Vannak olyan játékosok, akiknek valamivel több idő kell ahhoz, hogy felvegyék a Real Madrid, a spanyol bajnokság ritmusát, a technikásabb futballját, ugyanakkor a legjobbak általában egyből hozzák a kötelezőt. Közülük válogattam ki néhány klasszist, akiknek nagyszerűen sikerült a bemutatkozó idényük a királyiaknál (2. rész).
Iván Zamorano (1992/1993)
Akárhol járt, nem okozott csalódást. Hazájában, a Cobresal együttesében kezdte pályafutását (1985), majd három évvel később a svájci St. Gallen hozta Európába Zamoranót, amit nem meglepő módon két szezon alatt ki is nőtt. Újabb szintlépés következett, és a Sevillától keresve sem találhatott volna jobb belépőt a spanyol futballba, így a Real Madrid már egy topbajnokságban is kipróbált játékost szerződtetett az 1992/1993-as szezonban. Ha azt mondom, hogy “jóra” sikeredett a bemutatkozása a “Bam Bam” becenévre hallgató chilei támadónak, az enyhe kifejezezés. Alig akadt olyan bajnoki, amelyen ne szerzett volna legalább egy gólt (34 meccs, 26 találat). Ugyanakkor a madridi pályafutása későbbi szakaszában sem aprózta el, elég csak az 1994/1995-ös diadalmenetre gondolni a LaLigában: 28 alkalommal mehetett ünnepelni, ezzel megszerezve a gólkirályi címet.
Ha csupán egyetlen mérkőzést kellene kiemelni a madridista karrierjéből, kétségtelenül az 1995 januárjában rendezett El Clásico lenne az. A Real Madrid kiütötte a Barcelonát (5-0), Zamorano három gólig számolt és további kettőben vállalt szerepet. Raúlnak volt kitől tanúlnia.
Jude Bellingham (2023/2024)
Azt már a birminghami, illetve a Németországban töltött időszaka alapján is tudtuk, hogy egy nem mindennapi, az egy az egy elleni párharcokban átlagon felüli játékosról van szó, ám szerintem kevesen számítottunk arra, hogy ennyire eredményes lesz a Real Madrid színeiben, pláne a debütáló szezonjában. Számtalan döntő fontosságú gól fűződik a nevéhez a LaLigában és a Bajnokok Ligájában egyaránt, a bajnokságban 28 mérkőzésen 19 gólt és 6 gólpasszt rakott a közösbe, de a nemzetközi kupaporondon ugyanúgy lehetett rá számítani a kapu előtt (11 összecsapás, 4 gól és 6 assziszt volt a BL-mérlege).
Toni Kroos (2014/2015)
A Santiago Bernabéu “társrendezője”. Emlékszem, (irónikus módon) sokszor mennyire kaotikus volt a Real Madrid játéka a Tizediket elhozó idény ellenére is, amikor Luka Modric mellől még hiányzott a német kolléga. Aztán a 2014/2015-ös évadra összeálltak, a világbajnok karmester hatása azonnal látszott, karaktert kapott a csapat. A mai napig itt van előttem, hogy mennyire sziporkázott, amikor Carlo Ancelotti alakulata felépítette a 22 meccses győzelmi sorozatát. Természetesen már az első szezonjában sem lehetett kihagyni: 55 mérkőzésen 2 gólig és 14 gólpasszig jutott. Bár a számok nem igazán adják vissza egy ilyen kaliberű labdarúgó jelentőségét.
Hugo Sánchez (1985/1986)
Az Atlético Madridban nyújtott pazar teljesítményének köszönhetően a 80-as évek közepére a korszak egyik legfelkapottabb támadójává nőtte ki magát, tehát a Santiago Bernabéu környékén nem kellett túl sokat gondolkodni a mexikói kiválóság megszerzésén. Az első Real Madridban töltött szezonjában egyből elhódította a Pichichit (22 találat), később ő lett a “Keselyű Ötöse” fémjelezte korszak egyik kiemelkedő alakja. Hugo Sánchez 49 összecsapáson 29 gólt szerzett az 1985/1986-os szezonban.
Luis Figo (2000/2001)
Újabb nagy fogás a másik nagy riválistól. Mint ismert, Florentino Pérez vele kampányolt az elnökválasztás során. Ha ő kerül a klub élére, Madridba hozza a Barcelona csapatkapitányát. Pérez nyert, a tranfszer megtörtént, Figo pedig elkezdte törleszteni a 60 millió eurós átigazolási díját. A luzitán legenda a bemutatkozó idényében 34 bajnokin a 9 gólja mellett 18 alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe a társait. Minden sorozatot figyelembe véve 49 meccsen 14-szer zörgetett hálót, valamint 27 asszisztot írhatott fel magának.
