Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Pochettino: A Real Madrid iránt érzett szimpátiám sosem fog megváltozni

Néhány nappal ezelőtt Mauricio Pochettino egy interjú során félreérthetően fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a Tottenham együttese a Real Madrid edzőközpontjában töltötte volna a döntő előtti éjszakák valamelyikét, ami az újságokban mejelent cikkek áradata miatt hivatalos közlemény kiadására késztette a Real Madridot. A közleményben a klub tagadta az argentin szakembertől idézett mondatok valóságtartalmát, később pedig maga Florentino Pérez is beszélt a témáról egy spanyol rádióműsorban.

A Tottenham mestere egy vele készült interjú során arra a kérdésre, hogy meglepte-e őt, hogy a Real Madrid hivatalos közleményt adott ki az ügy kapcsán, az alábbi választ adta: Már mindent elmondtam ezzel kapcsolatban, amit el akartam. Most csak a Bajnokok Ligája megnyerésére összpontosítok. Elképzelhető, hogy hat és fél év után átvettem az angol humort, amit Spanyolországban nem értenek, ahogy én sem értettem, amikor idejöttem. Abszolút nyugodt vagyok mindennel kapcsolatban, amit mondtam vagy tettem.”

Pochettino

Az interjút készítő újságíró jelezte az edzőnek, hogy láthatóan idegesíti a Real Madrid reakciója, amivel Pochettino nem értett egyet: „Egyáltalán nem idegesít.”  Sőt, kifejezte a spanyol együttes iránt érzett szimpátiáját is. „Kisgyermek korom óta szimpatizálok a Real Madriddal. Akkoriban még Argentínában éltem, és nagyon szerettem nézni Juanito, Gordillo és Camacho csapatát. Aztán pont Camacho volt az, aki 1994-ben leigazolt az Espanyolhoz. Az, hogy sok évet eltöltöttem ott és egy ilyen hatalmas legenda volt az edzőm, aki mindig a Real Madriddal példálózott, csak tovább növelte az irántuk érzett szimpátiámat. Ez sosem fog megváltozni”​​​​  emlékezett vissza.

„Ha egyesek nem is értenek azzal egyet, hogy a Madrid a világ első számú futballegyesülete, azt mindenki elismeri, hogy ott vannak a legeslegjobbak között. Florentino Pérez pedig az egyik legjobb elnök a spanyol futball történelmében, ha nem a legjobb. Szomorúvá tesz, hogy félreértelmezték a szavaimat, és hogy ez problémákat szült. Talán nem kellett volna megszólalnom. Mindenkit biztosítok arról, hogy semmilyen rossz szándék nem volt a mondataim mögött” – erősítette meg Pochettino azt, hogy csupán egy félreértésről van szó.

Tovább

Hazard: Jó lenne trófeával befejezni a Chelsea-nél

 „Ez egy európai sorozat, szóval nekem, a klubnak, az edzőnek és a szurkolóknak is nagyon fontos. Ha döntőt játszol, nem számít, hogy a BL-ről, az El-ről vagy a ligakupáról van szó, egyszerűen nyerni akarsz. Ha ez lesz az utolsó meccsem, remélem, hogy begyűjtjük a trófeát. Az első címem a Chelsea-vel az Európa-liga volt, szóval remek lenne, ha az utolsó is ez lenne.

(A kérdésre, hogy a két testvére már klubot váltott a nyáron, lesz-e mesterhármas, a következőt válaszolta:) „Már csak egy hiányzik, én! Meglátjuk."

"Hogy Pulisic a pótlásomra érkezett volna? Lehetséges. Jelenleg nem tudok mit mondani a jövőmmel kapcsolatban. A klubok kezében van az ügy. Nem azon jár az agyam, hogy megyek vagy maradok. Ezt félre tudom tenni. Ismertek. Az egész idényben ezt tettem, mégis egész jól játszottam. Tehát ugyanezt teszem: csak a futballra gondolok. A döntő után meglátjuk, hogy mi fog történni.

Hazard

Nem tudom, hogy mennyire lennék türelmes, ha maradnék. Erre nehéz válaszolni. Az egy év elég hosszú idő, nem?”

„Ha a Chelsea-nél futballozol, akkor az idény elején arról beszélgetnek az emberek, hogy milyen trófeákat tudnánk begyűjteni az idény végén. Elveszítettük a ligakupát két hónappal ezelőtt, szóval most ez az, amit megnyerhetünk. Nagyon fontos trófea.”

„Igazolhattam volna az Arsenalba, a Manchester Cityhez, a Unitedhez vagy a Tottenhambe, de úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam, amikor annak idején a Chelsea-t választottam. Beszéltem a klub tulajdonosával és Di Matteóval, a futball volt a téma. Telefonon beszéltem Drogbával és Joe Cole-lal, akik meséltek a klubról, ami szerintük számomra a legjobb választás volt.”

„Kicsit félelmetes volt, amikor megérkeztem, hiszen Didier azonnal távozott, ha pedig ő ott van a csapatodban, akkor biztosan nyersz egy címet. De végül is top játékosokkal játszottam. Ha pedig visszatekintek az itt eltöltött hét évemre, akkor nagyszerű dolgokat vittünk véghez. Trófeákat nyertünk, én pedig boldog vagyok. Amikor ide jöttem, még csak kisgyerek voltam. Most már férfi vagyok. Emberként nem változtam. Játékosként már több gólt szerzek, tapasztaltabb vagyok. De próbálok ugyanolyan maradni, mint a kezdetekkor.”

„2015-ben meglehetősen kiegyensúlyozott évem volt. Én is látom a statisztikákat, hiszen mindig ezekről kérdeztek engem. A TV-ben is azt látom, hogy Hazard gólt lőtt. De ez engem nem igazán érdekel. A legjobb példa erre Belgium. A legjobb meccsemet Brazília ellen játszottam a világbajnokságon, de nem adtam gólpasszt és nem is találtam be. Én ezt szeretem. A legjobbamat akarom nyújtani.”

Számomra nem attól jó egy idény, hogy lövök 40 gólt. Nyerni akarok valamit a szezon végén. Nem gondolom, hogy ez volt a legjobb évem. Néha jó volt, néha nem. Szerintem még tudok javulni.”

 „Ha megnézzük a Manchester City kezdőjét, akkor elmondhatjuk, hogy a 22 játékosuk közül bárki játszhatna. Ha a Chelsea-t nézed, itt ez nem igaz. Ez a különbség. Ők nem váltottak edzőt a nyáron, miközben mi igen. Néha idő kell ahhoz, hogy összeszokjatok az új menedzserrel. De ha az eredményeket nézzük, ott vagyunk a bajnokság első három csapata között, bejutottunk a ligakupa döntőjébe és az EL döntőjébe. Ha ezt most megnyerjük, az idény még jó lehet.”

Hazard

„Nem tökéletes, hiszen a bajnoki címért és a kupáért is harcban akarsz állni. De a játékunk, ahogy az elmúlt időszakban javultunk a sérülések és rossz hírek ellenére, a mentális erőnk… Ha jó felfogással érkezünk meg Bakuba, képesek lehetünk valami jó dolgot véghez vinni.”

Hogy aláírnék-e másik angol klubhoz? Teljesen esélytelen. Kék vagyok! Ez sokat jelent számomra. Nem tudnék más csapatban játszani ebben az országban.”

Tovább

Vallejo: Maradni akarok

Most, hogy végez ért a bajnokság, miként értékelnéd az idényedet?
Nehéz idény volt, különösen a sérülések miatt. Nem volt könnyű időszak, de ez is hozzájárult, hogy fejlődjek. Elégedett vagyok azzal, ahogy zártam a szezont, hiszen játszhattam és jól éreztem magam a pályán. Ha csapatszinten nézzük, akkor sokat kell javulnunk és rengeteget kell tanulnunk ebből az évből.

Gondolod, hogy számodra túl korán lett vége az idénynek?
Igen. Jó hangulatban voltam, ha pedig jól érzed magad, akkor folytatni akarod a versenyzést. Számomra az utolsó meccsek nagy segítséget jelentettek abban, hogy az olaszországi Eb és az olimpiai kvalifikáció előtt felvegyem a tempót.

