Gy. András

8948 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Tequila, Merkel, Guardiola, rituálé – Kroos emlékei a vb-győzelemről

„A mérkőzés helyi idő szerint 16:00-kor kezdődött, de Németországban ha jól emlékszem 21:00 volt. A döntő előtti éjszakán nem aludtam valami jól. Ez azért volt, mert a feleségem, Jessi egy nappal előtte érkezett, csak a döntőre utazott Brazíliába. Én már hat hete ott voltam, azóta nem találkoztunk. Azt hiszem reggel hatkor landolt a gépe.”

„A döntő reggelén nem is reggeliztem, csak ebédeltem. A meccsek előtt a stadionban mindig butaságokról szoktam beszélgetni José Menesesszel, a csapat biztonsági főnökével, de azt mondta, hogy aznap semmi ilyen nem történt.”

„Akkor még nem volt biztos, hogy melyik klubnál folytatom a következő idénytől, Pep Guardiola pedig írt egy üzenetet és a legjobbakat kívánta a döntőre. Úgy gondoltam, hogy kedves tőle.”

Madridi üzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

„A győzelem után nagyon jó érzés volt újra megölelni a feleségem hat hét elteltével, nem sokkal a lefújást követően. De jó volt beszélgetni Angie-vel, Angela Merkellel az öltözőben. Beszéltünk egy kicsit Mecklenburg-Előpomerániáról, a régióról, ahol születtem.”

„A torna előtt José [Meneses] adott nekem, Löwnek, Bierhoffnak, Schweinsteigernek és Klosénak egy-egy karkötőt. Ez egyfajta fogadalom volt a torna és a trófea kapcsán. A döntő után azt hittük, hogy valakinek be kell áldoznia a karkötőt, aztán körbe álltunk a tengerparton, José pedig bedobta a sajátját a tengerbe.”

„Ekkor eldöntöttem, hogy aznap este mindenkivel iszom egy tequilát, de szerencsétlenül elbuktam, és ez nem az első eset volt. Amikor a Bayernnel elveszítettük a 2012-es BL-döntőt a Chelsea ellen, emlékszem, hogy a csalódottság miatt ittunk. Közel voltunk ahhoz, hogy orvosra legyen szükségünk. Nem volt más módja a fájdalom enyhítésének.”

Tovább

VIDEO – Casemiro Ecuador elleni gólja

Brazília 1-1-es döntetlent játszott Ecuador ellen, de így is vezeti világbajnoki selejtező csoportját. A brazilok már biztos továbbjutóként érkeztek a mérkőzésre, de három meccsel a selejtezők vége előtt 11 győzelmet és 3 döntetlent számlálnak, tehát eddig nem találtak legyőzőre.

Ezen a találkozón Casemiro góllal is kivette a részét a pontszerzésből, hiszen az 1-1-es döntetlenre végződött találkozón ő szerezte csapata egyetlen találatát a mérkőzés 6. percében. Viníciust a 63. percben cserélték le, Militão kezdőként lépett pályára és begyűjtött egy sárga lapot, Rodrygo ezúttal nem kapott szerepet.

Tovább

Egy újabb brazil tehetség, Endrick a Real Madrid radarján

Az elmúlt hónapokban számos felvétel látott napvilágot a fiatal brazil kapcsán, amelyek tanúsítják az ifi szinten lenyűgöző gólszerzési képességeit. Legutóbb egy csodás ollózós gólt szerzett a Copinhán, ami egy U20-as torna Sao Paulóban.

A Palmeiras nagy reményeket fűz a sráchoz, aki három Copinha-meccsen öt gólt szerzett, mindössze 90 percnyi játék alatt, és próbálták őt távoltartani a rivaldafénytől. Még a torna egy meccséről is távol maradt, hogy inkább egy zárt kapus barátságos meccsen játsszon az első csapattal, amellyel addig nem léphet pályára hivatalos tétmeccsen, amíg be nem tölti a 16. életévét most júliusban.

Kivásárlási ár
A Palmeirason egyre nagyobb a nyomás külföldi klubok és szponzorok irányából a fiatal brazil jövőjének tisztázása kapcsán. A játékosnak már most szerződése van a Nike-kal, utánpótlás-szerződésében pedig egy 17 millió eurós kivásárlási ár szerepel, ám fontos megjegyezni, hogy 18 esztendős koráig nem igazolhatja le külföldi klub.

Endricket olyan csapatok figyelik, mint a Real Madrid, a Barcelona, az Atlético Madrid, a Bayern München, a Paris Saint-Germain, a Manchester United, a Manchester City, a Chelsea, az Arsenal és a Liverpool, akik közül már többen közvetlenül is felvették a kapcsolatot a Palmeirasszal, sőt, már a játékos családjával is találkoztak.

A Real Madrid a legesélyesebb
Bár Endrick még legalább két és fél évig nem csatlakozhat egyetlen európai klubhoz sem, az aláírásáért folytatott harc már megkezdődött, jelenleg pedig úgy tűnik, hogy a blancók lehetnek a befutók ebben a küzdelemben. Vinícius kapcsolatba került a sráccal, küldött neki aláírt mezt, a srác ügyeit kezelő ügynökség pedig remek kapcsolatot ápol a klubbal.

A Real Madrid számára nem ismeretlen terület a brazil tehetségek megszerzése, Vinícius erre remek példa. A blancók 45 millió euróban állapodtak meg a Flamengóval, ami 15 millió euróval magasabb összeg volt, mint a játékos kivásárlási ára. Tették mindezt akkor, amikor Vini még csak 17 éves volt, így egy évvel később csatlakozott a klubhoz.

A Real Madridnál tudják, hogy nem csak gyorsan, de okosan is kell cselekedniük ahhoz, hogy megszerezzék Endricket a Palmeirastól. A tervek szerint hasonlóan járnának el, mint Vini és Rodrygo esetében, akik 17 évesen írták alá szerződésüket, amely 18 éves korukra lépett életbe. Jelenleg úgy tűnik, hogy 30 és 40 millió euró között lehetne megállapodni a brazil klubbal.

A Barcelona is figyeli az eseményeket, de a klub gazdasági helyzetéből adódóan nem valószínűsíthető semmilyen valós mozgás. A Real Madridnál a probléma inkább az lehet, hogy Endrick miként fér bele a terveikbe úgy, hogy már most is rengeteg fiatal tehetség harcol a támadó pozíciókért.

Tovább

A válogatott brazilok nem lesznek ott a Bilbao elleni meccsen

A brazil válogatott koordinátora, Juninho Paulista egy interjúban megerősítette, hogy a brazilok nem engedik el a Real Madrid játékosait a válogatott szünet vége előtt. Mint ismeretes, ebben a válogatott szünetben a blancók játékosai közül Rodrygo, Vinícius, Casemiro és Militão is behívót kapott a válogatottba, hogy ott legyen a csapat két tét nélküli selejtező mérkőzésén. Az utolsó mérkőzésre február 1-jén kerül sor, miközben a Király-kupa negyeddöntőjét február 3-án játssza a Real Madrid az Athletic Bilbao ellen a San Mamésben.

A fent nevezett négy játékos kapcsán Juninho Paulista elmondta, hogy bár elképzelhető, hogy nem kapnak szerepet mindkét mérkőzésen, február 2-ig, vagyis a válogatott szünet végéig a nemzeti csapattal maradnak, így pedig szinte biztos, hogy nem lesznek bevethetők a blancók kupameccsén.

Madridi üzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

„Nem fogjuk idő előtt elengedni a játékosokat” – mondta Juninho egy spanyol rádiónak.

„Velünk kell lenniük a FIFA által meghatározott időszak végéig, február 2-ig. Attól függően, hogy játszanak-e az első meccsen, meg fogjuk beszélni, hogy a másodikon pályára lépjenek-e.”

„Végig velünk lesznek. Nem akarjuk elengedni őket. Ez nem lehet precedens. Más kluboktól is kaptunk ilyen kéréseket.”

„Nagyon kevés időt tölthetünk a játékosokkal. Ki kell használnunk a lehetőséget most, hogy megkezdődött a felkészülés a világbajnokságra.”

