M. László (mrazo)
Florentino: Mou nagyszerű edző… de még nem beszéltem vele
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke a TVE-nek adott interjút, amelyben a közelgő elnökválasztásról beszélt.
Az előrehozott választások kiírásáról
“Nagyon szeretem a Real Madridot. És ha úgy érzem, hogy támadás éri a klubot, akkor itt vagyok. Egy ideje már érzékeltem egy háttérben zajló mozgolódást, amelynek célja a klub destabilizálása volt rajtam keresztül. Mivel úgy gondolom, hogy a klub a tagoké, választásokat írtam ki, aki pedig akar, az induljon el rajta. Ugyanazokról az emberekről van szó, akik Ramón Calderón idején is ott voltak a klub történetének legsötétebb korszakában.”
A Cox hitelügylete
“Azt írják, hogy 54%-os éves kamatozású hitelt vett fel… Hogy lehet ilyet felvenni? Én azt mondom, amit a Bloomberg írt, nem találok ki semmit.”
Riquelméről
“Az az ember benyomása, hogy azért jelent meg, mert a vállalkozásához a klubra van szüksége.”
A klub privatizációjáról
“Nem, nem fogok senkivel vitázni. Mondjon, amit akar. Én itt beszélek, és mindent elmagyarázok. Privatizálni a klubot? Ezt azok mondják, akik rosszindulatúan közelítenek a kérdéshez. Rengeteg támadást szenvedtünk el, és ebben a LaLiga is szerepet játszott, mert el akarták venni a Real Madrid bevételeit, hogy szétosszák az összes klub között. Teljesen példátlan dolog volt, amelyet sikerült megakadályoznunk. A vagyonunk megvédésének egyetlen módja az, hogy a klub értéke valamennyi klubtaghoz kerüljön.”
Anas Laghrariról
“De ki mondja, hogy ő elnök akar lenni, vagy bármi hasonló? Nincs is meg a szükséges életkora ahhoz, hogy elnök lehessen. Egyszerűen segít nekünk, semmi több. A futballhoz éppen csak annyira ért, amennyire szükséges, ha őszinték akarunk lenni, ellenben a technológia világához nagyon is.”
A Bernabéu Infinito projektről
“Ez egy forradalmi együttműködés az Apple-lel. Bárki, bárhol legyen a világon – egy hegy tetején vagy a nappalijában – felveheti a szemüveget, és egyedülálló élményben részesülhet. Olyan lesz, mintha valóban a Bernabéuban lenne. Egy másik dimenzióba fog bennünket helyezni.”
Mourinhóról
“Igen, az új edzőn gondolkodom. Van egy nevem… sőt kettő is. Mou kiváló edző, ez teljesen egyértelmű. Nem fogom bejelenteni, és egyébként még nem is beszéltem vele.”
Vinícius szerződéshosszabbításáról
“Nem tudom. Ha a véleményemet kérdezi, azt szeretném, hogy maradjon. A világ egyik legjobb játékosa.”
Mbappé, Vinícius és Bellingham a Real Madrid jövője
“Ők hárman, valamint Güler, Valverde, Tchouaméni… Ők a világ legjobbjai. Az emberek tudják, hogy én mindig a legjobbakat szerződtetem. Egy jó edző ezekkel a játékosokkal nagyon fontos korszakot építhet a Real Madridnál.”
A Negreira-ügyről
“Én ebben a kérdésben nem hátrálok meg. Aki azt hiszi, hogy megfeledkeztem róla, az téved. A végsőkig el fogok menni. Ezen a hétvégén ott leszek a Bajnokok Ligája döntőjén. Az UEFA elnöke meghívott. Tájékoztatni fogom arról, hogy amint véget ér a kampány, átadok neki egy dossziét, amelyen három éven keresztül dolgoztunk. Ez a futballtörténelem legnagyobb korrupciós ügye.”
Enrique Riquelme: Florentino Szuperligája egyszerű szemfényvesztés volt
Enrique Riquelme felvette a Florentino Pérez által odadobott kesztyűt. Üzenete határozottan szembemegy azzal, amit a jelenlegi elnök által előkészített privatizációs projektként értelmez.
Úgy gondolja, Florentino Pérez szívességet tett Önnek azzal, hogy azon az elhíresült sajtótájékoztatón országosan ismertté tette a nevét?
“Attól függ, milyen szempontból. A szakmai megítélésem szempontjából nem, de ennek a projektnek kifejezetten jót tett, egyfajta felkérés volt. Az a bizonyos megjegyzése egyértelműen elhelyezett minket a ringben.”
Miért indul a választáson?
“Úgy érzékelem, hogy a klub vezetése kifáradt, és attól tartok, hogy a klubot privatizálni akarják. Azért indulunk, mert fennáll a veszélye annak, hogy ez lesz a Real Madrid utolsó választása.”
Csalódott volt, hogy egyes spanyol bankok nem biztosítottak önnek bankgaranciát a jelöltséghez?
“Nem egészen így történt. Tisztában vagyunk azzal, milyen képességekkel rendelkezik az a személy, akivel szemben állunk, de vállalkozóként az elmúlt hetekben olyan projekteket valósítottam meg, amelyek mögött az ország valamennyi nagybankja, valamint a világ vezető pénzintézetei álltak. Nem 200 millió dolláros projektekről beszélünk, hanem 8 milliárd dollárosakról. A garancia kérdéséről már a kezdetektől azt mondtam, hogy megoldott ügy.”
Elnökként kezdeményezné az alapszabály módosítását, hogy több klubtag indulhasson a választáson?
“Szeretném, ha több jelölt lenne. Érdemes megvizsgálni, hogy ez nem-e az egyik oka annak, hogy húsz éve nem volt választás, és azt is, milyen változtatások szükségesek ahhoz, hogy több klubtag indulhasson. Természetesen olyan emberekre gondolok, akik megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkeznek.”
Hogyan lehet fenntartani az olyan, még mindig klubtagok tulajdonában lévő egyesületek gazdasági modelljét, mint a Barcelona vagy a Real Madrid, anélkül, hogy megváltoztatnák a tulajdonosi struktúrát?
“A Real Madrid a világ legnagyobb bevételű klubja. Továbbra is a klubtagok tulajdonában kell maradnia, mert ez megoldható. Ami nem indokolható, az a sportszakmai tevékenységen kívüli általános költségek túlzott mértéke. Értelmetlen, hogy a klub különböző vezetői részlegeiben ennyi ember évi egymillió eurónál többet keressen. A Real Madridnál háromszor annyi nem sportszakmai vállalati alkalmazott dolgozik, mint Európa többi élklubjában együttvéve.”
Florentino megszállottan próbálta megvalósítani a Szuperligát. Mi a véleménye erről a projektről?
“Ez szembemenetelt jelentett az egész futballvilággal. Egy sportklubnak a versenyt kell elősegítenie: ha veszít, kiesik, ha nyer, feljut, és ha a legjobb, megnyeri a bajnokságot és bejut a Bajnokok Ligájába. Ezt kell támogatni. Ha a cél az volt, hogy jobb feltételeket harcoljanak ki a kluboknak, akkor tárgyalni kellett volna az UEFA-val. Amit Florentino tett, az azonban groteszk volt: Laportával karöltve vitte ezt a projektet az El Chiringuitóba. A Szuperliga a születése pillanatában halálra volt ítélve.”
Florentino legnagyobb ütőkártyája 2000-ben Figo szerződtetése volt. Mi lesz az Öné?
“Én nem egyetlen játékosigazolásra építem a projektemet. Ez egy olyan klub, amelyet el akarnak venni a tagoktól, hogy privatizálják. Florentino azt mondja a klubtagoknak, hogy mi vagyunk az elsők, és ahhoz, hogy senki ne vehesse el a klubot, privatizálni kell. De ugyan kit akar ezzel becsapni? Meg kell állítani ezt a privatizációs kísérletet. Ez ugyanolyan nagy mese, mint a Szuperliga volt. Senki nem kérdezte meg a klubtagokat, hogy akarnak-e Szuperligát. Senki nem kérdezte meg őket arról sem, hogy támogatni akarják-e a Barcelonát. Mit jelent az, hogy nekünk szükségünk van egy erős Barcelonára? És ott van a Negreira-ügy is: a Barcelona várhatóan következmények nélkül megússza a világfutball egyik legnagyobb szégyenét, mert a megfelelő időben nem történt semmi.”
És sportszakmai szempontból?
“Amit biztosan állíthatok, hogy két világszintű sztárjátékos érkezik majd a Real Madridhoz. Madridistaként fáj, hogy jelenleg egyetlen Real Madrid-játékost sem látok a spanyol válogatottban. Ha én leszek az elnök, érkezni fog olyan játékos, aki a spanyol válogatottal világbajnokságon szerepelt.”
A Real Madrid stílusa a győzelem, vagy Ön valamilyen meghatározott játékfilozófiát képvisel?
“Nem vagyok edző.”
De biztosan vannak preferenciái.
“Természetesen. Nyerni és jól játszani. De mindenekelőtt nyerni.”
Keménykezű vezetés vagy inkább Ancelotti-féle emberközpontú megközelítés?
“Struktúrának és hierarchiának kell lennie, és mindenkinek tudnia kell, hol a helye. Nem vagyok a keménykezűség híve, egyszerűen fegyelemre és világos hierarchiára van szükség.”
Tehát Mourinho inkább a múltat, mint a jövőt jelenti Önnek?
“Mourinho nincs a projektemben. Ezt inkább Pérez úrtól kérdezzék.”
És hogyan kezelne fegyelmi szempontból például egy verekedést két játékos között?
“Meglepne, ha ilyesmi egyáltalán megtörténne egy megfelelő struktúrával és hierarchiával rendelkező szervezetben.”
Korábban szóba került a Negreira-ügy. Ezen túlmenően milyen kapcsolatnak kellene lennie a Real Madrid és a Barcelona között?
“A kapcsolatnak korrektnek kell lennie, de nem bármi áron. A Real Madridnak az első pillanattól kezdve lépnie kellett volna. Ha én lettem volna az elnök, biztosan nem lett volna ilyen jó a viszony, mert az ügyet a végsőkig vittem volna. A Barcelona szerencsés, hogy ezekben az években nem én voltam a Real Madrid elnöke.”
A Barcelona női csapata jelentősen erősebb a Real Madridénál. Ha megválasztják, megnyitja a Bernabéut a női csapat előtt?
“A Real Madridnak minden sportágban azért kell versenyeznie, hogy a legjobb legyen. Fejleszteni fogom a női csapatot, és megnyitom előttük a Bernabéut. A Barcelonának sokkal nehezebb dolga lesz a bajnokságok és az európai kupák megnyerésében.”
Florentino Pérez azt mondta, hogy lemondta az ABC-előfizetését. Ön előfizetett?
“Már korábban is az ABC előfizetője voltam Sevillában, most pedig Madridban is az vagyok. Mindenkit arra biztatok, hogy fizessen elő a spanyol sajtótermékekre, mert a médiát támogatni kell.”
Sokan jól beszélnek a sajtóról, amikor jelöltek, de amikor hatalomra kerülnek, már kevésbé viselik jól a kritikát. Ön tűri a kritikát?
“A független és egészséges sajtó a demokrácia egyik pillére. Nyitottak vagyunk minden építő jellegű kritikára.”
Arbeloa: Így éltem meg a Tizenegyediket
A beszámoló a La Galerna hasábjain jelent meg 2020. május 28-án.
Ott voltunk újra, két évvel később, ismét az Atlético Madrid ellen, és ismét valami olyasmi forgott kockán, ami több volt az életnél. És ahogyan Lisszabonban, úgy most is minden arra utalt, hogy a végkifejlet gyötrelmes lesz.
Igen, azon a május 28-i estén ismét próbára tették a szívünket, és mindazt, amit olyan sokszor ismételgettem: „hinni, mindig hinni”. A ránk váró tizenegyespárbaj lesz majd az igazi fokmérője a felkészültségünknek — és mindenekelőtt a hitünknek.
– Nem bírom tovább. Végem van.
Több csapattársam is a teljes kimerültség határán állt. A mérkőzés elképesztően kemény volt, fizikálisan embert próbáló, akárcsak szinte minden meccsünk az Atlético ellen az előző időszakban. Ráadásul egész este fullasztó hőség nehezedett ránk. De eljutottunk a tizenegyesekig, és a mérkőzés alakulását látva pontosan ott voltunk, ahol lenni akartunk.
Míg Lisszabonban tudtuk, hogy a döntőt a hosszabbításban kell megnyernünk, azon az estén azt éreztük, hogy fizikálisan sokkal inkább a határainkon vagyunk, mint ők. Emlékszem, ahogy Gareth sántikált a pályán, Cristiano pedig zihálva, az utolsó energiatartalékait felélve segített védekezni. Egyetlen dologban reménykedtünk: hogy marad bennünk annyi erő, hogy odaálljunk a tizenegyesponthoz.
Már eldőlt, ki lövi majd az öt büntetőt. Láttam, ahogy Keylor Llopisszal együtt átveszi, hogy az Atlético játékosai melyik irányba szokták rúgni a tizenegyeseket. A többiek közben tovább nyújtottak a fizioterapeutákkal, hidratáltak — ennél többet már nemigen tehettünk…
Odamentem Sergióhoz.
– Nekünk kell kezdenünk. Nyerd meg a sorsolást, kérlek.
Elegem volt abból, hogy MisterChip statisztikáit olvassam arról, hogy a tizenegyespárbaj megnyerésének esélye 60 százalék, ha te rúgod az első büntetőt, és csak 40 százalék, ha másodikként következel. Azt mondják, a statisztikák azért vannak, hogy megdőljenek, de a legtöbbször azért léteznek, hogy beigazolódjanak. Így hát minden segítség jól jött — még a matematika is.
– Igen, igen, nyugodj meg. Már megbeszéltük, ne aggódj.
És ha Sergio Ramos azt mondja, hogy nincs miért aggódni, akkor tényleg nincs miért aggódni.
Két perc múlva visszajött.
– Elvesztettem a sorsolást.
– Ne szórakozz már!
– Igen, de mi rúgjuk az elsőt, és a mi táborunk előtt.
Rám kacsintott, majd nevetve elsétált.
– De hogyan?
Addigra már mindenki körülötte állt.
– Ők nyerték a sorsolást, de úgy döntöttek, hogy másodikként rúgnak, így én választottam térfelet.
Alig hittük el. De amikor a szerencse rád mosolyog, nincs más dolgod, mint vállat vonni és élni a lehetőséggel.
És ott indult el Lucas, Gareth, Marcelo, Sergio és Cristiano a többiekkel együtt a pálya közepe felé, óriási felelősséggel a vállukon. Keylor ugyanezt tette a kapu felé indulva. A kezében voltunk… és a fejében is.
Cristiano készült elvégezni a büntetőt. A párbaj előtt beszéltem vele, ezért egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy gólt szerez majd. Szinte ugyanabban a pillanatban kezdtem el rohanni, amikor ő nekifutott.
Újra Európa bajnokai voltunk. Másodszor három éven belül. Nem is választhattam volna jobb pillanatot a búcsúra. Én tudtam a legjobban, milyen nehéz megnyerni a Bajnokok Ligáját. Egy elveszített döntő, öt elődöntő és még számos év, amely útközben elveszett.
Két Bajnokok Ligája-győzelem három év alatt történelmi tett volt. Ki tudja, mikor látunk majd újra ilyet.
Nem is tévedhettem volna nagyobbat…
Emlékszem, ahogy valamivel később az öltözőben ültem, és visszagondoltam az egész idényre. Nehéz év volt, nagyon kemény pillanatokkal — Cádizban vagy Wolfsburgban például úgy tűnt, minden összeomlik. Eszembe jutott mindenki, aki támogatott minket azokban a pillanatokban, és hogy őszinte legyek, azok is, akik nem, amikor a kamerába mondtam:
– Ez a Real Madrid. Amikor mindenki leír minket, mi visszatérünk és megnyerjük a Bajnokok Ligáját.
Még ma is, amikor a csapat nehéz időszakon megy keresztül, gyakran eszembe jut az az éjszaka, és arra gondolok:
„Ez a Real Madrid.”
Vissza fogunk térni.
Enrique Riquelme jelöltségének közleménye
Enrique Riquelme, a június 7-én, vasárnap esedékes Real Madrid-elnökválasztás egyik jelöltje közleményt adott ki, hogy reagáljon azokra az állításokra, amelyeket Florentino Pérez fogalmazott meg vele kapcsolatban a saját jelöltségének bemutatásakor. Florentino kétségbe vonta a Cox vállalatcsoporthoz kötődő üzletember pénzügyi hátterét, és összekapcsolta őt Ramón Calderón korszakával.
“A Real Madrid sokkal többet érdemel hangoskodásnál, hazugságoknál, érdekvezérelt álhíreknél és olyan lejárató kampányoknál, amelyeket olyan madridisták között folytatnak, akik ugyanazt a szeretetet érzik a klub iránt, és amelyeket soha nem lenne szabad a Real Madridon belüli demokrácia korlátozására felhasználni. Az elmúlt órákban szomorúan tapasztaltuk, hogy Florentino Pérez úr és közvetlen környezetének tagjai a személyeskedést és a feszültségkeltést választották ahelyett, hogy a világ legnagyobb sportintézményéhez méltó, nyugodt és elegáns vitát segítették volna elő.”
