Világszerte rengeteg futballszurkoló van, aki a brazil Ronaldo miatt szerette meg a sportágat, vagy kezdett el maga is focizni. A Real Madrid-szurkolók nagy részét is a Fenomén becenévre hallgató zseni hódította meg. Az alábbi cikkben Ronaldo karrierjére tekintünk vissza 50. születésnapja alkalmából.
A kezdetek
Ronaldo Luís Nazário de Lima 1976. szeptember 18-án született a Rio de Janeiro-i Bento Ribeiróban. Édesapja Nélio Nazário, édesanyja pedig Sonia Lima volt. A kis Ronaldo volt a család harmadik gyermeke, és az egész család nagyon szegény körülmények között élt. Ronaldo már egészen kis korától kezdve az utcákon focizott. Alapvetően két dolog foglalkoztatta: naphosszat focizni és édességeket enni. 1980 karácsonyán kapta édesapjától az első focilabdáját, és Ronaldo vég nélkül dekázgatott vagy cselezgetett vele. Rengeteget játszott Rió utcáin, és hamarosan a környék legismertebb gyermeke lett, hiszen az édességekért folyó dekázós vagy góllövős versenyben általában mindig ő tudott nyerni.
Kisgyerekként óriási szurkolója volt a Flamengónak. 1985-ben aztán visszatért a riói sztárcsapatba az ország akkori legnagyobb futballistája, Zico. Ekkor Ronaldo édesapja, Nélio úgy gondolta, hogy kiviszi fiát a Maracanã Stadionba a Flamengo és a Vasco da Gama találkozójára. Ronaldo ezen az 1985. október 10-i meccsen döntötte el, hogy egy napon ő maga is profi labdarúgó szeretne lenni, és lehetőleg a Flamengóban akar majd futballozni.
A tanulást és az iskolát nem nagyon kedvelte. A tanórák helyett gyakran vett másfelé az irányt, ellógott focizni, miközben a szülők otthon meg voltak győződve arról, hogy kisfiuk az iskolában gyarapítja tudását. Mivel hónapok múltán sem szűnt meg Ronaldo futball iránti szeretete, így 1986-ban szülei beíratták őt a Valqueire Tenis Clube-ba, ahol volt teremfutballcsapat is.
A többi már történelem. Az akkori elmondások szerint Pelé óta nem láttak Brazíliában akkora tehetséget, mint Ronaldo. Nemcsak ontotta a gólokat, de elképesztő cseleket is lehetett látni tőle, és olyan gyors volt, mintha két lépéssel a másik előtt járna fejben.
1988-ban egy jobb csapatba került, a Social Clube Ramosba, ahol volt olyan mérkőzés, amelyen a csapata 12–0-ra nyert, Ronaldo pedig 11 gólt szerzett. Első idényét rekorddal zárta: 166 gólt szerzett.
Akkori teremfoci-edzője, Alirio Carvalho azt mondta róla:
„Ami Ronaldóban különleges volt, az a hozzáállása. Olyan volt, mintha a Holdról jött volna. Semmi sem zavarta, semmi sem rémítette meg, semmi sem tántorította el a játékától.”
1990-ben a brazil legenda, Jairzinho hatására leszerződtette egy futballklub, a São Cristóvão. Ronaldo rohamos léptekkel lépte át az U17-es és U20-as korosztályokat. 1992-ben pedig profi szinten is bemutatkozhatott a São Cristóvão csapatában. Ronaldo ekkor még nem volt 16 éves sem, és első két idényében 73 mérkőzésen 84 gólt szerzett, valamint 13 gólpasszt osztott ki, ami egészen elképesztő hatékonyság volt.
Mondani sem kell, hogy 1993-ban, még a 17. születésnapja előtt, sorban álltak nála a nagyobb brazil klubok. Gyermekkora álomcsapata, a Flamengo is próbajátékra hívta őt. Ronaldo elment a próbajátékra, de az álom nem vált valóra, hiszen saját pénzből nem futotta volna a családjának arra, hogy rendszeresen átutazzon a csapat edzőközpontjába, a Flamengo pedig nem volt hajlandó fizetni az utazási költségeit. Ráadásul hazafelé még ki is rabolták, így gyalog kellett megtennie a hosszú utat hazáig.
