K. Matyi

651 cikk
Tovább

Beharangozó: Elche – Real Madrid: Cél a győzelem az évzárón is

Jelen állás szerint a habfehér alakulatnak ugyanannyi pontja van, mint a listavezető Atléticónak. Zidane fiai minden bizonnyal megpróbálják megismételni az elmúlt időszakban látottakat, már ami a gólszerzést illeti, hiszen az elmúlt 10 meccsen 21 alkalommal zörgették meg az ellenfelek hálóját.

„Ez az utolsó meccsünk az évben, megpróbáljuk folytatni a jó sorozatot”nyilatkozta Zidane a mérkőzést megelőzően. A francia szakember 24 fős keretet hirdetett az év utolsó összecsapására. Természetesen Karim Benzema neve is szerepel a névsorban, aki kifejezetten jó formában van: legutóbbi három meccsén négy gólt is szerzett (kettőt az Athletic Bilbao ellen, illetve egyet-egyet az Éibar és a Granada ellenében).

Real Madrid

Az ellenfél

Az Elche kemény play-off küzdelmek árán harcolta ki a feljutást a mögöttünk hagyott idényben és a csapat számára nem okozott gondot eddig az első osztály sem. Olyannyira, hogy utolsó hét meccsükön mindössze kétszer szenvedtek vereséget. A ma esti összecsapást a 17. helyről várják, mindössze egy ponttal a kiesőzóna fölött. A gárda gólfelelősei Lucas Boyé és Fidel, mindketten három találatot jegyeznek ezidáig.

Tovább

Zidane: Bízom minden játékosomban, de meg kell hoznom bizonyos döntéseket

A mérkőzés

„A csapat jó formában van és örülünk, hogy a néhány napos pihenés után ismét játszhatunk. Ez az év utolsó meccse, szeretnénk folytatni az eddigieket a friss feljutó ellen. Jól teljesítenek, nehéz dolgunk lesz ellenük. Biztosan nem lesz könnyű, keményen kell dolgoznunk. Meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek 90 perc alatt.”

„Az Elche egy jó csapat, különösen jó futballt játszanak. Kemény ellenfelek hazai pályán, nem lesz könnyű dolgunk. Jól kell teljesítenünk, a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha pontokat akarunk szerezni. Ismét csapatként kell jó munkát végeznünk.”

Hazard

„Eden bevethető lesz holnap és szeretnénk, ha játszana egy kicsit. Legutóbb épp ellenkezőleg döntöttünk, de holnap pályára akarjuk küldeni, mert már egy ideje a csapattal edz és szeretnénk kihasználni az adottságait.”

A keret

„Minden játékos jó munkát végez és ez nagyszerű hír egy edző számára. Mindannyian elhivatottak és profiként viselkednek. Mindenki felkészült és megkapja majd a lehetőséget. A csapat jó formában van és ezt próbáljuk meg fenntartani. Minden játékosomban bízom és nem befolyásolhatom a kívülről érkező hangokat. Mindannyian maximálisan koncentrálnak és nagyszerűen edzenek. Ez a fontos.”

„Én vagyok az edző, a stábommal együtt én választom ki a kezdőtizenegy tagjait. A játékosok ebbe nem szólnak bele, ők csak meccseket akarnak nyerni. Ha háromnaponta játszanunk kell, fennáll a sérülés veszélye, ugyanúgy, mint más együtteseknél. Sohasem kockáztatnánk a játékosok épségét, de ha ebben az ütemben játsszuk a meccseket, akkor sajnos megvan az esélye a sérüléseknek is. Fizikailag teljesen rendben vagyunk.”

Zidane mint edző

„Szenvedélyesen szeretem a focit. 18 évig játszottam és most edző vagyok. A játék iránti szenvedélyemre koncentrálok.”

Szerződéshosszabbítások

„A legjobb játékosok játszanak itt és szeretném, ha a tárgyalások mihamarabb befejeződnének, mert így a legjobb mindenkinek.”

>>>Az Elche elleni keretet ide kattintva tudod megnézni<<<

Marcelo és Isco

„Átérzem a fájdalmukat, amikor nem játszanak, mert ők is labdarúgók, és játszani szeretnének, mint mindenki más. Mindketten sokat letettek már az asztalra ennél a csapatnál és ez egy nehéz helyzet, a legrosszabb az edzői létben. Ez az én felelősségem és ez nem is fog változni a távozásomig. Ez egy nehéz szituáció.”

Évértékelő

„Boldogok vagyunk és hálásak azért, hogy futballozhatunk, mert sok embernek szörnyű volt ez az időszak a vírus miatt. Sokat gondolok rájuk, reméljük, hogy hamar túlleszünk ezen és csak rossz emlékként fogunk emlékezni erre. Sportszakmai szempontból próbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és minden tőlünk telhetőt megtenni. Egy újabb hosszú, nehéz év áll előttünk.”

Tovább

Beszámoló: Real Madrid-Granada (2-0): A csapat folytatta jó sorozatát

Az első komolyabb lehetőség Puertas előtt adódott, a Granada játékosa azonban csúnyán mellélőtte a labdát a tizenegyespont környékéről. A királyi gárda rögtön válaszolt, Benzema lövésébe Vallejo ért bele, így a labda csak az oldalhálót találta el. 15 perc elteltével Kroos próbálta meg lemásolni az Athletic Bilbao ellen szerzett találatát, ez alkalommal azonban a játékszer elkerülte a kaput. Ezt követően a csapatok a türelmes építkezést választották, komolyabb helyzetek egyik oldalon sem alakultak ki. A 38. percben Rodrygót kellett sérülés miatt lecserélni.

Beszámoló

A brazil támadó helyére Asensio érkezett, a félidő végén pedig újabb lehetőség adódott a habfehér együttes előtt: Valverde passzából Benzema próbálkozott, Domingos Duarténak azonban sikerült tisztáznia, majd a védő Asensio beadásánál is jól helyezkedett. A fordulás után, a 60. perc környékén igazi tűzijátékot rendeztek a hazaiak a Granada kapuja előtt. Először Carvajal jobboldali beadása találta meg Asensiót, sarkazása azonban csak a kapufán csattant. A labda Krooshoz került, Rui Silvának azonban sikerült hárítania, végül Valverde próbálkozott, a vendégek kapusa azonban ismét a helyén volt.

>>>A mérkőzés összefoglalója ide kattintva megtekinthető<<<

Támadás

Az andalúz gárda semmit sem tudott kezdeni a madridi támadásokkal. Asensio hosszúra ívelt labdája Casemiro fejét találta meg, aki nem is hibázott, így előnybe került a királyi gárda. A vendégek ekkor előrébb merészkedtek, de a csereként beálló Isco és Vini előtt is adódtak lehetőségek. Végül Benezmáé volt az utolsó szó, a francia támadó az utolsó percekben döntötte el a meccset, így a Real Madrid győzelemmel ünnepelheti a karácsonyt. A csapat most az év utolsó meccsére koncentrálhat az Elche ellen.

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Granada: Látótávolságon belül a hatodik győzelem

A csapat jó formája még inkább lenyűgöző, ha figyelembe vesszük, milyen hónapon vannak túl a játékosok – ez lesz a hetedik összecsapásuk decemberben. A habfehér együttes sokat köszönhet Karim Benzemának, aki a csapat utolsó öt góljában egyaránt közreműködött gól vagy gólpassz formájában, és aki a Granada ellen eddig 12 találatot jegyez 14 összecsapáson. A 2019-2020-as idényben a francia támadó otthon és idegenben is betalált az andalúz csapat ellen.

„A csapat nagyon jól játszik, de nincsenek könnyű meccsek”nyilatkozta Zinédine Zidane a mérkőzést megelőzően. A francia szakember ismét számíthat Eden Hazard-ra, aki első madridi gólját épp a Granada ellen szerezte egy nagyszerű emeléssel. Ferland Mendy szintén a mai ellenfél ellen szerezte első találatát habfehér mezben, a tavalyi idegenbeli mérkőzésen. Mindketten tagjai most is a 24 fős keretnek.