“Florentino Pérez úr olyan információkat terjesztett, amelyek teljes mértékben és egyértelműen hamisak, olyan sajtóközlésekre támaszkodva, amelyek miatt maga a médium már bocsánatot kért jelöltségünktől, és amelyeket később maga a lap is helyesbített, miután kiderült, hogy valótlan és érdekvezérelt információkat kaptak. Az említett tranzakciót valójában egy 2 milliárd dollár értékű, 7,25%-os kamatozású vállalati kötvénykibocsátás finanszírozta az amerikai piacon, amely mérföldkőnek számított a latin-amerikai kötvénykibocsátások történetében, és amelyre 8 milliárd dollárnyi kereslet érkezett.”
“Ismételten elfogadhatatlannak tartjuk Florentino Pérez – nyilvános megszólalásaiban immár harmadik alkalommal tanúsított – hozzáállását és hangnemét, amellyel kétségbe vonja jelöltségünk tisztaságát és legitimitását, annak ellenére, hogy azt a Választási Bizottság a klub alapszabályával és választási szabályzatával összhangban érvényesnek nyilvánította. Mindezek miatt az alábbiakat kívánjuk közölni a klubtagokkal.”
“A jelöltséget Enrique Riquelme vezeti, amelyet saját személyes vagyonával garantál, és amelyet a Választási Bizottság hivatalosan is jóváhagyott. Bármilyen utalás történjen bizonyos kapcsolódó személyekre, úgy azok kilétére elsősorban magának Florentino Péreznek kellene magyarázatot adnia húsz évnyi hatalomgyakorlás után, beleértve családtagjainak és közeli ismerőseinek a klub vezetési és közvetítői struktúráiban betöltött szerepe részletes ismertetését is.”
“Abban az időszakban, amelyre Florentino Pérez Ramón Calderón kapcsán hivatkozik, Enrique Riquelme mindössze 15 éves volt. Jelöltségünk egyetlen tagja, aki része volt annak a korszaknak, Antonio Medina úr, Pérez úr azonban elfelejtette megemlíteni, hogy ő egészen a múlt hétig a Real Madrid Alapítvány vezetésének is tagja volt Florentino Pérez oldalán, és azért mondott le, hogy csatlakozzon a mi jelöltségünkhöz. Emellett csapatunk tagja Juan Mendoza is, Ramón Mendoza korábbi elnök fia, aki Calderón igazgatótanácsának is tagja volt, de három hónap után nézeteltérések miatt lemondott.”
“Teljes mértékben hamis az az állítás, hogy a jelenlegi elnök döntéseinek megkérdőjelezése egyenlő lenne a „Real Madrid elleni támadással”. Ez valójában demokratikus és az alapszabályban biztosított joggyakorlás, amely erősíti az intézményt és visszaadja a szót a klub valódi tulajdonosainak: a tagoknak.”
“Elfogadhatatlan, hogy elhallgattatják vagy nevetség tárgyává teszik a klubtagok kérdéseit a klub üzleti ügyeivel, valamint az elnöki környezet bizonyos szereplőinek kapcsolataival kapcsolatban – például Anas Laghrari úrral összefüggésben, akinek befolyása stratégiai műveletekben és kétséges gazdasági közvetítői ügyletekben a Real Madriddal, illetve az FC Barcelona úgynevezett „gazdasági karjaival” kapcsolatban teljes átláthatóságot és világos magyarázatot követel a tagság felé.”
“Mindezek miatt ismételten és hivatalosan is nyilvános, nyílt televíziós vitára hívjuk Florentino Pérez urat, amelyen mindkét jelölt válaszolhatna a kérdésekre, és teljes átláthatóság mellett ütköztethetné elképzeléseit a klubmodellről, a projektekről, valamint azokról az árnyékokról, amelyek csapatának bizonyos tagjai és a Real Madrid üzleti világába nyúló kapcsolatrendszere körül felmerülnek.”
“A klubtagok megérdemlik, hogy megismerjék az igazságot arról, mi történik a klubon belül, és hogy teljes körű információk birtokában, intézményi tisztelet mellett, teljes nyilvánosság előtt dönthessenek, mert a korszakok elmúlnak, de a Real Madridnak és értékeinek mindig minden személy fölött kell állniuk.”
“Jelöltségünk mindenesetre továbbra is tiszta, nyugodt kampányt kíván folytatni, amely a klubtagok jövőjére vonatkozó elképzelésekre összpontosít, és amely mindvégig átlátható marad, tiszteletben tartva azt az örökséget, amelyet valamennyi madridista 1902 óta örökölt.”
Florentino Pérez: Én a Real Madridé vagyok
A Real Madrid jelenlegi elnöke tegnap este hét órakor szintén megkezdte kampányát.
“Köszönöm azt a szeretetet, amelyet nap mint nap kapok tőletek. A mi erőnk az egységünk — a Real Madrid egysége. Huszonhat évvel ezelőtt azzal a céllal érkeztem, hogy a Real Madrid a XXI. század legnagyobb klubja legyen. Elnökként mindig teljes felelősséggel jártam el, ezért tudnotok kell, miért döntöttem az előrehozott választások kiírása mellett, miközben még három év hátravan a mandátumomból.”
“Mindig a klub érdekeit helyeztem a saját személyes érdekeim elé. Mindazt, amit elértünk, nektek köszönhetjük, ezért megadom nektek a lehetőséget, hogy az urnákhoz járuljatok, és a tagság döntsön. Azok, akik azt mondják, hogy ez nem demokratikus, valójában maguk akarnak uralkodni. Nem értik, hogy az egyetlenek, akik itt valóban döntenek, azok a klubtagok. Akik ma irányítani akarnak, ugyanazok, akik ott voltak egykor azon a bizonyos közgyűlésen is. Mindannyian tudjuk, hogyan végződött az akkori elnök távozása. Ők nem azért jönnek, hogy szolgálják a Real Madridot, hanem azért, hogy a Real Madrid szolgálja őket.”
“Én a Real Madridé vagyok. Mások azt szeretnék, hogy a Real Madrid az övék legyen. Most rajtatok a sor. Még keményebben fogunk dolgozni azért, hogy ez a klub továbbra is a tagjaié maradjon, és minden erőmet annak szentelem, hogy senki és semmi ne vehesse el tőlünk azt, ami a miénk. A tagok voltak, a tagok ma is, és a tagok lesznek ennek a klubnak a tulajdonosai. Kedves klubtagok, a jövőt nem lehet improvizálni. Azért dolgoztunk, hogy a Real Madrid felkészülten érkezzen el ehhez a pillanathoz. Felépítettünk egy sikeres projektet, amelyet a Forbes a világ legértékesebb klubjának nevezett, és amelyet olyan rangos egyetemeken tanulmányoznak, mint a Harvard.”
“2000-ben nyertem meg a választásokat, és akkor távoztam, amikor úgy láttam, hogy a klub stabil alapokon áll. 2009-ben vissza kellett térnem, hogy megvédjem a klub értékeit. Mindent meg fogok tenni azért, hogy soha senki ne kérdőjelezhesse meg a klubtagok szuverenitását, akik ennek az intézménynek a tulajdonosai, bármennyi hazugságot is terjesszenek. Nem fogják elvenni tőlünk azt, ami a miénk, és azt akarom, hogy minden madridista tisztában legyen azzal a kinccsel, amely a klubtagok kezében van. Ők nem mások, mint akik a Real Madrid történetének legsötétebb korszakának szereplői voltak.”
“A klubtagoknak kell birtokolniuk azt az örökséget, amelyet közösen építettünk fel – nemcsak érzelmi, hanem gazdasági és jogi értelemben is. Tudom, hogy sok klubtag számára ez ma nehézséget jelent. A rendőrséggel együtt dolgozunk az illegális jegyüzérkedés visszaszorításán, és ezt a munkát folytatni fogjuk. A jegyüzérkedés elleni küzdelem a klubtagok örökségének védelmét jelenti.”
“Az elmúlt években kivételes létesítményeket hoztunk létre, mindennek az alapja pedig a klubtagok hűsége. Erősíteni akarjuk a kötődésüket a klubhoz, és elkötelezem magam amellett, hogy a tagok a jelenben és a jövőben is a Real Madrid főszereplői maradjanak.”
“Folytatjuk a megkezdett munkát. Azonosítottuk a fejlesztendő területeket, és már azon dolgozunk, hogy megerősítsük őket, hogy ismét olyan sikereket érjünk el, amelyekre korábban nem volt példa: a technológia és egy megfelelően felépített csapat segítségével újra trófeákat nyerni. Kevesebb mint két éve nyertük meg a tizenötödik Bajnokok Ligája-serleget és a 36. bajnoki címet, és amíg én itt vagyok, tovább fogok harcolni azért, hogy ez újra megtörténjen.”
“A jövőt nem lehet improvizálni. Már most építjük és készítjük elő azt a forradalmat, amely a világ több millió madridistáját érinti majd. Stratégiai együttműködést kötöttünk az Apple-lel, és létrehozzuk a ‘Bernabéu Infinito’-t. Bármely szurkoló, a világ bármely pontjáról, az otthonából élvezheti majd a mérkőzéseket. A valódi és a digitális világban egyaránt vezetők vagyunk.”
“Mi vagyunk a világ egyetlen klubja, amely meghaladta a 600 millió követőt a közösségi médiában. Tudjuk, hogy a Real Madridnak vezető szerepet kell betöltenie a futball világában. A Real Madrid, amíg én vagyok az elnöke, mindig meg fogja védeni a saját érdekeit és a futball érdekeit is.”
“Nem fogok megállni addig, amíg a Negreira-ügyet teljes egészében fel nem tárják. Ez a spanyol futball egyik legsúlyosabb botránya. A világ nem érti, hogyan fizethetett egy klub húsz éven keresztül a játékvezetők alelnökének úgy, hogy közben semmi nem történt, és hogy az érintett játékvezetők továbbra is a LaLigában vezetnek mérkőzéseket. Mi vagyunk az egyetlen klub, amely hivatalosan is fellépett és egyértelmű álláspontot képviselt ebben az ügyben. Ez szégyenteljes eset. Már előkészítettük a teljes dokumentációt, és át fogjuk adni az UEFA-nak. Én pedig fáradhatatlanul harcolni fogok azért, hogy ez a klientúrarendszer megszűnjön.”
“Az Európai Unió Bíróságának ítélete igazat adott nekünk a legfontosabb kérdésekben, ez előrelépést jelent a klubok és a szurkolók számára egyaránt.”
“Mindent meg fogok tenni azért, hogy a Real Madrid Alapítvány mindannyiunk büszkesége legyen.”
“Köszönöm a szereteteteket és azt, hogy ma, ezen a számomra különösen fontos napon is mellettem álltatok. Nagyon szépen köszönöm. Együtt még rengeteg dolgunk van.”
Vinícius Jr.: Nem sietek a szerződéshosszabbítással
Vinícius Jr. a @CazeTVOficialnak adott interjújában beszélt a jövőjéről.
Szerződéshosszabbítás
“Nem sietek a szerződéshosszabbítással. A szerződésem 2027-ig szól. Szóval addig még sok mindent meg kell beszélnünk a klubbal, ahogy a klubnak is sok mindent meg kell beszélnie velünk. A vezetőség nyugodt, én is nyugodt vagyok. Az elnök bízik bennem, én pedig bízom benne. Ennyi az egész: várni kell, megélni minden napot, minden pillanatot, és élvezni, hogy a világ legjobb klubjában játszhatok.”
“Sosem tudtam elképzelni magam a Real Madridon kívül. Minden egyes itt töltött pillanatot élvezek, mert ez álmaim klubja. Mindig arról álmodtam, hogy itt játszhassak, és hogy ezt ilyen hosszú ideig megtehessem. Most már a csapat egyik kapitánya vagyok. Annak ellenére, hogy még fiatal vagyok. Ez igazán különleges, nagyon ritkán fordul elő a történelemben. Ezért minden pillanatot élvezek. Egész életemben itt akarok maradni, de a szerződéshosszabbítással sem sietek.”
A Real Madrid idénye
“A bajnokság elején hétpontos előnyt építettünk ki, de a szezon hosszú, és a Barcelona nagyon jól tudja kezelni ezt a sorozatot. Olyan mérkőzéseken hibáztunk, amelyeken nem lett volna szabad. Hazai meccseket veszítettünk el… Elhullajtod ezeket a pontokat, nő a különbség, a másik csapat pedig önbizalmat szerez, miközben te elveszíted azt. Ezek másfajta évek voltak, de reméljük, hogy a következő idény jobb lesz, mint az előző kettő. Ez az első két olyan szezonom, amikor nem nyertem címet. Amióta a Real Madridban játszom, minden idényben nyertem valamit. Vissza kell térnünk, és újra bajnokokká kell válnunk. A Real Madrid mindig visszatér a csúcsra.”
Barátsága Mbappéval
“Amikor csak lehet, együtt vagyunk, a pályán kívül is, barátként. Mindig is jó kapcsolatom volt vele. Rengeteg üzenetet küldtem neki, hogy csatlakozzon a Real Madridhoz. Nem tudtunk még úgy játszani, ahogy szeretnénk, és nem nyertük meg azokat a trófeákat sem, amelyeket a szurkolók elvárnak, de úgy gondolom, hogy nagyon hamar meg fogjuk fordítani ezt a helyzetet. Mbappé remek ember, mindig megvéd engem az interjúkban, ahogy a Benfica elleni mérkőzés után is tette a rasszizmussal kapcsolatos ügyben. Legendás játékos, aki egy korszakot fog meghatározni a Madridnál.”
Neymar
“Minden kerethirdetésnél beszéltem Neymarral, és ő mindig azt mondta: ‘A francba, Ancelotti megint nem hívott be. Ez elkeserítő.’ Én pedig azt válaszoltam neki, hogy a mester bízik benne, és amikor igazán számítani fog, ott lesz. Végül eljött az igazság pillanata. Ney a példaképünk, mindig nagyon szerettem őt, mindig kiállt mellettem, a pályafutása kezdete óta követem, és örülök neki. A sérülések és a sok szenvedés után újra visszatérhet a válogatottba, kap még egy utolsó lehetőséget egy kiváló csapattal.”
Endrick
“Állandóan zaklatott, kérdezgette, hogy szerintem behívja-e őt Ancelotti vagy sem, mit gondolok… Azt mondtam neki: ‘Nyugodj meg, testvér. Ott leszel velünk.’ Még nagyon fiatal, nem mindenkinek adatik meg, hogy mindössze 19 évesen világbajnokságon szerepeljen.”
Enrique Riquelme bemutatta néhány tervezett újítását
A Real Madrid elnöki posztjáért induló jelölt egy három szakaszból álló projektet jelentett be, amelynek célja, hogy a Real Madrid edzőközpontja és annak környéke a klubtagok valódi otthonává váljon.
Enrique Riquelme hivatalosan is bemutatta programját azokkal a személyekkel egyetemben, akik az Igazgatótanácsát is alkotnák. Az üzletember ismét hangsúlyozta azt az üzenetet, amelyet már indulási szándékának bejelentésekor is megfogalmazott: „A Real Madrid a privatizációval meg fog szűnni a tagjainak klubja lenni” – hangsúlyozta. „Ez nem improvizáció, 2021 óta dolgozunk ezen. Különösen fontos választásról van szó, mert nem szabad elfelejteni: a Madrid globális klub, de a klub a tagoké” – tette hozzá.
A madridi Pradillo utcában, zsúfolásig megtelt teremben Riquelme a „Las mocitas madrileñas” himnusz felcsendülése után ismertette projektjét. „Mit jelent ma a Madrid tagjának lenni? Elsőbbséget a futball- vagy kosárlabda-belépők vásárlásánál? Azok közül, akik tagok, de nem bérletesek, nem ismerek senkit, aki valóban tudna jegyet venni, miközben a feketepiac tele van velük. A bolti kedvezmény… más, nem hivatalos üzletekben nagyobb kedvezményeket adnak. És ott van a választás joga – miközben húsz éve nem volt választás. A compromisario tagok kézfelemeléssel történő szavazási rendszere pedig egy másik történet…”
Riquelme felidézte a klubtagok számára korábban létező társadalmi jelleg eltűnését, projektje pedig arra épít, hogy ezt a modern kor igényeihez igazítva – a ‘Club House’-zal a koncepció középpontjában – Valdebebas-t valamennyi madridista közös otthonává alakítva, de helyreállítsa. „2006 és 2026 között mindez fokozatosan elveszett, és a klub a privatizációval meg fog szűnni a tagjaié lenni. Ez az egyik oka annak, hogy megtettem ezt a lépést. Ha én leszek az elnök, a Madrid ismét a tagjaié lesz.”
