K. Matyi

651 cikk
Tovább

Rüdiger: Ez a csapat magas minőséget képvisel

A mérkőzés

„Korábban még nem játszottam ellenük, de a mérkőzés után beszélni fogunk. Ez a csapat magas intenzitással játszik, ígéretes fiataljaik vannak és Timo Werner személyében egy remek támadójuk is. Tudom, milyen jó játékos ő, remélem, ezt a világbajnokságon bizonyítja majd, és nem holnap.”

„Meglep, milyen hamar beilleszkedtem a csapatba. Kroos és Alaba sokat segített nekem, nagyon boldog vagyok itt. Ahogy a bemutatásomkor is mondtam, mindig 100%-ot adok bele a csapatért. Idáig elégedett vagyok a teljesítményemmel és alig várom a világbajnokságot. Nem szükséges minden meccsen játszanom, mert nagyszerű csapatunk van, magas minőséget képviselünk. Jól érzem magam és boldog vagyok.”

Vinícius

„Számomra olyan, mint egy kistestvér. Segít a spanyol nyelvben, remekül megértjük egymást annak ellenére, hogy nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nagy potenciál rejtőzik benne és ezt minden mérkőzésen meg is mutatja. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben aranylabdás is lehet.”

Antonio Rüdiger

Kroos szerződéshosszabbítása

„Ő a Real Madrid legendája. A klubon és a csapaton belül is komoly tiszteletnek örvend. Ő dönti el, mihez kezd, de tudja, mennyit jelent itt mindenkinek és remélem, folytatja a játékot. A nemzeti csapatban sokszor szerepeltünk együtt, ő egy olyan játékos, aki bármikor meg tud fordítani egy meccset. Hiányozni fog a világbajnokságon.”

Saját helyezése az Aranylabda-szavazáson

„Benzema érdemelte meg az Aranylabdát, fantasztikus idény volt számára a tavalyi. Ez volt az első alkalom, hogy az én nevem is a listára került. Szép dolog, de ez nem változtat semmin.”

Tovább

Az RB Leipzig elleni keret

Kapusok: Courtois, Lunin és Luis López.
Védők: Carvajal, E. Militão, Alaba, Vallejo, Nacho, Odriozola, Lucas V., Rüdiger és F. Mendy.
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Tchouaméni, Dotor és Arribas.
Támadók: Hazard, Asensio, Vini Jr., Rodrygo és Álvaro.

Kimaradt: Mariano, Ceballos, Benzema és Valverde sérülés miatt.

Toni Kroos

 RB Leipzig – Real Madrid (Bajnokok Ligája mérkőzés)
Helyszín: Lipcse (RB Arena); Időpont: 2022.10.25. (kedd), 21:00 óra; TV: M4 Sport

Tovább

Lucas Vázquez: Nehezen megszerzett győzelem volt, meccseket kell nyernünk

Lucas Vázquez

A mérkőzés

„Kemény meccs volt ez számunkra. Örülünk, hogy sikerült megszereznünk a győzelmet, folytatnunk kell ezt a sorozatot. Keményen dolgozunk annak érdekében, hogy az egész idény során ilyenek legyünk. A közvetlen riválisok legyőzése mindig feltölt minket mentálisan.”

„Az egyenlítés után kicsit szenvedtünk labda nélkül; nehéz volt visszaszerezni és nagyon könnyen eladtuk. Amint sikerült megnyugodnunk, ismét játékban voltunk és helyzeteket alakítottunk ki, végül meg is szereztük a győzelmet.”

Katalizátorok a padról

„Nagyon koncentráltunk és meg akartuk változtatni a meccset, örülök, hogy segíthettük a csapatot."

Valverde teljesítménye a kapu előtt

"Valverde nagyon érzi a kaput, ki kell használnia és hatalmas mennyiségű gólt fog szerezni.”

Courtois

A mérkőzés

„Az első játékrészben irányítottuk a meccset. Talán meg kellett volna szereznünk a második gólt is, hogy megnyugodjunk, mert a Sevilla egy jó csapat, és ha kicsit szerencsésen is, de kiegyenlítettek. Ezt követően ismét felébredtük és két nagyszerű gólt szereztünk. A második félidő elején reményt adtunk nekik, majd a cseréink után változtak a dolgok és visszaszereztük az irányítást. Ez egy jó kis győzelem volt egy kemény ellenfél ellen, továbbra is vezetjük a bajnokságot.”

Lucas Vázquez

Valverde bombája

„Az edzéseken én kapom ezeket és gyakran mondjuk neki, hogy meccseken is többet kellene vállalnia. Nagyon erősek a lövései és ha sikerül helyeznie, akkor megállíthatatlan. Örülök, hogy idén többször vállalkozik, mert kiemelkedően lő.”

A Jasin-díj bemutatása a Bernabéuban

„Büszke vagyok, hogy megnyerhettem, ez egy különleges pillanat volt itt a stadionban Karim mellett, aki megérdemelten nyerte meg az Aranylabdát. Az is különleges, hogy Iker Casillas személyében egy igazi legenda mutatta be a díjat, gyermekkori hősöm volt, majd ezt követően az egész stadion előtt ünnepelhettünk. Ez mind a tavaly elvégzett kemény munkának köszönhető a csapat és a szurkolók részéről.”

Asensio

A mérkőzés

„Örülök a győzelemnek és annak, hogy segíthettem a csapatot, míg pályán voltam. Fontos számomra, hogy minden lehetőséget megragadjak. Jó úton haladunk, győzelmeket aratunk és jól is játszunk. Hosszú az idény és várnom kell a lehetőségre. Nem játszok sokat, de csak arra koncentrálok, hogy jól játsszak, segítsem a csapatot és mindent beleadjak.”

Poszt

„Eredetileg inkább középen játszottam, de a Real Madridnál töltött idő alatt gyakran a széleken vetettek be, de minden pozícióhoz képes vagyok alkalmazkodni.”

Tovább

Ancelotti: A cserék magabiztosságot és energiát adtak a csapatnak

A mérkőzés

„Az első félidőben nagyon nagy nyomást gyakoroltunk rájuk és nagyon gyorsan járatták a labdát, igyekeztek tartani a tempót. Jó munkát végeztünk, de a szünet után visszaestünk és az egyenlítés után a magabiztosságunk is elveszett. A cserék hoztak ismét energiát és önbizalmat a csapatnak. A második találatnál, Asensio és Vini remek passzai után dőlt el a találkozó.”

„Csodálatos a kispadunk, remek a hozzáállása a játékosoknak. Ha a csereként beállók teremtik meg a különbséget, az azt jelenti, hogy egészséges kerettel dolgozunk. Az idénynek ebben a szakaszában minden meccsen így kell küzdenünk, mert mindegyik fizikálisan és mentálisan is ennyire megterhelő. Nem állhatunk le, harcolnunk kell és igyekezni megnyerni a meccseinket.”

A keret

„Nagyon élvezetes ezzel a csapattal dolgozni, mert minden döntésemet tiszteletben tartják és nem csinálnak semmiből problémát. Ez az egyik, ha nem a legjobb keret, amellyel valaha dolgoztam.”

Valverde sérülése

„Kapott egy rúgást a lábára és ez zavarja. Megvizsgáljuk, de nem tudom kedden játszhat-e. Figyelembe véve, hogy tavaly csak egyetlen gólt szerzett, komoly veszélyben forgott az edzői papírom, de nagyon felelősségteljes és kihúz a bajból. Nem vagyok híve a szerencsejátéknak.”

Carlo Ancelotti

Vini Jr. és a két gólpassza

„Két asszisztot is kiosztott, számomra pedig ezek fontosabbak, mint a gólok. Veszélyes játékos és teljesen normális, hogy az ellenfelek keményen lépnek fel ellene. Nagyon sok egy az egy elleni szituációt alakít ki, a kiemelkedő játékosokat pedig mindig ilyen különleges fogadtatásban részesítik az ellenfelek.”

Benzema

„Nem lesz bevethető kedden, de vasárnap már úgy vélem, pályára léphet. Nem aggódom miatta, mert a tegnapi csak egy aprócska sérülés. Igaz, hogy nem volt a legjobb formában, de ha egészséges és motivált, továbbra is fontos játékosa lehet a csapatnak, még ha a keretünk erőssége lehetővé is teszi egy ilyen fontos személy pótlását. Ez nem jelenti azt, hogy Karim ne lenne fontos számunkra az idény második felében.”

Asensio dicsérete

„Ő egy nagyszerű játékos, akiben minden megvan ahhoz, hogy a Real Maridban játsszon. Kihasználja azt a kevés lehetőséget, amit adok neki, többet érdemel. Vinivel együtt ők teremtették meg ma a különbséget.”

Tovább

Valverde: Támadásban nagyon pontosak voltunk

Valverde

A mérkőzés

„Nagyon elégedett vagyok a befektetett munkával és azzal, hogy ismét góllal járulhattam hozzá a csapat sikeréhez. Az edző azt mondta, el kell érnem a tízgólos határt, szóval most erre koncentrálok. Van rajtam nyomás, de pozitív értelemben. Ez segített hinni magamban, önbizalmat adott és arra sarkallt, hogy még több gólt szerezzek. Támadásban pontosak voltunk és keményen védekeztünk. Lunin mentett meg minket, másképp a dolgok nehezebben alakultak volna.”

„Az edző azt mondta, hogy játsszuk a saját játékunkat. Tudjuk, hogy fontos a győzelmi széria fenntartása, mert ez mentálisan is segít bennünket. Nagyon jól dolgoztunk ma. Jól mozogtunk, így teret nyitottunk és lehetőségeket alakítottunk ki. Egy olyan fontos győzelem után, mint a Barcelona elleni, amely fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt, nehéz ismét pályára lépni, de ha trófeákat akarunk nyerni, különösen a bajnokit, akkor minden mérkőzésen koncentrálnunk kell.”

Három elvett gól

„Furcsa. Hozzá kell szokni, manapság ilyen a futball. Ünnepled a gólod, úgy gondolod, komfortosabb helyzetbe kerültél, majd hirtelen visszavonják, majd ismét és ismét. Kicsit megtévesztő, de ez a modern futball.”

Fede Valverde

Lunin

A mérkőzés

„Furcsa meccs volt, mert három találatunkat is visszavonták, de agresszívan védekeztünk és sikerült problémákat okoznunk elöl. Jó teljesítményt nyújtottunk és irányítottuk a találkozót. Ez a csapat megköveteli, hogy minden nap koncentrálj és felkészült légy, mivel a legjobb játékosokkal és edzőkkel dolgozol együtt.”

„Az első pillanattól az utolsóig felkészültnek kell lenned, ugyanúgy kell játszanod és szervezetten kell védekezni, ez a győzelem kulcsa. Kapott gól nélkül lehozni egy meccset mindig pozitívum, a kapus és a csapat számára is. Nagyon élvezem a csapat játékát, nagyszerű érzés. Akkor is élvezed, ha csak kívülről nézed, de a pályáról is ugyanolyan élvezetes.”

Felkészülés

„Könnyű, a világ legjobb klubjában játszom. Az egész családom és én is nagyon boldog vagyok, minden napot élvezek itt. Minden nap a legjobbakkal dolgozom, remek csapattársaim vannak, ez egy nagyszerű társaság és a csapatszellem is kiváló. Magas szintű edzéseket végzünk, technikailag és fizikálisan is rengeteg munkát teszünk bele.”

Tovább

Ancelotti: A csapat koncentrált és remekül teljesített

A mérkőzés

„Ez egy fontos mérkőzés volt, mert a Clásico után egy kicsit eshetett volna a szint. Nem akarok semmit sem a rotálásra fogni. A csapat remekül teljesített, nagyon koncentrált mindenki és elöl megvolt a szükséges mobilitás. A 70. percig nyitott volt a találkozó, sokkal nehezebb is lehetett volna.”

„Ez egy nagyon fontos szakasza az idénynek, mert a csapat remekül játszik. Erősek vagyunk és semmilyen gondunk nincs. Úgy vélem, Courtois szombaton már visszatérhet és Ceballos is csatlakozhat rövidesen. A lehető legtöbbet kell kihoznunk a jelenlegi helyzetből. Sok meccset kell játszanunk és rengeteg opciónk van, nem csak a kezdőre számíthatunk.”

Rodrygo és Valverde

„Egyértelmű, hogy több, mint 11 játékos is megérdemelné, hogy játsszon. Vállaltam a kockázatot azzal, hogy azt mondtam Valverdének, hogy 10 gólt kell szereznie, ezt remélhetőleg eléri és akkor én sem maradok szégyenben. Kitűnően játszik és minden találkozón képes meglepni, mindent jól csinál: támad, védekezik, lő, fut… Ha a modern középpályásra gondolunk, elég Valverdére tekinteni jelenleg.”

Carlo Ancelotti

Lunin dicsérete

„Teljesíti a feladatát. Megmutatta, hogy képes helyettesíteni Courtois-t, készen áll, felkészült, egy kiváló hálóőr. Minden mérkőzéssel egyre jobb lesz és tapasztalatot gyűjt, eddig ez hiányzott nála. Nagyon fiatal és magas minőséget képvisel, csak a tapasztalata hiányzik.”

Asensio

„Nem beszéltünk a szerződéséről. Marco is ugyanúgy a keret tagja. Igaz, hogy nem játszott olyan sokat, de bizonyította, hogy képes teljesíteni. Abban a pár percben, amíg pályán volt, döntőnek bizonyult és több lehetőséget is kap majd. A szerződéséről is beszélünk vele.”

Tovább

Beharangozó: Elche – Real Madrid: Idegenben növelheti előnyét a királyi gárda

Miután bebiztosította helyét a Bl legjobb 16 csapata között és hétvégén legyőzte a Barcelonát, a Real Madrid remek idegenbeli sorozatát folytathatja a hét közepén. Ancelotti csapata remek formában érkezik az Elche otthonába, eddig nyolc győzelem és egy döntetlen az együttes mérlege a bajnokságban.

Benzema, az aranylabdás

Ez lesz Karim Benzema első mérkőzése aranylabdásként. A francia támadó hétfőn este vehette át a France Football elismerését, így egy felejthetetlen hét részeként érkezhet a Martínez Valeróba. A csapatkapitány eddig hat mérkőzésen négy találatot szerzett, most az Elche ellen remekelhet, mint a világ legjobb játékosa.

Real Madrid

„Készen kell állnunk, különösen mentálisan. A három pont sorsa a tét, ahogy az el Clásico során is az volt”jelentette ki Ancelotti a mérkőzés előtt. Az olasz szakember nem számíthat a Jasin-díj friss nyertesére, Thibaut Courtois-ra, azonban Luka Modrić és Vini Jr. szerepel a keret tagjai között.

Elche

A házigazda jelenleg az utolsó helyet foglalja el a tabellán három ponttal. A csapat vezetőedzője Jorge Almirón, aki a legutóbbi fordulóban debütált a kispadon, az együttes legutóbbi két mérkőzésén pedig egyaránt pontot szerzett a Valencia és a Mallorca ellen.

Tovább

Kroos: Nehéz elképzelni, hogy csak 2-1-re nyertünk, de néha van ilyen

Kroos

A mérkőzés

„Néha a labda egyszerűen nem akar bemenni, több góllal is nyerhettünk volna. Végül sikerült megszerezni a három pontot, megérdemelten győztünk. Az első félidőben remek teljesítményt nyújtottunk, folyt a játék és nyomás alá helyeztük őket, nagyon jó teljesítmény volt. Csak néhány gól hiányzott.”

„Ancelotti a félidőben azt mondta, hogy a saját játékunkra kell koncentrálnunk, mert csak egyetlen gól volt a különbség. Nem hiszem el, hogy csak 2-1-re nyertünk, de ez néha ilyen. A következő meccseken biztosan bemegy a labda ezek után.”

Ötpontos előny a csoportban

„A célunk, hogy mihamarabb bebiztosítsuk a továbbjutást. Három meccsen kilenc pontot szereztünk, ennél többet nem tehetünk. Volt néhány kiemelkedő teljesítményünk a Bajnokok Ligájában. A következő héten is jó eredményt szeretnénk elérni és tovább is szeretnénk jutni.”

Toni Kroos

Valverde

A mérkőzés

„Nagyon örülök a győzelemnek. Természetesen egy kicsit csalódott vagyok, mert több gólt is szerezhettünk volna, de pozitívak voltunk, ma mindenki gólt akart szerezni. Javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon és még magabiztosabb eredményeket érhetünk el.”

„Ancelotti is a gólszerzésre bátorított minket, mert nem dőlhettünk hátra, a 2-1-s eredményből még bármi lehetett. Úgy gondolom, jól játszottunk, védekezésben még kicsit javulnunk kell, főleg a középpályán, hogy ne játszhassanak a vonalak közt. Jobban kell játszanom, mert hosszú még az idény.”

A stratégia

„A feladatom az volt, hogy lezárjam a passzsávokat középen, mindig itt keresték a lehetőségeket. Próbáltam a támadásokat is segíteni, valamint a középpályásokat is a letámadások alkalmával. Carvajalnak is besegítettem a szélen. Úgy vélem, jó teljesítményt nyújtottunk, egyedül a gólok hiányoztak.”

