálta bevenni Courtois kapuját. A kapus Foden fejesét védte, majd Fernardinhónak sem sikerült a kipattanót értékesíteni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy csak szenvedések árán juthat el valaki egy BL-döntőig, ez ezen az estén is bebizonyosodott, de most itt az ideje az ünneplésnek és a csapat már a párizsi döntőre koncentrálhat.
Beharangozó: Real Madrid – Manchester City: A Bernabéuban kell megfordítani a párharc állását
A Real Madridot egyetlen mérkőzés választja el attól, hogy bejusson a párizsi BL-döntőbe. Ez most a mindent vagy semmit esete, ahol a Santiago Bernabéu lelátóján minden szurkoló arra koncentrál, hogy újabb nagy fordításba hajszolja a csapatot a Manchester City ellen, miután az odavágón 4-3-as végeredmény született. Egy kétgólos győzelemre lenne szükség ahhoz, hogy Ancelotti fiai döntőbe jussanak, egy esetleges egygólos győzelem hosszabbítást eredményezne.

A csapat és a szurkolók közötti kiváló kapcsolat ékes példája volt a szombati, Espanyol elleni győzelem, amely a klub 35. bajnoki trófeájának elhódítását eredményezte. A Real Madrid nagyon számít erre az összetartásra a klub 17. európai döntőjébe való bejutásához. „Szükségünk lesz a szurkolóinkra, nyerni fogunk, varázslatos este lesz” – mondta Karim Benzema az odavágó lefújását követően. Mondatait Rodrygo is megerősítette: „Tudjuk, hogy mennyire erős csapat vagyunk a Bernabéuban, meg fogjuk próbálni megfordítani az állást a szurkolóink segítségével. Reméljük, hogy továbbjutunk a döntőbe.”
A Real Madrid ebben az idényben minden hazai BL-mérkőzésén megzörgette az ellenfelek hálóját, ezt a remek sorozatot szeretné ma folytatni. A csapat két vagy több gólt szerzett a legutóbbi öt mérkőzéséből négy alkalommal. A játékos, aki kiemelkedik a többiek közül a gólok tekintetében, Karim Benzema. A francia a sorozat legeredményesebb futballistája a maga 14 góljával, legutóbbi négy mérkőzésének mindegyikén betalált, 9 gólt szerezve ezeken a találkozókon. Karim is szerepel Ancelotti keretében, ahogy a sérülés után visszatérő Casemiro is. Az olasz mester a találkozó előtt a következőt mondta: „Remek a hangulat a csapaton belül, magabiztosak vagyunk, meg tudjuk csinálni.” Ancelottit Luka Modrić kísérte el a sajtótájékoztatóra, a horvát is tisztában van azzal, hogy „erős személyiséggel, nagy energiákat megmozgatva” kell játszania a csapatnak.
A Real Madrid és a Manchester City is győzni tudott legutóbbi bajnokiján. Guardiola csapata 0-4-es idegenbeli győzelmet aratott a Leeds ellen, ezzel továbbra is vezeti az angol bajnokságot a Liverpool előtt úgy, hogy már csak négy forduló van hátra a sorozatból. A City a legutóbbi 15 mérkőzéséből mindössze egyszer szenvedett vereséget, 10 alkalommal győzni tudott. „Hihetetlenül jól kell teljesítenünk” – mondta Guardiola a mérkőzés előtt. A spanyol szakember mellett még De Bruyne vett részt a sajtótájékoztatón, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy úgy kell tekinteniük erre a találkozóra, mintha nem lenne előnyük.
A játékvezető Daniel Orsato lesz, aki hatodik alkalommal vezet majd a Real Madridnak. Korábban egy Malmö elleni 8-0-s győzelem, egy Galatasaray elleni 1-0-s győzelem, egy City elleni 1-2-es vereség, egy Chelsea elleni 0-2-es vereség és egy PSG elleni 1-0-s vereség alkalmával fújta a sípot, legutóbbi kettőt ebben az idényben, tehát túl szép emlékeink nem lehetnek róla az elmúlt időszakból.
