Gy. András

8944 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Florentino Pérez
Tovább

Florentino Pérez: Ez a történelem legnagyszerűbb klubja

A Real Madrid elnöke az alábbi beszéddel nyitotta meg a klub éves közgyűlését.

Megemlékezés

„Meg kell emlékeznünk minden madridistáról, akik már nem lehetnek velünk. Legutóbb szeretett tiszteletbeli elnökünktől, Amancio Amarótól vettünk búcsút. Ő a klub értékeinek igazi megtestesítője, a Real Madrid és a világfutball egyik nagyszerű legendája volt. 14 idényen át védte klubunk mezét, miközben 9 bajnoki címet és 3 spanyol kupát nyert.”

„Emellett szeretnék tisztelettel adózni első alelnökünk, Fernando Fernández-Tapias előtt, aki néhány nappal ezelőtt távozott az élők sorából. Nagyon közeli barátok voltunk, végig mellettem volt a Real Madrid összes olyan igazgatótanácsában, amelyet volt szerencsém vezetni. Ahogy Raúl Ronda Ortiz is. Ő szintén jó barátom volt, aki végig ott volt mellettem. Mindketten példaértékű lojalitásról és elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot klubunk iránt.”

Felelősség

„A Real Madrid elnökének lenni az egyik legnagyobb felelősség, amelyet életemben vállaltam. És nem csak azért, amit a csapat el tudott érni a pályán, ahol a sporttörténelem legnagyobb trófeagyűjteményét hozta össze, hanem azért is, mert hűek vagyunk az értékeinkhez. Ezért vagyunk azok, akik. Ennek a címernek az értékei miatt, amelyek generációról generációra öröklődnek, és amelyek 121 éves történelmünk alapját jelentik. Ezek az értékek emberek millióival kötnek össze minket, akik ugyanazt érzik, a madridizmust. Munka, folyamatos javulás, áldozatkészség, alázat, bajtársiasság, fair play, tisztelet és szolidaritás.”

Egység

„A tagjaink egysége a legnagyobb erősségünk, lényegében ez tesz minket ellenállóvá bármilyen kihívással szemben. Ez az egység tette lehetővé, hogy intézményi stabilitást érjünk el, amely alapvető fontosságú volt ahhoz, hogy megtapasztalhassuk klubunk történetének egyik legsikeresebb szakaszát. 25 futball trófeát és 25 kosárlabda trófeát nyertünk az elmúlt 13 idény során. Összesen tehát 50 címet, amelyek között 8 európai kupasiker volt: 5 a futballban, 3 a kosárlabdában. De tudják, hogy mi a Real Madrid. Ez a klub mindig többet akar.”

Santiago Bernabéu

„Épp annak a határán vagyunk, hogy valóra váljon egyik nagy álmunk: a Santiago Bernabéu Stadion átalakulása. Az első dolog, amire szeretnék rámutatni, az az, hogy milyen óriási jelentőségű dolgot sikerült együtt elérnünk. Ez mindannyiuknak, a Real Madrid pártoló tagjainak és szurkolóinak köszönhető, hiszen megértéssel fordultak ehhez a monumentális projekthez, amely Európa legnagyobb és legkomplexebb építési projektje volt, és az ezzel járó kellemetlenségek ellenére is végig ott voltak, hogy a csapatot biztassák.”

„A Bernabéu átalakulása a Real Madrid múltjának és jövőjének határa. És ráadásul úgy valósítottuk meg ezt a projektet, hogy egy elképesztően komplex gazdasági visszaesés is akadályozta. A pandémia idején, az ukrajnai háború következményei mellett, amely minden előrejelzést felborított az anyagköltségek egekbe szökésével és a kivitelezési munkálatok elhúzódásával. De már az utolsó szakaszban vagyunk, amely hatalmas öröm számunkra. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a Bernabéu még erősebbé tesz majd minket.”

Sport projekt

„A futball- és kosárlabdacsapataink évről évre a klubunk történetének legsikeresebb szakaszát élik. Futballban az elmúlt évben 3 trófeát nyertünk: az ötödik UEFA-szuperkupát Helsinkiben, a nyolcadik klubvilágbajnoki címet Rabatban és a 20. Király-kupát Sevillában.”

„Ez a csapat soha nem veszít a győzni akarásából, hiszen tele van kivételes tehetségekkel. Egy csapat Carlo Ancelotti irányítása alatt, aki a világfutball egyik legsikeresebb edzője, és aki a rengeteg megnyert trófea és pályán elért eredmény mellett példásan képviseli a Real Madrid értékeit. Örülnünk kell, hiszen olyan keretünk van, amely a sok éven át tartó tervezés és stratégia eredményeként alakult ki, és amely oly sok örömet okozott már a Real Madridnak.”

„Alig néhány nappal ezelőtt jelentettük be olyan játékosok szerződésének meghosszabbítását, mint Vinícius, Rodrygo, Camavinga és Valverde. Ők alapvető fontosságúak a Real Madrid jövőjére nézve. Szeretném néhány szóval bátorítani Courtois-t és Militãót, két nagyszerű játékosunkat, akik sérüléstől szenvednek, ami a legrosszabb a futballban. Szeretnénk a legjobbakat és mielőbbi felépülést kívánni a két játékosnak, akik a világ legjobbjai között vannak.”

A Real Madrid közgyűlése
A Real Madrid közgyűlése (forrás: realmadrid.com)
Női futball

„A női csapatunk az első három évében folyamatosan fejlődik. Büszkék vagyunk azokra az óriási lépésekre, amelyeket megtettek edzőnk, Alberto Toril kezei alatt. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismét gratuláljak a spanyol válogatottnak, akik sok örömet okoztak nekünk a világbajnokságon aratott győzelmükkel.”

Utánpótlás

„A miénk a világ legjobb akadémiája. Ezt nemrég a CIES Football Obresvatory is megerősítette, ahol vezetjük a ranglistát az akadémiák között az öt nagy bajnokságnak legtöbb játékost adó intézményként. Jelenleg 44 olyan játékos van az európai topligákban, akik a Real Madrid akadémiájáról kerültek ki. Tizenkét csapatunk nyert bajnoki címet, közülük 8 ráadásul veretlen tudott maradni.”

Kosárlabda

„Itt van a tizenegyeik európai trófea. A Real Madrid ismét történelmet írt és minden madridistát és sportágat szerető embert elégedettséggel töltött el. Amit az előző idény Euroligájában tapasztaltunk, amikor Kaunasban nyerni tudtunk, a klub DNS-ének legjobb példája. Ezek a játékosok ismét hatalmas fordítások hősei lettek. Ismét megmutatták a klubunk értékeit, és mindenekelőtt mindent beleadtak, hogy ismét bebizonyítsák, hogy ebben a mezben, ezzel a címerrel egyetlen játékos sem adja fel soha.”

Pénzügyi helyzet

„Annak ellenére, hogy a stadionunk még nem tudott teljes kapacitással működni a 2022/2023-as idényben, a klub ebben az idényben 843 millió eurós bevételre tett szert, amely 16%-kal magasabb a megelőző idényhez képest, és azt jelentette, hogy 12 millió eurós adózás utáni profitot könyvelhettünk el.”

Real Madrid Alapítvány

„Erős szociális elkötelezettséggel rendelkező klub vagyunk. Az alapítvány a szolidaritás szimbólumaként működik. 26 éve segíti a társadalmunk leginkább rászoruló rétegeit, különösen a szociális kirekesztéssel érintett gyerekeket. Ahogy mindig mondom, ez a Real Madrid lelke.”

Krízis az európai futballban

„A labdarúgás egy példanélküli intézményi krízist él át. Spanyolországban és Európában egyaránt, minden szinten. A fő probléma az, hogy számos olyan döntéshozó van, akiket úgy cselekednek, hogy nem gondolnak a szurkolókra. Mi továbbra is azon dolgozunk, hogy biztosítsuk, a futball ismét képes legyen a világon a legtöbb szurkolót inspirálni.”

„Az európai futball nem az UEFA elnökéé. A spanyol futball pedig nem a LaLiga elnökéé. A labdarúgás senki pénzügyi monopóliuma, mivel a futball mindenkié. A Szuperliga célja egyértelmű: a lehető legjobb klubsorozatot megalkotni. A pénzügyi fair play szabályait egyszer és mindenkorra meg kell erősíteni. Ahhoz, hogy ezt elérjük, átlátható, modern irányítási struktúrára van szükség, amely felnő a 21. század követelményeihez és összhangban van az Európai Unió szabályozásával.”

Szuperliga

„A Szuperliga folyamatosan félreinformálás és manipuláció áldozata volt. Azt állították, hogy el akarjuk hagyni a hazai bajnokságokat, pedig mindenki tudja, hogy ez nem igaz, hiszen ez a sorozat tökéletesen összeegyeztethető lenne a nemzeti bajnokságokkal és a naptárakkal. A Szuperliga egyik fő célja az, hogy javítsa, modernizálja és erősítse az európai versenysorozatot, és természetesen tegye ezt anélkül, hogy bárkinek is előjogai lennének, vagy bárki kizárásra kerülne, hiszen ez egy teljes mértékben teljesítményelvű versenysorozat lenne.”

„Ez az idény lesz az utolsó, hogy a Bajnokok Ligája a jelenlegi formájában fut. Az új európai torna, amelyet senki sem ért igazán, hazai és idegenbeli meccsek nélküli. Szokatlan, abszurd projekt, amelynek semmi értelme futball szempontból. Ez az új formátum a legjobb az UEFA élén álló politikai irányítási rendszer és a hatalmi egyensúly számára, amelytől az igazgatóik újraválasztása függ. A jelenlegi irányítási rendszer egy letűnt kor emléke. Nem veszi figyelembe a szurkolók, a futballisták igényeit, de a klubok szükségleteit sem, akik a vagyonukat kockáztatják.”

„Az UEFA továbbra is olyan sorozatokat indít olyan formában, ahogy 30 évvel ezelőtt tette. Nincs innováció, nincs modernizáció, nincs átláthatóság, nem viszik közelebb a versenysorozatot a szurkolókhoz. Rengeteg példát láttunk arra, hogy a nagy sorozatok, amelyek sérthetetlennek tűntek, összeomlottak, mivel nem tudták, hogy hogyan alkalmazkodjanak az új korszakokhoz, hogyan modernizálják magukat. Ezért is reménykedünk abban, hogy amikor december 21-én értesülünk az unió igazságügyi bíróságának döntéséről, a futball érdekében megkezdődik egy új korszak.”

