Gy. András

8945 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Vini Jr. és Florentino Pérez
Tovább

Carvajal 250, Vini Jr. 150

Két játékosunk is újabb mérföldkőhöz érkezett az Athletic Club elleni spanyol bajnoki alkalmával, nézzük, hogy mik ezek.

Carvajal 250

Dani Carvajal a kezdőcsapatban kapott helyet a Real Madrid utolsó bajnoki mérkőzésén. A szélső védőnek az Athletic Club elleni volt a 250. bajnoki meccse, melynek végén Florentino Pérez egy különleges mezzel ajándékozta meg. A klub saját nevelésű játékosa az első csapatnál eltöltött tizedik idénye végén érte el ezt a számot úgy, hogy mindeközben 167 alkalommal hagyta el győztesen a pályát a bajnokságban és 3-szor lett spanyol bajnok (2017, 2020, 2022).

play-rounded-fill

A legtöbb alkalommal a 2013/2014-es és a 2019/2020-as idényben lépett pályára a sorozatban, szám szerint 31-szer. Az aktuális idényben 27 bajnokin számolt vele Ancelotti. A legtöbbször a Barcelona, az Atlético Madrid, a Betis és az Athletic Club ellen játszott, ezekkel a csapatokkal 16 alkalommal nézett szembe.

Vini Jr. 150

Vini Jr. 150. alkalommal lépett pályára spanyol bajnoki mérkőzésen a Real Madrid színeiben a tegnap esti, Athletic Club elleni találkozón. A brazil, aki Carvajalhoz hasonlóan egy speciális mezt kapott ajándékba Florentino Péreztől a meccs után, összesen 96 bajnoki győzelmet tudhat magáénak.

play-rounded-fill

Ez volt a csatár ötödik bajnoki idénye a csapatban, melyek közül kétszer a végső győzelemnek is örülhetett (2020 és 2022). Ami a góljait illeti, 35-ször talált be a sorozatban, amelyek közül 10 ebben az idényben született.

Courtois
Tovább

Courtois: Élmény volt Benzemával játszani

A játékosok közül ezúttal Thibaut Courtois állt az újságírók rendelkezésére az Athletic Club elleni bajnokit követően.

„Ma hiányzott egy kis élesség a támadásainkból, ami a helyzetek kialakítását, a gólszerzést illeti, ráadásul kaptunk is egy gólt. Kár, hogy nem kerültük el a bekapott találatot. Ez az idény során sokszor előfordult, de jövőre jobb lesz.”

„Egy élmény volt Benzemával játszani. Ő egy csodálatos játékos, egy igazi legenda. Kár, hogy távozik, de megértjük a döntését. Joga van ahhoz, hogy döntsön a jövőjéről. Remélem, hogy minden jól alakul számára.”

„A mai és a tegnapi nap az elköszönésekről szólt, ami szomorú, mivel fontos játékosok távoztak. Nagy köszönet jár mindannyiuknak, különösen Karimnak a karrierje, a klubbal megnyert trófeái miatt. A Madrid történetének egyik legnagyszerűbb játékosa aranylabdásként távozik.”

„A szurkolókkal való kapcsolat az, ami naggyá tesz minket. Szerencsések vagyunk, hogy a világ legcsodálatosabb stadionjában játszhatunk. Amikor egységesek vagyunk, akkor olyan elképesztő dolgok történnek ebben a stadionban, amilyenek máshol nem. A játékosok hálásak a szurkolóknak az erőfeszítéseikért, amelyeket azért tettek, hogy eljöhessenek és nézhessék a játékunkat ebben az idényben. Jó itt lenni az idény végén.”

Real Madrid
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Athletic Bilbao (1-1)

A Real Madrid döntetlennel zárta a spanyol bajnokság aktuális kiírását, hiszen Karim Benzema értékesített büntetőjének köszönhetően 1-1-es végeredmény után és a második hely megszerzésének tudatában búcsúztathatta a távozókat a lefújást követően. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.

play-rounded-fill

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Benzema a klub legendás, felejthetetlen alakja volt

Az olasz mester az Athletic Bilbao elleni bajnoki mérkőzés után is megtartotta sajtótájékoztatóját. A találkozó különlegesre sikerült, hiszen búcsúzott Karim Benzema, Marco Asensio, Eden Hazard és Mariano is. Íme a mester szavai.

Benzema

„Annak tudatában intettem búcsút Karimnak, hogy tudom, a világ egyik legjobb játékosát és egyik legjobb csatárát edzhettem. Ő egy rendkívül kedves, szerény és komoly ember. Nem lehetünk elégedettek azzal, hogy távozott, de tiszteletben kell tartanunk a döntését. Kiérdemelte a választás jogát, mi pedig mindannyian köszönettel tartozunk neki mindenért, amit ezért a klubért tett. A klub legendás, felejthetetlen alakja volt, örökké ott lesz a klub emlékeiben.”

„A távozása mindenkit meglepett, de meg kell értenünk. Utolsó pillanatos döntés volt. Tegnap teljesen normális edzésmunkát végzett, ma pedig meghozta a döntést. Elfogadtuk. Beszéltem vele ma reggel, elmondta, hogy távozik, én pedig megértettem. Ebben a négy évben nagyszerűen szerepelt velem és a klubbal. Ezért is szeretnék neki köszönetet mondani. Jól átgondolta, a döntése pedig a klub átalakulásának részévé vált, amely jelenleg is zajlik és jövőre is folytatódni fog. Van időnk arra, hogy kitaláljuk, hogyan reagáljunk. A következő idényben is versenyképes keretünk lesz.”

„A klub a következő napokban előkészít neki egy búcsúünnepséget, de figyelembe kell vennünk a személyiségét is, mivel egy félénk srácról beszélünk. A mai egy ilyen karakter reakciója volt. Nem szereti a rivaldafényt. Szeretett volna a pályán elbúcsúzni, ami egy nagyszerű játékos és egy igazi legenda búcsúja lett.”

Mi hiányzott az idényben?

„Hiányzott a versenyképesség a bajnokságban. Erősebb keretünk volt mint az előző idényben, de hiányzott az állandóság. Nagyon fárasztó idény volt a januári szuperkupával, a februári klubvilágbajnoksággal, a bajnoki küzdelemmel. Ez pontokba került a ligában. Az idény jól sikerült, meggyőződésem, hogy a következő még jobb lesz. Július 10-én még motiváltabban, lelkesebben és erősebb győzelmi vággyal térünk vissza.”

Asensio távozása

„Asensio, Nacho és Ceballos, akik szerződésük végéhez értek, tökéletesen tisztában vannak a jövő Real Madridjában betöltött szerepükkel. Nagyon egyértelműen magyaráztam el nekik, a klub pedig szerződéshosszabbítási ajánlatot tett le az asztalukra. Marco váltani szeretett volna, Nacho és Dani pedig még értékeli a helyzetet. A jelekből úgy gondolom, hogy mindketten maradni fognak.”

Hazard és Mariano

„Csak néhányat cseréltem, szerettem volna nyerni és második helyen végezni. Hazard és Mariano nem kérték, hogy beállhassanak, a végén pedig elbúcsúztattuk őket. Ez egy más típusú búcsú volt, és azt látni kell, hogy ők nem voltak annyira reflektorfényben mint a többiek, de az utolsó pillanatig komolyan és profin viselkedtek. Profi játékosként minden tiszteletet megérdemelnek, mivel az utolsó napig a legnagyobb profizmussal dolgoztak.”

Igazolások

„Úgy tűnik, hogy négy támadónk távozik Eden, Mariano, Asensio és Benzema személyében. Erre reagálnunk kell, és nyugodtan fogjuk ezt megtenni. Van időnk rá. Egy olyan csatárt keresünk, aki amellett, hogy képes gólokat szerezni, jól tud összejátszani a többiekkel. Egy olyan csatár képe lebeg előttünk, aki mellett ott lehet két fiatal, akik egyre inkább kezdenek vezető szerepet felvenni. Vini Jr. az előző idényben, Rodrygo pedig ebben fejlődött többet. Olyan csatár érkezik, aki nagyszerű futballt játszik, mint Asensio vagy Karim.”

Két támadó a keretben

„Jelenleg csak ketten vannak, de egyáltalán nem aggódom, mivel rengeteg időnk van megtalálni a megoldást. Meccseket lehet nyerni támadókkal és támadók nélkül is. Általában a támadók szerzik a gólokat, de ha egy csapat egységes, kompakt és csapatként odateszi magát, az megteremtheti a különbséget.”

Holnaptól mi jár a fejében?

„Arra fogok gondolni, hogy pihennem kell. Ez egy nagyon hosszú idény volt, mivel három naponta motiválni és felkészíteni egy csapatot nagyon nagy kihívás. Nem alszom jól meccsnapokon, hosszú volt az idény. A klub jó kezekben van, már beszéltünk arról, amit meg kell oldani.”

Bellingham

„Ez a kérdés nem maradhat el. Nem beszélek olyan játékosokról, akik nincsenek itt, de ez az utolsó sajtótájékoztató az idényben, úgyhogy szeretném megköszönni a türelmeteket. Jól éreztük magunkat, nem volt semmi probléma köztünk. Ez egy jó dolog, és végül is egymás tiszteletéről szól. Én tisztelem a munkátokat, ti pedig az enyémet. Ezt kell folytatnunk. Találkozunk a következő sajtótájékoztatón.”

Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény: Hazard

A Real Madrid hivatalos közleménye a játékossal kapcsolatban.

A Real Madrid C.F. és Eden Hazard megegyeztek egymással arról, hogy a játékos 2023 június 30-án távozik a klubtól.

Eden Hazard négy idényen át volt klubunk játékosa, mely időszakban 8 trófeát nyert: 1 BL, 1 klubvilágbajnokság, 1 UEFA-szuperkupa, 2 LaLiga, 1 Király-kupa, 2 Spanyol Szuperkupa.

A Real Madrid ezúton szeretné kifejezni szeretetét Eden Hazard irányába, továbbá sok sikert kíván neki és egész családjának életének új szakaszára.

Asensio
Tovább

Asensio búcsúvideója

A játékos videóüzenetben is elbúcsúzott a Real Madrid szurkolóitól. Íme a felvétel és Asensio szavainak fordítása.

Kedves Madridisták!

A mai napon gombóccal a torkomban és vegyes érzésekkel a szívemben szólok hozzátok.

A Real Madrid nagyon fiatalon lett a szenvedélyem, az álmom és a legnagyobb célom.

Voltam olyan szerencsés, hogy ez az álom valóra válhatott ezekben a csodálatos években.

Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy kifejezzem a legmélyebb hálámat a Real Madrid, az elnök, a vezetőség, az edzők, és mindenki irányába, akik fáradhatatlanul dolgoznak a háttérben azért, hogy ezt a klubot egy különleges intézménnyé varázsolják.

Szeretnék szót ejteni a csapattársaimról is. Együtt dicsőséges pillanatokat éltünk át, közösen harcoltunk minden csatában, felejthetetlen győzelmeket ünnepelhettünk.

De nem feledkezhetek meg a csodálatos szurkolókról sem. Ti vagytok ennek a klubnak a lelke, motorja. A szenvedélyetek, a bátorításotok és a feltétel nélküli szeretetetek ösztönöz minket arra, hogy mindent beleadjunk minden egyes mérkőzésen és együtt olyan felejthetetlen estéket éljünk át, amelyek emlékét magammal viszem.

Eljött az ideje annak, hogy meghozzak egy rendkívül nehéz döntést. Úgy döntöttem, hogy új irányba terelem a karrieremet, egy olyan projektet keresek, ahol új célokat érhetek el.

Köszönöm nektek, kedves Madridisták a feltétel nélküli támogatásotokat.

Fogunk még találkozni ezen a csodálatos futball utazáson.

Egy szívében madridista,

Marco Asensio Willemsen

Karim Benzema
Tovább

Benzema: Büszke vagyok a karrieremre

A francia játékos a MARCA díjátadóján válaszolt újságírói kérdésekre, továbbá az eseményen résztvevő gyerekek is kérdezhettek tőle.

Karim Benzema egy olyan mosolygós futballistaként érkezett meg a Real Casino de Madridba, aki tudja, hogy tökéletesen elvégezte a munkáját és minden, csukájában rejlő kvalitást a futball világának adott. Most eljött az idő, hogy átvegye a MARCA Leyenda-díjat, egy trófeát, amely egy egyedülálló és irigyrésre méltó karrier elismerése. A 9-es játékos tökéletesen megérdemelte ezt a díjat, de ami a legfontosabb, a sporttársai tiszteletét és elismerését is kivívta.

Benzema gyerekekkel körülvéve lépett a színpadra, hogy elmondja, mit jelent számára a Real Madrid, hogy mit tapasztalt, amikor először megérkezett a klubhoz, amelyet több mint egy évtizede az otthonának érez.

„Büszke vagyok a karrieremre. Emlékszem, hogy amikor a Real Madridba igazoltam, még gyerek voltam. Nem annyira, mint ők itt, de 21 évesen jöttem. Én csak szerettem volna jól érezni magam, de nézd meg, hogy mennyi mindent nyertünk azóta” – kezdte mondandóját Karim.

„Nincs még egy olyan klub mint a Real Madrid, a Santiago Bernabéuban játszhatunk, ahol a sportág legnagyobbjai játszottak. Mindig ez volt az álmom, mivel ez a történelem legjobb klubja.”

Mielőtt átvette a díjat, Karimnak lehetősége volt megtekinteni egy összeállítást azokról a legendákról, akik előtte már megkapták ezt az elismerést: „Ők a legjobbak, legendák. Nagyon élveztem, hogy megcsodálhattam ezeket a sportoló férfiakat és nőket, akik korábban már megnyerték ezt a díjat, nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetek.”

Florentino Pérezről is volt néhány kedves szava: „Ő az az ember, aki lehetővé tette, hogy ma itt legyek. Az ember, aki leigazolta Zinédine Zidane-t, az ember, aki a Real Madridhoz hozott engem.”

Trófeás vitrinje igazi legendához méltó, hiszen 25 címet nyert a Real Madrid színeiben, amivel a klub történetének legtöbb címmel rendelkező játékosa lett, Marcelóval karöltve: 5 BL-trófea, 5 klubvilágbajnoki cím, 4 UEFA-szuperkupa, 4 Spanyol Szuperkupa, 4 LaLiga, 3 Király-kupa, emellett egy Aranylabda, 456 gól, amellyel a második a klub örökranglistáján Cristiano Ronaldo mögött, 647 mérkőzés, amely külföldiként a legtöbb meccs a klub történetében, összességében pedig az ötödik helyet jelenti, továbbá 212 gólpassz.

play-rounded-fill

„Az előző idény BL-menetelése különleges volt. Nem tudom, hogy valaha megtörténik-e ilyen újra, de ez volt a legjobb utazás, amelyben részem volt. Amikor a pályán vagyok, érzem, hogy szeretnek, ami még több önbizalmat ad, és mindent beleadok értük. 11-en voltunk a pályán, plusz a szurkolók a Bernabéuban.”

„Nem vagyok 9-es, 10-es, 9,5-es… Tudom, hogy hogyan szerezzek gólokat, de imádom a futballt, szeretek mozgásban lenni, gólpasszokat adni, teszek olyan dolgokat, amelyeket más csatároknál nem látsz, én pedig mindig szerettem. Ronaldo nem olyan mint Santillana, én pedig nem vagyok olyan mint Ronaldo. De próbálok olyan lenni. Mindig szükségem volt a csapattársaimra. Lehet, hogy én nyertem a díjat, de ez és a többi elismerés is mindenkié.”

Emellett Karim nem habozott megmagyarázni valamit, ami mindenki számára nehezen megérthető, de ami jól összefoglalja az érzéseit. Négy éven át, amikor Cristiano Ronaldóval és Gareth Bale-lel alkották a csapat támadósorát, egy teljesen más kilencesként működött, egy olyan kilencesként, aki képes volt a háttérbe húzódni annak érdekében, hogy a világ legjobb csapattársa legyen.

„Amikor azt mondom, hogy emberek, akik értenek a futballhoz, akkor profi futballistákra gondolok, ezt mondom apámnak is… Mindenki tud játszani, de mi profi szinten műveljük ezt.”

A jövőjével kapcsolatban is tiszta vizet öntött a pohárba, és üzent a Madrid szurkolóinak.

„Miért kellene a jövőmről beszélnem? A Real Madridban vagyok. A valóság nem az, amit az interneten írnak” – mondta Karim, miután Miguel Quintana rákérdezett a vele kapcsolatos pletykák valóságtartalmára. „Büszke vagyok a munkámra, minden pillanatot élvezek a Madridban. Az, hogy a Valdebebasba megyek edzésre, számomra nem munka. Nagyon szeretek Madridban lenni. A tegnapi, a mai és a holnapi edzésen is.”

„Üzenet a Madrid szurkolóinak? Egy, kettő, három… Hala Madrid!” – zárta az újságírói kérdéseket Karim.

A gyerekek kérdései

Milyen tanácsot adnál nekem?

„Élvezned kell a futballt. Nem kell, hogy Benzema legyél, önmagad légy. Kemény munkával a csúcsra érhetsz.”

Karim Benzema
Karim Benzema (forrás: realmadrid.com)

Kedvenc gólod?

„A kedvenc góljaim az első találatom és a panenkám a Manchester City ellen. Az Etihad Stadionban akkor úgy gondoltam, hogy ’ma meg fogom csinálni’.”

A Real Madridban maradsz?

„Meccsem van vasárnap, holnap edzés, szóval jelenleg a Madridban vagyok.”

Rodrygo
Tovább

Rodrygo eddigi góljai az idényből

A Real Madrid brazil támadója, Rodrygo Goes a 2022/2023-as idényben eddig 17 gólt szerzett, ezekből készített 3 és fél perces összeállítást a klub hivatalos csatornája. Nézzük is!

play-rounded-fill

Rodrygo
Tovább

Rodrygo: Mindkét gólomnak örülök

A játékosok közül a mérkőzésen duplázni tudó Rodrygo és Lucas Vázquez nyilatkozott a Sevilla legyőzését követően.

Rodrygo:

„Nagyon elégedettek vagyunk a győzelemmel. A legutóbbi néhány mérkőzésen próbáltunk komolyan játszani, maximálisan koncentrálni, és ezt is tettük. Remekül játszottunk az előző meccsen és most, ezen idegenbeli győzelem alkalmával is. Szeretnénk erősen zárni az idényt, így elégedettek vagyunk.”

„Nehéz a két gól közül választani. Mindkettő szép volt. Szerintem a második egy kicsit jobb volt, de szabadrúgásból betalálni mindig különleges. Nem lőttem már egy ideje szabadrúgásgólt. Örülök mindkettőnek.”

„Mindig dolgozunk a szabadrúgásokon edzéseken, beszélünk róluk az elvégzésük előtt. Van néhány nagyon jó végrehajtónk, az végzi el, aki magabiztosabb. Megfogtam a labdát, és mindenki tudta, hogy én fogom ellőni, nem volt semmi gond. Bízunk egymásban.”

„Egy kicsit mérges voltam, mert szerettem volna még egy gólt lőni, hogy mesterhármasom legyen. (nevet) De minden rendben. Az edző elmondta, hogy ez nem lényeg és úgyis nyerni fogunk.”

Lucas Vázquez
Lucas Vázquez (forrás: realmadrid.com)

Lucas:

„Néhány szenvedős idegenbeli meccs után érkeztünk ide, hogy megszerezzük a három pontot. Szerintem jó győzelmet arattunk ma. A csapat elkötelezett volt az első pillanattól az utolsóig. Tudtuk, hogy hogyan zárjunk vissza, amikor erre volt szükség, a csapat remek munkát végzett. Örülök a győzelemnek.”

„Jól érzem magam a szélső védő poszton. Hosszú évekig játszottam szélsőként, de jelenleg élvezem az új posztomat. Évről évre egyre jobban érzem magam itt, tetszik.”

„Mindig fontos, hogy legyenek a csapatban saját nevelésű játékosok. Azok, akik hozzám hasonlóan ilyen sok évet töltöttek el a Real Madridnál, pontosan tudják, hogy milyen keményen kell dolgozni azért és milyen sok áldozatot követel az, hogy az első csapatba kerülj. Ez is lényeges a karakterünk vagyis az állandó győzni akarás szempontjából, hogy soha nem adjuk fel, hogy mindig a végsőkig harcolunk. Ez olyasmi, amit a Real Madrid az utánpótlástól kezdve az első csapatig megtanít. Az olyan játékosok, mint Nacho, nagyon fontosak számunkra.”

„Vannak pillanatok a pályán, amikor nagyon nagy az iram, és tudnod kell, hogy mikor vegyél vissza egy fokozatot. Az idény ezen szakaszában nem jó, ha ilyen belépők, ilyen problémák vannak. Ez nem segít a futballnak, nem tesz jót a látványnak, semminek. Meg kell próbálnunk megálljt parancsolni az ilyen dolgoknak.”

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: A csapat ismét jól játszott

Az olasz mester nyilatkozata a Sevilla elleni győztes spanyol bajnoki mérkőzést követően.

A mérkőzés

„Rodrygo kiemelkedett ezen a meccsen, hiszen két gólt is szerzett. Az első 10 percben nem álltunk jól, de a csapat végül ismét jól játszott, magabiztosnak tűnt. Szilárd teljesítményt nyújtottunk.”

„Rodrygo remekül teljesített a középcsatár poszton, ott is tud játszani. Sok jó tulajdonsága van. Ha középen tudsz cselezni, akkor nagyobb esélyed van a gólszerzésre, mintha a széleken cseleznél. A kvalitásainak köszönhetően könnyebb lehetőségeket találnia ezen a pályarészen. A fejpárbajokhoz nincs meg a fizikuma, de komoly kvalitásokkal bír.”

Hangulat

„Nehéz motivációt találni az ilyen típusú meccsekre. Megtettük, amit tudtunk, most pihenhetünk néhány napot, hogy felkészüljünk a következő találkozóra. A stadion hangulata remek volt, a Ceballos felé irányuló füttyszót leszámítva. Nem hallottam sértegetéseket, úgyhogy jó úton haladunk. A szurkolóknak gratulálni kell. Támogatták a csapatukat, és remekül tették azt. Fütyülték a játékosainkat, de ez normális. Remélem, hogy ez a hangulat lesz jellemző később is, hiszen ez jó a futballnak.”

Rodrygo cseréje

„Rodrygo maradni szeretett volna, hogy mesterhármast szerezhessen, de elmondtam neki, hogy más céljaink vannak. Szeretett volna betalálni, de én nem akartam gólt kapni. Négy középső védővel fejeztük be a meccset, és jól kezeltük az összecsapást.”

Álvaro

„Nagyon fiatal, tehetséges játékos. Az elmúlt időszakban volt egy hullámvölgye. A Castillában nem hozta mindig a legjobbját. Ma szükségünk volt rá, a jövőre nézve pedig észben tartjuk őt. Fiatal, még van hova fejlődnie.”

„Valami történt ezen a héten, a hangulat megváltozott, ez egy jó jel. Az emberek elkezdték megérteni, hogy mit tegyenek és mit ne tegyenek a stadionban. Ezen az úton kell folytatnunk. Ami Vinícius-t illeti, két napja van pihenni, aztán meglátjuk, hogy játszhat-e az utolsó meccsen.”

A jövő

„Nem tudom, hogy mi a helyzet Asensio és Nacho ügyében. Az utolsó meccs előtt minden kiderül. A magam részéről szomorú lennék, ha távoznának, mert nagyon fontosak. A döntésük függvényében készülünk fel a következő idényre.”

Fairplay

„Nem beszélek Ceballos-ról, mivel nagyon veszélyes rúgást kapott. Hatalmas felelőssége van azoknak, akik a pályán és a padon vannak. A fairplay nagyon fontos.”

El-döntő

„A legjobbakat kívántam Mendilibarnak az El-döntőre. Volt egy kis érdekütközés, hiszen a Roma kapitánya voltam a 70-es, 80-as években. Hétfőn ünnepeljük a bajnoki címünk 40. évfordulóját. Egy kicsit Roma szurkoló is vagyok, de azt akarom, hogy a legjobb csapat nyerjen. Mourinho igazán jó barátom, a szívem közelebb áll a Romához, mint a Sevillához.”