Megvan az oka annak, hogy miért akadályoznak sérülések abban, hogy legyen egy nyugodt idényed?
Apróbb izomsérülések voltak, amik nem tették lehetővé, hogy folyamatosan bevethető legyek, de ez leginkább az idény elejét jellemezte. A jó dolog az, hogy február óta gond nélkül edzettem, jól éreztem magam. Így kell folytatnom a továbbiakban. Nagyon jól dolgozunk az orvosokkal és fizioterapeutákkal.
Lehet, hogy a játékom is problémát jelent, a nagy intenzitás, vagy hogy úgy megyek bele a párharcokba, mintha azok lennének az utolsók, ez pedig sokat követel a testemtől. Meg kell találni az egyensúlyt az intenzitás tekintetében.

Vallejo

Két éve vagy a Real Madridnál és még van kettő és a szerződésedből. Nehéz idény volt ez, úgy tűnik, lesznek változások a keretben. A Real Madridban látod magad a következő idényben?
Az biztos, hogy én maradni akarok. Nagyon boldog vagyok a klubnál és érzem a szurkolók és a csapattársaim szeretetét. Az edző is bizalmat szavazott nekem az utolsó meccseken, várom a következő idényt, hogy segíthessem a csapatot.

Jól ismered Zidane-t. Mit hozott ő a Real Madridhoz?
Ő egy nagyon nyugodt személyiség, aki kiválóan olvassa a futballt. Az egyik legnagyobb erőssége az, hogy tudja, hogyan menedzselje a csapatot. Mindenkit a versengésre ösztönöz. Egy Real Madridhoz hasonló klubnál, amely több sorozatban is érdekelt, ez nagyon fontos.

Gondolod, hogy ez a nehéz szezonzárás rosszul érintette az edzőt?
Nos, nem tudom. Mindig azt mondja, hogy ezt a nehéz időszakot is át kellett élni. Szerintem ő döntött úgy, hogy ebben a szakaszban csatlakozik, ami pedig történt, az nem lesz rá rossz hatással.

Zidane több játékossal is találkozott már személyesen. Neked már mondott valamit a jövődről?
Nem, még csak az elmúlt idényről beszélgettünk, de én tudom, hogy maradni akarok.

Vallejo

Ilyen fiatal játékosként kire nézel fel a Real Madridból?
Nos, Carvajal egy olyan játékos, aki mindig óriási intenzitással játszik és nagyon okosan helyezkedik. Ő olyan számomra, mint egy tükör, hiszen neki is volt külföldi tapasztalata a német bajnokságban és remekül teljesített ott. Ő rendkívül elkötelezett a csapat irányába, kiváló kvalitásai vannak és olyan értékeket képvisel, amik példaként szolgálhatnak a Real Madrid utánpótlás játékosainak.

Mit jelent számodra, hogy ott lehetsz az Eb-n és esélyed van kijutni az Olimpiára?
Az, hogy részt vehetek egy Olimpián, sportolóként nagy lelkesedéssel tölt el. Ez olyan dolog, amire egyszer van esélyed egy életben. Ez a célunk. És persze az U21-es Eb. Meggyőződésünk, hogy nagyszerű teljesítményt fogunk nyújtani a tornán.

Sokat változtál a Zaragoza óta?
Nem, még mindig ugyanaz a srác vagyok. Megpróbáltam ugyanazon értékek szerint élni, mint amikor még a Zaragozánál voltam. Futball szempontjából természetesen változtam, szerintem jobbá váltam a Németországban és Madridban töltött időszakom alatt. Az, hogy Nacho, Varane vagy Sergio Ramos mellett játszhatok, csodálatos. Nem csak a meccsek, hanem az edzések tekintetében is. Szerencsés vagyok, hogy a legjobb védőkkel oszthatom meg az öltözőt.

Gondolod, hogy Cristiano távozásának következménye megmutatkozott abban, hogy a csapat alulteljesített egy igazi gólvágó hiányában?
Ő egy olyan játékos, aki nagyszerű dolgokat vitt véghez ennél a klubnál. Rengeteg gólt szerzett, ő egy született gólvágó. Nélküle nehéz ezeket a gólokat meglőni, de megpróbáltuk elérni, hogy ne zavarjon minket a távolléte. Tavaly nyáron úgy döntött, hogy nem szeretné velünk folytatni, ezt pedig el kell fogadnunk.
 

