Gy. András

8948 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Anatolii Trubin: Tökéletesen kell játszanunk a Real Madrid legyőzéséhez

„Minden ukrán számára szomorú híreket kapunk. De erősnek kell maradnunk, meg kell mutatnunk a világnak, hogy az ukránok erős emberek. Ki kell mennünk a pályára és a mérkőzésre kell koncentrálnunk. A legutóbbi események nem lehetnek kifogások, mivel ez a Bajnokok Ligája, ahol nem száz, hanem ezer százalékot kell beleadnod. Én magam is Donyeckből származom, ok Sahtar meccsen voltam kint. Szerintem ha donyeckben játszanánk, több esélyünk lenne a szurkolóink támogatása miatt, illetve a Donbass Arena hangulata egy más szint. Nagyon hiányzik. Egyetértek az edzővel abban, hogy nyerni fogunk, és a lehető leghamarabb ismét a Donbass Arenában fogunk játszani. És mindannyian ünnepelni fogunk.”

Trubin

„Természetesen nehéz most koncentrálni, de szerintem mi olyanok vagyunk, akik nem tudnak egyszerűen hátradőlni és csak a rossz dolgokon rágódni. Olyan csapatnak kell lennünk, amely maximálisan motivált és koncentrált. Ahogy az edző is mondta, ez a 90 perc a BL-ben segít a szurkolóknak abban, hogy erre a rövid időre megfeledkezzenek a problémákról. Ahogy a harcosaink, úgy mi is mindent megpróbálunk, hogy örömet okozzunk a népünknek és mosolyogni lássuk őket. Az emberek legalább erre a 90 percre elfelejthetik, ami történik, és csak a futballra koncentrálhatnak. A labdarúgást mindenki szereti, pozitív érzelmeket generál.

„Ez most egy teljesen más mérkőzés lesz mint az előző, mivel jobban felkészültünk. Tudjuk, hogy képesek vagyunk még jobban játszani az olyan csapatok ellen mint a Real Madrid. Ahogy az edző mondta, bátrabbnak kell lennünk, a saját játékunkat kell játszanunk. Ha lesznek pillanatok, amikor meg kell mentenem a csapatomat, akkor ez a munkám. Mindenkinek megvan a szerepe a pályán, mindenkinek a legmagasabb szinten kell teljesítenie. Tökéletesen kell játszanunk ahhoz, hogy legyőzzük a Real Madridot.”

Tovább

Igor Jovićević: Mindannyian ukránok vagyunk

Igor, korábban azt mondta, hogy Ukrajna nem egy idegen ország számára, hanem a második otthona. Hogy érez azzal kapcsolatban, ami most Ukrajnában történik? Mennyire nehéz koncentrálni a mérkőzésre ilyen események közben?
Nyerni fogunk. Nem tudnak elpusztítani minket, az egységünket, a lelkünket. Csak ideiglenesen tudnak hatni a hangulatunkra, de nem pusztíthatnak el minket. Együtt erősek vagyunk. Mi, sportemberek egyetemes felelősségünknek tekintjük ezt, mindent, ami most az országban történik, nagyon nehezen viselünk, együttérzünk az ott lévőkkel. Sok játékos családja Ukrajnában van, ez hatással van ránk, de nem fog megtörni minket. Úgy fogunk harcolni, mint Ukrajna fegyveres erői a szabadságunkért. Ez a minimum, amit megtehetünk annak érdekében, hogy kifejezzük a tiszteletünket. Az első pillanattól az utolsóig harcolni fogunk.

A spanyol sajtónak tetszett Anatolii Trubin madridi játéka. Mit tud mondani a jövőjéről, a játékáról?
Minden csapat, amely megpróbál a lehető legmagasabb szinten játszani, top kapusa van. Ha az előző idényre tekintünk, akkor nehéz lett volna a Real Madrid számára megnyerni a BL-t Courtois nélkül. Ez a legmagasabb szint. Anatolii Trubin is ugyanolyan fontos számunkra ahhoz, hogy elérjük a céljainkat ezen a meccsen. Amit a Bernabéuban mutatott, az pedig a kézjegye európai szinten. És nem először volt ilyen. Lehet, hogy a Bernabéu csak egyszer látta őt csillogni, de mi gyakran tapasztaljuk ezt. A válogatottban betöltött szerepe és státusza is megerősíti a tehetségét. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű karriert fut be. Nagyon fontos játékos, nem csak a betöltött pozíciója miatt. Persze vannak meccsek, amikor ez a fiatal srác kevesebbet tesz hozzá, de általánosságban egy top játékos. Ahogy Courtois is.

