2018. szeptember 23., vasárnap

Carlo Ancelotti: Cristianónak csak egyetlen gyengesége volt az irányításom alatt

  • Zs. Csaba
  • 2017.12.08. 20:31
A France Football a futballvilág több neves egyéniségét is megszólaltatta az Aranylabda-gála után, köztük volt Carlo Ancelotti, a Real Madrid korábbi trénere is. Az olasz szakember nem fogta vissza magát, amikor a portugál sztárt kellett magasztalni.

„A 2013/14-es idényben volt egy fogadásom Cristianóval: azt mondtam neki a szezon elején, hogy nem lesz képes húsz gólt szerezni a Bajnokok Ligájában. 17 találatig jutott végül, tehát közel volt, ráadásul ezzel rekordot döntött. A Tizedik megnyerését követően közöltem vele, hogy veszített, és jön egy vacsorával!” (nevet)

„A Real Madridhoz való érkezésemet követően először telefonon beszéltem Cristianóval. Felhívtam, ahogy a keret más játékosait is, és közöltem vele, hogy teljes mértékig hiszek benne, és alig várom, hogy edzhessem.”

„Később elmondtam neki, hogy fel kell ismernie, mennyire fontos a csapat számára, és elvárom, hogy a tehetségéből mind a csapat, mind pedig ő maga profitáljon. Megértette a mondanivalómat, több területen is fejlődött néhány hónap leforgása alatt. Ahogy idősebbé vált, egyre inkább érezte a felelősséget. Úgy vélem, segítettem neki, hogy felismerje, mekkora felelősséggel is tartozik a klub és a társak irányába, és hogy miképp kell ezt vállalnia. Cristiano rájött, hogy mennyire fontos az egész csapat számára, és soha nem akart leállni, mindig fejlődni szeretett volna. Ha ő is úgy érzi, hogy segíteni tudtam neki, az nagyon boldoggá tesz.”

„Mielőtt személyesen megismertem volna, tudtam, hogy egy nagyszerű, és rendkívül erős futballista. A Real Madridnál rendkívül könnyű volt edzeni őt. Szinte semmit sem kellett mondanom, nem kellett őt utasítgatnom, hiszen anélkül is keményen, igazi profiként dolgozott.”

„Ami a magánéletét illeti, úgy kezeli a dolgait, hogy azok pozitív hatással legyenek a profi karrierjére is. Mindig is tudtam, hogy a közös munka során minden rendben lesz. Aggódtam, és volt némi kétség bennem az Ibrahimović-csal való közös munka előtt, de sosem éreztem ilyet Cristianóval kapcsolatban. Sőt, már érkezésem előtt is rengeteg jót hallottam róla, mégis meg tudott lepni. Számára nincs fontosabb dolog, mint az edzés, amin épp részt vesz, vagy a mérkőzés, amin épp pályára lép. Minden egyes meccsen úgy játszik, mintha az lenne számára az utolsó. Ez nagyon meglepett.”

„Van egy történet, ami szintén ezt igazolja: egyszer egy idegenbeli meccsről tértünk haza Madridba, mindenki alig várta, hogy hazaérjünk és pihenhessük, kivéve persze Cristianót. Ő Valdebebasba ment, a regenerálódás érdekében vett egy jeges fürdőt. Teljesen sokkolt a dolog, korábban soha nem láttam még ilyen mértékű elköteleződést egyetlen játékosomnál sem. Ezt nem lehet szavakkal leírni.”

„Cristiano az első, aki kritizálja a saját teljesítményét. Ő haragszik először saját magára, ha nem lő gólt vagy rosszul játszik. Ilyenkor mindig odamentem hozzá, hogy gondoskodjak róla, másnap aztán teljesen más arckifejezéssel jelent meg az edzőközpontban.”

„Nem emlékszem olyan esetre, amikor felidegesített volna. Csak olyankor jövök ki a sodromból, ha egy játékos nem profihoz méltó módon viselkedik, de ez Cristiano esetében lehetetlen. Ő alapvetően egy vicces srác, szeret bohóckodni. Az öltözőben mindig Coentrão volt a legjobb barátja.”

„Folyamatosan megvolt közöttünk a kémia. Ugyanolyan gondolataink voltak a futballról, kedveltük a gyors támadó focit. Az a stílus, amit az irányításom alatt hoztunk létre a Real Madridnál, kihozta Cristianóból a legjobbat. A bal oldalon akart játszani, én pedig megengedtem neki. Mindig azt mondtam, hogy ha Cristiano Ronaldo ott van a csapatban, akkor lényegében 1-0-ról indul a mérkőzés. Sosem vártam el tőle, hogy védekezzen, mert tudom, hogy a legtöbb támadó utál a védekezéssel foglalkozni.” (nevet)

„Cristiano tehát tökéletes játékos volt számomra, az egyetlen gyengesége talán az volt, hogy nem értette meg, amikor pihennie kellett, vagy amikor megpróbáltam elmagyarázni, hogy bizonyos meccseken miért nem kellene, hogy játsszon. Ettől függetlenül igazi megtiszteltetés volt számomra, hogy edzhettem őt.”


  • Forrás: France Football
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella