Gergő

1438 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.

Egytől egyig: Real Madrid – Manchester City (1-1)

Egy nagyon izgalmas, taktikailag roppant érdekes és remek párharcokat hozó mérkőzésen játszott 1-1-es döntetlent a csapat a Bajnokok Ligája elődöntőjének 1. mérkőzésén. Lássuk szerkesztőségünk szubjektív értékelését!

Csapatok teljesítménye

Real Madrid (olvasói pontszám: 7,9)

Real Madrid (olvasói pontszám: 7,9)
8 10 0 1
Szerencsére nem pusztította el a Real Madridot a manchesteri filozófia. Egy lesajnált csapathoz képest nem is rossz eredmény ez, ugye Wayne? A csapat ismét BL-módba kapcsolt, 100%-os volt a koncentráció és a megbeszélt taktika végrehajtása is. Az első félórában volt ugyan egy 73-27%-os labdabirtoklási mutató, de sokra nem ment vele a City, főleg, mert ekkor jött Vini bombája. De erről majd később. A második félidőben aztán felülkerekedtek a srácok az angolokon, bíztam benne, hogy meglesz a második gól is, helyette jött az egyenlítés. Gond egy szál se, az egész csapatot dicséret illeti.

8/10
Szerkesztői pontszám

Manchester City (olvasói pontszám: 7)

Manchester City (olvasói pontszám: 7)
7 10 0 1
Az elején ugyan sokat birtokolták a labdát, volt is egy-két helyzetecskéjük, de ennyi. Korábbi összecsapásokhoz hasonlóan most is az volt az érzésem, hogy Guardiola megint túlgondolja. Tény, hogy milliméterre pontosan ki van számolva ez a csapat és elképesztő tempót tudnak diktálni, csak aztán, mikor nem jön, aminek jönnie kellene, akkor megáll a gépezet. Mindenesetre nem túlzás kijelenteni, hogy Európa jelenlegi két legjobb csapata küzdött meg egymással.

7/10
Szerkesztői pontszám

Játékosok teljesítménye

MOTM: Vini Jr. (olvasói pontszám: 9)

MOTM: Vini Jr. (olvasói pontszám: 9)
9 10 0 1
Ez a srác elképesztő. Folyamatosan kiemelkedően teljesít, Cristiano Ronaldo óta ő az első játékos, aki 10 egymást követő BL-meccsen is szerepet vállal egy gólban. Óriási csatát vívott Walkerrel, nagyon szórakoztató volt nézni. A gólja pedig, hát hogy beverte?! Ez volt egyébként az első tizenhatoson kívülről gólja a Bajnokok Ligájában. Néha úgy érzem, sokan nem értékelik őt eléggé, és azt a tényt, hogy végigkövethetjük a fejlődését. Nálam abszolút top3 jelenleg.

9/10
Szerkesztői pontszám

Thibaut Courtois (olvasói pontszám: 8,4)

Thibaut Courtois (olvasói pontszám: 8,4)
8 10 0 1
Tibónak volt több kisebb és nagyobb, illetve a második félidőben egy hatalmas védése is, amikor De Bruyne közeli lövését fogta. Levegőben magabiztos volt, a gólról meg nem tehetett, nagyon jól eltalálta a labdát honfitársa.

Dani Carvajal (olvasói pontszám: 7,6)

Dani Carvajal (olvasói pontszám: 7,6)
8 10 0 1
Dani újra hozta a régi BL-formáját. Végig összeszedett volt. Elképesztően nagyot küzdött Grealish-sel, de szerencsére mindig tudta, hol a határ. Aztán sarokkal majdnem sikerült egy gólpasszt is kiosztania Benzemának.

Toni Rüdiger (olvasói pontszám: 8,7)

Toni Rüdiger (olvasói pontszám: 8,7)
9 10 0 1
Mindent elmond a teljesítményéről, hogy Haalaand mindössze 21-szer ért labdához, miközben például Courtois 43-szor. Rüdiger folyamatosan ott volt a norvég csatár nyakán, végig keményen és okosan játszott. Nagy kérdés, hogy visszatér-e Militao a helyére a visszavágón.