De Bruyne: Meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját
„Úgy gondolom, hogy ha úgy játszunk, mint a múlt héten, akkor megvan bennünk a potenciál, hogy a legjobbak közé kerüljünk, de ezt még meg kell mutatnunk. Ha ennél gyengébben játszunk, akkor a Madrid nyerhet, mivel ők is ott vannak a legjobbak között, elképesztő kvalitásokkal bírnak. De én a csapatom mögött állok, hogy a győzelemhez szükséges szinten teljesítsünk holnap. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk. Az egyetlen kritika, amit kaphatunk, az az, hogy még nem nyertük meg a sorozatot. Már sokszor kerültünk közel hozzá, harcolunk a győzelemért. Most már csak át kell lépnünk azt a vonalat, ehhez pedig a szerda is egy lépés.”
a kép forrása: YouTube Screenshot (Manchester City)
„Úgy gondolom, hogy most jobb formában vagyunk. Emlékszem, hogy amikor a 2016-os elődöntőben játszottunk a Real Madrid ellen, akkor nem a legjobban fejeztük be az idényt. A Madrid akkoriban egy igazi erőgép volt. 1-0-ra veszítettünk egy öngóllal. Eléggé unalmas meccs volt. Most jobb formában vagyunk. Szerintem jobb csapat vagyunk, jobb felállással, jobban játszunk és több tapasztalatunk van. Remélhetőleg jobban felkészültünk.”
„A mérkőzéstől függetlenül mindig felkészülünk. Nem számít, hogy a ligakupáról van szó, az ellenfél pedig egy alsóbb osztályban futballozó együttes, ugyanolyan részletes a felkészülés. Egy Madrid meccset persze könnyebb megnézni a TV-ben, mint egy kisebb csapat meccsét. Bármilyen meccsről is legyen szó, mindig nyerni akarunk, de a részletek ugyanolyanok.”
„Két támadó csapat találkozik, akik szeretnek focizni. Remek meccset játszottunk a múltkor, de ez már a múlt. Holnap egy teljesen más mérkőzés vár ránk, 0-0-ról indulunk, úgyhogy a legjobb formánkra lesz szükség a győzelemhez. Ezt a meccset mindenki nézni akarja. Mindenki egy nagyszerű összecsapást vár, mi pedig megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és remélhetőleg továbbjutni Párizsba.”
„A frissesség egy idény végén mindig vitatható, de jól érzem magam. Sok rúgást kaptam az Atlético elleni meccsen, néhányat utána is, de rendben vagyok. Jól játszottam mostanában, sok meccsen léptem pályára, úgyhogy boldog vagyok. Az első néhány hónap az idényben nagyon nehéz volt, olyan fájdalmakat addig soha nem éltem át. Megpróbáltam visszatérni, de a bokám minden nap fájt.”
„Nem élveztem. Mentálisan nagyon nehéz volt túllendülni ezen, de ahogy néhány hónap után elmúlt a fájdalom, elkezdtem egyre jobban bízni magamban, a testemben, és visszatértem oda, ahová tartozom. Most heti szinten játszom ezeken a meccseken, úgy érzem, hogy azon a szinten vagyok, mint korábban. Megpróbálom a lehető legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtani, sikerült jól menedzselni magamat.”
„Szerencsés vagyok, hogy egy olyan edzővel dolgozhatok, aki úgy játszhatja a csapatát, ahogy én is szeretek játszani, ez számomra hasznos. Nem az egyéneket figyeli, hanem azt teszi, ami a csapatnak jó. Mindig az adott meccstől függ. Néha hátrébb játszom, néha előrébb. Néha a szélen, néha középen. Bármire is van szüksége a csapatnak, segítek.”
„Ha megnyernénk a BL-t, az megváltoztatná, ahogy az emberek a klubra tekintenek. Játékosként címeket akarsz nyerni, mi most a BL-t akarjuk megnyerni. Keményen harcoltunk érte több idényen át, eljutottunk az utolsó szakaszba, jól teljesítettünk. De persze ez egy kupasorozat, ahol nagyon magas a színvonal, rendkívül nehéz nyerni, rengeteg körülmény játszik közre, de ha megnézzük, hogy hogyan teljesítettünk az elmúlt hét évben, akkor elmondhatjuk, hogy nagyon jól. Ha nyerünk, az mindent megváltoztat.”