Florentino Pérez
Florentino Pérez (forrás: realmadrid.com)
Spanyol futball

„Spanyolországban a labdarúgás helyzete még aggasztóbb. Nem fogok sokat beszélni a spanyol szövetségről, hiszen épp a megújulás szakaszában vannak. Sok olyan ügy van, amely közvetlenül függ a spanyol szövetségtől. Ilyen érzékeny és fontos ügyek például a bíráskodás színvonala és a VAR használata, ami egy olyan technikai újítás, amelynek a futball javítása lenne a célja, ám jelenleg megkérdőjelezik a használatának módja és a használói miatt.”

„Az ügy, amely még inkább foglalkoztat minket, és amely kapcsán nagyon határozott lépéseket kell tennünk, az pedig az, hogy a LaLiga folyamatosan olyan lépéseket tesz, amelyek a Real Madrid érdekei ellen szólnak. Ezek a lépések egyetlen céllal történnek: megtámadni a klubunk pénzügyi eszközeit. Először megpróbálták elvenni az audiovizuális jogaink 11%-át 50 évre, vagyis egy fél évszázadra. Aztán megpróbálták módosítani a sporttörvényt, azzal a céllal, hogy kisajátítsák a kereskedelmi jogainkat. A LaLiga CVC-vel kötött üzlete a spanyol futball sorscsapása. Ezért is bízunk abban, hogy a szabálytalanságai miatt a spanyol bíróságok azonnali hatállyal érvényteleníteni fogják azt.”

„Nem hagyhatjuk, hogy elvegyék tőlünk az örökségünket, hiszen a jelenünk és a jövőnk függ ettől. És ezt azért teszik, mert tényleg elhiszik, hogy ha sikerül nekik, akkor ez nem érinti Önöket. Mert azt hiszik, hogy amikor azt mondják, hogy a klub a pártoló tagoké, akkor ezt csak egy romantikus, szentimentális, sport szempontú megközelítésből gondolják, de soha nem pénzügyi szempontból.”

Szervezeti struktúra a Real Madrid védelme érdekében

„Néhány nappal ezelőtt a Forbes bejelentette, hogy a Real Madrid a világ legértékesebb futballklubja, több mint 6 milliárd euróval. Én úgy gondolom, hogy ennél sokkal többet ér.”

„Intézkedéseket kell hoznunk annak érdekében, hogy mind a Real Madrid mint intézmény, mind pedig a tagok, mint tulajdonosok rendelkezzenek azzal a képességgel, hogy megvédhessék a klubunkat jogilag és pénzügyileg egyaránt. Továbbra is azon fogok dolgozni a következő hónapokban, hogy egy olyan intézményi struktúrát prezentáljak Önöknek, amely jobban védelmezi a Real Madridot, mint eddig valaha. Egy struktúra, amely megvédi és biztosítja a Real Madrid és a klubtagok tulajdonában lévő gazdasági eszközöket. Egy struktúrát, amely lehetőséget biztosít arra, hogy bármilyen kisajátítással fenyegető intézkedéssel szemben megvédhessük magunkat.”

Negreira-ügy

„Beszédem végén szeretnék a Negreira-ügyre is kitérni. Rövid leszek, mivel ez egy olyan ügy, amely a bíróságok kezében van. Egyet fognak érteni velem abban, hogy nem normális dolog az, hogy egy futballklub közel 8 millió eurót fizetett majdnem 20 éven át a spanyol játékvezetők alelnökének és második emberének. Ez egy elképesztően komoly ügy, amely súlyosan rontja a spanyol futball megítélését a világban. De maximálisan bíznunk kell az igazságszolgáltatásban.”

Egyetemes szociológiai madridizmus

„Engedjék meg, hogy reflektáljak erre a fogalomra, amelyet az elmúlt időszakban kezdtünk el hallani. Ez az úgynevezett szociológiai madridizmus. Szeretném elmondani, hogy a korrekt az lenne, ha egyetemes szociológiai madridizmust mondanánk. Az egyetemes madridizmus létezik, efelől nincs kétségem. A Real Madrid az egyetlen klub a világon, bármely sportágat figyelembe véve, amelynek több mint 500 millió követője van a közösségi médiában. Ez egy hatalmas szurkolói tábor a világ minden tájáról.”

„Az egyetemes szociológiai madridizmus olyan mértékű, hogy 1904. május 21-én ez volt az egyetlen alapító klub a FIFA-ban, és ez volt az egyetlen klub, amely a BEK létrehozását támogatta 1955. április 3-án Párizsban, azon a bizonyos történelmi találkozón. A Real Madridot a FIFA a 20. század legjobb klubjaként ismerte el.”

„Az egyetemes szociológiai madridizmus létezik, mivel a klubunkat követik, csodálják és szeretik a legtöbben a világon. Ez a megkérdőjelezhetetlen értékeinknek köszönhető: tökéletesség, elkötelezettség, győztes szellemiség, csapatfilozófia, tisztelet, szolidaritás, alázat és univerzalitás.”

