2017. augusztus 19., szombat

Cristiano Ronaldo, a világ legfittebb férfija

  • Gy. András , PD , Sz. Illés (SzIllés)
  • 2014.08.01. 20:44
A Men's Health magazin amerikai kiadásának szeptemberi száma egy hosszabb cikkben foglalkozik Cristiano Ronaldóval, akit a lap nemes egyszerûséggel a világ legfittebb férfijának nevez. Hogy szerintük milyen Ronaldo? A cikkbõl kiderül.

A 29 éves fenomén gólrekordokat döntögetett, megnyerte a világ legjobbjának járó FIFA Aranylabdát, kivezette hazája válogatottját a világbajnokságra, a Real Madridot pedig eljuttatta az elképesztõ 10. Bajnokok Ligája trófea megszerzéséig.

De valami gyötri Ronaldót. Még innen, a lelátóról is látom a szemében a nyugtalanságot, a lépéseibõl kitûnik a határozatlanság. Néhány csapattársa El Ansíának hívja („a nyugtalan”), ma pedig egyértelmûen annak tûnik. Valami van a levegõben. Egy kis semmiség, valamilyen akadály, egy szúró fájdalom a combizomban.

A Real Madrid komplexumába, Valdebebasba, ahol a csapat dolgozik, egyedül érkezik. A locsolófejek épp kikapcsoltak, a parkoló zsúfolásig tele Audikkal. Ronaldo kifut a makulátlan állapotú gyepre, hogy megkezdje az edzését a spanyol bajnokság utolsó mérkõzései elõtt. Az égen madarak suhannak, a levegõben pedig hálóba érkezõ labdák hangja hallik.

Madrid modern felhõkarcolói látszanak a lelátók felett a távolban, de ez egy zárt edzés, ahová csak az a kevés meghívott vendég juthat be, akik végigmennek a biztonsági ellenõrzéseken. A lelátón mellettem néhány fiatal kínai futballista ül, akik egy együttmûködés eredményeképp eljöhettek edzeni a Real Madrid akadémiájára. Akárhányszor elfut elõttünk Ronaldo, a kamerájuk már kattan is, õk pedig ordítanak: „Ronaldo!” Ahogy a világ minden táján élõ gyerekek, õk is kívülrõl tudják a mozdulatait, gesztusait, ismertetõjegyeit, szabadrúgását megelõzõ rituáléját. A srácok próbálnak nyugodtak maradni, egy kicsit olyan az egész, mintha tini-lányokat látna az ember egy Elvis-koncerten.

Ronaldo fél órát dolgozik a csapattal, de aztán egy szigorú tekintetû edzõ félrehívja, majd különbözõ teszteket végeztet el vele, amik bal lábának izmait helyezik elõtérbe. Negyed óra után láthatóvá válik, hogy Ronaldo nem ment át a teszteken.

Carlo Ancelotti nem akarja kockáztatni egy súlyosabb sérülés bekövetkezését, ezért felmenti a játékost az edzés alól. Ronaldo leballag a pályáról, ám látszik rajta, hogy nem örül a döntésnek. Játszani akar, de az öltözõbe számûzték.

Én késõbb találkozom vele, a sajtóteremben. Miután egy órát várok rá, felbukkan néhány morcosnak tûnõ kísérõ társaságában. Besétál és leül, felfrissülve a zuhanytól, gyémánt-fülbevalóval a fülében, tökéletesre belõtt, bezselézett hajjal. Oldalszakálla fekete tõrnek tûnik, csuklóján pedig egy jól megtermett Jacob & Co. márkájú óra csillog.

