Gy. András

8945 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Real Madrid
Tovább

Vannak még a Real Madridban galaktikusok? És kellenek egyáltalán?

A The Athletic újságírója kereste a választ a fenti kérdésekre.

Volt idő, amikor a semleges szurkolók nehezen találtak utat a Real Madridhoz. A Bernabéu fényeihez és a csodálatos habfehér szereléshez kapcsolódó csillogást némileg elhalványította a csapatépítéshez való hozzáállásuk.

A 21. század első időszakában a Real Madrid sorozatosan döntötte meg az átigazolási rekordokat. 2000-ben leigazolták Luis Figót, 2001-ben Zinédine Zidane-t, 2009-ben Kakát, Cristiano Ronaldót, 2013-ban Gareth Bale-t. És akkor még nem is említettük Ronaldót 2002-ből vagy Beckhamet 2003-ból, amikor a galaktikus kultúra kezdett komollyá válni, a Real Madrid pedig kezdett alulteljesíteni.

Most viszont teljesen megdöbbentő, hogy ha ránézünk minden idők legdrágább átigazolásainak top 10-es listájára, sehol nem találjuk a Real Madridot. A Barcelona háromszor szerepel, a PSG és a Chelsea kétszer, a Manchester United, a Manchester City és az Atlético Madrid pedig egyszer-egyszer. Magától értetődik a kérdés: A Real Madridban tulajdonképpen vannak egyáltalán galaktikusok?

Jó vitatéma lehet az, hogy meghatározzuk a galaktikus futballista fogalmát, de az biztos, hogy nem annyiról van szó, hogy valaki kiváló játékos legyen. Claude Makelele például nem igazán volt galaktikus szerény státusza és a csapatban betöltött funkcionális szerepe miatt. Raúl González vélhetően az volt, annak ellenére, hogy a klub utánpótlásából érkezett, nem pedig csillogó igazolásként.

De a Real Madridban jelenleg valószínűleg nincsenek galaktikusok, legalább is nem a jelenség eredeti értelmezése szerint. A keretük jól elkülöníthető részekre osztható, amelyek mindegyike logikára, intelligenciára, türelemre utal, ahelyett, hogy csak nagy nevekre költenék a pénzt.

Az első szekcióba a saját nevelésű játékosok tartoznak. Egyikük sem tartozik a Real Madrid legjobbjai közé, de ha a klub egykori politikája a „Zidane-ok és Pavónok” volt, akkor most inkább utóbbiak azok, akik nagyobb hangsúlyt kapnak. A 33 éves Nacho, a 31 éves Lucas Vázquez megjárták az utánpótlásbázist, és bár nem mindig kezdenek, de egyfajta állandóságot nyújtanak.

Dani Carvajal is beleillik ebbe a kategóriába, és bár ő egy időre a Bayer Leverkusen játékosa lett, ő is az utánpótlásból érkezett. Mariano Diaz is eltöltött egy évet a Lyonban, de a Real C és B csapatában is megfordult, mielőtt az első csapathoz került.

A második szekció a Dél-Amerikából érkező játékosoké. Más európai klubok kevesebb szerencsével nyúlnak a latinamerikai játékosok felé, az angol klubok például már kifejezetten európai tapasztalattal is rendelkező játékosokat keresnek. De a Real Madrid nagyon okosan igazolta le Vini Júniort, Fede Valverdét és Rodrygót.

Rodrygo
Rodrygo (forrás: realmadrid.com)

Egyikükről sem mondhatnánk, hogy ismeretlenek voltak – manapság minden ígéretes játékos körül hatalmas a felhajtás – de mindannyian remekül beilleszkedtek és a klub tavalyi európai menetelésében fontos szerepet vállaltak. A középhátvéd Éder Militão más tészta, ő eltöltött egy idényt a Portóban, mielőtt egy nagyobb összeg fejében érkezett meg Madridba. De ő sem galaktikus.

A harmadik szekció azoké, akik nagy pénzért cserébe érkeztek, de fiatalon, így hosszú időre jelenthetnek megoldást. Ilyen Eduardo Camavinga és Aurélien Tchouaméni, 30 és 80 millió font fejében igazolva. Azonban ők a jövő nagy sztárjai, kellően fiatalok ahhoz, hogy pontosan olyan középpályássá válhassanak, mint amilyenre a Real Madridnak szüksége van. Dani Ceballos és Marco Asensio, akik jóval kevesebb összeg fejében érkeztek, szintén ide tartoznak.

A negyedik szekció a két ingyen érkezőé. A minőségi középső védők leigazolása egy időben a Real Madrid vakfoltja volt, de most már nem csak hogy jó védőket igazolnak, de ingyen szerzik meg őket. David Alaba és Antonio Rüdiger mindketten 30 esztendősen érkeztek meg, előbbi a Bayerntől, utóbbi a Chelsea-től, a Real pedig megtanulta, hogy nem szabad nagy pénzeket kifizetni az ennyi idős játékosokért.

Az ötödik szekció a világklasszisoké, akik már évek óta jelen vannak a klubnál. Karim Benzema, a legutóbbi Aranylabda győztese már 14 éve van a klubnál, ami elképesztő szám, figyelembe véve a klub korábbi átigazolási politikáját. A rendkívül tehetséges Benzema az elmúlt években ragyogott, különösen Cristiano Ronaldo távozása óta, más szóval egy galaktikus távozása nyitotta meg a lehetőségét annak, hogy megcsillogtassa a benne rejlő potenciált.

Toni Kroos
Toni Kroos (forrás: realmadrid.com)

A másik aranylabdás, Luka Modrić és Toni Kroos is hasonlóak. Modrić kiemelkedő játékos volt az angol bajnokságban, amikor 2012-ben csatlakozott a csapathoz, Kroos pedig remekül teljesített a világbajnok német válogatottban, mielőtt 2014-ben leigazolták. De ahogy Benzema esetében, náluk is a hosszú távú jelenlét és a Real Madrid módszereinek mély ismerete az, ami meghatározza a státuszukat, nem pedig az érkezésük kapcsán szerzett hírnév vagy az átigazolás összege. Mindannyian inkább csendesen dolgozó profiknak tűnnek, mint egyénieskedő szupersztároknak.

Így már nem sokan maradnak azok közül, akik kezdőként pályára léptek a bajnokságban ebben az idényben a Real Madrid színeiben. Nagy biztonsággal mondhatjuk, hogy sem Andriy Lunin, sem pedig Ferland Mendy nem galaktikus.

A legesélyesebb jelölt az igazi galaktikus címre talán a belga kapus, Thibaut Courtois. Ő nem az utánpótlásból érkezett, nem is fiatalon egy másik ligából. Ő egy világklasszis játékosként, 26 évesen került a Madridba egy jelentős összeg fejében, azóta pedig számos alkalommal alkotott kiemelkedő egyéni teljesítményt, amivel hozzásegítette a klubot trófeák megnyeréséhez. Ezek közül a legemlékezetesebb talán az előző idény Liverpool elleni BL-döntője volt. De egy kapus lehet galaktikus?

Így pedig egyetlen ember maradt már csak. Egy játékos, aki megkérdőjelezhetetlenül galaktikus. Minden idők 11. legdrágább igazolása, aki 28 évesen érkezett Európa egyik legnagyobb klubjától, ahol legenda státuszban volt.

Ő pedig nem más, mint Eden Hazard, egy támadó, aki sajnálatos módon mindössze négy gólig jutott a klubnál töltött négy idénye alatt. Semmi nem szimbolizálhatja jobban a csapat anti-galaktikus szellemét, mint az, hogy a legnyilvánvalóbb galaktikusuk egy felejthető figurává vált.

De érdemes figyelembe venni az edző személyét is. Carlo Ancelotti egyrészt a tökéletes szupersztár edző, egy európai kupaspecialista, aki minden nagy európai bajnokságban dolgozott már elit kluboknál. Persze ha megnézzük a Real Madrid előtti munkáit, láthatjuk, hogy a Bayern Münchentől kirúgták, mivel a játékosok úgy gondolták, hogy a módszerei idejétmúltak, a Napolinál nem lett sikeres, legutóbb pedig 10. helyen végzett az Evertonnal.

Meglátjuk, hogy a Real Madrid meddig marad ilyen. A pletykák persze folyamatosan érkeznek Salah, Mbappé vagy Haaland érkezéséről, akik mindannyian galaktikusok lennének.

De egy győztes csapatot építeni nem arról szól, hogy igazoljunk jó játékosokat. Arról is szól, hogy legyen egy meghatározott kultúra, családias hangulat a játékosok között, és pontosan olyanná formáld őket, amilyenné szeretnéd. Ez gyakran üti a galaktikus kultúrát a pályán, és sokkal több elismeréssel is jár a semlegesek részéről.