Real Madrid

Harc Európáért

13 találkozót követően a Granada 21 ponttal a 7. helyen áll a bajnokságban, így az andalúz gárda harcban van az európai kupaporondot érő helyekért, az Európa-ligában pedig a Napoli együttesével csapnak össze a nyolcaddöntőben. A bajnokságban Luis Suárez és Soldado a csapat legeredményesebb játékosai (mindketten 3 gólt szereztek eddig), és mindketten két gólt szereztek az utolsó három mérkőzésen, melyeken két győzelemmel és egy döntetlennel 7 pontot kaparintottak meg Diego Martínez fiai.

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Athletic Bilbao: a cél a győzelmi sorozat folytatása

Mielőtt a Real Madrid a kupapárharcokra összepontosíthat, a bajnokságra kell koncentrálnia és a csapat minden erejével azon van, hogy ma este győzelmet arasson. Ebben az esetben a habfehér együttes 26 ponttal a tabella élére állna, az Atlético Madrid és a Real Sociedad társaságában.

Az elmúlt mérkőzéseken a csapat védekezésben kellően masszív volt, ez pedig olyan fegyvertény, amelyet Zidane szerint nem szabad elvesztegetni. „A csapat jó formában van, ezt szeretnénk fenntartani”nyilatkozta a mérkőzést megelőzően. A 20 fős keretbe nem került be Casemiro, aki az összegyűjtött sárga lapok miatt kényszerül kihagyni a találkozót.

Real Madrid

Az ellenfél

A Bilbao jelenleg 14 ponttal a 12. helyet foglalja el a tabellán négy másik együttes társaságában, legutóbbi mérkőzésükön pedig egy pontot szereztek a Mestallában. Asier Garitano fiai nem állnak hadilábon a gólszerzéssel, öt olyan játékos is szerepel a gárdában, aki már kétszer is betalált (Williams, Villalibre, Unai López, Muniain és Berenguer). A két csapat legutóbbi találkozásakor a Real Madrid örülhetett, a királyi gárda így már 10 mérkőzés óta veretlen a Bilbaóval szemben.

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Atlético Madrid: Az idény első derbije

A BL-ben való továbbjutást követően a királyi gárdának most a bajnokságra kell koncentrálnia, hiszen elérkezett az idény első madridi derbije. A spanyol bajnokság 13. fordulójában az Alfredo Di Stéfano Stadionban csap össze a Real és az Atlético, a hazai csapatnak pedig egyértelmű célja a három pont megszerzése, azonban ez nem lesz egyszerű feladat.

A Sevilla és a Mönchengladbach elleni győzelmek után kijelenthető, hogy a blancók ismét formába lendültek, most pedig zsinórban második hazai győzelmükért szállnak harcba. A 2019-2020-as kiírásban Courtois kapuja mindegyik derbin érintetlen maradt – a két bajnokin és a Spanyol Szuperkupa döntőjében sem tudott gólt szerezni az Atléti. A legutóbbi találkozón Benzema találata bizonyult döntőnek, akkor a Santiago Bernabéuban nyert 1-0-ra a habfehér együttes.

Beharangozó

„A derbi mindig nagy nap és mindenki a részese akar lenni”nyilatkozta Zinédine Zidane a mérkőzés előtt. A 21 fős keretnek ismét tagja a sérülésből visszatérő Fede Valverde, de bevethető a védelemben Carvajal és Odriozola is.

Kemény próbatétel

Az Atlético mindig megnehezíti a városi rivális dolgát, ráadásul jelenleg ők a listavezetők, úgy, hogy mindössze négy pontot veszítettek a most futó szezonban. A vendégek kettő gólt kaptak eddig a bajnokságban és még mindig veretlenek, így talán nem tévedés kijeelnteni, hogy az idény eddigi legnagyobb feladata előtt állnak a blancók. A João Félix és Luis Suárez (mindketten 5 gólt szereztek eddig) vezette támadósor most a Real védelmét készül feltörni.

A mérkőzés előtt Diego Simeone méltatta a Real Madridot, de egyértelművé tette, hogy csapata győzni jön a Di Stéfanóba, ezt a nézetet osztotta a MARCA-nak nyilatkozó Jan Oblak, és az AS-nak exkluzív interjút adó Koke is.

