Csapatok
Real Sociedad (5)
A hazaiak is láthatóan egygólos mérkőzésre készültek, csak eltérő kimenetellel. A védelem pár kisebb helyezkedési hibájából, és egy-két beívelt szabadrúgásból kerültek helyzetecskékbe, a hosszabbításban utóbbi szituációt követően veszélyeztettek fejesből, Keylor azonban hárítani tudott. Az már az argentin szövetség baklövése, hogy a Barca ellen és most is kiválóan védő Rulli egyszer sem szerepelt még a hagyományosan kapusgondokkal küzdő dél-amerikai ország válogatottjában.
Az olvasók osztályzata: 5,31
Real Madrid (6,5)
Idegenbeli játék ide, meccsdömping oda, hiányzók amoda, bizony elég nyögvenyelős volt ez a meccs. A tény, hogy Gareth Bale volt a támadójátékunk alfája és omegája, demonstrálhatja, hogy mennyire tanácstalannak bizonyultak a vendégek az ellenfél védekező harmadában. A mezőnyben szép megoldásaink voltak, de a kapu előtt elfogyott a tudomány, az esetek döntő többségében ívelgetésekkel operáltunk, kirívóan sok volt az eladott labda is. Természetesen a pozitívumokat is észre kell venni, hiszen a mezőnyfölény azért megvolt, a Sociedadnak nem igazán voltak helyzetei, és tulajdonképpen mindvégig benne volt a madridi gól a levegőben, és az is, hogy ezt Bale fogja megszerezni. Fontos három pontot gyűjtött be tehát a csapat, de ennek értéke függ a riválisok eredményeitől is.
Az olvasók osztályzata: 6,63
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Gareth Bale (8)
A probléma a következő, ha megindul a szélen nem tudja kinek beadni, mert ő nincs ott, ha középre húzódik, akkor nem tudja kiugratni magát, ha pedig a kapu elé érkezik, akkor nincs ott a szélen, hogy betekerje a lasztit. A 80 perces offenzív one-man show-t végül Lucas elégelte meg, aki pontosan adott középre, a walesi pedig a tabella élére fejelte ideiglenesen a Real Madridot.
Az olvasók osztályzata: 8,28
Keylor Navas (7)
Egy mérkőzés 90 percig tart, egy jó kapus szemmel véd, egy Keylor pedig a 92. percben is leér az alsó sarokba akkor is, ha az azt megelőző 91 perc nagy részében palántázhatott volna a kapu mellett. Remélem az a fax nyáron nem távolítja őt el Madridból.
Az olvasók osztályzata: 7,81
Danilo (5)
Egy profi játékos a pályán kívüli kérdésekre a pályán ad választ. Danilo esetében a pályán mutatott teljesítmény a kérdés, a kérdés, hogy mit keres továbbra is a keretben. Nem pátyolgatom. Szimpatikus fiatalember, de ha egy középmezőnybeli, kiesés miatt nem aggódó, kupaszereplésért nem küzdő csapat ellen a saját posztján játszva is lefele lóg ki… A Real Madrid nem az ő szintje.
Az olvasók osztályzata: 5,42
Sergio Ramos (7)
Stabilabbnak bizonyult, mint az előző bajnokin, kíméletlenül nyerte a fejpárbajokat, és remekül irányította a kusza összetételű védelmet.
Az olvasók osztályzata: 7,25
Raphael Varane (5,5)
Halványan teljesített. Szerelés nélkül, sok rontással, egy-két veszélyesen eladott labdával, helyezkedési hibákkal.
Az olvasók osztályzata: 6,51
Nacho (6,5)
Jól helyettesítette Marcelót, a brazilhoz hasonlóan sokszor ért fel a támadásokkal, sokszor az alapvonalig lefutva. Szinte mindig meg lehetett játszani, és a labdákat is pontosan továbbította.
Az olvasók osztályzata: 6,62
Casemiro (7)
Sokat rombolt és eredményesen, öt szerelése mellett, többször tisztázott a tizenhatoson belül is. Ha kicsit hatékonyabban tudná a társakhoz juttatni a labdát, az tovább fejleszthetné a játékát.
Az olvasók osztályzata: 7,26
Luka Modric (7)
Egyre kevesebb hiba, egyre hasznosabb labdák. Bár az ő szintjéhez mérten továbbra is sok labdát ad el, mégis kárpótolta a közönséget pontos sarokrúgásaival, varázslatos átadásaival. Épp időben jött ki a hullámvölgyből.
Az olvasók osztályzata: 7,35
James Rodríguez (6)
Nem az az igazi Jamesos teljesítmény (sőt), de mutatott azért nagyon halvány jeleket a kolumbiai. Számomra továbbra is kevés, és bár én nem válnék meg tőle, ebben a szezonban fontosabb szerepet nem bíznék rá, mert formáját tekintve nincs a kezdők, vagy az elsődleges cserék között. A következő szezont azonban még meghagynám neki bizonyítani.
Az olvasók osztályzata: 6,26
Lucas Vázquez (7)
Gólpassza győzelmet ért, emellett ötször szabálytalankodtak ellene. Többször váltott oldalt a meccs folyamán, Benzema és Ronaldo hiányában ő is, és Bale is sokkal szabadabban játszhattak. Magasabb pontszámot is kaphatna, de önmagához képest rengeteg labdát szórt el egyszerű helyzetekben.
Az olvasók osztályzata: 7,47
Borja Mayoral (3)
Mintha a pályán sem lett volna. Talán érdemesebb lenne inkább a rendkívül gólérzékeny Marianónak lehetőséget biztosítani az ő helyén.
Az olvasók osztályzata: 5,26
Cserejátékosok
Jesé Rodríguez (6)
Csereként továbbra is aktívan száll be, két pontos lövése is volt, az egyiket nagy vetődéssel tudta védeni Rulli.
Az olvasók osztályzata: 6,47
Isco (6)
Jól szállt be ő is, erőszakolt némi kreativitást a csendes mederben csordogáló meccsbe.
Az olvasók osztályzata: 6,22
Mateo Kovacic (-)
A horvátarány tartása érdekében taposhatta a gyepet bő öt perc erejéig.
Edzői teljesítmény
Zinedine Zidane (7)
Dicséret illeti a franciát, egyrészt azért mert a nadrágja épségben kibírta a mérkőzést, másrészt pedig a sérültek mellett is tudta úgy pihentetni a játékosait, hogy nyerni tudjon a csapat. Cseréi is jól sültek el, Jesé és Isco is javítottak az összképen. A másik oldalra talán csak Danilo kényszeres erőltetését és a meglehetősen egyemberes támadójátékot lehetne felírni, de a végeredmény lényegében a mestert igazolja.
Az olvasók osztályzata: 7,49