David Alaba (olvasói pontszám: 8,5)

David Alaba (olvasói pontszám: 8,5)
9 10 0 1
Remekül működött Rüdigerrel a párosuk és a támadásokat is ismét jól építgette, emellett volt egy nagyon fontos becsúszó blokkja a második félidőben Haaland lövésénél.
Remekül működött Rüdigerrel a párosuk és a támadásokat is ismét jól építgette, emellett volt egy nagyon fontos becsúszó blokkja a második félidőben Haaland lövésénél.
9/10
Szerkesztői pontszám

Eduardo Camavinga (olvasói pontszám: 8,5)

Eduardo Camavinga (olvasói pontszám: 8,5)
9 10 0 1
Ismét egy világklasszis teljesítmény balhátvédként. Csak néhány adat: ő nyerte meg a legtöbb párharcot (9), ő szerelt a legtöbbször (5) és ellene szabálytalankodtak a legtöbbet is (4). Nem egy szokványos balbekk, nem egy szokványos meccs. Előrefelé nagyon sokszor lépett be a pálya közepére, így máris középpályásként funkcionált. Ja, és az a labdakihozatal Modrićcsal, aminek a végén jött Vini gólja. Egyetlen dolog árnyalja Cama meccsét, az a fránya eladott labdája a City egyenlítő gólja előtt.

Toni Kroos (olvasói pontszám: 7,6)

Toni Kroos (olvasói pontszám: 7,6)
8 10 0 1
Sokan meg voltak ijedve, hogy mi lesz, ha Kroos és Modric már megint egyszerre lesz a pályán, ráadásul a német védekező középpályásként fog szerepelni. Én épp, hogy nélkülük nem látom még ezt a csapatot, főleg nem egy ilyen meccsen. Kroos tanárian játszott, jól olvasta a játékot, jól segítette ki a szélső védőket, okosan építgette a támadásokat.

Luka Modrić (olvasói pontszám: 7,8)

Luka Modrić (olvasói pontszám: 7,8)
8 10 0 1
Az a külsős pörgetés Camavingának Vini gólja előtt, nincsenek rá szavak. Aztán nagyon sokat melózott a horvát is, és bár nem volt annyira kiugró a teljesítménye, mint szokott, többször a letámadásoknál is voltak elcsúszások, de ezt írjuk az “egy hét alatt felépülök az egy hónapos sérülésből” számlájára.

Fede Valverde (olvasói pontszám: 6,7)

Fede Valverde (olvasói pontszám: 6,7)
7 10 0 1
Az összes párharcát megnyerte – a földön és a levegőben egyaránt. Aztán volt egy jó kis szólója is, amikor Akanjit ültette be a hintába, de aztán nem talált csapattársat a tizenhatoson belül. Összeszedett teljesítmény volt, remélem a visszavágón beakad már végre egy Fede-bomba.

Rodrygo (olvasói pontszám: 7,5)

Rodrygo (olvasói pontszám: 7,5)
8 10 0 1
Rengeteg meló, főleg védekezésben, előrefelé pedig sok okos megoldás, ügyes cselek, szóval kamatoztatta a futballintelligenciáját. Ha az a passz meg egy kicsit rövidebb Karimnak…
Rengeteg meló, főleg védekezésben, előrefelé pedig sok okos megoldás, ügyes cselek, szóval kamatoztatta a futballintelligenciáját. Ha az a passz meg egy kicsit rövidebb Karimnak…
8/10
Szerkesztői pontszám

Karim Benzema (olvasói pontszám: 6)

Karim Benzema (olvasói pontszám: 6)
6 10 0 1
Talán ez volt a legrosszabb meccse a szezonban. Sokat volt játékban, azzal nem is volt gond, de rossz megoldásokat választott a tizenhatosnál és nem is mindig érezte, hogyan is kéne lezárni a területet Stones és Rodri között. A végén azért volt egy szép fejese, amit Ederson védett. A visszavágón jöhet az aranylabdás Benzema.

6/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Aurélien Tchouaméni (olvasói pontszám: 7,2)

Aurélien Tchouaméni (olvasói pontszám: 7,2)
7 10 0 1
Jól szállt be a francia fal, hozott egy kis frissességet a középpályára. Aztán tüzelt is egy nagyot a végén, résen kellett lennie Edersonnak.
Jól szállt be a francia fal, hozott egy kis frissességet a középpályára. Aztán tüzelt is egy nagyot a végén, résen kellett lennie Edersonnak.
7/10
szerkesztői Pontszám

Marco Asensio és Nacho nem töltött túl sok időt a pályán, ezért nem kapnak értékelést.