„Ez a fogalom a Bernabéu energiája és az ott tapasztalható tehetség miatt és a hatalmas legendák, mint Di Stéfano, Puskás, Gento, Kopa, Santamaria miatt létezik, akik együtt nyerték meg a klub első öt BEK-címét sorozatban. Közülük mindenki kivívta a világ szeretetét, tiszteletét, csodálatát. Így nyertünk 14 európai kupát, amely egy olyan sportörökség, amely bármely más klub számára elérhetetlennek tűnik.”

25 európai trófea klubja

„Mindezt mindig a Real Madrid meze által megérdemelt tisztelettel, kemény munkára, erőfeszítésre, győztes szellemiségre, fair play-re, alázatra építve. A Real Madrid határok nélküli klub, amely a világ minden táján megtalálható az emberek szívében, függetlenül származástól, háttértől, etnikumtól, vallástól, nyelvtől, ideológiától, kultúrától.”

„Ez az egyetemes szociológiai madridizmus. Egy tanulmányozásra érdemes jelenség, amelyet bármely más klub számára nagyon nehéz lenne elérni. Ez a Real Madrid, egy klub 25 európai trófeával: 14 futballban, 11 kosárlabdában. A világ legjobb klubja, a történelem legnagyszerűbb klubja.”

A Real Madrid közgyűlése
Tovább

28 perc Real Madrid

A Real Madrid egy közel 30 perces videóval készült a klub 2023-as közgyűlésére, amelyben az elmúlt idény során a klub háza táján történt eseményeket foglalják össze.

play-rounded-fill

Ruben Baraja
Tovább

Baraja: Ez egy fontos, motiváló mérkőzés lesz

A Valencia edzője is elmondta gondolatait az újságíróknak a Real Madrid elleni bajnoki összecsapás előtt.

Sporton kívüli ügyek

„Nem kell aggódnom olyan dolgok miatt, amelyeknek semmi közük a mérkőzéshez. Azért megyünk Madridba, hogy focizzunk, ez az, amiért dolgozunk. Nem aggódom semmi más miatt. Ez egy fontos, motiváló mérkőzés, egyrészt a stadion miatt, másrészt pedig azért, mert a Real Madrid ellen játszunk. Jó meccset szeretnénk játszani, jól akarunk harcolni, ennyi. Nem fogok kommentálni semmi mást, mivel sem nem olvasom ezeket, és befolyásom sincs rájuk.”

Vinícius

„Ő egy világklasszis játékos, ennyi. A célunk az, hogy menjünk és játsszunk egy futballmeccset, nem háborúba készülünk. Egy nagyszerű stadionban lépünk pályára egy nagyszerű csapat ellen, sok játékosa van az ellenfélnek, az egyikük Vinícius. Mi, mint klub, továbbá a szurkolóink is megtapasztaltuk a tavalyi helyzet következményeit. Szerintem mi vagyunk az egyetlen szankcionált klub, annak hívnak minket, amik nem vagyunk, meg kell védenünk magunkat a kellemetlen szituációktól, de már továbbléptünk. Megkaptuk a büntetésünket, most focizni megyünk Madridba. A futballra kell koncentrálnunk, nem a vitákra. Ennek véget kell vetni, a sporttal kell foglalkoznunk.”

Vinícius viselkedése az ellenfelekkel szemben

„Ő egy csodás játékos. Megteremti a különbséget, nagyszerű kvalitásai vannak. Nem csak Vinícius létezik, ott van Bellingham, Kroos, Modrić… Nem fogok több jelentőséget tulajdonítani ennek az ügynek annál, mint ami. Nem fogok a sporton kívüli dolgokról beszélni. Holnap egy nagyon motiváló meccs vár ránk, mivel lenyűgöző stadionban lépünk pályára, nem foglalkozom a sporton kívüli dolgokkal.”

Nem felülni a provokációnak

„Vannak konkrét esetek, amikor túl messzire mész, vagy hibázol, mint tavaly Paulista, bármi is volt az ok. Komoly rivalizálás zajlik, holnap remélhetőleg a Real Madrid szurkolói tisztelni fogják a Valenciát, és természetesen fordítva is ugyanez igaz. A múltból kiindulva a Valencia szurkolói mindig példásan viselkedtek, bárhová is mentek.”

15 év győzelem nélkül a Bernabéuban

„Ez egy nagyszerű kihívás egy nagyszerű csapat ellen. Jó formában vagyunk, arra koncentrálunk, hogy jó mérkőzést játsszunk, versenyezzünk és esélyünk legyen a győzelemre. Ambíciókkal, bátorsággal és agresszívan megyünk oda. Sok pontra van szükségünk. Mindig azt mondom, hogy sosem lehet tudni, honnan jönnek majd a pontok. Nem szoktam a játékos időszakomról beszélni. Jó formában vagyunk, reméljük, nagyszerű meccset játszunk majd, harcolunk a győzelemért és ambíciózusak leszünk. Tudjuk, hogy milyenek ezek a meccsek, egy igazán komplett játékra van szükséged, fókuszáltnak és intenzívnek kell lenned, minden pályarészen jól kell végezned a dolgod.”

Kezdő

„Nagyjából már kialakult, azt lehet várni, amit az elmúlt időszakban láttak tőlünk. Csak azért, mert a Bernabéuba vagy a Nou Campba mész, nem kell megváltoztatnod a játékodat. Megpróbálunk bátran, ambíciózusan, agresszívan játszani, letámadni, minden meccsen ezt tesszük.”