Érzések

„Nagyon büszke vagyok a befektetett munkára, úgy érzem, ma döntetlent játszottunk, pedig győztünk. Újabb három pontot szereztünk, a tabella élén állunk és minden mérkőzést megnyertünk. A többi meccsünket is meg akarjuk nyerni. Élvezzük a játékot, néha a küzdelmes mérkőzésen szerzett győzelmek az élvezetesebbek.”

Rodrygo

Rodrygo

A mérkőzés

Örülök a gólomnak és a gólpasszomnak, de a legfontosabb a győzelem. Nagyon jól játszottunk és boldogan mehetünk haza.”

A második félidő

„Az edző azt kérte, hogy koncentráljunk jobban, mert az első félidőben ugyan úgy tűnt, hogy ez egy könnyű győzelem lesz, mert komfortosan éreztük magunkat, de mégis bonyolultabbá vált a helyzet. Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat ellen játszunk és problémákat okozhatnak nekünk. Végül sikerült megszereznünk a győzelmet.”

Különleges kapcsolata a Bajnokok Ligájával

„A Bajnokok Ligája az első meccsem óta különleges, akkor éreztem valami mást. Itt mindig történik valami: gólt szerzek vagy gólpasszt adok. Ma mindkettő sikerült. Remélem, mindig így alakul majd.”

Kapcsolat Vinivel és Benzemával

„Ha jó játékosok játszanak együtt, remek dolgok alakulhatnak ki, ez velünk is így van. Remek teljesítményt nyújtottunk és sokszor nagyon jól játszottunk össze. Több gólt is szerezhettünk volna, de így is boldog vagyok.”

Tovább

Ancelotti: Elégedett vagyok, mert jól játszott a csapat

A mérkőzés

„Elégedett vagyok, mert a csapat jól játszott, magasan letámadtunk és remek összjátékokat láthattunk. Sok helyzetet alakítottunk ki, de nem sikerült kihasználni őket. Fontos volt azonban, hogy legyenek lehetőségeink és ez meg is volt. Valverde előrelépései sokat segítettek.”

„Kroos és Tchouaméni remekül teljesítettek a labdával. A következő héten lehetőségünk lesz megnyerni a csoportunkat, utána koncentrálhatunk a bajnokságra. Természetes, hogy a Bajnokok Ligája felemészti az erődet, ezért nagyon fontos számunkra ez a lehetőség.”

„A csapat akkor pihen, amikor annak itt az ideje. 2-0-ra vezettünk, irányítottuk a mérkőzést. Fontos az intenzitás, de nem lehet végig így játszani. Kicsit visszavettünk, mert irányítottuk a meccset és komfortosan éreztük magunkat. A félidőben beszéltem a játékosokkal, mert még nem fújták le akkor a találkozót. Néha megtörténik az ilyesmi, jól játszottunk és könnyű menetnek tűnt, de ezek az igazán veszélyes mérkőzések. Egyetlen lehetőséget adtunk nekik, ezért nem aggódom.”

Carlo Ancelotti

Rodrygo posztja

„Pozíciót váltott a nyomásgyakorlás érdekében, így letámadhatott akkor, amikor a középhátvédek megpróbálták kihozni a labdát. Többet játszott középen Karimmal, mert néhány meccsen erre is lehetőségünk van. Elképesztően bánik a labdával és bárhol képes játszani. Azért változtattunk a pozícióján, mert így magasabb letámadásra voltunk képesek.”

„Begörcsölt a vádlija. Semmi komolyról nincs szó, rendben lesz. Még fejlődnie kell, de sokkal magabiztosabb és pontosabb a játéka is. A legjobbját nyújtja. Több lehetőséget kap, mert megérdemli az eddigi teljesítményei után.”

Benzema

„Remekül érzi magát és kulcsfontosságú szerepet játszott az általa képviselt minőség és a helyezkedése miatt. A csapatért játszott, a tizenhatoson belül élt igazán. Nem szerzett gólt, de ez nem is számít pillanatnyilag. Az állapota sokat javult és remek teljesítményt nyújtott.”

Tovább

Carvajal: Szeretnénk bebiztosítani az első helyünket a csoportban

A mérkőzés

„Kemény találkozó vár ránk a csoport második helyezettje ellen, szeretnénk bebiztosítani a helyünket az élen, nagy lépést tehetünk efelé holnap.”

„Szerencsésnek érzem magam, hogy öt Bajnokok Ligáját is nyerhettem a klub színeiben. A titok az, hogy minden idény elején új lelkesedéssel indulunk, a célunk, hogy valami történelmit hajtsunk végre habfehér mezben. A klub értékei azt tanítják, hogy mindig nyerj és küzdj, ha pályára lépsz. Személy szerint jól érzem magam és sok lehetőséget kapok. Igyekszem fizikálisan is formába lendülni a világbajnokságra, hat vagy hét hetem van még, jó formában akarok megérkezni a tornára.”

A bajnokság vagy a Bajnokok Ligája megnyerése jelent többet?

Mindenkinek megvan a szubjektív véleménye erről. Úgy vélem, ha az utóbbi kilenc sorozatból ötöt sikerült megnyerned, az nem szerencse kérdése. Attól függ, hogy ki mit tart jogosnak. A futball az eredményekről szól, az a csapat nyer, aki több gólt szerez, mint ahányat kap. Ebből a szempontból mi voltunk a legjobbak. Nehéz arról beszélni, hogy mi igazságos és mi nem. Mi voltunk a bajnokok, a BL-ben pedig tudtuk, hogy mikor mit kell tennünk. Ha más csapatok teszik ezt, akkor a meritokrácia is tisztességesnek tűnik.”

Miért nem a Real Madrid a BL fő esélyese?

„Nagyszerű idényünk volt a bajnokságban, egy felemás szezonunk a BL-ben, de sikerült megnyernünk azt is. Nem tudom, miért nem mi vagyunk a favoritok. Nem én számítom ki az esélyeket a fogadóirodáknál. A Real Madrid a legfőbb 4-5 esélyes között van. Tudjuk, mennyire nehéz megnyerni ezt a sorozatot, nem hinném, hogy bárki, aki szembekerül velünk, nem tart minket potenciális győztesnek.”

A naptár sűrűsége

„Tudjuk, hogy a világbajnokság milyen sűrűvé teszi ezt az időszakot. Háromnaponta játszunk, a válogatott szünet után vasárnap már bajnokink volt, majd következik a BL-meccs és szombaton a következő találkozó. Ez a pihenés szempontjából egyáltalán nem kedvező. Rengeteg mérkőzés, kevés lehetőség a feltöltődésre. Ez fizikálisan megviselhet minket.”

Dani Carvajal

Benzema és a kihagyott büntető az Osasuna ellen

„Nem hiszem, hogy ez hatással lesz rá. Ő ettől jobb és kulcsfontosságú számunkra. Ő a legjobb a posztján. Remélhetőleg szerez két-három gólt és túllép ezen a hibán. Tudjuk, milyen a futball világa. Vannak rosszabb meccsek, mennyből is kerülhetsz a pokolba, vagy fordítva. Akár jó, akár rossz ez, pár nap múlva jön a következő meccs, ahol helyrehozhatod a dolgokat.”

Fiatalok a keretben

„Nem a reflektorfény ellopásáról beszélünk, kiegészítik a keretet, amely generációváltáson megy át és a jövőben ők lesznek a meghatározó játékosok. Most harmónia van a lelkes, keményen dolgozó fiatalok és a tapasztalt játékosok között. Ez az együttműködés eredményezi, hogy ilyen jó, versenyképes keretünk van.”

A szélsőhátvéd feladata

„Többet kell támadnod, de emellett az egyensúlyt is fenn kell tartani. Minden edző bizonyos feladatokkal bízza meg a szélsővédőket. Számomra az első a védekezés, ezt követi a támadás. Segítenem kell a csapatot és ennek érdekében jó döntéseket kell hoznom.”

Az ukrán helyzet

„Szégyen, hogy 2022-ben ilyen előfordul, egy csapat nem játszhat a hazájában, a helyi játékosoknak el kell hagyniuk az országukat. Látni a Sahtart, akik négy pontot szereztek két BL-meccsen, játszanak és reményt adnak néhány pillanat erejéig, ez nagyon jó az országnak. Jó dolog, hogy a futballon keresztül egy ideig elfelejthetik ezeket a dolgokat.”

A világbajnokság

„Pillanatnyilag nem hiszem, hogy sok játékos gondolna a vb-re. Annyira sűrű a menetrend, hogy egy hónap alatt le is tudjuk a csoportkört. Mindenki szeretne a lehető legjobb helyen állni a bajnokságban is.”