Neymar: “14 évesen ö…
Neymar: “14 évesen öt-hat napot töltöttem Madridban, ami nagyszerû élmény volt. Velem egykorú gyerekekkel edzettem, lõttem néhány gólt, de végül úgy döntöttem, hogy még korai lenne elhagyni Brazíliát.”
Az Hazard ügy – Egy újabb szappanopera?
A legújabb angliai pletykák szerint például Hazard az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester City és a Manchester United helyett inkább a Real Madridba, vagy az Inter csapatába igazolna, aminek a spanyol és olasz szurkolók inkább, az angol drukkerek kevésbé örülhetnek, hiszen a sajtó és a szakma szerint is óriási tehetségrõl van szó, aki elõtt nagy jövõ állhat.
A belga játékos egyébként a szigetországi nagycsapatok mellett az FC Barcelona érdeklõdését is felkeltette, de a Real Madrid lehet a végsõ befutó, hiszen a középpályás korábban már hangot adott azon vágyának, mely szerint egy álma válna valóra, ha a Bernabéuba tehetné át a székhelyét. A spanyol El Confidencialban például arról írtak, hogy Hazard a Lille menedzsmentjével a következõt tudatta: „A Real Madridban akarok játszani, egyetlen más csapat ajánlatát sem fogom meghallgatni.”
Eden Hazard ügye azonban nem ilyen egyszerû, mivel egy olasz sportlapban (Corriere dello Sport) nemrég megjelent interjújában az Inter érdeklõdését is pozitívan fogadta, amivel felkavarta az állóvizet, az újságírók fantáziájának köszönhetõen pedig újabb pletykaáradatot indított el: „Az Inter egy fantasztikus csapat. Kiváló játékosai vannak, igazi bajnokok. Ha egy ilyen együttes érdeklõdését felkelted, akkor bizonyára kiváló játékosként kezelnek. Természetesen örülök, ha nagycsapatok érdeklõdnek irántam. Ha egy ennyi címet nyert együttes, mint az Inter engem akar, az büszkeséggel tölt el.”
Azt nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövõ, azonban akik esetleg már a téli átigazolási idõszakban szeretnék a kedvenc csapatukban tudni a tehetséges támadó középpályást, nagy valószínûséggel csalódni fognak, hiszen Hazard a francia L’Equipe által a közelmúltban leközölt interjúban azt is nyilvánvalóvá tette, hogy télen biztosan nem hagyja el a Lille együttesét. „Jelenleg nem gondolkodom a jövõn, kizárólag a Lille-re koncentrálok. Az ügynököm foglalkozik a megkeresésekkel. Úgy érzem, készen állok arra, hogy magasabb szintre lépjek, és egy nagycsapatban kipróbáljam magam. Nem távozom januárban, butaság lenne részemrõl. Azt viszont biztosan mondhatom, hogy ez lesz az utolsó szezonom a Lille mezében. Idén maradtam, mivel még javulni és bizonyítani akartam. Azonban most már készen állok. Képesnek érzem magam arra, hogy egy másik ország bajnokságában játsszak.”
Felmerülhet a kérdés, hogy milyen áron válthat klubot egy 20 éves srác, aki óriási szerepet játszott abban, hogy a Lille OSC az elõzõ szezonban megnyerte a francia bajnokságot és a kupát, illetve akit a francia bajnokság legjobb játékosának választottak társai. Nos, tessék megkapaszkodni, az összeg nem kevesebb, mint 40 millió euró. Az igazsághoz pedig hozzátartozik, hogy ha kitölti szerzõdését, akkor Eden Hazard 2015 júniusáig a Lille játékosa marad, tehát a francia csapat vezetõségének nincs oka rá, hogy olcsón elengedje egyik legjobbját.
A Realmadrid Alapítvány újabb sikere
A Real Madrid évek óta sikeresen mûködõ alapítványa ismét egy nagyszabású projektet vitt véghez. A spanyol klub a világ minden táján hozott már létre szociális és sportközpontokat, részt vett segélyszállítmányok eljuttatásában katasztrófa sújtotta területekre. Az alapítvány legújabb jótékonysági kezdeményezése egy újabb sportközpont létrehozása volt, a dél-amerikai Trinidad és Tobagóban. Ezt a nem kis feladatot az LG Atlanti Alapítvánnyal és a Ron La Forest Futball Akadémiával közösen valósították meg.
Az új szociális és sportközpont az ország fõvárosában, Port of Spainben jött létre. Az intézmény kétszáz gyermek befogadására alkalmas. Olyan nyolc és tizennégy év közötti fiatalok számára biztosít fejlõdési lehetõséget, akik rendkívül szegény körülmények között élnek.
A Real Madrid intézményi kapcsolatokért felelõs igazgatója, Emilio Butragueno a karibi országba utazott, hogy személyesen fejezze ki megelégedettségét a projekt megvalósulása kapcsán és részt vegyen az intézmény ünnepélyes megnyitóján. Az eseményen jelen volt Caroline Sirju-Ramnarie, az LG Atlanti Alapítvány kommunikációs igazgatója, Joaquin de Aristegui Laborde, Trinidad és Tobago spanyol nagykövete, illetve Anil Roberts sportminiszter is.
Benzema: “Számomra a brazil Ronaldo a legnagyobb”
Francia újságírók arról kérdezték a Real Madrid fiatal tehetségét, hogy ki az a játékos, akire leginkább felnéz, ki inspirálta, kit tekint példaképének. Akik követték Karim Benzema karrierjét, bizonyára nem lepõdnek meg a játékos válaszán: a brazil legenda, Ronaldo.
„Számomra Ronaldo a legnagyobb. Gyors, technikás, kreatív és megalkuvó játékos volt. Fiatalon minden egyes mozdulatát figyeltem. Õ inspirált engem.”
És hogy mit tenne Benzema, ha egy csapatban játszana kedvencével? „Ha a csapatomban tudhatnám, szívesen nézném akár a padról is, ha pedig vele játszhatnék, akkor állandóan passzokkal keresném.”
Arra a kérdésre, hogy miként tudná magát a brazil zsenihez hasonlítani, a fiatal gall szerényen csak annyit mondott: „Ez lehetetlen. Minket nem lehet összehasonlítani. Ronaldo véleményem szerint páratlan játékos.”
A Pena Madridsta Húngara a Real Madrid hivatalos honlapján!
A Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület életében újabb fontos események történtek, történnek. Szervezés alatt a következõ taggyûlés, a Pena Madridista Húngara megjelent a Real Madrid hivatalos honlapján, haladás a klubkártyák ügyében. Az alábbi írásban ezeket az elõrelépéseket foglaljuk össze.