Az élete 1993 tavaszán vett döntő fordulatot. Előbb elkötelezte magát Reinaldo Pitta és Alexandre Martins ügynökségénél, amely nyomban 7500 dollárt fizetett a játékjogáért. Az első keresetéből azonnal vett magának egy Nike futballcipőt. Majd a remek teljesítménye miatt beválogatták az U17-es brazil válogatottba is, mellyel részt vehetett a Kolumbiában rendezett korosztályos Copa Américán. Ronaldo a válogatottnak is húzóembere volt, és 7 mérkőzésen pályára lépve 5 gólt szerzett.
Noha a válogatottja csak negyedik lett, ő maga a torna gólkirálya és legjobb játékosa lett. Brazíliában egyre nagyobb felhajtás övezte, mi több, még a 17. születésnapja előtt sztár lett belőle. Hamarosan több nagy csapat ajánlata is befutott, melyek közül Ronaldo a Cruzeiro csapatáét fogadta el. Ronaldo minden sorozatot figyelembe véve 47 mérkőzésen 44 gólt szerzett és 9 gólpasszt osztott ki 1993 és 1994 között a Cruzeiróban, mellyel Mineiro-i bajnokságot nyert.
1994 nyarán még nem volt 18 éves, amikor bekerült a brazil válogatott világbajnoki keretébe, amellyel megnyerte a világbajnokságot. Ezzel Pelé mögött minden idők második legfiatalabb világbajnoka lett. Ronaldo egyre híresebb lett cseleiről és a kapusok elfektetéséről. Több európai klub is sorban állt érte, ő végül a PSV Eindhovenhez szerződött.
Európában a világ tetejére
A PSV-ben első idényében, az 1994/95-ös szezonban 36 tétmérkőzésen 35 gólt szerzett, és 30 találattal a holland bajnokság gólkirálya lett, amely akkoriban a világ egyik legjobb bajnoksága volt.
Az Eindhoven játékosaként tovább villogva hatalmasat alkotott a brazil válogatottban is az 1995-ös Copa Américán és az 1996-os olimpián. 1996 nyarán egyértelművé vált, hogy a PSV nem tudja megtartani. Több nagy klub is érdeklődött iránta, végül az FC Barcelonába szerződött. A PSV-ben 57 mérkőzéssel, 54 góllal és 7 gólpasszal zárt.
A Barcelonában a világ legjobb játékosává nőtte ki magát. 1996-ban elnyerte a FIFA Év játékosa díjat (később FIFA Aranylabda), amellyel 20 évesen ő lett minden idők legfiatalabb győztese. Ebben az esztendőben a France Football Aranylabda-szavazásán minden idők egyik legszorosabb versenyében maradt alul. Ronaldo 143, míg Matthias Sammer (Dortmund) 144 voksot kapott.
A Barcelonával Király-kupát, Spanyol Szuperkupát és Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert. Emellett ő lett a LaLiga gólkirálya, és elnyerte az Európai Aranycipőt is. Ronaldo barcelonai szezonját 49 mérkőzéssel, 47 góllal és 13 gólpasszal zárta.
1997 nyarán a brazil válogatottal megnyerte a Copa Américát is, ahol ő lett a torna legjobb játékosa.
Bombaként robbant a hír, amikor 1997 nyarán Ronaldo az akkor a világ legerősebb bajnokságának számító Serie A-ba szerződött, és az olasz Inter játékosa lett. Ronaldo érkezésekor több tízezer ember volt a Giuseppe Meazza Stadionban, és a pályára kopaszra borotvált gyerekek rohantak fel Ronaldóhoz. Első idényében rendkívül eredményes volt: 47 fellépésen 34 találatot szerzett, és UEFA-kupa-győzelemhez segítette a csapatot. 1997-ben újfent Ronaldo lett a FIFA Év játékosa, és 21 évesen elnyerte a France Football Aranylabdáját is.