Jovicevic(a kép forrása: Sahtar Donyeck Youtube screenshot)

Figyelembe véve a mostani helyzetet, mennyire célszerű a Sahtar – Dynamo meccset Lvivben megrendezni?
Vegyes érzéseink vannak. Először is az emberek fontosak. Mindannyiunknak vannak családtagjai Ukrajnában, aggódunk a helyzet miatt, és a meccset nem fogják lemondani. Nem tudjuk, hogy milyen hetünk lesz, hogy milyen lesz a helyzet. Tudjuk, hogy az Olekszandrija természetesen nem játszott. Ki foglalkozna a futballal, ha sokkal fontosabb dolgok történnek? De a mostani meccset nem mondhatjuk le, pályára kell lépnünk, meg kell mutatnunk, hogy küzdünk egymásért, képviselnünk kell az ukrán embereket. Látniuk kell, hogy harcolunk és mindent megteszünk a pályán. Ez a mi felelősségünk. Taktikailag elemeztük a meccset, úgy gondoljuk, hogy előre tudunk lépni a múlt héten lejátszott meccshez képest, meg tudjuk mutatni a legjobbunkat.

11 ukrán játékos volt a kezdőben Madridba. Hogy fog kinézni a csapat ezen a meccsen?
Mindenki ukrán lesz. Taylor, én, Lassina Traore, Djurasek, mindenki. És lesz még 40 millió ukrán. És további 10 millió külföldön.

Hogyan oldják meg a csapat logisztikai és utazási nehézségeit?
Arra koncentrálunk, hogy haladjunk előre. Egy különleges helyzetben találtuk magunkat, ami motivál minket abban, hogy javítsunk a játékunkon és megmutassuk, hogy egy jó, fiatal csapatunk van. Építjük a jövőnk alapjait ezekben a nehéz ukrajnai időkben. Lvivben játsszuk a hazai bajnokiinkat, a BL-meccseket itt, Varsóban, így sokat kell utaznunk. Lényegében folyamatosan úton vagyunk. Persze fáradtak vagyunk emiatt. Szinte nincs is szabadnapunk a folyamatos utazások miatt. A felkészülésünk nagyban különbözik a megszokottól, vagy a többi csapat felkészülésétől a BL-ben. De fejben erősek vagyunk, továbbra is koncentrálunk és szeretnénk megmutatni a világnak, hogy egy nagyszerű és fiatal csapatunk van. Ez a helyzet nem tarthat örökké, véget kell érnie. Nem akarom, hogy csak beszélek erről az interjúban, majd visszamegyek edzést tartani, segítséget is kérek abban önöktől, hogy befejezhessük ezt a háborút. Ezt a háborút együtt kell befejeznünk. Látják, hogy mi történik jelenleg, szörnyű. Ez nem csak a futballról szól, a futball mindent megmutathat, ami történt, mivel érzelmeket generál. Most nem a fociról beszélünk, hanem az életről. Szabad akarsz lenni, nyugodtan akarsz aludni, robbanó bombák nélkül. Segítsenek nekünk, ez fontos! Ez az élet!

Az Ukrajna elleni reggeli támadás után mit mondott a játékosainak, hogy motiválja őket egy ilyen fontos meccs előtt?
Vannak helyzetek, amikor nem igazán kell beszélni. Egyformán látjuk ezeket az eseményeket. Csak bele kell nézni a srácok szemébe, és így támogatni őket. Mindannyian együtt vagyunk, tisztában vagyunk azzal, ami történt. De együtt erősebbek vagyunk. Mindenkinek van családja, aggódik, de ezen most felül kell kerekednünk. Nem adjuk meg magunkat. Együtt leszünk az edzéseken, mivel mindannyiunknak koncentrálnia kell a mérkőzésre. Le kell játszanunk, és olyan szintet kell hoznunk, amellyel büszkévé tehetjük Ukrajnát. Ez a minimum, amit látni fognak tőlünk: egy bátor Sahtart, amely harcol a pontokért. Így önök, a szurkolók, újságírók, nézők nem fogják észrevenni, ami a lelkünket nyomja. Ez a futball. Mindenki azt akarja, hogy a csapat jól teljesítsen, helyzeteket dolgozzon ki, agresszív játékot mutasson be. De sokan elfelejtik azt, ami a meccs előtt történt. Csak mi tudjuk. És ez az erősségünk, az erőnk, az egységünk.