Riquelme terveinek fókuszában Valdebebas áll. „Valdebebas-ban maradt egy terület, amelyről annak idején azt mondták, hogy a tagok számára lesz fenntartva, és jelenleg nincs ott semmi. Ma még az ellenfél szurkolói is jobb helyeken ülnek a Bernabéuban, mint a bérletesek. Nemrég először jártam Valdebebasban azért, hogy bemutassam a jelöltségi projektet, és vannak történelmi szurkolói csoportok, amelyek jutalma az lett volna, hogy meglátogathatják Valdebebast — ennek már hét éve. Több mint negyven hektár áll rendelkezésre a jövőbeni fejlesztésekhez, és van egy három ütemből álló projektünk. Nem lehet 300 vagy 400 eurót fizetni egyetlen belépőért… Azt szeretnénk, hogy az ezen a területen felépülő hotel révén a tagoknak szó szerint legyen egy saját otthonuk. A harmadik ütem részeként pedig egy új csarnok is épülne koncertek számára, mert az ilyen eseményeket ott kellene megrendezni” – fejtette ki.
„A ‘Club House’ a projekt szíve, a madridisták otthonának a központja, ahol együtt nézhetjük az idegenbeli mérkőzéseket, ahová a tagok családtagjai is ellátogathatnak. Ez egy új klubmodell, egy projekt a tagok számára. Természetes, hogy az emberek tudni akarják, kit fogsz leigazolni, de most még az első fázisban vagyunk: a társadalmi részben. Fontos, hogy először a tagokhoz szóljunk” – tette hozzá.
50%-os kedvezmény a tagsági díjból, 10 000 új tag és nagyobb átláthatóság
Riquelme több kedvezményt is bejelentett a bérletesek számára. „Már most bejelentem a tagsági díj 50%-os csökkentését addig, amíg újra meg nem nyerjük a Bajnokok Ligáját, még ha ez hétmillió eurós kiesést is jelent. A várólistával kapcsolatban: legyen nyilvánosabb és átláthatóbb. Nagyszámú olyan csoport van, amelyeknek tagi vagy bérletes státuszban kellene lennie, ezért bejelentem 10 000 tagsági hely megnyitását sorsolás útján. Külön hozzáférést biztosítunk a már meglévő tagok családjai számára a mai naptól kezdve. Sokan a feketepiaci jegyértékesítést kifogásolják, miközben a legnagyobb viszonteladó maga a klub; azt akarják, hogy a bérleteket átadják, de csak minimális összeget fizetnek érte. Szerintünk annak, aki átengedi a bérletét, a bevétel 70%-a járna, egy héten belül és készpénzben.”
A Negreira-ügy késlekedése
„Nem fog történni semmi a Negreira-ügyben, mert túl későn emeltük fel a szavunkat” – mondta Riquelme, aki azt is kijelentette, hogy létrehoz egy független tagvédelmi irodát, újjáéleszti a Santiago Bernabéu-trófeát, és tiszteletben tartja mindkét himnuszt.
Intézkedések a tagok számára
– Garantálni, hogy a Real Madrid mindig 100%-ban a tagjai tulajdonában maradjon.
– A tagsági díj 50%-os csökkentése addig, amíg újra meg nem nyerik a Bajnokok Ligáját.
– Nyilvános és átlátható várólista az új bérletekre. Vessenek véget a protekcionizmusnak.
– 10 000 új bérlet sorsolásos megnyitása közjegyző jelenlétében a tagok között.
– Különleges tagsági kvóta megnyitása a tagok édesanyjai és testvérei számára.
– Új bérletátadási rendszer.
– Új elsőbbségi jegyértékesítési rendszer a nem bérletes tagok számára.
– Családi bérletek összevonása.
A Real Madrid Választási Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv
A Real Madrid Club de Fútbol Választási Bizottsága ülést tartott, amelyen az alábbi határozatokat hozta.
JELEN VANNAK:
ELNÖK
D. José Manuel de Carlos Grau
TITKÁR
D. Juan Raúl Castellanos Tarragó
TAG
D. Lorenzo Álvarez Martín
TAG
D. Alfredo Revuelta de la Puente
TAG
D. Luis Alejandro Huerta Calvo
Az ülést D. José Manuel de Carlos vezeti, a titkári feladatokat D. Juan Raúl Castellanos Tarragó látja el.
JELÖLTEK KIHIRDETÉSE AZ ELNÖKI ÉS IGAZGATÓSÁGI VÁLASZTÁSRA
A Real Madrid Club de Fútbol Választási Bizottsága, miután megvizsgálta a különböző jelöltek által benyújtott dokumentációt, érvényes jelölésként hirdeti ki az alábbi klubtagok által vezetett pályázatokat a klub elnöki és igazgatósági választására:
D. Florentino Pérez Rodríguez (1.484. számú klubtag)
D. Enrique José Riquelme Vives (41.736. számú klubtag)
D. FLORENTINO PÉREZ RODRÍGUEZ JELÖLTSÉGE
D. Florentino Pérez Rodríguez – 1.484. számú klubtag – ELNÖK
D. Eduardo Fernández de Blas – 4.040. számú klubtag – ALELNÖK
D. Pedro López Jiménez – 10.321. számú klubtag – ALELNÖK
D. Enrique Sánchez González – 11.707. számú klubtag – ALELNÖK
D. Enrique Pérez Rodríguez – 5.302. számú klubtag – ALELNÖK
D. José Luis del Valle Pérez – 40.441. számú klubtag – TITKÁR
D. Jerónimo Farré Muncharaz – 1.823. számú klubtag – TAG
D. Manuel Cerezo Velázquez – 9.185. számú klubtag – TAG
D. José Sánchez Bernal – 10.367. számú klubtag – TAG
D. Manuel Torres Gómez – 11.787. számú klubtag – TAG
D. Manuel Gómez Barrera – 14.388. számú klubtag – TAG
D. Gumersindo Santamaría Gil – 14.784. számú klubtag – TAG
D. José Manuel Otero Lastres – 16.033. számú klubtag – TAG
D. Nicolás Martín Sanz-García – 17.859. számú klubtag – TAG
D. Manuel Redondo Sierra – 22.351. számú klubtag – TAG
Dña. Catalina Miñarro Brugarolas – 47.022. számú klubtag – TAG
D. José Ángel Sánchez Periáñez – 47.654. számú klubtag – TAG
D. Francisco García Sanz – 51.999. számú klubtag – TAG
D. Donato González Sánchez – 56.092. számú klubtag – TAG
D. ENRIQUE JOSÉ RIQUELME VIVES JELÖLTSÉGE
D. Enrique José Riquelme Vives – 41.736. számú klubtag – ELNÖK
D. Antonio Medina Cuadros – 33.286. számú klubtag – ALELNÖK
D. Héctor Fabián Gómez-Sainz García – 38.829. számú klubtag – TAG
D. Daniel Vicente Nicolás Miras – 11.210. számú klubtag – TAG
D. Rosauro Varo Rodríguez – 74.426. számú klubtag – TAG
D. Raúl Rodríguez González – 35.157. számú klubtag – TAG
D. José Olivé Pina – 58.844. számú klubtag – TAG
D. Ángel Martín Hernández – 56.543. számú klubtag – TAG
D. José Alberto Martínez Cepero – 4.209. számú klubtag – TAG
D. José Luis Mendoza Solano – 8.135. számú klubtag – TAG
Dña. María Rocío Sobrini Patxot – 27.301. számú klubtag – TAG
D. Francisco Gaspar Riquelme Rubira – 33.397. számú klubtag – TITKÁR
A Választási Bizottság emellett – a választási folyamat során levélben történő szavazás lebonyolításának operatív eljárásával kapcsolatban, valamint az Alapszabály és az adott választási eljárásra elfogadott választási szabályzat által ráruházott hatáskörében eljárva – a levélben történő szavazásra vonatkozó kiegészítő határozatot is elfogadta, amelyet a II. számú melléklet tartalmaz.
A Választási Bizottság jóváhagyja, hogy a szavazásra 2026. június 7-én kerül sor, reggel 9:00 órától este 20:00 óráig, megszakítás nélkül, a Real Madrid kosárlabdacsarnokában (Avenida Alejandro de la Sota s/n, Madrid), ahol a megfelelő szavazóasztalokat felállítják. Ezt az információt minden, a választói névjegyzékben szereplő klubtag részére megküldik.
Mivel további napirendi pont nem merült fel, az ülést a fent megjelölt helyen és időpontban 20:15 órakor lezárták.