Nem is olyan régen még arról számolhattunk be a Madridista.hu hasábjain, hogy alakulófélben van egy szurkolói klub, a Pena Madridista Húngara, azaz a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület. Azóta számos dolog történt ezzel kapcsolatban: az egyesület megalakult, hivatalosan bejegyzésre került mind a Szegedi Városi Bíróság, mind a Real Madrid részérõl, több taggyûlés is megszervezésre került, folyamatosan lépnek be új tagok, illetve a klubon keresztül létrejöhetett egy több, mint 50 fõs közös meccsnézés, ahol a társaság fele spanyolokból állt, így tehát a közösségünk kiléphetett a nemzetközi vizekre.
Mint már bizonyára olvasóink is értesültek, a Madridista.hu fórumán indított szavazás alapján megkezdõdött a következõ, rendhagyó módon vidéken tartott és szintén rendhagyó módon kétnapos taggyûlés szervezése, melynek helyszíne Eger városa lesz. A találkozó idõpontja 2010. június 26-27-re tehetõ, ami egybeesik az egyesület Madridban élõ elnökének Magyarországon tartózkodásával, így ha a kimondhatatlan nevû vulkán is úgy akarja, Dévai Márk Sebastian is a résztvevõk között lesz. Egyelõre részletesebb információval nem tudunk szolgálni, azonban biztosan lesznek szervezett programok, unatkozni nem fogunk. A találkozóra egyébként a fórum megfelelõ részlegében lehet jelentkezni. Fontos megjegyezni, hogy olyan szurkolók jelentkezését is várjuk, akik még nem léptek be a klubba, viszont feltett szándékuk, hogy a közösség részeivé válnak.
Most pedig szeretnénk beszámolni egy nagyszerû eredményrõl. Az egyesület elnökétõl telefonon kaptuk a tájékoztatást Madridból, hogy egy eredetileg szeptemberre tervezett esemény már májusban megtörténhet. Ez pedig nem volt más, mint a szurkolói klub megjelenése a Real Madrid hivatalos honlapján. Felmerülhet a kérdés, hogy miért szeptember, illetve miért mégis május vége? Fontos tudni, hogy a Real Madrid rengeteg szurkolói egyesülettel rendelkezik a világ minden táján. Ezek száma folyamatosan nõ, így egyre többen kerülnek ki a csapat weboldalára. A folyamat lassú, ezért elõzetes becslésként szeptemberre vártuk a megvalósulást. Hála az elnökünknek, és a Budapesten megszervezett közös meccsnézésnek, ahol jelen volt a Real Madridnál ismeretséggel rendelkezõ személy is, az egyesületünk soron kívül utat talált a bürokrácia útvesztõjében, és már most, május 25-én kikerülhettünk a www.realmadrid.es weboldalra. (A linkre kattintva megtekinthetõ az oldal.)
Ehhez persze az is kellett, hogy egy elõzetesen magyar nyelven megírt, majd spanyolra fordított leírás, néhány fénykép, illetve egyéb fontos adatok eljussanak a klub megfelelõ részlegéhez. Ebben nagy szerepet vállalt Dévai Márk Sebastian, az egyesület elnöke aki az egész folyamatot összefogta, hírszerkesztõnk TZOLI, aki umek közbenjárásával megírta a végleges magyar szöveget, illetve ra95 nevû hírszerkesztõnk, aki ezt nem kis munkával spanyolra fordította. Nekik ezúton is külön köszönjük a megfeszített munkát, hiszen csupán néhány nap állt rendelkezésükre a feladat végrehajtásához.
Még egy elõrelépésrõl szeretnénk tájékoztatni a kedves olvasókat, klubtagokat. Az elõzetes felmérések alapján sokak számára fontos és érdekes klubkártyák kapcsán is haladást értünk el. Megkerestünk több olyan céget, akik ilyen jellegû kártyák készítésével foglalkoznak, árajánlatokat kértünk tõlük, illetve volt, akihez egyik klubtagunk helyszínre is kilátogatott, mintakártyákat megtekinteni. A megfelelõ minõségû és árú munkát kínáló cég kiválasztása után pályázatot fogunk kiírni a Madridista.hu felhasználói között, melynek témája nem lesz más, mint a kártya külleme. A pályázat tartalmazni fogja az elvárásokat, a megfelelõ paramétereket.
Hamarosan tehát ismét jelentkezünk, addig azonban minden érdeklõdõt megkérünk, hogy jelezze részvételi szándékát a következõ, egri taggyûlés kapcsán, illetve természetesen az egyesület is várja az új belépõket!
Amit kevesen tudnak Cristiano Ronaldóról
A nevem Dan Gaspar, szeretnék önöknek elmesélni egy történetet Cristiano Ronaldóról. Biztos vagyok benne, hogy nem egy ismert sztori, de mindenképp el kell mondani. Hiszek a végzetben. A szupersztár híresség arca mögött egy kivételes, törõdõ emberi lény lakozik.
Voltam olyan szerencsés, hogy meghívást kaptam Carlos Queiroztól a 2010-es Világbajnokságra készülõ portugál válogatott szakmai stábjába. Korábban már dolgoztam vele és igazi megtiszteltetésnek éreztem, hogy része lehetek a portugál csapat felkészülésének.
Nem sokkal ezután egy régi jó barátomtól, John Moreirától kaptam egy telefonhívást. John egy a tulajdonomban lévõ kapusképzõ intézményben dolgozott. Õt és családját is barátomnak mondhatom, immár sok-sok éve. Elmondta, hogy fia, Brandon, aki egyébként kiváló futballista, térdproblémákkal küzködik. Az orvosok akkor úgy gondolták, futballsérüléstõl szenved. Késõbb kiderült, hogy a betegség súlyosabb: csontrák.
A Moreira család nehéz döntés elõtt állt: amputálják a fiú lábát, vagy kemoterápiára küldik a rák legyõzése reményében. Brandon szenvedélyesen szerette a labdarúgást. Már a gondolattól is teljesen kétségbe esett, hogy esetleg elveszítheti egyik lábát. El sem tudta képzelni, hogy hiányozhat az egyik lába. A család így a kemoterápia mellett döntött.
A terápia ideje alatt folyamatos kapcsolatban voltam Johnnal, mindig tudtam, mi történik Brandonnal, milyen állapotban van. Sokkoló volt hallani, hogy a kemoterápia nemcsak hogy nem segített a tumort csökkenteni, de a rák a test többi részébe is átterjedt. Johnnal különleges kapcsolatunk volt, úgy éreztem, ott kell lennem a barátommal és a családjával. Azonnal elrepültem hozzájuk Torontóba.
Brandon egy nagyon különleges kissrác volt. Ahelyett, hogy felajánlhattam volna neki a támogatásomat és bátorításomat, õ sokkal többet adott nekem, mint amit én valaha is adni tudtam volna. Nyugodt és bátor volt, küzdõszelleme pedig békével töltötte el a házat. Õ maga volt az inspiráció. Annak ellenére, hogy rengeteget veszített testsúlyából és oxigénpalackkal kellett járnia, könnyed hangján mindig azt mondta, ami helyes. Mindenkit próbált megnyugtatni és mindenkinek bizonygatta, Isten jó. 16 évesen! Ez volt az õ ajándéka.