Mi segíthet a Sahtarnak a pozitív eredmény elérésében?
Nagyszerű nap, fontos mérkőzés vár ránk. Az előző mérkőzésen megmutattuk, hogy tudunk jól játszani a címvédő ellen, Európa legjobb csapata ellen. A visszavágó 90 perce alatt bármi megtörténhet. A legjobbunkat kell hoznunk holnap, néhány hibánk kijavításával az előző meccsről. Bátrabbnak, támadásban még agresszívabbnak kell lennünk. A középpálya közepén is meg kell oldanunk néhány problémát, hogy a labdát jobban tudjuk járatni. Tudjuk, hogy a Real Madrid ebben nagyon erős. Összességében önmagunkat kell adnunk. Úgy kell játszanunk, mint a bajnokságban, vagy az első meccsen a Real Madrid ellen, különösen annak második félidejében, ahol két-három helyzetet is kidolgoztunk, ezáltal megmutatva, hogy mire vagyunk képesek. Versenyképesnek kell lennünk, remélem, hogy jó mérkőzés lesz számunkra.

Tovább

Lucas: Ki akarjuk harcolni a továbbjutást

„Ez egy fontos lépés számunkra. Ha nyerünk, akkor lényegében bebiztosítjuk a továbbjutást. Ez nem kis teljesítmény, jól haladunk, elégedettek vagyunk az idény eddigi alakulásával.”

„Csak magunkra koncentrálunk. Tudjuk, hogy ha nyerünk, akkor megvan a továbbjutás, csak ez érdekel minket. Nagy eredmény lenne lezárni a továbbjutás kérdését két mérkőzéssel a csoportkör vége előtt.”

„Jelenleg jobb oldali védőként tekintek magamra. Ez egy olyan poszt, amelyhez remekül alkalmazkodtam, és ahol jól érzem magam minden meccsen és edzésen. Élvezem a játékot ezen a poszton.”

Lucas

„A sérülésem szempontjából már jól érzem magam, felépültem, erősnek érzem magam.”

„Elkerülhetetlen, hogy az emberek az El Clásicóról beszéljenek. Nekünk is a látóterünkben van, de száz százalékban a Sahtar elleni meccsre koncentrálunk, mivel nagyon fontos lépést tehetünk a Bajnokok Ligája következő szakasza felé.”

„Nagyon nehéz lenne elképzelnünk, hogy min mennek keresztül az ukrán játékosok. Minden sokkal nehezebb számukra. Szeretnénk, ha mielőbb vége lenne a háborúnak.”

„Nem zavar, hogy nem tekintenek ránk favoritként a BL-ben. Ez csak még inkább motivál minket. Az előző idényben sem voltunk azok, mégis megnyertük a sorozatot. Ami rajtunk múlik, az az, hogy jól teljesítsünk, megpróbáljunk nyerni. Ez az, amit minden évben megteszünk.”

„Hiszünk abban, hogy a BL megnyerése nem szerencsén vagy véletlenen múlik. A BL egyre nehezebb lesz minden idénnyel, büszkék vagyunk rá és örülünk annak, hogy ilyen sokszor megnyertük az elmúlt években. Nem igazán zavar minket amit a kívülállók mondanak.”

„A hat évvel ezelőtti meccsünket ebben a stadionban zárt kapuk mögött játszottuk, 3-3-ra végződött. Emlékszem, hogy Bale egy nagyszerű kapásgólt lőtt.”