Tovább

Zidane: Minden madridista büszke lehet a csapatra

A mérkőzés

„Boldog vagyok, jó teljesítményt nyújtottunk. Tudtuk, mi a tétje a mérkőzésnek, létfontosságú találkozó volt, pontokat kellett szereznünk, végül csoportelsőként végeztünk. Ez volt a célunk a mérkőzés előtt. Az első perctől kezdve hajtottunk. Az első félidő rendkívül látványos volt, és a második játékrész is fantasztikus volt. Sikerült átmentenünk a szombati formánkat, és ma még jobban játszottunk.”

„Keményen dolgozunk, jó munkát akarunk végezni, minden meccsre alaposan fel akarunk készülni és jól akarunk teljesíteni, ez minden. Nem gondolok arra, hogy vajon mit mondanak mások, mert egyedül a pályán nyújtott teljesítményünk múlik rajtunk. Örülök a játékosaimnak, mert minden kívülről érkező dologgal meg kell küzdeniük.”

„Ez volt az utolsó mérkőzés, megvolt a lehetőségünk arra, hogy az első helyen végezzünk, és a csapatnak sikerült is elérnie ezt. Minden pályára lépő játékos megmutatta, mire képes, az első pillanattól az utolsóig. Megmutatták, milyen minőséget képviselnek, én pedig nagyon örülök ennek. Élveznünk kell a pillanatot, mert szombaton újabb mérkőzés vár ránk, de a mai este az ünneplésé, utána pedig rápihenünk a szombati találkozóra.”

Zidane

Nyomás

„Teljesíthetsz nyomás alatt vagy anélkül is. Itt azonban nincs olyan, hogy nem nehezedik rád nyomás. Tudjuk, hogy nem játszhatunk minden meccsen pazarul. Ez a probléma, ha ebben a csapatban játszol. Mindig az az elvárás, hogy jól teljesíts. Próbálkozunk, de nem sikerülhet mindig. Néha keményen meg kell dolgoznod ezért, mindig vannak hullámhegyek és -völgyek. Ma jól olvastuk a játékot, különösen a védekezés terén. Az ellenfelünk nagyon veszélyes kontratámadásokból, és mi jól kezeltük ezt. A saját játékunkat nézve pedig remekül teljesítettünk.”

Modrić

„Mindenki, aki tagja a csapatnak, megérdemli, hogy itt legyen. Kérdezhetnek minden héten más játékosról, én ugyanazt fogom mondani újra és újra, megérdemlik, hogy itt legyenek. Ezt mindig megmutatják, pedig nem egyszerű háromnaponta ezt a teljesítményt nyújtani. Sosem engedhetnek ki, és mindenkinek megérdemelt helye van a csapatban. Luka esetében a személyisége és játékának minősége a fő jellegzetességei. Addig játszik, ameddig akar, mert megvan benne a sikeréhség. Karrierjével már bizonyította, és el is mondta, hogy a Real Madridból szeretne visszavonulni, ahogyan előtte sokan mások, köztük én is. Nem mindennapi szintet képvisel, és hihetetlen, ahogyan a labdával bánik.”

>>A játékosok nyilatkozatait ide kattintva elolvashatod<<

Benzema

„Nyilvánvalóan nagyon elégedett vagyok, mert elértük a célunkat. A csapat megmutatta, mire képes, és tudtuk, mi a mai mérkőzés tétje. Megmutattuk, hogy milyen minőséget képviselünk, és azt is, hogy megérdemeljük a csoport első helyét. Karim lenyűgözött, de ez egyáltalán nem meglepő. Tudjuk, mire képes. Sosem tudjuk, hogy most éppen kilencesként vagy tízesként kell-e rá tekintenünk. Mindig csodálatos dolgokat visz véghez, és ez nagyszerű egy edző számára.”

Zidane

Üzenet a mérkőzés előtt

„Tudtuk, mi forgott kockán ma este. Nem fogom most elmondani, hogy mit mondtam a játékosoknak, az ilyenek az öltözőben maradnak. Ha a mérkőzést vesszük, minden Real Madrid-szurkoló boldog és büszke lehet a csapat teljesítménye láttán. Nekem ez számít. A szurkolóknak büszkének kell lenniük a csapatra. Tudják, hogy mindig mindent beleadunk a pályán. A mai találkozót nagyon élveztem, mint szurkoló.”