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 8)

Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 8)
8 10 0 1
Carlo megint összerakta ezt. Igaz, elmondta már párszor, hogy ezt a keretet nem nehéz irányítani és motiválni. Jól működött, amit kitalált, tetszett a kezdő is és most teljesen érthetők voltak a kései cserék is. Még arra a maradék két (?) döntőre remélem, kitalál valamit. Mindenesetre öröm nézni a csapat könnyedségét az ilyenfajta meccseken is. Nincs feszengés, csak foci. Imádom nézni azt a káoszt, amiben a csapat annyira komfortosan mozog.

Luka Modric
Tovább

A Manchester City elleni keret

22 játékost nevezett Ancelotti a holnapi BL-meccsre.

A keret

Kapusok: Courtois, Lunin, Luis López
Védők: Carvajal, Alaba, Vallejo, Nacho, Odriozola, Lucas V., Rüdiger
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Tchouameni, Ceballos
Támadók: Hazard, Benzema, Asensio, Vini Jr., Rodrygo, Mariano

Kimaradt: Mendy sérülés, Militão pedig eltiltás miatt.

Real Madrid – Manchester City

Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu)
Időpont: 2023. 05. 09. (kedd), 21:00
TV: M4 Sport

Bajnokok Ligája elődöntő – 1. mérkőzés
Toni Kroos
Tovább

Kroos: Vini az a játékos, aki miatt érdemes nézni a focit

Carlo Ancelotti mellett a német játékos nyilatkozott a holnapi BL-meccs előtt. Toni a mérkőzés melleett beszélt Viniről, Guardiola csapatairól, kitért a sűrű menetrendre és az egyre több klubvásárlásra is.

A mérkőzés

“Három kulcstényezője lesz a találkozónak: jól kell játszanunk, gólokat kell szereznünk és jól kell védekeznünk. Egy ilyen ellenféllel szemben, akik meccsenként 3-4 gólt szereznek, csak így tudsz eredményes lenni.”

“Hazai közönség előtt játszunk, és megvan a tervünk, hogyan fogunk támadni és gólokat szerezni. Már rengeteg ehhez hasonló meccset játszottunk, bízom a tapasztalatunkban, tudjuk, mire kell figyelni az ilyen összecsapásokon. Reméljük, minden jól megy majd.”

Vini Jr.

“Fontos tisztában lenni azzal, hogy Vini még mindig rendkívül fiatal. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem élt még át ezer hasonló szituációt a futballpályán.”

“Ő az a  játékos, aki a különbséget jelenti számunkra az mostani szezonban. 22 éves, nem normális, hogy az egész szezon alatt ilyen jól játsszon valaki. Ráadásul sohasem sérült.”

“Ha megkérdeznénk a védőket, akik találkoztak már Vinivel, akkor azt mondanák, hogy nagyon nehéz vele, mert folyamatosan keresi az egy-az-egy elleni szituációkat. Sokat segít a csapatnak a kvalitásaival. De mivel még fiatal, van mit tanulnia. Amikor nyugodt és összeszedett, akkor mindig elképesztően teljesít. Ha kibillen ebből, ami néha teljesen normális, mert sokat provokálják és a játékvezetők sem mindig segítik őt, akkor más a helyzet.”

“El kell fogadnia, hogy ezzel együtt kell élnie a következő 15 évben, meg kell tanulnia nyugodtnak maradnia és nem hagyni, hogy kizökkentsék. Ettől függetlenül jobban is védhetnék őt a bírók, mert sokszor van az, hogy már csak az ő reakciójára reagálnak, de arra nem, ami azt korábban kiváltotta. Vini pontosan az a játékos, aki miatt érdemes focit nézni, egyedül az ellenfelek nem nézik őt szívesen.”

Kemény menetrend

“Jól vagyunk. Sohasem keresek kifogásokat, ha valami rosszul sül el, nem fogom a fáradtságra. Néha jobban érzed magad, néha rosszabbul, ettől függetlenül az erőnk megvan. Nem leszünk fáradtak, mivel ez a Bajnokok Ligája elődöntője. Egyszerűen nem lehetsz fáradt.”