Tovább

Carvajal: A bekapott gól elkerülése győzelmet hozott

Carvajal:
„Az volt a célunk, hogy megszerezzük a három pontot, ez pedig sikerült. Ma úgy fekszünk le aludni, hogy a tabella élén vagyunk, ez pedig a Barcelonára helyez kisebb nyomást. Ez is egy újabb győzelem, amely magabiztosságot adhat.”

„Mindig szeretnénk több gólt szerezni, kettőt vagy hármat. Ezúttal a védekezésünk volt a kulcs. Az, hogy nem kaptunk gólt, győzelmet eredményezett. Ha egyetlen góllal nyersz és nem kapsz gólt, az még nagyobb értéket ad annak, ha elkerülöd a bekapott találatot. Remélem, hogy továbbra is képesek leszünk erre és sokkal több kapott gól nélküli meccset hozunk.”

Carvajal

„Támadások szempontjából az volt az utasítás, hogy hozzuk ki a legtöbbet abból, hogy a széleken túltengés van, mivel öt védővel vagy három középső védővel játszanak. Hátul az volt a cél, hogy tartsuk az alakzatot, mivel próbálnak minket megbontani, hogy eljuttassák a labdát a támadókhoz. A négyes sor elég jól tartotta magát, így pedig kompaktak tudtunk maradni.”

„Büntető? Kereste az elesés lehetőségét, a legkisebb érintésre is. Ez normális, az utolsó pillanatokban az ember mindent megtesz, amit csak tud. A bíró jól látta az esetet és nem fújt büntetőt.”

Camavinga:
„Hozzászoktam az ilyen meccsekhez. Sok hasonlót játszottam Franciaországban. Olyan, mint a többi, csak nagyobb az intenzitás, több az ütközés. Ez normális, ilyen a futball, örülünk a győzelemnek. Tudtuk, hogy nehéz lesz ez a mérkőzés.”

„Tchouaménivel komplett játékosok vagyunk, képesek vagyunk támadó és védekező szerepben játszani a középpályán. Amikor mindketten a pályán vagyunk, figyelünk arra, hogy mit csinál a másik. Ha látom, hogy előre tör, akkor én visszahúzódok.”

Camavinga

„Bármelyik játékosra igaz, hogy minden meccsen kezdeni szeretne, de ez nem lehetséges. Amikor játszom, megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy lássa az edző, hogy készen állok arra, hogy kezdő legyek.”

„Most a keddi mérkőzésre kell koncentrálnunk, csak utána foglalkozunk a Barcelona elleni összecsapással.”

Rüdiger:
„Fontos, hogy jól reagáltunk az Osasuna elleni döntetlen után. A csapat jól teljesített. Nem kaptunk gólt. Most már a következő meccsre koncentrálunk.”

„Korán betaláltunk, ez pedig nagy önbizalmat adott nekünk, de tudtuk, hogy képesek a hosszú labdáikkal problémákat okozni nekünk. Remekül védekeztünk csapatként, ez segített őket távol tartani a kapunktól.”

Rüdiger

„Tudtuk, hogy szeretnek hosszú labdákkal operálni és sok lesz a párharc. Meg kellett nyernem a sajátjaimat, úgy kellett játszanom, mint mindig. Szerettük volna kapott gól nélkül lehozni a meccset, ez pedig sikerült is.”

Tovább

Ancelotti: Megérdemeltük a győzelmet

„A csapat remekül játszott, megérdemelte a győzelmet. Elégedetten távozom, mivel az előző idényben botlottunk ezen a pályán, most pedig sokkal egységesebbek voltunk és a párharcainkban is sikeresebbek tudtunk lenni. Sikerült elkerülnünk a bekapott gólt is, ami nagyon fontos, hiszen mindeközben nagy intenzitással játszottunk és remekül védekeztünk. Militão és Rüdiger fantasztikus volt, ahogy Tchouaméni is előttük.”

Ancelotti

„Vannak olyan meccsek, ahol nagyon jól érzed a labdát. Korán betaláltunk, ez segített nekünk abban, hogy ne siettessünk semmit és ne kelljen túlságosan erőltetnünk a játékot. Járattuk a labdát, irányítottuk a meccset, de nem voltunk olyan pontosak a befejezéseknél, mint ahogy szoktunk. Sok helyzetet dolgoztunk ki a legutóbbi meccseinken, de nem szereztünk túl sok gólt.”

„Még mindig hosszú az út a bajnokság végéig. Van még egy meccsünk az El Clásico előtt, és lehet, hogy kicsit jobban rotálom a csapatot kedden, mint szoktam, és adok egy kis pihenőt azoknak, akik a legfáradtabbnak érzik magukat.”

„Valverde posztja? Beszéltem vele, és azt mondta, hogy a kedvenc posztja az, ha kint van a pályán és játszik. Nem szeret a padon lenni.”

„Hazard jól van, jól dolgozik az edzéseken. Nagyon hamar megkapja a lehetőséget.”

Tovább

Beszámoló: Getafe – Real Madrid (0-1): Ismét a tabella élén

A Real Madrid három ponttal távozott az Alfonso Pérezből a tegnap esti bajnoki mérkőzést követően. Carlo Ancelotti csapata továbbra is veretlen az idényben, hiszen eddigi 11 tétmérkőzésén 10 győzelmet és 1 döntetlent ért el. Ezen a találkozón Militão korai gólja elégnek bizonyult ahhoz, hogy a csapat győztesen hagyja el a pályát. A brazil nagyszerű mérkőzést játszott, mind támadásban, mind védekezésben kulcsfontosságú pillanatokból vette ki a részét.

A találkozón lényegében szinte a kezdősípszót követően szerezték meg a vezetést a vendégek. Három perccel a kezdés után Luka Modrić végzett el szögletet, a beívelésre pedig Militão érkezett nagyszerűen és a védők gyűrűjében felugorva remekül helyezte a labdát. 0-1.

Getafe - Real Madrid 0-1

A gól után is a Real Madrid dominálta a mérkőzést, számos helyzetet kidolgozva, ám a Getafe 20 perccel később mégis egyenlíthetett volna, amikor Mayoral éppen csak lemaradt egy erősen középre lőtt labdáról. [Bár a felvételek tanúsága szerint a támadó lesen tartózkodott].

Ancelotti fiai a félidő utolsó szakaszában is irányították a történéseket, és majdnem tovább növelték előnyüket a 39. percben, amikor Fede Valverde ívelt középre a felugró Rodrygo fejére, azonban Soria bravúrral védeni tudott. Három perccel később Luis Milla vitte le a földre Vini Jr.-t a tizenhatoson belül, Mateu Lahoz a büntetőpontra mutatott, azonban a VAR megvizsgálta az esethez vezető akciót, és úgy állapította meg, hogy a labda elhagyta a játékteret Vinícius megindulásakor.

A második félidő elején a helyzetek gyors egymásutánban érkeztek. A 48. percben ismét Soria volt a hazaiak megmentője, hiszen Tchouaméni próbálkozásánál nagyot védett, Angileri pedig blokkolni tudta Modrić lövését a kipattanó után. A hazai együttes válasza néhány perccel később érkezett. Aleña lőtt kapura távolról, ám Lunin egy nagy vetődésnek köszönhetően ki tudta ütni a labdát. Az 57. percben Rodrygo talált a kapuba, ám a gólt a VAR érvénytelenítette, les címén. A Real Madrid továbbra is irányította a meccset. Valverde került közel a gólhoz a 77. percben, nagyjából harmincról eresztett meg egy életerős löketet, ám Soria vetődve védeni tudott. Innentől kezdve a blancók már nem engedték ki a kezükből a három pontot, és begyűjtötték hetedik bajnoki győzelmüket az idényben.

Tovább

A Getafe elleni kezdőcsapat

Kezdőcsapat:
13. Lunin
2. Carvajal
3. Militão
4. Alaba
10. Modrić
12. Camavinga
15. Valverde
18. Tchouameni
20. Vini Jr.
21. Rodrygo
22. Rüdiger

Cserék:
26. Luis López
30. Cañizares
5. Vallejo
6. Nacho
7. Hazard
8. Kroos
11. Asensio
16. Odriozola
17. Lucas V.
23. F. Mendy
24. Mariano.

Tovább

Beharangozó: Getafe – Real Madrid: Előre az újabb bajnoki győzelem felé!

