Gy. András
Ancelotti: A csapat BL-módba kapcsolt
Az olasz mester is nyilatkozott az UEFA sajtónapján Valdebebasban.
A döntő
„Nagyon izgatottak vagyunk, annak ellenére, hogy egy döntő mindig mennyire nehéz. Jól szeretnénk abszolválni a hetet, edzéssel, nyugdtan és magabiztosan. Ez egy olyan hét, amelyet ki szeretnénk élvezni, figyelembe véve persze azt is, hogy mennyire nehéz ellenféllel állunk majd szemben. Az, hogy döntőbe jutsz, mindig az idény legnagyobb eredménye, mi pedig úgy érezzük, hogy jól teljesítettünk. Nos, most élvezzük ezt ki a döntőig, legyünk magabiztosak és így a legjobb formánkban érkezhetünk meg a mérkőzésre.”
„Nem úgy tekintünk magunkra, hogy mi vagyunk az esélyesek. Arra koncentrálunk, hogy egy olyan ellenfél ellen lépünk pályára, aki megérdemelten jutott el a döntőig, miután olyan top csapatokat búcsúztatott, mint a PSG vagy az Atlético. A Borussia egy minőségi, elkötelezett és jó hozzáállású csapat. Meggyőződésünk, hogy mélyen be kell ásnunk magunkat és keményen kell harcolnunk, ahogy minden döntőben.”
A felkészülés
„A felkészülés minidig ugyanolyan. Örülünk, hogy ismét a figyelem középpontjában vagyunk az idény legfontosabb mérkőzése előtt. Izgatottak vagyunk, hogy itt lehetünk, hogy a részesei lehetünk ennek. Ez a kilencedik döntőm, ha figyelembe vesszük azokat is, amelyeken játékosként szerepeltem, edzőként pedig a hatodik. A mérkőzést megelőző hét mindig ugyanolyan. Nagyon várom a meccset, örülök, hogy itt vagyok. A félelem majd megérkezik, de mielőtt ez megtörténik, ki szeretném élvezni ezt az időszakot, és ki is fogom.”
Az elnök a döntő előtt az öltözőben
„Ő mindig nagyon nyugodt az ilyen események előtt, nagyon magabiztos, mindig kifejezi a szeretetét irányunkba. Nagyon boldog, jó a meccsek előtt egy kis időt tölteni vele.”
Bízik a játékosokban
„Készen állok a szombat délutáni izgalomra, ami teljesen normális. Minden meccs előtt így van, már tapasztalt vagyok ebben. Nagyon magabiztos és izgatott vagyok, látom, hogy a csapatom BL-módba kapcsolt.”
A Dortmund karaktere
„A hozzáállásuk, elkötelezettségük és támadó kvalitásaik azok, amik kiemelik őket. Minőségi játékosaik vannak, fiatalok, tapasztaltak és gyorsak a fordulásoknál. Ami nagyon kitűnik számomra, az a hozzáállásuk és az, ahogy a döntőbe jutásért harcoltak a PSG elleni mindkét meccsen. A harcosságuk és a sikeréhségük az, ami leginkább aggaszt.”
Felkészülés
„Van egy hetünk a felkészülésre, amit jól el is végzünk majd. Foglalkozunk a védekezéssel és a támadással is. Egyértelmű elképzeléssel kell pályára lépnünk, ez a legfontosabb. Mindig ezt tettem, most is ezt fogom. Egyértelmű információkat adok a játékosaimnak, hogy meglegyen a tiszta elképzelésük arról, mit kell tennünk. Ez a legjobb módja annak, hogy enyhítsük a stresszt. Amikor tudod, hogy mi a dolgod, arra koncentrálsz és nem kell más dolgokkal foglalkoznod, amelyek stresszelhetnek.”
Hab a tortán
„Megvannak a szokásaim, ezekhez ragaszkodni fogok. Nem csinálok semmi különlegeset. Babonás vagyok, mert úgy gondolom, hogy ha nem vagy az, az rosszat jelent. Ki fogjuk élvezni ezt, tudjuk, hogy csináltunk néhány szép dolgot az idényben, de szeretnénk megkoronázni ezt egy győzelemmel.”
