K. Matyi
Beharangozó: Barcelona – Real Madrid: Elérkezett a szezon első Clásicója
A spanyol bajnokság 10. fordulójában a Real Madrid a Barcelonához látogat. Egy év telt el azóta, hogy a csapat utoljára a Camp Nouban szerepelt, akkor 3-1-es madridi siker született. Vasárnap délután 16:15-kor ismét összecsap a két együttes, a vendégek célja pedig nem lehet más, mint a győzelem.
A klasszikust megelőzően a királyi gárda a Sahtar vendégeként szerepelt a Bajnokok Ligájában. Ragyogó teljesítményének köszönhetően Benzema lett a mérkőzés legjobbja, Vini Jr. duplája pedig ugyancsak jó előjelnek vehető egy ilyen összecsapás előtt. A három pont megszerzése esetén a Real Madrid továbbra is az élmezőnyben maradna, miközben növelhetné a különbséget közvetlen riválisaival szemben.

„Ez egy különleges mérkőzés számunkra, a Barcelona és a spanyol futball számára is” – nyilatkozta Ancelotti a találkozó előtt. Fede Valverde a klub hivatalos csatornájának adott interjút: „Tudjuk, milyen felelősség jár az ilyen mérkőzéseken azzal, hogy magunkra húzzuk ezt a mezt.” Az uruguayi játékos természetesen tagja az olasz szakember keretének.
Közvetlen riválisok
„A hétvégi forduló előtt a Barcelona a 7. helyet foglalta el a tabellán 15 ponttal. Koeman csapata hétközben a Dinamo Kijivet győzte le a BL-ben, a bajnokságban pedig két igen nehéz meccsen vannak túl a gránátvörös-kékek: 3-1-re legyőzték a Valenciát és 2-0-s vereséget szenvedtek idegenben az Atlético ellen. Pillanatnyilag Memphis Depay a legjobb formában lévő játékosuk a maga 4 góljával és 2 gólpasszával.
Beharangozó: Sahtar Doneck – Real Madrid: Mindent bele a győzelemért
16 nap után lép pályára ismét a Real Madrid a válogatott szünet és a 9. forduló elhalasztása után, mely során az Athletic Bilbao csapatát fogadta volna a királyi gárda. Carlo Ancelotti csapata a Sahtar Doneck együtteséhez látogat a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, a helyszín pedig már ismerős lehet: a kijevi Olimpiai stadionban emelhette magasba a habfehér együttes a Tizenharmadikat 2018-ban.
A királyi gárda a D-csoport második helyéről várja a találkozót, megelőzve ma esti ellenfelét és az Inter Milant, a héten pedig két fontos idegenbeli összecsapás vár az együttesre. Egy esetleges győzelem ma este remek motivációt nyújthatna a hétvégi El Clásico előtt.
„Nehéz meccs lesz egy jó futballt játszó ellenfél ellen, akik mindent beleadnak majd a győzelem érdekében” – nyilatkozta Carlo Ancelotti a mérkőzést megelőzően. A keretben ismét ott lehet a sérüléséből visszatérő Ferland Mendy. Elmondható továbbá, hogy a csapat minden idegenbeli mérkőzésén betalált (12 gól 6 mérkőzésen), így ma este is hasonlóra számíthatunk. Luka Modrić is megosztotta gondolatait a mérkőzés előtt: „Készen állunk és bízunk a képességeinkben.”

A győzelem megszerzésében nagy szerepe lehet a kiváló formában lévő Karim Benzemának, aki 10 mérkőzésen ugyanennyi találatot jegyez és Modrić mellett ő is felkerült az Aranylabda-szavazás 30-as listájára.
Sahtar Doneck
Az ukrán együttes a BL-szezont egy idegenbeli vereséggel indította a Sheriff otthonában, majd hazai pályán szereztek pontot az Inter ellen, utóbbi találkozót kis híján meg is nyerték. Roberto de Zerbi csapata a hazai pontvadászatban a második helyen áll, 11 mérkőzés után mindössze két pont a hátrányuk a listavezető Dinimo Kijiv mögött.
Roberto de Zerbi: Én Karimnak adnám az Aranylabdát
Real Madrid
„Butragueño, Hugo Sánchez, Míchel… Ez volt gyermekkorom Real Madridja. Másoknak a galaktikusok jelentik ezt: Zidane, Ronaldo, Beckham… Ha pedig még fiatalabbak, mint az én fiam, akkor a Cristiano, Bale, Zidane fémjelezte BL-győztes gárda a kedvencük… De ez nem számít. A Real Madrid mindig a Real Madrid marad.”