Tovább

Sergio Ramos kérte a klubot, hogy ingyen engedjék el Kínába

Sergio Ramos karrierjének egy lehetséges következő szakasza rajzolódott ki előttünk, amikor hétfői hírek szerint a Real Madrid kapitánya kérte a klub elnökét, Florentino Pérezt, hogy engedélyezze számára, hogy szabadon távozhasson egy kínai csapathoz.

Egy spanyol televíziós műsor (Jugones) információi szerint a 33 éves védő hatalmas fizetési ajánlatot kapott Ázsiából, amit szeretne elfogadni úgy, hogy a jelenlegi klubja nem gördít akadályt az ingyenes klubváltás elé.

Ramos és Pérez

Ramos kérésének tolmácsolására egy olyan egyeztetésen került sor, ahol a játékoson kívül jelen volt René Ramos, Sergio testvére és ügynöke, Julio Senn, a játékos ügyvédje, illetve Florentino Pérez. A klub elnöke azonban egyértelműen és határozottan reagált a kérésre: „Nem mehetsz el! A Madrid nem ajándékozhatja el a kapitányát!”

A La Sexta televízióban megjelent hír szerint a védő egy rendkívül jövedelmező ajánlatot kapott egy kínai klubtól. Ez az ajánlat azt követően érkezett, hogy a néhány nappal ezelőtti híresztelések szerint a játékos elgondolkodott azon, hogy a spanyol fővárosban folytassa-e karrierjét.

Sergio Ramos és Florentino Pérez kapcsolata akkor kezdett megromlani, amikor a csapat kiesett a Bajnokok Ligájából az Ajax ellenében és a pletykák szerint egy meglehetősen intenzív öltözői vita kerekedett a két fél között.
 

Tovább

Griezmann a Real Madridba? Miért ne?

Miért ne lehetne ez a játékos Griezmann? Az, hogy a Barcelona leigazolja a francia támadót, a katalánok nehéz idényzárása után már nem tűnik olyan egyértelműnek, a blancók előtt ezzel megnyílik a lehetőség. 120 millió euróért leigazolhatnák Griezmannt, miközben ahhoz, hogy a PSG-vel egyezségre jussanak, ennek legalább a duplájára, de lehet, hogy a háromszorosára lenne szükség. A francia idényeként 15-20 gólra garancia, bár biztosan megosztaná a szurkolókat az Atlético Madridnál töltött időszaka miatt.

Aztán ott van még a fizetési igénye is, amiből természetesen lejjebb kellene adnia, de ezt a Barcelona esetében is megtette volna. Ez lenne egy feltételezett tárgyalás egyetlen sarkalatos pontja. Florentino Péreznek és Zinédine Zidane-nak be kellene vetniük a legjobb trükkjeiket, magas teljesítmény alapú bónuszokat ajánlva, hogy feltornásszák az alapfizetést. Lehet, hogy ez alap esetben kevesebb pénzt jelentene, de hozzájárulna ahhoz, hogy Griezmann nagy játékos legyen Európa 13-szoros királyánál.

Griezmann

Ha a dolog futball oldalát nézzük, akkor a játékos sokoldalúsága támadásban lehetővé teszi, hogy tökéletesen beilleszkedjen Zidane (elképzelt) rendszerébe. Hazard bal oldalon, Griezmann jobb oldalon, Benzema pedig középen félelmetes hármast eredményezhetne.

Igaz, hogy Griezmann nem egy tipikus 9-es, nem is egy gólgyáros, és persze nem is Neymar vagy Mbappé, de képes megteremteni a különbséget. Sikeréhes, támogatja a társait és nagy dolgokat akar véghez vinni, bárhol is játsszon.

A piaci árak az egekben vannak, ezt már Luka Jovićnál is láthattuk. Ígéretes játékos, nagy jövő előtt áll, különbözik Griezmanntól, de az Eintracht közel 100 millió eurót kér érte. Ha ezt nézzük, nem lenne a „Kis Herceg” meglehetősen olcsó?

