2017. március 24., péntek

Egytől egyig: Real Madrid – Deportivo

  • Ny. Viktor (viiiik)
  • 2016.12.11. 12:17
Micsoda fordulatos mérkőzésen van túl a csapat! Az utolsó fél óra valóságos drámát hozott: előbb az 58. percben érkező, a Castillában három évet lehúzó Joselu villant meg három perc alatt kétszer, majd a kibrusztolt egyenlítést követően jött a hosszabbítás, és jött ismét, ismét, ismét a mi Sergio Ramosunk, aki visszafejelte a csapatot a stabil hat pontos előnyre a tabella élén! Mi ismét megpróbáljuk a látottakat egy tízes skálán értékelni, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Real Madrid (6,5)

Érdekes dolog ez, hiszen a találkozó jó kétharmadában nem játszott sem jól, sem látványosan a csapat, meglehetősen ötlettelenül pörgött le az első 60-65. perc. Egy kiváló egyéni megmozdulásnak köszönhetően szereztünk vezetést, és amikor már kellően belekényelmesedtünk a találkozó folyásába, akkor jött a hidegzuhany, és rögtön hátrányban volt az együttes. A történésekre sikerült meglehetősen gyorsan, és számomra nem várt módon hatékonyan reagálni, a cserék új lendületet, új rendszert és szemléletet adtak a csapatnak. A végül a 97. percig tartó mérkőzés utolsó 15 percében egykapuzás folyt, és ismét előjött a mai Real Madrid sziklaszilárd mentális ereje, és ismét összejött a felállás a padlóról. Persze nem lett volna rossz, ha nem nehezítjük meg a saját magunk dolgát, így viszont Ramos lassan könyvet adhat ki – Túl a kilencvediken címmel.

Az olvasók osztályzata: 6,3

1612111tol1ig1

Deportivo (6)

Ordas nagy túlzás lenne azt állítani, hogy játékban felnőttek a feladathoz, viszont a Real Madrid ellen előszeretettel tetszelegnek kiváló formában a csapat volt játékosai. Joselu behozta magával az extra motivációt, és egy darabig úgy tűnt, egy fecske mégiscsak csinálhat nyarat. Érzésem szerint, ha a vendégek kicsit magasabban védekeznek, és határozottabban zárják a széleket, a hazaiak számára a pontszerzés is necces feladattá vált volna. Viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy Joselu rátermettsége nélkül valószínűleg még azóta is próbálhatnának gólt szerezni, nagy valószínűséggel sikertelenül.

Az olvasók osztályzata: 6,3

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Sergio Ramos (7)

Ki más? KI MÁS? A hosszabbításban ezúttal is érkező Kapitány lett a mérkőzés legjobbja, pontos, erős fejese Madridban tartotta mind a három pontot. Ha a teljes mérkőzést nézzük, védekezésben nem állította hatalmas feladatok elé az ellenfél, igaz, az első félidőben róla fejelt kapufát az ellenfél, valamint a második gólnál jobb helyezkedéssel kizárhatta volna Joselut, ezzel megakadályozhatta volna a vendégek második gólját. A Real mezőnyfölényének köszönhetően szervezői szerepe is megmutatkozott, hiszen ezúttal övé volt a legtöbb passz (88), 90%-os pontossággal, ezúttal is megfűszerezve pár hajszálpontos hosszú indítással. Az olvasóknál 58%-ot söpört be a mérkőzés legjobbjának megválasztásakor, így nálatok is nagy fölénnyel végzett az élen. Én már arra gyanakszom, hogy hátul azért van benne több ízben is egy kapott gólban, hogy aztán a megmentő szerepében tetszelegjen… Ejnye.

Az olvasók osztályzata: 7,9

1612111tol1ig2

Keylor Navas (6)

Két fontos megmozdulása is volt az első játékrészben, egyszer bravúrral hárított a rövidnél (ami után érthetetlen módon kirúgás következett), majd 6 percre rá egy Depor-kapufa után vetődés közben még bele tudott egy kicsit piszkálni a labdába bal lábbal, így az érkező vendég játékos pont nem érte el fejjel a labdát. Az első gólban nem volt felelőssége, Joselu nagyon eltalálta a labdát, a másodiknál kicsit több szerencsével háríthatott volna. Feltűnt, hogy több helyzetben is mennyire pontosan sikerült hosszú labdákkal megjátszania a társait, lábbal.

Az olvasók osztályzata: 6,6

Danilo (4)

Kevés, nagyon kevés. Az önmagában kevés, hogy kíséri a támadásokat, ám rendszerint hosszan vette át a labdát, és volt egy-két érthetetlen technikai megmozdulása és passzkísérlete is. Több esetben is megfigyelhető volt, hogy teljesen feleslegesen húzódik be középre, ahelyett, hogy széthúzná a játékot, és ezzel valahol az ő oldalán játszó Asensio dolgát is megnehezítette. Mutatott játékához képest, még így is meglehetősen sok játékidő jut neki, ám egyszerűen nem tud élni ezekkel a percekkel.