Ronaldo nyilvánvalóan az a pöffeszkedõ páva típus, akinek mindenki mondja, de érzékelem a sebezhetõ oldalát is, egyfajta ideges energiát, ami beszippantja, mint az összecsapó hullámok. A sérülése, ami a szezon hátralévõ részére a partvonalra teszi õt, illetve ami a világbajnoki szereplésére is hatással lesz, nyomja a vállát. Ronaldo több mint 240 gólt szerzett a Real Madridban, az évek során pedig lényegében mindent megnyert már a csapattal, amit lehetett. Csak idén lõtt hihetetlen számú, 51 gólt a csapatában, de két meccs még hátra van, õ pedig nem elégedett.

Sosem lesz.

Az emberek, akik ismerik õt, azt mondják, hogy õ maga a folyamatos munka, megszállottja annak, hogy tökéletesítse a tudását, az éhsége kielégíthetetlen. Ronaldo ezzel nem értene egyet.

„Mindig megpróbálok javulni,” – mondja. „Holnap jobb leszek mint ma, jövõre pedig jobb leszek, mint idén. Ha 50 gólt szerzek, akkor 55-öt akarok. Néhányan azt mondják, hogy túl komoly vagyok a pályán, nem mosolygok, stb. Ez csak azért van, mert száz százalékosan koncentrálok, minden meccsen. Mindig többet és többet akarok.”

Nem könnyû Ronaldónak lenni. A tökéletességre, a dicsõség legmagasabb fokának elérésére való törekvése, illetve az önkritika és az önimádat erõs keveréke egy szívós pszichológiai koktéllá változtatja õt. Egy nyomás-generáló világban él, de ennek nagy részét õ maga teremti. Õ úgy mondja azt, hogy „különleges adrenalinon” él. Profi karrierjének nagy részét azzal tölti, hogy bizonyítja saját értékét, ez pedig törékennyé, nyugtalanná és indokolatlanul izgatottá teszi õt. Ülj le vele beszélgetni és rájössz, hogy õ egy agyon féltett és vigyázott gyermek.

Ronaldo néha már-már saját tökéletessége áldozatának tûnik. A lehetõ legnagyobb dolgokra vágyik, hihetetlenül magas célokat fogalmaz meg magának, amiket aztán legtöbbször túlszárnyal. Egy brit újságíró szerint például amikor játszik, akkor „nem csak az ellenfél ûzi, hanem a stadionban mindenki”. Nincs kétség a tehetsége felõl: Cristiano Ronaldót nagyon sokan a világ legjobbjának tartják, ráadásul biztosan a sportág legnagyobbjai között fogják emlegetni Maradona és Pelé mellett. Ronaldo egy komplett játékos, aki mindent meg tud csinálni: mindkét lábával halálos, a cselei csalafinták és mûvésziek, a lövései süvítenek, a mozgása megbolondítja a védõket, a szabadrúgásai mesteriek, ha pedig van elõtte terület, a sebessége szinte egyedülálló.

„A mai fociban nagyon fontos a fizikum – a sebesség, az erõsség és az állóképesség” – mondja Michael Bradley, az amerikai válogatott középpályása a portugálok elleni júniusi világbajnoki meccsük elõtt. „Ronaldo mindegyikben nagyszerû. Ha pedig a technikai képességeit vesszük – hogy milyen jó a levegõben –, azt látjuk, hogy bármikor képes megteremteni a különbséget.” Bradley a 95. percben tapasztalhatta ezt meg igazán, amikor Ronaldo hajszálpontos beadásából egyenlítettek a portugálok. „Bekapcsolnak a szirénák, ha van területe és elég ideje, miután megkapta a labdát” – mondja Alexi Lalas, az amerikai válogatott egykori védõje, aki jelenleg az ESPN kommentátoraként dolgozik. „Egyetlen hátvéd sem akarja ezt látni. Nézõként ilyenkor visszatartom a lélegzetem, mert minden esély megvan rá, hogy varázslat fog történni.”

A futball nagy alakjai is külön kategóriába sorolják Ronaldót. „Õ nem errõl a bolygóról való” – mondja José Mourinho, a Chelsea edzõje. „Egy varázsló, a legtehetségesebb játékos, akivel valaha dolgoztam” – állítja Sir Alex Ferguson, a Manchester United korábbi vezetõje. „Ha õt nézed, olyan, mintha valami nem valós dolgot figyelnél. Mintha PlayStationnel játszanál” – mondja Emmanuel Adebayor, a Tottenham csatára. Jorge Mendes, aki menedzserként egyengeti Ronaldo pályafutását, úgy beszél róla, mint egy mérnöki teljesítményrõl: „Lehetetlen lesz összerakni egy másik Cristiano Ronaldót a következõ 500 évben.”

Ronaldo nagyszerûsége talán akkor domborodott ki a leginkább, amikor tavaly novemberben a portugál válogatott kulcsfontosságú VB-selejtezõt játszott Stockholmban. Miközben a hazai szurkolók azzal próbálták dühíteni Ronaldót, hogy „Messi! Messi! Messi” rigmusokat kiáltoztak, õ három góllal oszlatta el a svédek világbajnoki reményeit. Amikor belõtte a másodikat, a földre mutatott, és azt üvöltötte: „Itt vagyok!”

Ott volt. „Ahhoz, hogy a lehetõ legjobb légy, koncentrálnod kell” – mondja Ronaldo. „ Nagyon fontos, hogy foglalkozz az elméddel. Akkor eltûnik a zaklatottság. Ha van önbizalmad, nyugodt maradsz. Minél többet dolgozol, és minél inkább elkötelezett vagy, annál nagyobb az önbizalmad is."

Hatalmas tehetsége mellett Ronaldo nagyszerû fizikuma az, ami magára vonzza a tekinteteket és a szponzorokat. Ilyen értelemben olyan, mint David Beckham, csak jobb. Ronaldo nemcsak egy atléta, hanem mintája is annak, ahogy egy atlétának ki kell néznie. Úgy tûnik, a képességei további képességeket rejtenek maguk mögött. A futball legfelismerhetõbb, legnépszerûbb, leginkább piacképes megasztárja lett. Szerzõdése van többek közt a Nike-val, a Samsunggal és a Herbalife-fal, mindez pedig összesen 73 millió dolláros bevételt jelentett számára a tavalyi évben. „Egyetlen játékos körül sem tapasztaltam akkora fennforgást, mint Ronaldóval, amikor keresztülmegyek vele a tömegen” – mondja Ray Hudson a beIN Sports kommentátora. Ronaldo egyelõre távolmaradt az oltártól, de régóta a gyönyörû Irina Shaykkal, az orosz modellel jár, aki a Sports Illustrated fürdõruha-kiadásának címlapján is szerepelt.

Másfelõl viszont sokan ki nem állhatják Ronaldót. Nem szeretik, amikor morcos arckifejezést vág, amikor gúnyosan vagy önelégülten mosolyog, amikor lebiggyeszti az ajkát, sõt, ahogy sír a pályán. Mások utálják a fényes ékszereit, a félmeztelen fotóit, a túl sok hajzselét. Ronaldót évek óta a futball pinupjának, glamour fiújának nevezik, és olyan beceneveket adnak neki, mint a Mr. Slick, a Sly Señor, a Crybaby, vagy a Nancy Boy. A legtöbben mégis az egója miatt utálják, ami – valljuk be – megdöbbentõ lehet.

