K. Matyi

Mindegy, hogy a Real Madridról vagy a német válogatottról beszélünk: Toni Kroos mindkét csapatban az agy, a futballpálya kapcsolóközpontja. Ő a játék irányítója és építésze az olyan precíz, higgadt passzaival, amikhez hasonlóra csak egy számítógép lehet képes. Munkája nem túl látványos, de annál hasznosabb, mindenféle cicoma nélkül, hideg eleganciával „dolgozik”. A rövid életrajza így hangzik: Toni Kroos 30 esztendős, Greifswaldban született, 2014-ben világbajnok lett, jelenleg a Real Madrid futballistája, négyszeres BL-győztes, címeit tekintve pedig minden idők legeredményesebb német labdarúgója. Kroos hírnevének fénye azokra az emberekre is ráragyog, akik a pálya mellett állnak, és ha valaki, akkor ő nyugodtan megengedhetné magának, hogy kicsit elszálljon. Azonban mégsem teszi. A beszélgetést egy májusi szerda reggelre, 8:33-ra időzítettük. 8:33-kor csörög a telefon. Kroos éppen klubja edzésére tart. A találkozó eredetileg Madridban történt volna, Toni Kroos otthonában, a város egy külső kerületében, itt él feleségével és három gyermekével. Ez a koronavírus miatt, ami Spanyolországot – és kiváltképp Madridot – is letaglózta, végül nem jöhetett össze. Közel a Bundesliga visszatérése. A világbajnok labdarúgó természetesen abban bízik, hogy a szezont végigjátszhatják, és boldoggá tehetik a szurkolókat azzal, hogy a hétvégéket futballünneppé varázsolják. Június második felében Spanyolországban is ismét útjára indulhat a labda, ehhez pedig a Bundesliga is segítséget nyújthat, egyfajta tervrajzként funkcionálva spanyol kollégáknak.

Hogyan élte meg az elmúlt hónapot a családjával Madridban, tekintve a lezárásokat?
Itt, Spanyolországban különösen szigorú kijárási tilalmat vezettek be, az emberek hetekig nem mehettek a szabadba. Számunkra ez egyszerre volt átok és áldás: engem például egyáltalán nem zavart, hogy egyhelyben kellett maradnom. Az én helyzetem kicsit más, hiszen a sok utazás miatt az elmúlt években alig voltam itthon: könnyű volt otthon maradni a családommal. Ennek ellenére teljesen más érzés volt, mert a sportolóknak általában karrierjük befejezése után van erre idejük, míg a mostani szituáció teljesen más körülmények között zajlott le. Rengeteg ember szenvedett az elmúlt időszakban.

Mit éreztek Önök Spanyolországban a mostani helyzetből?
Ott, ahol mi élünk, Madrid egy külső szegletében, ami kissé védettebb, nem éreztünk sokat abból, ami a városban történt, inkább a híreken keresztül tapasztaltuk meg a szörnyűségeket. Természetesen mi különösen kiváltságos helyzetben voltunk, mert nagy, kertes házunk van, amit valószínűleg emberek milliói szeretnének, ha három gyerekük lenne, mint nekünk, és egy városi lakásban élnek úgy, hogy nem hagyhatjuk el a lakhelyüket. Számunkra elviselhető volt az itthonlét.

Hogyan töltötték az így keletkezett szabadidőt?
Jól telik az idő, ha az embert három gyerek várja otthon. A nagyobbik fiam egy amerikai iskolába jár Madridban, ahol most elsős, a lányom pedig már óvodás. Mindketten online kapják a feladatokat, hétfőtől péntekig. Ezzel engem is lefoglaltak, hiszen egyszerre voltam apa és tanár a gyermekeim számára. Ráadásul mivel a feladatok angol nyelvűek voltak, én magam is sokat tanultam. Emellett van egy egyéves fiunk, Fin, aki még nem annyira önálló, és rengeteg figyelmet igényel.

Szigorú apának tartja magát?
Engedékeny vagyok, de szülőként nekünk is megvannak az elvárásaink, hogy a gyerekeink kedves, udvarias emberekké váljanak. Nagyon vigyázunk arra például, hogy mindig köszönjenek. Néha azt látom más gyermekeknél, hogy nem vesznek észre olyan dolgokat, amiket én szülőként kellemetlennek tartanék. Általában elvárom a gyermekeimtől, hogy olyan dolgokra figyeljenek, amelyek korábban nem sikerültek nekik – aztán egyszer barátságosan, majd kissé szigorúbban rámutatunk a hibáikra. Különben csodálatos életet élnek. Nem csak az anyagiak tekintetében, ami egyébként egyáltalán nem jelent nekik semmit, és nem is kell, hogy fontos legyen számukra.

Az otthon töltött idő alatt bizonyára rengeteg feladata akadt – ilyen volt a főzés, takarítás vagy a mosogatás is?
Nem vagyok valami nagy segítség a házimunkában. A mosogatógép és én nem vagyunk a legjobb barátok. De azért tudom, hogy hol van. És elméletileg be is tudom kapcsolni. Azonban az a fajta ember vagyok, aki gyorsan elkezd a gyerekekkel játszani, ha szóba kerül a házimunka. Szerencsére egy olyan nővel élek, aki teljesen megért, és ellensúlyozza ezt a gyengeségemet.

Önmagára is több ideje jutott, kipróbált valami újat? Jürgen Klopp nemrég elmesélte, hogy a korlátozások ideje alatt azt tanulmányozta, hogy hogyan kell megkötni egy nyakkendőt.
Valójában egyáltalán nem volt olyan sok időm arra, hogy új dolgokat próbáljak ki. Nem lehet csak úgy a sarokba állítani a gyerekeket és azt mondani: most magammal foglalkozom. Ez teljes munkaidős állás, de ez benne a legszebb. Amikor a gyerekek esténként lefekszenek, többnyire teljesen kimerültek vagyunk. Mindazonáltal megismertem egy új sportágat. Annak érdekében, hogy a klasszikus futballedzések hiánya mellett is formában maradjak, rendeltem magamnak egy boxzsákot és egy pár boxkesztyűt. Kipróbáltam egy, a sportággal foglalkozó applikációt, hogy a segítségemre legyen. Kezdetben úgy gondoltam, hogy ennél többre is képes vagyok, ezért több napi „adagot” teljesítettem egyszerre. Az első pillanatban jól éreztem magam utána. Másnap reggel azonban, amikor felkeltem, a karjaim szinte leszakadtak. A kezeim annyira feldagadtak, hogy egy napig nem tudtam hordani a jegygyűrűmet. Ez egy durva hiba volt. Azonban mégis jó érzéssel töltött el. Ezt követően arra gondoltam, hogy ideje megmutatnom a kreativitásomat. A testvéremmel podcastet indítottunk „Einfach mal Luppen” címmel, ami május óta fut. (A podcast anyagai itt meghallgathatók: https://einfach-mal-luppen.podigee.io/)

A pályán Ön egy igazi stratéga, racionális, aki mindent analizál. Ez segítségére van ezekben az időkben is?
Természetesen, de hozzá kell tennem: sok ember számára ez érthetően nem működik olyan jól, mint nekem. Elég, ha az életkörülményeket nézzük: nem kell minden nap úton lennem, esténként kiruccannom, amit akkor sem teszek egyébként, ha minden nyitva van. Számomra a körülmények nem voltak annyira nehezek. Ezenkívül nekem nem kellett anyagi gondokkal is küzdenem, ellentétben sokakkal, akiknek a vállalkozása, munkája veszett oda. Mi, a Real Madrid játékosai lemondtunk a fizetésünk egy részéről annak érdekében, hogy a klub alkalmazottjai is bevételhez jussanak, ennek ellenére ez egy teljesen biztos és kényelmes szituáció. Talán azért is tudtam pozitívabb maradni, mint mások, mert könnyebb helyzetben vagyok.

Mindig annyira nyugodtnak tűnik. Mikor válik idegessé?
A pályán ritkán, mert sok mindent megtapasztaltam már és megtanultam az évek során, hogy a nyugalom sokszor a segítségemre lehet. Még a siker is nyugalommal ruház fel és az a tudat, hogy ilyen nem történik mindenkivel. Akárkitől is örököltem ezt a tulajdonságot, nem ismerem az illetőt. A családunkban senki sem ilyen – néha hallom, hogy milyen idegesen ülnek a tévé előtt, ha meccs van. Természetesen vannak a futballban is olyan pillanatok, amikor ideges és érzelmes vagyok, vagy ilyen volt például a gyermekeim születése is. Ezeket nem tudod befolyásolni, vagy nem tudsz segíteni a helyzeten, csak reménykedned kell abban, hogy minden jól alakul! Ez sokkal kellemetlenebb, mint a futballpályán állni.

Hogyan birkózik meg a nehéz helyzetekkel?
Ha a futballról van szó, bízom a képességeimben – és amikor bízol a kvalitásaidban, automatikusan magabiztosabbá és lazábbá válsz. Erről nem tudod magadat meggyőzni, ehhez át kell érezned a helyzetet. Ezek a karakterünktől függenek, nem lehet csak úgy megtanulni őket. Mindazonáltal az idegesség nem negatívum, a kérdés az, hogyan tudjuk a javunkra fordítani.

Hogyan dolgozza fel a komoly vereségeket?
Ezt magunknak tapasztaljuk ki a karrierünk során, és befolyásolja a megnyert vagy épp nem megnyert címek köre is. 2012-ben a Bayern Münchennel elveszítettük a Bajnokok Ligája döntőjét a Chelsea ellenében. Ez azt jelentette, hogy még várnom kellett az első aranyérmemre ebben a sorozatban, a döntőt ráadásul Münchenben rendezték, az egész város lázban égett. Mi voltunk a jobb csapat és teljesen megérdemeltük volna. Fájdalmas vereség volt, ami még pár hónapig – vagy inkább egy-két évig is – megviselt. Ezzel ellentétben a 2018-as világbajnokságon való szereplésünk teljesen más volt. Négy évvel korábban már felültünk a futballvilág trónjára. 2018-ban, a mérkőzések után őszintén kijelentettük, hogy nem érdemeltük meg a továbbjutást. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy ekkora már családom volt, kétgyermekes édesapa voltam, egyikőjük ráadásul teljesen elvonta a figyelmem, számomra pedig világossá vált, hogy vannak fontosabb dolgok a pályán történteknél. Természetesen a 2018-as kiesés is megviselt, de kevesebb időm volt arra, hogy állandóan a kudarcon járjon az agyam.

Az Ön számára nyilvánvalóan az a természetes, hogy a Real Madriddal mindig nyernek.
Ehhez tudni kell azt is, hogy mennyi munka áll az egész mögött – a három, zsinórban begyűjtött Bajnokok Ligája-cím megszerzése nem olyan könnyű, mint ahogy az néha kívülről tűnhet. Ezekhez is tartoztak nehéz pillanatok, és néha egy kis szerencse sem árt. Ezek a sikerek az embert rabul tudják ejteni, és ezek a címek megfizethetetlenek, ez újra és újra kiderül. Nem megy minden olyan lazán, és ha valaki mégis ezt gondolja, akkor egyáltalán nem is fog menni. Ezért is ilyen nehezen elérhető Európa és Spanyolország csúcsa.

Szívesen veszi a kezébe az irányítást és dönt önállóan. Mikor adja át a felelősséget másoknak?
Otthon nagyon szívesen, ha a házimunkáról van szó, a konyhával kifejezetten rossz viszonyt ápolok. Amikor jónak látom, átadom a felelősséget másnak, például a feleségemnek. Azonban szívesebben vagyok sofőr, mint utas.

Vannak pillanatok, amikor elkényezteti magát? Nem olyan futballistaként ismerjük, akinek a garázsa tele van sportautókkal és csak luxustermékeket hord.
Persze, semmit sem akarok egy házon megspórolni – most éppen Németországban építkezünk. Mivel tudom, hogy mennyire szeretünk ott lenni és mennyire fontos számunkra, hogy szép otthonunk legyen ott is, sajátos extrákkal dobjuk fel. Itt, Madridban például egy kis focipályát építtettünk, amit a fiam használ. Messze áll tőlem a spórolás. Ha elutazom, a leggyorsabb úton szeretnék hazajutni a családomhoz. Emiatt megesett már, hogy privátjáratot foglaltam magamnak. Ez nem olcsó ugyan, de nekem megéri.

És ha csak Önre gondolunk, nem sajnál semmit magától? Mondok egy példát: egy drága órát?
Ehhez néha meg kell erőltetnem magam. Egyszer láttam egy órát, amit nagyon vagánynak tartottam, a feleségemnek is meséltem róla, de nem vásároltam meg magamnak. Aztán ő rendelte meg nekem a szóban forgó darabot, és három nappal később adta át nekem. Mivel tudta, hogy a pénzem nagy részét a családomra költöm, magára vállalta ezt a kiadást. Tudta, hogy én nem vettem volna meg magamnak.

Ön mindig olyan embernek hat, aki nagyon kontrollálja magát. Mikor szokott hangos vagy dühös lenni?
Ez igaz – többnyire. Amikor azonban úgy érzem, hogy a játékvezető tudatosan a csapatom ellen fúj, én is felemelem a hangom. Az igazságtalanság különösen elkeserít. Ki nem állhatom, ha hazudnak nekem. Akkor már inkább a kellemetlen őszinteség. Persze olyankor is dühös és érzelmes vagyok, csak talán kevésbé hevesen.

Spanyolországban „tipikus németnek” tartják. Ez valóban így van?
A spanyolok szemszögéből elképzelhető, de német szemmel nézve valószínűleg relatíve spanyolnak számítok. A spanyolok egyszerűen egy árnyalatnyival lazábbak, és úgy hiszem, hogy én is ilyenné váltam. Azonban még mindig az abszolút pontosság híve vagyok, amit itt sokkal nagyobb hanyagsággal kezelnek. Itt a tíz perces késés normálisnak számít. Ha egy csapatmegbeszélésre három perccel korábban érkezem, én vagyok az első, ha Németországban teszek ugyanígy, akkor már biztos, hogy vannak ott mások is. A spanyol emberek emellett mindenkit ölelnek és csókolnak, ez pedig nem feltétlenül jön be az olyan embereknek, mint én. Talán itt kerül előtérbe a „németes” énem – ami nem jelenti azt, hogy nem szeretem a velem szemben állót, csak ezek az extra testi kapcsolatok nem tetszenek.

2015. óta működik a Toni Kroos Alapítvány, amivel a nehezen gyógyítható és gyógyíthatatlan beteg gyermekeket és családjaikat szeretné támogatni, legyen szó hospice-ról, felszerelésekről, terminális gondozásról. Hogyan működik ez a krízishelyzetben?
Néhány gyermek-hospice-nál az ott dolgozókat hazaküldték, ezért laptopokat bocsátottunk a rendelkezésükre, hogy otthonról is végezhessék a munkájukat, ismét a gyerekek javát szolgálva. A csúcsidőszakban minden általunk támogatott családnak megadtuk a lehetőséget, hogy ajándék játékokat válogassanak, és ezeket elküldtük nekik. Az otthon töltött napok meglehetősen hosszúra nyúlnak, és ha az ember beteg gyermeket is kezel eközben, akkor még hosszabbnak tűnnek. Erről akartuk elterelni a figyelmet.

Az alapítványa által sok család életét tereli pozitívabb mederbe – hogyan jellemezné a gyerekekkel való munkát?
Nagyon kemény, mert megmutatja, hogy a világ, amelyben én is élek, nem normális, és sok más probléma is van azon kívül, hogy megnyerjünk egy mérkőzést. Teljesen más lapra tartozik, ha amiatt bosszankodok, hogy elveszítettünk egy találkozót, vagy ha a teljesen hétköznapi dolgok húznak fel: ha valaki elkésik, vagy ha valami tönkremegy otthon. Ezek tulajdonképpen jelentéktelen események. Aztán este elolvasok néhány megkeresést, ami az alapítvány részére érkezik és ekkor szembesülök mások életkörülményeivel, amik megmutatják, hogy másoknak milyen problémái, valóban komoly gondjai vannak. Számomra ezek sokkal lényegesebbek.

Melyik eset volt különösen megindító?
Egy berlini lány egy helikopteres utazást szeretett volna. Előreláthatóan nem sok ideje volt már hátra. Nekiajándékoztuk az utat, amelyen nagy örömmel vett részt, nem sokkal később azonban sajnos elhunyt. Ezek olyan sorsok, amelyek megviselik és foglalkoztatják az embert. A későbbiekben boldog voltam, hogy ezeket a szép órákat lehetővé tettem számára.

Idén nyáron rendezték volna az Európa-bajnokságot, a járvány miatt azonban 2021-re halasztották. Ez az utolsó nagyobb cím, amelyik még hiányzik a gyűjteményéből. 
Ez természetesen fontos lenne számomra, ahogy egy újabb Bajnokok Ligája-elsőség is. A mennyiség nem számít. Ez is egy jelentős trófea, és minden kiírást meg akarok nyerni, amelyikben szerepelek. Egy olyan tornán, mint amilyen az Eb, különösen nagy a motiváció, az egy éves csúszás pedig nem gátol bennünket, inkább jól jön a 2021-es rendezés, mert így a sérültek is felépülhetnek és beilleszkedhetnek a csapatba.

A járvány befolyásolja majd a futballt a későbbiekben, vagy minden visszatér a normális kerékvágásba?
Véleményem szerint olyan gyorsan nem áll vissza minden, ehhez túl nagyok a veszteségek. A közeljövőben nem fognak annyira költekezni a csapatok. Sok klubnak kell most pontosabban meghatároznia, hogy hol szeretne maradni a jövőben. Ami az átigazolásokat és a fizetéseket illeti, a felek többet fognak alkudozni és vigyázniuk kell arra, hogy mit engedhetnek meg maguknak. A lényeg azonban ismét az lesz, hogy a labdarúgás helyzete a krízis előttihez térjen vissza. Mostanság a versengésnek köszönhető az eredménykényszer, és a média is rátesz erre egy lapáttal. Ha ismét lehetőség nyílik arra, hogy annyi pénzzel gazdálkodjanak az együttesek, mint a járvány előtt, akkor minden visszaállhat a helyére.

A futball funkciója, társadalmi jelentősége megváltozik majd? Túl fontossá válik esetleg?
Nem gondolom így. Ahogy azt sem hinném, hogy a labdarúgás túl fontossá válna. Van egy őrülten jelentős szerepe, mert egyszerűen nincs más sportág, ami ekkora érdeklődést vonz, ez boldoggá teszi az embereket. Jobban örülnék annak, ha ez az érdeklődés a különböző sportágak között egyenlően oszlana el, így mindegyik ugyanolyan fontos lenne – de nem ez a helyzet, ezt pedig az emberek döntik el. És az érdeklődés a futball irányába a legnagyobb.

Most határozatlan ideig nézők nélkül játszanak majd.
Ezt az érzést annyira nem ismerem és bizonyára nagy meglepetés lesz számomra. Azt tudom elképzelni, hogy első alkalommal olyan lesz, mint egy edzőmeccs, nemcsak az otthon ülő nézők számára, hanem a pályán is. Hirtelen mindent hallasz, nem fogsz a külvilággal foglalkozni, ez biztosan mókás szituáció lesz. Meglátjuk, hogy hozzászoknak-e az emberek.