Hatékonyság a BL-ben
„Nehéz és könnyű is egyszerre megmondani, hogy miért különlegese ez a sorozat. A klub történelmet írt benne. A Real Madrid ezen története az 50-es években kezdődött. Különleges sorozat a klub, a madridisták és a mi számunkra is. Mi is madridisták vagyunk, ez pedig egy olyan sorozat, amelyben még jobban koncentrálunk.”
Veteránok és fiatalok
„A veteránok példát mutatnak. Ez a generáció sok döntőt lejátszott, tele van elkötelezett srácokkal, pozitív hozzáállással. A veteránok rengeteget adtak, adnak és a jövőben is rengeteget adnak majd hozzá. Az elmúlt években egy átalakulás zajlott, kevesebb a veterán. A fiataljaink egyre nagyobb felelősséget vállalnak majd, a klub pedig remekül kezeli ezt a helyzetet. Sok fiatal érkezett komoly technikai tudással, de remekül értik azt is, hogy miről szól a Real Madrid.”
Személyes kapcsolatok
„Úgy gondolom, hogy a személyes kapcsolatok az élet alapvető részei, a család, a barátok, a munkatársak… Mindez a tiszteleten alapszik. Örömmel működöm így, remélem, az emberek ezzel tisztában vannak. Az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a szakmai kapcsolatok.”
Az öltöző kezelése
„Nem vagyok pszichológus, de rengeteg tapasztalatom van, hosszú évekig dolgoztam az öltözőben. Véleményem szerint az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, próbálom tisztelettel kezelni az embereket, nem csak szakmai, hanem emberi szempontból is. 50 emberrel vagyok körülvéve, több időt töltök velük, mint a feleségemmel és a gyerekeimmel. Szóval ha nincs jó kapcsolat, akkor nincs jó hangulat, én pedig nem tudnék így jó munkát végezni.”
Arda Güler
„Megmutatta az elmúlt néhány meccsen, hogy mennyire jó, mennyire tehetséges és milyen hasznos tud lenni. Játszani fog, mivel fantasztikus sorozatban van, 100%-os a gólszerzési mutatója, ő is egy opció számunkra.”
Kedvenc BL-pillanat
„Sok van. Nagyon hasonló módon játszottunk döntőt 2022-ben, ahol rengeteget szenvedtünk. Fantasztikus csoportkörünk volt, minden meccset nyertünk. De aztán gondjaink akadtak a Leipziggel, a visszavágón nem játszottunk jól. Aztán a sorozat legjobb csapatával kerültünk szembe a negyeddöntőben, sikerült kiütnünk őket egy elképesztő védekező teljesítménynek hála. Majd a Bayern elleni fordítás. Három fontos pillanat volt ez. És még ott van az is, amikor Joselu beállt az elődöntőben.”
Kroos utolsó meccse
„Ez Kroos utolsó meccse, remélem, hogy úgy fejezi be a karrierjét, hogy megnyeri a BL-t. Megérdemli. De az, hogy megnyer még egyet, nem ad hozzá a karrierjéhez. Fantasztikus játékos volt ebben a tíz évben, a Real Madrid legendájának részévé vált, fantasztikus lesz, ha BL-győzelemmel fejezheti be. Bár már most is a futballtörténelem része, nem csak a Real Madrid történelméé.”
„Egy játékos sem olyan jó, mint mindenki együtt.”
„A hozzáállás és az elkötelezettség volt a megoldás arra, hogy túllendüljünk a problémáinkon. Mindenki elfelejti, de Courtois, Militão és Alaba sérülése ott volt a fejünkben. Aztán jött Vini két hónapos kiesése, Bellingham, Camavinga és Tchouaméni egy-egy hónapja. De mindezek ellenére a hozzáállás és az elkötelezettség lehetővé tette számunkra, hogy fantasztikus idényünk legyen. Persze megvannak az egyéni kvalitások is, de Di Stéfano mondata a legjobb válasz erre.”