„Nem arról van szó, hogy nem akarjuk, hanem egyszerűen nem tehetjük. Tite irányítása alatt még sosem történt ilyen. Megértjük a klubok helyzetét. A pandémia miatt alakult így a válogatott szünet. Korábban nem volt januári alkalom. Ebbe a helyzetbe kényszerültünk.”

„Nagyon jó kapcsolatunk van a klubokkal. Mindig barátságosan beszélünk egymással. Tite elmagyarázta a helyzetet Ancelottinak. Normális hangon tudtak beszélni. Megértették a helyzetet, szerintem nincs probléma.”

„Úgy gondolom, hogy Tite a játékosokkal is megbeszélt mindent, egyértelművé tette számukra a helyzetet.”

„A 2022 októberi időszakot lemondták, így egy hetünk lesz felkészülni a vb-re novemberben. Egy hét áll Tite rendelkezésére, hogy a játékosokkal legyen és felmérje az állapotukat. A klubok megértik ezt. A PSG igazgatójával, Leonardóval is beszéltem, de több angol klubbal is, ugyanezen oknál fogva.”

Tovább

Rodrygo: Megtiszteltetés lenne Mbappé mellett játszani

„Úgy gondolom, hogy amikor a BL-ről beszélünk, a Real Madridot mindig meg kell említenünk az esélyesek között. Még mindig sok időnk van a következő fordulóig, addig is keményen dolgozunk. A Real Madrid mindig úgy gondolkodik, hogy minden trófeát meg akar nyerni, legfőképp a Bajnokok Ligáját.”

„Ez a párosítás jöhetett volna a sorozat későbbi szakaszában is.”

„Egy remek idény közepén vagyunk, úgy kell folytatnunk, ahogy eddig. Természetesen a PSG-ben is van néhány nagyszerű játékos, a világ legjobbjai közül néhányan. Nehéz párharc lesz, kitűnő csapatuk van, de mi jól dolgozunk.”

Rodrygo

„Természetesen szeretném, ha döntő szerepet játszanék a párharc során. Néhányszor volt már szerencsém ebben a sorozatban, remélem, hogy a jövőben sem pártol el mellőlem és segít nekünk abban, hogy megnyerjük a trófeát.”

„Mindig különleges dolog Neymar ellen játszani. Lehetetlen nem élvezni a játékát.”

„Amióta megérkeztem a Real Madridba, meglehetősen sok pletykával találkoztam, nem csak Mbappé, de más játékosok lehetséges érkezése kapcsán is. Nem tudom pontosan, hogy mi a helyzet, ezen a poszton már most is nagy a verseny, ő pedig egy nagyon nagy névként kerülne fel a listára. De természetesen biztos vagyok benne, hogy segítené a csapatot és boldoggá tenne minket a játékával. Megtiszteltetés lenne vele játszani. Nagyjából így tekintek rá, egy játékos, akinek az érkezése segítene nekünk.”

„Az volt az álmom, hogy a Real Madrid játékosa legyek, most pedig itt vagyok, nem érdekel más. Remélem, hogy még sok évig itt játszhatok.”

„Minden sokkal könnyebb, ha Viníciusszal és Benzemával játszol. Vininek nagyszerű idénye van, Karim pedig nagyon intelligensen játszik. Nagyon könnyű vele focizni. Számomra megtiszteltetés, hogy gólpasszt adhattam neki. Nem ok nélkül vannak küzdenek azért, hogy a világ legjobb játékosai között legyenek, nagyon boldog vagyok, hogy mellettük futballozhatok.”

„Nagyon fontos számomra, hogy visszatérhettem a válogatott keretébe. Nagy célom volt, hogy visszakerüljek. Úgy gondolom, hogy ezek a meccsek is meghatározók lehetnek, remélem, hogy játszhatok és beilleszkedhetek a csapatba.”

Madridi üzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

„Minden brazil ott akar lenni Katarban. Dolgozni fogok ezért. Ha jól játszom, lesz esélyem. Ha választanom kellene egy 2022-es trófeát, akkor a világbajnoki címet választanám.”