Édesapja elmondta, hogy Brandon összeírt néhány kívánságot. Az egyik ezek közül az volt, hogy eljuthasson az Old Traffordra és láthassa Cristiano Ronaldót edzeni. A körülményeknek köszönhetõen ez nem valósulhatott meg. Ahogy olyan sok gyerek számára, Brandonnak is Cristiano volt a példaképe. Úgy gondolta, Ronaldo a világ legjobb játékosa. Szobájának falát a portugál szélsõt ábrázoló poszterek díszítették, amelyeken Cristiano a védõk között cikázik.
John megkért, hogy próbáljam felvenni a kapcsolatot Ronaldóval, és kérjem meg, hogy hívja fel a haldokló fiát. Elmondtam neki, hogy csak egyetlen alkalommal találkoztam vele, amikor egy U-23-as portugál meccset játszottak. Tudattam vele, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy emlékezni fog rám, de mindent megteszek. Nagyon akartam, hogy teljesüljön Brandon kívánsága. Kivételes emberi lény volt, ez volt a legkevesebb, amit megtehettem érte és a barátomért.
Felhívtam Carlos Queirozt, a válogatott edzõjét, felvázoltam neki Brandon helyzetét. Carlos és én már sokszor dolgoztunk együtt, évek óta ismertük egymást. Szinte már testvérek vagyunk. A következõt mondtam neki: „Nem kértem tõled sok dolgot, de ez egy különleges eset, sokat jelentene nekem, ha barátként kisegítenél.”
Carlos elmondta, hogy mindent meg fog tenni, de nem ígér semmit. Én viszont tudtam, hogy ha valaki képes segíteni Brandonnak, a családjának és nekem, az Carlos Queiroz. Ahhoz, hogy felvedd a kapcsolatot Cristianóval, sok kapun kell átmenned. Ügynökök, menedzserek, ügyvédek… Sosem tudhatod, meddig fog tartani. Carlos visszahívott még azon a napon, és azt mondta, „az ügy elindítva”. Tudtam, hogy neki sikerülhet.
Tudtam, hogy Brandon Manchaster United, Benfica és FC Porto szurkoló. Felhívtam a kapcsolataimat, hogy fel tudnák-e hívni Brandont, hogy erõt és kitartást adjanak neki. José Moreira a Benficától, Carlos Queiroz a Manchestertõl és Vitor Baia a Portótól felhívták, kitartást és a legjobbakat kívánták neki a küzdelemben. Mindannyian különlegesek voltak, de egyikük sem Ronaldo – aki még mindig nem telefonált.
Vissza kellett mennem a Hartford Egyetemre. A Hartford Hawks szombat este meccset játszott, így pénteken visszarepültem. Nagyszerû este volt. A Hartford legyõzte a New Hampshire csapatát, ráadásul John is felhívott, hogy Ronaldo telefonált. Óriási megkönnyebbülés volt számomra, tudtam, hogy mit jelent Brandonnak. Ráadásul Cristiano azt is megígérte, hogy fel fogja hívni másnap is.
A ház tele volt Brandon barátaival, akik izgatottan várták, hogy megcsörrenjen a telefon. Cristiano nem okozott csalódást. Felhívta Brandont. Az egész ház örömmámorban úszott. A Manchester United a Chelsea ellen lépett pályára idegenben azon a szeptemberi hétvégén. Ronaldo megígérte, hogy elküldi a cipõjét és a mezét Brandonnak. A srác extázisban volt, ennek a beszélgetésnek örült a legjobban. „Nem hiszem el, hogy épp most beszéltem a példaképemmel, Cristiano Ronaldóval – én vagyok a legboldogabb gyerek a világon.” – mondta. Cristiano ezután hetekig üzeneteket küldött Brandonnak, állapotáról érdeklõdve.
Brandon, mindössze 17 évesen, 2008. október 3-án eltávozott az élõk sorából. Cristiano elküldte neki aláírt cipõjét, bekereteztetett felsõjét és egy táviratot, néhány gondolattal. Ami a legjobban meghatotta a családot, az a távirat tartalma volt: „Az igazi bajnokok azok, akik utolsó leheletükig küzdenek, bennem ez a kép él Brandonról.”
Visszatértem Torontóba, hogy ott legyek Brandon virrasztásán és temetésén. Minden, amit Ronaldo küldött, a koporsó köré lett helyezve. Elképesztõ volt.
Februárban ismét Torontoba repültem, hogy megtartsak egy kapus szemináriumot. John megkért, hogy menjek el vele kocsikázni. Elmentünk Brandon mauzóleumába. Ledöbbentem attól, amit láttam – Cristiano bronzba öntött meze, cipõje, alatta pedig gravírozva az üzenete.
Carlos Queiroz meghívott a portugál válogatott világbajnoki felkészülési meccsére, amelyet Albánia ellen játszottak 2009. június 6-án és az Észtország elleni barátságos meccsre június 10-én. A portugál szakmai stáb meghívásának természetesen eleget tettem. A csapatban ott volt 2008 FIFA Év Játékosa, Cristiano Ronaldo is, aki világrekordnak megfelelõ összegért igazolt a Real Madridba.
Amikor John családja megtudta, hogy csatlakozom a válogatotthoz, megkértek valamire. Volt néhány aláírandó dolguk és írtak egy köszönõ levelet Cristianónak.
Elutaztam Torontóba, hogy találkozzam John családjával, majd elhozzam a Ronaldóval aláírandókat. Majd Lisszabonba mentem, a válogatott edzõtáborába. Amikor megérkeztem, hagytam néhány napot, mielõtt beszéltem Cristianóval. Gondolhatják, mindenki akar belõle egy darabot. Az uzsonna alatt közel ültünk egymáshoz az ebédlõben. Elmondtam neki, hogy van egy különleges történetem, amit megosztanék vele, volna-e rám néhány perce. Volt. Késõbb a szobámban találkoztunk.
Érzelmes pillanat volt a találkozás, és amikor megosztottam vele a történet részleteit, és azt, hogy milyen hatással volt Brandonra, a családra és a barátokra. Cristiano figyelmesen végighalltatott.
Ki akartam hangsúlyozni az olyan sportolók hatását a Brandonhoz hasonló fiatalokra, mint Ronaldo. Megérintett hogy láthattam a pálya harcosának könyörületes és sebezhetõ oldalát.
Az utolsó dolog amit elmondtam neki, az Brandon naplójának egyik bejegyzése volt. A srác ugyanis minden nap vezette a naplóját. Utolsó oldalán a következõ mondat volt olvasható: „Beszéltem Cristiano Ronaldóval, most már a mennybe mehetek.”
Ez egy igaz történet Cristiano Ronaldóról.