21 éves korára Ronaldo már kétszer volt a világ legjobb játékosa, és válogatott szinten addigra már mindent megnyert.
Az 1998-as labdarúgó-világbajnokságon Ronaldo szárnyalt. Kis túlzással az a torna róla szólt. A hátán cipelte be Brazíliát a világbajnoki döntőbe, többek között minden idők egyik legjobb holland csapatát kiejtve.
A döntő előtt az egész tornán briliánsan teljesítő Brazília volt a favorit, azonban a mérkőzés előtti éjszaka a csapat motorja, Ronaldo epilepsziás rohamot kapott a szobájában. Csak legjobb barátja, Roberto Carlos jelenlétének köszönhette, hogy egyáltalán túlélte. El tudjuk képzelni, milyen lelkiállapotban lehetett a Seleção.
Ronaldo kórházba került, és kikerült a döntő keretéből is. Fontos tudnivaló, hogy ekkoriban kötött a Nike szerződést a brazil csapattal, megkezdve a rivalizálást az Adidasszal. A marketingjogokat kezelő cég diktált a válogatottnak a barátságos meccsek helyszínével és időpontjával kapcsolatban, illetve arra kötelezte Ronaldót, hogy megannyi tornadöntőben vegyen részt.
A döntőre a brazilok kezdőcsapatába Edmundót nevezték, hiszen a stáb számára egyértelmű volt, hogy a legnagyobb játékos, Ronaldo nem lesz képes játszani. Egy órával a kezdő sípszó előtt azonban a szupersztár megérkezett az öltözőbe. Játékra alkalmasnak nyilvánították. A kezdőcsapatból így kiszoruló Edmundo utalt rá, hogy Ronaldo játszatása nem teljesen sportszakmai döntés volt:
„A Nike emberei a nap 24 órájában ott voltak, mintha a technikai stáb tagjai lettek volna. Ez egy hatalmas erő. Csak ennyit mondhatok.”
Ezen a napon egy szinte félig ájult Ronaldo és egy őt végig féltő, lelkileg megtört Brazília állt fel, amely nagy meglepetésre 3–0 arányban elvesztette a döntőt Zidane Franciaországával szemben.
Ronaldo igazi kálváriája a vesztes világbajnoki döntőt követően jött. 1999-ben még ugyan megnyerte Brazíliával a Copa Américát, de ezt követően sérülések tömkelege sújtotta.
1999. november 21-éig, a Lecce elleni bajnoki mérkőzésig az Inter vezette a bajnokságot, és Ronaldo remekelt. Ezen a mérkőzésen azonban megsérült, és mint később kiderült, a jobb térdében súlyos szalagszakadást szenvedett, amit meg kellett műteni, így öthónapos kihagyás várt rá.
Ronaldo távollétében az Inter játéka visszaesett, újra sorozatban vesztették a meccseket, és visszaestek a tabellán. A pályára közel öt hónap után, 2000. április 12-én térhetett vissza a Lazio elleni olasz kupadöntőben. Megfelelő alkalomnak tűnt, hogy egy trófeához hozzásegítve csapatát visszanyerje az önbizalmát.
Az 58. percben csereként beálló Ronaldo alig játszott hét percet, amikor megcsinálta a szokásos biciklicselét, majd fájdalmas arccal összeesett, és üvölteni kezdett. A bíró azonnal hordágyat kért a pályára, a csapattársak pedig a fejüket fogták.
Bizonyára minden néző emlékeibe alaposan beleégett, amint a Fenomén becenevű labdarúgót hordágyon viszik le a pályáról, ő pedig torkaszakadtából ordít és sír.
