A Bayern korábbi legendás játékosa és klubvezetője, Karl-Heinz Rummenigge az AS újságírójával beszélgetett a Real Madrid – Bayern München BL-elődöntő visszavágója előtt.
Mi járt a fejében az odavágó után?
Mindkét csapat nagyszerű meccset játszott. Szerettem volna, ha 2-1-re nyerünk, de be kell látnom, hogy a Madrid is nagyszerű volt és megérdemelte a döntetlent.
Mit gondolt, amikor látta Kroos passzát Vini irányába a gól előtt?
Hogy őszinte legyek, kissé megijesztett, hogy ilyen távolságból képes volt egy ilyen labdát megjátszani a teljes védelmen keresztül. Aztán ott volt Vinícius, akit nagyon nehéz megállítani, főleg ha akár csak fél méter előnyt is adsz neki.
Musiala sem volt rossz…
Igen, de két lábbal a földön kell maradnia, nem szabad rá túl nagy felelősséget raknunk karrierje ezen szakaszában. Isteni tehetsége van, de még nem ért el a csúcsra. Ha most elkezdjük őt dicsőíteni, azzal rosszat tehetünk neki, ez nem segít. Az egyetlen dolog, amit ezzel elérnénk, az az, hogy olyan elvárásokat támasztunk vele szemben, amelyek kontraproduktívak.
Mit gondol Bellinghamről?
A Real Madridnak jár a gratuláció, amiért leigazolták őt. Gólokat lő, gólpasszokat ad, fut, harcol, labdát szerez… Mindent jól csinál. Hamar eldöntötte, hogy a Madrid játékosa akar lenni, amiről csak annyit mondhatok, hogy a Dortmund nagyon örült, amikor megtudták, hogy a Bayern már nem opció számára.
Mire lesz szüksége a Bayernnek a visszavágón?
Tudom, hogy mi vár ránk, mivel már sokszor megtapasztaltam, még aktív játékosként és vezetőként is. Nehéz túlélni a Bernabéuban, de lehetséges. A Leipzig megmutatta ezt a legjobb 16 között, barátom, Pep Guardiola nemrég szintén bebizonyította, hogy lehet problémát okozni a Madridnak a Bernabéuban. Ami számunkra most segítség, az az, hogy az idegenben lőtt gólok már nem számítanak előnynek, így lényegében 0-0-ról kezdünk. Bízom abban, amit a Bayerntől a Bajnokok Ligájában láttam ebben az idényben.
Spanyolországban az az általános vélekedés, hogy a Manchester City elleni párharc volt a legnehezebb feladat a Real Madrid számára.
Minden tisztelettel, a Bayern – Madrid az európai klubfutball klasszikusa. Nem én mondom ezt, hanem a történelem. 27 alkalommal találkoztunk egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, nincs még egy ilyen párharc. Pontosan ez az, amit barátom, Florentino Pérez akart, nem?
A Szuperligára gondol?
Mindig nagyszerű kapcsolatom volt a Real Madriddal, különösen Florentino Pérezzel és Pedro Lópezzel, az alelnökkel. Ez a megbecsülés és tisztelet továbbra is jelen van, az egyetlen dolog, amit kérek tőlük, az az, hogy engedjék el a Szuperliga tervét. Ennyi. Tudja, hogy mi történik?
Nem, meséljen.
A problémánk közös, de a megoldásunk más. Egy olyan világban élünk, ahol egyre több klub kerül befektetők kezébe. És legyünk óvatosak: most már nem csak milliárdosokról beszélünk, hanem olyan milliárdosokról, akiket a Premier League továbbra is tárt karokkal vár. Aztán ott vannak a televíziós bevételek. Ezek egyértelműen nagyobbak, mint Spanyolországban vagy Németországban. Az olyan kluboknak, mint a Real Madrid vagy a Bayern München ez komoly problémát jelent, egész egyszerűen azért, mert nem egyenlő feltételek mellett indulnak az angol klubokkal szemben. Meggyőződésem, hogy ebben rejlik Florentino problémája. Ők nem az UEFA ellen háborúznak, hanem az egyenlőtlenség ellen, amelynek a Premier League miatt évek óta elszenvedői vagyunk.
Szaúd-Arábia is be akar szállni a buliba.
Türelmesnek kell lennünk. Ami az elmúlt időszakban az átigazolási piacon történik, nem aggaszt. Leginkább veteránokra költöttek. Ne értsenek félre, tökéletesen megértem, ha egy futballista Szaúd-Arábiába igazol a karrierje végén. Az igazi probléma az lenne, ha fiatal játékosok is úgy döntenének, hogy követik őket, de nem gondolom, hogy a pénzt választanák és ezért kockára tennék a karrierjüket.
Gondolja, hogy Florentino megváltoztatja a véleményét?
Kedden kértem tőle, hogy térjen vissza a futball családba. „A családunknak szüksége van a Madridra, szüksége van rád.” Tisztában kell lenni azzal, hogy Florentino nagyon fontos alakja a futball világának. Emlékszem, amikor mindannyian csodáltuk Santiago Bernabéut és a klub élén végzett munkáját. Ő volt a történelem egyik legjobb elnöke. Ma azt mondanám, hogy Florentino az ő szintjén van. Egy szinten vannak. Bernabéu mellett ő az egyik legfontosabb ember, aki a Real Madridban megfordult. A Bayern és a klubszövetség vezetőjeként nagyon jól ismerem őt. Évente utaztam Madridba, hogy találkozzak vele és Pedro Sánchezzel, hogy bizonyos dolgokban megállapodjunk. Az egyetlen dolog, amiben nem értünk egyet, az a Szuperliga. A Bajnokok Ligája a klubok számára a legjobb sorozat. Jó pénzt hoz. Az imázs nagyszerű. Mindenki játszani akar benne. Ezért az egyetlen kívánságom az, hogy Florentino és a Real Madrid fontolja meg, hogy a klub milyen körülmények között térhetne vissza a családunkhoz az UEFA égisze alá.
Egy család, amely tanúja volt a két klub epikus összecsapásainak. Nem igaz?
És mindez egy nagy hiba miatt, amit elkövettünk.
Mire gondol?
Egy barátságos meccs volt. Tökéletesen emlékszem, mert játszottam akkor. Megvertük őket 9-1-re, azt hiszem Boskovot még aznap kirúgták (nem mintha akkor a Madrid bejutott volna a BEK-döntőbe). Teljes megalázás volt, igazából azért is, mert ők még nyaraltak, mi pedig már az előszezonban voltunk. De hibáztunk. Paul Breitner bejött az öltözőbe miután meglőtte a maga gólját és azt mondta: „Teljesen megőrültünk, hogy ezt csináljuk. Legközelebb, amikor ellenük játszunk a Bernabéuban, ki fognak csinálni minket.” És eljött a nap. Nem sokkal később játszottunk ellenük a Santiago Bernabéu-kupáért. Klaus Augenthaler mellett játszottam a védelem közepén, ha nem így lett volna, Camacho tényleg kinyírt volna. Itt kezdődött minden. Aztán jött a fekete fenevad mítosza, bár be kell vallanom, hogy utoljára a 2012-es elődöntőben voltunk fekete fenevad. Azóta inkább ők lettek a mi fehér fenevadunk.
Aztán a Real Madrid folyamatosan nyerte a BL-címeket.
A Real Madrid a világ leghíresebb és legsikeresebb klubja. Sokat beszélnek az UEFA-hányadostól, de a legutóbbi évtized hányadosa sokkal érdekesebb. Az első a Real Madrid, a második a Bayern München. Mi sem voltunk rosszak, 2013-ban és 2020-ban a miénk lett a BL. Ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy szerdán az elmúlt évtized két legsikeresebb együttese csap össze.
A Bundesliga is nagy figyelmet kap mostanában.
Emlékszem, hogy 2013-ban azt mondtam, nem fogunk egyhamar újra német házidöntőt látni a BL-ben, tizenegy évvel később viszont újra lehetségessé vált. Aztán ott van a Bayer Leverkusen, akik már fél lábban az El-döntőben vannak. A Bundesliga nemzetközi szinten nagyot ment ebben az idényben, amit egy ötödik hellyel jutalmazhatnak a BL következő kiírásában. Ha nem így lenne, akkor a Borussia nehezen indulhatna újra.
Meglepte Xabi Alonso éve a Leverkusennél?