Ferran Olivella

A Real Madrid hivatalos közleményben búcsúzott az FC Barcelona és a spanyol futball korábbi kiválóságától, Ferran Olivellától. A legendás játékos is tagja volt az 1964-es Eb-győztes spanyol válogatottnak. Olivella 86 esztendős korában hunyt el.

Lengyel játékvezető

A lengyel Szymon Marciniak lesz a Manchester City – Real Madrid BL-elődöntő visszavágójának játékvezetője. A lengyel sípmester hatodik alkalommal fúj majd a Real Madrid meccsén.

Fede Valverde és Florentino Pérez
Tovább

Valverde lejátszotta 200. mérkőzését a Real Madridban

Az uruguayi játékos ötödik madridi idényében, a Getafe ellen lejátszott spanyol bajnokin érte el ezt a számot.

Fede Valverde a Getafe elleni, Santiago Bernabéu Stadionban lejátszott spanyol bajnoki mérkőzésen újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen ez volt az uruguayi 200. mérkőzése a Real Madrid mezében. A játékost Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke ajándékozta meg egy erre az alkalomra készült különleges mezzel. A középpályás az első csapatnál eltöltött ötödik idényében érte el ezt a számot, miközben 1 BL-címet, 2 klubvilágbajnoki címet, 1 UEFA-szuperkupát, 2 spanyol bajnoki címet, 1 Király-kupát és 2 Spanyol Szuperkupát nyert meg a csapattal.

play-rounded-fill

Valverde 200 mérkőzése a következőkből áll össze: LaLiga (135), Bajnokok Ligája (38), Király-kupa (17), Spanyol Szuperkupa (7), klubvilágbajnokság (2), UEFA-szuperkupa (1). Ebben az idényben Fede megdöntötte saját rekordját, ami az egy idényen belüli pályára lépéseket jelenti, hiszen 52 meccsen kapott szerepet. A kapu előtt is ebben az idényben volt a legpontosabb, hiszen 12 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, emellett pedig 5 gólpasszt is kiosztott.

Csak így tovább, Fede!

Díszsorfal a Real Madridnak
Tovább

Gyászszünet, trófeabemutató és sorfal a Bernabéuban

A Manchester City elleni BL-elődöntő két mérkőzése közé beékelődött Getafe elleni spanyol bajnoki találkozó előtt három eseményre is sor került a Santiago Bernabéu Stadionban, nézzük, mik voltak ezek.

Díszsorfal a friss kupagyőztesnek

Mint ismeretes, a Real Madrid múlt héten szombaton lejátszotta a Király-kupa aktuális kiírásának döntőjét az Osasuna ellen, ahol Rodrygo duplájának köszönhetően 2-1-es győzelmet aratott. Mivel a Getafe elleni bajnoki volt az első hivatalos meccse a Real Madridnak a döntő óta hazai sorozatban, így a madridi kiscsapat játékosai a hagyományoknak megfelelően díszsorfallal köszöntötték a pályára lépőket.

play-rounded-fill

A kupa bemutatása

A Sevillában lejátszott döntőt követően a csapat hazatért a trófeával, amelyet ezen az estén mutatott be a hazai szurkolóseregnek, megköszönve a kupában nyújtott támogatást.

play-rounded-fill

Egyperces gyászszünet

A Real Madrid stadionjában ismét egyperces gyászszünetre került sor, amely során ezúttal Arsenio Iglesias, korábbi legendás spanyol játékos és edző előtt tisztelegtek a jelenlévők. Iglesias az 1995/1996-os idény során irányította a Real Madrid első csapatát. A Deportivo La Coruña együttesével Király-kupát nyert szakembert hatalmas tisztelet övezte egész Spanyolországban. Arsenio Iglesias 2023. május 5-én, 92 esztendős korában hunyt el.

play-rounded-fill

Asensio
Tovább

Asensio: Mindig megpróbálom megragadni a lehetőséget

A játékosok közül a mérkőzés egyetlen góljának szerzője, Asensio, továbbá Nacho állt az újságírók rendelkezésére a Getafe elleni győztes bajnoki után.

Asensio

„Megpróbálom megragadni a lehetőséget, amit az edzőtől kapok. Örülök, hogy sikerült egalizálnom a gólok tekintetében a legjobb idényemet, és hogy megszereztük a győzelmet.”

