Gy. András

Tavaly volt 20 éve annak, hogy elindult profi karrierje. Mire emlékszik az elsõ napról?
Nagyon régen volt. Mindenre úgy emlékszem a karrierembõl, mintha csak tegnap lett volna, az elsõ naptól kezdve. Emlékszem, hogy milyen érzés volt felkapaszkodni a létrán és profivá válni a Cruzeiróban. Mindig arról álmodtam, hogy futballista leszek, amikor pedig felfogtam, hogy ez valóra válik, hihetetlen érzés fogott el. Csodálatos volt. A lábaim, karjaim, még a kezem is remegett. De amint elkezdõdött a meccs, megnyugodtam.

Még Brazíliában…

Milyen érzés volt, amikor az edzõ elmondta, hogy bekerült a csapatba?
Nagyon ideges voltam, a szívem majd kiugrott a helyérõl. De egyszerre optimista is voltam. Ez volt, amit mindig akartam: játszani. Csillagokat láttam az idegesség és a nyomás miatt, ugyanakkor azonban ezért dolgoztam egész életemben. Vagyis sikerült túllendülnöm az idegességen. A játékosok általában idegesek a meccsek elõtt, de ez elmúlik. Amint megkezdõdött a mérkõzés, minden mást elfelejtesz.

Kinek mondta el elsõként a nagy hírt?
Akkoriban nem voltak mobiltelefonok. Emlékszem, hogy a legtöbb barátomnak Bento Ribeiróban még vezetékes telefonja sem volt otthon. A családomnak mondtam el elõször, ezután pedig néhány barátomnak. Mindenki le volt nyûgözve. A meccset nem adta a TV, úgyhogy édesapám a város egy olyan pontjára ment, ahol a régi rádiójával be tudta fogni azt a rádiót, ami élõben sugározta a meccset. Így meg tudta hallgatni, mi pedig nyertünk. Nagyon izgalmas volt.

Az élete azóta sokat változott. Emlékszik még, hogy mi történt az elsõ fizetésével?
Igen, emlékszem. Az egészet édesanyámnak adtam, mivel otthon a testvéreimnek és a szüleimnek volt ágya, de én a kanapén aludtam. Édesanyám köszönetként újrahúzatta a kanapét, hogy jobb helyem legyen.

Visszagondolva csinálna valamit másképp?
Nem. A fegyelmezettségemnek, a futballért hozott áldozatoknak köszönhetõen minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Igazából még jobb is lett minden, mint ahogy elképzeltem. Sosem mertem ilyen nagy dolgokra gondolni. Mindig arról álmodtam, hogy futballista leszek, vagyis a sportéletem tökéletes.

Tökéletes, de nem könnyû. Nagyon fiatalon kellett Hollandiába költöznie. Milyen élmény volt ez, tekintve a hatalmas távolságot az otthonától? Mennyire volt nehéz kapcsolatban maradni a családdal?
Kemény volt. Csak 17 éves voltam. Hollandia nagyon sokban különbözik Brazíliától. Elõször is a hõmérséklet elérheti a mínusz harminc fokot. Ez nem egy cariocának való… (Riói ember – a szerz. kieg.) Nagyon szenvedtem a hideg miatt. Mindenem lefagyott az edzések alatt. A lábaim, a kezeim, a nyakam, a füleim… Sosem gondoltam volna, hogy egy ennyire hideg helyen fogok élni. Az ételekkel is volt problémám. Nem beszéltem hollandul, szóval nehezen tudtam választani a menübõl. Nehéz volt a nyelv elsajátítása. Két évembe telt. Mostanra persze a legnagyobb részét elfelejtettem, mivel nem használom aktívan a nyelvet. De a pályán jól éreztem magam, szóval megérte az áldozatot.

Akkoriban kik voltak azok a csatárok, akikre felnézett?
Mindig Zico volt a példaképem. Ha a csatárokat nézem, akkor akkoriban Marco van Basten. Az egyik legjobb középcsatár.

Ki tud emelni egyetlen olyan szituációt, ami jobb irányba lendítette a karrierjét? Csak egyet.
Nehéz egyet kiemelni. Azt mondanám, hogy minden döntés, amit hoztam, jó volt, illetve jó idõben született. A Cruzeiro, PSV, Barcelona, Inter, Real és a többi klub kiválasztása… Ez volt a legfontosabb dolog.

Volt egy olyan csapat, amelyben esetleg szeretett volna még játszani?
Nem volt ilyen. Persze szívesen kipróbáltam volna magam Angliában, de nem így történt.

Nagy sztár volt a Barcelonában, de játszott a Real Madridban is. De töltött el némi idõt az Interben és az AC Milanban is. Szurkolók milliói imádják, de biztosan voltak néhányan, akik másképp éreztek.
A nagy brazil író (Nelson Rodrigues) egyszer azt mondta, hogy az egyhangúság ostobaság. Szóval nem aggódom amiatt, hogy néhány embernek nem okozok örömet. Legalábbis addig, amíg a legtöbbjüknek igen… (nevet)

Egy évvel elsõ profi mérkõzése után megnyerte a világbajnokságot az Egyesült Államokban anélkül, hogy pályára lépett volna. Milyen volt olyan játékosokkal tölteni az idõt, mint Romario, Dunga vagy Bebeto?
Az, hogy olyan játékosokkal lehettem, mint Romario, Bebeto, Dunga, Rai, Leonardo, akiket a televízióban láttam és csodáltam, hihetetlen volt. Mintha újra visszamentem volna az iskolapadba! Hirtelen ott voltam velük, játszottam és tanultam. Emlékszem az edzésekre, ahogy figyeltem Romario és Bebeto mozgását. Nagyszerû tanulási folyamat volt.

Egyre közelebb a brazíliai világbajnokság. Mit gondol, milyen formában lesz a válogatott? A konföderációs kupa nem egy világbajnokság…
Nem ugyanaz, de a csapat ott már megmutatta, hogy van benne potenciál. Sokat javult a csapat az edzéseknek köszönhetõen. A brazil emberek tényleg reménykedhetnek, hogy megnyerjük a tornát hazai pályán. Jók az esélyeink.

Kik a legesélyesebbek?
A spanyolok és a németek, de Brazília megmutatta, hogy milyen erõs, illetve ott a hazai pálya is. A sorrendem Brazília, Németország és Spanyolország.

Tudta, hogy Miroslav Klose csak egy gólra van az ön világbajnoki rekordjától?
Igen, sokan emlegetik. Úgy gondolom, hogy a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék õket. Nem aggaszt a dolog. Elkerülhetetlen, hogy egyszer valaki megdöntse. Én már nevet szereztem azzal, hogy sok gólt lõttem, ezt sosem fogják elfelejteni. A személyes történetemet és a 15 világbajnoki gólomat sosem törölhetik ki. Ha többször betalál majd, mint én, akkor gratulálni fogok neki, illetve csodálni fogom. De a múltamat és a góljaimat sosem veheti el.

Ha végül megtörténne, akkor az egyfajta visszavágás lenne a németektõl, hiszen ön pont Gerd Müller rekordját döntötte meg Németországban…
Lehet. A rekord visszamehet Németországba. De ez csak egyéni elégedettséget jelent, nem a csapat gyõzelmét. Segít a csapatnak is, de persze sokkal fontosabb, hogy közösen nyerjenek valamit.

Végül pedig az elmúlt húsz év történései alapján milyen tanácsot adna az 1993-as Ronaldónak?
Azt mondanám neki, hogy legyen türelmes, elszánt és fegyelmezett. Emberként nem igazán változtam az évek során. Mindent ugyanígy csinálnék.