Tovább

Mbappé és Neymar? A fizetés nem jelenthet gondot

Neymar nettó 37 millió eurót keres a PSG-nél, ami bruttó 70 millió eurós éves fizetést jelent, Mbappé pedig nettó 11,5 millió eurót (bruttó 22 millió euró) visz haza. A Madrid legutóbb közzétett beszámolója alapján a spanyol gigász játékosfizetésekre költött éves kiadása 280,7 millió euró. De ez csak a fizetések egy része. Ha figyelembe vesszük a klubnál dolgozó 811 ember fizetését, akkor az összeg 430,7 millió euróra rúg.

A Madrid éves árbevétele jelenleg 751 millió euró, ami azt jelenti, hogy megengedhetik maguknak az ilyen mértékű kiadást. A bevételek 57%-a megy el fizetésekre, ami bőven az Európai Klubszövetség (ECA) 70%-os ajánlása alatt van. Ha Neymar fizetését vizsgáljuk, úgy a bruttó 70 millió euró 66%-ig vinné fel a jelenlegi arányt, amivel a Madrid még mindig az ECA által megállapított érték alatt lenne.

Mbappé, Neymar, Pérez

Az elmúlt idényekben a Madridnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, amikor a legfontosabb kerettagok szerződéseit hosszabbította meg, ami nem volt egy könnyű menet, figyelembe véve, hogy olyan, állami háttértámogatással rendelkező klubokkal kell versengeniük, mint a Manchester City vagy a PSG, vagy olyanokkal, mint a Chelsea, amelyek mögött multimilliárdosok állnak. Az utóbbi öt esztendőben a madridi fizetések 135 millió euróval ugrottak meg. Kijelenthető, hogy az olyan egyesületeknek, mint a Real Madrid vagy a Barcelona, komoly forrásokra van szükségük ahhoz, hogy megtarthassák az egyensúlyt a klub könyveiben.

Amikor a Madrid legutóbbi beszámolóját állították össze, Cristiano még a klub játékosa volt, de 21,5 millió eurós fizetése (bruttó 44 millió euró) azóta átvándorolt Thibaut Courtois-hoz, a klub új első számú kapusához, illetve Toni Krooshoz és Luka Modrichoz a szerződéshosszabbítások kapcsán. A klub hasonlóképp járna el Gareth Bale ügyében is, akinek nettó 14,5 millió eurós fizetését Eden Hazard kapcsán fektetnék be újra. Erre még rájön az olyan játékosok keresete, mint Eriksen vagy Jović, ami azonban még kezelhető skálán belül marad.

Neymar, Mbappe

A Bernabéu felújítására felvett 575 millió eurós kölcsön szintén fontos eleme a Madrid pénzügyeinek. A klub még három évig nem kezdi meg a hitel törlesztését, de ha igen, akkor az évi 29,5 millió eurót fog jelenteni, egészen 2049-ig.

Mindenesetre az is jó hír a blancók számára, hogy új, nyolc évre szóló szerződést kötöttek a klub mezeit gyártó Adidasszal, ami 120 millió eurót jelent évente, ez pedig hatalmas plusz az előző, kevesebb mint évi 40 milliót hozott szerződéshez képest. Amikor az új Bernabéu majd elkészül, a Real Madrid további bevételekhez juthat a stadion elnevezéséhez kapcsolódó jogok értékesítésével. Vagyis van még bőven lehetőség a pénzügyi manőverezésre…

Tovább

Robben: Nem Ronaldo volt a távozásom oka

„Nem csak Ronaldo volt az ok. Florentino Pérez újra klubelnök lett, elhozta Ronaldót, de mellette még Kakát, Benzemát és Xabi Alonsót is. Elmondták nekünk, hogy olyan sok pénzt költöttek, hogy bevételre van szükségük az eladásokból.”

„Számomra nagy csalódás volt az egész, mivel kiváló kapcsolatot ápoltam a korábbi edzőmmel, Manuel Pellegrinivel. Ráadásul karrierem legjobb előszezonját produkáltam.”

Robben

„Nagyon nehéznek találtam a helyzetet az elnökváltás miatt. Remekül éreztem magam Madridban, jól is játszottam. De ha a politika képbe kerül és igazából nincs lehetőséged, el kell döntened, hogy maradsz és harcolsz, vagy valahol máshol folytatod a karrieredet.”