Igen és nem. Igen, mivel akkor vette át a Leverkusent, amikor utolsó előtti helyen álltak, és nem, mert nagyon jól ismerem őt a Bayernnél töltött időszakából, és mindig meg voltam győződve arról, hogy sikeres edző válik belőle. Ne felejtsük el, hogy a világ legjobb edzőivel dolgozott: Guardiola, Ancelotti, Benítez, Mourinho. Ő egy nagyon intelligens fickó, minden apró részletet megfigyelt, majd erre alapozva kialakította a saját formuláját. Megérdemelt a bajnoki cím.
11 évnyi Bayern hegemónia után.
Igen, ezért sem akkora dráma, ha ezúttal a második helyre futunk be. A fél ország más bajnokért kiáltott, ebben az idényben megvalósult, amire vágytak. Most készen kell állnunk arra, hogy jövőre újra bajnokok legyünk.
De Xabi még ott van.
És ez nem lep meg. Xabi egy tehetséges fickó, de ugyanakkor nagyon hálás is. Emlékszem rá, hogy két éves szerződést ajánlottunk neki, amikor megérkezett Münchenbe. Aztán találkoztam a képviselőjével. Iñaki egyébként szintén remek fickó. Mindvégig nagyon komoly volt az egész, de nagyjából öt percbe telt megegyezni abban, hogy folytassák velünk még egy évig. Egyértelművé tette, hogy a Bayernben szeretné befejezni a pályafutását, és így is lett. Kapitányunk, Philipp Lahm is azon a napon búcsúzott, kértem a klub alkalmazottait, hogy az utolsó edzésük után állva tapsolják őket. Senki nem hiányzott. A Bayern tudja, hogy kicsoda Xabi. Xabi pedig tudja, hogy mi kik vagyunk a Bayernnél.
Mit kell tennie a Bayernnek, hogy újra Németország csúcsára érjen?
Először is figyelembe kell vennünk, hogy három idény után újra ott vagyunk a BL elődöntőjében. Ez pozitívum. Mielőtt a következő idényre gondolunk, mindent bele kell adnunk a hátralévő két lépésben, hogy csúcsra érjünk. Lesz még időnk arra, hogy minden máson gondolkodjunk.
Aggódik amiatt, ahogy a dolgok alakulnak a Bayernnél?
A legfontosabb dolog az állandóság és önkritikusnak kell lenni. Legutóbb kissé letértünk a megszokott útról, a padon és a pályán is. A Bayernnek minden szinten helyre kell állítania a stabilitását, hiszen mindig ez jellemezte a klubot. Nem szabad elfelejteni, hogy olyan emberek állnak a kormánynál érzésre már legalább száz éve, mint Uli, Franz vagy én magam. Nehéz elérni, hogy ilyen magas posztokon újra megtörténjen ez, de a Bayernnek vissza kell térnie a folytonosság útjára.
És a padon is.
Ezek az ügyek, lévén hogy már hátra léptem a CEO szerepből, nem közvetlenül engem kell, hogy aggasszanak. Az egyetlen tanácsom az, hogy legyünk újra kissé vízhatlanabbak. Amikor leigazoltuk Pepet, hat hónapig dolgoztunk az ügyön, de senki nem tudott róla. Igen, úgy kell mozgolódnod a vezetőségben, hogy ne legyen tele minden újság a lépéseiddel minden egyes nap.
Szerdán Ancelotti ül a Real Madrid kispadján.
Carlo egy csodálatos ember. Ami a leginkább lenyűgözött benne, az a sztoikus higgadtsága. Semmi nem tudja kihozni a sodrából. Tetőtől talpig úriember. Emlékszem, hogy kezet ráztunk, amikor arról tárgyaltunk, hogy legyen a Bayern edzője, és nem volt szükség szerződésre, mert a szava többet ért mint bármely tinta. Nem voltak ügynökök sem, mint amikor manapság találkozunk egy focistával és tömegével jelennek meg, hogy profitot csináljanak. Soha, senkitől nem hallottam egyetlen rossz szót sem Carlo kapcsán egész életemben. És a nyugodt természetével tökéletesen beleillik még egy olyan viharos klubba is, mint a Real Madrid. Kár, hogy kénytelenek voltunk elválni egymástól, és emlékszem, hogy én voltam az, akinek közölnie kellett ezt vele. Mindketten elmorzsoltunk néhány könnycseppet, aztán egy olyan mondatot hagyott hátra, amit sosem fogok elfelejteni. Azt mondta, hogy már nem vagyok a főnöke, de örökké barátok maradunk.
