K. Matyi

651 cikk
Tovább

Ancelotti új szerepet szán Hazard-nak

Eden Hazard ismét a nulláról indíthat a Real Madridnál, a belga szélső már nem szenved fájdalmaktól, a bokájából is eltávolították a korábban behelyezett titán lemezt, három csalódást keltő idény után pedig ismét nagy vággyal véghat neki a következő idénynek. Carlo Ancelotti tisztában van azzal, hogy a csapat gólvágójára, Karim Benzemára nem számíthat akkora mértékben, hiszen a francia támadó 35 esztendős lesz decemberben és már tavaly is az egyik legtöbbet játszó játékos volt (3919 perccel), emellett a katari világbajnokságon is kulcsszerepet szánnak neki a francia válogatottnál. Itt jön képbe belga kollégája, aki új szerepkörben tündökölhet a következő hónapokban.

Az AS információi szerint a klubnál Benzema helyetteseként látják Hazard-t, aki beugorhat az ő szerepkörébe, amikor a franciának pihenésre van szüksége – ez könnyen előfordulhat, hiszen a 2022-2023-as idény a téli világbajnokság miatt kissé rendhagyó lesz és sok klasszis játékos megszokott menetrendjét felboríthatja. Hazard végre megszabadult a jobb lábába helyezett csontegyesítő lemeztől, amely sok fájdalmat okozott neki, így az idény végén eltávolították. A BL-győzelem ünneplésekor a Cibeles téren optimistán nyilatkozott: „Három év tele sérülésekkel… De innentől mindent beleadok értetek.”

Eden Hazard

Ahol egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik

A bal szél, Hazard eddigi pozíciója teljesen Vinícius uralma alá került, a brazil játékos 22 találat mellett 16 gólpasszt osztott ki az előző idényben. A jobb oldalon Rodrygo kerülhet főszerepbe, ezért döntött úgy Ancelotti, hogy Hazard-nak középen ad lehetőséget hamis kilencesként, tartalékként pedig Borja Mayoral juthat szóhoz.

A klub Hazard londoni számaiból inspirálódott, ugyanis már a Chelsea játékosaként is szerepelt középső támadóként, akkor 26 mérkőzésen 8 gól és 6 assziszt fűződött a nevéhez 1749 játékperc alatt. Lényegében a 31 esztendős játékos 124,9 percenként működött közre egy találatban, ezek az adatok győzték meg a klubot arról, hogy Madridban is adjanak egy esélyt ennek az elképzelésnek.

Tovább

Mariano jelezte távozási szándékát

A támadó az előző idényben nem akart távozni a spanyol fővárosból, ám most mégis új kalandra vágyik, miután 2018-as visszatérése óta mellőzik a királyi gárdánál – akkor a Lyon csapatától került vissza, ahol igazán jól teljesített.

Az elmúlt négy idény során Mariano összesen 59 mérkőzésen kapott lehetőséget, és hét találatot szerzett. Nem sikerült olyan fontos szerepet betöltenie, mint ahogy azt várta, miután 21 millió euróért ismét Madridba költözött. Sorozatos sérülései sem segítették, de annak ellenére, hogy kevés lehetőséget kapott és máshonnan érkeztek érte ajánlatok, a Real Madridban szeretett volna maradni.

A klub a Rayo Vallecanónak is felajánlotta a mellőzött támadót, a jelenleginél magasabb fizetést kapott volna, de nem akart távozni így sem. Egy évvel később, azután, hogy Carlo Ancelotti sem számított rá, most aktívan keresi a távozás lehetőségét, mielőtt szerződése lejár 2023-ban.

Mariano Díaz

Új csatár a láthatáron?

Mariano, valamint Jović és Borja Mayoral várhatóan végleg távozik a királyi gárdától a nyár folyamán, míg Juanmi Latasa a tartalékcsapat és az első csapat között fog ingázni. Ez azt jelenti, hogy lehetőség nyílik egy új támadó megszerzésére, a vezetőség pedig már keresi is a lehetséges utódot a támadósor megerősítésére.

Ez az igazolás azonban több akadályba is ütközhet: a legfontosabb, hogy az érkező nem lehet EU-n kívüli játékos. A spanyol útlevél megszerzése jelenleg nehézségekbe ütközik, a három EU-n kívüli játékos helyét pedig elfoglalja Militão, Rodrygo és Vinícius, emiatt nem érkezhetett például Gabriel Jesus sem.

Tovább

Florentino Pérez: Ez nem az az Mbappé, akit én a klubhoz akartam hozni

Mbappé átigazolási ügye

„Az volt az álma, hogy a Real Madridban játsszon, tavaly augusztusban is szerettük volna leigazolni, de nem engedték el, most is azt mondogatta, hogy Madridban szeretne játszani, majd körülbelül 15 napja megváltoztatta az egész helyzetet.”

„Nem ezt az Mbappét akartam a klubhoz hozni, ő más, meg kell változtatnia az álmát. Változik, más dolgokat ajánlanak neki, nyomás alá kerül és máris más játékossá válik. A Real Madridnál egyetlen játékos sem állhat a klub fölött. Nagyszerű futballista, többet nyerhet, mint mások, de ez egy csapatsport, és olyan értékek és szabályok szerint élünk, amelyeket nem változtathatunk meg.”

„Az az Mbappé, aki csatlakozott volna a klubhoz, nem ez, akit most láthatunk. Ha pedig ez ő, akkor maradjon a PSG-nél. Azt a verzióját akarom, akinek az álma volt a Real Madrid. Lehetetlen lenne három éven belül elhozni? Három év múlva talán mind kopaszok leszünk? Ez az Mbappé nem az én Mbappém, aki nem vesz részt egy nyilvános eseményen a válogatottjával… Ezt nem akarom. Lehet, hogy volt egy kis szóváltás, de szerintem ő volt a hibás.”

Szuperliga

„Természetesen még él a kezdeményezés, jelenleg Luxemburgban tart az ügy, a közeljövőben lesz egy meghallgatás, ami választ adhat az általunk felvetett gondokra. Hisszük, hogy megvan a jogunk ahhoz, hogy az Európai Közösségen belül, az UEFA közreműködésével versenysorozatokat szervezzünk magunknak. Értjük, hogy az UEFA monopolhelyzetben van és a 27 európai ország között egy pillér ez a sorozat.”

Erling Håland leigazolásának elmulasztása

„Nálunk játszik a világ legjobb kilencese, nem akarhattuk elhozni Håland-t a kispadra, nem igaz? Két éves záradék? Nem tudom. Már nem érdekel más, csak az, hogy ezekkel a fiatalokkal új csapatot építsünk, kisebb erősítésekkel.”

BL-győzelem és erőszak Párizsban

„Ezt a látványt senkinek sem szabadna átélnie, megkérdeztük az UEFA-tól is, milyen kritériumok alapján változtatták meg a helyszínt és a francia kormánytól, hogy miért nem védtek meg minket. A szurkolók rablás és erőszak áldozatai voltak. Miért ezt a helyszínt választották, ha mindenki pontosan tudta, hogy komoly intézkedéseket kell hozni, különben baj lesz? Hadd mondják el ők, miért Párizst választották. Azt mondják, hogy a PSG elleni 1-0-s vereségünk után, a visszavágó előtt született meg a döntés a helyszínváltoztatásról – néhányan azt mondják, hogy a győztes csapatból azt állították, hogy a Bernabéuban is győzni fognak és majd meglátják, eljutnak-e a döntőig.”

Az új Santiago Bernabéu

„Egy év múlva, a következő idény végén lesz kész. A háború következtében megemelkedtek az árak és az építőanyagok terén hiány lépett fel. Az avatás? Meglátjuk, ki lesz ott. Alejandro Sanz? Ő biztosan, és mások is, nagyon sok madridista van a világon.”

Tovább

Asensio: Ancelotti bízik bennem

Érdekesség, hogy ez az interjú a Ciudad del Fútbol de las Rozas Gento-tantermében történik, és senki nem nyert nála több európai kupát. Hogy érzed, te is azok között vagy, akik most a Real Madrid történelmét írják?

Ez egy aranykorszak a Real számára, egy nagyon fontos időszak. Azért, mert trófeákat nyerünk és azért, ahogyan megnyerjük őket. Egy olyan generáció tagjai vagyunk, amely fontos volt, most is fontos, és még sokat adhat a klubnak. A szurkolóink nagyon élvezik ezt és ez engem is boldoggá tesz.

Rodrygo Manchester City elleni fejesgólja volt számodra a BL legszebb pillanata?

Igen, az volt. Igaz, hogy én is szereztem egy szép gólt az Inter ellen és mosolyogva emlékszem vissza arra is. Az korábban volt. De valóban, az a gól a City ellen, a gólpassz Rodrygónak…

Viccelődtök ezen vele?

(nevet) Igen, igen. Jót nevettünk rajta, igen.

Az idei statisztikáidat nézve nagyon keveset játszottál, éppen 2000 játékperc fölött voltál, és a válogatottól sem kaptál meghívót. Így is a csapat harmadik legeredményesebb játékosa voltál és átlagosan 170 percenként találtál be (kétmeccsenként egy találat). Nem érzed azt, hogy túl kevés lehetőséget kaptál ahhoz képest, amit nyújtottál?

Igen, az az igazság, amit te is mondasz, a statisztikák remekül mutatnak. Ez volt a leggólerősebb idényem Madridban. Volt egy időszak, amikor megvolt a folytonosság, a rendszeresség is. Ekkor tudtam bizonyítani magamnak és még több gólt szereztem. Nagyobb befolyásom volt a mérkőzések alakulására. Az utóbbi időben azonban hiányzott ez a rendszeresség. Az edző kevesebb alkalommal számított rám, de büszke vagyok arra, amit elértem ebben az idényben. A munka kifizetődött, címeket nyertünk, és nagyon boldog vagyok emiatt.

Marco Asensio

A szezon során ugyan nem kaptál annyi lehetőséget, de megmutattad, milyen vezető vagy, például a Granada ellen, amikor te szerezted a mindent eldöntő találatot. Csalódott vagy, amiért ilyen keveset játszottál?

Személy szerint nem vagyok csalódott, mert tudom, hogy mindent beleadtam idén. Végső soron vannak olyan dolgok, amelyek nem tőlem függenek és nem irányíthatom őket. Ami rajtam múlt és én kontrolláltam, az jól alakult. Igyekeztem a maximumot nyújtani, a legjobb énemet mutatni annak érdekében, hogy megnyerjük ezeket a címeket. Ezért nem vagyok csalódott. Amikor megkaptam a lehetőséget, éltem vele. 100%-ot nyújtottam és ez számít. Ez elégedettséggel tölt el.

A pillanatok embere vagy, elképesztő minőséget képviselsz, beleértve a csodás találatokat, de hiányzik a folytonosság. Úgy érzed, nem sikerül teljesen kihasználnod a tehetséged?

Végső soron ezt adja meg a folytonosság. Volt három vagy négy hónap, amikor ez megvolt, de nem akarok itt megállni. A magabiztosság nagyon fontos egy játékosnál. Tudni azt, hogy az idény során 40-50 meccsen is szerepelhetsz nagyon sokat dob az önbizalmon, gondolok itt a magaddal szemben állított elvárásokra, a számokra és arra, hogyan segítheted a csapatot. Személy szerint ezt értékelem és meglátjuk, mit hoz a jövő…

Tovább

Mourinho látogatásától a posztváltásig: Fabinho madridi karrierje

Szombaton este a Real Madrid a Liverpool együttesével találkozik a Bajnokok Ligája döntőjében, a vörösök színeiben pedig korábbi csapata ellen léphet pályára a brazil középpályás, Fabinho.

A játékos a 2012-2013-as idényt töltötte kölcsönben a spanyol fővárosban, ezen időszak alatt mindössze egyszer szerepelhetett a csapatban. Azonban ez is elég volt ahhoz, hogy elinduljon azon az úton, mely végül Jürgen Klopp együtteséhez vezetett.

Az a néhány hetes időszak igazi káosz volt a 18 éves Fabinho számára. Épp akkor költözött Portugáliába, a Fluminense együttesétől szerződött a Rio Ave csapatához. Alig egy hónappal később már a Realnál találta magát, ahol a tartalékcsapatnál számítottak rá jobbhátvédként.

Az akkori vezetőedzővel, José Mourinhóval egy madridi hotelben találkozott először, álmosan nyitott ajtót a portugál szakembernek. „Arra keltem, hogy valaki kopogtat” – idézte fel az esetet a FourFourTwo-nak. „Kinéztem a kukucskálón és nem hittem el, amit láttam. Jorge Mendes és José Mourinho álltak kint! Még a pizsamám volt rajtam, nem álltam készen arra, hogy találkozzak velük – nem is tudtam, mit mondjak.”

A Castilla keretéhez csatlakozva – ekkoriban a másodosztályban szerepeltek – régi cipőiről vált ismertté, amelyekben az első alkalmakkor megjelent. „Azok a Copa Mundialok!” – nevetett akkori csapattársa, Tomas Mejias még egy évtizeddel később is.

Az akkori csapatból most hárman is a Real Madrid felnőtt együttesét erősítik, és pályára is léphetnek mindhárman a szombati fináléban. Nacho, Lucas Vázquez és Casemiro maradt abból az évfolyamból, de Jesé és Álvaro Morata is tagja volt a 2012-2013-as Castillának.

A vékony Fabinho jobbhátvédként szerepelt ekkor, 30 alkalommal lépett pályára a csapatban, teljesítményére pedig Mourinho és stábja is felfigyelt. „Erős játékos volt, fel és alá futott a pályán annak érdekében, hogy megszerezze a labdát” – mondta róla José Morais, Mourinho segédedzője. „A párharcok során is látszott fizikai ereje, beleértve a fejeseket is.”

„Technikás, jól cselez és megvan a képessége arra, hogy a saját játékát összehangolja a csapatéval. Jó passzolás és beadások jellemezték, elkötelezett volt a csapat céljai mellett.”

Teljesítményét a felnőtteknél való bemutatkozással jutalmazták, a bajnokságban 14 percet kapott a Malaga ellen a Santiago Bernabéuban. Xabi Alonso oldalán játszva Fabinho egy gólpasszt is kiosztott Ángel di Mariának, aki így beállította a 6-2-s végeredményt. „Látható volt, hogy mennyire technikás, fizikálisan is kiemelkedett” – emlékszik vissza Alonso. „De jobbhátvédként szerepelt.”

Utólag kérdések merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy akár a Real Madrid, akár Fabinho bármely más korábbi klubja miért nem látta a benne rejlő potenciált védekező középpályásként. A királyi gárdánál ugyanakkor ott volt Casemiro, akire rá is bízták a 6-os szerepkörét és nem érezte úgy a vezetőség, hogy változásra lenne szükség.

„Minden másnál jobban akarta a lehetőséget, nem érdekelte, milyen pozícióban játszatják” – mondja Morais. Végül a Monaco együttesénél váltott posztot, Madridból szinte egyenesen a hercegségbe vezetett az útja. Klopp szavaival élve itt vált „posztja legjobbjává”.

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

Ez a karrierút még a Fabinhóhoz legközelebb állókat is meglepte. Mejias a brazil játékos vendégeként vehetett részt a 2019-es madridi finálén, miután erős kötelék alakult ki köztük a spanyol fővárosban – ő segített házat találni Fabinhónak a kezdeti időszakban.

„Őszintén szólva senki sem számított arra, hogy ilyen karriert fut be, de a kezdetektől látszott, milyen minőséget képvisel” – mondja. „Abban a pillanatban, hogy megkapta a lehetőséget, szembeötlő volt a minősége. Ha az egyik barátod megnyeri a Bajnokok Ligáját, az számára és számodra is nagyszerű élmény. Örülök a sikerének.”

Morais még ehhez hozzáteszi: „Az általa mutatott személyiség, a hozzáállása és a tanulás iránti vágya kifizetődött.”

Fabinho úgy is kötődik a Liverpool és a Real Madrid legutóbbi európai kupadöntőjéhez, hogy nem is játszott szerepet benne. A 2018-as, 3-1-s madridi sikerrel záruló finálé után nem sokkal jelentették be váratlan átigazolását. Mejias egyike volt azon keveseknek, akik előre tudtak a transzferről.

„Amikor Monacóban volt, találkoztam vele, meglátogattam és nála aludtam. Arról beszélgettünk, hogy nagyon közel áll ahhoz, hogy egy angol klubhoz szerződjön. Végül képbe került a Liverpool és számára nagyon jól alakult a váltás- Azóta a fellegekben jár.”

Tovább

17. Bajnokok Ligája döntőjére készülhet a csapat

Ez lesz a harmadik alkalom, hogy ez a két együttes európai kupadöntőben néz farkasszemet. A négy évvel ezelőtti diadal mellett 1981-ben csaptak össze, akkor a Liverpool 1-0-ra győzött a Parc de Princes-ben. A vörösök hetedjére ülhetnek fel Európa trónjára, miután a B-csoportot simán nyerték, majd az Intert, a Benficát és a Villarrealt két vállra fektetve bejutottak a döntőbe.

A tizenhetedik döntő

A Real Madrid tizenhetedik európai kupadöntőjére készül. Az eddigi 16 összecsapásból 13-szor győzött a királyi gárda, ami 80%-os győzelmi arányt jelent – a madridi alakulat jutott a legtöbbször a fináléba, és ez az együttes nyerte a legtöbbet is. 1956 és 1960 között öt alkalommal sikerült felülni a trónra Di Stéfano vezérletével. Az ellenfelek a Stade de Reims (4-3, illetve 2-0), a Fiorentina (2-0), a Milan (3-2) és a Frankfurt (7-3) voltak. 1962-ben a Benfica, 1964-ben az Inter diadalmaskodott a fináléban, de 1966-ban sikerült elhódítani a Hatodikat a Partizan (2-1) ellenében.

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

1981-ben a Liverpool állította meg a csapatot a döntőben. Ezt követően a királyi gárda mindegyik döntőt megnyerte, amelyben szerepelt. A Hetedik elhódításakor a Juventus volt az ellenfél, 1998-ban 1-0-ra győzött az együttes Amszterdamban. Párizsban a Valencia legyőzésével (3-0) került a vitrinbe a Nyolcadik, majd 2002-ben Zidane emlékezetes találatának is köszönhetően a Kilencedik – ekkor a Bayer Leverkusen volt a szenvedő fél, a végeredmény pedig 2-1 volt Glasgow-ban.

Győzelmek a közelmúltból

Ancelotti irányításával 2014-ben újra Európa trónjára ült a csapat, Lisszabonban Ramos legendás találata jelentette a fordulópontot, akkor 4-1-es siker született az Atlético ellen. 2016-ban ismét a városi rivális volt az ellenfél, a tizenegyesek után pedig a királyi gárda vihette haza a Tizenegyediket Milánóból. 2017-ben a Juventus 4-1-es legyőzésével a Tizenkettedik, 2018-ban a Liverpool két vállra fektetésével (3-1) pedig a Tizenharmadik is a vitrinbe került.

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Real Betis: Hazai győzelemmel zárná a bajnokságot a királyi gárda

Pénteken este 9 órakor utolsó bajnokiját játssza az idényben a Real Madrid, a bajnokcsapat a Betis együttesét fogadja a Bernabéuban. A királyi gárda győzelemmel szeretné zárni a bajnokságot, a lehető legjobb formában készülve a Liverpool elleni BL-döntőre.

„Jó teljesítménnyel szeretnénk zárni a bajnokságot a szurkolóink előtt”nyilatkozta Ancelotti a mérkőzést megelőzően. Az olasz szakember keretébe mindenki bekerült annak érdekében, hogy a legjobban zárhassa a csapat az idényt és mindenki formába lendülhessen. A királyi gárda a bajnokságban hazai pályán 13 győzelem mellett négy alkalommal játszott döntetlent és mindössze egyetlen vereséget szenvedett.

Karim Benzema

A LaLigában a Real Madrid szerezte a legtöbb találatot, szám szerint 80-at, ezek legnagyobb részét pedig Karim Benzema szerezte. A francia támadó 27 góljával a gólkirályi cím várományosa, a mai mérkőzésen pedig tovább növelheti ezt a számot a madridi szurkolók előtt.

Betis

A sevillai alakulat egy nagyszerű idény zárásaként érkezik a Bernabéuba, megnyerték a Király-kupát és jelenleg az ötödik helyen állnak a bajnokságban, 19 győzelemmel, 7 döntetlennel és 11 vereséggel. Remek formában érkeznek a spanyol fővárosba, legutóbbi két idegenbeli mérkőzésükön legyőzték a Valenciát és a Granadát is. Legveszélyesebb játékosaik Juanmi és Borja Iglesias, előbbi 16, utóbbi 10 találatnál jár a bajnokságban.