Elõfordult már, hogy a saját képével díszített sípcsontvédõt vett fel. Meggyõzõdése, hogy a hetes számú meze mitikus erõvel bír. Saját, CR7 feliratú alsónadrágja van a dán JBS márka és Richard Chai tervezõ jóvoltából. Azt mondják, a Madrid közelében, La Fincában levõ, hét hálószobás kastélyában CR7 felirattal dekorálta ki az ablakokat, a bútorokat és a konyhaeszközöket. Amikor megkérdezték tõle, hogy miért gúnyolják annyian, azt felelte: „Az emberek féltékenyek rám, mert gazdag, jóképû és nagyszerû játékos vagyok.” Tavaly decemberben saját múzeumot nyitott magának Museu CR7 néven szülõvárosában, az Atlanti-óceántól 540 mérföldre, Madeira szigetén fekvõ Funchalban. Ez az arcátlanság, a szentély tele van az emléktárgyaival, trófeáival, aláírt mezeivel és labdáival, de még egy õt mintázó viaszbáb is van ott. Persze számos sportoló, fõleg a bokszolók szívesen nyitnak trófeaszobákat, hogy tovább növeljék magabiztosságukat. Floyd Mayweathernek ott vannak a bajnoki övei, Lance Armstrongnak a bekeretezett Tour de France-szerelései. Azzal, hogy Ronaldo összegyûjtötte az emlékeit, eggyel továbblépett: téglával és habarccsal emeli az önbizalmát. „Anyám azt tanította, hogy mindig önmagam legyek. Van, akinek ez tetszik, és van, akinek nem, ez így van rendjén” – mondja. „Szerintem ez segített, hogy erõs személyiséget fejlesszek ki.”

Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro Madeirán, a Funchaltól nem messze fekvõ vulkanikus dombok közt szerette meg a futballt. A szülei Ronald Reaganrõl nevezték el. Szegény családban nõtt fel. Az ifjú Ronaldo három testvérével osztozott egy szobán egy elõre gyártott bungalóban, ami annyira szûkös volt, hogy a mosógépet a fémtetõn tartották. Édesanyja, Dolores takarító volt. Édesapjának, a kertész Dinisnek alkoholproblémái mellett egy másik függõsége is volt: a futball. A kis Cris a szülei bátorítására kezdett játszani a ház körüli szûk utcákon. Így kezdett fejlõdni a lábmunkája: meredek lejtõkön kergette a labdát. Luca Caioli „Ronaldo” címû könyvébõl kiderül, hogy a legnagyobb veszélyt az öreg Agostinho úr jelentette, aki azzal fenyegette Ronaldót, hogy kiszúrja a labdáját, ha a kertjébe rúgja. Cris megtanult egy fontos szabályt: ha játszani akarsz, jobb, ha nem hibázol.

Hamar kitûnt a funchali ifi csapatban. Az édesapja intézte a csapat számára a mezeket és a felszerelést, ezzel nagyobb dicsõség felé irányítva Crist. Abelhinhának, kis méhecskének nevezték a fiút kifogyhatatlan energiája miatt. Utált veszíteni. Sírt, ha nem nyertek, vagy ha a csapattársak nem passzoltak neki. Tizenkét évesen próbajátékra ment a Sporting Lisszabonhoz, Portugália egyik legnagyobb csapatához. Ekkor ült elõször repülõn, sírt a honvágytól és a fülfájástól.

De a nyurga fiú azonnal megütközést keltett. „Õ itt más” – súgta oda az edzõ egy kollégájának. „Valahogy különleges.” Így hát Cristiano elhagyta Madeirát, és életét Lisszabonban folytatta tovább. Eleinte az akadémián lévõ gyerekek csúfolták a szigetrõl hozott akcentusa miatt. „Ahogy kinyitottam a számat” – írja visszaemlékezéseiben, a Pillanatok címû könyvben – „rögtön elkezdtek nevetni és gúnyolódni. Úgy éreztem magam, mint egy bohóc.”

Cristiano annyira hiányolta Madeirát és a családját, hogy sokszor közel került ahhoz, hogy feladja. Állandóan sírt. 14 évesen, miután hozzávágott egy széket az egyik tanárához, kilépett az iskolából és minden idejét a futballnak szentelte. Fáradhatatlanul gyakorolt. Olyan gyorsan emelkedett föl a csapatnál, mint a villám. 17 évesen mutatkozott be a profik közt. Mikor elsõ gólját szerezte a Sportingnál, édesanyja annyira izgatott lett, hogy orvosi felügyeletre szorult.

