P. Raul

184 cikk
Tiszta szenvedély, valahogy így tudnám leírni, hogy mit jelent számomra a Real Madrid. 2009-ben estem szerelembe vele, azóta rabja vagyok. Luka Modrić pedig örök kedvencem.
Vini Jr.
Tovább

Vini Jr. lett 2022 legjobb ibero-amerikai játékosa

Vinícius olyan elismerést kapott, amelyet korábban Ronaldo Nazário, Roberto Carlos, Ronaldinho és Casemiro is elnyert.

A Real Madrid sztárjátékosa átvehette a 33. EFE Trófeát, amellyel mindig a legjobb ibero-amerikai származású játékost jutalmazzák az aktuális idény végén. Vini azt is elárulta, hogy melyik volt a kedvenc találata a szezonban.

A játékos ezt az elismerést a Real Madridban betöltött kulcsszerepének köszönheti, hiszen góljainak és gólpasszainak száma külön-külön is elérte a kétszámjegyű értéket (20 gól, 18 gólpassz minden sorozatot figyelembe véve – A szerk. kieg.), habár az előző idényben impozánsabbak voltak a brazil mutatói.

Vinícius jutalma a madridi varázslatért

A díjat a Real Madrid edzőközpontjában, Valdebebas-ban adták át Viníciusnak. A brazil támadó azelőtt vehette át az elismerést, mielőtt csatlakozna a brazil nemzeti válogatotthoz, hogy aztán pályára léphessen két barátságos mérkőzésen, Guinea és Szenegál ellen. A Real Madrid szezonja véget ért, ez a díj pedig óriási jelentőséggel bír a fiatal labdarúgó számára.

Vinícius kifejezve háláját, így fogalmazott: „Ez a díj óriási megtiszteltetés számomra, hiszen általa olyan nagyszerű futballisták sorához csatlakozhattam, akik korábban megkapták ezt az elismerést. Az, hogy közöttük lehetek, óriási jelentőséggel bír számomra. Arra törekszem, hogy az elkövetkezendő szezonok során, és amíg a Real Madrid játékosa vagyok, továbbra is ezen a szinten teljesítsek. Mindig a legjobbamat próbálom nyújtani, az pedig, hogy ilyen figyelemreméltó játékosokkal vagyok körülvéve, kritikus jelentőséggel bír a folyamatos fejlődésem szempontjából.

Vinícius felfedi kedvenc találatát

„A Manchester City elleni, Bajnokok Ligájában szerzett gólomat mondanám, hiszen egyrészt egy elődöntőben sikerült betalálnom, másrészt rendkívüli löket volt, általában nem szerzek ilyet.”

A következő szezon tekintetében Vinícius nagyon eltökélt: „Mi igyekszünk mindig minden lehetséges trófeát bezsebelni, és továbbra is olyan magasságokba emelni a Real Madrid-ot, amelyet a klub érdemel, ami azt jelenti, hogy minden sorozatban győzedelmeskednünk kell.”

Azzal, hogy Vinícius elnyerte az EFE Trófeát a legjobb ibero-amerikai játékosként, a történelem kilencedik Real Madrid játékosa lett, aki megkapta ezt az elismerést.

Valverde
Tovább

Valverde: A végsőkig kell harcolnunk

Az Athletic Club trénere Ernesto Valverde, megosztotta gondolait a mai, 18:30-kor kezdődő Santiago Bernabéu-ban rendezett Real Madrid elleni mérkőzés előtt, ahol csapatának mindenképp nyernie kell ahhoz, hogy a következő szezonban a Konferencia Ligában futballozhasson.

„A futballban sok mindent megtervezhetsz előre, hiszen a papír mindent elbír, de igazából bármi megtörténhet. Ez a jó benne. Az igazság az, hogy sokkal nehezebb a helyzetünk, mint néhány mérkőzéssel ezelőtt, de küzdenünk kell. Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, figyelembe véve az előttünk álló ellenfelet, ráadásul a többi mérkőzés kimenetelére nincs ráhatásunk. A figyelmünket arra kell összpontosítanunk, amely ténylegesen rajtunk múlik. Minden megfordítható, és természetesen ez egy döntő mérkőzés.”

„Keményen és jól edzettünk a héten, győzelmi szándékkal érkezünk. A Real Madrid csupán egyetlen egyszer szenvedett vereséget otthon a ligában, a Bernabéu pedig egy olyan helyszín, ahol szenvedned kell. Ennek ellenére valószínűleg meglesznek a lehetőségeink és a végsőkig kell harcolnunk. Erről meg vagyunk győződve.”

„Hogy Asensio jó igazolás lenne-e számunkra? Ő egy másik klub játékosa, ezt a kérdést nem válaszolom meg.”

„Már csak az utolsó játéknap van hátra, utána meg kell hozni az igazolásokkal kapcsolatos döntéseket. Balenziaga már bejelentette a távozását, vélhetőel lesznek még mások is. Még meg kell várnunk a holnapot. Tisztában vagyok a klub szándékaival Raúl Garcíát illetően, én is a klub része vagyok, de ez nem a sajtószobába való.”

„A Real Madridnak remek idénye volt, jövőre is ott lesznek a BL-ben. Ezt meg is érdemlik. Nagyon tehetséges csapatuk van, próbáltunk hozzájuk közelebb kerülni, az első pillanattól kezdve nagyon jók voltak. Az elmúlt években sok minőségi játékost igazoltak. Sőt, 70 millió euróért eladtak egy csatárt az angol ligába.”

„Amikor épp a legjobb formádat hozot, akkor van a legnagyobb baj, mert a Madrid gólt fog lőni. Labdát szerzel a középpályán, el kell indítanod a mozgást, de el is veszíted a játékszert, nos, ilyenkor biztosan gólszerzési lehetőség lesz belőle. Félelmetes csapatuk van, nem bánják, ha vissza kell zárniuk, tudják, hogy ha lehetőségük támad, akkor kiváló játékosaik vannak a végrehajtásra. Pontosnak kell lennünk.”

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Szeretnénk a szurkolóinktól a lehető legszebben búcsúzni

Carlo Ancelotti megtartotta sajtótájékoztatóját Valdebebasban egy nappal az Athletic Club elleni mérkőzés előtt, amely a szezon utolsó bajnoki mérkőzése lesz a LaLigában, melyet a Santiago Benabéu stadionban rendeznek.

A mérkőzés

„Szeretném jól befejezni a szezont. Előttünk a kihívás, hogy a második helyen végezhessünk a bajnokságban, amelyet nem így terveztünk a szezon kezdetén, de szeretnénk a szurkolóinktól a lehető legszebben búcsúzni.”

„A csapat jó formában van, mindenki készen áll a játékra. Mariano nem fog tudni játszani, de a keret többi tagja bevethető lesz. Szeretnénk erőteljesen befejezni a szezont, aztán pihenni egyet és a következő szezonra felkészülni. Vannak játékosaink, akiket továbbra is szerződés köt ide, míg másoknak ez a szezon végén lejár. Egy kicsit más keretünk lesz a következő szezonban, de versenyképes csapat lesz, ami izgalommal tölt el.”

A játékosok megbízhatósága

„Mindannyian jól teljesítettek, mindenki kiadott magából mindent, különösen azok, akiknek a szerződése a végéhez közeledik, ilyen Ceballos, Modrić, Asensio, Nacho és Kroos. Ők mindannyian jól szerepeltek, komolyan odatették magukat, a szerződésükkel kapcsolatos ügyek pedig egyáltalán nem befolyásolták a teljesítményüket.

Kapcsolata a klubbal

„Továbbra is egy nászút ez az időszak számomra a Real Madridnál. Semmilyen probléma nem volt a klub és közöttem. Ellenkezőleg, ez az időszak csak megerősítette a kapcsolatunkat. Előre tekintünk, örülök, hogy folytathatom és jobban szeretnék teljesíteni a következő szezon során.

Motiváció

„Próbáltam a keretet motiváltan tartani, de lehetetlen feladat, hogy mindenki boldog maradjon. Néha szembe kell nézned a játékosok elégedetlenségeivel és én teljesen megértem őket, hiszen amikor egy csapatnál vagy, játszani szeretnél.”

Nacho és Ceballos

„Pontosan tudják, hogy mi mit gondolunk róluk, teljesen meg is értik ezt. A szezon végét várják, hogy dönthessenek, és minden az ő kezükben van.”

Benzema mondatai az interneten terjedő információkkal kapcsolatban

„Az internet nem a valóság. Nem érzem magam komfortosan a közösségi médiában, mert a valóság különbözik attól. A média nagyon fontos a társadalom számára, de jól kell kezelnünk ezt a helyzetet, hiszen a jövő generációja problémákkal fog szembenézni, ha nem tudják, hogyan kezeljék ezeket az eszközöket. Egyetértek Benzema-val.

Legendák

„Benzema készen áll, hogy pályára léphessen holnap, teljesen felépült és egy év hátra van a szerződéséből.

Jövő

„A Real Madrid kerete a következő szezonban magas szintet képvisel majd. Néhány szerződés a végéhez közeledik, és kicsit más csapatunk lesz.”

Szezon értékelés

„Egy nagyon hosszú és kemény szezon volt. Nagyon keményen dolgoztunk, nem volt elegendő időnk, emiatt pedig nem voltam mindig képes a lehető legmagasabb motivációt szolgáltatni a játékosok számára, mivel nehéz feladat ezt három naponta megtenni. Mindent megtettem, pozitív osztályzatot adok magamnak, de a következő szezonban jobban fogok teljesíteni.”

Harry Kane

„Nagyon érdekel benneteket, hogy mi fog történni a következő szezonban. A jövőmről tudok beszélni, a keret jövőjéről nem, annak alakulása folyamatban van. Kane egy top játékos, de a Tottenham futballistája, nekünk pedig tiszteletben kell tartanunk mind a játékost, mind pedig a klubot.”