Tovább

Ancelotti: Jó teljesítménnyel szeretnénk zárni a bajnokságot a szurkolóink előtt

A mérkőzés

„Jó hangulat uralkodik, mert szeretnénk megfelelően lezárni a bajnoki idényt a szurkolóink előtt. Különleges idény volt ez. Jól teljesítettünk és a szurkolóink is segítettek bennünket. A LaLigában az első pillanattól kezdve az utolsóig jól kell teljesítened, a célunk pedig egyértelmű: szeretnénk jó formában zárni a szurkolóink előtt, majd megnyerni a döntőt.”

„Szeretnénk igazi bajnokit játszani, megfelelő intenzitással. A bajnokság megnyerés óta jól teljesítünk a ligában, keményen küzdünk. Ezt szeretnénk tenni holnap is, olyan játékosok közreműködésével, akik a Cádiz ellen nem kaptak lehetőséget.”

Bale

„Edzett ma, de még mindig nem 100%-os. Holnap meglátjuk, megfelelő állapotban van-e ahhoz, hogy a padra leüljön, vagy ki kell hagynom. Két játékos a nézőtérről figyelheti majd az eseményeket, ez pedig nem könnyű. Talán szerepet kap, talán nem. Mindenki tudja, hogy lejár a szerződése, az pedig nem fontos, hogy holnap játszik-e vagy sem, mert az számít, hogy a klub történelmének a része, akire a szurkolók emlékezni fognak. Fontos oldalakkal töltötte meg a klub történelemkönyvét, normális, hogy ezt mindenki elismeri.”

Visszatérők

„Azokat szeretném játszatni, akiknek percekre van szüksége. Modrić és Marcelo is bevethetők, mindketten felépültek. Alaba hétfőn csatlakozhat a társaihoz.”

Lehetséges távozók

„Nem beszéltem ilyesmiről senkivel, mindenki a 28-án rendezett döntőre koncentrál. Marcelo és Isco is itt van és tagjai a keretnek, elméletileg mindenki bevethető. Azokat fogom játszatni, akiknek a leginkább szüksége van a lehetőségre a döntő előtt.”

Idegesség a döntő előtt

„Nem szabad elfeledkeznünk az örömről, amit a játék jelent számunkra. Ez normális, ha ilyen erős ellenfelekkel nézel farkasszemet. Most boldogok vagyunk és élvezzük a jelenlegi helyzetet, nem aggódom, mert van időnk felkészülni arra az összecsapásra is.”

Carlo Ancelotti

„Sokan szeretnének a mi helyzetünkben lenni és szerepelni a világfutball legfontosabb találkozóján. Élvezzük ezt a napot, élvezni fogjuk a holnapit és ezt az egész hetet is. Közvetlenül a meccs előtt jelentkezhetnek majd kétségek, ezt pedig öröm vagy bánat fogja követni.”

Kezdőcsapat Párizsban

„Bízom a csapatomban. Egyedül abban kételkedem, hogy azok a játékosok fontosabbak-e, akik a kezdő sípszónál állnak fel, vagy azok, akik az utolsó után vonulnak le.”

Többet pihenhet a csapat a Liverpoolnál

„A Liverpool nehezebb időket él most, mint mi, mert fontos mérkőzések várnak még rájuk, de ugyanannyi időnk lesz felkészülni az összecsapásra. Többet gondolhatunk a mérkőzésre, de ez nem befolyásol semmit.”

Sorfal

„A Betis és a Real Madrid nyerték a hazai trófeákat, jó mérkőzés lesz, szórakoztató, magas színvonalú. Mindannyian élvezni fogjuk: a Betis, a Madrid és a szurkolók is. Szeretném, ha sorfalat állnánk nekik, mert megnyerték a Király-kupát, ami egy nagyon fontos sorozat Spanyolországban.”

Mbappé

„Valdebebasban töltöm az időmet, vagy az autómban, otthon, időnként jó madridi éttermekben, de sosem kérdeznek erről. A klub szurkolóit jelenleg a Bajnokok Ligája döntője foglalkoztatja, mi pedig arra koncentrálunk, hogy az együttes 14. alkalommal is Európa trónjára ülhessen.”

Az öltöző reakciója az Mbappé-ügyre

„Ez nem változtat a gondolkodásunkon vagy a céljainkon, jól érezzük magunkat és jó hangulat uralkodik. Annyira részletesen készülünk a mérkőzésre, amennyire csak lehet, nem is lehetnénk izgatottabbak. Minden, ami körülöttünk történik, amiről mások beszélnek, nem befolyásol bennünket. Nagyon boldogok vagyunk, nyugodtak és pihentek, miközben várjuk az előttünk álló összecsapásokat.”

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Levante: Hazai pályán lép pályára a bajnok

Ismét a Bernabéuban léphet pályára a spanyol bajnok. A Real Madrid legutóbbi hazai bajnokiján bebiztosította 35. bajnoki címét az Espanyol ellen, most pedig a Levante látogat a fővárosba. A cél ezúttal is a három pont megszerzése, hiszen már csak három találkozója maradt a csapatnak a Liverpool elleni BL-döntő előtt.

Ancelotti együttesének ez lehet a 26. győzelme a bajnoki idényben. A Bernabéuban eddig mindössze két vereséget szenvedett a királyi gárda, emellett 12 győzelem áll a csapat neve mellett, az utolsó két hazai mérkőzésen pedig gólt sem kapott a fővárosi alakulat (Getafe, 2-0; Espanyol, 4-0).

Vini Jr. and Casemiro

„Jó teljesítményt kell nyújtanunk a Levante ellen, fenn kell tartanunk a ritmust és győznünk kell”nyilatkozta Ancelotti a találkozó előtt. Az olasz szakember már keretet is hirdetett, amelynek természetesen tagja a góllövőlista éllovasa, Karim Benzema is.

Levante

A Real Madrid aktuális ellenfele 6 győzelmet, 11 döntetlent és 18 vereséget tud felmutatni a bajnokságban, jelenleg a bennmaradásért küzdenek. Alessio Lisci együttese legutóbbi mérkőzésén 2-1-re legyőzte a Real Sociedadot, a házi góllövőlista élén pedig Morales áll a maga 12 találatával.

Tovább

Lucas Vázquez: A csapat helytállt, mindenkire lehetett számítani

Lucas Vázquez

„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, igazán intenzív héten vagyunk túl, hiszen bajnoki címet ünnepelhettünk és bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. Elveszítettük a mérkőzést, de a csapat helytállt és mindenkire lehetett számítani, innentől a csütörtöki összecsapásra koncentrálunk.”

„Szenvedtünk a labdakihozatallal, az első félidőben nem tudtuk a saját játékunk játszani. A szünet után mi irányítottunk és egyenlíthettünk volna, de nem sikerült gólt szereznünk. Az edző dönti el, ki kerül a kezdőbe, mi csak felmegyünk a pályára és igyekszünk a legjobb formánkat hozni.”

A párizsi döntő

„Három bajnokink van még és mindent bele kell adnunk a Bajnokok Ligája döntője előtt. A legjobb módja a felkészülésnek az, ha úgy kezeljük ezeket a meccseket, ahogy illik, bajnokikként, amelyeken mindent bele kell adni.”

Lucas Vázquez

Vallejo

„Két nagyon különböző félidőt láthattunk, az első nem alakult jól számunkra, de a második játékrészben már tisztább elképzelésünk volt és sikerült nyomás alá helyeznünk őket a saját térfelükön. Azokra a dolgokra kell koncentrálnunk, amik jól működtek a második félidőben és javítanunk kell az első játékrészben elkövetett hibákat, ez a tanulság a hátralevő mérkőzésekre. Minden edzés fontos és minden találkozóra koncentrálnunk kell, ez tesz jobbá egy csapatot, így vághatunk neki erősebb együttesként a döntőnek.”

Saját forma

„Már nem is emlékszem, milyen érzés sérültnek lenni, az egész idény során egészséges és játékra kész voltam. Ezért vagyunk itt, segítjük a csapatot, amikor az edző számít ránk.”

Tizenegyes

Úgy vélem és a játékvezető is ezt mondta nekem, hogy ráléptem a játékos lábára akkor, amikor már elveszítette az egyensúlyát és a labda már Lunin felé tartott. Tiszteletben tartjuk a döntéseit, de itt azt kell meghatározni, hogy a mozdulatom megakadályozta a játékost a további mozgásban, vagy esetleg már akkor történt, amikor elveszítette az egyensúlyát.”