A Real Madrid Fergusonja?

„Sosem leszek a következő Alex Ferguson a Real Madridnál. Ez biztos. Csak élvezni akarom, amit csinálok. Nem tudom, meddig leszek még itt, így nem is gondolkodom ezen. Koncentrálok a napi teendőimre, és arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ezekkel a játékosokkal dolgozhatok ennél a klubnál. Még a nehéz időkben is szeretek itt dolgozni, nem csak akkor, ha nyerünk. Ezek a pillanatok is részei az életnek, magánemberként is, és sok szempontból fejlődnöm kell még. De nem tudom, meddig tart ez. Régóta élek Spanyolországban, és szeretnék még egy kicsit itt maradni.”

Tovább

Courtois: Ez volt az egyik legjobb meccsünk idén

Courtois

A mérkőzésről: „Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, idén ez volt az egyik legjobb meccsünk. Minden jól alakult, hatékonyak voltunk és minden téren jól teljesítettünk. Mindenki tudja, milyen fontos a BL a Real Madrid számára, és mi mindig a végsőkig küzdünk. Voltak meccseink, ahol semmi nem jött össze, de a Sevilla elleni mérkőzésen és a main is megmutattuk, hogy jó formában vagyunk.”

Courtois

„Rengeteg tapasztalattal rendelkezünk, és tudjuk, hogyan kell játszani nyomás alatt. Persze a másik csapaton is múlik, hogy mi történik majd, mert nagyban megnehezíthetik a dolgunkat. Mindig maximális koncentrációval lépünk pályára, hajt minket az akarat, és néha jól alakulnak a dolgok, néha pedig kevésbé. Fejlődünk, a szezon során mindig vannak hullámhegyek és -völgyek, nekünk pedig folyamatosan hajtanunk kell. Szombaton újabb kemény összecsapás vár ránk az Atlético ellen, és nyernünk kell. Kevés gólt kaptak eddig, meg kell próbálnunk feltörni a védelmüket.”

Zidane: „Ha a Real Madridnál játszol, tisztában vagy azzal, hogy nagy nyomás nehezedik rád, ha az eredmények nem jönnek. Mindig hiszünk az edzőnkben és a csapatunkban, és ezt ma is megmutattuk.”

Lucas Vázquez

A mérkőzésről: „Nagyon jól játszottunk ma is és legutóbb Milánóban is. A csapat megmutatta, mire képes, és ezt az utat kell követnünk. Rodrygo egy nagyszerű játékos. Nagyon könnyű együtt játszani vele, remekül átlátja a játékot. Nagyon örülünk a győzelemnek. A csapatnak szüksége volt erre, és így jó pozícióból várhatjuk a folytatást. Fontos volt ez az edzőnek és nekünk is. Jó csapatot alkotunk így együtt. Nem kételkedünk a képességeinkben.”

A jövője: „Minden nap a munkámmal foglalkozom, ez a fontos. Néha a futballban nem csak az egyik vagy másik féltől függnek a dolgok. Örülök, hogy a Real Madrid játékosa vagyok.”

Rodrygo

A mérkőzésről: „Nagyon örülök a továbbjutásunknak. Ez volt ma az elsődleges célunk és a teljesítményemmel is elégedett vagyok. Mindannyian jól játszottunk. Boldogok vagyunk, mert jól teljesítettünk és továbbjutottunk, ez pedig kötelező feladat volt a Real Madrid számára. Volt néhány nehéz mérkőzésünk, és még lesz is néhány. Keményen kell edzenünk, koncentrálnunk kell, és folytatnunk kell a győzelmi sorozatot.”

Rodrygo és Benzema
forrás: realmadrid.com

Benzema

A mérkőzésről: „A mi szemszögünkből jó mérkőzés volt, ez az az út, amit követnünk kell. Minden találkozó nehéz, és mindegyikre döntőként tekintünk, mert tudjuk, milyen erős az ellenfelünk. Azonban, ha csapatként játszunk, ahogyan ma is, senki sem árthat nekünk. Mindig próbálkozunk és jól felkészülünk a mérkőzéseinkre, de néha egész egyszerűen nincs meg az a szerencsefaktor, ami a gólhoz és a három pont megszerzéséhez szükséges.”