Borussia
„Mindent tudunk róluk. Nagyon tapasztaltak ebben a sorozatban, ez pedig fontos. Egy olyan csapatról van szó, akik teljesen megérdemelten jutottak a döntőbe. Hogy a két legjobb jutott-e el a döntőig? Igen. Még nem nyaralunk, a többiek viszont már igen, nekik a TV-ben kell megnézniük a meccset.”
Csak egy újabb szurkoló
„Megpróbálok mindent megtenni ezért a klubért, amely egy nagyon különleges klub. Nem mondhatom el ugyanezt minden klubról, ahol megfordultam. Én is egy szurkolónak érzem magam, ahogy a Milannál. Most a Madridnál is ez történik velem. Én is csak egy újabb szurkoló vagyok ebben a mezben. Ugyanazt érzem, mint mindenki más: szomorúságot és boldogságot. Jelenleg lehetőségem van tenni valamit ezért a klubért és mindent meg is fogok tenni ennek érdekében.”
Az ellenfél
„Készen kell állnunk mindenre, ami a mérkőzésen történhet. Jól kell védekeznünk, mivel a Borussia remekül fordul Sanchóval sé Adayemivel. Emellett nagyon erős csatáruk van, aki a levegőben is nagyon jó és mélyen védekeznek. Nagyon hasonlóan játszanak mint mi, remekül teljesítenek a játék minden elemében. Remekül védekeznek, magasan letámadnak, sok fordulással operálnak. Ez egy kompetitív, harcos mérkőzés lesz, ahol az nyer, aki jobban teljesít.”
El-döntő
„Minden meccsnek megvan a maga története. Az Atalanta egy olasz együttes, gratulálok nekik és az edzőjüknek, Gasperininek. A mi mérkőzésünk teljesen más, más karakterrel, más taktikával. Az El-döntőt a legjobb csapat nyerte, amely az Atalanta volt.”
Kapus
„Nagyon nehéz megmondani, hogy ki lesz, mivel mindketten megérdemlik a játéklehetőséget a döntőben. Lunin, aki lázas volt, csodás idényt tudhat maga mögött, Courtois pedig visszatért a sérüléséből és mindenki tisztában van a kvalitásaival. Ez egy nehéz döntés, de meg fogom hozni az utolsó pillanatban.”
Döntő előtti rutin
„Szeretek brokkolit, lazacot és tésztát enni, most is ezt fogom. Aztán egy órát pihenek, ha tudok. Majd a mérkőzésen gondolkodom, az öltözői beszéd előtt pedig a szívem elkezd erősen verni és 110-120 lesz a pulzusom. De amikor elkezdődik a meccs, akkor visszatérek a normál ritmusba.”
Vini Jr. fejlődése
„A munka, amelyet Vinivel végeztünk, remek. Hozzátett a nagyszerű tehetségéhez olyan kvalitásokat, mint a labda nélküli mozgás, az elmozgás, a megfelelőbb megválasztása annak, hogy mikor mozogjon be és mikor ki. Még mindig sokat fejlődik. Szerintem sokkal jobban érdeklik a csapatsikerek, mint az egyéni elismerések. Sokkal jobban fókuszál a BL megnyerésére, mint az egyéni díjakra.”
Információ az öltözőnek
„Sok módja van az ellenfél megismerésének. Sok videót nézünk, de nincs szükségünk újabb jelentésekre, mivel mindegyik nálunk van már. Nincsenek titkok a futballban, a technológiának köszönhetően mindent látunk. Nincs szükségünk arra, hogy még több információt adjunk a játékosoknak.”
Motiváció a BL megnyerésére
„Az egy újabb motiváció, hogy újabb BL-címet nyerjünk. Az 50-es évek csapatához hasonlíthatjuk magunkat, a Real Madridot a csúcsra juttatni mindig motiváló.”
A nehézségek legyőzése
„Amikor Courtois megsérült, ott volt nekünk Andrij és Kepa. Nagyon jó igazolás volt, mert annak ellenére, hogy nem játszott sokat, sokat hozott az öltözőbe. Amikor Militão megsérült, azt hittük, ott lesz Alaba, Rüdiger és Nacho. Amikor Alaba megsérült, lehetett volna problémánk. Senki nem hitte, hogy baj van, ez pedig nagyon fontos volt. A játékosok megragadták a lehetőséget. Szeretnék köszönetet mondani Tchouaméninek a munkájáért, mivel középső védőként játszott, amelyet nem igazán szeret. Szívesebben játszik, mint nem, ahogy Camavinga is, aki bal oldali védőként játszott, de szintén nem szerette. A játékosaim remekül alkalmazkodtak.”
Nacho jövője
„Az egyetlen dolog, amit mondott nekem, az az, hogy a döntő után szeretne beszélni velem, én pedig mondtam neki, hogy hívjon fel, mivel nyaralni fogok.”
Összefoglaló: Real Madrid – Real Betis (0-0)
A Real Madrid egy 0-0-s döntetlennel zárta a spanyol bajnokság aktuális kiírását, miután a 38. fordulóban gól nélküli mérkőzést játszott a Betis ellen (bár a vendégek két lesgólt is szereztek). Íme a találkozó (Kroos búcsúján kívüli) legfontosabb pillanatai.
Ancelotti: Szerencsések vagyunk, hogy 10 évig láthattuk Kroos-t játszani
Az olasz mester a Betis elleni döntetlen után.
Kroos
„A Bernabéu megadta Kroos-nak azt a búcsút, amit megérdemel. Nagyszerű este volt, neki és mindenki másnak is nagyon megható, most pedig van még egy hetünk, hogy megbecsüljük őt. Az egyik legnagyobb, egy nagyszerű középpályás, elképesztő kvalitásokkal, nagyon alacsony egóval, rendkívül szerény, aki mindig a csapatáért játszott és önzetlen volt. Szerencsések voltunk, hogy 10 éven át kiélvezhettük a játékát.”
„Nagyon nehéz Kroos-nál jobban csinálni. Nagyon komoly döntést hozott, mivel senki más el sem tudta volna képzelni ezt. Megmutatta a karakterét, és ahogy távozik, egy nagyszerű futball személyiséggé teszi őt. A labdarúgás egy nagyszerű játékosnak örülhetett.”
Kroos pótlása
„Szervezeti szintjen a játékosoknak, akik itt lesznek, nagyobb felelősséget kell vállalniuk. Technikai szinten pedig meglátjuk. Talán vertikálisabb játékra számíthatunk majd a játékosokkal, akik energikusabbak, de a játékuk tempója lassabb.”
Bellingham pótolja majd Kroos-t?
„Számunkra Bellingham jobb, ha a kapuhoz közelebb van. Nincs még egy olyan játékos, olyan tulajdonságokkal bíró játékos a piacon mint Kroos. Valahogy máshogy, de pótolnunk kell őt. Vannak komoly kvalitásokkal bíró középpályásaink, a játékunkat az ő tulajdonságaikhoz kell alakítanunk.”
Nacho és Modrić
„Várjuk a döntésüket, amelyet nekik kell meghozniuk. Egy mérkőzés van még hátra, szombat után minden egyértelműbb lesz.”

Nacho és Modrić kikérte a véleményét?
„Nem, mivel nem a gyerekeim. Nagyon jól tudják, hogy mit fognak tenni, mi pedig maximálisan tiszteletben tartjuk a döntésüket. De ez most sem nekik, sem nekünk nem igazán téma.”
Milyen csapat lép pályára a Wembley-ben?
„Van egy hetem gondolkodni ezen, van néhány kétséges pont, de péntekig ki fogjuk élvezni a pillanatot és a döntőt. A felkészülést is élveznünk kell, most pedig teljes gázzal megyünk előre annak érdekében, hogy nyerni tudjunk szombaton.”
BL-döntő kezdője körüli vita
„Szeretem, hogy ezek mindig feljönnek, szombatig maradnak is, amit imádok.”
Babonás?
„Az vagyok, de tudom, hogy nem jelent jót ezt kimondani. Az, ha valaki nem babonás, szerencsétlenséget hoz, úgyhogy igen, babonás vagyok.”
Kroos lecserélése és búcsúja (videó)
18 perces videó Toni Kroos utolsó pillanataitól a pályán egészen a lefújás utáni búcsúzkodás végéig. Megható, felejthetetlen képek.
بجودة عالية .. مرفق لكم الفيديو كاملاً
— ¡JBARA! (@JbaRaMadrid) May 25, 2024
توديع اعتزال توني كروس كاملاً من اللّحظة التي تمّ استبداله فيها ..
مشاعر لا يُمكن وصفها .. ولحظة ضعيفة على المدريديستا والغير 💔 pic.twitter.com/ogWYkMc72n
Toni Kroos: Köszönöm!
A német játékos a Betis elleni mérkőzés lefújása után.
Búcsú
„Nem könnyű most megszólalni, csak annyit mondhatok, hogy köszönöm. Köszönöm az egész madridizmusnak, a klubnak, a csapattársaimnak, a stadionnal, ahol mindig itthon éreztem magam. Nem is kérhetnék többet. 10 felejthetetlen év volt.”
„Más érzéssel érkezel meg, amikor tudod, hogy ez lesz az utolsó meccsed. De azt mondtam magamnak, hogy jól akarom érezni magam, és ez is történt 85 percig, ahogy mindig, amikor itt játszottam. Ez annyira különleges. A következő években fogom majd igazán felfogni, amikor nekem ez már nem adatik meg.”
Család
„Egészen addig erős voltam, amíg meg nem láttam a gyerekeimet.”
Elköszönés a társaktól
„Ez egy különleges csapat, mindig mondtam, hogy egy jó társaság. Mindenki megadta a tiszteletet. Ez nem csak egy csapat jó játékos, egyben jó emberek is. Mindig nagyon jól éreztem magam ebben a csapatban.”
Előre a 15.-ért!
„Szerettem volna már a mai mérkőzés előtt hivatalossá tenni a döntésemet, így holnap már el is felejthetjük a dolgot. A legjobb mód a távozásra egy BL-győzelem lenne.”
Megható tisztelgés Kroos előtt a Bernabéuban (Galéria)
Így ünnepelték a Bernabéutól és a LaLigától búcsúzó Toni Kroos-t a Betis elleni mérkőzés előtt a szurkolók, a játékostársak, az edzői stáb és az ellenfél játékosai.
Toni Kroos megható pillanatokat élt át a Santiago Bernabéu gyepére lépve a legendás stadionban lejátszott utolsó mérkőzése előtt. A német középpályásnak, aki május 21-én jelentette be, hogy a 2024-es Európa-bajnokság után visszavonul a profi labdarúgástól, érzelmes búcsúban volt része a csapattársai és a madridisták részéről.
A Bernabéu egy hatalmas élőképpel fogadta a német játékost, amely részeként egy őt ábrázoló óriási molinót feszítettek ki a lelátóra, megemlékezve a 22 általa is megnyert trófeáról. „Köszönjük, legenda!” – szólt a molinó szövege.

A Real Madrid játékosai mindannyian 8-as számú Kroos mezben érkeztek a pályára és a Betis játékosaival együtt sorfalat álltak a németnek.
A szurkolók állva tapsolták Kroos-t, amikor a 86. percben Ceballos váltotta őt a pályán. A blancók legendája ezután minden játékostársát, Ancelottit és a stáb összes többi tagját egyesével megölelve hagyta el a pályát, a játékoskijáróban pedig családja várta.



















Endrick: A Madrid nem választás volt, hanem egy álom
A brazil játékos az AS újságírójával beszélgetett a közelgő madridi kalandja kapcsán.
Hogy sikerült mindeddig a fejlődésedre koncentrálnod és két lábbal a földön maradnod?
Minden nagyon nyugodt körülöttem, mivel hosszú ideje megvan a napi rutinom. A klubommal edzem, megfelelően táplálkozom, egyéni regeneráló edzéseket és sérülések elkerülését célzó edzéseket végzek… És általában otthon maradok, ahol videójátékozom és a testvéremmel töltöm az időt. Nincs túl sok időm a közösségi médiába posztolgatni, nemhogy mindent elolvasni, amit kapok.
Milyen érzéseid vannak a következő otthonodról?
Tudom, hogy a világ legnagyobb klubja mindenki álma, aki szereti a futballt. Nem csak a játékosok számára. Nekem ez egy valóra vált álom.
Milyen a kapcsolatod Viníciusszal és Rodrygóval? Kaptál tőlük tanácsot, amikor Madridban voltál? Mit gondolsz róluk játékosként?
Remek a kapcsolatunk. Fiatalok, brazilok, akik remekül alkalmazkodtak a városhoz, a klubhoz, a spanyol játékhoz. Mindkettőjük története inspiráló számomra, sokat fognak segíteni nekem.
Szoktál rendszeresen beszélni Ancelottival vagy Florentinóval? Milyennek képzeled az első madridi napjaidat?
Találkoztam velük Madridban. Nagyon nyugodttá és magabiztossá tettek, amikor megérkeztem. Elmondták, hogy követik a meccseimet és jó fogadtatásban lesz majd részem.
Célod, hogy Európa bajnoka légy a Madriddal?
Mi az hogy! Tudom, hogy ha az ember Madridban van, kötelező BL-t nyerni. A BL egy olyan sorozat, amely mindig a Madrid fejében jár, a csapatnak nem szabad más céllal kezdenie az idényt, mint a megnyerése.

Valamikor pályázol az Aranylabdára?
Az Aranylabda sok év trófeákban megmutatkozó sikerességének következménye, ezen fogok dolgozni, de tudom, hogy nem ez a lényeg. Mindig a klub az első számú.
Láttál varázslatos estéket a Bernabéuban, vagy a csapat korábbi döntőit?
Természetesen, azok miatt a meccsek miatt mindig újra gyereknek érzem magam.
Látod magadat a jövőben hasonló különleges fordítás szereplőjeként?
Egyszerűen hihetetlen elképzelni ezt: a nyomás, a dráma, a megkönnyebbülés és a végén az ünneplés.
Miért választottad a Madridot a Barcelona vagy a PSG helyett?
Ez nem választás volt. A Madrid mindig egy álom volt számomra. Nem kellett választanom semmit, egyszerűen megvalósítottam egy álmomat.
Ki a Madrid legjobb játékosa, aki a leginkább meglepett és akivel a leginkább találkozni akartál?
Már mindenkivel találkoztam. Ez a világ legjobb csapata, bármely meccsen bárki meglephet, ahogy láthattuk is. Lehetetlen megmondani egy ilyen klubnál, hogy ki a legjobb. A Madridnál mindig három vagy négy olyan játékos van, akit a világ legjobbjának lehetne kikiáltani.
Sokan gondolják azt, hogy a Madridból hiányzik egy olyan 9-es, mint amilyen te vagy.
A csapatban mindenki a legjobbak között van a világon a maga posztját tekintve. Minden meccsen eldönti valamelyikük az összecsapást, akár támadásban, akár védekezésben.
Mit gondolsz Mbappé esetleges érkezéséről? Ez fenyegetés lehet számodra?
Egy győztes csapatban egyik játékos sem jelent fenyegetést a másikra. A világ legjobb klubjának minden poszton a legjobbakat kell keresnie, mindig. Az, hogy nagyszerű játékosok között vagyok és velük harcolok a helyért, csak előnyömre válhat, magasabb szintre juthatok, több címet nyerhetek, hiszen a klub címei a legfontosabbak.
Miután leigazolt a Madrid, sokat kritizáltak téged, de fokozatosan sikerült előrelépned, sőt, végül te lettél az idény meglepetésembere.
Nem gondolom, hogy olyan rossz lett volna az idénykezdet, mindössze kevesebb percet voltam a pályán. A csapatunk nagyszerű. Az edző, Abel Ferreira rendelkezésére állt sok opció, játékosok, taktika, néha pedig van, aki jobban illik egy-egy meccshez, mint más. Megtanultam különböző szerepeket betölteni a pályán.
Mielőtt Madridba mész, ott a Copa América. Te lehetsz az egyik legfiatalabb játékos, aki nemzetközi tornánk játszik a válogatottban, egalizálva Ronaldót és Pelét. Milyen érzés ez?
Nagyon büszke vagyok erre, de egyben érzem a felelősséget is. A brazil válogatottnak minden tornán nyernie kell, ahol elindul. Tudom, hogy a trófeán kívül semmi nem számít. Ez egy olyan pillanat, amikor nem engedhetjük meg magunknak a bukást.
Dorival Jr. türelmet kér veled szemben, de már Anglia és Spanyolország ellen is betaláltál. Gondolod, hogy akár kezdő is lehetsz?
Minden egyes nap úgy fekszem le és kelek fel, hogy azon gondolkozom, mit tehetnék még azért, hogy még jobban segíthessem a csapatomat. Természetesen csodálatos lenne játszani, de az edző mindig tudja, hogy mi a legjobb a csapatnak, nekem pedig annyi a dolgom, hogy mindent beleadjak az edzéseken és a meccseken, hogy segítsek az edzőmnek és a csapattársaimnak minden lehetséges módon.

Mit gondolsz a BL-döntőről? A Madrid megnyerheti a 15. címét?
A Madridról a BL jut eszedbe, a BL-ről pedig a Madrid. Egymásnak lettek teremtve. Hiszek abban, hogy a történelem megismétli önmagát. Mindenesetre a mérkőzéseket a pályán nyerik meg, a Dortmund pedig nem véletlenül jutott be a döntőbe. Nagyszerű csapat, versenyképes együttes.
Mit gondolsz, ki lehet a döntő legjobbja?
Remélem, hogy az egyik madridi barátom lesz, de mindenekelőtt remélem, hogy bajnokok lesznek. A döntőben a lényeg az, hogy adj bele mindent a trófeáért. Ezen a napon csak ez számít.
Toni Kroos: Mindig is innen akartam visszavonulni
A Real Madrid legendája saját podcastjében szóban is elbúcsúzott a madridistáktól.
Nos, madridisták! Szeretnék valamit bejelenteni. Valami fontosat a jövőmmel kapcsolatban. Nem könnyű ezt szavakba önteni, és biztosan nehéz is lesz számomra. De azt akarom, hogy tudjátok és értsétek meg, hogy ez, a tizedik idényem a világ legjobb csapatában, a Real Madridban, ez lesz az utolsó idény számomra.
Gondolom hallható, hogy ez milyen nehéz most nekem. De meg vagyok győződve arról, hogy ez a helyes döntés számomra. Sokszor, sok hónapon át gondolkodtam azon, hogy mit csináljak, és az az igazság, hogy bár mint mindig, most is vannak pro és kontra érvek, de meggyőződésem, hogy ezt akarom, hogy ez a helyes döntés számomra.
Mindig az volt az elképzelésem, hogy a csúcson hagyom abba ennél a klubnál. Ez az, amit ez a klub megérdemel. Ez volt az egyik legjobb idényem karrierem során és szerintem ez egy remek pillanat a távozásra, mivel pontosan ez az, amit mindig akartam. Azt, hogy ha néhány év múlva Toni Kroos-ról beszélgettek, akkor emlékezzetek, hogy milyen voltam, hogy hogyan távoztam, hogyan feleltem meg a kihívásoknak. Mindig azt mondtam, hogy amikor elhagyom a Real Madridot, a futballt is abbahagyom, mert innen akarok visszavonulni. Most pedig ez fog történni.
Tehát az utolsó itteni idényem az utolsó idényem profi futballistaként is. Ezt követően még ott leszek az Európa-bajnokságon a német válogatottal, de soha nem fordult meg a fejemben, hogy klubot váltsak, vagy valahol máshol is futballozzak. A tíz év alatt egyetlen egyszer sem, ahogy most sem.
Szeretném, ha tudnátok, hogy ez nem könnyű nekem. És amiatt sem könnyű, mert az emberek azt mondják, hogy még néhány évig nyugodtan játszhatnék. Lehet, hogy így van. De ahogy mondtam, nem akarok egy olyan helyre menni, ahol az emberek azt gondolják, hogy minek játszom, már nem vagyok azon a szinten… A kispadon ülök, nem érzem jól magam, nem akarok ott lenni… Ezért is akarom a világ legjobb klubjában befejezni a karrieremet, a legjobb pillanatban.
A legjobb pillanat pedig most van. És ez a döntésem oka.
Szeretném elmondani, hogy nagyon hálás vagyok az elmúlt évekért, a rengeteg szeretetért, amit kaptam tőletek. Ez különleges volt. Ez teszi ezt a klubot olyan különlegessé, a szurkolók. Ezért éreztem magam mindig itthon ennél a klubnál, Spanyolországban, Madridban.
Az a döntésem, amikor ide jöttem Madridba, nagyon pozitív irányba változtatta meg az életemet. Ezért vagyok nagyon hálás.
Most pedig szeretném, ha mindazt, amit elmondtam, néhány napra és hétre elfelejtenénk. Legalább addig, amíg megnyerünk egy újabb trófeát. Tudjátok, hogy a legfontosabb számomra az, hogy megnyerjük ezt a trófeát együtt veletek, a klubbal.
És ahogy az elmúlt tíz évben mindig mondtam: Hala Madrid y nada más!
Videó: Toni Kroos legszebb pillanatai a Real Madridban
A Real Madrid ezzel a videóval idézte fel a visszavonulását a mai napon bejelentő Toni Kroos legszebb pillanatait a blancók mezében. Ezt a kicsit több mint 5 percet mindenki szánja rá ezekre a képsorokra. Gracías, Toni!
🤍🎱 @ToniKroos 🤍🎱#Kroos2024 pic.twitter.com/JcJcFWcf06
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) June 21, 2023
Hivatalos közlemény: Toni Kroos
A Real Madrid hivatalos tájékoztatása a játékos visszavonulásáról.
A Real Madrid C.F. megerősíti, hogy Toni Kroos úgy döntött, az Európa-bajnokság után befejezi profi labdarúgó karrierjét.
A Real Madrid szeretnék kifejezni háláját és szeretetét Toni Kroos irányába, aki úgy vonul be a Real Madrid történelmébe, mint klubunk és a nemzetközi labdarúgás egyik legnagyobb legendája.
Toni Kroos 2014-ben érkezett meg klubunkhoz, azóta pedig a Real Madrid 122 éves történelmének egyik legsikeresebb időszakának egyik kulcsfigurája lett. A klub színeiben eltöltött tíz idénye során 22 trófeát nyert a csapattal, 463 pályára lépése mellett: 4 BL, 5 klubvilágbajnoki cím, 4 UEFA-szuperkupa, 4 bajnoki cím, 1 Király-kupa, 4 Spanyol Szuperkupa.
A Real Madriddal elért sikerei mellett Toni Kroos világbajnok lett a német válogatottal a 2014-es brazíliai világbajnokságon.
A Bayern Münchennel 1 BL-t, 1 klubvilágbajnoki címet, 1 UEFA-szuperkupát, 3 német bajnokságot, 3 német kupát és 2 Német Szuperkupát nyert.
Három alkalommal lett a FIFA FIFPRO World 11 tagja, 2014-ben a legjobb irányítónak választotta az IFFHS, 2007-ben pedig az U17-es világbajnokság Aranylabdáját is megkapta.
Toni Kroos minden madridista szívében örökké élni fog, köszönhetően mesteri játékának, és a ténynek, hogy mindent beleadott a mezünkért, a Real Madrid értékeinek rendíthetetlen példájaként.
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez a következőt mondta róla: „Toni Kroos a Real Madrid történetének egyik legnagyszerűbb játékosa, ez a klub mindig az otthona lesz.”
A Real Madrid a legjobbakat kívánja neki és családjának élete új szakaszára.