Fran García és Brahim

„Fran García visszatér, igen. A bejelentésről lemaradtam. Ő egy olyan játékos, akit mindannyian kedvelünk. Brahim esetéről nem beszélhetek jelenleg.”

Átigazolás 2023
Tovább

A Real Madrid leigazolja Kai Havertz-et és Harry Kane-t?

Karim Benzema rejtélyes megnyilvánulásai és az internetes pletykák ellenére a Real Madrid továbbra is keresi a keret potenciális támadóját a következő szezonra.

A Real Madrid az utóbbi hetekben a Santiago Bernabéu irodájában rakosgatta a darabokat a B opciót illetően, annak ellenére is, ha az utolsó pillanatban Benzema mégis a maradás mellett döntött. A klubnál a megfelelő pótlás biztosítása érdekében gyorsan léptek a lehetséges helyetteseket, név szerint Kai Havertz-t és Harry Kane-t illetően.

Ahogy az AS már korábban megírta, a Tottenham kapitánya Ancelotti ideális jelöltje a csatárposztra, ha Karim végül úgy dönt, hogy a legjobb opció számára az, ha Szaúd-Arábiába igazol. Ancelotti és stábja Kane-t egy top játékosnak tartja, olyannak, aki képes lenne elviselni a nyomást, amely a Real Madrid mezének viselésével jár.

Kane nagyon népszerű Madridban, de óriási összegbe kerülne

A csatár hazája válogatottjának csapatkapitánya , júliusban pedig 30 lesz, ami azt jelenti, hogy van Nistelrooy 2.0 lehetne belőle Madridban, vagyis ő lehetne az, aki Benzema helyett biztosítaná a csapat számára a gólszerzési ösztönt, társítva azzal, hogy képes visszalépni és kivenni a részét a támadásépítésből. Ő egy modern 9-es, sokkal több, mint egy hagyományos befejező, Ancelotti pedig határozott Kane leigazolásával kapcsolatban, hiszen azóta követi pályafutását, mióta az Everton csapatát irányította 2019 és 2021 között.

Kane fantasztikus formának örvend, 32 gólt és 5 gólpasszt tudhat a neve mellett, annak ellenére, hogy a Spurs képtelen volt európai kupaporondra kvalifikálni magát. Azonban az AS információi szerint a Tottenham Kane értékét 100 millió euró körül állapította meg, ami hatalmas, Premier League méretű összegnek számít egy olyan játékosért, akinek mindössze egyetlen év maradt hátra a szerződéséből aktuális klubjánál.

Kane az elsőszámú opció, de nem lehet azt mondani, hogy ő az egyetlen név a listán. Kai Havertz ex-Bayer Leverkusen játékos, aki jelenleg 3 éve a Chelsea labdarúgója, a Madridi vezetőség egyik favoritja, és az ő lehetséges leigazolása számos előnnyel járhat.

Mennyibe kerülne Havertz?

Először is az ár: Havertz értéke valahol 60 millió euró körül mozog, ami sokkal kedvezőbb, mint Kane esetében. A játékos emellett fiatalabb is: tekintve, hogy még csak 24 éves, jóval több futball van még a lábaiban, mint az angol csatárnak, ez pedig előnyös lehet a Madrid számára, mivel ő lehetne a kapocs a jelen és Haaland és/vagy Mbappé 2024-es érkezése között, valami olyat nyújtva, amelyet Kane leigazolása talán nem tudna megadni.

Végül pedig a pályán betöltött szerepe: Havertz tud középcsatárként játszani, de az ő posztja ennél sokkal rugalmasabb és tud kapcsolódni Benzema stílusához, mindeközben képes arra is, hogy fontos találatokat szerezzen, amilyen például a Bajnokok Ligájának döntőjében lőtt győztes találata Guardiola Manchester City-jével szemben. Havertz Madridba igazolása úgy is megtörténhet, ha Benzema a klubnál marad: jól kiegészítenék egymást.

Leigazolja a Madrid Joselut?

A terv nem változott és nem is fog Joselut illetően, aki kölcsönjátékosként fog érkezni az Espanyoltól, hogy helyettesítse a távozó Marianót, akinek lejár a szerződése. Joselunak van egy záradék a szerződésében, amely lehetővé teszi számára a távozást, az Espanyol pedig kiesik az élvonalból, ami megkönnyíti a transzfert. Érdekességképpen, Joselu Carvajal sógora, aki soha nem rejtegette a Real Madrid iránti szeretetét, és elfogadná a csapatban betöltött csere szerepét.

Visszatérve Kane-hez, a spanyol klub kisegítené a Tottanhemet külföldi vásárlóként, hiszen a Spurs inkább Anglián kívüli csapatoknak ad el játékosokat (annak ellenére, hogy Kane nyitott lenne arra, hogy a Manchester Unitedbe igazoljon). Mindenesetre úgy tűnik, Karim Benzema inkább kitöltené 2024-ig szóló szerződését a Real Madridnál, ez pedig megváltoztathatja a Madrid „B” opciós terveit a 9-es posztot tekintve.