Magabiztosság: „A mai nagyon jót tett az önbizalmunknak. Szükségünk volt egy ilyen mérkőzésre. Így fogjuk folytatni, mert most jó úton haladunk.”

Sergio Ramos: „Ő az egyik, ha nem a legjobb hátvéd a világon, és ő a kapitányunk. Mindig mellettünk áll és segít minket. Egy család vagyunk, mindig összetartunk és azért vagyunk itt, hogy nyerjünk.”

Roberto Carlos: "Büszke vagyok rá, hogy beértem Roberto Carlost a mérkőzések számában, ő egy igazi klublegenda. Boldog vagyok, és megyek tovább."

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Borussia Mönchengladbach: Sorsdöntő mérkőzés a Di Stéfanóban

A matematika egyszerű: hazai győzelem esetén a Real Madrid biztosan ott lesz a legjobb 16 között. Ugyanakkor a döntetlen is elég lehet abban az esetben, ha Olaszországban az Inter nyer a Sahtar ellen. Ukrán vereség és spanyol győzelem esetén pedig a blancók a csoport élén végeznének.

A csapat magabiztosan érkezhet a találkozóra, hiszen legutóbbi mérkőzésükön idegenben győzték le a Sevilla gárdáját, és Zidane viselkedése is ezt erősítette meg a mérkőzés előtti interjúja során. „Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassuk, milyen csapat vagyunk” – mondta. A francia szakember mellett Casemiro állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére, ő is tagja a 21 fős keretnek.

Real Madrid

Minden eldől

A Mönchengladbach csoportelsőként érkezik Madridba az utolsó játéknapon, és a B-jelű kvartettben még bármi megtörténhet. Annak ellenére, hogy kisebb előnnyel rendelkeznek (számukra egyetlen pont is elég a továbbjutáshoz), a vendégek akár ki is eshetnek a legrangosabb európai kupasorozatból. A harmadik hely már biztos számukra, így legrosszabb esetben is az Európa-ligában folytathatják.

Tovább

Beharangozó: Sahtar Donyeck – Real Madrid: Előre a továbbjutásért!

A királyi gárda legutóbb elérte célját, amikor az ukrán fővárosba látogatott. 2018. május 26-án a Kijevi Olimpiai Stadionban hódította el a csapat a Tizenharmadikat, egy eseménydús találkozón felülmúlva a Liverpool együttesét. Zidane fiainak az Inter ellen nyújtottakat kell megismételnie, az olaszok elleni kettős siker pedig azt is jelenti, hogy ma egy győzelemmel a továbbjutás is biztossá válna.

Real Madrid

„Ez a csoport legfontosabb mérkőzése, ezzel a három ponttal továbbjuthatunk” emelte ki a francia szakember a mérkőzés előtt. Nacho is megosztotta gondolatait az összecsapást megelőzően. „Ez egy különleges stadion, remélem, ez motivációt jelent számunkra a győzelemhez” – nyilatkozta. A 21 fős keretben ismét szerepel Karim Benzema neve, aki három találkozót hagyott ki, most viszont ismét csapata rendelkezésére állhat.

Korábbi találkozások

A királyi gárda eddig egyetlen alkalommal játszott az ukrán csapat ellen idegenben, a 2015-2016-os Bajnokok Ligája csoportkörében, később pedig meg is nyerte a sorozatot. Azon a mérkőzésen 4-3-ra győzött a habfehér együttes, a találkozót Lvivben játszották. A házigazda eddig 4 pontot gyűjtött a mostani kiírásban, így harmadik a "B" csoportban, egy jó eredménnyel azonban életben tarthatja továbbjutási esélyeit.

A mérkőzés előtt nyilatkozó Luís Castro hisz abban, hogy csapata képes lehet ismét meglepetést okozni a királyiak ellen, de a brazil középpályás, Tetê is bizakodó a találkozó kapcsán, bár mindketten tisztában vannak a Real Madrid erősségeivel.