Salihamidzic: Roberto Carlosszal jól kijövünk, a törött orrom ellenére

Salihamdizic 12 kemény meccsen van túl a Real Madrid ellen a Bayern München színeiben. Hét évig szinte szörnyetegnek számított a blancók szemében. Az AS emlékekrõl és a két csapat jelenlegi helyzetérõl beszélgetett a bajorok egykori játékosával.

Tudja, miért kerestük fel?
A Bayern-Madrid miatt, nem?

Természetesen. Milyen emlékei vannak ezekrõl a találkozókról?
Ohh, ez egy nehéz kérdés (nevet). Nem okoz gondot, hogy válaszoljak, de szeretném kérni, hogy küldjék át e-mailben, amit majd publikálni akarnak.

Miért?
Egy Bayern-Madrid után azt mondtam, ha mindig így fogunk játszani, a nagy csapatok félni fognak tõlünk. Sok újságíró honfitársuk azt jelentette meg ezek után, hogy a Madrid becsinált tõlünk. Ezért utálnak engem Spanyolországban!

És nem ezt mondta?
Nem! Sokszor egyszerûbb kitalálni egy szalagcímet, mint kérdezni. Feszített meccsek voltak, az egész világot lázba hozták. Kiállítottak, mert összeütköztem azzal a… hogy is hívták azt az argentint? Nem emlékszem…

Solarival?
Igen! De végül az összes feszültség a pályán maradt.

Mire emlékszik a legtisztábban?
Azt hiszem arra, hogy Roberto Carlos eltörte az orromat. Erre elég jól emlékszem (nevet).

Direkt csinálta?
Nagyon jól kijövök vele. Nemrég összefutottunk a Madrid-Juve legendák meccsén. Fátylat borítottunk a múltra. Nevetve emlékeztünk meg az esetrõl.

Van Bommel beintéseire is nevetve emlékszik vissza?
Inkább kérdezzenek Makaay góljáról, ami a BL történetében a leggyorsabb találat volt. Viccelõdök. Néha a játékosoknak vannak olyan gesztusai, amiket nem tudunk kezelni. A Madrid és a Bayern között óriási rivalizálás ment. Azokon a meccseken minden másról megfeledkeztél, sokszor a fejedet is elvesztetted…

Nem utálja a Madridot?
Nem! Ez a szép a fociban. Ezek a forrongó meccsek motiválnak arra, hogy kihozd magadból a legjobbat. És ez történt a Bayern öltözõjében mindig, mikor megkaptuk a Madridot a Bajnokok Ligájában. Õk voltak a Galaktikusok! Hihetetlen meccsek voltak.

Továbbra is megvan ez a versengés?
Örökre megmarad. A világ két legnagyobb klubja. A Madridnak nagy egyéniségei vannak, a világ legdrágább focistái. Mostanság, az utóbbi négy-öt évben a Bayern nagyon erõs csapatként. Háromszor voltak ott a BL döntõjében az elmúlt négy évben. Ez a rivalizálás jó dolog. Ennek a meccsnek kellett volna lennie a döntõnek.

Hiányolja a játékot…
Igen. Nemrég eltörtem a bokám játék közben. Sok játékossal tartom a kapcsolatot a mostaniak közül, hiszen a ZDF-nek készítek riportokat.

Mi volt a legjobb címlapsztorija?
Nos, nem vagyok újságíró. De higgye el nekem, a focisták nyelve egészen más, mint a sajtóé. Talán ezért nekem könnyebb szót értenem egy „szakmabelivel”.

Miben hasonlít egymáshoz a Madrid és a Bayern?
Vannak kis hasonlóságok. Nem tudom, milyen a Madrid anyagi helyzete, de a Bayerné most igen jónak mondható. Gazdaságilag nincsenek problémáik. Ez az elsõdleges. Nincsenek kintlévõségeik. Nem fizetnek többet annál, mint amivel rendelkeznek.

Mit mondana Hoenessrõl?
Errõl sokat beszélnek Németországban. Mindenki a barátjának mondhatja, aki az én idõmben játékos volt. Hibát követett el, ez sem neki, sem a klubnak nem tett jót. Meg fog fizetni érte.

És Guardiolát milyennek látja?
Jelenleg õ a világ legjobb edzõje.

Hitzfield elõtt van?
Nekem mindig is Hitzfield lesz a legjobb. Nem csak edzõként, emberként is. De jelenleg Guradiola az, aki elismerésre méltó munkát végez. Mindenki tudja a klubnál, Rummennige és Hoeness is, hogy õ nem mindennapi figura. Csak meg kell nézni, hogyan zajlik egy edzés és miként készül a meccsekre.

Nem volt könnyû dolga Heynckes után érkeznie…
Tavaly a Bayern mindent megnyert. A játékosok most másképp játszanak, mint egy évvel ezelõtt. Látszik azon, ahogy nekikezdenek egy-egy meccsnek. Teljesen más. Az elmúlt három mérkõzésen nem játszottak jól, de a Bayern lenyûgözõ focit játszik Guardiolával.

Miért gondolja, hogy Hitzfield a legjobb?
Hét évig volt az edzõm. Olyan volt, mint az apám. Minden helyzetet, amibe került, méltósággal viselt.

A Madrid és a Bayern háborújáról beszél, ön boszniai, jól tudja, mit jelent az a szó, hogy háború.
Az életem olyan, mint egy film. Ha nem jövök el Boszniából 15 évesen és nem megyek Hamburgig, nem tudom, most hol lennék. Nehéz helyzet volt, de a családomnak még inkább, hiszen õk ott maradtak, el kellett viselniük a háború borzalmait. De most már minden rendben megy, tudom õket segíteni. Sajnos, a hazám körülményei most sem jók.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK