Gy. András

8945 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Rodrygo
Tovább

Rodrygo: Szeretnék újabb trófeákat nyerni a Real Madriddal

A játékosok közül Kroos, Carvajal, Courtois és a meccs legjobbjának választott Rodrygo válaszoltak a sajtó munkatársainak kérdéseire az Osasuna elleni győztes Király-kupa-döntőt követően.

Rodrygo:

„Ezen a héten arról beszéltünk, hogy a Real Madrid hogyan nem nyerte meg ezt a sorozatot ilyen sokáig. Nekem is ez az egy hiányzott már csak, úgyhogy ez egy rendkívül különleges nap volt számomra a két gólommal. Elégedett vagyok.”

„Ez volt az a trófea, amit szerettem volna megnyerni, mivel ez hiányzott már csak, és 22 évesen elmondhatom, hogy minden lehetséges címet megnyertem már. De szeretnék még sokat nyerni, ezt a kupát is még sokszor a magasba emelni. Ez volt az első, és láttam, hogy milyen különleges, a hangulat már a bemelegítés megkezdésétől kivételes volt.”

„A Cacereño elleni meccs napján imádkoztam Istenhez, mert nagyon nehéz meccsel kezdtünk Cáceresben, egy olyan pályán, amelyen nehéz játszani. Sikerült gólt szereznem akkor, ma pedig le tudtam zárni ezt a sorozatot.”

„Mindig jó úgy kezdeni, hogy már az elején előnybe kerülsz, két perc után gólt szerezni nagy önbizalmat ad. Jól játszottunk. A második félidőt gyengén kezdtük, de aztán megszereztem a második gólt, és meglett a győzelem. Csak ez számít.”

„Mindig elmondom, hogy mennyire szeretek Vinivel játszani, ő egy különleges játékos, mindannyian azt szeretnénk, ha így folytatná.”

„A második gól ünneplését Nachónak ajánlottam, egy srácnak, akit a rákos gyerekekkel foglalkozó Juegaterapia alapítványnál látogattam meg. Elmentem hozzájuk, hogy meglátogassam őket és adjak egy-két ajándékot. Ő kérte, hogy ha gólt szerzek, akkor mutassak I-t az Ignacio miatt, úgyhogy a második gólomat neki ajánlottam.”

Toni Kroos
Toni Kroos (forrás: realmadrid.com)

Kroos:

„Ez a trófea hiányzott még a gyűjteményemből, és nagyon fontos volt számomra, mivel szerettem volna tényleg mindent megnyerni a Madriddal. Ma ez sikerült, hihetetlenül boldog vagyok. Most itt az ünneplés ideje.”

„Sosem könnyű megnyerni a döntőket. Ezt ma is láthattuk, hiszen kemény meccs volt. Nem ez volt a legjobb teljesítményünk, de várható is volt, hiszen egy remek ellenfél ellen kellett játszanunk, amely mindent beleadott a pályán. Egy kupadöntőben bármi megtörténhet, de végül sikerült a góljuk után felpörögnünk. A döntők azért vannak, hogy megnyerjék őket, nem midig a csodálatos futballról szólnak.”

„Ha van egy olyan játékosod, mint Vini Jr., akkor meg kell próbálnod kihasználni a sebességét. Úgy gondolom, hogy csodálatos volt az első 30 percben, tényleg nagy fölényt jelentett számunkra.”

„Az Osasuna nagyon megnehezítette a dolgunkat, megérdemlik a dicséretet. Remek meccset játszottak.”

„Ebben a szakaszban a City a lehető legnehezebb ellenfél, akivel találkozhattunk a BL-ben, de magabiztosak vagyunk. Mi vagyunk a Real Madrid, mindent megteszünk majd a győzelemért, ahogy mindig.”

Madridstore akció
Akció a Madridstore-ban, május 9-ig.

Carvajal:

„Nagyon elégedett vagyok, hogy egy újabb trófeát szereztem ebben a mezben. Szeretném ezt a szurkolóinknak ajánlani, akik csodálatosak voltak. Úgy meg fogjuk ünnepelni, ahogy csak lehet, aztán a keddre koncentrálunk.”

„Volt néhány nagy közbelépésem, amelyek két gólt akadályoztak meg. Maximálisan koncentráltam, tudtam, hogy kemény menet lesz Abde ellenében, megpróbáltam a lehető legjobban megfékezni őt.”

„Ennek a csapatnak egyedi természete van a döntőkben. Az ilyen meccsek legkeményebb pillanataiban mindenki a labdát akarja, felpörgünk. Nehéz mérkőzés volt, az Osasuna igazán megnehezítette a dolgunkat, de mindkét tizenhatoson belül mi voltunk a jobbak. Tudjuk, hogy hogyan kell jól harcolnunk a döntőkben, elképesztő tapasztalattal bíró srácok vannak a csapatunkban.”

„Amióta megérkezett az edző, a csapat minden lehetséges trófeát megnyert klubszinten. Az ambíciónk továbbra sem változott, szeretnénk egy újabb BL-t megnyerni, mindent meg fogunk tenni ezért.”

„Vini olyan mint egy repülő. Sosem hagyja abba a cselezést és a sprintelést. Lehet, hogy az ellenfelekkel való összetűzés az, amit el kellene kerülnie, mivel ha a futballjára koncentrál, akkor nincs nála jobb.”

„Három naponta nagy meccseink vannak, ez most kruciális időszak számunkra. Arra fogunk törekedni, hogy előnnyel érkezhessünk Manchesterbe.”

Thibaut Courtois
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)

Courtois:

„Ez volt az egyetlen trófea, amelyet még nem nyertem meg ebben a mezben, nagyon büszkének kell lennünk erre a győzelemre, hiszen nagyon nehéz úton jutottunk el idáig, nagyszerű munkát végezve. Az, hogy megnyertük ezt a döntőt, pozitív energiát ad a következőkre, két kulcsfontosságú meccsünk lesz egy héten belül.”

„Az Osasuna nagyszerű döntőt játszott. Mi voltunk a favoritok, de nehéz meccs volt. Egy döntő az mindig egy döntő, mindig nehéz, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél.”

„Elégedett vagyok. A Király-kupa fontos, még akkor is, ha a BL a legnagyobb sorozat, amelyet játékos megnyerhet. Én nagyra értékelem a kupát, mivel a Madrid jó pár éve nem jutott el a döntőig. Az, hogy ma nyertünk, különösen a bejárt utat figyelembe véve, csodás volt, meg kell becsülnünk.”

„Nagyon jól kezdtünk, korai góllal, majd hagytuk, hogy visszajöjjenek a meccsbe néhány helyzettel. A második félidőben magasan letámadtak, nehezen boldogultunk. Az Oasasuna olyan csapat, amely sok középre íveléssel operál, csodás gólt szereztek. Jó, hogy egészen gyorsan sikerült visszaszereznünk az előnyt, és voltak lehetőségeink a harmadik gólra is. Ez végül nem sikerült, aztán Carvajalra is szükségünk volt, hogy blokkoljon egy hatalmasat a győzelem megszerzése érdekében.”

„Vini és Rodrygo két tehetség, fantasztikus játékosok. Remélem, hogy kedden is minden összejön majd nekik.” „Nem tudtam, hogy megvolt a 600. védésem, de örülök neki. Örülök, hogy segíteni tudom a csapatot a védéseimmel. Egyrészt remélem, hogy még sokszor megtehetem, másrészt viszont remélem, hogy mégsem, hiszen ez azt jelentené, hogy a csapat nem védekezik túl jól. Szeretnék továbbra is segíteni.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Megérdemelt győzelem volt

Az olasz mester az Osasuna elleni Király-kupa-döntőt követően is válaszolt az újságírói kérdésekre.

A mérkőzés

„Ez egy nagyszerű hangulatban lejátszott döntő volt, egy rendkívül erős ellenfél ellen. Voltak időszakok, amikor szenvedtünk, de megérdemelten nyertünk. Nem csak a mai meccs miatt, de az ide vezető út miatt is, ahol igazán jó csapatokat győztünk le és kiérdemeltük ezt a címet.”

„Az első fél órában nagyon jól játszottunk, Vini Jr. megállíthatatlan volt. Aztán nem tudom, hogy mi történt, egy kicsit megnyugtattam. A csapatnak egyetlen dolgot kell tennie: jó futballt játszani. Minden más az irányítás és a koncentráció kárára megy. Nem kezdtük jól a második félidőt, kicsit szenvedtünk, egyenlítettek, de szerencsére Rodrygo megváltoztatta a mérkőzés menetét.”

Minden lehetséges trófea két idény alatt

„Nem tehetek mást, mint köszönetet mondok ennek a keretnek, a klubnak és a szurkolóknak. Ma valami nagyon fontos dolgot értünk el, a maival megnyertük az összes lehetséges trófeát két idény alatt. Most egy nagy meccsre készülünk kedden, morálisan a csúcson érkezünk meg oda, boldogok és izgatottak vagyunk. Most nagyon örülök, de egyben nagyon fáradt is vagyok. Holnap majd realizáljuk, hogy mit értünk el ebben a két idényben.”

Madridstore akció
Akció a Madridstore-ban, május 9-ig.

Az első meccs a City ellen

„Harcolni fogunk, mivel nagyon közel vagyunk egy újabb döntőhöz. Mindent meg fogunk tenni, hogy egy újabb döntőt játszhassunk. Készen állunk a keddre. Mindannyian tudjuk, hogy a Bernabéuban hajtani fog minket a közönség, az első meccsen nálunk lesz a 12. embert jelentő előny.”

Militão

„Mondtam neki, hogy beszéljen Alabával és maradjanak hátul, legyenek egységesek. Jók voltunk házul, jobbak mint az elmúlt meccseken.”

Rodrygo

„Senki nem tudja, hogy milyen messzire juthat. Nagyon elegáns játékos, akinek a mozgása csodálatos, gólokat lő. Hihetetlen ütemben fejlődik.”

Camavinga

„Az is egy opció, hogy a középpályán legyen kedden, a következő napokban el kell ezt döntenünk, hiszen védőként is jól teljesít, de jobban hozzá van szokva a középpályához, ott jobb munkát végzett.”

Tchouaméni

„Megszorongattak minket, nagyon jó volt a letámadásuk, az elején lassúak voltunk. Azért cseréltem le, hogy próbáljuk meg gyorsabban előre juttatni a labdát hátulról.”

Az Osasuna elleni kezdő
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosoknak szavaz bizalmat a kupadöntő kezdőjében.

Kezdőcsapat: 
1. Courtois
2. Carvajal
​3. E. Militão
4. Alaba
8. Kroos
9. Benzema
12. Camavinga
15. Valverde
18. Tchouameni
20. Vini Jr.
21. Rodrygo.

Cserék
13. Lunin
5. Vallejo
6. Nacho
7. Hazard
​10. Modrić
11. Asensio
16. Odriozola
17. Lucas V.
19. D. Ceballos
22. Rüdiger
24. Mariano

Nacho
Tovább

Nacho: Felemelt fejjel kell harcolnunk tovább

A játékosok közül ezúttal Nacho állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére, hogy a Real Sociedad elleni vereség kapcsán feltett kérdésekre válaszoljon.

A mérkőzés

„Az elmúlt néhány meccsen követtünk el védelmi hibákat, különösen a bajnokságban. Egy ilyen, rendkívül nehéz pályán, emberhátrányban játszani nagyon nehéz.”

„Mindig a győzelem a célunk. A legutóbbi néhány bajnokin, különösen idegenben, nem voltunk azon a szinten, ahol egy ilyen sorozatban lennünk kellene. Ez történt ma is. Ha nem mozgósítod az összes energiádat, bármely csapat megverhet. Nem azt mondom, hogy a Real Sociedad bármely csapat lenne, de ez egy nagyon nehéz bajnokság, mi pedig nem feleltünk meg a kihívásnak.”

Önbizalom

„Az idény legfontosabb hete következik. Ha az elején megkérdeztél volna, hogy itt tartunk majd ebben a szakaszban, mind aláírtuk volna. Természetesen a bajnokságban szerettük volna, ha máshogy alakulnak a dolgok, de felemelt fejjel kell folytatnunk a harcot.”

Carvajal

„Nem volt kemény belépő. Nem tudom, hogy hozzáért-e vagy nem, de ez döntötte el a meccset. Már eleve hátrányban voltunk, itt pedig rendkívül nehéz emberhátrányban játszani.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: A bekapott gól nagyon megnehezítette a dolgunkat

Az olasz mester a Real Sociedad elleni vereség után is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A mérkőzés

„Az első félidő jó volt, de aztán odaajándékoztuk nekik az első gólt, onnantól kezdve pedig sokkal nehezebb lett a dolgunk. A mély védekezés működött, de a második félidőt gyengén kezdtük azzal, hogy bekaptuk az első gólt.”

„Biztos vagyok abban, hogy egy teljesen más csapatot láthatunk majd a pályán a következő két meccsen, maximális koncentrációval és motiváltsággal. A keret lényegében 100%-ban készen áll a Király-kupára és arra, hogy harcoljon a BL-döntőbe való bejutásért. Persze a motiváció nem úgy jön, mint egy villámcsapás, de ez a csapat ebben különleges.”

Sérültek

„Kaptunk néhány rúgást, mivel ez egy intenzív meccs volt, sok kemény ütközéssel. De semmi komoly. A legtöbb játékosunk visszatér szombatra. Mendy nem játszik, de a többiek nagyjából mind felépülnek. Valverde, Benzema és a többiek, akik ma otthon maradtak, bevethetők lesznek.”

Felkészülés a kupára

„Nem a legjobb egy ilyen meccsel készülni, hiszen egy vereség mindig fájó, aggasztja az embert, rossz hatással van a morálra és a pozitív dinamikára. Nem ideális így megérkezni, de egyértelmű, hogy a játékosok szeme előtt a szombati döntő és a jövő heti elődöntő is ott lebeg. Ez hatással van a koncentrációra, és ha nem figyelsz oda rendesen, gólokat kapsz.”

Modrić

„Edzett, jól van, a következő napokban visszarázódik. Nem fogunk kockázatot vállalni, de megfelelően regenerálódik, szerintem lesz esélye a játékra.”

Érzések

„Az elmúlt időszakban veszítettünk az állandóságból a LaLigában, visszaesett a színvonalunk. Szerencsére van még két sorozat, reméljük, hogy segítenek abban, hogy a végén javítsanak a szezonunkon.”

Ceballos
Tovább

Összefoglaló: Real Sociedad – Real Madrid (2-0)

A Real Sociedad ezen az estén túlságosan nehéz falatnak bizonyult Ancelotti fiai számára. A kiemelkedően motivált hazai együttes egy szerencsés góllal szerzett vezetést egy hatalmas védelmi hibát követően, a blancók pedig nem tudtak reagálni, sőt, Carvajal kiállítása után még kilátástalanabb lett a helyzetük. A találkozót aztán a hazaiak egy újabb góllal le is zárták. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.

play-rounded-fill

Real Madrid - Almería (4-2)
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Almería (4-2)

A Real Madrid Karim Benzema mesterhármasának és Rodrygo góljának köszönhetően nyert a spanyol bajnokság 32. fordulójában az Almería ellen a Santiago Bernabéu Stadionban. A vendég együttes nem tudott igazán komoly ellenállást kifejteni, azonban két óriási védelmi hiba elegendő volt ahhoz, hogy kétszer betaláljanak Courtois hálójába. A három pont sorsán ez nem változtatott, azonban Ancelotti számára figyelmeztető lehet az előttünk álló meccsek előtt. De nézzük, hogy mik voltak a találkozó legfontosabb pillanatai.

play-rounded-fill

Valverde
Tovább

Összefoglaló: Girona – Real Madrid (4-2)

Egy álmosnak és motiválatlannak ható Real Madridot láthattunk a Girona elleni bajnokin, aminek meg is lett az eredménye, főleg úgy, hogy a hazai csapat remek játékkal rukkolt elő. Castellanos négy gólt vágott a blancóknak, ami előtte csak 9 embernek sikerült egy mérkőzésen, válaszolni viszont csak Vinícius és Lucas tudott, ami értelem szerűen kevésnek bizonyult még az egy pont megszerzéséhez is. Ha a bajnokság el is úszott, a második helyet nem kellene elengedni. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

play-rounded-fill

Vini Jr. és Asensio
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Celta Vigo (2-0)