Dan Gaspar
A Real Madrid magyar nagykövete – Dévai Márk Sebastian
Márk Madridban ötpercnyi sétára dolgozik a Bernabeu Stadiontól. Bő egy éve egyszer csak gondolt egyet, és bekopogtatott a „klubházba”. A szurkolói osztályon örömmel fogadták, különösen, amikor megtudták, hogy minden idők egyik legnagyobb madridi futballistája, Pancho, azaz Puskás Ferenc szülőhazájából érkezett, és barátaival szeretné, ha Magyarországon is működne szurkolói klubja a spanyol csapatnak. Miután minden tanáccsal ellátták, csaknem egyévi szervezőmunkával, 2009 decemberében hivatalosan is megalakult a magyar egyesület, a Real Madrid hivatalos támogatásával, névhasználati engedélyével.
Hogy honnan a klubszeretet és a vonzalom a spanyol foci, a nyelv és a kultúra iránt? Márk édesanyja kubai, édesapja magyar. Papája a hetvenes évek második felében Havannában, a magyar nagykövetségen dolgozott kultúr- és sajtóattaséként, ott ismerte meg Márk mamáját, aki beszélt magyarul, mert a hetvenes évek elején néhány évig Magyarországon dolgozott. A Dévaicsemeték – Márk és nővére – követve apjuk beosztását, kisgyermekéveiket Mozambik fővárosában,Maputóban töltötték,majd egy év Lisszabon következett. Az általánosés középiskolát már Budapesten végezték el. Márk szerette a focit, igaz, a család javaslatára tízévesen vízilabdázni kezdett a Faragó–Csapó-féle gyereksuliban, később pedig a dzsúdó és a karate vonzotta jobban. A Real Madridot akkor ismerte és szerette meg, amikor az 1995/96-os szezonban a Ferencvárossal egy csoportban játszott a Bajnokok Ligájában. A vonzalom csak erősödött, amikor a csapat 1998-ban megnyerte a BL-t, és már bőven megrögzött Real-drukkernek számított a 2002-es, BL-döntőbeli, Zidane-gólos újabb diadal idején.
Érettségi után az IBS nemzetközi üzleti főiskola gazdálkodási szakán tanult, amikor harmadik évben gyakorlatra a Nike sportszergyártó cég magyarországi kirendeltségére került. Ott annyira megkedvelték, hogy már a szakdolgozatírás idején munkát ajánlottak számára, s 2006-ban, már diplomával a zsebében, boldogan maradt a cégnél pénzügyi elemzőként. Munkahelyén érthetően nagy volt a sportimádat, mindenki szurkolt valakinek, de munkatársai között ő volt az egyetlen reálos. Bevallása szerint ekkor vált fanatikussá, a csapat minden mérkőzését megnézte a televízióban, nyomon követte a klub körül zajló eseményeket. Ekkor talált rá a madridista. hu weboldalra, amelyet hozzá hasonlóan érző magyar Real Madrid-hívők működtetnek, de ekkor még csak lelkes olvasóként böngészte az oldalait.
A spanyol fővárosba véletlenül keveredett 2008 legelején. Barátnője ösztöndíjat kapott a III. Károly Egyetemre, Getafébe (Madrid külvárosába), s ő féléves fizetés nélküli szabadságot kért a cégétől, hogy követhesse szerelmét. A megélhetés, de különösen a drága lakbér miatt azonban munkát kellett találni. Szerencséjére egy fejvadász cégnél az angol-, spanyolnyelv-tudás sokat ért, felvették a neves angol Clifford Chance-hez, a multinacionális vállalatok ügyeivel foglalkozó jogi céghez, pénzügyi elemzőnek. Sajnálta, hogy elszakad előző munkahelyétől, mert végleg elváltak útjaik: Márk társával úgy döntött, hosszabb távon is a spanyol metropolisban folytatják közös életüket. Barátnő, munkahely, élhető, pezsgő világváros – és Real Madrid!
A 2008/2009-es szezon elején felvette a kapcsolatot a madridistákkal a weboldalukon keresztül, és felajánlotta segítségét: ha szeretnének kilátogatni Madridba egy meccs erejéig, segít az utazás megszervezésben, a szállásfoglalásban, jegy megszerzésében. Ők örömmel fogadták a jelentkezést, idővel barátságok szövődtek a hasonló érdeklődésű fiatalemberek között, és Márkban felvetődött az ötlet: miért ne alakíthatnának hivatalos formában is szurkolói egyesületet? Ezzel az ötlettel kopogtatott be a Real Madrid klubhoz, ahol tárt karokkal fogadták, hisz már a világ több mint száz országában működik szurkolói egyesület a madridi klub jóváhagyásával, ám Magyarország még fehér folt volt. Megtudakolta, mik feltételek, milyen előnyökkel és kötelezettségekkel jár a tagság, s hozzálátott a szervezéshez. A klubtól alapszabály-tervezetet is kapott, hogy megkönnyítsék a munkáját, sőt tippekkel is ellátták. A húsz-negyven éves korosztályt képviselő alapítók között akad futballbíró, programozó, fizikus, biológus, kommunikációs szakember, jogász. A Real Madrid saját szurkolói klubjaként ismerte el őket, az egyesületet a Csongrád megyei bíróság 2009 decemberében jegyezte be. Az elnök Márk lett. A madridista.hu weboldal regisztrált tagjai a megalakulást követően emailben kaptak tájékoztatást az új egyesületről, és csaknem kétszázan jeleztek vissza, hogy szívesen lennének tagok.
A madridizmus egyfajta életérzés – magyarázza Márk. A szurkolói körhöz tartozás megteremti a közösségi élményt, erősíti a közösséghez tartozás érzését. A Real Madrid által gerjesztett szeretet, a szurkolás élménye, a siker, az öröm, a bánat közös átélése nagy közösségformáló erő. Ráadásul közvetve egy világszínvonalú klubhoz tartozni különösen jó érzés. Az egyesület elnökeként két héttel a hazai és idegenbeli meccsek előtt tud jegyeket igényelni a klubban, és egy héttel a találkozó előtt vissza is igazolják kérését, húsz-harminc jegy mindig a rendelkezésére áll. A jegyek ára 45-120 euró egy-egy bajnokira. A drága igazolások miatt nőttek jelentősen az árak egyik évről a másikra – magyarázza –, de az interneten csak ennek kétszereséért lehetne belépőket szerezni. Amúgy sem könnyű jegyhez jutni, mert a Real Madrid-bérletesek száma vagy hatvanezer, és szinte csak örökölni lehet. Jelenleg kétszer ennyien várakoznak bérletért.
