Taktikai szemmel: Atlético Madrid – Real Madrid

Ezzel a cikkel igyekszünk azoknak kedveskedni, akik szeretnek mélyebben is elemezni egy találkozót, és megérteni a játéknak egy olyan fontos elemét, mint a taktika. Míg az Egytõl egyig címû rovatunkban az egyéni teljesítményekre koncentráltunk, addig itt igyekszünk a játékosok csapatban betöltött szerepére fókuszálni. A két cikk elolvasásával remélhetõleg teljes képet kap a szurkoló arról, miért alakult úgy a meccs, ahogy.

Két ember nem képes vitatkozni, ha egyikük nem akar, vagy nem tud. A Real Madrid pedig ehhez hasonlatosan nem volt méltó “vitapartnere” az Atléticonak szombat este, és jóformán meg se próbált vitába szállni ellenfelével a királyi gárda. Az Atlético Madrid felülmúlta a Real Madridot a játék minden elemében! Gyakorlatilag ennyivel lezárható is lenne a szombati meccs, azonban nem árt ha egy kicsit mélyebbre ásunk. Már csak azért sem, mert Simeone sokadszor múlta felül Carlo Ancelottit és ez az utolsó, kiütéssel felérõ vereség nagy hatással lehet a Real madrid szezonjának hátralévõ részére is.

A matracosok olyan erényeket csillogtattak, melyek a vendégek játékából teljes mértékben hiányoztak. Az egyérintõzések, a kombinatív játék, az intenzitás és a tökéletes mentális állapot mind jelen voltak szombat délután a piros-fehérek futballjában. Ezen felül az utóbbi idõben (joggal) emlegetett durvaságot sem láthattuk Simeone együttesétõl. Az argentin tréner tökéletes pressinget álmodott meg és ezt fiai 100%-ig meg is valósították, kihasználva a Real Madrid megbolygatott védelmét és alapembereinek hiányát. A hazaiak már a fehérek térfelén óriási nyomás alá helyezték a Varane-Nacho belsõ védõ párost két csatáruknak (Griezmann – Mandzukic) köszönhetõen. Ez a remek meccset záró támadó duó nem csak, hogy sakkban tartotta Varane-ékat, de sok mozgással ellehetetlenítette Kroos játékát is, zárta a passz sávokat és blokkolta a német válogatott futballista felpasszainak nagy részét is. Eközben Arda és Koke/Saúl Khedira és Isco életét keserítették. Mindezt úgy, hogy a királyiak két játékosa érdemben át sem tudta lépni a félpályát. Ezt a középsõ nyomást támogatva a széleken érkezett Juanfran és Siqueira. Õk nagy munkabírásuknak köszönhetõen folyamatos létszámfölényt tudtak kialakítani Cristiano Ronaldóval és Bale-lel szemben. Legyen szó a 3 a 2 vagy a 4 a 3 elleni kis területen történõ játékokról, létszámfölényt tudtak kialakítani annak köszönhetõen, hogy Thiago és Gabi rendkívül szabadon mozoghattak.

 

Ancelotti leblokkolt és egyszerûen képtelen volt bármit is tenni. Túl korán feladta a meccset és magára hagyta csapatát. Nem tudott belenyúlni a gárdába sem személyi változtatással, sem szerkezeti átalakítással. Az elsõ taktikai módosítás a félidõben érkezett a talján tréner részérõl 2-0-s állásnál. Ekkor a kezdeti 4-3-3-ból 4-4-2-es felállásra módosított, amely helyenként 4-2-4-be ment át. Isco a középpálya közepére, Kroos elé helyezkedett, Bale és Jesé kimentek a szélre. Eltelt 45 perc, mire Carvajal és Coentrao végre átléptek az ellenfél térfelére… Azt már kár feszegetni, hogy Coentrao képességbeli hiányosságai okán semmit nem tudott hozzátenni a játékhoz, és gyakorlatilag összehasonlíthatatlan a csapat támadásépítése akkor, amikor õ van pályán azzal, amikor a – sárga kártyák miatt kimaradt – Marcelo.