Enrique Riquelme: Két nemzetközi sztárral már megállapodtunk, és hamarosan bejelentjük őket
A választások pontos időpontját még nem tette közzé a Választási Bizottság, erre várhatóan kedden kerül sor, Enrique Riquelme azonban már június 7-ével számol mint a szavazás legvalószínűbb napjával. Az alicantei üzletember tegnap megnyitotta kampányközpontját a Paseo de la Castellana és a Rafael Salgado utca sarkán, majd az ABC szerkesztőségében ismertette sport- és társadalompolitikai programját. Ő az első jelölt 2004 óta, aki kihívóként száll szembe Florentino Pérezzel.
Mikor jutott arra a következtetésre, hogy indulnia kell a Real Madrid elnöki posztjáért?
“Egy ideje már érzékeltünk egy problémát. A Real Madridnak közép- és hosszú távú projektre van szüksége, én pedig erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy alternatív javaslatokat tegyek. A klubot jelenleg nagyobb veszély fenyegeti annál, hogy nyerünk-e vagy veszítünk egy mérkőzést: ez pedig a privatizáció. Elképzelhető, hogy ezek az utolsó választások a klub történetében. Ezért álltunk elő egy alternatív programmal, hogy a klubtagok valóban választhassanak.”
Florentino Pérez szerint egy klubtagság értéke körülbelül 100 000 euró lenne egy esetleges átalakulás során.
“Pontosan erről beszélek: ez maga a privatizáció. És a dolog nem ilyen egyszerű. Nem pusztán 100 000 euróról van szó, hiszen jelentős adózási kérdések is felmerülnek. De ha a Real Madrid tulajdonosai, vagyis a klubtagok valóban ezt akarják, nekem ezzel nincs problémám. Akkor vitassuk meg nyíltan a két projektet. Florentino a sajtótájékoztatóján azt mondta: „ha akarnak, induljanak el”. Nos, itt vagyunk. Elindultunk. Most pedig beszéljünk a tervekről. Ő mutassa be a privatizációs elképzelését, én pedig elmondom, miért tartom azt helyesnek vagy helytelennek. A végső döntést a klubtagoknak kell meghozniuk.”
A cél a győzelem vagy inkább a pozicionálás?
“Életemben mindent azért tettem, hogy nyerjek. Ha valamibe belekezdek, azt komolyan és felkészülten teszem. Most is így van. Felkészülten indulunk, és győzni akarunk.”
Egy 20–30 százalékos eredmény nem jelentene vigaszt?
“Nem. Mi győzni akarunk. Olyan projektet fogunk az asztalra tenni, amelyet a klubtagok összevethetnek Florentino tervével. Aztán döntsenek ők.”
Látta Florentino Pérez sajtótájékoztatóját?
“Nem élőben. Üzleti ügyek miatt Mexikóban voltam. Később megnéztem néhány részletet, de az időm nagy részét egy bátor, komoly és professzionális jelöltség felépítése kötötte le.”
Florentino azt sugallta, hogy ön már régóta azon dolgozik, hogy átvegye tőle az elnöki posztot, és úgy tűnik, valóban így volt.
“Soha nem titkoltam, hogy szeretnék segíteni a Real Madridnak. Ez hosszú évek óta az álmom. Már 2021-ben is beszéltem erről, bár eredetileg 2028-ra terveztük a jelöltséget. Úgy gondolom, Florentino olyan információkat kapott a környezetétől, amelyek nem tükrözték a teljes valóságot, ezért került sor arra a rendkívüli sajtótájékoztatóra és a váratlan választási kiírásra.”
Felmerült, hogy valaki belülről szivárogtatott. Van beépített embere Florentino csapatában?
“Egyáltalán nincs. Mi 2028-ra dolgoztunk egy projekten. Ezt személyesen neki is elmondtam, és a környezetének is Katarban, a Pachuca elleni Interkontinentális Kupa döntőjén, 2024 decemberében. Azt is elmondtam neki, hogy mindannyiunkat ugyanaz köt össze: az, hogy madridisták vagyunk, de nincs szükségünk privatizációra. Neki megvan a maga projektje, mi ezt tiszteletben tartjuk, de az is igaz, hogy van egy vörös vonal. Kinek jelent hozzáadott értéket a privatizáció? A Real Madridnak nem. Milyen szükségünk van rá? Ha kinyitjuk az ajtót a privatizáció előtt, akkor nem az a kérdés, hogy 1, 10 vagy 100 százalékról van-e szó, hanem az alapszabály módosításáról. Ez teljesen megváltoztatja a klub irányítását. Megismétlem: ezek lehetnek az utolsó választások. Ha ezek után szavazás lesz az alapszabály módosításáról és a privatizáció lehetővé tételéről, akkor nem a százalék a fontos, hanem az alapszabály megváltoztatása. Ez az egyik fő oka annak, hogy előléptünk: hogy legitim hangként szólaljunk meg a privatizáció ellen. Ezen túlmenően pedig nyerni fogunk. Ahogy mondtam, az utolsó 24 óráig kivártunk, mert bizonyos igazolások, bizonyos projektek és a társadalmi program egyes részeinek lezárására vártunk. Amikor tudtuk, hogy győztes projektünk van, akkor mondtuk ki, hogy megyünk tovább.”
Miért nem egy spanyol bank nyújtotta a garanciát?
“Egy spanyol bank adta. Bármely bank, amely rendelkezik spanyolországi leányvállalattal és spanyol működési engedéllyel, spanyol banknak minősül. Ugyanúgy, ahogyan egy spanyol bank Mexikóban vagy Brazíliában is nyújthat finanszírozást. Az anyavállalat és a leányvállalat közötti kapcsolat jól ismert pénzügyi konstrukció. Ezért igen, a garanciát egy spanyol bank biztosította.”
Akkor a spanyol hátterű bankok nem utasították el?
“Nézzük a tényeket. Néhány hete hét nagy nemzetközi bank – köztük több spanyol pénzintézet – finanszírozta azt a tranzakciót, amellyel megvásároltuk az Iberdrola mexikói üzletágát. A vállalatunk a pénzügyi piacokon rendkívül magas hitelességgel rendelkezik. Két héttel ezelőtt rekordkereslet mellett bocsátottunk ki kötvényeket az Egyesült Államokban. Az egyik kibocsátásra több mint nyolcmilliárd dollárnyi ajánlat érkezett, a másikra több mint négymilliárd. Hét tőzsdén vagyunk jelen, rendszeresen hajtunk végre kötvénykibocsátásokat és jelentős finanszírozási műveleteket. A nemzetközi bankrendszer teljes bizalommal viseltetik irántunk.”
Sok madridista úgy gondolja, hogy Ignacio Sánchez Galán áll ön mögött.
“Először is szeretném leszögezni, hogy Ignacio Sánchez Galánt, ahogy Florentino Pérezt is, az ország egyik legnagyobb üzletemberének tartom, és nagy tisztelettel viseltetek iránta. Üzleti kapcsolatban álltunk egymással, hiszen megvásároltuk az Iberdrola mexikói üzletágát. De a jelöltségemhez semmi köze. Őszintén szólva még azt sem hiszem, hogy különösebben érdekelné a futball.”
Mások szerint a jelöltsége politikailag kötődik Pedro Sánchezhez.
“Ez teljes képtelenség. Nem tudom, honnan ered ez a történet. Semmilyen kapcsolatom nincs politikai pártokkal. Ez egy sportprojekt. A vállalkozásaim többsége nem Spanyolországban működik, a vagyonom nagy része külföldön található. Semmilyen politikai támogatás nincs mögöttem. Talán inkább azt kellene megvizsgálni, hogy kik azok, akik valóban kapcsolatban állnak a politikai vagy gazdasági hatalommal, kik járnak rendszeresen a díszpáholyba, és kik rendelkeznek kiterjedt kapcsolatrendszerrel. Néha úgy érzem, hogy itt a legjobb védekezés a támadás elve működik. A bankgaranciát teljes egészében én vállaltam. Nincsenek mögöttem nagyvállalkozók, nincsenek mögöttem politikusok. Ezért is vállaltam a teljes összeget személyesen: hogy senki ne gondolhassa később, hogy szívességgel tartozom neki, vagy hogy nyomást gyakorolhat rám. Aki közelről figyelte ezt a folyamatot, pontosan tudja, hogy ez száz százalékban az én projektem. És ez biztosítja a függetlenségemet.”
Ismeri Carlos Ocañát?
“Nem. Tudom, hogy szerepet tölt be a Real Madrid környezetében, de ezen kívül semmit sem tudok róla.”
Ha megnyeri a választást, tagja lesz a csapatának?
“Nem ismerem ezt az urat, ráadásul ha jól tudom, Florentino Pérez környezetéhez tartozik. Ezért nem is értem, miért merül fel a neve velem kapcsolatban. Újra ugyanoda jutunk vissza: mielőtt valakit támadnának, inkább megelőző csapást mérnek rá. Az elmúlt napokban egészen szürreális dolgokat olvastam és hallottam magamról.”
Beszéljünk a számokról. Mit gondol a klub pénzügyi helyzetéről?
“Soha nem kérdőjelezném meg a Real Madrid könyvelését. Nem vagyok hajlandó feltételezni, hogy Pérez elnök bármi helytelent tett volna a pénzügyi kimutatásokkal. Ugyanakkor a számok önmagukért beszélnek. A Real Madrid évente mintegy 80 millió eurós működési veszteséget termel, amelyet rendkívüli bevételekkel, például VIP-helyek értékesítésével ellensúlyoz. Több mint száz olyan alkalmazott van a klubnál, aki évente egymillió eurónál többet keres. A Real Madrid TV költségvetése körülbelül 45 millió euró, miközben a nézettségi részesedése 0,1 százalék körül mozog, és csak a westernfilmekkel éri el a 0,2 százalékot. Hosszasan lehetne még sorolni a példákat. Az én következtetésem az, hogy ezekben a számokban jelentős hatékonyságjavítási lehetőségek rejlenek. Húsz év ugyanazon irányítás alatt óhatatlanul olyan költségszerkezetet eredményez, amelyet felül lehet vizsgálni. Hatékonyabban lehetne működni, és több bevételt lehetne termelni.”
Lehetséges jó kapcsolatot kialakítani Javier Tebasszal?
“Nem ismerem eléggé ahhoz, hogy mélyebb véleményt alkossak róla. Ha megnyerjük a választást, leülünk vele tárgyalni arról, hogyan lehetne javítani annak a klubnak a helyzetét, amely a legtöbb értéket teremti és a legtöbb bevételt hozza a spanyol futball számára. Úgy gondolom, hogy minden intézménnyel korrekt, hivatalos és konstruktív kapcsolatot kell fenntartani. Egy bizonyos pont után már nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem az, hogyan lehet elérni a kívánt eredményt. Amikor egy intézményi konfliktus személyes konfliktussá válik, mindenki veszít. Határozottnak kell lennünk, de nem félelmet kell keltenünk, hanem tiszteletet kell kivívnunk – miközben mi magunk is tisztelettel viszonyulunk másokhoz.”
Azt mondják, hogy az öltöző túl elkényelmesedett. Ön is így látja?
“Nem tudom, mert nem vagyok az öltöző része. Azt hallottam, hogy sokan úgy vélik: „az a normális, hogy a játékosok összevesznek vagy akár össze is verekednek, a probléma csak az, hogy ez kiszivárog”. Én ezt nem így látom. Nem a kiszivárgás a legnagyobb probléma, hanem az, ha egy öltözőben normálisnak tekintik, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ez arra utal, hogy valami nincs rendben a rendszerben. Ezért van szükség a klub minden területének professzionalizálására: a sportirányításnak és a gazdasági működésnek egyaránt. Ha megfelelő emberek dolgoznak a megfelelő helyen, világos hierarchiával és a hierarchia tiszteletével, akkor ilyen helyzeteknek nem szabadna előfordulniuk.”
Azt akarja mondani, hogy jelenleg sérülnek a hierarchiák?
“Madridistaként azt érzem, hogy a klubban ma kevesebb a tekintély, kevesebb a professzionalizmus, kevesebb a Real Madrid értékeiből és érzelmi örökségéből. Nem tűntek el teljesen, de valamennyit veszítettünk belőlük.”
Hogyan kezelte volna a Valverde és Tchouaméni közötti konfliktust?
“Nem ismerem az ügy részleteit. Csak a sajtóban megjelent információkat láttam, és nem tudom, ezek közül mennyi felel meg a valóságnak. A teljes háttér ismerete nélkül nem lenne korrekt véleményt mondani.”
Ön valaha kifütyülte a Real Madrid játékosait?
“Soha. Előfordult már, hogy dühös voltam vagy csalódott, mint bármelyik szurkoló, de kifütyülni soha nem fütyültem ki egyetlen játékost sem.”
A Carvajal-mez, amelyben megjelent, kampányfogás volt?
“Nem. A fényképek önmagukért beszélnek. Mindig mezben járok mérkőzésre. Dani Carvajal legenda, és úgy éreztem, hogy megérdemli ezt az elismerést. Volt saját mezem is, de kaptam egy másikat ajándékba, ezért azt vettem fel. Carvajal legendaként távozik a klubból, és őszintén szólva hiányzik, hogy más legendák is hasonló búcsúban részesüljenek.”
Van madridi legenda az ön csapatában?
“Sok emberrel beszélünk, de kizárólag szakmai szempontok alapján. Ez nem arról szól, hogy valaki a barátom vagy támogat engem, és ezért automatikusan pozíciót kap. Senkinek sem ígértünk semmilyen tisztséget. Először a társadalmi programot mutatjuk be, majd a sportprojektet. Sok emberrel tárgyalunk, különböző tapasztalattal és háttérrel, de minden döntést szakmai alapon fogunk meghozni.”
Beszéltek Luís Figóval?
“Több profilt is értékelünk, és Figo kétségtelenül kiváló profil. Hatalmas legenda és ma is rendkívül sikeres szakember. Olyan emberekkel szeretnénk dolgozni, akik valódi értéket tudnak hozzáadni a projekthez.”
Casillas megfelelő profil lenne?
“Továbbra is profilokról beszélünk, nem konkrét nevekről. Először meghatározzuk, milyen képességekre van szükség egy adott pozícióban, és csak utána keressük meg azokat az embereket, akik megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. Az akadémián például olyan vezetőre van szükség, aki képes átadni a fiataloknak, mit jelent a Real Madrid. Olyan emberre, aki kiváló szakember, szereti a klubot, jó vezető, és képes továbbadni azokat az értékeket, amelyek miatt a hetedik percben Juanitóról szól a stadion éneke.”
Vannak már igazolások?
“Két nemzetközi sztárral már megállapodtunk.”
Mit jelent pontosan a „megállapodtunk”? Szóbeli egyezség vagy aláírt szerződés?
“Van egy megállapodásunk arról, hogy amennyiben én leszek a Real Madrid elnöke, ez a két világszintű játékos a Real Madridban fog futballozni. Olyan futballistákról beszélünk, akik rövid, közép- és hosszú távon is kulcsszerepet tölthetnek be a sportprojektben.”
Bejelenti őket a kampány során?
“Valószínűleg igen.”
Ön mourinhista?
“Én nem vagyok sem mourinhista, sem antimourinhista. Madridista vagyok.”
Mi a véleménye José Mourinhóról?
“Nagyszerű edző, aki rengeteg sikert ért el. Sajátos stílusa van az öltöző irányításában, ami bizonyos helyzetekben működhet, máskor kevésbé. A Real Madridnak azonban most nem rövid távú megoldásra van szüksége, hanem egy hosszú távon fenntartható projektre.”
Ha Ön lenne az elnök, Mourinho lenne az edző?
“Ha elnök leszek, minden lehetőséget megvizsgálunk. Most azonban a klub hosszú távú jövőjének megteremtése a fontosabb kérdés. Az edzőkről később lehet beszélni.”
Mit gondol Xabi Alonso kezeléséről?
“Személyesen nem ismerem Xabit, de rendkívüli szakembernek tartom. Játékosként legenda volt, edzőként pedig történelmet írt Leverkusenben. Az érkezése helyes döntés volt, a távozása viszont hiba. Egy projektet nem lehet három hónap alatt megítélni. Sok madridista csalódott a folyamat miatt, különösen azért, mert nem kapott elegendő időt és megfelelő döntési jogköröket az öltöző irányításában.”
Nem kapott elég hatáskört?
“A rendelkezésemre álló információk alapján kevés ideje volt, és nem rendelkezett elegendő mozgástérrel.”
Mit gondol Jürgen Kloppról?
“Nagyon kedvelem. Már 2021-ben is mondtam, hogy kiváló vezető és kiváló edző. Jelenleg a Red Bullnál dolgozik, meglátjuk, hogyan alakul a jövője. Mindenesetre olyan profil, amelyet szívesen látnék a Real Madrid kispadján, akár most, akár később. Egy dologban biztos vagyok: a Real Madrid nem kísérletezhet az edzőkkel. Ez nem olyan klub. Nem engedhetünk meg magunknak két elvesztegetett idényt egy kiforratlan projekt miatt. Ha azt mondjuk, hogy a legjobbaknak kell érkezniük, akkor ez minden pozícióra igaz.”
Arbeloa kinevezése kísérlet volt?