A szerződése a Real Madriddal három év múlva jár le, mik a további tervei? Talán egy amerikai turné, ahogy sok más játékos is teszi?
Biztosan nem, nem az a típus vagyok. Azonban három év a futballban kétségtelenül sok, a tervem pedig az, hogy kitöltöm a szerződésem. Akkor már 33 éves leszek, és a lehetőségek tárháza végtelen – maradok itt, továbbállok vagy szögre akasztom a stoplist. A vágyam azonban az, hogy itt, Madridban fejezzem be a pályafutásom.

Vannak tervei a futball utáni időkre is? Az édesapja edzőként dolgozik, ez az Ön számára is járható út lenne?
El tudom képzelni, hogy a visszavonulás után a pálya mellett dolgozzak, de azt nem, hogy egy nívós együttes vezetőedzője legyek. Aztán ismét azokkal a problémákkal kellene szembenéznem, amik most is zavarnak: az utazások és az, hogy hetekig nem lehetek otthon. Ezt nem akarom. Azt azonban el tudnám képzelni, hogy az utánpótlásban helyezkedjek el, hogy továbbadhassam a tudásom. Számomra fontos az, hogy az életemben, a mindennapjaimban teljesen önálló döntéseket hozzak. Aktív játékosként annyi mindent megszabnak neked: hogy szállodában kell aludnod, hogy mikor egyél, vagy mikor menj edzeni. Emiatt örülök a rám váró szabadságnak.

Mihez tudná hasonlítani az elmúlt évek futballját?
A közvetítések egyre extrémebbé válnak, már nincs semmilyen szürkezóna, csak nagyon jó, vagy nagyon rossz oldal. Amikor a játékosok interjúkat adnak, azonnal a szalagcímet keresik. Én könnyedén együtt tudok élni ezzel, egyértelműen fejezem ki a gondolataimat. Azonban megértem azokat a játékosokat is, akik különösen ügyelnek arra, hogy mit mondanak a kamerák előtt, mert magas a kockázata annak, hogy a média a bolhából is elefántot csinál. Az átigazolási összegek mára hatalmas méretet öltöttek. A koronavírus előtti időben kifizetett díjakat – amelyeket még csak vissza sem lehetett szorítani igazán – egyáltalán nem tartottam egészségesnek. Részben középszerű játékosokért 40-50 millió eurót is kiadnak a csapatok, korábban az igazi szupersztárok kerültek ennyibe. Azonban pozitív fejlődésről is beszámolhatunk: a játék felgyorsult és ezáltal még nézhetőbbé vált.

Mostani kiadásunk egyik fő témája az LMBTQ – a világjárványra való tekintettel nem tartanak idén felvonulásokat, bizonyos országokban pedig a közösség jogait is megnyírbálják. A homoszexualitás témája a futballban is érzékeny pontnak számít, ezt bizonyítja az a tény is, hogy eddig egyetlen aktív játékos sem coming outolt.
A józan eszem természetesen azt mondja, hogy a 21. században mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja. Azt azonban nem tudom, hogy azt kellene-e tanácsolnom bárkinek is, hogy aktív játékosként tálaljon ki. A pályán néha keresetlen szavakat dobálnának az illető felé, és a stadionban lévő szurkolók érzelmeiből kiindulva nem tudnám garantálni, hogy a kérdéses személy nem válik a becsmérlő és szitkozódó kifejezések céltáblájává. Ennek nem így kellene történnie, az a profi pedig, aki felvállalja a másságát, minden támogatást meg kell, hogy kapjon. Abban viszont kételkedem, hogy a teljesen ellentétes felfogású szurkolók is megadják neki a kellő tiszteletet. Azt, hogy az önfelvállalás egy játékos számára előnyt jelent, vagy hátrányt, mindenkinek magában kell eldöntenie. Véleményem szerint azonban manapság még nincs ennek előnye.