Az olvasók osztályzata: 4,4

Pepe (5,5)

Öt szerelés, és négy kiharcolt szabadrúgás a portugál védő neve mellett, aki már valamivel nehezebben boldogult hátul, mint védőtársa. A második gólnál elég könnyen bejutott mellőle a labda, és valahogy az egész mérkőzésen kissé fásultnak éreztem önmagához képest. Az első félidőben is sikerült megelőzni őt egy beadást követően, ám szerencsére Keylor hárítani tudott. A szezon egyik kérdése lehet, hogy hogy oszlik meg közte, és az elmúlt meccseken kiválóan teljesítő Varane között majd a játékidő.

Az olvasók osztályzata: 6

Nacho (5,5)

Egy nagy helyzete volt a védelem jokerének, de blokkolni tudtak a vendégek. A széleken kísérte ugyan az akciókat, de beadásai nem találtak azonos mezben játszó kollégát. Nagy hibája nem volt és többször kezdeményezett összjátékot a balszélen, de egy folyamatos mezőnyfölényt hozó mérkőzésen még többet várnék tőle a támadó harmadban. A hajrában átkerült a jobb oldalra, nem zavarta meg a környezetváltozás.

Az olvasók osztályzata: 6,4

Casemiro (5)

Kezdjük a negatívumokkal. Hatalmasat hibázott az első gól előtt, az egyszerű megoldás helyett bonyolította a dolgokat, és ennek a csapat látta kárát. Tanulság: Ha Casemirónak születsz, legyél tökéletes abban, amiben egy Casemirónak perfektnek kell lennie. Tőle a középpálya stabilitását, a szerelések után a labda elosztását várja az ember, és ezt hellyel-közzel sikerült is megoldania, ám továbbra is hiányolom tőle, hogy még egy, a területet átadó csapat ellen sem megy fel az ellenfél kapujának közelébe sem. Fun fact: a legtöbb sikeres csel az ő nevéhez fűződik (3).

Az olvasók osztályzata: 5

Toni Kroos (6,5)

Egyedül volt, mint a kisujjam. Casemiro messze áll a játék szervezésétől, James idén legtöbbször csak a négy árnyékát küldi ki tízesben, Isco pedig bár sokat mozgott, egyszerre ő sem tud a szélen és középen is lenni. Így a horvátok hiányában Kroos kezébe került a karmesteri pálca, és a szélmalomharc ellenére igyekezett hasznosan ellátni a feladatát. 93%-kal passzolt (bár nála 95%-tól jár az ötös), és övé volt a legtöbb támadó harmadba juttatott labda (27). A marcipánt a torta tetejére szögletével tette fel, ahol előre beprogramozott lasztija megtalálta az Aranyfejűt, így megőrizhette a csapat a nagy munkával kiépített hat pontos előnyt.

Az olvasók osztályzata: 7

1612111tol1ig3

James Rodríguez (5)

Kevés, kevés, kevés. Nem hiszem, hogy védelemre szorulna, hiszen kedvenc szerepkörében kapott 90 percet egy alsóházi csapat ellen, mégis inkább ismét lefelé sikerült kilógnia. Az első félidő legnagyobb helyzetével nem tudott élni, körülményes volt, így a kapus időben tudott menteni. Eddig fel-felhúzta a teljesítményét egy-egy varázslatos assziszt, most ez sem érkezett, beadásaira a Depor játékosai értek oda hamarabb. Sajnos önmaga játékideje ellen dolgozott a tegnapi teljesítményével. Unalmas, hogy ha szóba kerül, sok a DE, a HA, a MAJDNEM kérdése, illetve a padról beszállás, meg a kevés idő, meg a bizalom hiánya stb. Erre csak annyit mondanék, hogy Mariano.

Az olvasók osztályzata: 5,6

Isco (6)

Ha nem lennék elég figyelmes, azt gondolnám, hogy megtanult teleportálni, szerintem tényleg nem volt olyan fűszál a pályán, ami fölött ne zakatolt volna át. Morata bombája előtt ő tolta a spanyol elé a lasztit, emellett két távoli kísérlete is volt, melyek nem találtak kaput. Szemre elfáradt, így a lecserélését sem érheti szó.