„Számomra azonban abból a szempontból semmi nem változna, ahogy játékosként magamra tekintek. Tudom, hogy mit csináltam jól és rosszul a karrierem során. Eléggé boldog vagyok azzal, amit véghez vittem. Persze minden trófeát meg akarok nyerni, de ez egy nehéz feladat. Természetesen imádnám, ha megnyernénk a BL-t.”
Modrić: Hiszünk a továbbjutásban
„Nagyszerű a hangulat az öltözőben, nagyon várjuk a mérkőzést. Tudjuk, hogy mi a dolgunk, és hogy eddig ez a legfontosabb meccsünk az idényben. Az eddigi legjobb teljesítményünkre lesz szükség. A hangulat és az edzések alapján azt mondom, hogy készen állunk jó teljesítményt nyújtani és továbbjutni a döntőbe.”

„Bízunk abban, hogy a képességeinknek köszönhetően megfordítjuk a párharc állását. Nem voltunk a legjobbak az első mérkőzésen, de még így is tudtunk három gólt szerezni. Holnap jobban kell játszanunk, meglátjuk, hogy ez elég lesz-e a továbbjutáshoz. Megvannak ehhez a kvalitásaink, a karakterünk és a klub történelme is, a klubé, amely már oly sok nagy mérkőzést nyert meg. Mi vagyunk a BL legsikeresebb csapata, ennek pedig van jelentősége. Tudjuk, hogy mit kell tennünk a pályán, a szurkolóink támogatásával. Ezek azok a dolgok, amelyeket ez a klub már az érkezésünk pillanata óta tanít nekünk, ilyen például az is, hogy soha ne adjuk fel.”
„Úgy kell kimennünk a pályára, hogy megmutatjuk, hogy hiszünk a továbbjutásban, van személyiségünk, energiánk és kellő agresszivitásunk, és mi vagyunk a Real Madrid, a világ legjobb csapata. Ez az, amit ki kell vinnünk a pályára. Biztosítanunk kell, hogy a szurkolóink is együtt élnek a mérkőzéssel. Jól kell teljesítenünk, mivel ők segíteni fognak és nekik is meglesz a maguk része a Bernabéuban.”
„A tapasztalat fontos aspektus, jó tudni, hogy mi már négyszer megnyertük a BL-t és esélyünk van egy ötödik döntőre. Négy éve nyertünk utoljára. Ez most egy új meccs, el kell felejtenünk a múltat, erre a találkozóra kell koncentrálnunk. Nagyszerű mérkőzés lesz, készen állunk, a csapaton belül pedig remek a hangulat.”
„Nem tudom azt mondani, hogy ők a legkeményebb ellenfelek, akikkel eddig találkoztunk, mivel voltak már nagyszerű ellenfeleink a bajnokságban és a BL-ben is. Egy olyan csapattal kell kiállnunk, akik a PSG és a Chelsea szintjén vannak. Nem mondhatom, hogy ők a legerősebbek, de egy remek együttes kiváló játékosokkal. Nagyon nehéz meccs vár ránk.”
„Tisztában vagyunk azzal, hogy a játék minden elemében javulnunk kell az első meccshez képest. A továbbjutáshoz minden szempontból erős teljesítményt kell nyújtanunk, védekezésben és támadásban egyaránt. Ez a kulcs. Segítenünk kell egymást, ahogy a korábbi meccseken is. Nem veszítettük el a hitünket.”
„Rodrygo egy nagyon jó és különleges srác. Remekül kijövünk. Elmondta, hogy ugyanannyi idős vagyok mint az édesapja, ezért mondtam neki, hogy hívjon apunak, mert hallgatnia kell rám. Ő egy kiváló játékos, aki remekül teljesít, én pedig elégedett vagyok vele, mivel egy jóindulatú srác, aki két lábbal a földön jár. Sokat ad a csapatnak, amikor beáll a kispadról. Folytatnia kell a munkát. Azzal kapcsolatban, hogy miben segítettem neki, őt kell megkérdezni.”
„Nagyon örültünk, hogy elmehettünk ünnepelni a Cibelesre, mivel már négy éve nem ünnepelhettünk együtt trófeát a szurkolóinkkal. Nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehettünk a szurkolóinkkal együtt és közösen énekelhettük a dalokat. Ahogy az ünneplésnek vége volt, azonnal a City elleni mérkőzésre koncentráltunk. Különleges nap volt. Az idénynek még nincs vége, nagyszerű mérkőzés áll előttünk. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink mögöttünk állnak majd, ahogy azt a korábbi BL-mérkőzéseken is tették, ahol igazán vissza kellett állnunk. Túllendültünk ezeken a szituációkon a szurkolóink segítségével. Reméljük, hogy holnap is sikerül ezt elérnünk.”
„Az, hogy elértünk ebbe a szakaszba és az elmúlt időszakban nem is tudom hány elődöntőbe jutottunk el és megnyertük a Bajnokok Ligáját, nem véletlen. Vannak, akik nem értik, hogy hogyan fordulhat elő olyan, hogy nyerünk. Ezt igazságtalannak érzem. Persze nevetünk ezeken, de mindenkinek meglehet a saját véleménye. Mi csak magunkkal foglalkozunk, nem érdekel, hogy mit mondanak az emberek. Az, hogy eljutunk idáig idényről idényre, hogy megnyerjük a BL-t és a bajnokságot, nem véletlenül történik. Kell, hogy meglegyen benned valami különleges, mint a kvalitások, a jó teljesítmény, a személyiség, a hit. Bennünk midnez megvan, ezért is tudunk nagy dolgokat nyerni és elérni.”
„Casemiro visszatérése nagyon fontos számunkra. Ő egy fontos része a játékrendszerünknek. Alapvető fontosságú, nagyszer, hogy ismét velünk van. Casemiro sokat segít nekünk az olyan területeken, amelyeken nélküle nem teljesítünk olyan jól.”
„Nehéz Ancelotti kapcsán egy dolgot kiemelni. De ha egyet kell mondanom, akkor a személyiségét mondanám, mivel nagyon természetesen áll a dolgokhoz, a csapatba vetett hite pedig nagyon sokat számít. A személyisége az erősége. Ő az egyik legjobb edző a futballtörténelemben. Szeretnénk vele még sok nagy trófeát nyerni.”
Ancelotti: Képesek vagyunk a fordításra
„A csapat jó formában van, motivált a mérkőzésre koncentrál. Nagy kihívás előtt állunk, ez egy remek lehetőség arra, hogy újabb BL-döntőbe jussunk. Jó a hangulat, tisztában vagyunk azzal, hogy kemény lesz a holnapi este, de magabiztosak vagyunk, mivel a párharc még teljesen nyitott. Jelenleg kisebb hátrányban vagyunk, ezt helyre akarjuk hozni.”
„Ez két különböző kvalitásokkal bíró csapat összecsapása, mind egyéni, mind csapatszinten. Ha egy csapat bejut egy elődöntőbe vagy egy döntőbe és megnyeri a BL-t, az nem azért van, mert csak szívvel játszik. A szív nagyon fontos, ahogy a karakter is, mivel így tudod megmutatni, hogy mire is vagy képes. De emellett sok dolog számít még. Ott vannak az egyéni képességek és a csapat elkötelezettsége. Erre is szükséges van a döntők eléréséhez és megnyeréséhez. Ha csak az egyik van meg, akkor nem lehetsz sikeres egy olyan nagy és kemény sorozatban mint a Bajnokok Ligája. A szív és a Bernabéu támogatása önmagában még nem lesz elég ahhoz, hogy legyőzzük a City-t."

„Ha mély low block védekezést alkalmazunk, nem fogunk 99 lövést engedni nekik. Ha a saját tizenhatosunkon belül védekezünk, akkor 99-szer is kapura fognak lőni. Néha kockázatot kell vállalni. Sok gólt szereztünk ilyen meccseken. Hármat a PSG, ötöt a Chelsea és hármad a Manchester City ellen. Néha szükség van arra, hogy kockáztass valamennyit, nálunk pedig megvannak ehhez a játékosok kvalitásai.”
„Casemiro segíteni fog nekünk, visszatérése erősíti a védekezésünket, a csapatszintű elkötelezettséget is javítanunk kell. Jobban kell mozognunk csapatként, zártabbnak kell lennünk és el kell kerülnünk a keresztlabdáikból adódó problémákat. Dolgoztunk a védekezésen, szerintem látszani fog a javulás.”
„Nem gondolom, hogy a történelemnek van jelentősége ezen a mérkőzésen. Ez most egy teljesen más meccs lesz mint az előző, minden mérkőzés egyedi. Előnyük van, nekünk jobb teljesítményt kell nyújtanunk. Nagyon nehéz lesz, de nagy esélyünk van arra, hogy újabb döntőbe jussunk, miután megnyertük a bajnokságot. Remek a hangulat, képesek vagyunk a továbbjutásra.”
„Vinícius pozíciója nem változott meg ebben az idényben, korábban is a szélen játszott, amiben javult, az a befejezés. Nyugodtabb a kapu előtt, hideg fejjel hoz döntést. Megfelelő mennyiségű időt hagy magának erre. Játékosként érettebb lett ebben az időszakban, ez pedig megadja neki az önbizalmat ahhoz, hogy gólokat szerezzen. Ő is azok között van, akik a legtöbbet töltötték a pályán, ez a bizalom pedig segített neki abban, hogy érettebben hozzon döntéseket.”
„Nincs kétség afelől, hogy Alaba nem fog játszani holnap, nem lesz a keretben. [Alaba mégis bekerült a keretbe – a szerz. kieg.] Hosszú mérkőzés lesz, sokkal fontosabb az, hogy hogyan fejezzük be, mint az, hogy hogyan kezdjük.”
„Ez nem változtat a védekező felálláson. Alaba egy fontos játékosa a csapatnak, de ugyanez igaz Nachóra is. Ő egy rendkívül tapasztalt játékos, remekül fog teljesíteni.”
„A Madrid edzőit a klub, a játékosok és a szurkolók mindig is értékelték. Ez a legfontosabb: azok elismerése, akik véleményt formálnak a klubon belül. Persze mindenkinek joga van a saját véleményéhez.”
„Modrić nem változott. Karimmal kapcsolatban nagyobb változást látok, különösen a vezetői képességeiben és a fontosságában. Mindenesetre néha van olyan, hogy az emberek megváltoztatják a véleményüket egy játékosról. Modrić nem változott, esetleg abban lehet változás, ahogy a többi játékos gondolkodik róla. Őt egy kivételes, fantasztikus és elképesztően nagy profinak tartják, egy kiváló kvalitásokkal, technikai tudással, fizikummal és taktikai érzékkel rendelkező játékosnak.”
„Egy mindenre kiterjedően erős teljesítményre lesz szükségünk. A védekezésünkön javítanunk kell, a letámadásunkkal meg kell akadályoznunk a passzaikat és gyors fordulásokat. Nem fogunk mély védekezésre berendezkedni, ez biztos. De egy mérkőzésen lehetnek olyan pillanatok, amikor így alakul. Erős teljesítményre lesz szükségünk, minden szempontból.”
„Benzema remekül teljesített. Vini Jr. is sokat fejlődött a gólok tekintetében, miközben Asensio is sok gólt lőtt, de Modrić és Kroos is betalált néhányszor. Remekül végeztük a dolgunkat támadásban. Olyan csapatok ellen szenvedtünk, akik nagyon szorosan védekeznek, mivel nem volt egy igazán magas csatárunk, de sikerült ezen túllendülnünk mozgással, összjátékkal és labdajáratással.”
„Foden egy kiváló fiatal játékos, aki remekül teljesít. Csodás karrier áll előtte, mivel nagyon gyors, nagyon intelligens és rendkívül veszélyes támadó játékos. Jelenleg ő Anglia egyik legnagyobb tehetsége.”