“Valószínűleg igen. Lehet, hogy nem ő volt a megfelelő választás ebben a pillanatban. Ettől még könnyen lehet, hogy egyszer a világ egyik legjobb edzője lesz. Nagy futballista volt, kiváló embernek és szakembernek tartom, ráadásul neki is nagyon kevés idő jutott. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a Real Madridnak ebben a szakaszban olyan edzőkre van szüksége, akik már bizonyítottak, és akiket mindenki tisztel.”
Van már sportigazgatója?
“Úgy gondolom, hogy ez a pozíció jelenleg nem létezik a Real Madridnál. Nos, lehet, hogy létezik, és valahol egy irodában zseniális munkát végez valaki, de én legalábbis nem ismerem. Ha én leszek az elnök, természetesen lesz sportigazgató.”
És már meg is találta?
“Már megvan a fejemben, és a következő napokban be is jelenthetjük. A jelöltségünknek mindössze öt munkanapja van, a sportterületen pedig továbbra is dolgozunk.”
Mit gondol arról, hogy a történelemben először nem lesz a Real Madridnak spanyol játékosa egy világbajnokság végső szakaszában?
“Nagyon elszomorít, hogy a Real Madrid nem ad játékost a válogatottnak, és gondolom, ez minden madridistát elszomorít. De ez néhány évnyi nem professzionális irányítás következménye. Amikor a sportszakmai döntéseket az irodákban hozzák meg, és nem azok, akik valóban értenek a sportirányításhoz, akkor előbb-utóbb ilyen dolgok történnek. És még ezer hasonló példát tudnék mondani. Folyamatosan a klubtagokról beszélnek: a tag így, a tag úgy. De mi történt a klubtagokért az elmúlt években? Minden területen hiányzik a professzionalizmus, és ennek előbb-utóbb megfizetjük az árát.”
Mi a véleménye a Negreira-ügyről?
“Azt gondolom, hogy 2024-ben, a küldöttgyűlésen azt mondták, hogy erős Barcelonára van szükség, miközben akkor már ismert volt a Negreira-ügy. Tehát voltak érdekek, amelyek azt kívánták, hogy semmi ne történjen a Negreira-ügyben. Aztán amikor a Barcelona már nem volt a Szuperliga partnere, akkor kezdett érdekessé válni a Negreira-ügy. Valószínűleg annak, hogy a Barcelonának végül semmilyen következménnyel nem kellett szembenéznie a Negreira-ügy miatt, az is oka, hogy kezdettől fogva nem megfelelően léptünk fel ellene. Ha ez másként történt volna, ma más eredményről beszélhetnénk.”
Tetszik önnek a Bernabéu felújításának végeredménye?
“Nos, ez nagyon szubjektív kérdés… De azon túl, hogy nekem tetszik-e vagy sem, mit kap érte a klub valódi tulajdonosa, akiről azt mondják, hogy a klubtag? Tizenöt százalék kedvezményt a mezekre, egy karácsonyi üdvözletet és egy születésnapi jókívánságot, amely általában késve érkezik meg. Igen, kiváltság a Real Madrid tagjának lenni, de mit ad cserébe a klub? Egy részben felújított stadiont, 1,7 milliárd euróért, ahol a székek közelebb kerültek egymáshoz, és oldalra fordulva kell ülni. Ha venni akarsz egy szendvicset, tíz perccel a szünet előtt el kell indulnod, különben nem marad sem szendvics, sem üdítő. Ha pedig mosdóba mennél, ugyanazt használod, mint a felújítás előtt. És a stadion még mindig nincs teljesen kész. Akkor mi a terv a befejezésére? Mekkora költségvetésből?”
Florentino a sajtótájékoztatón panaszkodott a jegyek feketepiaci értékesítésére…
“Nézzék, ha valaki klubtag, de nem bérletes, és jegyet szeretne venni, ismernek bárkit, akinek ez sikerül? Mert elméletileg mindig van erre egy kvóta, de én nem ismerek senkit, aki ténylegesen tudna jegyet vásárolni. Marad a feketepiac, háromszoros áron. Az viszont tele van ajánlatokkal. Minden egyes mérkőzésen. Ez normális? Ez teljes átláthatatlanság. Ezen változtatni kell. Miért kerül mindig a klubtag a sor végére, és miért nem tud jegyet venni? Miért van az, hogy ha a stadionban a barátaid mellé szeretnéd áthelyeztetni a bérletedet, és nincs „hátszeled”, akkor nem tudod megtenni? Beadványok, kérelmek, újabb kérelmek érkeznek – és semmi sem történik. Ez normális? Vagy az, hogy minden idény végén 300 VIP-helyet kell értékesíteni a költségvetés egyensúlyba hozásához, ezért a legjobb helyekről elköltöztetik azokat a bérleteseket, akik egész életükben ott ültek, és felrakják őket a harmadik karéjba. És még vitatkozni sem lehet, mert abból csak probléma lesz. Ez normális? Ez demokratikus és átlátható működés? Ez teljes képtelenség.”
Mi a véleménye a női labdarúgócsapatról?
“Nézze, a Real Madrid bármely csapatának versenyeznie kell, és nyernie kell. Egy vezető klubnak minden poszton a legjobbnak kell lennie, és ha erre nem képes, akkor inkább ne csinálja. Nagyon szeretem a női futballt, és a Real Madridnak egyértelműen el kell köteleződnie mellette. De nem fogadható el, hogy ne az európai vezető szerepért harcoljunk a női labdarúgásban.”
És hogyan látja a kosárlabdacsapatot?
“Pechünk volt a vasárnapi döntőben… Meg kell vizsgálnunk, mi történik ebben a szakosztályban, hogyan lehet tovább fejleszteni, és miként lehet növelni a kosárlabda bevételeit, hogy versenyképesebb legyen, és nagyobb költségvetéssel gazdálkodhasson. Erről is szól a vezetés.”
Szokott női futball- vagy kosárlabda-mérkőzésekre járni?
“Nem olyan gyakran, mint a férfi futballcsapat meccseire. Voltam már kosárlabdameccsen és női futballmérkőzésen is. Sajnos ott van a saját vállalkozásom is, ezért nem tudok egész nap Madridban lenni, mert sokat utazom. Ennek ellenére folyamatosan figyelemmel kísérem az eredményeket és a csapatok teljesítményét, és pontosan tudom, hogy jelenleg nem vagyunk versenyképesek a női futballban.”
Jegyzőkönyv a Real Madrid Választási Bizottságának üléséről
A Real Madrid Club de Fútbol Választási Bizottsága ülést tartott, amelyen az alábbi határozatokat hozta:
Jelen vannak:
ELNÖK
José Manuel de Carlos Grau
TITKÁR
Juan Raúl Castellanos Tarragó
TAG
Lorenzo Álvarez Martín
TAG
Alfredo Revuelta de la Puente
TAG
Luis Alejandro Huerta Calvo
Az ülést José Manuel de Carlos Grau vezette, a titkári feladatokat Juan Raúl Castellanos Tarragó látta el. Ennek kapcsán a Bizottság rögzíti az alábbiakat:
2026. május 23-án, szombaton 17:40 órakor megjelent Enrique José Riquelme Vives, a klub 41.736-os számú tagja, aki a Real Madrid elnöki tisztségére benyújtott jelöltségével jelentkezett.
A jelölt a Választási Bizottság részére az alábbi dokumentumokat nyújtotta be:
- a jelöltség benyújtásáról szóló írásbeli beadványt;
- a jelöltséget alkotó személyek névsorát, valamennyi érintett aláírásával és kifejezett elfogadó nyilatkozatával;
- a választási programot, amelyet a Bizottság 2026. május 23-i érkeztető bélyegzővel vett át.
A jelölt továbbá benyújtotta a Real Madrid C. F. Alapszabályának 40. cikk B) pontjának 7. alpontja alapján előírt előzetes bankgaranciát és bankgaranciát.
A jelöltség részletes vizsgálata során megállapítást nyert, hogy az igazgatótanács egyik tagja, José Olivé Pina, nem aktualizált tagsági számmal szerepel a benyújtott dokumentációban.
Mivel a jelöltséget határidőben nyújtották be, és az megfelel a hatályos választási szabályok, valamint az egyéb alkalmazandó jogszabályi rendelkezések által előírt valamennyi követelménynek, a Választási Bizottság egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:
Érvényesnek nyilvánítja Enrique José Riquelme Vives jelöltségét a klub hatályos alapszabályának 40. cikke B) és C) pontjában foglalt rendelkezéseknek megfelelően, és a jelöltség elfogadásáról szóló értesítést a jelölt képviselője által megadott elektronikus levelezési címre megküldi.
Mivel további napirendi pont nem volt, az ülés a fent megjelölt helyen és napon 15:30 órakor véget ért.