Az olasz sportlapok mind tényként közölték, hogy a 23 éves Ronaldo karrierje véget ért. Sokan ezt arra alapozták, hogy az AC Milan legendája, Marco van Basten pár évvel korábban hasonló sérülést szenvedett, és két és fél év rehabilitációt követően sem tudott visszatérni a pályára.
Minden idők egyik legnagyobb visszatérése
A brazil magánedzőjével, Nilton Petronival egy évet Brazíliában töltött, így ki kellett hagynia a 2000/01-es szezont. Kőkeményen dolgozott azon, hogy visszatérhessen, és minden korábbinál komolyabban vette a táplálkozást is.
Ronaldo visszatérésére 2001. július 23-án került sor, 15 hónapnyi kihagyás és számos fájdalom után. Az Inter ellenfele egy barátságos meccsen a Bormiese volt, és Ronaldo alig 20 perc játék alatt duplázni tudott. A következő meccs, amelyen lehetőséget kapott, 2001. augusztus 19-én volt az Enyimba ellen, és Ronaldo itt 30 perc alatt gólpasszt adott, majd ő maga is betalált. Egy héttel később elkezdődött a bajnokság, de Ronaldo még nem léphetett pályára. Első hivatalos visszatérő meccse 2001. szeptember 20-án volt a Brașov elleni UEFA-kupa-meccsen, ahol Adrianót váltotta, és 30 percet kapott.
Első hivatalos gólját 2001. december 9-én szerezte a Brescia ellen. Olaszországban ez akkora szenzáció volt, hogy többek között az AS Roma és a Fiorentina aktuális meccsén is bejátszották Ronaldo találatát a nagy kivetítőn, és noha nem az ő labdarúgójuk volt, a közönség megtapsolta.
Az ezt követő három mérkőzésén két gólja és két gólpassza volt. Amikor már minden a legnagyobb rendben ment volna, combizomsérülést szenvedett, ami miatt közel négy hónapot kellett újra kihagynia.
Visszatérésekor azonban bombaformában volt. A Brescia elleni 2–1-es győzelem alkalmával duplázott, a Chievo elleni 2–2-es döntetlen alkalmával szerzett egy gólt és adott egy gólpasszt, majd a Piacenza elleni 3–1-es győzelem alkalmával is betalált.
Az utolsó forduló előtt az Inter vezette a bajnokságot 69 ponttal, a 68 pontos Juventus és a 67 pontos AS Roma előtt.
A képlet egyszerű volt: az Internek a tabella 7. helyén álló Laziót meg kellett vernie a bajnoki címhez.
Az Inter jól kezdett, kétszer is vezetést szerzett, de a Lazio mindkét alkalommal egyenlített, majd át is vette a vezetést. Cúper a 78. percben lecserélte Ronaldót is, aki végig zokogott a kispadon. Itt sok minden megtört benne, mert az elmúlt évek megpróbáltatásai után nagyon szeretett volna társaival bajnoki címet ünnepelni.
Ronaldo, bár amikor játszott, nagyon jó formában volt, és továbbra is a világ egyik legjobb játékosa volt, az elmúlt három szezonban szinte végig sérülésekkel bajlódott, és a térde egészen biztosan nem volt a régi. A 2001/02-es idényben 16 mérkőzésen lépett pályára, 7 gólt szerzett és 3 gólpasszt osztott ki.
A közeledő 2002-es világbajnokság előtt sokan arra számítottak, hogy így nem fog beférni a brazil keretbe. Luiz Felipe Scolari mester azonban kockázatot vállalt, és nevezte a Fenomént, aki így harmadik világbajnokságán vehetett részt.
„Tudtam, hogy mekkora kockázatot vállalok. Régóta nem volt folyamatos játékban, a térde is egy időzített bomba lehetett, de tudtam, hogy a mai napig ő a világ legjobb játékosa, így bíztam benne, és a társai is így tettek” – emlékezett vissza Scolari.
Ronaldo pedig meghálálta a bizalmat. A világbajnokság egyik legjobb mezőnyjátékosa volt, aki újfent a hátán cipelte Brazíliát. 7 mérkőzésen 8 gólt szerzett, a németek elleni döntőben duplázott. Ronaldo ezzel gólkirály lett, és hazájával világbajnok.
