Nap: 2016.04.06.
Jesé: Kezdőjátékos a kispadon
Bale: Hihetetlen, hogy a gyerekkori kedvencem a jelenlegi edzőm
Del Bosque: „A Real …
Del Bosque: „A Real Madrid megérdemelten nyerte a Clásicót. Jobbak voltak az utolsó 20-25 percben. A Madrid volt a jobb, a győzelem pedig jött. A Barcának persze még van előnye a bajnokságban. Még hét meccs van hátra, 21 pontért. A Barca nem bízhatja el magát, tudniuk kell, hogy a Madrid és az Atlético is ott van mögöttük, ha hibáznak, azzal kockáztatják a bajnoki címet.”
Dieter Hecking: Meg kell próbálnunk felbosszantani a Realt
Salgado: „Ez nem oly…
Salgado: „Ez nem olyan idény, mint amilyenre előzetesen számítottunk. Nagyszerű esélyünk van arra, hogy a következő hónapokban megmentsük a szezont egy BL-győzelemmel, majd az előszezonban felépítsük a csapatot, a szükséges játékosok leigazolásával. Nem beszélnék még erről többet, sok idő van még hátra.”
Salgado: „A sorsolás…
Salgado: „A sorsolás nagyon jól alakult számunkra, és ha minden jól alakul, akkor minden tiszteletem a Wolfsburgé, de bejuthatunk az elődöntőbe, és még van egy hónapunk tovább javulni.”
Salgado: „Amit eddig…
Salgado: „Amit eddig láttunk az idényből, az nem túl pozitív, de ez a Real Madrid, jól ismerem őket. Ha igazán nagy a tét, akkor megfelelően képviselik a Real Madrid mezét, amely a világ legnagyobb klubja, vagyis nincs kétségem afelől, hogy a Madrid továbbmegy.”
Salgado: „Ne beszélj…
Salgado: „Ne beszéljünk a jövőről, koncentráljunk a jelenre, próbáljuk meg azt jobbá tenni, amink van. Nem lesz csodás szezonunk, de legalább még megmenthetjük. Ha pedig megnyerjük a Bajnokok Ligáját, a szurkolók mindent megbocsájtanak.”
Schurrle: „Nem vagyu…
Schurrle: „Nem vagyunk esélytelenek. Nem kellene leírni minket. Nem szabad, hogy megzavarjon bennünket ez a helyzet. Lehet, hogy a Madrid játéka még illik is hozzánk. Nem sokszor lesz nálunk a labda. Nem mi akarjuk dominálni a játékot. Játszhatunk kontrákra is. De a széleken javulnunk kell.”