Bizonytalanság a posztját illetően

„Mindig tudtam, hogy egy edzőnek tapasztalat kell. A Valencia előtt voltak tapasztalataim, néhány pozitív, néhány kevésbé, de megvan a hátterem ahhoz, hogy megfeleljek ennek a kihívásnak, ez tavaly is segített. Ez az év a fejlődésé. Megpróbálok javulni, egy edzőnek pedig folyamatosan fejlődnie kell. Fiatal edző vagyok, aki képes tovább fejlődni. Szükségem van a játékosaim támogatására. Épp fejlődök, javulok, és szerencsére ezt itthon, a klubomnál tapasztalhatom meg.”

Bernabéu játékosként

„Akkoriban nem éreztük magunkat egyenlőnek, de amikor Madridba mentünk, nagyszerű rivalizálás volt, mivel harcban álltunk velük a bajnokságért. Mindig félelmetes csapat voltak, bármikor megnyerhették a meccseket, de a Valencia mindig keményen kiállt. Ez a mentalitás holnap is velünk lesz. Szeretnénk tisztán játszva végrehajtani a tervünket, és biztosítani akarjuk, hogy a Real Madridnak ne legyen jó napja.”

Sérültek

„Cenk és Jesús visszatért a keretbe, felépültek a sérülésükből. Vannak még, akik nem bevethetők.”

Pepelu a fiatalok példaképe

„Még mindig fiatal, de követendő példa. Úgy áll ehhez a szakmához, ahogy az nekem tetszik. A határig, a maximumig megy. A teljesítményének ez az alapja. Ez az állandóság annak köszönhető, hogy az élete a futball. Szenvedélyesen szereti ezt a játékot, a teljesítménye pedig a kemény munkája eredménye. Semmit nem kapott ajándékba.”

Almeida sérülése

„Régebben volt egy kisebb csigolyatörése, ami zavarja a felette lévő csigolyát. Ez az, ami állandóan kellemetlenséget okoz neki, nem tud egy edzést fájdalom nélkül végig csinálni. Nem tudjuk, hogy mikor lesz bevethető. Nem tudjuk, hogy mikor térhet vissza.”

Mentális felkészülés

„Remélem, hogy lesz eredménye. A Bernabéuba menni igen motiváló, első alkalommal pedig még inkább az. Ez az, ami miatt nagyon izgatottak és aktívak vagyunk. Nem lehetünk túlságosan rápörögve, de túl nyugodtak sem maradhatunk. Hinnünk kell abban, hogy amit az idény elején tettünk, nem fogok semmi mást kérni. Megpróbálunk csapatként játszani, ahogy tettük ezt Sevillában, a San Mamésben vagy Logroñóban. Ez a terv, az, ha valaki először játszik majd itt, nem kell, hogy zavaró tényező legyen.”

A válogatott szünet óta eltelt időszak

„Aggódnék, ha azt látnám, hogy a csapat nem teljesít jól, vagy ha holnap az ellentétét csinálnánk annak, amit eddig. Ez zavarna. Van egy kijelölt út, tudjuk, hogy milyen sebességgel kell játszanunk, milyen erőfeszítéseket kell tennünk. Ha ezt nem tennénk, az a kötelességünk elmulasztása lenne. Ha van egy terved, amit végrehajtasz, de nem nyersz, akkor tiszta a lelkiismereted. Remélhetőleg elég lesz ez, hogy pontokat szerezzünk, nagyszerű meccset játszunk és megnehezítjük a Real Madrid dolgát.”

Hugo Duro

„Bevethető, szerintem ő is játszik majd. Meglátjuk, hogy kezdő lesz-e vagy később száll be.”

Szélső védők

„Sok opciónk van. Meccs közben is tudunk váltani. Mindent ki kell értékelnünk, meg kell vizsgálnunk a lehetőségeket és a legjobbat kell kiválasztanunk. Azt kell tennünk, amiben hiszünk, amiről úgy érezzük, hogy helyes, így maradhatunk nyugodtak. Megpróbáljuk jól csinálni, reméljük, hogy ez is segít abban, hogy versenyképesek legyünk.”

A túlélésen túl

„Nem ez a megfelelő időpont, hogy elemezzük ezeket a dolgokat. Holnap versenyezni fogunk, meglátjuk, hogy mi történik. Ezek a találgatások sehová nem vezetnek. Minden egyes mérkőzésre koncentrálnunk kell, jó pillanatban vagyunk, ebből előnyt kell kovácsolnunk. Minél több pontunk lesz, annál közelebb kerülünk a célunkhoz. Az, ha eltérünk a tervtől, nem előnyös számunkra, tisztában vagyunk azzal, hogy ha nem győzöl, akkor kiesel. A meccsre kell koncentrálnunk.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Elégedett vagyok a csapat munkájával

Az olasz mester a Valencia elleni mérkőzés előtt is nyilatkozott a sajtó munkatársainak. Ancelotti kitért Bellinghamre, de bátorította a sérült Arda Gülert és a fiatal kapusokat is.

A mérkőzés

„Fenn kell tartanunk a jó formát, amit az elmúlt időszakban mutattunk. Tetszik a Valencia játéka, dinamikus csapat, jól szervezett. Nagyon jól kell játszanunk a három pont megszerzéséhez.”

„Sokszor vagyunk igazán lenyűgöző szinten védekezésben és támadásban. Megpróbáljuk ezt állandósítani az idény során, próbáljuk jól csinálni a dolgunkat. Nem mindig sikerült eddig. De a csapat által elvégzett munkával elégedett vagyok, az is tetszik, ahogy a védekezésünk megváltozott. A hozzáállásunk jó, most pedig meg kell találnunk az állandóságot.”

Bellingham

„Meglátjuk, hogy mi történik holnap. A játékos jól érzi magát, ma rendesen edzett, bevethető. Ha semmi különleges dolog nem történik a következő órákban, úgy gondolom, hogy játszani fog.”

Szerződéshosszabbítások

„Nem vagyok irigy a játékosokra, akik meghosszabbították a szerződésüket. (nevet) Van még időnk arra, hogy az én hosszabbításomról beszéljünk, de a klub jövőjét ezek a játékosok jelentik. A jelen a mostani keretünk, a jövő pedig a fiatalok kezében van. Elégedettek, amiért hosszabbítottak, mivel nagyon boldogok itt.”

Valverde és a jövő kerete

„Szerencsés vagyok, hogy olyan játékosokkal dolgozhatok, akik kivételes képességekkel rendelkeznek, legyen ez fizikális, technika, személyiség vagy karakter. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Real Madrid edzője lehetek. A fiatalok jól fejlődnek, ez jó a klubnak és nekik is. Szerintem a srácok azért javulnak ennyit, mert kiváló játékosok.”

Vini Jr.

„Vinivel nem beszéltünk arról, ami a Mestallában történt. Beszéltünk a Valenciáról, amely egy jó csapat, nagy intenzitású játékkal. Ennyi. Meg forjuk próbálni a lehető legjobb formánkat nyújtani holnap este.”

Güler ismét kiesett

„Sajnos a Braga elleni mérkőzés előtt történt valami. Nem látszott komolynak, de még mindig zavarja. Semmi lényeges. A játékos egy kicsit le van törve, mivel fiatal, játszani akar, ki akarja venni a részét. Ez egy visszaesés, a korábbi sérülés kiújulása, de itt van a válogatott szünet arra, hogy ismét fitt legyen.”

„Az eredeti sérülése meniszkusz szakadás volt, ez tavaly történt, meg kellett műteni. Amikor ez történik, megváltozik a testtartásod, nagyobb terhet helyezel a jó lábadra. Ilyenkor gyakoriak az izomsérülések a felépülés során. Ez történik vele is, de csodás jövő áll előtte, hihetetlenül tehetséges játékos. Megértem, hogy csalódott, de ez egy apró izomprobléma. Látom, hogy miért zavarja ennyire. Velem is ez történt 21 éves koromban, két évre estem ki, aztán visszatértem és a karrierem folytatódott. Güler jövője nincs veszélyben. Ez csak egy ilyen időszak, én pedig remélem, hogy a válogatott szünet alatt fel fog épülni.”

Nyugodtnak maradni

„Ardának nyugodtnak kell maradnia. Várható, ha ilyenkor lehangolt lesz egy játékos. Ő új itt, szeretne a csapat részévé válni. Mindig nehéz egy sérültnek, hiszen amikor Valdebebasba jön, látja, ahogy a többiek játszanak, ő pedig nem lehet ott velük. Tökéletesen megértem a csalódottságát, frusztrációját. Minden szeretetünket és támogatásunkat küldjük neki. Nem siettetünk semmit, itt van a jövője. Ő egy hihetetlen tehetség.”

Játékrendszer labdával és labda nélkül

„Nem változtattunk a rendszeren. Védekezés szempontjából változott néhány dolog. Mindig két négyes sorral védekezünk. Az előszezon meccseihez és az első mérkőzésekhez képest ez változás, hiszen ott egyértelműen gyémántalakzatot alkalmaztunk. Most Bellingham a bal oldalon van. A védekező szisztéma változott, ennek látjuk az eredményét. Sikerült egységessé válnunk, sok meccsen nem kapunk gólt. A labdás rendszer pedig a játékosaink kreativitásának függvénye. Nagyon nehéz egy játékrendszert kiválasztani és megvalósítani. Van, hogy kettő, három vagy négy játékossal állunk fel a középcsatár mögött, amely attól is függ, hogy Rodrygo és Bellingham épp hol játszik. De a labda nélküli játék eléggé egyértelmű, ez egy 4-4-2.”

Szurkolók látogatása

„Azok, akik eljönnek ide, legyenek nyugodtak és élvezzék a játékot. Biztos vagyok benne, hogy jó meccs lesz, hiszen két intenzív együttesről van szó. A Valenciának minden gond nélkül kell ide jönnie, maradjanak nyugodtak.”

Kapusok

„Mindig van verseny a kapuban. Akár Kepa játszott, akár Lunin, mindketten remek munkát végeztek. Mindig nyitott a dolog, így biztosítható a verseny. Minden játékosnak lehetnek jó és rossz időszakai, de készen kell állniuk a játékra.”

„Holnap Fran lesz a második számú kapus. Velünk edzett, remekül fejlődik, bízunk benne. Cañizares is remekül teljesít.”