A Real Madridban
2002 nyarán így Florentino Pérez és a Real Madrid legnagyobb kiszemeltje lett. A királyi gárda harmadik nagy galaktikus igazolása lett, miután a Madrid 45 millió eurót fizetett érte az Internek.
„Mindig is nagyon tiszteltem a klubot. A történelem talán legnagyobb egyesülete, örülök, hogy itt lehetek, és remélem, sok nagy sikert érünk majd el együtt” – mondta Ronaldo.
Egy kisebb sérülés miatt azonban Ronaldónak ki kellett hagynia a szezon előtti felkészülési meccseket és az első három bajnokit is. 2002. október 6-án azonban eljött a debütálása, és egy szűk fél órára beállt a Deportivo Alavés elleni bajnokin. Alig telt el pár perc, és Roberto Carlos balról beívelt Ronaldo felé egy elképesztő labdát, amit ő mellel levett, ezzel két védőt átverve, majd a kapus előtt a földre rúgta a labdát, ami így átpattant a kapus feje fölött, és gól lett. Elképesztő találat volt, amivel azonnal megkedvelték a Real Madridban is a Fenomént. Tizenhárom perccel később aztán újra betalált, így duplázva mutatkozhatott be!
Ronaldo első madridi évében elnyerte a FIFA Év játékosa címet, a France Football Aranylabdát, a klubvilágbajnoki címet, a klubvilágbajnokság legjobb játékosa díjat és a LaLiga-címet.
Minden idők egyik legemlékezetesebb Madridjának volt a tagja. 2003. április 23-án a Manchester United otthonában első játékosként ért el mesterhármast. De madridi pályafutása során többek között négy különböző El Clásicón is betalált. A négy teljes madridi szezonja alatt minden alkalommal a csapat házi gólkirálya volt, és a 2003/04-es idényben elnyerte a Pichichi-trófeát is.
Bár a galaktikus időszak nem volt a legsikeresebb, Ronaldo madridi karrierje így is hihetetlen volt. Nekem személy szerint akkoriban minden mérkőzés olyan volt, hogy eredménytől függetlenül tudtam, hogy a Fenomén valami olyat fog varázsolni, amit nem mindennap látunk labdarúgópályán. Hihetetlen biciklicselek, megkerülős cselek, kötények, kapusok elfektetése. Minden, ami joga bonito, azaz szép játék.
A 2003/04-es idényben állt a legközelebb a tökéletes madridi idényhez. 2004 márciusára a Real Madrid vezette a LaLigát, döntős volt a Király-kupában, és a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében kapott egy verhető ellenfelet az AS Monaco személyében. Úgy tűnt, hogy történelmi szezon elé néznek a királyiak. A csapat azonban látványosan fogyni kezdett, elfáradtak. Vagy egyesek szerint az akkori edzőt, Carlos Queirozt szerették volna csúnyán bebuktatni.
2004. március 17-én a Real Madrid a Real Zaragoza ellen játszott spanyol Király-kupa-döntőt, és Ronaldóék fölényes favoritok voltak. A rendes játékidőben azonban 2–2 lett, majd a hosszabbításban meglepetésre a Zaragoza nyert, így a szezon első pofonját kapták, és az első trófea kicsúszott a kezükből.
2004. március 24-én következett a fontos Bajnokok Ligája-mérkőzés hazai pályán az AS Monaco ellen. A csapat remekelt a Bernabéuban, és Ronaldo is eredményes volt, így 4–2-es előnnyel várhatták az április 6-i visszavágót. A csapat azonban túlságosan is elengedte azt a meccset, és az egyik saját emberük, a kölcsönben lévő Fernando Morientes kiejtette őket. Történt ugyanis, hogy még 2–1-es monacói vezetésnél sem kapcsoltak feljebb, hiszen még továbbjutásra álltak. Aztán Morientes belőtte a harmadik találatot, és utána már késő volt. A Király-kupa után a második pofon a BL volt, és a Madrid addigi tökéletes szezonja kezdett szétesni.