A Manchester United edzõje, Alex Ferguson hamar felfigyelt a srácra; Ronaldo volt az egyik legkiemelkedõbb fiatal játékos, akit életében látott. Egy ilyen fiatalnál szokatlanul komoly összegért (12 millió fontért) leigazolták. Még fogszabályzót viselt és rendkívül pattanásos volt a bõre. De Ronaldo annyira ígéretes tehetség volt, hogy Ferguson odaadta neki a 7-es mezt, a ManU „arisztokratáinak” számát, melyet olyanok viseltek, mint George Best, Eric Cantona és David Beckham. A 7-es viselni Ronaldo szerint „megtiszteltetés és felelõsség volt”.

2003 augusztus 16-án Ronaldo debütált az Old Traffordon, az álmok színházában. Ahogy Ferguson önéletrajzi könyvében írja, a tömeg úgy reagált, „mintha a Messiás elevenedett volna meg elõttük. A tehetsége szembetûnõ volt.”

Nem volt tökéletes – a csodagyereknek sok rossz szokása volt. A menedzser különösen azt kifogásolta, hogy Ronaldo kiabált és amatõr módon túldramatizálta a dolgokat, szerette sokáig, néha túl sokáig magánál tartani a labdát mindenféle látványos trükköt bemutatva, melyek meggyõzõek voltak ugyan, de nem feltétlenül hatékonyak. Ferguson szerint egy „kis magamutogató alak volt, aki elkeseredetten próbálta meggyõzni az embereket arról, milyen jó.” De Ronaldo igyekezett kigyomlálni a rossz szokásokat és jókat kialakítani. „Az edzésekkel kapcsolatos meggyõzõdései már ekkor kialakultak, s állandókká váltak.”

Nem sokkal azután, hogy felemelkedése megkezdõdött a Unitednál, a fiatal játékos családi tragédiát élt át: édesapja májbetegség miatt elhunyt. Ronaldo, aki még csak 20 éves volt, teljesen elhagyatottnak érezte magát. Apja halála olyan sebet jelentett a számára, mely „máig nem múlt el” – írja a Pillanatokban. Az alkohol tönkretette apja egészségét, ez az egyik oka annak, hogy Ronaldo tartózkodik az ivástól. „Élénken él az elmémben. Érzem a jelenlétét. Nem tudom megmagyarázni, de néha olyan, mintha hallanám a tanácsait.”

Ferguson sok szempontból betöltötte azt az ûrt, ami Ronaldóban keletkezett. A 7-es felnõtt az alatt a hat év alatt, amit a Manchester Unitednél töltött, érett lett a játéka, egyre több és több gólt lõtt, a klubot számos címhez segítette hozzá, s 2008-ban megnyerte elsõ Aranylabdáját. Ferguson megjegyzi, hogy Ronaldo legnagyobb mentális erõssége az, hogy bármilyen ellenfélnek nekiront, ha nála a labda. „Különbözõ formái vannak a bátorságnak, ez a legjobb közülük.” – mondta a The Guardiannak. „Lehetnek olyan fiaid, akik keresztülfutnak egy falon, akik a vetõdõ védõk közé vágnak, de a bátorság arra, hogy minden percben magadhoz vedd a labdát, a legfantasztikusabb bátorság.”

Mint minden ambiciózus fiú, Ronaldónak idõvel ki kellett mozdulnia „apja” árnyékából. 2009-ben elfogadta a Real Madrid ajánlatát, akik 133 millió dollárt fizettek a Manchesternek – a valaha volt legdrágább transzfert hajtva végre ezzel. Ronaldo nem okozott csalódást, ipari mennyiségben termelte a gólokat. Elsõ szezonjában 33 találattal indított. A következõben elérte az 51-et. Egy évvel késõbb 55-t.

Itteni karrierje most tavasszal tetõzött, amikor a csapat Portugáliában, Lisszabonban hódította el a Bajnokok Ligája elsõséget a városi rivális Atléticóval szemben. Ronaldo a tornán rekordot döntõ 16 góllal járult hozzá ehhez a sikerhez, bár a döntõben nem tudott igazán kiteljesedni. A döntõben is lõtt egy gól tizenegyesbõl, de akkor már 3-1-re vezetett a csapat. Ez tulajdonképpen egy jelentéktelen, plusz örömet jelentõ gól volt, de Ronaldo mégis a címlapokra került vele, miután levette mezét, megfeszítette izmait és Hulk Hogan stílusában ordított. Ez egy igazi Ronaldo-pillanat volt, az én és a tiszta érzelmek megmutatkozása, mely annyi ember számára ellenszenves.

Ronaldo mert magasan repülni, és azon az éjszakán megnyerte a legrangosabb trófeát, hazai környezetben. A bohóc királlyá vált.

Azok, akik követik a La Liga küzdelmeit, megfigyelték, hogy Ronaldo emberként és sportolóként is sokat komolyodott, mióta a Real Madridban játszik. Legtöbb rossz szokása eltûnt. „Egy nagyon edzett sportolóvá vált, igazi vezér a pályán.” – mondja Antonio Gaspar, aki régóta Ronaldo fizioterapeutája. „Nagy öröm volt figyelni, hogyan fejlõdik. Még mindig erõs, gyors, még mindig elég technikás ahhoz, hogy lenyûgözze az embereket, de okosabban és tapasztaltabban játszik, az érettségét kihasználja ahhoz, hogy a képességeit kamatoztatni tudja.” Van egy hamar elillanó pillanat egy sportoló karrierjének csúcsán, mikor a fizikális érettsége és az érzelmi fejlõdése szinkronban van egymással. „Ronaldo a kiválóságot nem csak tehetségként, hanem teljesítményként képviseli.” – mondja Graham Hunter az ESPN-tõl.

Valójában sokak szerint Ronaldo hatalmas önbizalma és a tökéletesség utáni hajsza vezetett ahhoz, hogy elérte a csúcsot és ott is tudott maradni. „A nap, amikor feladja, hogy tökéletes akar lenni, a visszaesése kezdete lesz” – mondja Hudson. „Az arroganciája olaj a tûzre. Felgyorsítja, ami hajtja õt. Minden nap ezzel élni igazi pokol lehet. A nyomás megöli a játékosokat, csodálatos játékosokat. De Ronaldo úgy viseli, mint egy Cartier gyémánt nyakláncot.”

Ronaldo Realnál töltött idejét áthatja az intenzív versengés. Bármely más korban fenntartások nélkül állítható, hogy õ lett volna az európai foci abszolút sztárja. De vele egyidõben megjelent egy másik csillag is. Az argentin Lionel Messi, avagy becenevén a Bolha egészen más típusú játékos, mint Ronaldo, más fizikummal, stílussal és személyiséggel. A Barcelona támadója meghatározó ereje volt a klubfutballnak, négyszer nyert Aranylabdát. Messi elsõbbsége és népszerûsége állandó frusztrációt jelentett Ronaldónak. Évekig próbálta megtörni ezt az átkot.

Ronaldo belefáradt az összehasonlítgatásokba. Lehetséges, ezt õ is elismeri, hogy a két sportoló kölcsönösen inspirálta egymást. De azt vallja: „Nem versenyzem Messivel. Magammal versenyzem.” Ahogy nekem is mondta: „Szeretnék magamra figyelni. Sokkal jobban foglalkoztat a saját játékom, mint a riválisoké.”

Ronaldo kibontakozó érettségét más is befolyásolta: az apaság. 2010 július 3-án Ronaldo különös üzenetet tett közzé Facebookon és Twitteren: „Nagy örömmel és érzelmekkel telve tudatom veletek, hogy nemrég apa lettem.” A Ronaldoszféra millióinak ez sokkoló volt. De felmerült egy kérdés: ki a szerencsés anyuka? Irina Shayk, Ronaldo barátnõje nem volt terhes.

Ronaldo kérte, hogy ne faggassák, de a világ ezt persze nem hagyhatta. Rengeteg pletyka indult útjára. Béranya volt? Egyéjszakás kaland? Akárki is volt az anyuka, 10 millió fontot fizetett neki, hogy ne lépjen a nyilvánosság elé. Úgy tetszett, mintha Ronaldo saját kezûleg létrehozott volna egy „kicsi én”-t, s talán ezt el is tervezte elõtte. 2007-ben azt írta könyvében, hogy majd szeretne gyereket azelõtt, hogy megházasodik. Tovább ment: „Ha fiú lesz, ugyanolyan focista génjei lehetnének, mint nekem. Nem mondanám, hogy egy klónra vágyom, de remélem, hogy a hasonlóságunk könnyen észrevehetõ lesz, s minden szinten kiütközik majd.”

Cristiano Ronaldo Jr. már egy tündéri négy éves kissrác. Mellette ültem Ronaldo privát boxában Madridban, a Santiago Bernabéuban, egy bajnoki meccsen. A kisfiú az üvegezett helységben szaladgált, stílusos gyerekruhákba öltöztetve, egy pincérnõ italokat szolgált fel, s a zöld mélységben zajlott a mérkõzés. Aznap Ronaldo anyja, Dolores volt soron a gyermekmegõrzésben. A fiú nagyon hasonlít az apjára huncut mosolyával és mutatóujja vagány felmutatásával. Ronaldo teljesen odáig van érte. „Csodálatos az apaság.” – mondta nekem késõbb. „A fiam rengeteg örömöt ad. Olyan, mintha minden nap egy álom lenne.”

Idén egy hideg, januári napon, Zürichben, Svájcban Pelé fellépett a FIFA Aranylabda-átadásának pódiumára. A brazíliai legenda azért érkezett, hogy ismertesse a legrangosabb díj nyertesét. Az elismerést az a játékos kapja, aki mindenki mást lemosott a pályáról az elõzõ naptári évben.

Ahogy Pelé tartotta a borítékot, a kamerák ide-oda cikáztak a három jelölt, a francia Franck Ribéry, az argentin Lionel Messi és persze Ronaldo között. Fényes fekete szmokingot viselt csokornyakkendõvel. Shayk mellette ült, a várakozás miatt ajkát biggyesztve. Pelé kinyitotta a borítékot: „A név pedig... Cristiano Ronaldo.” Ronaldo megcsókolta Irinát, elindult a színpad felé, hogy megölelje Pelét. Aztán Cristiano Jr., aki egy kifogástalan, szmokingutánzat szvettert viselt, követte õt.

„Köszönöm mindenkinek.” – mondta Ronaldo, könnyeivel küzdve. Egy szemernyi arrogancia nem volt a szemeiben – szerény volt, a hangja megtelt érzelmekkel. Köszönetet mondott a családjának, édesanyja büszkeséggel dõlt hátra, arcát törölgetve egy zsebkendõvel. Ronaldo felmutatta a trófeát, hogy mindenki lássa. Egy arany focilabdát, amit funchali múzeumába szán. „Akik ismernek, tudják, hányan segítettek nekem.” – mondta. „Ha bárkit kifelejtettem, elnézést kérek, de nagyon meg vagyok hatva.”

Végre, ebben az évben megtört a Messi-átok. Ronaldo fürdött az éljenzésben, de aztán könnyes arca elszánttá keményedett. Érezhetõ volt, hogy már az ünnepi pillanaton túl jár, tûzzel és nyugtalansággal a szemében.

Nyár végén, a 2014-ben kezdõdõ idény rajtjánál Ronaldo, a türelmetlen újra nekiindul, hogy folytassa útját a tökéletesség felé.


Hozzászólások

Tabella