A Real Madrid Asensio és Militão góljának köszönhetően, magabiztos játékkal győzte le a Celta Vigo együttesét a spanyol bajnokság 30. fordulójában. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.

play-rounded-fill

Frank Lampard
Tovább

Lampard: 60 percig mi voltunk a jobb csapat

A Chelsea edzője is válaszolt az újságírók kérdéseire a Real Madrid elleni vereséget és BL-búcsút követően.

A mérkőzés:

„60 percen át jól játszottunk. Szervezettek voltunk, nagy energiákat mozgattunk meg, sok problémát tudtunk okozni a Real Madridnak. Ami hiányzott a játékunkból, az a gól volt. De voltak nagyszerű lehetőségeink. Számunkra az első félidő nagyon fontos volt, úgy alakult a játék, ahogy szerettem volna, ha szereztünk volna 1 vagy 2 gólt, az megváltoztatta volna az egész párharcot, de ez nem történt meg, ők pedig nagyon pontosak voltak a befejezéseknél, ezt láthattuk, így alakult ki a végeredmény.”

Kezdő

„Olyan csapatot választottam, amely az egyéni forma alapján és az erőnlét alapján képes lehetett felvenni a versenyt a Real Madriddal. Amikor megszerezték a gólt és 3-0 lett az összesített állás, természetesen bele kellett nyúlnunk a felállásba, hogy legalább döntetlenre mentsük a párharcot. Lehet, hogy ami ezután következett, várható volt, de úgy gondolom, hogy 60 percig nagyon jók voltunk.”

A kulcs

„Ezen a szinten akkor, ha kidolgozol néhány nagyon ígéretes helyzetet, ahogy mi is tettük, azokat egyszerűen gólra kell váltani. Nem jellemző rám, hogy túlságosan dicsérek egy teljesítményt, amikor kikapunk, de ha azt nézzük, hogy honnan indultunk és hol tartunk most, pozitívumokat is magunkkal vihetünk innen.”

Madridstore akció 2023.04.19.
Villámakció a Chelsea elleni továbbjutás örömére!

Militão

„Szerintem Militãónak meg kellett volna kapnia a második sárga lapját. Ezen a szinten azt látjuk, hogy rengeteg lapot osztanak ki. Ennél az esetnél normál esetben szintén, amikor a támadó harmadban a játékosunkat letarolja a védőjük. Ez már azt jelentette volna, hogy piros lapot is kap, és lett volna fél óránk emberelőnyben.”

Folytatás

„Világklasszis ellenfél ellen játszottunk ma este, és mi voltunk a jobb csapat 60 percen át. Számomra fontos, hogy ne csökkenjen a színvonal. Ez az egyetlen üzenet, amit házon belül továbbítanunk kell, amint lecsillapodnak a kedélyek a mai meccs után. Két hete vagyok itt, nagyon szeretném a legjobbamat nyújtani ezért a klubért, a klubomért, és nem fogom hagyni, hogy bárki is visszavegyen. Ez egy olyan klub, amely ahhoz szokott hozzá, hogy messzebbre jut ebben a sorozatban, de ez nem a mi esténk volt. De fontos, hogy a srácok tanuljanak ebből, megtapasztalják, hogy ez milyen és mire van szükség ezen a szinten.”

„Holnap pihenőnap, csütörtökön ismét munka, és készülünk a Brentford elleni meccsre. Az emberek sokat fognak beszélni a Chelsea szezonjáról, mert sok sikerünk volt. Ez a klub vissza fog térni. Sok munkára és fejlődésre lesz szükség, a szurkolók pedig értékelték a mai teljesítményt. Ez az, amibe kapaszkodhatunk, jó eredményeket kell elérnünk és jó teljesítményt kell nyújtanunk az idény hátralévő részében, hogy jövőre újra nekivághassunk az útnak.”