“De azért van még min javítani, mert nem ideális az, hogy háromnaponta meccset játszunk. Ebben azonban nem kapunk segítséget semmi itt, sem máshol, szóval meg kell próbálnunk a legjobbunkat hozni. Nincsenek kifogások.”

Ezt a ziccert ne hagyd ki! Az akció május 9. éjfélig tart.

“Már évekkel ezelőtt meghozták a döntést, ez nem most kezdődött. Igaz, hogy egy kicsit más a mostani szezon a vb miatt, de ez akkor sem egy aktuális probléma, mert már évek óra mondogatom, hogy túl sok a meccs. Persze, senki sem akar megszüntetni egy versenysorozatot sem, mert akkor kevesebb lenne a bevétel. De meg sem kérdezik a játékosokat, hogy tetszik-e ez nekik így vagy sem.”

Rooney nyilatkozata

“Egy éve ugyanezt hallottuk. Talán senki sem számított arra, hogy bejutunk a döntőbe és meg is nyerjük azt. Aztán mégis megtettük. Rooney-t mindig is kedveltem. De tavaly sokan mások is mondták ugyanezt, de ez nincs ránk hatással. Nem is motivál minket, mert nem is tudnánk már ennél motiváltabbak lenni.”

A City a legkeményebb ellenfél?

“Ezt nem tudom megmondani. Szerencsére sok meccset játszottunk már a BL kieséses szakaszában. Nem tudod megmondani, melyik ellenfél volt a legkellemetlenebb. De a Guardiola féle Cityt nem könnyű legyőzni.”

“Nem tudom, hogy motiváltabbak lesznek-e, mint tavaly. Az nyilvánvaló, hogy meg akarják nyerni a Bajnokok Ligáját, a legtöbb játékosuknak ez még nem sikerült. Szinte lehetetlen ennél motiváltabbnak lenni.”

Guardiola csapatai

“Pep csapatai mindig megpróbálják játszani a futballt. Ismerjük a filozófiáját, minden csapatán láthatod ezt. Mindig próbálnak valamit javítani, néha egy igazolással, mint például Haaland, aki egy más típusú játékos, mint akik korábban csatárt játszottak Guardiolánál. 51 gólt szerzett a mostani szezonban, ez pedig nem egy rossz szám. Egy nagyon erős Cityre számítunk.”

Posztja a középpályán

“Jól érzem magam védekező középpályásként is. A 8-as pozícióban magasabban tudsz játszani, ha pedig párharcot veszítesz, akkor vannak még mögötted társak. Ha a 6-os poszton játszol, akkor közelebb vagy a kapudhoz, és sokkal felelősségteljesebben kell belemenned a párharcokba, többet kell védekezned. Viszont ez csak akkor igaz, ha nincs nálunk a labda, mert amikor nálunk van, akkor nincs különbség a két poszt között. Mindig a saját játékomat játszom.”

“Mindkét poszton jól érzem magam, csak apró dolgokban vannak eltérések. Néha az a legjobb védekezés, ha nálad van a labda. Néha meg vannak meccsek, amikor olyan csapatok ellen játszuk, akik szeretik birtokolni a labdát, és ilyenkor mi a labda mögött védekezünk. De erről jobb megkérdezni a mestert. Én úgy érzem, mindkét poszton jó teljesítményre vagyok képes.”

Szerződéshosszabbítás

“Csak magamról tudok beszélni, mert nem én vagyok az elnök, hogy más játékosokról nyilatkozzak. Hetekkel ezelőtt azt mondtam, hogy minden jól halad. Nem az én dolgom, hogy hivatalos dolgokat csináljak. Ez a klub feladata. De minden jól halad. Többet nem kell erről beszélnem a klubbal, mert minden tiszta.”

“Nem láttam őt eleget játszani, hogy véleményt tudjak alkotni róla, mivel nem néztem sok Dortmund meccset. De ha ideigazol, akkor majd megnézem őt közelebbről.”

Kroos arra a kérdésre, hogy mit gondol Jude Bellinghamről.

A modern foci

“Úgy gondolom, hozzá kell szoknunk ehhez, mert nem igazán fog változni. Elképesztően sok pénz van a futballban, ami egy pozitív dolog. Amit én látok, azok a hatalmas különbségek. Nincs semmi bajom a más országból érkező tulajdonosokkal, mert mindig az a lényeg, hogy mit kezdesz azzal a rendeget pénzzel.”

“Ha azért veszel egy csapatot, hogy legyen mivel játszanod, az nem egy jó dolog. De ha azért veszel egy klubot, hogy jobbá tedd, akkor az jót tesz a labdarúgásnak is. Akadémiákat nyitni a fiataloknak szintén jó dolog. Mindig két módon lehet szemlélni a dolgokat és mindig kétféle példát tudsz mutatni.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Tavaly 5 gólt kaptunk és 6-ot rúgtunk, ezt most is aláírnám

Holnap este jön a Bajnokok Ligája elődöntőjének első találkozója a Manchester City ellen. Ancelotti ennek örömére meg is tartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, melyen kitért Haalandra, a tavalyi összecsapásra és Modricra.

A mérkőzés

“Holnapra az a tervünk, hogy egy kiegyensúlyozott mérkőzést játszunk. Ki szeretnénk hozni magunkból fizikálisan, technikailag és motivációügyileg is a maximumot. Közben azt is fejben tartjuk, hogy a visszavágó lesz a mindent eldöntő mérkőzés. Szeretnénk egy kisebb előnyre szert tenni, meglátjuk, hogy ez sikerül-e.”

“Ez az előny pozitív eredményt jelentene számunkra. Emellett azt is jelentené, hogy a csapat jól érezte magát a 90 perc alatt és nem is szenvedtünk annyit. De ez nem csak az eredményről szól. Ha jól érzed magad a mérkőzésen, akkor képes problémákat okozni az ellenfelednek és képes vagy megoldani is a problémákat. Pontosan ezt fogjuk megpróbálni holnap. Egy olyan mérkőzés lesz ez, ami mindenkitől hatalmas erőfeszítést kíván, de egy elődöntőben ez teljesen normális.”

Tavalyi emlékek

“Úgy gondolom, hogy elértük a tavalyi szintünket. A fizikai állapotot viszont nehéz összehasonlítani az egy évvel ezelőttivel. Csak a motivációnk és a szenvedélyünk számít most. A Király-kupa megnyerése extra motivációt ad nekünk.”

Ezt a ziccert ne hagyd ki! Az akció május 9. éjfélig tart.

Guardiola stílusváltása

“Sokkal kiforrottabb csapat a City a tavalyikhoz képest. Akkor is volt egy veszélyes támadójuk Gabriel Jesús személyében, de Haaland teljesen más karakter. A City nem változtatta meg a stílusát, talán egy kicsit célratörőbben fociznak, és többször alkalmazzák a hosszú indításokat.

“De ez is azért van, mert egy másfajta csatár játszik náluk elöl. Aztán ott van mögötte De Bruyne is, és sok meccsen láthattuk, hogy egy hosszú indítás utáni lecsorgó labdából alakítottak ki veszélyt. Ezek mind extra lehetőségek, de ettől még nem változott meg a stílusuk. Egy nagyon jól szervezett csapat, akik jól bánnak a labdával.”

Erling Haaland

“Egy elképesztően veszélyes játékos, már többször is bizonyította, mire képes. Főleg a gólszerzésben. Nagy veszély jelent, de nem szabad csak róla beszélni, mert  a csapat teljesít nagyon jól: védekezésben és támadásban egyaránt.”

“Nem az a célunk, hogy megállítsuk Haalandot, hanem az, hogy megállítsunk egy megállíthatatlannak tűnő csapatot. Mindenünk megvan ahhoz, hogy versenyképesek legyünk.”

A szurkolók

“A madridistáknak a tavalyi BL azért volt más, mert 4 év nyeretlenség után tudtuk újra megnyerni. Most pedig címvédőként érkezünk meg az elődöntőbe, csak ez változott. A szurkolók mindig azt remélik, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját.”

Luka Modrić

“Nincsenek már gondjai, jól van, úgyhogy játszani is fog. Kik fognak még játszani a középpályán? Modrić és még néhány játékos.”

Camavinga

“Camavinga néha pozíciót vált, ez attól függ, hogy nála van-e a labda vagy nincs. Néha középen játszik, néha pedig a csapatrészek közé mozog be. Amikor balhátvédként szerepel, akkor nem az a dolga, hogy minél magasabban játsszon, mivel azon az oldalon ott van Vini, aki ezt tökéletesen megoldja. Camavinga csak akkor balhátvéd, amikor nincs nálunk a labda.”

Megterhelő menetrend

“Nem a fizikai állapot lesz a legfontosabb holnap. Volt időnk pihenni, és nyilvánvaló, hogy Valverde fáradtsága teljesen más, mint az enyém.”

“Bátorságot, erőt és tapasztalatot kell kivinnünk a pályára. Ehhez pedig hozzájön a játékosok újabb győzelem iránti vágya.”

Segíteni a fiatalokat

“Igyekszem játékpercekkel segíteni őket, így tudnak önbizalmat szerezni. Azt kell mondjam, hogy eléggé élnek is a lehetőségekkel. Ez egy nagyon fontos aspektus a klub jövőjét tekintve. Vini, Valverde, Camavinga és Rodrygo elmúlt két évben látott fejlődése még izgalmasabbá teszi a jövőt.”

Támadás vagy védekezés

“Ha jól védekezel, akkor a legrosszabb esetben is döntetlent érsz el. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarunk támadni, mert minden képességünk megvan a támadáshoz. Ne felejtsük el azonban, hogy a tavalyi évben két meccsen öt gólt kaptunk és hatot rúgtunk. Ezt most is aláírnám.”

Inter – Milan

“Volt szerencsém milánói derbit játszani a Bajnokok Ligájában 2003-ban. Elég szép emlékeim vannak arról. Hatalmas a nyomás az ilyen találkozókon. Technikai és taktikai szempontból is egy kiegyenlített meccsre számítok, pont ahogy a miénknél is.”

Ancelotti trófeák

Csak Miguel Muñoz (14) és Zinédine Zidane (11) nyert Carlo Ancelottinál (10) több trófeát a Real Madrid edzőjeként.

Modric új szerződés

Luka Modrić hamarosan aláírja az új, 2024 júniusáig szóló szerződését. A dokumentumok már elő vannak készítve és csak az aláírás hiányzik róluk.

Ancelotti folytatás

A Real Madrid vezetősége biztos abban, hogy Carlo Ancelottinak kell maradnia az edzőnek a következő szezonban is.

Lunin távozás

Andry Lunin minden bizonnyal elhagyja nyáron a Real Madridot, így a klubnak majd új másodikszámú kapus után kell néznie.

Claude Makélélé
Tovább

Makélélé: A Citynek jó esélyei vannak, de én még mindig a Real Madridnak szurkolok

A Real Madrid korábbi középpályása egy interjúban beszélt a Manchester City elleni BL-meccsről, Camavingáról és Viníciusról is.

Camavinga és az adaptálódás

“Camavinga azon a poszton játszik, ahol korábban én is. Egy fantasztikus játékos, technikás és nagyon gyors. Elképesztő, milyen sokat tanult az elmúlt két évben. Megmondom őszintén, meglepett, hogy ilyen gyorsan felvette a Real Madrid ritmusát, mivel a világ legnagyobb klubjáról beszélünk és nem könnyű beilleszkedni. Úgy gondolom, hogy nagy jövő áll még Camavinga előtt.”

“Vinícius Jr. egy csodálatos játékos. A világ összes csapata boldog lenne, ha lenne egy ilyen játékosa. Lenyűgöző, tényleg. A cselei, a gólpasszai, a góljai. A gyorsaságáról nem is beszélve.”

– Makélélé Viniről

A közelgő BL-elődöntő

“A holnap meccs? Úgy látom, a Manchester City megtanulta, hogyan kell játszani a Bajnokok Ligájában. Vannak meccsek, amikor szenvedned kell. Éppen ezért a City-nek jó esélyei vannak, de én még mindig a Real Madrid szurkolója vagyok. Számomra ez a világ legjobb klubja.”

Hazard vissszavonulás

Eden Hazard komolyan fontolóra vette, hogy 2024-ben visszavonul. A belga játékosnak jövő nyáron jár le a szerződése a Real Madridnál.