„A távozással kapcsolatos döntés meghozatala nem volt könnyű. Leültünk a családdal a teraszunkon és mindent átbeszéltünk. Végül is, ha egy ilyen nagy klubot, mint a Real Madrid elhagysz, nincs visszaút. Összehasonlításképp ott volt a Bayern, ami akkoriban nem volt túl sikeres Európában, az én célom pedig mindig az volt, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját.”

„Meg akartam mutatni, hogy vagyok elég jó ehhez. A Bayernhez való átigazolásom karrierem legjobb döntésének bizonyult.”
 

Tovább

Raúl megállíthatatlan karrierje

A döntés, mely szerint Raúl kapja meg a Real Madrid első számú utánpótláscsapatának irányítását, a felé irányuló és egyre növekvő bizalom jele, illetve annak a remek munkának az elismerése, amit az általa már irányított két csapatnál és Valdebebasban végzett.

José Manuel Díaz Fernández, a Castilla jelenlegi edzője sokkal jobban érzi magát a Real Madrid akadémiájának valamilyen vezetői szerepében, mint a csapat kispadján. Ennek megfelelően az idény befejezését követően a szakember Ramón Martínezzel együtt visszatér, hogy koordinátori szerepet töltsön be a La Fábrica életében.

Raúl

Raúlnak sikerült bekerülnie abba a szűk körbe, ahol azok találhatók, akikben a klubvezetés töretlenül bízik. Gyakori, hogy az első csapat mérkőzésein is megfordul, ahol spontán beszélgetések alakulnak a klubvezetőkkel a privát boxokban, emellett pedig közvetlen kapcsolata is van Zinédine Zidane játékosaival.

A Real Madridnál egyébként nagyon sokan Raúlban látják az első csapat következő edzőjét is, azért, amit képvisel, illetve azért is, ami a futballról láthatóan elképzel. De a következő lépés számára a Castilla irányítása lesz, ahol ismét megpróbálhatja demonstrálni rátermettségét.
 

Az AS szerint Luka J…

Az AS szerint Luka Jović leigazolásának bejelentése azért csúszik, mert az Eintracht ragaszkodott hozzá, hogy a játékos elutazzon a csapat kínai túrájára, ami jelenleg is zajlik. A Madrid bízik abban, hogy a támadót elkerülik a sérülések a barátságos meccsek során.

Tovább

Valdano: Szobrot kellene állítaniuk Zidane-nak

„Fogalmam sincs, hogy mire gondol Zidane. De az nyilvánvaló, hogy fel kell rázni a csapatot, sokkal határozottabban kell kilépniük a piacra, mint a legutóbbi években.”

„Öt vagy hat nagyon jól megválasztott játékosra van szükség. Jól kell választani, mind az érkezők, mind pedig a távozók tekintetében.”

„Zidane visszatérése számomra már-már hősies tett volt. Tudta, hogy kockázatos, de megtette. Az elnöknek és a klubnak nagyon hálásnak kellene lennie. Egy szobrot kellene állítaniuk neki a Bernabéuban, egy másikat pedig Florentino kertjében.”

„Amikor nincs sportigazgató egy klubnál, akkor az edzőnek kell meghoznia a döntéseket. Ezt a kockázatot azért cserébe vállalta, hogy teljes felhatalmazást kapjon a következő idény keretének kialakításában.”

Valdano és Zidane

„Most más a helyzet, mint az első időszakában, amikor igazi vezérek voltak a csapatban. Sergio Ramos a lelki oldal, Luka Modric a futball szempontjából, Cristiano Ronaldo pedig mint a döntő faktor. Ráadásul mindhárman karrierjük csúcsán.”

„Most Zidane-nak össze kell raknia valami újat, új játékosok beépítésével. Nem tudjuk, hogy miként fognak beilleszkedni az új városba és a klub kivételes környezetébe. Ez komolyan meg fogja dolgoztatni őt, de ha valaki elnyerte a klub bizalmát, az Zidane.”

„Pogba gólokat szerez. A Manchester Unitedben nem volt túl nagy befolyása a játékra. De ha Zidane a Real Madridban képzeli el, akkor biztosan meghatározó szerepet szán neki a csapatban.”

„Lehet, hogy nem volt a legnépszerűbb lépés Kroos szerződésének meghosszabbítása, de bölcs döntésnek gondolom, mivel a németnek megvan a karaktere ahhoz, hogy irányítsa a középpályát.”