Miután a Real Madrid tovább folytatta menetelését a Bajnokok Ligájában egy Sahtar Donyeck elleni győzelemmel, ahol továbbra is 100%-os, visszatér a LaLigába, hogy megmérkőzzön a Getafe együttesével. A csapat célja nem kevesebb, mint megszerezni sorozatban az ötödik idegenbeli győzelmet az Almería, a Celta, az Espanyol és az Atlético Madrid elleni mérkőzések után.

Vini és Rodrygo

A blancók a Coliseum Alfonso Pérezbe egy újabb megerőltető hét előtt érkeznek meg, hiszen Ancelotti fiai a ma esti találkozót követően Varsóba utaznak, hogy megmérkőzzenek a Sahtarral a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik játéknapján, öt nappal később pedig újra a Bernabéuban lépnek pályára, ezúttal a Barcelona ellen, az idény első El Clásicóján.

„Ez egy komplett, sokszínű Real Madrid, több identitással” – mondta Ancelotti a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Az olasz mester keretében ott van Vini Jr. és Rodrygo, akik mindketten betaláltak a hétközi BL-mérkőzésen. A két támadó nagyszerű formát mutat a kapu előtt, hiszen a legutóbbi hat bajnokin legalább egyikük biztosan betalált (Celta, Espanyol, Betis, Mallorca, Atlético és Osasuna). Az összecsapáson biztosan nem lesz ott Courtois, Ceballos és Benzema sem.

A Getafe a tizennegyedik helyről várja a ma esti összecsapást, hét pont birtokában, amelyekből négyet saját otthonukban szereztek, hiszen a Real Sociedad ellen győzni tudtak (2-1), a Villarreal ellen pedig döntetlent értek el (0-0). Enes Ünal és Gastón a csapat két legeredményesebb játékosa, fejenként két-két találattal.

Tovább

Latasa: Nem ünnepelnék, ha gólt szereznék a Real Madrid ellen

A Real Madrid elhagyásáról, korábbi emlékekről, példaképekről:
„Annak a hat évnek köszönhetek mindent, a Madrid miatt vagyok most ott, ahol. Nagyon nehéz döntés volt a távozás, de ez volt a helyes lépés.”

„Sok emlékem van, de a legemlékezetesebb talán az, amikor kisgyerekként mi búcsúztunk az első csapat tagjaitól. Megengedték, hogy felmenjünk a szállásukra, és mi voltunk azok, akik minden jót kívántak nekik, mielőtt felszálltak a buszra a BL-meccsek előtt. Aztán persze belülről is nagyon jó ezt megtapasztalni, amikor behívnak az első csapatba.”

„Nagyon izgatott voltam, persze. Látni mindenkit Cristianótól Karimig… A spanyolokat is, az utánpótlás játékosokat, akik a mi utunkat járták: Carvajal, Nacho…”

A Castilla edzőiről:
„Csak Raúllal beszéltem a távozásról, ő volt az edző, aki a legmélyebb nyomot hagyta bennem. Remek edzőim voltak Álvaro Benito vagy Manu Fernández személyében, de Raúllal egyértelműen nagyot léptem előre játékosként és csatárként a profi futball irányába, rengeteget fejlődtem a kezei alatt. Megértette és elfogadta a döntésemet. A legjobbat szerette volna a Castillának, de megértette, hogy tovább kellett fejlődnöm.”

A különbség a Real Madrid és a Getafe taktikája között:
„Két különböző stílusról beszélünk. Középcsatár vagyok, a gólokért élek, ez mit sem változott. A Getafe védekezőbb felfogásban játszik, többet védekezünk mint a Madridban, és szerintem sokat segítek ebben.”

Hogy beszélt-e már korábbi társaival:
„Még nem.”

Mezcsere:
„Sokan kérnének, de nekem már van egy, viszont Karim mezét például szeretném.”

Mit tett a mezzel, amelyikben a Real Madrid felnőtt csapatában debütált?
„Bekereteztettem és az otthonom falán van.”

Edzés a Madriddal:
„Nagyszerű élmény volt, a legjobbakkal körülvéve, magas edzéstempóval. Ez is sokat segített nekem a fejlődésben. Lukától, Tonitól, Karimtól tanulhattam. Mindannyian top játékosok és rendkívüliek voltak.”