Bellingham
Tovább

Október hónap legjobbja: Jude Bellingham

A nézői szavazatok alapján a Real Madrid legjobb játékosa októberben Jude Bellingham lett.

Az angol középpályás, aki augusztusban és szeptemberben is bezsebelte az elismerést, kulcsszerepet játszott a csapat elmúlt hónapban elért kiváló eredményeiben. Bellingham hat gólt szerzett öt mérkőzésen: kettőt-kettőt az Osasuna és a Barcelona ellen a bajnokságban, egyet-egyet pedig a Napoli és a Braga ellen a BL-ben.

Miután megkapta a díjat az edzőközpontban, a játékos a következőt mondta: „Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani ezért az elismerésért. Nagyon hálás vagyok a szurkolók támogatásáért, remélem, hogy még sokszor nyerhetek.”

play-rounded-fill

„A csapat remek formában van. Nagyon frusztráltak voltunk a Rayo elleni döntetlen miatt, hiszen előtte egy nagy győzelmet arattunk a Barcelona ellen, de tanulnunk kell a hibáinkból. A BL-ben ezután remekül teljesítettünk, most pedig egy fontos meccs vár ránk a Valencia ellen. Ki fogjuk élvezni, megpróbálunk nyerni.”

Eduardo Camavinga
Tovább

Camavinga ma 21 éves

A Real Madrid francia középpályása ma ünnepli születésnapját.

Eduardo Camavinga 2002. november 10-én született, jelenleg pedig harmadik idényét tölti a Real Madridban. Debütálására egy Celta elleni bajnokin került sor a Bernabéuban, azóta pedig 115. meccsét is lejátszotta a blancók mezében. Trófeagyűjteménye 6 elemből áll, lényegében már most megnyert minden lehetséges trófeából egyet: 1 BL, 1 klubvilágbajnokság, 1 UEFA-szuperkupa, 1 LaLiga, 1 Király-kupa, 1 Spanyol Szuperkupa.

play-rounded-fill

Camavinga 2021 nyarán érkezett meg a Real Madridba a Stade Rennais együttesétől, ahol 16 évesen debütálhatott a felnőttek között, és ahol megnyerte a francia kupát. 2020 szeptembere óta felnőtt francia válogatott, 1914 óta a csapat történetének legfiatalabb debütánsa (17 évesen és 9 hónaposan lépett pályára először). A napokban 2029-ig hosszabbított szerződést a Real Madriddal.

Fede Valverde
Tovább

Valverde: A világ legjobb klubjában vagyok, ami büszkeséggel tölt el

Az uruguayi középpályás a szerződéshosszabbítása után beszélgetett a Realmadrid TV munkatársával.

A hosszabbítás

„Nagy öröm visszatérni egy ilyen különleges helyszínre, hogy egy ilyen fontos szerződéshosszabbítást megoszthassak a családommal. A világ legjobb klubjában vagyok, ami büszkeséggel tölt el. A Real Madrid adott nekem mindent. Az érettséget és a következő értékeket: jó embernek lenni, jó játékosnak lenni, felnőni és példaképpé válni a gyerekek számára. A Madrid az egész világot testesíti meg, mi vagyunk a példaképek. Nagy öröm, hogy ezt a címert képviselhetem.”

A Real Madridot választani

„Lehetetlen nemet mondani a Real Madridnak. Ez a világ legcsodásabb dolga. Amikor a klubelnök azt mondja, hogy lehetőséged van megújítani a szerződésedet, gondolkodás nélkül igent mondasz.”

9 trófea

„Minden itteni játékos éhes a sikerre, nem tudunk győzelem nélkül élni. Minden a győzelemről szól. Amikor sikerül, a világ legboldogabb embere vagyok, amikor pedig nem, akkor úgy érzem, hogy rengeteget veszítettünk. Amikor nem lesz meg bennem ez az érzés, nem leszek a Real Madrid része.”

A Bernabéuban játszani

„Ez a legcsodásabb dolog. Nincs semmi, ami ennél jobb lenne. Az érzés, amikor kimész a pályára, ahogy érzed a nyomást, hogy győzni kell, hogy a Real Madridban játszol. Ez a legcsodásabb adrenalinlöket a világon.”

Florentino Pérez

„Mindig ott van nekünk, minden pillanatban segített, megadta nekünk azokat az értékeket, amelyekre egy Madrid játékosnak szüksége van. Emellett nyomást is helyez ránk, hogy mindig nyerjünk. Mindig boldognak tűnik. A Valverde család hálája mindig üldözni fogja, nagyon szeretni fogjuk.”

Felejthetetlen pillanatok

„Amikor bajnokok lettünk és mentünk a Cibeles-re. Látva azt a rengeteg embert, ahogy megtöltik az utcákat az egész városban a habfehér mezeikben, boldog leszel. Miután megtapasztaltam ezt, megváltozott az itteni életem. Az évek során rájöttem, hogy milyen hatalmas dolog az öltözőben lenni Valdebebasban és a Bernabéuban. Semmi nem jobb annál, mint átélni ezeket a pillanatokat.”

