2017. augusztus 20., vasárnap

Marco Asensio: Megőrülnék, ha gólt szereznék a döntőben

  • Zs. Csaba
  • 2017.06.01. 11:35
Marco Asensio a Real Madrid egykori játékosával, José Emilio Amaviscával beszélgetett a klub egyik szponzorának köszönhetően. Az így elkészült, rendkívüli interjút a Real Madrid hivatalos honlapján keresztül tette elérhetővé.

A Bajnokok Ligája döntője: „Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a Juventus egy nagyszerű csapat. A saját játékunkra lesz szükség, arra a munkára, amit az idény során végeztünk. A cardiffi döntővel feltehetjük a pontot az i-re egy rendkívül jó évben. Reméljük, hogy sikerül győzni, és ezáltal lenyűgöző módon fejezhetjük be az idényt. Ha duplázunk, akkor csodálatos szezont hagyunk magunk mögött. A döntő egy olyan esemény, amelyről minden egyes gyerek álmodik, amikor elkezdi profi szinten űzni a játékot. Ez nem egy átlagos mérkőzés, ráadásul most egy nagyszerű csapattal, a Juventusszal mérkőzhetünk meg. Biztos, hogy lesz némi idegesség a meccs előtt, de amint elvégezzük a kezdőrúgást, minden a futballról szól majd. Van tapasztalatunk, hiszen ez a harmadik döntőnk az elmúlt négy év során. Ha jól végezzük a dolgunkat és nem hibázunk, akkor hazavihetjük a kupát.”

Gól a döntőben: „Fogalmam sincs, hogy mit csinálnék, ha sikerülne gólt lőnöm a döntőben. Édesapám és a testvérem is elkísérnek, úgyhogy nagy valószínűséggel nekik ajánlanám a találatot. Abban a pillanatban, a pályán szerintem csak megőrülnék, és rohanni kezdenék. Ha erre sor kerül, biztos történik majd valami.”

Az idény értékelése: „Az előszezon során mindenre felkészülsz. Nagyon erősen kezdtük az idényt, megnyertük az UEFA-szuperkupát. A bajnokságban szintén jól rajtoltunk. Az idény nagyon hosszú, így vannak időszakok, amikor jól mennek a dolgok, ugyanakkor olyan is van, hogy nem minden úgy alakul, ahogy szeretnénk. Ennek ellenére úgy vélem, elértük a várt eredményt, ráadásul a keret minden egyes tagja hozzájárulhatott ehhez. Amikor elindultunk az úton, voltak terveink, szerettünk volna mindent megnyerni. A bajnokságot sikerült is, egy rendkívül kiegyensúlyozott szezont követően. A keret minden egyes tagja fontosnak érezhette magát. Sokat segít a csapaton, hogy mindenki játékban van. Ami engem leginkább meglepett, az az, hogy mennyire egységesek voltunk a pályán kívül is. Mindenki jó kapcsolatot ápol mindenkivel, az első pillanattól kezdve. Ez egy nagyon fontos tényező.”

Szívélyes fogadtatás: „Amikor megérkezel ehhez a klubhoz, rájössz, hogy ez egy teljesen más szint. Nem hasonlítható egyetlen másik csapathoz sem. Itt minden olyan, mintha egy másik dimenzióban élnél, tényleg minden más szintet képvisel. Ebben a tekintetben úgy vélem, jól küzdöttem le az akadályokat és nagyon eredményes évet tudhatok magam mögött. Rengeteget tanultam, címeket nyertem a Real Madriddal. Ez utóbbi izgatott a leginkább, amikor aláírtam a szerződésem a klubbal. Amikor először sétáltam be az öltözőbe, teljesen lenyűgözött. Ott voltam azokkal, akiket korábban csak a televízión keresztül láthattam. Amikor egyre inkább megismered őket, rájössz, hogy nagyszerű emberek, teljesen normálisak. Nagyon jól kezeltek engem, segítettek mindenben. Alapvetően csendes személyiség vagyok, de amikor pályára lépek, megpróbálom a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtani, hogy azzal segíthessem a csapatot. Nagyon jól érzem magam, sokkal könnyebb minden, ha ilyen nagyszerű csapattársak segítenek a munkádban.”

Elért célok: „Amikor megérkezel egy új klubhoz, mindig vannak céljaid. Ami engem illet, elértem mindent, amit kitűztem magam elé. Rendelkeztem a kemény munkához szükséges mentalitással, amikor pedig lehetőséget kaptam, sikerült élnem vele. Sokat segít számodra, ha ilyen nagyszerű játékosokkal edzel, ahogy az is, ha nagy mérkőzéseken kapsz lehetőséget. Nagyon jól sikerült ez az év számomra, sokat fejlődtem a mérkőzéseknek és az edzéseknek köszönhetően. Nagyon boldog vagyok.”


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella