Gy. András
Az UEFA.com szavazói…
Az UEFA.com szavazói Cristiano Ronaldót választották a hét játékosának. A portugál a szavazatok 41%-át szerezte meg, a második helyen Jonas végzett (38%).
Kovacic kezd megcsillanni a Real Madridban
Zidane a Toni Kroos, Luka Modric, Isco hármassal kezdte a meccset – James a jobb szélen segítette a támadásokat -, ám egy sokkal védekezőbb felfogású négyessel fejezte be: Kovacic, Kroos, Casemiro és Modric.
Három dolog egyértelmű: Zidane továbbra is hamis jobb szélsőként fogja használni Jamest; Zidane három „tiszta” középpályást akar; Zidane Kroost és Modricot előnyben részesíti a többiekkel szemben. Vagyis kié legyen a harmadik hely? Kovacic, Isco és egy kicsit Casemiro harcolnak érte.
Ami Kovacicot megkülönbözteti a többiektől, az a dinamizmusa. Valószínűleg nem passzol jobban, mint Isco, kevésbé tudja megtörni az ellenfél támadásait, mint Casemiro, de a horvát nem áll le, folyamatosan megpróbál a csapat hasznára válni, nem számít, hogy náluk van-e a labda, vagy épp megpróbálják visszaszerezni.

A különbség még szembetűnőbb lesz, amikor a két csapat elkezd fáradni, ő pedig beáll a kispadról. A Bilbao elleni meccs utolsó 20 percében olyan volt, mint egy Duracell nyuszi a lemerülőben lévők mellett.
Bár a gyorsasága is fontos, a folyamatos figyelme és az, hogy mennyire befolyásolni akarja a meccs alakulását, kiemeli az átlagból.
Figyelembe véve, hogy Gareth Bale még mindig sérült, visszatérése pedig még bizonytalan, a következő hetekben Kovacic legnagyobb riválisa a kezdőbe kerülésért Isco lesz.
A posztot jelenleg Zidane egyik kedvence, Isco tölti be. A francia annak idején már a Málagában figyelte a játékost, komoly szerepe volt a leigazolásában. A tény, hogy az edzőnek tetszik a játékstílusa, csak erősíti a kvalitásait. Isco mindenkinél jobban bánik a labdával: cselek, passzok, ritkán a lövések, ez pedig bármelyik meccsen megteremtheti a különbséget.
Ezeket persze a legjobban a csatárok mögött, szabadon mozogva lehet kihasználni, ahol Isco a Málaga játékosaként és a Real Madridban lejátszott első néhány meccsén brillírozott. Különböző edzők kezei alatt ez a poszt szinte már teljesen elérhetetlenné vált számára. Az viszont figyelemreméltó, hogy az apró benalmadenai középpályás védekezése az elmúlt két idényben sokat fejlődött.

Isco megkérdőjelezhetetlen erőfeszítései ellenére a Kovaciccsal való összehasonlítás nem előnyös számára. A horvát hiperaktív hozzáállása a futballhoz tökéletes egy középpályás számára, óriási segítség ő egy három emberrel operáló középpályán, akiknek rengeteget kell futniuk, hogy mind a támadóknak, mind pedig a védőknek besegítsenek.
Kovacic valószínűleg akkor volt a legjobb, amikor Modric és Kroos mellett volt a középpályán, akikkel úgy cserélgették a pozíciókat, hogy az ember azt hitte, sokkal többet játszottak már együtt, mint valójában.
Még ha Kovacic leginkább védekező munkája miatt áll Isco felett, mozgása a támadásokban is segíti, hiszen szinte folyamatosan felkínálja magát, mint passzolási lehetőség, az ellenfél védelmét pedig mindig meg tudja lepni, amikor feltűnik a tizenhatoson belül.
„Kovacic miatt módosítanunk kellett a tervünkön” – mondta a Bilbao edzője a 4-2-es, Bernabéuban elszenvedett vereség után. „Iscót mindig tudtuk tartani az egyik középső védőnkkel, még akkor is, ha egy-egy elleni játékra került sor. Kovacic posztját viszont nem tudtuk rendesen lefedni, többször is a középpályásaink mögé került.”
Karrierje során először fordul elő, hogy Isco nem egy idősebb, nagy nevű igazolással harcol, hanem egy kevésbé ismert horváttal – aki bár 29 millió euró volt, ami nem olcsó, mégsem sztárként érkezett -, aki ráadásul 2 évvel fiatalabb nála. Még ha Zidane Iscót is preferálja jelenleg, valószínűleg az ellenfél függvényében változtatni fog a tervein.

Nem úgy tűnik, mintha ez zavarná Kovacicot, aki már letette a spanyol nyelvvizsgát és a helyi médiának adott interjúkban úgy viselkedik, mint egy gyerek, akinek valóra vált az álma. „Nagyon boldog vagyok. Fiatalként még sokat kell tanulnom” – mondta egy csereként beállására vonatkozó kérdésre reagálva Rómában, ahol valószínűleg nem nagyon érdekelte, hogy hány percet is volt a pályán.
Utolsó, Inter Milanban töltött szezonjában 35 olasz bajnokin játszott, öt gólt szerzett és a szurkolók kedvencévé vált fáradhatatlan játékával.
Amikor az Inter rákényszerült, hogy eladják a Real Madridnak, az edző fájó szívvel búcsúzott tőle: „Nem hiszem, hogy bárki is azt akarta, hogy ez bekövetkezzen, de itt van ez a szabály, amihez tartanunk kell magunkat. Mind sajnáljuk. Én, az elnök, a vezetőség és a játékosok is.”
A kevés lehetőséget figyelembe véve – 658 perc játék, 5 kezdés, 12 csere – nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Real Madrid még csak a felszínt kapargatta azzal kapcsolatban, hogy a horvát mit is adhatna ennek a klubnak.
Fiatal, tehetséges, társaságkedvelő srácként Kovacic olyan játékosnak tűnik, aki felépíthet egy karriert a klubnál. Ez persze attól is függ, hogy Zidane képes-e őt folyamatosan beépíteni a csapatba, hogy kiteljesedhessen a benne rejlő potenciál.
Tomás Roncero: A római császár
Veni, vidi, vici. Zidane jött, látott és győzött, amolyan igazi ősi római módon. Tisztában vagyok azzal, hogy az érzelmek felerősödnek egy európai győzelem során, de akkor is azt érzem, hogy ez a csapat minden egyes mérkőzéssel egyre erősebbé válik. A meccs lefújása után Sergio Ramos, a Bernabéu modern kori centuriója a partvonal mellett a következőt mondta: „Zidane egy nagyszerű edző, hihetetlenül elégedettek vagyunk vele”. A bizalom és a kölcsönös megértés azt eredményezte, hogy a francia élvezi a játékosok feltétlen elkötelezettségét.

A minap olvastam egy idézetet a libanoni esszéistától, Khalil Gibrantól, ami tökéletesen leírja Zidane-t: „Hogy megértsd, mi rejlik egy ember szívében és lelkében, ne azt nézd, amit már elért, hanem azt, amit még el akar.” Egy legendás játékos-pályafutás után a középpálya varázslója az edzői pálya felé fordult, most pedig már nem csak azt akarja, hogy a Kilencedik hőseként emlegessék, hanem nehézsúlyú taktikusként is. Az a különleges glasgow-i találat örökre beleégett minden madridista retinájába, de ha Zidane hozzásegíti a Real Madridot egy újabb európai sikerhez Milánóban, az még a legelvakultabb anti-madridisták számára is elismerésre méltó lesz. Hogy meg tudja-e nyerni Florentino tizenegyedik edzője a Tizenegyediket? Ez egy érdekes összefüggés. Ha a sors így rendelte el, akkor kik vagyunk mi, hogy ezt a csodálatos utazást megkérdőjelezzük?
Cristiano, a fenomén. Valdano a meccs után a beIN Sports stúdiójában a következőt mondta: „Amikor Ronaldo Ronaldo, akkor a Madrid Madrid.” Nem becsülheted le istenadta tehetségét. A portugál 31 évesen egy újabb remek hetet tudhat maga mögött, ami felkerülhet egyre bővülő listájára. Lemásolta az Athletic elleni löketét (nyílegyenes futás után támaszkodó lába mögé pöccintette a labdát, mielőtt a hosszú sarokba lőtt), hogy megszerezze az első gólt egy rendkívül feszült mérkőzésen. Gorka és Szyzesny, két vitathatatlanul remek kapus is tehetetlenül figyelte, ahogy a madridi gólgyáros lövése elzúg a keze között. Két megállíthatatlan lövés, két csodás gól, amelyek tökéletesen illenek a Bajnokok Ligája legtermékenyebb góllövőjéhez.

Cristiano ebben az idényben 33 alkalommal talált már be az ellenfelek kapujába, a határ pedig a csillagos ég. Zidane ismét a kedvenc pozíciójába tette, a bal szélre, ahol újra felfedezheti leghalálosabb formáját. Amit a Roma elleni meccs előtt mondott, teljesen igaz: neki nem kellenek ölelések és csókok. A pályán, ahol ő a megkérdőjelezhetetlen alfahím, a testbeszéde többet mond ezer szónál. Ahogy az ötödik században a vandálok, most Cristiano hányta kardélre a rómaiakat, és megmutatta, hogy ki az új uralkodó a városban.
Orosz hírek szerint …
Orosz hírek szerint a Real Madrid ismét szeretné megszerezni Ilkay Gündoğant a Borussia Dortmundtól. Mint ismeretes, a játékost korábban már szerette volna leigazolni a klub, azonban egy csúnya sérülés miatt végül nem jött létre az átigazolás. A török futballistáért a Juventusszal és a Liverpoollal kell megküzdeni.
Valdano: “A Real Mad…
Valdano: “A Real Madrid erősen függ Cristiano Ronaldótól, ez pedig nem tesz jót a csapat egyensúlyának. A Madrid akkor jó, ha Cristiano is. Az elmúlt néhány évben ez volt a helyzet. A csapat tele van tehetségekkel, de túl sok játékos lábához ragad a labda.”
Fernando Morientest …
Fernando Morientest menesztette a Fuenlabrada. A Real Madrid korábbi játékosa két évre szerződött a spanyol kiscsapathoz nyáron, ám a klub most a kiegyensúlyozott eredményekre hivatkozva felbontotta az edző szerződését.
A Football Leaks ezú…
A Football Leaks ezúttal Cristiano Ronaldo egyik reklámszerződését hozta nyilvánosságra. A játékos 2013-ban nettó 1,1 millió eurót kapott egy szaúdi telekommunikációs cég reklámjában való részvételért.
Cristiano újabb európai stadionban lőtt gólt a Madrid játékosaként
A Real Madridnál töltött hét idénye alatt Cristiano Ronaldo Európa szerte gólokat szerzett, az AS Roma elleni találatával pedig 20-ra növelte azoknak a Bernabéun kívüli stadionoknak a számát, ahol a Bajnokok Ligájában betalált. 74 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját a BL-ben madridistaként, 36-szor hazai pályán, 37-szer idegenben, egyszer pedig a Lisszaboni döntőben, amikor a habfehérek elhódították a Tizediket.
A 20 európai stadion közül, ahol a neve felkerült a gólszerzők közé, az Amsterdam Arena és az Ali Sami Yen a legkedveltebb helyszíne. Mindkét pályán ötször talált be, az Ajax, illetve a Galatasaray hálójába. A következő a listán a Veltins-Arena, ahol a Schalke 04 volt az áldozat, háromszor.
A 2015/16-os BL-kiírásban Ronaldo már 5 idegenben lőtt gólnál jár. A portugál kétszer volt eredményes a Malmö és a Shakhtar ellen, egyszer pedig az AS Roma ellen. Egyébként Ronaldo vezeti a sorozat góllövőlistáját is, 12 találattal.
Zidane: Gratulálok a csapatnak
Zidane:
Cristiano Ronaldo: „Beszéltünk, és boldog vagyok a gólja miatt, mert mindenki azt várja tőle, hogy betaláljon, ő pedig pontosan ezt tette. Örülök neki és a csapatnak is. Gratulálnom kell mindenkinek az erőfeszítésekért. Az első félidő nehéz volt, a másodikra sokat javultunk. Egy csapat vagyunk, mindenki kell ahhoz, hogy együtt nyerjünk valamit.”
A játékosoknak kellett egy jó idegenbeli teljesítmény? „Mindig lesznek nehéz idegenbeli meccsek, a mai is ilyen volt. Sokkal jobban játszottunk, mint más idegenbeli meccseken. Mondhatjuk, hogy ez egy olyan meccs volt, ahol el kellet kerülni a bekapott gólt és be kellett találni, mi pedig mindkettőt sikeresen végrehajtottuk.”
A párharc: „Még nincs vége; a második meccset még le kell játszani. Elégedettek vagyunk az eredménnyel; 2-0-ra győzni a Roma ellen nem könnyű. Most a következő bajnokira koncentrálunk. De a párharc még nem dőlt el, ez biztos.”

Egyesével gratulál a játékosoknak: „Számomra a legfontosabb a csapat. Mindig lesz valaki, aki megteremti a különbséget, ez ma Cristiano Ronaldo volt. Ha azt látom, hogy azok a játékosok, akik nem játszottak, hajtják a többieket már az öltözőből, számomra ez alapvető. Ha nyerünk, együtt nyerünk, ez nagyon fontos.”
Közös gólöröm: „Ez annak a jele, hogy így kell csinálnunk tovább. Még hosszú az út május 28-ig. A visszavágóra is gondolni kell, ami nem lesz könnyű meccs, de örülök, hogy így ünnepelnek a játékosaim, mind együtt. Öröm ezt látni és újra meg akarjuk csinálni.”
Nehézségek: „Nem láttam azokat az eseteket, amikről beszélnek. A legfontosabb az, hogy nehéz meccsünk volt egy jó csapat ellen. Az első félidő nagyon nehéz volt, de a másodikra sokat javultunk.”
A Barca hét pontos előnye: „Nehéz lesz, de mindent beleadunk. Most örülünk. Kipihenjük magunkat és a Málaga elleni meccsre koncentrálunk.”
Sergio Ramos:
„Látni kell, hogy milyen remek csapatmunka volt a mai. Úgy mentünk ki a pályára, hogy jó eredményt akarunk elérni, megpróbáltuk irányítani a történéseket, tartani a labdát. Ezt sikerült megtenni, a kapu előtt pedig egész jók voltunk. Nagy lépést tettünk a párharc megnyerése felé.”
„A meccs végén domináltunk a térfelükön, amikor pedig elveszítettük a labdát, azonnal és veszélyesen támadtak. Félidőben Zidane a labda megtartásáról, jó passzokról beszélt, illetve arról, hogy nyugodtan próbáljunk eljutni a tizenhatosukon belülre.”

„Cristiano remek időpontban talált be. Jesé gólja is jó jel: minden játékos, aki a padról áll be, játszani akar és meg akarja mutatni, hogy mit tud. Ez a sorozat egy nagyon fontos pontja, jól érezzük magunkat.”
„Az ünneplés? Mindenki azt tesz, amit akar. Mi így akarjuk folytatni, csapatként akarunk ünnepelni, ez a legjobb módja a sikerek elérésének. A kulcs az egységesség, hogy rugalmasak leszünk, amikor kell az eredmény.”
„Zidane érkezésétől kezdve mindenki elégedett vele. Attól függetlenül, hogy milyen játékos volt, remek edző és boldogok vagyunk.”
Keylor:
„A csapat a mérkőzés előrehaladtával egyre jobb lett. Fontos győzelmet arattunk. A nehéz pillanatokban is koncentráltunk és elkerültük a hibákat.”
„Az ellenfél visszazárt, kontrákra rendezkedett be. Van néhány nagyon gyors játékosuk, ezzel tisztában voltunk. Megpróbáltunk kevés labdát eladni, hogy ezzel is csökkentsük az esélyeiket. Akármikor előretörtek, jól visszazártunk és rendeztük a sorainkat. Jó, nagy iramú meccset játszottunk.”

„Nyugodtak és elszántak vagyunk. Így kell folytatnunk tovább. Csapatként egységesnek kellett lennünk, a pályán pedig bizonyítjuk is, hogy azok vagyunk. Ugyanolyan nyugodtan és fegyelmezetten készülünk majd a visszavágóra a győzelem érdekében. Nem gondolhatunk arra, hogy a párharc már eldőlt. A Roma egy nagyszerű csapat, megnehezíthetik a dolgunkat.”
„Az, hogy a világ legjobb játékosa a csapatodban van, mindig nagyon fontos. Ma az első gól megszerzésével segített minket, ami nagy önbizalmat adott a csapatnak.”
Varane:
„Jó teljesítményt akartam nyújtani. Ramosszal jól teljesítettünk, hiszen egy olyan csapat nem lőtt gólt, mint a Roma. Veszélyesek, mi pedig el tudtuk kerülni, hogy gólt kapjunk.”
„Egy nagyon egységes és elszánt csapat benyomását keltettük. Kiélvezzük a győzelmet, holnaptól pedig a Málaga elleni meccsre koncentrálunk.”

Jesé:
„Nagyon be akartam találni a BL-ben. Ez az első gólom a sorozatban, nagyon örülök neki. Ezt magamnak, és azoknak ajánlom, akik velem vannak minden nap. Nehéz volt megszerezni. Sokat dolgoztam, nehéz ebben a csapatban lehetőséghez jutni, mivel mindenki nagyon jó játékos. Boldog vagyok.”
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A Roma erős hazai pályán, láthatta mindenki, hogy milyen jól védekeztek. Igazán egységesek, már feljebb is nyomást gyakorolnak, és jól védekeznek, ezért nehéz őket legyőzni. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, de jól teljesített a csapat.”

„A Roma csapatvédekezéssel szokott operálni, nehéz ellenük játszani. Ez a meccs arról szólt, hogy ezen felülkerekedjünk és önbizalmat gyűjtsünk. A csapat jónak tűnt, örülök a győzelemnek.”
„Örülök, hogy az edző megadja nekem a bizalmat. Az érkezése óta mindenkivel így tesz. Mindenkit támogat, ez pedig nagyon fontos. Akkor is sokat segített nekem, amikor megismerkedtünk. Örülök, hogy most ő az edzőm. Emberként és edzőként is sokat tanulhatsz tőle.”
James hátfájdalmak m…
James hátfájdalmak miatt nem tudta befejezni a Real Madrid edzését, ezért kérdéses a kezdőbe kerülése az AS Roma elleni mérkőzésen. Amennyiben nem számíthat rá Zidane kezdőként, úgy Jesé vagy Kovacic játszhat helyette.