„Egy csapat nagyszerű edzővel, aki példa lehet az olasz szakemberek számára. Kétfajta játékos szerepel ebben az együttesben. Ott vannak a veteránok, mint Benzema, Modrić, Kroos, Carvajal, Casemiro, Alaba vagy Courtois; mellettük pedig a fiatal, erős sztárpalánták, mint Vinícius, Militão vagy éppen Valverde.”
Benzema és az Aranylabda
„Mindenképp neki adnám. Számomra évek óta ő a világ legerősebb középcsatára. Én inkább felé hajlok, mint Lewandowski felé. Karimot választanám.”
Holnapi taktika
„A célunk az, hogy ne változtassunk az identitásunkon. Ellenünk azonban Benzema, Modrić, Casemiro, Vinícius és Alaba fog rohamozni… Azonban nem szeretnénk felfedni az elképzeléseinket. Ha már úgy megyünk ki a pályára, hogy úgy is vereséget szenvedünk, jobb, ha otthon maradunk. A mérkőzést este 10 órakor játsszák, olyankor pedig már hideg van Kijevben; otthon kellemes, 23 fokos hőmérsékletben pihenhetnénk. Ha már fázni fogunk, legyen értelme a hidegnek.”
Ancelotti
„Ő egy nagyon fontos karakter, nem csak azért, mert született győztes. Mindig egy lépéssel előrébb jár. Ő volt az egyik első olasz edző, aki a lehető legtöbb 10-est gyűjtötte össze a pályán. A Milannál egyszerre dolgozott Kakával, Ronaldinhóval, Seedorffal és egy kilencessel. Már csak ezért hálás lehetek neki, mint honfitársa és kollégája. Mindig tudta, hogyan kell alkalmazkodni a változásokhoz. Igazi referenciaként szolgálhat számunkra.”
A sérülések tizedelte csapat
Talán azért nem vált ez központi kérdéssé, mert a királyi gárdánál már megszokott dolog, hogy a sérültek listája hosszúra nyúlik, és ez a tendencia a jelek szerint tovább folytatódik.
Az Espanyol és a Betis ellen nyolc játékos hiányzott sérülés miatt, a számok pedig az azt megelőző nyolc találkozón sem voltak biztatóak. Az eddigi 10 találkozón a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában a csapat 6,2 sérültet „átlagol” mérkőzésenként. Ez igazán aggasztó és hatással van egy olyan együttesre, amely 7 mérkőzést játszott 22 nap leforgása alatt – tehát körülbelül háromnaponta léptek pályára a játékosok.
Nehéz hónapok
Ez a szituáció már hónapok óta fennáll, a koronavírus pedig tovább fokozta a problémákat, különösen az előző idény hajrájában jelentett gondot a járvány. Az elmúlt 35 mérkőzésen átlagosan 6 játékos hiányzott meccsenként, a legrosszabb mutatókat az Atalanta és a Valladolid ellen produkálta a királyi gárda 9 hiányzóval.
A sérülésekkel legtöbbet küzdő csapat
Mindössze másfél hónap leforgása alatt a Real Madrid az első helyen áll Spanyolországban a sérültek tekintetében. Az előző idényben is az élen végzett az együttes 60 sérüléssel, ez 22-vel több a Barcelona és 31-gyel az Atlético Madrid számainál. Idén 19 orvosi jelentés oszlik meg 14 játékos között, ezek alapján úgy tűnik, nem változott sok minden a csapat háza táján.
Beharangozó: RCD Espanyol – Real Madrid: Látogatás Katalóniába az első hely megtartása érdekében
Vasárnap délután 16:15-kor az RCDE Stadionban lép pályára a királyi gárda a spanyol bajnokság 8. fordulójában az Espanyol vendégeként, a blancók egy esetleges győzelemmel pedig biztosíthatnák helyüket a tabella élén. A katalán gárda két vállra fektetése ráadásul a csapat hatodik győzelmét jelentené a bajnokságban, ahol továbbra sem talált legyőzőre a habfehér alakulat.