„Nehéz meccs volt egy különösen védekezésben kemény ellenfél ellen. Nehéz volt áttörni a falat, de miután betaláltunk, feljavultunk, és sikerült megszerezni a győzelmet, ami jól jött a szerdai találkozónk előtt.”

„Tudtuk, hogy nehéz lesz, mivel nagyon kevés területünk volt a soraik között, Hazard-nak és nekem pedig itt kellett megpróbálnunk labdákat szerezni. Gyorsan kellett találnunk egy harmadik embert és pontosan kellett járatnunk a labdát. Az első félidőben szenvedtünk. A másodikra erősebben jöttünk ki, gyorsan járt a labda, sikerült őket kimozdítanunk a helyükről, a területek pedig megnyíltak. Az utolsó 35 percben nagyon jók voltunk.”

„Tudjuk, hogy mennyire jó játékos Toni és Luka. Csak rá kell nézni, hogy mit tesznek a pályán. Velük gördülékenyebb a labdajáratás. Toni nagyszerű labdát adott nekem, én pedig általában nem hibázok fejjel, de ezúttal ez történt. A csapat jól reagált a szurkolóink előtt, ez pedig erőt ad a szerdai meccs előtt.”

Nacho

„Fontos győzelem volt. A Getafe megnehezítette a dolgunkat, mélyen védekeztek, megpróbáltak kontrázni. Az első félidő sokkal nehezebb volt számunkra, a második már jobban sikerült. Asensio gólja a mi javunkra fordította a meccset.”

„Az első félidőben szenvedtünk, kevés volt a mozgás, de javítottunk ezen és több helyzetet is kidolgoztunk. Szerettünk volna három pontot szerezni a szerdai meccs előtt, hogy magabiztosan érkezhessünk oda. A győzelem mindig pozitív. A mai meccsnek semmi köze a szerdaihoz, hiszen a City elleni meccs egy döntő.”

„Volt néhány jó eredményünk világklasszis ellenfelek ellen különböző sorozatokban. Ez magabiztossággal tölt el minket a szerdai összecsapás előtt.”

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Szerdára mindenki bevethető lesz

Az olasz mester a Getafe elleni mérkőzés után is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol ezúttal természetesen a City elleni visszavágó is szóba került.

A meccs

„Már most tudom, hogy milyen csapattal állunk fel szerdán, semmilyen kétség nincs bennem ezzel kapcsolatban. Erős kispad áll rendelkezésemre, olyan játékosokkal, akik képesek az ilyen meccseken beszállni. Tavaly olyan játékosok segítettek minket a BL megnyeréséhez, akik a padról álltak be.”

„Mindig a tűzzel játszol ebben a szakmában. Mit tehetnék? Egy versenyképes, friss keretet neveztem a meccsre, így senki nem vághatja a fejünkhöz, hogy előnyt adtunk egy olyan csapatnak, amely a kiesés ellen harcol. Akik fáradtak voltak, nem játszottak. Jó jel, hogy szerdára mindenki bevethető lesz.”

Naptár

„Guardiola panaszkodott a naptár miatt, mivel az túl sűrű. Az első meccs előtt mi pihentünk kevesebbet, most rajtuk a sor. A naptár nem ideális, ennyi. Mindenkinek túl sok meccset kell lejátszania. Persze jobb lett volna nekik, ha szombaton játszanak, nem pedig vasárnap, ebben igaza van. Nem tudom, hogy mi például miért játszottuk az első meccset kedden, a szerda helyett. Minden edző panaszkodik a naptár miatt, valakinek a jövőben kezdenie kell valamit a témával.”

Bordalás

„Sok szerencsét kívántam neki az idény hátralévő részére. Nagy kihívás előtt állnak, a legjobbakat kívántam neki.”

Camavinga

„Megcsavarodott a bokája, de csak kisebb sérülése van. A bokája stabil, de érez egy kis kellemetlenséget. Semmiség. Hamar felépül. Holnap pihen, mint mindenki más, aki játszott. Szerintem hétfőn gond nélkül dolgozik együtt a többiekkel.”

Hazard és Mendy

„Mindketten jól teljesítettek. Nincsenek meccsben. Mendy-vel úgy terveztük, hogy 45 percet játszik majd. Jól érezte magát, tudta volna folytatni, de én inkább lecseréltem. Hazard-ral szintén ez volt a helyzet, 60 perc egy olyan játékosnak, aki nem játszott túl sokat, elegendő. Ő is kivette a részét a munkából.”