Márk az egyesület szervezése során jó kapcsolatokat épített ki a klubnál, tudja, mikor, milyen kérdésekkel, kihez lehet fordulni. Mesélt a Ferencvárosnál tervezett szurkolói kártya bevezetéséről, és a klub jelenlegi gondjairól is, a stadionon belüli rendbontások megakadályozásának nehézségeiről. A Real Madridnál jól ismerik a Fradi nevét, és szívesen emlékeznek a tizenöt évvel ezelőtt vívott közös BL-meccsekre. A Bernabeuban kötelező a magas színvonalú biztonság, a nagyvilág fokozott médiafigyelme miatt is. A klub nem teheti meg, hogy botrány részese legyen. A stadionon kívül az állam fizeti a mérkőzések idején felvonuló rendőrséget, hisz a Real Madrid nem kevés adót fizet be az államkasszának – magyarázták Márknak –, míg a stadion kapuján belül nincs rendőr, a biztonság megteremtéséért a klub fizet, nem is keveset. Emellett teljes kamerarendszert építettek ki, s már a bejáratnál figyelik az embereket. Az ultrákkal megegyeztek: rájöttek, hogy a stadionból nem kirúgni kell a fanatikus híveket, hiszen ők is részesei a madridizmusnak. A vezérszurkolókkal meg kell találni a közös hangot, jegyeket, bérleteket felajánlani a törzsszurkolóknak, ugyanakkor feltételeket szabni, milyen módon szurkolhatnak. Mert ellenkező esetben nem érdemlik meg, hogy a szurkolói kör részesei legyenek, és megvonhatják tőlük a bérleteket, jegyeket. Még a Manchester United is kért tanácsot a Real Madridtól – büszkélkedtek a klubházban. Egyben Márknak felajánlották a klubvezetők: ha a Ferencváros vagy a Magyar Labdarúgó Szövetségképviselői levélben hivatalosan megkeresik őket, szakembereiket szívesen fogadják, és tapasztalataikat átadják. Márk szívesen közvetít e találkozó megszervezésében, ha igényt tartanak rá Magyarországon.
Két Real-meccs között addig is van más szerveznivalója. Máris megtalálta őt egy húsztagú spanyol madridista társaság: áprilisban épp Budapesten lesznek az El Clasico, vagyis a Real Madrid–Barcelona-mérőzés idején, amit semmi esetre sem szeretnének kihagyni. Tudna-e olyan éttermetkávézót ajánlani, kérdezték, ahol megnézhetnék a találkozót? Lehetőleg angolul vagy spanyolul tudó magyar madridisták társaságában? Az egyesület nemzetközi kapcsolatépítése tehát máris megkezdődött, Márk nagy-nagy örömére.
Exkluzív beszélgetés Szalai Ádámmal Madridban
Szerkesztőségünk fejében felmerült a gondolat, hogy az idén megszervezésre kerülő madridi utazás jó alkalom lehet egy személyes beszélgetésre, poharazgatásra a királyi gárda utánpótlás csapatának magyar játékosával, Szalai Ádámmal. Az előzetes kapcsolatfelvétel után a különleges találkozás végül a spanyol főváros központjában található Európa Hotel teraszán jött létre, mintegy 20 lelkes érdeklődő legnagyobb megelégedésére. Ádám a korábban megbeszélt időpontban pontosan jelent meg a helyszínen, jó barátja társaságában. Az italok megrendelése után rögtön el is kezdtük bombázni kérdéseinkkel az immáron egyszeres válogatott támadót.
A beszélgetés során egyebek mellett szóba került a Real Madrid Castilla, az első számú csapat és a magyar labdarúgás jelenlegi helyzete, illetve néhány további érdekesség is. Ádám elmondta, hogy felettébb örül a Debrecen sikereinek, az U20-as válogatott remeklésének. Elégedettséggel tölti el, hogy Magyarországról figyelemmel követik pályafutását, valamint elárulta, hogy rendszeres olvasója honlapunknak. Az első csapathoz való feljutás esélyeiről is megosztott néhány gondolatot, szóba került a nagycsapat rendkívül bő és minőségi kerete. A Castilla 11-ese személyes tapasztalataira támaszkodva határozottan állította, hogy tévesek a sajtóban sorozatosan megjelenő negatív töltetű hírek a „sztárjátékosokról”, hiszen mindegyikük közvetlen, teljesen normálisan viselkedő ember. Kissé személyesebb vizekre evezve Ádám azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy ritkán van lehetõsége hazautazni, a karácsonyi ünnepekre is csupán 3 nap szabadságot kapott, az elmúlt szilveszterek pedig az edzések és mérkőzések miatt számára teljesen kimaradtak.
A beszélgetés végeztével Ádám rendkívül nagylelkûen rendezte a társaság számláját, az asztalok elhagyása után pedig aláírásokat osztogatott, majd percekig elhúzódó fotózás következett, ahol türelmesen és rendkívül önzetlenül állta a sarat. A fiatal játékost egyébként az együtt töltött idõ alatt többen felismerték az utcán, autogramot és közös fotót kértek tõle. A közös fényképek elkészülése után még néhány szóban minden jót kívántunk Ádámnak, majd a mielőbbi viszontlátás reményében elköszöntünk tőle.
Az idei madridi utazás résztvevőinek egybehangzó véleménye szerint Ádámban egy rendkívül közvetlen, önzetlen és jólelkû embert ismerhettünk meg, aki előtt reményeink szerint még nagy jövő áll a labdarúgás világában. Köszönjük a beszélgetést Szalai Ádám! Csak így tovább!
Irdning 2008, a magyar Madridisták kalandos utazása
Amióta a Real Madridért dobog a szívem, nagy vágyam volt, hogy egyszer élőben láthassam a csapatot. Korábban ez valamiért soha nem jött össze, de ott lebegett előttem a cél. 2008 tavaszán a madridista.hu gyorshírei között felbukkant egy üzenet, amely szerint Török Balázs ismét utazást szervez a Real Madrid nyári edzőtáborába, ami kis hazánkhoz olyan mértékben közel van, hogy bűn lett volna nem kihasználni a lehetőséget, és megtenni az első lépést a célhoz vezető rögös úton. Fel is hívtam hát Balázst, bejelentkeztem az utazásra. Majd eltelt néhány hét, és eljött a nagy nap. Családom, barátaim már tudták, hogy utazom, ők tisztában voltak vele, hogy mekkora jelentőséggel bír számomra ez az út. Még egy utolsó telefon, „Balázs, akkor jöttök? Megyünk?”, hát persze, még egy utolsó MSN beszélgetés: „TZoli, te mit viszel? Milyen kaját? Mennyi pénzt? Ruha? Dedikáltatni?”. Miután Zolival szépen mindent megbeszéltünk, összepakoltam a cuccokat, ruhákat, hidegélelmet, egy csokis kekszet (ami később aranyat ért), majd elindultam a Keleti pályaudvarra. TZoli vonata ugyanis oda érkezett be valamikor este 8 körül. Innen indultunk a találkozóhelyre, ahol a tervek szerint Balázsék autóval összeszedték a Budapesten csatlakozókat. (Az utazást szervezők és néhány szurkoló Szegedről indult.)