A bajnoki cím viszont biztosnak tűnt, hiszen majdnem egész idényben vezették a tabellát. 2004. április 11-én azonban a Bernabéuban az Osasuna ellen is kikaptak 0–3-ra. Ezt követően a Real Madrid történelmének egyik legnagyobb szezon végi mélyrepülése következett be. Az addig csodálatos Real Madrid a bajnokság utolsó öt fordulóját elveszítette. Ezen a helyzeten Ronaldo sem tudott segíteni, és az utolsó fordulókban ő is eltűnt a pályáról. A Madrid kikapott az FC Barcelonától, a Deportivo La Coruñától, a Mallorcától, a Real Murciától és a Real Sociedadtól is. Ezzel pedig egy olyan bajnokságban végeztek a 4. helyen, amelyet szinte végig vezettek.
2006-ban a szigorról és a fegyelmezettségről híres Fabio Capello lett a Real Madrid új trénere, aki megkövetelte Ronaldótól, hogy fogyjon le. Ekkoriban a Real Madridban volt egy kisebb brazil kolónia, amelyet Ronaldo, Roberto Carlos, Emerson, Robinho és Cicinho alkotott. A brazilok szerettek éjszaka bulizni, jókat enni és inni, illetve dohányozni. Egy alkalommal Ruud van Nistelrooy észrevette, hogy Ronaldo és Roberto Carlos az öltözőben dohányoznak, amit jelentett Fabio Capellónak, és ez meg is pecsételte Ronaldo sorsát, aki kikerült a csapatból.
A bajnokság 5. fordulója volt az első, ahol Capello nevezte egyáltalán a cserepadra Ronaldót, és az október 1-jei Atlético Madrid elleni derbin beküldte a 82. percben, de természetesen ennyi idő alatt a Fenomén sem tudott csodát tenni. Közben két Bajnokok Ligája-meccsen is esélyt kapott, de a Dinamo Kijev ellen 18, míg a Steaua Bukarest ellen csak 12 percet adott neki az olasz mester. Amikor viszont az El Clásicón, az FC Barcelona elleni meccsen még a keretbe sem nevezte, úgy, hogy az elmúlt évek legeredményesebb játékosa volt ezeken a rangadókon, kezdett a helyzet megalázóvá válni. A brazil pedig egyre boldogtalanabb lett Madridban.
Capello ezután sorozatban négy meccsen nem nevezte még a keretbe. A Király-kupában viszont kapott 90 percet a Balompié ellen, és élni is tudott a lehetőséggel, hiszen gólt szerzett! 2006. december 3-án aztán az Athletic Bilbao elleni meccsen a második félidőben beállhatott egy neki szokatlan posztra, a balszélre. Ronaldo zsenialitását mutatja azonban, hogy így is sikerült teljesen megváltoztatnia a játékot, és a 65. percben egyenlítő gólt szerzett, majd nagy érdeme volt abban, hogy a csapat végül nyerni tudott. Ronaldo azonban ezt követően sem került vissza a csapatba, így 2007 januárjában a távozás mellett döntött.
Ronaldo eredményei a Real Madridban
Minden fellépést figyelembe véve: 188 mérkőzés, 120 gól és 37 gólpassz.
- Klubvilágbajnokság legjobb játékosa: 2002
- FIFA Év játékosa: 2002
- France Football Aranylabdása: 2002
- Pichichi-trófea: 2003/04
- Real Madrid házi gólkirálya: 2002/03, 2003/04, 2004/05, 2005/06
- Klubvilágbajnok: 2002
- LaLiga: 2002/03, 2006/07
- Spanyol Szuperkupa: 2003
Pályafutása lezárása
Új csapata a Carlo Ancelotti vezette AC Milan lett, amely abban a szezonban Bajnokok Ligája-győztes lett. Ronaldo ugyan nevezve volt a Milan keretébe, több mérkőzésre is elutazott velük, de egy akkori szabály szerint pályára nem léphetett a Milan színeiben a BL-sorozatban. A Fenomén Milánóban újra remekelt, lubickolt a bizalomtól, amit az olasz mestertől kapott. Szinte minden második meccsén gólt szerzett a bajnokságban, és jó formában volt.