Mit jelent számára Benzema?
„Kétség kívül ő a világ legjobb csatára jelenleg. Már önmagában is igazi látványosság az, ahogy edz. Ha vele játszol, akkor segít, eléri, hogy jól érezd magad, mindent könnyebbé tesz.”

Emlékszik valamilyen tanácsra, amit tőle kapott?
„Persze, tökéletesen. Mondta, hogy hogyan kérjem a labdát, amit ő tökéletesen csinál; hogy hogyan rázzam le a védőmet. Emlékszem, hogy egyszer azt mondta, csináljam ezt és jól fogom csinálni.”

Arról, hogy ünnepelne-e, ha gólt szerezne a Real Madrid ellen:
„Sosem lehet tudni… (nevet) Nem, igazából soha nem ünnepelnék meg ilyet.”

És ha a gól a 91. percben születne?
„Akkor sem. A Real Madrid a csapatom, a klub, amelynek mindent köszönhetek. De most a Getafe játékosa vagyok, és mindhalálig értük játszom, és ez nem mellébeszélés. (nevet)”

Arról, hogy van-e terve Vini Jr. megállítására?
„Igazából nincs, de nem is én vagyok a szélső védő, akinek fognia kell őt. Láttam a fejlődését, lépésről lépésre, és elképesztő. Ebben az előszezonban meglepett engem a magabiztossága, ahogy az egy az egy elleni szituációkba belemegy, nagyon jó.”

A mérkőzésről:
„Most, hogy hazai pályán nem tudtak nyerni az Osasuna ellen, megsebezve érkeznek hozzánk, és újra az első helyen akarnak lenni, a Barcelona pedig nagyon erős. Mint mindig, most is megfelelően felkészülünk. Nagyon nehéz lesz, mivel ha hagyod őket játszani, nem kegyelmeznek. Nagyon figyelnünk kell, különösen védekezésben, ha pedig helyzetbe kerülünk, azt ki kell használnunk.”

Tovább

Jonathan Barnett: Camavinga nagyon boldog a Real Madridban

Több mint egy év eltelt azóta, hogy Camavinga a Real Madrid játékosa. Hogy érzi magát?
Nagyon boldog a Real Madridban. Nagyszerű dolgok történtek vele a csatlakozása óta.

A Real Madrid a tökéletes csapat Camavingának ahhoz, hogy nagyszerű karrierje legyen?
Ez 100%-ig így van. Ha a világ legjobb játékosa vagy az egyik legjobb akarsz lenni, akkor a legjobb amit tehetsz, az az, hogy a Real Madridban játszol.

Mennyi hatása volt Ancelottinak Camavinga fejlődésére az első idényében?
Rengeteg. Ő egy nagyszerű edző.

Mit gondol, Camavinga begyűjti a Golden Boy díjat október 15-én, Torinóban?
Meglátjuk. Sosem lehet tudni. Szerintem a legjobb az lenne, ha nem helyeznénk rá plusz nyomást emiatt. Meglátjuk, hogy mi történik.

Deschamps behívta őt a felnőtt francia válogatottba. Gondolja, hogy ott lenne elennie a vb-n?
Remélhetőleg így lesz, mi erre számítunk. Szerintem sok opciója van. Nagyszerű játékos, és szerintem mennie kellene, de ez nem az én döntésem, hanem a francia edzőé.

Beszéljünk kicsit Bale-ről. Hogy megy a sora Los Angelesben? Boldog?
Csodásan van. Imádja. Nagyszerű hely, igazán élvezi.

Ez lesz az utolsó idénye?
Miért?

Sokan ezt mondják…
Az emberek sok mindenről beszélnek, de nem tudnak semmit. Meglátjuk, hogy mi történik majd. Hamarosan itt a világbajnokság, ahol játszani fog. Meg is fogja nyerni… (nevet) Meglátjuk, hogy utána mi lesz. Ha jól érzi magát, ki tudja?

Most, hogy befejeződött a madridi karrierje, hogyan foglalná azt össze röviden?
A Real Madrid egyik nagyszerű játékosa volt.