Rüdiger

„Fáradt volt, én pedig pihentettem, hogy szerdára friss legyen. Játszani fog. Nem tudom, hogy mennyit, de játszani fog. Kezdő lesz.”

Az edzői és orvosi stáb dicsérete

„Nagyon magas szintű az orvosi stábunk és az edzői stábunk. Mindannyian kiveszik a részüket a csapat munkájából, emellett persze hihetetlenül komoly és profi játékosaink vannak. Mindenki közreműködésének és erőfeszítésének köszönhetően oldottuk meg a problémákat. Egy nagyon jól szervezett csapatot alkotunk.”

Asensio és Vini Jr.
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Getafe (1-0)

A Real Madrid hazai pályán, egy felforgatott kezdővel, már fél szemmel a Manchester City elleni elődöntő visszavágójára tekintve fogadta a Getafe együttesét a spanyol bajnokság 34. fordulójában. A találkozót Asensio gólja döntötte el, túl sok érdekesség ezen kívül nem történt a meccsen (hacsak a legutóbb begyűjtött kupa bemutatását ide nem értjük), azonban az utolsó percekben Camavingát sérülés miatt le kellett cserélni, ami nem jó hír a sorsdöntő szerdai meccs előtt. (Az első hírek szerint egyébként a játékos bevethető lesz szerdán.)

play-rounded-fill

Alfie Haaland
Tovább

Haaland apja vállalhatatlanul viselkedett a Bernabéuban

Nem érzi magát hibásnak, szerinte a Real Madridnak nem tetszett, hogy társaival megünnepelte De Bruyne gólját.

A Real Madrid – Manchester City BL-elődöntő első mérkőzését követően számos videó látott napvilágot arról, ahogy Erling Haaland édesapja, Alfie Haaland gyúnyos, sértő gesztusokat tesz a blancók drukkerei felé, sőt, spanyol újságírók szerint még étellel is dobálta őket.

Haaland édesapja

Az egyik videón látható, ahogy a Santiago Bernabéu Stadion egyik biztonsági embere megkéri Haaland apját és annak társát, hogy térjenek vissza a VIP-terembe, mindeközben a két érintett továbbra is provokálja a szurkolókat, akik bolondnak nevezték és a fiáról kezdtek el skandálni.

Alfie Haaland azonban nem érezte úgy, hogy bármiben is hibázott volna, néhány órával ezelőtt Twitter oldalán a következőt írta az egyik videóra reagálva: „Ok, a Real Madrid nem örült, hogy megünnepeltük Kevin de Bruyne gólját. Egyébként el kellett mennünk onnan, mert a Real Madrid szurkolói nem örültek az 1-1-nek.”

Gratulálunk.

Karim Benzema
Tovább

Benzema beérte Raúlt a BL-ben, holtversenyben második

A francia a Manchester City elleni meccsen 132. alkalommal lépett pályára a Real Madrid színeiben a Bajnokok Ligájában, amivel a legendás kapitányt, Raúl González Blancót érte be a képzeletbeli dobogó második fokán.

Karim Benzema kezdőként lépett pályára a Manchester City ellen a Santiago Bernabéu Stadionban tegnap este, ezzel pedig egalizálta Raúlt, mint a második legtöbb BL/BEK-szerepléssel rendelkező játékos a klub történetében. Mindketten 132 alkalommal húzták magukra a klub mezét a legrangosabb európai kupasorozatban, őket már csak Iker Casillas előzi meg, aki 152-szer tette ezt meg.

Az aktuális aranylabdás 2009 szeptember 30-án debütált a blancók színeiben a BL-ben, egy Olympique Marseille elleni 3-0-s győzelem alkalmával, azóta 85 győztes meccset tudhat maga mögött. Ez a találkozó egy legendás madridi karrier kezdete volt a BL-ben, ahol öt trófeájával a sorozat egyik legsikeresebb játékosa lett.

play-rounded-fill

Gólok

14 madridi idénye során Benzema 78 alkalommal köszönt be az ellenfeleknek a BL-ben. Ő a Real Madrid második legeredményesebb játékosa a sorozatban, csak a 105 gólos Cristiano Ronaldo előzi meg. A Tizennegyedik felé vezető úton, vagyis abban a sorozatban, ahol a legjobbnak választották, kulcsfontosságú szerepet vállalt a csapat sikerében az egyenes kieséses szakaszban szerzett 10 góljával. Eddig a pillanatig négyszer talált be az idény során, minden gólját a legjobb 16 között és a negyeddöntőkben szerezte.