A program a következő lett volna: A Soroksári úton találkozunk este kilenckor, az Opel szalon előtt, ahova két kisbusszal jönnek értünk a Pick szalámi városából, majd irány Irdning. Zolival igazi szorgalmas szurkolók módjára már fél kilenckor a megbeszélt helyen voltunk, amiről annyit kell tudni, hogy nagyjából semmihez nincs közel. Természetesen mi érkeztünk elsőnek, ezért szépen letáboroztunk a szalon parkolójának betoncsíkján, és vártuk a többieket. Lassan szálingóztak arra elég furcsa figurák, akiket leginkább Marilyn Mansonhoz tudnék hasonlítani. A stílusukat pontosan nem tudom, de tuti, hogy a halálhoz közük volt. Később kiderült, hogy valamilyen nekik való szórakozóhely van a közelben.
Eljött a kilenc óra, ekkor már összesen 6-an voltunk, de ebből a 6 emberből egy csupán kísérő szerepét töltötte be. Itt jött el kalandozásunk első olyan mozzanata, amitől egy érzelmileg instabil ember már beadta volna a kulcsot. Hívtuk a szegedi vonalat, hogy mi a helyzet, de telefonon csak annyi információt sikerült kapnunk, hogy még nem indultak el. Igen, Szegedről, amikor mi már a találkahelyen voltunk. Újabb telefonhívás, ekkor már megtudtuk, hogy 11, fél 12 előtt nem fognak odaérni, valami gond volt az egyik autóval. Az idő jó volt, igazi nyári este, szóval ezzel nem volt gond, jól elvoltunk a srácokkal, akik szintén odajöttek. Unalmunkban csapatokra oszlottunk és elindultunk a Soroksári út két irányába, hogy merre mi van. A halál angyalai csapatokban rajzottak, volt, aki az út közepén fetrengett, semmi nem számított. Lassan teltek az órák, aztán idő közben kiderült, hogy 11 óra körül tudott csak elindulni a csapat Szegedről. Már pontosan nem emlékszem, hogy éjjel fél egykor vagy fél kettőkor értek oda hozzánk, de azt tudom, hogy nagyon késő volt és baromi sokat kellett várnunk. A két kisbuszból végül egy kisbusz és két személyautó lett, így két sofőr helyett háromra volt szükség ahhoz, hogy kijusson a csapat Ausztriába. Az egyik kisbusznakolyan műszaki problémájára derült fény az átvétel után, amivel nagyjából ott is lehetett volna maradni az úton. Az autókereskedőknek úgy tűnik, hogy elég vastag bőr van a képükön, de az is lehet, hogy őket előbb érte el a válság szele, és nem volt pénz biztonságos használatra kész állapotba hozni az autóikat, mielőtt kiadják azokat. Mindenesetre hála Balázs tapasztalatának, megoldódott a probléma, szépen el tudtunk indulni. Budapesten még egy helyen felvettünk embereket, majd irány Ausztria! De előbb Sopronban és Csornán is megálltunk, hiszen a madridizmus egész Magyarországot behálózza :), így sok helyen csatlakoztak az utazók. Szépen lassan átértünk a határon, itt már realizálódott bennünk, hogy nem az eredeti program szerint fognak zajlani az események. A tervek szerint úgy történt volna az érkezés, hogy valamikor az éjjeli órákban elfoglaljuk a szállást, kicsit pihenünk, majd a reggeli edzést már kipihenten tekintjük meg. Na, ez borult. 🙂 Út közben sofőrt is váltottunk, Balázsnak ugyanis szüksége volt egy kis pihenésre, hiszen ő már nagyon régóta a volán mögött ült. Reggelre értünk a szálláshoz. Irdningől tudni kell, hogy tipikus osztrák település, gyönyörű, hegyekkel övezett, kristály tiszta környezetben. Szinte már meseszerű, szavakkal nehezen leírható szépségű a táj, a levegőn pedig érezni lehet a tisztaságot. Mindenki lepakolt, elfoglaltuk a szobákat (2-3-4 személyes szobák voltak, ha jól emlékszem). Én két másik madridistával kerültem össze, akiket aznap este ismertem meg, de megtaláltuk a közös hangot, jókat beszélgettünk, jól elvoltunk. Az edzésig volt még hátra körülbelül másfél óra, így még egy gyors zuhany és egy rövid alvás belefért. Azt természetesen gondolhatjátok, hogy az ilyen egy órás alvások után milyen fejjel lehet előmászni az ágyból, nos, a magyar madridisták ilyen ábrázattal vágtak neki az aznap reggeli Real Madrid edzésnek. 🙂
Azt persze mondanom sem kell, hogy amint megláttuk az első jelet (ami esetünkben egy jó nagy Real Madrid busz volt), hogy találkozhatunk a kedvencekkel, az álmosság elillant. Fényképezőgépek elő, dedikálandó mezek, képek, könyvek beizzítva, vártunk, mintha ingyen LCD Tv-ket osztogattak volna. Sokan voltak, akik eljöttek az edzésre, a bejáratnál pedig gyülekeztek az aláírás-vadászok. A mi 18 fős csapatunkon kívül is voltak magyarok, volt, aki egyénileg, volt, aki a családjával utazott el Ausztriába. Érkeztek szurkolók Lengyelországból, Németországból, Olaszországból, de még Hollandiából is.
Magát az edzőtábort úgy kell elképzelni, hogy volt két nagy nyitott pálya, ezek közül a lelátóhoz közelebb lévőn zajlottak az edzések. Emellett volt a fából-betonból épült félig fedett lelátó, innen lehetett elég közelről nyomon követni a focisták ténykedését. A lelátó alatt és mellett volt az öltöző rész, ahova külsős nem mehetett be, a pálya mellett pedig egy a külvilágtól letakart kerítésekkel elválasztott kis úton juthattak el a játékosok az edzőterembe. Mindez természetesen varázslatos környezetben, erről a képek is tanúskodnak.
Nos. Az edzést ingyen nem lehetett látogatni, viszont valami igazán pitiáner összeg ellenében (2-3 Euró) a reggeli és a délutáni tréningre is be lehetett menni. Mondhatni napijegyet árultak. A csapatunk is szépen sorjában elfoglalta a lelátón a helyét, mindenki kereste, hogy honnan lenne a legjobb rálátás, honnan lehetne a legjobb képeket készíteni, stb. A pályán már elő voltak készítve az edzéshez szükséges eszközök (bóják, labdák, akadályok), néhány Real Madrid melegítőben flangáló embert már lehetett látni. Aztán egyszer csak kisétáltak a fiúk az öltözőből, taps fogadta őket, kattogtak a fényképezőgépek. A pályán ment a viccelődés, poénkodás, aztán kezdődhetett a bemelegítés. Ez a délelőtti edzés erőnléti volt, labdás gyakorlatokat szinte alig végeztek a srácok. Még friss és tapasztalatlan aláírásgyűjtőként megvártuk, amíg az utolsó játékos is levonul a pályáról, és kimentünk a bejárathoz, hogy várjuk a hazaindulókat, hátha elcsíphetünk egy-egy aláírást. Természetesen a jobb helyek már foglaltak voltak, mindenki dedikáltatni akart. Személy szerint én a Real Madridról szóló könyvemet vittem magammal, amiben minden játékossal a saját profilját írattam alá. Először Sneijder és Baptista jöttek ki az öltözőből, ők rendkívüli módon rendesek voltak, végigmentek a kerítés belső részén és mindenkinek kiosztottak egy-egy autogramot. Az első aláírásomat tehát Wesley Sneijdertől szereztem. Mi először a busz bejárati ajtaja mellé álltunk, mert úgy gondoltuk, majd azzal mennek a szállodáig a fiúk, de nem így lett. Folyamatosan jöttek mikrobuszok, amik 2-3-4-esével vitték el őket. Voltak olyanok, akik még meg sem ugatták a közönséget, 1 db aláírást sem osztottak ki. Ilyen volt az első napon Higuaín, Ruud, Robinho is. Voltak, akik csak néhány embernek írtak alá, az ő esetükben tényleg csak a szerencsén és a helyezkedésen múlt, hogy adtak-e vagy nem. A legnagyobb ováció Raúlt fogadta a szurkolók részéről, ő is nagylelkűen osztogatta a szignókat. Ami nagyon idegesítő volt, az egy bennfentes kissrác, aki a kerítésen belül volt a szüleivel, ő minden egyes játékossal közös fotót készített és alá is íratott valami fecnit. Volt olyan, hogy valaki épp aláírt egy pólót, a kis majom pedig elrángatta onnan, hogy most fotó jön. Akkor elég keményen elkezdtek fújolni néhányan, de mintha a falnak beszélne az ember, annyi hatása volt. Szépen elszivárgott az utolsó player is, mi pedig visszamentünk a szállásra. Mindenkire rátört az álmosság, úgyhogy a délutáni program előtt aludtunk egy jót. Miután szépen kipihentük magunkat, elindultunk a délutáni edzésre, de időben, hogy az érkezőktől is tudjunk aláírást kunyerálni. Annyi „Please!” szó szerintem nem sokszor hangzik el egy helyen, mint ott elhangzott. Ezen az edzésen már labdás gyakorlatoké és egy edzőmeccsé volt a főszerep, azt gyakorolták a meccsen, hogy Robben elhúz a bal szélen, majd onnan próbál valamit kezdeni befelé. Volt szabadrúgás lövő verseny is, amit már nem tudom, hogy ki nyert meg, viszont arra emlékszem, hogy a kapufa eltaláló versenyen Ruud volt a sztár. 🙂 Mint már nem teljesen kezdő aláírás-vadászok, jól elhelyezkedtünk, és figyeltük a réseket a letakart kerítésen, ott is el lehetett csípni néhány aláírást. Egy nem velünk utazó kedves madridista mutatott néhány trükköt, ő már szinte mindenkitől szerzett aláírást a mezére. Ezúton is köszönöm neki az együttműködést: Gábor, ha ezt olvasod, akkor köszönöm! 🙂 Egyébként az is kellett, hogy az ember pofátlan legyen, és a legjobb helyeket elfoglaló német tinicsajokon átgázoljon. Így sikerült a legelérhetetlenebbnek tűnő Robinho aláírását is megszereznem, aki elvette az alkoholos filcemet, majd pár embernek azzal írt alá, aztán amikor kérdezte, hogy kié a filc, mondtam, hogy az enyém, ő pedig odadobta hozzám, de úgy, hogy a kupak nem volt rajta, így a fehér pólómra rákerült egy firkálmány (hála az égnek nem mez volt). Úgyhogy most van egy pólóm, Robinho által összefoltozva. Akit érdekel, licitálhat rá. Csak gyűjtőknek… 🙂 A kis brazil egyébként egyetlen egyszer sem futott ki a gyepre, pont abban az időszakban volt a tábor, amikor úgy tűnt, elhagyja a csapatot. Sajnálatos, de már akkor lehetett érezni, hogy nagyon nincs rendben valami. Vele kapcsolatos érdkesség a következő: Az edzés végén beszállt az egyik autóba, de a vezető ülésbe, ahol nekiállt hülyéskedni. Mellette Cannavaro ült, mögötte már nem tudom, hogy ki. Elindította a kocsit, majd ugyanazzal a fiatalos lendülettel le is fullasztotta. A szurkolók és a játékosok szabályosan szakadtak a röhögéstől, majd újra beindította a kocsit a kis brazil cselgép, és elhajtottak.
Közeledett az este, így ismét a szállás felé vettük az irányt. Beültünk egyet vacsorázni a vendégházhoz tartozó étterembe, ahol söröztünk (szigorúan 18+ :)) és nagyon finom ételeket ettünk. Mindenki jóllakottan, és fáradtan tért nyugovóra. Azt nem tudom, hogy a többiek mit csináltak, de a mi szobánkban egy ideig nem tudtunk aludni, így a napi élményekről beszélgettünk, a fotókat és az összeszedett aláírásokat nézegettük. Szépen lassan egyre ritkábban szólaltunk meg, majd egyszer csak elcsendesedett minden.
Reggel is gyönyörű volt a táj, a hegyek ködbe burkolóztak, az étteremben pedig egy svédasztalos reggeli várt bennünket. Ez egyébként benne volt a szállás árában. Bőven jól lehetett lakni, volt ott mindenféle finomság. Miután mindenki végzett, összeszedtük a cuccainkat a szobákból, majd bepakoltuk a teherautóba, ugyanis a szállásra már nem akartunk visszatérni, hiszen aznap estére már azt terveztük, hogy otthon alszunk. Szépen az edzőtábor felé vettük az irányt, ahol újabb aláírásgyűjtő akció következett, majd egy edzés, aztán még utoljára megpróbáltunk azoktól is autogramot szerezni, akiktől addig nem sikerült. Nekem személy szerint Ruud, Heinze, Soldado és Schuster kivételével mindenkitől sikerült begyűjteni egyet. Akik a legbőkezűbbek voltak: Wesley, Baptista, Dudek, Codina, Parejo, Cannavaro, Salgado, Torres és Raúl.
Nos, mindezek után hazafelé vettük az irányt, még megálltunk egy benzinkútnál, ahol mindenki betárazhatott italból, esetleg kajából az útra, néhányan szuvenírt is vettünk (én egy kis lasztit, ami még az EB őrületből maradt meg). Az emlékek még frissek voltak, volt miről beszélgetni az úton. Arra már nem pontosan emlékszem, hogy Budapestre mikor értünk vissza, de hosszú út volt, azt tudom, volt mit kipihenni.
Összefoglalásképp annyit elmondhatok, hogy egy rendkívüli élménnyel lettem gazdagabb az út során, úgyhogy mindenkit csak bíztatni tudok, hogy ha teheti, akkor egyszer látogasson meg egy ilyen edzőtábort. Ezen egyszer túl kell esni. Egy élmény volt emberek! Hala Madrid!
