Gy. András
Vini Jr.: Tudom, hogy nem változtathatok meg mindent, de van, amit igen
A brazil játékos a L’Equipe újságírójával beszélgetett a válogatott szünetben.
Rasszizmusról
„Tudom, hogy nem fogom megváltoztatni a történelmet, tudom, hogy nem fogom Spanyolországot egy rasszisták nélküli országgá változtatni, ahogy a világot sem. De tudom, hogy bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ezáltal azok, akik a következő években tűnnek fel, nem kell, hogy átmenjenek ezeken a dolgokon, így a gyerekek a jövőben nyugodtabbak lehetnek. Az ő érdekükben minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.”
„Sok esetben értek inzultusok, Valenciában kirívó módon. Sok szomorúságot éreztem. Ha a pályán vagyok, akkor boldoggá akarom tenni az embereket. De ha hatással van rád egy csoport, amelyről tudom, hogy nem a többség, akkor az egy idő után már olyan mértéket ölt, hogy nem tudsz a játékra gondolni.”
„Sokat tanultam a rasszizmusról. Napról napra egyre többet tudok. Ez egy nagyon összetett probléma. Nagyon remélem, hogy az ilyen esetek nem történnek meg a jövőben. Nem csak velem, de a többi játékossal, más emberekkel sem. És különösen gyerekekkel nem. Ők nincsenek felkészülve az ilyen pillanatokra. 19 éves korom óta foglalkoztat ez a téma. Mostanra már jobban tudok reagálni. Örülök, hogy változnak a dolgok. A törvények változni fognak, ennek köszönhetően pedig egyre kevesebb ilyen eset fordul majd elő a stadionokban.”
„A hangom messzire elér, így segíthetek. Ez nem csak a futballról vagy a feketékről szól. Ha valaki sérteget, úgy, hogy ezzel fájdalmat okoz neked, akkor harcolnod kell, amíg a dolgok nem változnak.”
„Korábban azért mondtam azt, amit, mert ami Valenciában és azt megelőzően az idegenbeli meccseken rasszista támadások értek, a LaLiga vezetősége pedig soha nem tett semmit. Már beszéltem a LaLigával, elmondtam, hogy a dolgoknak változniuk kell, de nem hallgattak meg. Onnantól kezdve kezdtek el figyelni rám, amikor már az egész világ Spanyolországról beszélt. Ez vette rá őket, hogy lépjenek.”
„Ha egyedül állok ki a rasszizmus ellen, a rendszer egyszerűen összetör. Ha mindannyian, együtt állunk ki, ha fontos emberek csatlakoznak a témához, mint például Brazília elnöke, az UEFA elnöke, olyan nagyszerű játékosok mint Kylian, Neymar, vagy Rio Ferdinand, aki mindig ír nekem és velem van ebben a harcban, akkor az egésznek nagyobb súlya van.”
„Valenciában egy teljes csoport a stadionban inzultál egy játékost, majd a következő meccset teljesen normálisan lejátszhatják? A szurkolóikkal együtt, pontvesztés, szankciók nélkül? A változás el fog jönni. Szerintem olyan lépésekre van szükség, amelyek azt eredményezik, hogy a rasszisták félnek olyan dolgokat kimondani, amelyek hatással vannak rám, így pedig az ő életükre is. Az embereknek meg kell ezt érteniük.”
Ancelottiról
„Ancelotti olyan nekem, mintha az apám lenne. Mindenféléről beszélget velünk. Neki is köszönhető, hogy könnyebben kezelek olyan helyzeteket, amelyekre nem voltam igazán felkészülve. Mindig hajt engem, mindig azt szeretné, ha hideg fejjel gondolkodnék. Ha eljön az ideje annak, hogy leordítson, nem fogja vissza magát. Abban a pillanatban úgy érzem, hogy ez túl sok, de aztán átgondolom, és rájövök, hogy sosincs véletlen. Mindig azért teszi ezt, mert ezt kell tennie.”
Az Aranylabdáról
„Remélhetőleg egyszer megnyerhetem az Aranylabdát, de az első a csapat. Ahogy Karim esetében is volt. Rengeteg gólpasszt osztott ki Cristianónak, aki megkapta a trófeát. De végül ő is megnyerte. Mindig a csapattársaim fontosságáról beszélek. Ha 60 gólt lövök egy idényben, de nem nyerünk semmit, akkor nem sok értelme volt. Hogy nyerhetném meg az Aranylabdát, ha a csapatom semmit nem nyer? Szerintem össze kell dolgoznunk.”
Benzema: Most már Európában is nézik az itteni focit
A Real Madrid korábbi francia kiválósága egy interjúban beszélt a klubváltásáról, illetve arról, hogy hogyan is érzi magát jelenlegi csapatában.
„Hogy miért váltottam? Mindazok után, amiket elértem a Real Madriddal, eljött a megfelelő pillanat arra, hogy új kihívást találjak az életben. Már nagyon régen, futballtól függetlenül is az volt a célom, hogy egyszer itt legyek. Amikor pedig elkezdődött a szaúdi futball-projekt, minden szempontból óriásinak látszott. Szerettem volna a részévé válni, segíteni az országban a játék fejlődését. Ezért szerettem volna ide jönni. De persze ez egy muszlim ország, ahol tárt karokkal fogadtak, azonnal éreztem, hogy szeretnek. Ezért is jöttem.”
„Muszlimként ha Mekkába utazol, itt békére lelhetsz… Itt jónak és tisztának érezheted magad. Ez egy kivételes hely. Azt kívánom, hogy minden muszlim megtapasztalhassa ezt. A pályán és azon kívül is remekül érzem magam. Már elmondtam egyszer, de így érzek, ez az ország tárt karokkal fogadott, éreztem az emberek szeretetét, ez pedig nyilvánvalóan örömmel tölt el. Próbálom ezt a pályán viszonozni.”
„Errefelé nagyon szenvedélyes ez a sportág, megvan ennek a történelme. Elégedett vagyok a játék színvonalával. Őszintén meglepett az itteni magas szintű játék, hiszen Európában nem szoktuk az itteni meccseket nézni. De most már más a helyzet, miután nagy neveket igazoltak ide.”
„Jól kezdtük az idényt, a csapat nem igazán változott az elmúlt évhez képest, ami jó dolog. Csak erősítések érkeztek, a keret jó, remekül dolgozunk össze, a közös célunk a győzelem. Jól érzem magam, egyre jobban vagyok. Volt egy kisebb sérülésem, de most már jobban vagyok, 100%-os edzésmunkát végzek. Próbálok kitűnni a játékommal, az utolsó meccseken remekül mentek a dolgok, segítettem a csapatomat. A csapat is egyre jobbá válik, ahogy én is, és ez a fontos. De a legfontosabb most az, hogy az idény végén trófeákat nyerjünk.”
Xabi Alonso számára kikövezett út vezet a Real Madridba
Egy német lap szerint a szakember jelenlegi szerződése tartalmaz egy ezzel kapcsolatos záradékot.
Xabi Alonso kifogástalan munkája a Bayer Leverkusen edzőjeként továbbra is táptalajt biztosít a kiváló szakember jövőjével kapcsolatos pletykáknak.
Alonsót egy ideje már emlegetik, mint Carlo Ancelotti egyik lehetséges utódja a Real Madrid kispadján a következő idénytől, hiszen akkorra az olasz mester kontraktusa már érvényét veszti, ő pedig a hírek szerint a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztját tölti be. Ezek a gondolatok, találgatások most még inkább hihetőnek tűnnek, miután Xabi Alonso szerződésének egy részlete napvilágot látott.
Ahogy a német Sport Bild megírta, a Bayer Leverkusen és Xabi Alonso szerződésükbe foglaltak egy elengedési kitételt, amely a szakember korábbi három klubjára, a Real Madridra, a Bayern Münchenre és a Liverpoolra vonatkozik.
Annak ellenére tehát, hogy Xabi jelenlegi szerződése 2026-ig szól, ez a nyáron életbe lépő lehetőség megkönnyítené ezen három klub számára a szakember szerződtetését. Az, hogy az edző elengedésének pontosan milyen ára van, jelenleg nem ismert.
Ottmar Hitzfeld szerint Xabinak türelmesnek kell lennie: „Nagyon nehéz nemet mondani a Real Madridnak, ha tényleg érkezik egy ajánlat, de én azt tanácsolom neki, hogy 2025-ig maradjon Leverkusenben.”
„Szerintem viszonoznia kellene a klubnak azt, hogy lehetőséget adtak neki arra, hogy edzőként dolgozhasson a német első osztályban. Még mindig fiatal, sok tapasztalatot szerezhet itt, ráadásul nagy dolgot vihet véghez. Ezért is tanácsolom neki, hogy ne távozzon az idény végén, hanem legalább még egy évet maradjon.”
Néhány héttel ezelőtt Xabi még kitérő választ adott egy saját jövőjével kapcsolatos kérdésre: „Túl korai lenne bármit mondani. Szeptember van, szóval erről nem most kell beszélni. Még mindig a feladatomra koncentrálok. Jól kezdtük az idényt, én vagyok az, akinek a leginkább fókuszálnia kell.”
Hogy mit hoz a jövő, azt jelenleg nehéz lenne megjósolni, mindenesetre ha a hír igaz, az nagyban megkönnyíti az esetleges klubváltást Xabi számára, amennyiben a blancók vezetősége őt választja az edzői poszt betöltésére.
Real Madrid – Dallas Mavericks
A Real Madrid kosárlabda csapata egy rendkívül szórakoztató mérkőzésen, 127 – 123 arányban múlta felül a Dallas Mavericks együttesét. A barátságos meccsen Luka Dončić, a blancók korábbi, illetve a Dallas jelenlegi sztárja sérülés miatt csak néhány percet töltött a pályán, ám ez is elég volt neki ahhoz, hogy 9 pontot szerezzen.
Bellingham: A célom a válogatottal az, hogy trófeákat nyerjek
A Real Madrid angol kiválósága a válogatott szünetben a Mirror munkatársával beszélgetett egy szülővárosában, Stourbridge-ben megrendezett eseményen.
Az angol válogatott jövője
„A következő 12 hónapra az angol válogatottal az a célom, mint ami a következő 10-15 évre is: megpróbálni nagy tornákat nyerni. Szerintem ezt most már nyugodtan kimondhatjuk. A legutóbbi tornák esetében már közel jártunk, de az, hogy most visszanézzünk és azt mondjuk, hogy igen, élvezetes volt, de legyünk reálisak… Nem látom értelmét ennek. Fel kell használnunk a legutóbbi tornákon szerzett tapasztalatainkat a továbblépésre, és most már hozzunk haza néhány trófeát.”
„Ez a közös célunk, amely felé haladunk, és nem félünk kimondani. Az utóbbi évek arról szóltak, hogy próbáljuk ezt elrejteni, így pedig nem is vallhatunk kudarcot. De most már akarnunk is kell kimondani, hiszen így érhetjük el a célt.”
„Ha megnézzük az utóbbi időszak néhány tornáját, látszik a fejlődés, az pedig nagyon fontos, hogy a szükséges mentalitással rendelkezünk, és hiszünk abban, hogy megnyerhetjük a tornát. Természetesen ezt alázattal tesszük és két lábbal a földön járunk, bármilyen mérkőzés is várjon ránk.”
„Nem fogsz minden tornán a hét legjobb ellen pályára lépni, és fontos, hogy minden mérkőzést úgy fogj fel, mintha az lenne az utolsó a sorozatban. Pontosan így állunk hozzá a barátságos meccseinkhez, a selejtezőkhöz… Ha nem tudjuk elérni a vágyott eredményt, akkor mindenki láthatja rajtunk, hogy rosszul érezzük magunkat emiatt. Amikor pedig sikerül, akkor látható, hogy mennyire sokat jelent ez az egész keret számára.”
„Nyilvánvalóan szükség van arra, hogy higgyünk a győzelemben, hiszen ezért vagyunk itt, megvan ehhez a csapat minősége. Természetesen mindezt szerényen.”
A McDonalds Fun Football program nagyköveteként vett részt egy eseményen szülővárosában
„Hogy őszinte legyek, nagyon jó érzés látni, ahogy ezek a srácok beszélnek rólad, ahogy az utad inspirálja őket, ahogy ez az esemény is arra sarkallja őket, hogy futballozni akarjanak. A legfontosabb ezekkel az eseményekkel kapcsolatosan pontosan ez. Ezek ingyenes események, amelyeket bárki látogathat. Fiúk, lányok együtt versenyezhetnek, szórakozhatnak. Ebben a korban az a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat. Szórakozni, szocializálódni, új emberekkel találkozni a futballnak köszönhetően, aktívan tölteni az időt az edzéseken. A meccs a végén nagyszerű, sokat visznek el ebből. De számomra és azok számára, akik ebben részt vesznek, a legtöbbet a mosolyuk jelenti.”
Hivatalos közlemény: Eden Hazard
A klub közleménye a játékos bejelentésével kapcsolatban.
Eden Hazard bejelentésére reagálva, amely szerint a játékos befejezi profi labdarúgó pályafutását, a Real Madrid szeretné kifejezni háláját és szeretetét egy olyan futballista irányába, aki 2019-ben érkezett a Real Madridhoz, majd 4 idény alatt 8 címet nyert: 1 BL, 1 klubvilágbajnokság, 1 UEFA-Szuperkupa, 1 Király-kupa, 2 Spanyol Szuperkupa.
A Real Madrid a legjobbakat kívánja Eden Hazard és családja számára életük új szakaszára.
Összefoglaló: Real Madrid – Osasuna (4-0)
A Real Madrid magabiztos győzelemmel zárta a LaLiga 9. fordulóját, ezzel továbbra is vezeti a spanyol bajnoki tabellát. A blancók részéről Bellingham duplázott, Vinícius és Joselu pedig egy-egy góllal köszönt be. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.
Ancelotti: Gyors, intenzív játékra lesz szükségünk
Az olasz mester az Osasuna elleni bajnoki előtt.
A mérkőzés
„Szeretnénk az idény ezen szakaszát jól befejezni a válogatott szünet előtt. Erős befejezést szeretnénk, bár tisztában vagyunk azzal, hogy az Osasuna ellen mennyire nehéz játszani, mindig jól játszanak ebben a stadionban. Ráadásul nem is győztük le őket a legutóbbi két összecsapásunk alkalmával. A legjobbunkra lesz szükség, hogy megpróbáljuk begyűjteni a három pontot.”
„Jól és gyors labdajáratással kell játszanunk, nagy intenzitásra lesz szükségünk, hogy így mielőbb támadásokat tudjunk indítani. Az Osasuna egy remekül védekező csapat, amely meg fog próbálni kibillenteni minket annak érdekében, hogy károkat okozzanak nekünk. Okosan kell támadnunk, hogy védekezésben ne vállaljunk felesleges kockázatokat.”
Alaba
„Még nincs teljesen rendben, így nem játszik holnap. Vannak más lehetőségeink a középső védő posztot illetően, ott van például Mendy vagy Tchouaméni is. Képesek leszünk megfelelően alkalmazkodni, a védekező munka pedig a teljes csapat feladata, nem csak egyéneké. Inkább amiatt kell aggódnunk, hogy ezt a meccset egy remekül összerakott csapat ellen kell lejátszanunk. Kipróbáltuk az elmúlt két nap edzésein Tchouaménit ezen a poszton, vannak védekező kvalitásai, jó az egy az egy elleni szituációkban és a levegőben is. Mendy egy született védő, hozzászokott ahhoz, hogy a hátsó négyesben játsszon.”
Vini Jr. és a rasszista támadásokkal kapcsolatos ügy alakulása
„Van egy kísérlet arra, hogy más irányba vigyék a dolgot. Rasszista támadás áldozata lett. Nem az számít, hogy egy vagy tízezer ember csinálta. Egy jogi folyamat közepén vagyunk, undorítónak és felháborítónak tartom, hogy a média bizonyos képviselői szeretnék elterelni az ügyet egy teljesen más irányba.”
(Ancelotti az alábbi címlapra és a kapcsolódó cikkre utal, amely egy valenciai lapban jelent meg és Pinokkióhoz hasolnítva hazugnak nevezi Vinit – a szerk. kieg.)

„Egyébként Vini nagyszerűen teljesít, igazán motivált, mint mindig. Nem beszéltem vele erről az esetről. Senki nem tudja, hogy mit mondott a bíróságon. Örül, hogy holnap játszhat.”
A 2030-as világbajnokság Spanyolországban
„Szerintem nagyszerű hír Spanyolországnak, hogy ők rendezhetik a világbajnokságot. Ez nagyszerű az ország számára, hiszen egy rendkívül fontos eseményről van szó. Az, hogy néhány meccset külföldön játszanak majd, nem csökkenti az örömöt. Ez egy kivételes esemény, nagyszerű hír.”
„A vb-döntőt Madridban kell játszani, a spanyol fővárosban, a Bernabéuban, mivel ezt az eseményt a világ legjobb stadionjában kell megrendezni. Ennyire egyszerű.”
Modrić dicsérete
„Nem gondolom, hogy a januári távozáson gondolkodna. Érzi, hogy fontos játékos számunkra, mi is ugyanezt gondoljuk róla. Nagyon fontos szerepe lesz ebben az idényben, elégedettek vagyunk vele. Minden nap beszélünk, még mindig nagyon motivált, szeretne hozzátenni a csapat játékához. Az, amit az öltözőben hozzáad a csapathoz, senki más nem tudja. Megvan a karizmája, még akkor is nagyon fontos, amikor épp nem játszik. Az, hogy nem lép pályára, zavarja, és mindannyiunkat zavar, akik szeretjük őt. 30 percet játszott Nápolyban, ez pedig sokat jelentett számunkra.”
Rodrygo
„A támadók nehéz pillanatokat élnek meg, amikor nem szereznek gólt, de ki kell tartaniuk, nem csak a gólokra kell koncentrálniuk. Szerencsére a csapatért dolgozik, a munkájával kiveszi a részét a sikerekből. Jelen pillanatban nincs szükség a góljaira, mivel egy kivételével minden meccset megnyertünk.”
Vini és Bellingham kapcsolata
„Remekül kapcsolódnak, mivel teljesen különböző karakterek. Vini a szélen játszik, Bellingham pedig mélységből indul. Ha ezt fenn tudják tartani, sokkal sikeresebbek leszünk.”
Fran
„Sok meccset játszott az elején, most pedig Mendy visszatért, Camavinga játszott, így kevesebb szerep jutott neki. Jól van, motivált, és az, hogy utazik a válogatottal, jót tesz neki, és teljesen megérdemelt, mivel egy remek szélső védő.”
Simeone mondatai
„Ő a pályán mutatott intenzitás és energia problémájáról beszélt. A fiataloknak ebből a szempontból rengeteg feladatuk van, labda nélkül is. Mindenkinek a saját karakteréhez igazodva kell teljesítenie. Nyertem én már 40 éves középső védővel, Modrić-csal, Kroosszal, Camavingával… Ahhoz, hogy nagy intenzitású focit tudj játszani, a fiatalok rengeteget adnak hozzá, és sokkal többet bírnak mint egy más tulajdonságokkal rendelkező veterán.”
Az Osasuna elleni keret
Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő mérkőzésre.
A keret
Kapusok: Lunin, Kepa, Diego Piñeiro
Védők: Carvajal, Lucas V., Fran García, Rüdiger, Mendy, Carrillo
Középpályások: Bellingham, Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Tchouameni, Ceballos
Támadók: Vini Jr., Rodrygo, Joselu, Brahim
Kimaradt: Militão, Courtois, Alaba és Arda Güler sérülés, Nacho eltiltás miatt.
Real Madrid – Osasuna
Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu)
Spanyol bajnokság 9 forduló
Időpont: 2023. 10. 07. (szombat), 16:15
TV: Spíler2
21 évvel ezelőtt debütált Ronaldo a Real Madridban
A brazil legenda 2002. október 6-án lépett pályára először a Real Madrid színeiben, és nem is akárhogy, hiszen mindjárt egy duplával örvendeztette meg a Bernabéu közönségét.
Napra pontosan 21 évvel ezelőtt kezdődött meg Ronaldo legendája a Real Madridban. A brazil csillag első mérkőzésére a blancók mezében a Santiago Bernabéu Stadionban került sor, az ellenfél pedig az Alavés volt ezen az emlékezetes estén. Ronaldónak mindössze egy percre volt szüksége a pályán ahhoz, hogy megszerezze első gólját a 104 közül, amelyeket a Real Madrid színeiben jegyez. A csatár aztán még egyszer megzörgette az ellenfél hálóját a meccsen, így még szebbé téve debütálását.
Ronaldo 2007 elejéig volt a Real Madrid játékosa, ezen időszak alatt 1 Világkupát, 2 spanyol bajnokságot és 1 Spanyol Szuperkupát nyert a csapattal. Emellett ő volt a 2003/2004-es idény gólkirálya a LaLigában. Karrierje során a brazil fenomén, aki a történelem egyik legjobb csatára, 2 Aranylabdát és 2 világbajnokságot is nyert.