Manuel Pellegrini: Egy ilyen edzővel és kerettel a csapat magára fog találni a Bajnokok Ligájában

  • Zs. Csaba
  • 2018.01.23. 11:12
A MARCA készített interjút a futball berkein belül csak mérnökként ismert chilei szakemberrel, aki jelenleg a Hebei China Fortune csapatánál tevékenykedik. A rutinos szakember a beszélgetés során visszaemlékezett madridi éveire, értékelte a királyiaknál elvégzett munkát. Ezeket a részleteket szeretnénk közölni.

Egy tízes skálán miképp értékelné a madridi időszakát?
Hat pontot adnék rá. Nem volt igazán jó, hiszen egyetlen címet sem nyertünk, de jó szezont futottunk a bajnokságban, úgy gyűjtöttünk 96 pontot, hogy Cristiano Ronaldo három hónapig sérült volt az idény kezdetekor. Mindennek tetejében egy olyan csapattal kellett dolgoznom, amelynek összetételére valójában sosem adtam áldásom.

Mi hiányzott?
Kreatív, támadó szellemű középpályások. Kértem is ilyen játékost a klubtól, hiszen nem volt technikailag igazán képzett középpályásom. Ma már ott van Luka Modrić, Toni Kroos és Isco is, akik képesek megteremteni a különbséget a támadók mögött. Sok középpályásom volt, de csak közülük csak kevesen rendelkeztek azzal a kreativitással, amire szükségünk lett volna. Sajnos Guti is pályafutása utolsó szakaszába lépett már akkorra. Minden csapatomnak a kreatív középpályások alkották az alapját: Cazorla, Riquelme, Isco, Pires, Silva és Senna is alapvető fontosságúak voltak számomra.

Meglep, hogy a Real Madrid 19 pontos hátrányban van a Barcelonához képest?
Igen, hiszen a Madridnak kiváló csapata van. Talán túl sok mindent nyertek a közelmúltban, és némileg elkényelmesedtek. Az ilyen sikerek közepette - bár nem szándékos – elkerülhetetlen az önelégültség, valamint az, hogy a játékosok leeresszenek némileg. Egy edző számára ezt nagyon nehéz észlelni és kezelni.

Ön tudna harcolni egy ilyen folyamat ellen?
Ez az egyik legnehezebben megoldható probléma. A Barcelona hasonló cipőben járt tavaly, most pedig úgy tűnik, hogy ez a folyamat a bajnoki cím elvesztésébe kerül a Real Madridnak. Ugyanakkor egy ilyen edzővel és kerettel újra magukra fognak találni a Bajnokok Ligájában.

A jelenlegi csapta képes lenne felvenni a harcot a spanyol bajnokság csapataival?
Nincs olyan kínai csapat, amely igazán versenyképes lenne a La Ligában. Az itteni csapatok körülbelül 20-30 évvel vannak lemaradva a spanyol kluboktól.

Messi jövedelmének tudatában Ön felajánlana egy új szerződést Cristiano Ronaldónak?
Nem szívesen véleményezek ilyen dolgokat. Csak annyit mondhatok, hogy amit Cristiano tett a Real Madridért, az egészen egyedülálló, és ugyanez igaz Messi és a Barcelona esetében is. Mindketten nagy hatással voltak a La Ligára is. Nem tudom, hogy Cristiano hogy érzi magát jelenleg, de sok mindent megérdemel azért, amit a csapatnak adott az elmúlt majd' egy évtized során.

Ön szerint is őrület, hogy ekkora összegek mozognak a futball világában?
Őszintén, egy kicsit félek attól az inflációs spiráltól, amibe belekerültünk. Nem tudom, hogy ez hol fog megállni. A folyamat mögött igen jelentős televíziós kontraktusok vannak, amögött pedig azok az emberek, akik fizetnek, hogy a televízióban láthassák a mérkőzéseket. Az egész folyamat tanítható. A futball üzlet, a média fontossága pedig egyre intenzívebb a sportágban. A világ összes vállalkozása számára a termelés és az értékesítés a cél, ez a labdarúgásban is ugyanígy működik.

Mit gondol, Unai Emery PSG-je eleget fejlődött ahhoz, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját?
Egy nagyszerű csapatról beszélünk, ami rengeteget fejlődött az elmúlt évek során. A PSG kemény ellenfél lesz a Real Madrid számára.


Hozzászólások

Tabella