„Ancelottinak fontos szerepe van a fejlődésemben. Az előszezon óta rengeteget beszélünk. Mindig segít nekem, tudom, hogy javulnom kell. Elfogadom az építő jellegű kritikákat, ő pedig gratulál akkor is, ha jól csinálok valamit. Tudom, hogy fejlődhetek mellette. Minden szempontból javulhatok. Több gólt szerezhetek, több gólpasszt oszthatok ki.”

Tovább

A válogatott szünet menetrendje a madridisták számára

Ecuador – Brazília (január 27. (csütörtök), 22:00)
Brazília – Paraguay (február 2. (szerda), 01:30)

Casemiro, Militão, Rodrygo és Vini Jr. is bekerült Tite keretébe Brazília következő két, lényegében tét nélküli vb-selejtezőjére. A már biztos vb-résztvevő, csoportelső brazilok a harmadik helyen álló Ecuadorral játszanak idegenben az LDU Quito stadionjában, az Estadio Rodrigo Paz Delgadóban. Hat nappal később Paraguay együttesét fogadják a Belo Horizonte otthonában, az Estádio Mineirãóban.

Válogatott szünet

Paraguay – Uruguay (január 28. (péntek), 0:00)
Uruguay – Venezuela (február 2. (szerda), 0:00)

Valverde két nagy téttel bíró meccsen léphet pályára a csoport két utolsó helyén álló ellenfelekkel szemben Uruguay színeiben, hiszen a válogatott célja a világbajnoki szereplés bebiztosítása. Négy mérkőzéssel a selejtezők vége előtt Uruguay a hetedik helyen áll, ám csupán egy ponttal van lemaradva a negyedik helytől, amely az automatikus kijutást jelentené. A csapat először Asunciónba utazik, hogy Paraguay ellen lépjen pályára az Estadio General Pablo Rojasban, majd Venezuelát fogadja Montevideóban, az Estadio Centenarióban.

Tovább

VIDEO – Megható megemlékezés a Bernabéuban Gento tiszteletére

Tovább

VIDEO – Összefoglaló: Real Madrid – Elche (2-2)

Tovább

Beszámoló: Real Madrid – Elche (2-2): Kétgólos hátrány után pontmentés

Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy mire rendezkedtek be a csapatok. A Real Madrid tartotta a labdát, az Elche magasan letámadott. Az első helyzet a 11. percben érkezett, Benzema és Vini Jr. révén. A francia passzolt a brazilnak, aki kapura lőtt, ám Badía védeni tudott. Kroos néhány perccel később találta el jól a labdát a tizenhatos vonaláról, ám nem talált kaput. A vendégek egyre hátrébb szorultak, Benzema pedig tovább villogott. A bajnoki góllövőlista első helyezettje Alaba hosszú átadását mesterien vette le a büntetőterületen belül egy védő szorításában, majd lőtt, ám Badía ezúttal is résen volt.

Casemiro lövésénél sem volt ez másképp, a kapus ismét közbeavatkozott. 32 perc játék után Viníciust vitték földre a büntetőterületen belül, Benzema végezte el a megítélt büntetőt, ám nagy erővel kapu fölé lőtt. A szerencse nem mosolygott Ancelotti csapatára, akik a 42. percben hátrányba kerültek. Az Elche első helyzetét Lucas Boyé váltotta gólra, aki Militão és Alaba között lényegében üresen fejelhetett kapura, és nem is hibázott. 0-1.

Militao

Úgy tűnt, a Madrid gyorsan válaszolhat, Benzema egyenlített ki kis híján, majd Kroos végzett el mesterien egy szabadrúgást, amelynél Badía hatalmasat védett. Casemiro is próbálkozott, ám a kapus az ő fejesét is hárítani tudta.

Bár a Madrid tartotta a labdát és futószalagon gyártotta a helyzeteket, az Elche remekül védekezett, így a második félidőre kellett kitalálnia valamit Ancelottinak. Az 51. percben a játékvezető ismét a büntetőpontra mutatott, amikor Diego González kibillentette Hazard-t a tizenhatoson belül, amikor térd a térddel ütközött, ám a VAR jelzésére megtekintette a felvételeket és felülbírálta saját döntését. (Érdekesség, hogy a felvételeken azt láthattuk, hogy csak azokat a másodperceket mutatták meg a bírónak, amelyből már nem látszott a térdek találkozása, pedig a televíziós visszajátszásokból egyértelműnek tűnt az eset. – a szerk. kieg.) Az idő fogyott, a blancók azonban nem tudták feltörni az Elche szervezett védelmét. Ráadásul Benzema cserét kért izomprobléma miatt, őt Jović váltotta.

A 62. percben Kroos próbálkozott távolról, ez volt az egyik utolsó mozdulata, hiszen őt Rodrygo váltotta. Tíz perccel később Vinícius lőtt kapu mellé a tizenhatoson belülről, aztán jött az Elche második helyzete a meccsen. Pere Milla futott el a jobb oldalon, Courtois-val került szembe, és a hosszú sarokba lőtte a labdát. 0-2. Ez nem a Madrid estéje volt, hiszen a következő támadásból Casemiro a kapufát találta el fejesével. A 81. percben a játékvezető ismét a videóbíró segítségét vette igénybe, majd a büntetőpontra mutatott, miután Pere Milla kinyújtott kezével avatkozott játékba a tizenhatoson belül. Modrić nem hibázott, tökéletesen lőtte a büntetőt. 1-2.

Volt még hátra néhány perc, és bár az Elche látványosan húzta az időt, a Madrid újabb helyzeteket dolgozott ki. A 86. percben Rodrygo egyenlíthetett volna, ám lövése megpattant egy védőn, így elkerülte a kaput. A Madrid tovább nyomott, majd a 92. percben Vinícius villant meg, aki a bal szélről néhány csel után középre ívelte a labdát, a hihetetlen magasságokba emelkedő Militão fejére, a brazil védő pedig tökéletesen bólintott a kapuba. 2-2. A találkozón újabb gól már nem született, így a blancók egy pontot szereztek, ezzel megőrizték a forduló előtti előnyüket a bajnokságban a válogatott szünet előtt.

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Elche: Ugyanaz az ellenfél, más helyszín, más sorozat

A Real Madrid 15 nap után tér vissza a bajnoki küzdelmekhez. Miután megnyerték a Spanyol Szuperkupát és kiharcolták a helyet a Király-kupa negyeddöntőjében, a blancók az Elche együttesét fogadják a Santiago Bernabéu Stadionban, ahol Gentóról is megemlékeznek majd a találkozó előtt. Ez lesz sorozatban a második meccs, hogy a két csapat találkozik egymással, miután csütörtökön a Real Madridnak sikerült nyernie a Martínez Valeróban.

Real Madrid

Carlo Ancelotti csapata jelenleg vezeti a spanyol pontvadászatot, hazai pályán pedig ebben az idényben veretlenül áll (7 győzelem, 3 döntetlen). A madridisták célja, hogy ma délután megszerezzék sorozatban hatodik győzelmüket minden sorozatot figyelembe véve. A találkozóval az év első hónapja is lezárul a Madrid számára, hiszen ezt követően válogatott szünet következik.

„Három nagyon fontos pont forog most kockán az Elche ellen” – mondta Ancelotti a találkozó előtti sajtótájékoztatón. Courtois, Militão és Karim Benzema is visszatért az olasz szakember keretébe. A hazaiak számára nagy öröm, hogy ismét pályán lehet a bajnoki góllövőlista éllovasa, aki legutóbbi három meccsén betalált, duplázva a Valencia, majd egy-egy gólt lőve a szuperkupa mindkét meccsén a Barcelona és a Bilbao ellen.

Az Elche jelenleg a 15. helyen áll a bajnokságban, legutóbb a Villarreal ellen győzni tudtak hazai pályán (1-0). Úgy érkeznek a Bernabéuba, hogy három mérkőzés óta veretlenek a sorozatban, legyőzve az Espanyolt (1-2) és gólnélküli döntetlent játszva a Granadával. A hatgólos Lucas Boyé a csapat legeredményesebb játékosa.