2008. február 13-án aztán a Livorno elleni mérkőzésen 0–1-es hátrányban beállt az 56. percben Gilardino helyére. Ronaldo nagy szerencsétlenségére a mérkőzés 61. percében egy szögletnél José Luís Vidigal meglökte, és rosszul esett. A brazil fájdalmas arccal felordított. Sajnos a képkocka ismerős volt, az Internél korábban kétszer is láttunk már ilyet. Ronaldo térdszalagja elszakadt!
Ezzel a szerencsétlen sérüléssel az akkor 32 éves Ronaldo milánói karrierje véget is ért. Sokan úgy vélték, hogy ezzel már a pályafutásának is vége van, de ő újfent belevágott a rehabilitációba. Hazaszerződött Brazíliába, és a Corinthians játékosa lett. A pályára pontosan egy év kihagyás után, 2009. február 13-án tért vissza, azonnal egy fejes góllal. Gólöröménél Ronaldo szokatlanul a közönség felé futott, és letépte a kerítést, a szurkolók pedig önfeledten ünnepelték.
Ronaldo abban az idényben Paulista-bajnoki címhez és Brazil Kupa-trófeához segítette a csapatot, minden sorozatot figyelembe véve 23 gólt szerzett. 2010-től azonban egyre többet volt újfent sérült, így 2011-ben, 35 évesen visszavonult a labdarúgástól.
Ronaldo egy hatalmas zseni volt. Még abban a korszakban lett világsztár, amikor nem volt olyan jellegű internet, mint ma. Amikor az Interbe szerződött, a kezdetleges internet egyik keresője, a Yahoo összeomlott. Pályafutása során három térdszalag-szakadása volt, olyan súlyos sérülések, amelyekből egy is véget vethet egy játékos pályafutásának. De ő mindig visszajött, amivel nekem és számos más embernek egy hős, egy példakép lett.
A hátráltató tényezők ellenére rengeteg gólt szerzett, a brazil nemzeti csapatban Neymar és Pelé mögött a legeredményesebb, két világbajnoki címet nyert, két Copa Américát, háromszor volt a világ legjobb játékosa, és kétszer övé volt az Aranylabda is. Nem véletlen, hogy a Real Madrid is a mai napig keresi az új Ronaldót.
Ronaldo karrierstatisztikája tétmérkőzéseken
- 1992–1993 – São Cristóvão: 73 mérkőzés / 84 gól / 13 gólpassz
- 1993–1994 – Cruzeiro: 47 mérkőzés / 44 gól / 9 gólpassz
- 1994–1996 – PSV Eindhoven: 57 mérkőzés / 54 gól / 7 gólpassz
- 1996–1997 – FC Barcelona: 49 mérkőzés / 47 gól / 13 gólpassz
- 1997–2002 – Inter: 99 mérkőzés / 59 gól / 11 gólpassz
- 2002–2007 – Real Madrid: 177 mérkőzés / 106 gól / 34 gólpassz
- 2007–2008 – AC Milan: 20 mérkőzés / 9 gól / 5 gólpassz
- 2009–2011 – Corinthians: 69 mérkőzés / 35 gól / 8 gólpassz
- 1994–2011 – brazil válogatott: 99 mérkőzés / 62 gól / 32 gólpassz.
- 1996-os brazil olimpiai válogatott: 6 mérkőzés / 5 gól / 1 gólpassz
Összesen: 696 mérkőzés / 505 gól / 133 gólpassz
A Fenomén ezen felül 156 győztes gólt és 32 mesterhármast jegyzett karrierje során.