Az olvasók osztályzata: 6,2

Marco Asensio (4,5)

A jobb oldalon se Carvajal, se Bale, és jó ideig Lucas sem volt, így Danilo és Asensio feladata volt a jobb szél életben tartása. Nos, a jelentések szerint az oldalvonalat újra kellett festeni a félidőben, annyira zokogott a látottak miatt. Támadásban semmit sem mutatott a fiatal spanyol, védekezésben valamivel rátermettebb volt, mint Danilo, de ez azért egy Depor ellen, a mostani Danilóval az egyenletben nem túl nagy dolog. Cseréjének talán már a félidőben jönnie kellett volna, de így is ő hagyta el elsőként a pályát madridi oldalon, teljesen jogosan.

Az olvasók osztályzata: 4,8

Álvaro Morata (6)

Ha nem megy közelről, próbáljuk meg távolról. Bár nem helyezte olyan jól, mint „kiskopasz” korában a Rayo ellen, azért így is elég ízes tekerés sikeredett belőle. Szép gólja mellett azért a meccs nagyobbik részében keveset találkozhattunk a nevével, és volt pár pontatlan átadása mezőnyben is, 22 passza volt, és mindössze 59%-kal zárt. A találkozót végigjátszotta, a végén még egy helyzete volt, azonban annyira meglepte a labda, hogy viszonylag közelről a kapu mögötti szurkolókat ajándékozta meg.

Az olvasók osztályzata: 6,5

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (6,5)

Nagyon akart, de kezdetben az akarása átesett a ló túloldalára, és bizonyítási vágyából 2-3 labdavesztés lett. De Lucas nem lenne Lucas, ha nem tudna a padról beszállva villantani valamit, így ezúttal is jelentkezett egy gólpasszal, remekül találta meg Mariano vállát. Ha csereként kell beállnia, hogy érdemben befolyásolja a találkozót, akkor javaslom, hogy az ötödik percben érkezzen a kispadról.

Az olvasók osztályzata: 6,5

Mariano (7)

Szerintem nem tudnék olyan testrészt említeni, amivel alkalmatlan lenne a gólszerzésre. Ezúttal bevállalta az egyenlítést, és 20 perce alatt végig ordított róla, hogy ADD IDE A LABDÁT, MAJD ÉN BELÖVÖM! Hihetetlen érzékkel rendelkezik a kapu előtt, és érdekes módon valahogy neki megy a gólszerzés, meg a bizonyítás 5-10-20 percekben is. Egyvalami biztos: nem harmadik számú csatárnak való, és hiba őt kihagyni a keretből csak azért, hogy három védőnk teljesen feleslegesen ücsörögjön a padon.

Az olvasók osztályzata: 7,5

1612111tol1ig4

Marcelo (-)

Kevesen tudják olyan gyönyörűen megdobogtatni a címert, mint ő! Már a Ramos gólja után mutatott öröméért megérte beküldeni, nem mellesleg 10 perc alatt életet lehelt a szélsőjátékba.

Edzői értékelés

Zinedine Zidane (8)

Ha máskor ekézem Zidane-t az érthetetlen kezdői, a kései cseréi, a különös taktikai húzásai miatt, most szeretném megvédeni őt. Sokan kritizálták, hogy miért pihenteti Ronaldót, Benzemát, Modricot a „jelentéktelen” klub-vb előtt, illetve miért padozik Kovacic, Lucas, Marcelo, Carvajal, Varane. Emlékszünk két évvel ezelőtt mi történt? Óriási lőccsel, hatalmas győzelmekkel meneteltünk Marokkó felé a világ királyaiként a tabella élén. Még hasonló időpontban, az Almería ellen is gálacsapattal mentünk, behúztuk a klubvilágbajnokságot is, nem volt nagyobb tüdejű ember a madridi szurkolóknál akkor. Majd jött a január, és sikerült teljes mértékben tökön rúgni önmagunkat egy kizsigerelt horda képét mutató csapatként, el is buktuk a fontosabb címeket idény végén. Zidane rotált, pihentette azokat, akik fontosak lehetnek Japánban, és megadta a lehetőséget azoknak a játékosoknak, akik nagyrészt padoznak, de mondjuk a liga 17 másik csapatában kirobbanthatatlanok lennének a kezdőből. Az más kérdés, hogy pl. Danilo és James nem tudtak élni a bizalommal, Casemiro szokatlanul nagyot hibázott, de erről a mester nem tehetett. A cseréi abszolút ültek, egyből reagált megszorult helyzetben, Lucas, Mariano és Marcelo is kiválóan és időben szálltak be (talán a brazil hamarabb is válthatta volna honfitársát egy kicsivel). Szóval támadjuk, meg ekézzük, meg keressük a fogást rajta (én sem vagyok kivétel ez alól), de csak 35 meccse veretlen a csapat, és Zidane döntései rövidtávon és hosszútávon is jól sültek el ezzel a találkozóval kapcsolatban.

Az olvasók osztályzata: 5,9

Ui: Most csak 9 végigegyesezett kitöltés volt, már ezek a trollok sem az igaziak… :(


Hozzászólások

Tabella