Señor Calderón és a „Királyi Vár”
Egyszer volt, hol nem volt, a Pireneusokon is túl, a 21. század elején, Madrid város közepén, egy Ramón Calderón nevű nemes úr. Ez a nemes úr elhatározta, hogy Hispánia legfőbb városában várat épít. Próbálkoztak már előtte sokan eme rendkívül nehéz feladattal, ki több, ki kevesebb sikerrel. A legutolsó Florentino Perez volt, kinek határozott elképzelései voltak az építkezésről, remek tárgyalóképességének köszönhetően jobbnál jobb építőmunkásokat csábított Madridba a feladat elvégzésére, azonban az építésvezető szakembereknek nem hagyta, hogy önállóan döntsenek arról, mely feladatra épp kit jelölnének ki, hogyan pakolnák egymásra a téglákat. Florentino önfejűségének pedig következményei lettek. Az építésvezetők soha nem látott gyorsasággal váltották egymást, a vár építése közben kisebb káosz kezdett kialakulni. A munkások, az arany, a remek szakemberek rendelkezésre álltak, de aki őket irányítani akarta, leginkább az arany kezeléséhez értett, nem pedig az építkezések levezényléséhez. Az vár nem akart összeállni, lassan düledezni kezdett. Ezt látván a köz olyan mértékben felháborodott, hogy Florentino távozását követelte. A nemes úr pedig engedve a nyomásnak, elhagyta a süllyedő hajót. Néhányan azóta sem tudják neki ezt megbocsátani. Ekkor jött el Ramón ideje, aki kiállt a nép elé, és kikiáltotta terveit:
„ -Új főépítészt hozok olasz honból, kinek neve Fabio Capello! Nevéhez fűződik a torinói fehér-fekete vár felépítése. Mellette a világ jelenlegi legjobb építőmunkását is elhozom nektek, aki nem más, mint Brazíliából Kaká, aki jelenleg Milánóban építkezik. Mindebben pedig egy korábban a madridi váron dolgozó szerbiai vitéz, Predrag Mijatovic lesz segítségemre. Én hagyom dolgozni a szakembereket, nem szólok bele a munkájukba!”
A nép, az Isten adta nép pedig hitt Ramón szavainak, hittek a nemes úrban, és abban, amit hirdetett. Néhányan próbálkoztak még meggyőzni a népet saját terveikről, de a „Királyi Vár” építése ezúttal Ramón Calderón kezei alá került. Éljen a népakarat! Az új vezető azonnal el is kezdte a munkát. Ígéretéhez híven Fabio Capello lett a főépítész, aki saját építőmunkásokat is kért és kapott Olaszországból, Argentínából… Az emberekben ekkor merült fel a kérdés. Hol van a világ legjobb építője, a brazil Kaká? A válasz egyszerű volt, nem akarta félbehagyni a milánói vár építését, amin épp dolgozott. Calderón és Mijatovic pedig nem tudták meggyőzni arról, hogy ott már minden tudását átadta, itt lenne rá szükség. Fabio mester tehát dolgozott, munkások jöttek, mentek. A korábban düledező vár alapja kezdett megszilárdulni, a réseket egymás után betömték. A nép egy csoportja összesúgott az olasz mester háta mögött: „Nem szépen építenek. Nem tetszik, ahogy kinéz a vár.” Néhányan azzal érveltek: „Csak szilárd alapra lehet várat építeni! Hagyjuk a mestert dolgozni, adjuk meg neki a lehetőséget. Először készüljön el az alap, javítsák ki a hibákat, a külcsín a végén is ráér.” A madridi építészek ebben az évben a munkások és a mester remek munkájának köszönhetően megnyerték a hispán várépítő versenyt, óriási küzdelemben a katalán építőkkel.
A nemes úr és segítője azonban nem azokra a szavakra hallgatott, amik azt hangoztatták: „Jó munkához idő kell!”. Mivel a vár külseje nem úgy festett, ahogyan azt sokan szerették volna, elküldték az olasz főépítészt. Helyette egy német szakembert, Bernd Schustert hívták segítségül, aki addig leginkább kisebb házak építését vezényelte. A munka kezdetén elődjéhez hasonlóan a német is kért és kapott munkásokat. Az alapokat úgy tűnt, az olasz mester kiválóan felépítette, hiszen utódjának azon már nem nagyon kellett dolgoznia, friss főépítészként fölényesen nyerte meg munkásaival az aktuális hispán várépítő versenyt. És micsoda történelmi győzelem volt… Schuster mester Calderón nemes úrtól újabb munkásokat kért, speciális feladatok elvégzése céljából. Megszerzésükre ígéretet kapott, ám a két vezető ismét kudarcot vallott. Tetőfedő és hidegburkoló helyett csupán egy fiatal tanoncot és egy tapasztalt kőművest kapott. Ráadásul egyik legjobban képzett munkását is elveszítette, mert az kevesellte fizetségét. Nem túl jó előjelekkel nézett hát az újabb év elé a német főépítész. Amit sejteni lehetett, bekövetkezett. A munkálatok akadozni kezdtek, a munkások sorozatosan megsérültek, ki hosszabb, ki rövidebb időre, megindultak a pletykák: „A vezetőket el kell küldeni.” „A régi munkások már nem úgy teljesítenek, ahogy kellene.” „Most sem szebb az épület, mint az olasz idejében, de akkor legalább megvolt a szilárd alap. Most már ez sincs meg.”. Ekkor ütközött ki, hogy a német szakember életében először irányított ekkora építkezést. A dolgok kicsúsztak a kezéből, nem kapta meg a vezetőktől a várt segítséget, nyíltan kimondta, hogy nem tudja, mit tegyen. Kijelentette, hogy nincs esélye a katalán építőkkel szemben. Ekkor Calderón nemes úr és Mijatovic vitéz elhatározták, hogy új főépítész után néznek. Sikerült is meggyőzniük a spanyol szakembert, Juande Ramost, hogy folytassa a megkezdett munkát, találjon kiutat a gödörből, akadályozza meg, hogy a vár összeomoljon. Az új főépítész nagy hittel vetette magát a munkába, a sérült munkások helyére egészségeseket kért és kapott. Mostanáig mindenki megelégedéssel figyelte, ahogy a spanyol mester dolgozik. Azt, hogy a későbbiekben is így marad-e, illetve a nép elképzeléseinek megfelelő fényben csilloghat-e a habfehér „Királyi Vár”, csak a jó Isten tudja… Mindenesetre, az már egy másik történet.
A véleményem, amit szerettem volna, ha tükröz az írás:
1. Capellót nem kellett volna elküldeni.
2. Schuster nem megfelelő edző a Real Madrid kispadjára.
3. A jelenlegi vezetés eddig nem végzett a Real Madrid nevéhez méltó munkát, többször is rossz döntést hoztak.
4. Remélem, Juande Ramos nem egy lesz ezek közül. Eddig úgy tűnik, nem. De várjuk ki a végét, hiszen „hosszú még a szezon”.