A Real Madrid DNS

„90 perc a Real Madrid számára nagyon hosszúnak tűnik a Bernabéuban. A szurkolók és a játékosok mindig a végsőkig harcolnak, soha nem adjuk fel, minden labdánál a maximumot nyújtjuk. Mindig van esély a mérkőzés megnyerésére, amíg a bíró bele nem fúj a sípjába.”

Öltöző

„Fiatal és idősebb játékosok egyvelege ez. Mindig megvan az egészséges versengés, amely segít abban, hogy jobbá váljon a csapat. A legfontosabb az, hogy egy irányba menjünk, ugyanaz legyen a célunk: megnyerni minél több trófeát és együtt megünnepelni azokat.”

Érettség

„Abban nem változtam, hogy szeretnék meccseket, címeket nyerni. Játékosként persze sokat fejlődtem, rengeteget tanultam abból, amikor harcolni kellett a helyért, amikor csere voltam. Nagyon sokat tanultam a csapattársaimtól, és a lehető legtöbbet kihoztam a nagy pillanataimból. Sokat tanultam Kroos-tól, Modrić-tól és Casemirótól. Ez segített nekem.”

Sokoldalúság

„Amikor a természetes posztomon, a középpálya jobb oldalán vagy közepén játszom, akkor tudom megmutatni igazán, hogy milyen kvalitásokkal bírok. De a csapat rendelkezésére állok, bármire is legyen szükség, ha hiányzik egy játékos, ott próbálok segíteni, ahol tudok. A pályán a legjobbamat nyújtom, a pályán kívül pedig energiát és bátorítást próbálok adni.”

A szülők öröme

„Számukra nagyszerű hír ez. Mindig ott vannak nekem, köszönettel tartozom nekik az értékekért és az életről szóló leckékért. Volt időszak, amikor láttam őket szenvedni azért, hogy enni tudjak vagy legyen cipőm, amiben futballozhatok.”

Akadémia

„Mindig hálás leszek azért, ahogy bántak velem amikor megérkeztem. A klub utánpótlás bázisán aludtam, számomra az olyan volt mint egy ötcsillagos hotel. Nagyszerű hely, amit fiatalként csodálsz, és néha fel sem fogsz igazán. Mi, játékosok vagyunk azok, akik kimennek a pályára, de rengeteg ember dolgozik a színfalak mögött. Szakácsok, fizioterapeuták, orvosok… Mindig azzal foglalkoznak, amire neked szükséged van.”

Fede Valverde és Florentino Pérez
Tovább

Hivatalos közlemény: Fede Valverde

A Real Madrid hivatalos tájékoztatása a játékos szerződéshosszabbítása kapcsán.

A Real Madrid C.F. és Fede Valverde mindenben megegyeztek egymással a játékos szerződésének meghosszabbítása kapcsán, aki így 2029. június 30-ig biztosan klubunk játékosa marad.

Valverde 2016 júliusában, 18 évesen csatlakozott a Real Madridhoz. Az azóta az első csapatnál eltöltött hat idény során a világ egyik legjobb középpályásává vált. Eddig összesen 220 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 19 gólt szerzett, és amely időszak alatt 9 trófeát nyert: 1 BL, 2 klubvilágbajnokság, 1 UEFA-szuperkupa, 2 bajnokság, 1 Király-kupa, 2 Spanyol Szuperkupa.

Valverde a 2020-as Spanyol Szuperkupa döntőjének legjobb játékosa volt, emellett 2023-ban megkapta a klubvilágbajnokság ezüstlabdáját.

Valencia
Tovább

A Valencia üzent a Bernabéuba utazó szurkolóinak

A Valencia egy üzenetet fogalmazott meg azoknak a szurkolóknak, akik ott lesznek a Santiago Bernabéu Stadionban a hétvégi bajnokin.

Kedves Valencia-szurkoló!

Nagyon köszönjük, hogy megvásároltad a jegyedet annak érdekében, hogy szombaton, a Real Madrid elleni mérkőzésen élőben támogathasd a Valenciát. A támogatásod ismét létfontosságú lesz a csapat számára a győzelem felé vezető úton.

Ahogy te is tudod, a Mestallában az előző idényben történt sajnálatos eset miatt az elmúlt hónapokban olyan jelzőkkel illettek minket, amelyeket nem fedik a valóságot. A Valencia nem rasszista klub, ahogy a Mestalla sem rasszista stadion. Nem ezek azok az értékek, amelyek meghatároznak minket.

Ahogy az edzőnk, Baraja mondta, klubként és szurkolókként is ki kell állnunk azok ellen, akik olyannak állítottak be minket, amilyenek nem vagyunk, erre pedig a legjobb mód az, ha példát mutatunk a Bernabéuban. A stadionban, ahol rengeteg figyelő tekintet és kamera vár minket.

A rasszizmusnak nincs helye a labdarúgásban vagy a társadalmunkban, ahhoz, hogy végleg megszüntessük, mindenkire szükség van. Azokéra is, akik igazságtalanul vádoltak minket néhányak rasszista szidalmai miatt, akiket egyébként a Valencia FC órákon belül a legkeményebb büntetéssel, vagyis a stadionunkból való, örökre szóló kitiltással sújtott.

A Valencia FC határozottan kiáll mindenfajta diszkrimináció ellen.

Élvezzük a meccset, bátorítsuk a játékosainkat provokáció nélkül és tisztelve az értékeinket.