Carlo Ancelotti együttese nagyszerű szeptember után vág neki az összecsapásnak, a bajnokságban három győzelmet aratott a csapat a lehetséges négyből, miközben 13 találatot szerzett. A mai találkozót kéthetes pihenő követi, köszönhetően a válogatott szünetnek és a Real Madri – Athletic Bilbao mérkőzés elhalasztásának.

„Az utóbbi két meccsen meggyűlt a bajunk a gólszerzéssel, ezt pedig az egyensúly megteremtésével és nagyobb erőbedobással orvosolhatjuk” – nyilatkozta Ancelotti a találkozó előtt. A legutóbbi látogatáskor Casemiro és Benzema nagyszerű összjátékával sikerült megszerezni a három pontot, a két játékos pedig most is helyet kapott a keretben.
Espanyol
A katalán együttes a 14. helyről várja a találkozót, jelenleg hat pontjuk van, mérlegük egy győzelem, három döntetlen és három vereség. A hazai csapat leginkább Raúl de Tomásban bízhat, aki eddig két gólt és egy gólpasszt jegyez az idényben.
Ancelotti: Holnap reagálunk a keddi vereségre, mindent megteszünk a győzelemért
A mérkőzés
„A Sheriff elleni vereség a büszkeségünket rombolta le. Holnap erre fogunk reagálni, jó teljesítményt akarunk nyújtani és mindent beleadunk. Mindent megteszünk, ami a találkozó megnyeréséhez szükséges.”
„Nagyobb egyensúlyra van szükségünk, ki kell értékelnünk, hogy mi is történik velünk. Az utóbbi két mérkőzésünkön küszködtünk a gólszerzéssel, ezen változtatunk kell a soron következő találkozón. Így megy ez a futballban, nincs ebben semmi újdonság. Amikor minden gördülékenyen ment, már mondtam, hogy lesznek nehezebb időszakok. Nem gondolom, hogy nagy gödörben vagyunk, de nyilván nehezebb helyzetben vagyunk, mint korábban, ezen túl kell lendülnünk, amit még nagyobb erőbedobással és az egyensúly megteremtésével érhetünk el.”
„A kritikák lehetnek jogosak vagy jogtalanok, de el kell őket fogadni és ki kell őket értékelni. Nagyszerű helyzetben vagyok, ami izgatottá tesz, ebben a pozícióban pedig el kell fogadnod ezeket a kritikákat. Jobb az, ha a Real Madrid edzőjeként kritizálnak, mert ugyan minden tréner kap értékeléseket, legyen szó az első-, másod- vagy harmadosztályról, én azonban szerencsés vagyok, hogy a munkám izgalommal tölt el.”
Kroos
„Örülünk, hogy visszatérhetett hozzánk. 100%-os állapotba kellett kerülnie. Holnap a kezdőcsapatban kap helyet. Minőséget és tapasztalatot ad a csapatnak. Mindenki tudja, mit jelent ő nekünk.”
Hazard
„Hiányzik belőle az állandóság. Véleményem szerint néhány dologban egyáltalán nem változott. Remekül teljesít egy az egy elleni szituációkban, mindig képes otthagyni az emberét. A Sheriff ellen sok kapuralövésig jutott. Több játékpercre van szüksége és meg is lesz a lehetősége arra, hogy megmutassa, milyen minőséget képvisel.”
Camavinga
„Nagyon jól beilleszkedett, köszönhetően a személyiségének és a minőségének. Még van hova fejlődnie, például a helyezkedésén még javítania kell, de még nagyon fiatal. Hatalmas energiát ad a csapatnak, ez pedig nagyon jó.”

Játékrendszer
„Ha nem birtokoljuk a labdát, szerintem a 4-4-2-es felállás passzol hozzánk a legjobban. Más kérdés azonban, hogy labdabirtoklás esetén hogy játszunk, ezt a rendszert nehezebb megérteni, mert ilyenkor sosem alkalmazunk négyvédős felállást. Ketten vagy hárman játszanak ilyenkor hátul. Vagy a két belső védő marad biztosítani, vagy az egyik szélsőhátvéd húzódik vissza. Labda nélkül pedig két négyes vonalban védekezünk, néha pedig öten helyezkednek el egy sorban, így helyezünk nagyobb nyomást az ellenfélre elöl.”
Középpálya
„Tegnap készült egy kép, melyen Kroos a jobb, míg Casemiro a bal oldalamon állt. Azt mondtam nekik, hogy ez egy jó középpálya. Véleményem szerint pillanatnyilag a miénk a világ legjobb középpályája.”