 
Egy teljes félidõ… Ennyinek kellett eltelni ahhoz, hogy az olasz mester belenyúljon abba, ami láthatóan az elsõ perctõl nem mûködött. Nem volt egy normális labdakihozatal, vagy egy felpassz utáni kényszerítõbõl történõ váltás, esetleg háromszögelés. Khedira személyében olyan játékost rakott Ancelotti a legkritikusabb zónába aki gyakorlatilag tökéletesen alkalmatlan volt a feladatra. A német válogatott középpályás kritikán aluli teljesítményével és azzal, hogy box-to-box játékos létére labdaszerzés nélkül (!) zárta a találkozó elsõ félidejét, ezt bizonyította is. Sajnálatos, hogy cseréjére ennyit kellett várni. A Khedira önbizalmára gyakorolt hatás ide, az esetleges üzenet oda, be kellett volna vállalni 20 perc után a hatos cseréjét, hisz bõséggel “rászolgált”. Óriási elõnyt adott ezzel a késõi reagálással kollégájának Ancelotti és ekkora hátrányt nem lehetett képes ledolgozni a királyi gárda, szombat délután különösen nem. Az Atlético szervezetten visszazárt és kontrákra épített a továbbiakban, tehát azt játszhatták Diego Simeone fiai, amihez a legjobban értenek. Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire “impotens” a Real Madrid támadásban és mennyire hiányzik a középpályáról a minõség. Míg a királyiak támadásai rendre elhaltak az ellenfél térfelének közepén és meddõ akcióik végén Ronaldóéktól mindössze egyetlen kapura lövésre futotta, addig Griezmann gólja elõtt 4 gólhelyzetük is volt a hazaiaknak.

Mandzukic és Bale – Csapataik tökéletes leképezései
Ha két játékost lehetne kiemelni mindkét gárdából, akik jellemzik a szombati teljesítményt, Mandzukicot és Bale-t kellene választani. Jogos az összevetés olyan szempontból is, hogy csapataik támadószekciójánál mindketten fontos szerepet töltenek (Bale esetében inkább csak töltenének…) be. A horvát profi volt a játék minden szempontjából, miközben a walesi teljesítménye csapata impotenciáját jellemezte teljes tökéletességgel.

Ha Mandzukic képes lenne konstans ilyen teljesítményt nyújtani, akkor a világ legjobb csatárai közt tartanák számon, de megkockáztatom, hogy még Pep Guardiola is elgondolkodott volna megtartásán. Nagyszerûen futballozott, 90 perc alatt nem lehet többet nyújtani, tökéletes meccset zárt. Minden téren kiemelkedõ volt: lábbal, vagy fejjel, a kapuval szemben, vagy annak háttal, jobbal, ballal, mellel, sarokkal… Nacho és Varane belekóstolhattak abba, milyen ha Pepe és Sergio Ramos nincsenek mellettük, miközben ilyen jól teljesítõ támadóval (támadókkal) találják szembe magukat.

Mindeközben Gareth Bale ismét alulmúlta önmagát és folytatta saját szobra döntögetését. A Real Madrid nem volt abban a helyzetben, hogy megengedhessen magának két olyan futballistát, akik nem járnak vissza védekezni, nem segítik társaikat és nem veszik ki részüket a “piszkos munkából”. És mondjuk ki, Cristiano Ronaldo utóbbi idõben mutatott gyengébb formája ellenére is az a játékos, akinek ezt valamilyen szinten megbocsájtják mind a társak, mind az edzõ, mind pedig a drukkerek. Hisz a portugálban rossz napjain is benne van a gól, de a walesi támadó nem mutatott semmi olyat idén amivel Ronaldóhoz hasonló bánásmódra rászolgált volna. A derbin is csak lézengett, kevésszer volt megjátszható és nem tudott párharcokat nyerni. Az már korán láthatóvá vállt, hogy mind õt, mind Ronaldót kettõzéssel, sõt sokszor három védõ felügyeletével próbálják kivenni a játékból, de ez ellen sem visszalépésekkel, sem elmozgásokkal nem próbált tenni. Eltûnt a mezõnyben és katasztrofálisan gyenge meccset zárt.

 

Bûn lenne azonban egy-egy játékost kiragadni a csapatokból, az egyik oldalon ilyen, a másikon épp ellentétes okokból kifolyólag. De mégis ezen két futballista játékán látszott leginkább az, ami a szombati meccset eldöntötte. A vezetõedzõk húzásai, a cselekvõképesség (vagy épp annak hiánya), a csapattal együtt lélegzés és mérkõzés közbeni variációs lehetõségek felismerése, kihasználása. Simeone ismét felülmúlta Ancelottit! Nem elõször tette ezt és – sajnos – azt kell mondanom, hogy valószínûleg nem is utoljára. Az olasz tréner számára gyakorlatilag mumussá vált Diego mester és csapata (persze a BL döntõt sem szabad elfelejteni…), Ancelottinak nagyon össze kell szednie magát és rendet kell raknia saját és fiai fejében is ahhoz, hogy Ronaldóék visszataláljanak a helyes útra.

 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Aki láthatatlanul vált legendává…

Toni Kroos a mai napon bejelentette visszavonulását. Eme szubjektív szösszenet ennek margójára készült, pusztán érzelmi felindulásból. Szubjektivitását ajánlott…