Rotáció
„Azok, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak, most megmutathatják magukat, hiszen ők frissebbek. Mindenki úgy gondolja, hogy Casemiro elfáradt, számomra azonban nem így tűnik. Ha pihentetek egy játékost, az nem azt jelenti, hogy nem érdemli meg a játéklehetőséget. Annak érdekében teszem, hogy elkerüljük a sérüléseket, ahogy láttuk azt Modrić esetében is, aki a Villarreal ellen pihent, majd a Sheriff ellen lehetőséget kapott.”
Sérülések
„Mendy egész jól van. Már a kerettel edz, azonban még nem végez annyira intenzív munkát. Szeretnénk kihasználni a válogatott szünet adta lehetőségeket, hogy keményebben dolgozhasson és visszatérhessen a pályára. Véleményem szerint a szünet után ismét a rendelkezésünkre állhat. Carvajal és Marcelo ugyanitt tartanak. Reméljük, a szünet után már ők is visszatérhetnek.”
Atlético – Barcelona
„Biztosítanunk kell, hogy a végsőkig harcban maradjunk ezzel a két csapattal, mert két nagyon jó együttesről beszélünk. A mai mérkőzést az Atlético lehet, hogy jobb formában várja. A többi futballszurkolóhoz hasonlóan én is megnézem a meccset, mert két nagyon jó csapatról beszélünk. Ha tesszük, amit tennünk kell, az utolsó pillanatig versenyben lehetünk velük.”
Lenne a Barcelona edzője a jövőben?
„Minden tisztelettel egy ilyen nagy klub felé, mint a Barcelona, nem tagadhatom meg a múltam. Korábban is a Real Madrid edzője voltam, most is itt dolgozom, ezt nem tagadhatom meg.”
Vereség a Sheriff ellen
„A meccs értékelése tiszta és egyértelmű volt. Világosan elmagyaráztam a játékosoknak is. A csapat tette, amit tenni kellett, megfizettünk az apró hibákért, amiket elkövettünk a mérkőzés folyamán. Pontosabbnak kell lennünk a kapu előtt és a passzok során, valamint jobban kell koncentrálnunk, ha védekezünk. Fizikálisan is hatást gyakorolt rám a mérkőzés, nem tudok aludni és azon gondolkodom, hogy mi történt. Ez történik, ha nem nyersz – nem tudsz aludni sem.”
Mbappé
„Ha valóban csatlakozik hozzánk, ki kell élveznie, mert a Real Madrid a világ legnagyobb klubja.”
Ancelotti: A csapat fizikálisan felkészült, készen állunk egy nehéz mérkőzésre
A mérkőzés
„Erőnléti szempontból a csapat regenerálódik a legutóbbi mérkőzés óta. Nem áll mindenki készen még, de holnapra szerintem a teljes keret rendben lesz. A Valencia ellen komoly összecsapás vár ránk, igazán jó focit játszanak. Jó formában vannak és duzzadnak az önbizalomtól. Nagy erőfeszítéseket kell majd tennünk a győzelem érdekében, erre kell készülnünk.”
„Természetesen aggaszt, hogy a Valencia jól játszik, nagy intenzitással. Semmi más nem érdekel most. Jól fel kell készülnünk, mert egy topformában lévő csapat ellen lépünk pályára.”
Hazard
„Hazard azért nem játszott legutóbb, mert gond volt a térdével, és tegnap sem érezte még olyan jól magát. Edzett, és ma is edzeni fog. Meglátjuk, hogy alakul a helyzete. Erőnléti szempontból sokat fejlődött és vigyáznunk kell vele, mert az elmúlt időszakban több sérülése is volt. Még nincs azon az erőnléti szinten, amit elvárunk, de keményen dolgozik és biztosak vagyunk benne, hogy a közeljövőben már csúcsformában láthatjuk.”
Bale
„Még mindig nem tudjuk, mennyit kell kihagynia pontosan. Elég komoly sérülés, de nehéz megmondani, mennyi ideig tart a rehabilitációja. Nagy kár érte, mert jól teljesített itt is és a válogatottban is. Várnunk kell. Néha a játékosok a túlzott meccsterhelés miatt szednek össze különböző sérüléseket.”
Négy mérkőzés tíz nap alatt
„Fizikailag a csapat rendben van. A statisztikák azt mutatják, hogy az első félidőben jól teljesítünk. A második játékrészben mutatott teljesítményünkön még sokat kell dolgoznunk. A csapat jó formában van, és azoknak is készen kell állniuk a játékra, akik eddig nem jutottak lehetőséghez.”
Camavinga beilleszkedése
„Meglepett. Mind ismerjük a fizikai és technikai adottságait. A pályán a karakterét, személyiségét is megismerhettük, amire eddig nem volt sok lehetőségünk. Erős jellem. Nem hagyja, hogy a pályán történtek befolyásolják, mindig bízik a saját képességeiben.”
Rotáció
„Fontos, hogy beszélj és kommunikálj a játékosokkal, mikor meghozol bizonyos döntéseket. Néha elküldesz egy játékost melegíteni 35 percen át, majd mégsem küldöd be, ezért fontos, hogy egyértelmű légy velük, mert nem tudhatod, mi történik a mérkőzés későbbi szakaszában, hogyan változik a játék. Türelmesnek kell lenni a döntéseimmel kapcsolatban, mert a csapat érdekében hozom őket, nem a saját előrehaladásom okán.”

Rodrygo
„Egy komplett támadóról beszélünk. Nagyon gyors, nagyszerű képességei vannak. A kapu előtt nagyon higgadt és bárhol tud játszani a támadóharmadban. Még mindig nagyon fiatal, de ő a Real Madrid jelenje és jövője.”
Potenciális igazolások a következő idényre
„Az elnök, José Ángel Sánchez és én nem beszélünk most az igazolásokról, csak a csapatról és az idei célokról.”
Vini Jr.
„Ugyanazon a szinten játszik, mint az érkezésem előtti időben. Nagyszerűen teljesít egy az egy elleni szituációkban. Remekül kezdte az idényt, gólokat szerzett, ez pedig kifejezetten fontos. Én sem vagyok azonban varázsló, csak egy edző, megpróbálom minden játékosnak megadni az önbizalmat, ami szükséges ahhoz, hogy kiteljesedjenek a pályán.”
„Sok olyan tulajdonság van, ami segít előrébb repíteni a csapatot: személyiség, karakter, karizma, vagy minőség. Vini a hátán vitte a csapatot a Levante ellen, két gólt szerzett 35 perc alatt, így hozzájárult ahhoz, hogy elkerüljük a vereséget. Egy fiatal játékos, aki képes arra, hogy vezér legyen. Erre azonban később is képes lesz, akkor már tapasztalattal felvértezve.”
Casemiro és az esetleges helyettes
„Nem könnyű feladat megtalálni ugyanazokat a képességeket másokban. Nincs még egy játékos a keretben, aki rendelkezne az ő erősségeivel. Más játékosaink vannak, más képességekkel. Remélem, minden meccsen szerepelhet majd. Ha nem, akkor változtatnom kell a terven és a stratégián a csapat érdekében. A két védekező középpályás alkalmazása jelentheti a megoldást ebben az esetben.”
Sűrű menetrend
„A rotáció most létfontosságú. Fontos a folyamatos rotáció, mert a játékosok elfáradnak és mindenkire figyelnünk kell. Mondhatni kötelező. Nem lesznek annyira masszív változtatások, de néha kicsit változtatnod kell az összeállításon.”
Beharangozó: Real Madrid – Celta Vigo: Visszatér a futball a Bernabéuba
2020. március 1. Ekkor fogadta a Real Madrid a Barcelonát a Bernabéuban. Akkor még nem is sejthette a gárda, hogy csak ma, 560 nappal később léphetnek újra pályára a legendás stadionban. Ma elérkezett az idő a csapat, a szurkolók és a stadion számára, ismét egyesülhetnek a három pont megszerzése érdekében, az ellenfél pedig a Celta Vigo együttese lesz. A találkozó előtt a királyi gárda korábbi elnökére, Lorenzo Sanzra, illetve a járvány áldozataira emlékeznek meg a helyszínen lévők.
A járvány kezdete óta a galíciai csapat lesz az első, mely a Bernabéuban léphet pályára a Real Madrid vendégeként. Három forduló és egy válogatott szünet után a királyi gárda a tabella élén áll öt ponttal, ugyanennyi csapattal holtversenyben. Ancelotti együttese azonban 8 lőtt góljával kiemelkedik az élen állók közül, eddig az Alavés, a Levante és a Betis kapuját sikerült bevennie a gárdának.

„Ez minden madridista számára és számunkra is egy különleges nap lesz, mert visszatérhetünk a stadionunkba, ez pedig mindig a csapat segítségére van” – nyilatkozta Carlo Ancelotti a mérkőzést megelőzően. Ismét bevethető Mendy, Marcelo, Nacho, Modrić, Mariano és Lunin is, miután az előző bajnokit kihagyni kényszerültek, a keretben azonban egy sokkal nagyobb változás is van: pályára léphet az új igazolás, Eduardo Camavinga is.
Az ellenfél
A Celta első győzelme megszerzése érdekében érkezik Madridba. Legutóbbi látogatásuk alkalmával, a 2019-2020-as kiírásban egy pontot sikerült hazavinniük. Eduardo Coudet csapata eddig egyetlen pontot gyűjtött, az Osasunával játszottak döntetlent.
Ancelotti: Ez egy különleges nap lesz, amit győzelemmel kell szebbé tennünk
„Ez egy különleges nap lesz minden madridista számára és számunkra is, hiszen visszatérhetünk a stadionunkba, ez pedig mindig a csapat segítségére van. Ezt a napot jó játékkal és a három pont megszerzésével akarjuk emlékezetessé tenni. Ez a célunk. Jól akarunk játszani, megmutatni, mit tudunk, a legfontosabb pedig a három pont megszerzése lesz.”
„A Real Madridnál a szurkolók elvárásai egyszerűek és egyértelműek: olyan játékosokat akarnak látni, akik küzdenek, motiváltak és mindent beleadnak a pályán. Ha a játékosok mindent megtesznek, nyugodtan pihenhetnek. Az egész keret tisztában van azzal, mit is várnak tőlünk a szurkolók.”
Camavinga esetleges debütálása
„Camavinga erősen tért vissza. A nemzeti csapatban játszott, motivált és izgatott, hogy itt lehet. Jól jött ő a keretnek, minőségi erősítés számunkra. Természetesen holnap is bevethető lesz.
Marcelo visszatérése
„Jól van, az edzéseken is jól teljesített. Felépült a sérüléséből, ahogyan Mendy is. Miguel is bevethető, így azon a poszton igazi versenyhelyzet alakult ki. Modrić és Nacho is pályára léphet holnap. A keret jó formában van, nagyon jó opcióink vannak és nagyszerű dolgokra hivatott ez a társaság.”
A munkája
„Több tapasztalattal érkeztem, mint amennyivel legutóbb távoztam. A 2015-ös távozásom óta jártam a Bayern Münchennél, a Napolinál és az Evertonnál is. Sokkal tapasztaltabb vagyok és izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Nem szabad visszatekintenem a múltra azonban, mert csak úgy fejlődhetek, ha a jövőre koncentrálok, mert a futball folyamatosan változik és mindig van mit tanulni.”
A dél-amerikai válogatott játékosok helyzete
„Tegnap nem edzettek sokat és még a mai alkalmat is meg kell várnom, mielőtt döntést hozok. Nem gondolom, hogy probléma lenne a játszatásukkal holnap. Ha bármelyikük fáradtnak érzi magát, az tenne a legjobbat, ha nem játszanának, de úgy tűnik, kipihenték az utazást.”
„A LaLiga számára fontos, hogy az elmaradt meccsek pótlásra kerüljenek, mert így is gond van a menetrend kialakításával, amit a FIFA-nak és az UEFA-nak kell megoldania. A naptár nagyon zsúfolt és remélhetőleg tudnak segíteni ezen. Szerintem jó dolog az, hogy a liga dolgozik az ügyön és döntéseket kell hozni annak érdekében, hogy megőrizzük a játékosok egészségét. Néha az a megoldás, ha nincsenek meccsek, mert a játékosoknak így is túl sok alkalommal kell pályára lépniük, ezt pedig minél hamarabb orvosolni kell.”
A középpálya
„Nagy a verseny a helyekért, mert rengeteg első osztályú játékos közül választhatok. A világ legjobbjairól beszélünk, ezt pedig nem csak én állítom. Casemiro, Kroos, Modrić, Valverde, aki nagyon fiatal, de kiemelkedően tehetséges… És ott van Isco, Camavinga és Ceballos is, aki most tért vissza hozzánk. Teljes a keret és türelmesnek kell lenniük, mert egyszerre nem játszhat mindenki. A türelem most nagyon fontos. Létfontosságú az is, hogy elfogadják a döntéseimet, mert nagyon intenzív most a verseny.”
Kroos rehabilitációja
„Folyamatosan fejlődik és kulcsfontosságú, hogy nem siettetjük a visszatérését. A legjobb az lenne számára, ha minél hamarabb visszatérhetne, és szerintem a közeljövőben ismét pályára léphet anélkül, hogy elhamarkodott döntéseket hoznánk.”
Hazard
„Jól érzi magát. A belga válogatottban is játszott és ott is jól érezte magát. Kezdi visszanyerni azt a formáját, amit egykor mindannyian láthattunk tőle. Boldog és izgatott vagyok vele kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy rövidesen a legjobb formáját mutatja majd.”
Bale visszatérése a Bernabéuba
„Erősen kezdte a szezont, remekül edzett, de még nincs csúcsformában. Fejlődnie kell. Holnap is bevethető lesz, azonban a fizikai állapotán múlik, hogy játszik-e vagy sem. Mindenkire figyelnem kell, aki a válogatott szünet alatt is meccseket játszott.”
Mariano
„Az átigazolási időszak végén szeretett volna távozni, de nem találtunk megoldást. Nem talált magának csapatot és most itt van minden akaratával, motivációjával és küzdeni akarásával, mert csak így lehet bekerülni ebbe a csapatba. Ugyanolyan esélyei vannak, mint a többieknek, a kulcs pedig az elkötelezettsége, motivációja és az akaratereje lesz.”
Az átigazolási időszak vége
„Mbappé egy nagyszerű játékos, aki végül a PSG-nél maradt. A legjobbakat kívánjuk neki, de mi csak a saját keretünkre koncentrálunk.”
Ceferin nyilatkozata
„Elég furcsának tartom, hogy a szervezet feje inkompetensnek nevezi egy 13-szoros BL-győztes klub elnökét. Mi a helyzet akkor a többiekkel…?”
A száműzetés vége
A királyi gárda sosem volt még ilyen sokáig távol otthonától. Egyedül az 1940-es évekből hozhatunk a mostanihoz hasonló példát, akkor 14 hónapon keresztül az Atlético Madrid stadionjában, a mára használaton kívül lévő Metropolitanóban játszott a csapat.
A futball akkoriban más volt. 21 mérkőzést játszott a városi rivális otthonában az együttes, megnyerve a Király-kupát, a bajnokságban viszont csak a hetedik helyen zárt a gárda. Alfredo Di Stéfano még nem volt a keret tagja és Európában is bizonyítania kellett a madridi alakulatnak.
Ezt követően három évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Real Madrid ismét otthona elhagyására kényszerüljön, habár az ok teljesen más volt. Az 1975-76-os idényben, a BEK elődöntőjében a Real Madrid a Bayern München csapatát fogadta. A mérkőzés során egy szurkoló – akit csak „a Bernabéu őrültjeként” emlegetnek azóta – berohant a pályára és megtámadta a játékvezetőt, így a királyi gárda a Mestallában és a La Rosaledában folytatta az idényt.
1982-ben a fővárosi együttes újabb zárt kapus büntetést kapott, majd 1987-ben szintén, akkor a Diego Maradonával felálló Napoli elleni mérkőzés eseményei miatt, így ismét Valenciába kellett utaznia a játékosoknak a „hazai” találkozókra. 1994-ben is volt példa hasonlóra, akkor a Vicente Calderónba költözött átmenetileg a habfehér alakulat.
Azóta minden hazai mérkőzést a Bernabéuban játszott a csapat, egészen tavaly márciusig. Két héttel a győztes El Clásico után elrendelték a veszélyhelyzetet, majd az újraindulást követően már a Di Stéfanóban fogadta ellenfeleit az együttes, szurkolók nélkül. Az első hivatalos mérkőzést 2020. június 14-én rendezték, majd a gárda egészen a bajnoki címig menetelt. Összesen 32 találkozót játszott itt a Real Madrid, 25 hazai rendezésű meccs mellett 7 BL-mérkőzést is itt bonyolítottak le. Most azonban véget ért a száműzetés, és ismét legendás otthonában léphet pályára a királyi gárda.