2017. március 24., péntek

Olvasó vs. Szerkesztő - 1. rész

  • A penamadridista csapata
  • 2016.12.30. 13:52
Az ünnepek alatt a penamadridista.hu olvasói is feltehették régóta tartogatott kérdéseiket a szerkesztőségnek. Szerencsére rengeteg kérdést kaptunk, ezúton is köszönjük őket. A szerkesztőségből tíz ember válaszolt a véletlenszerűen kiválasztott tíz darab kérdésre. Alább olvashatjátok az Olvasó vs. Szerkesztő első részét.

Gugyerás Dániel: Ha leülhetnétek egy exkluzív interjút készíteni, melyik játékost választanátok, és miért?

Gy. András: Én Marcelót választanám. Több okból is. Az egyik az, hogy ha szeretnék egy nem sabloninterjút csinálni, szerintem a brazil arra tökéletes lenne. Igazi humorzsák, nagy élmény lenne egy ilyen beszélgetés. Egy másik ok az, hogy nagyon kedvelem a brazil játékát és megnyilvánulásait, emberileg rendkívül szimpatikus. Egy harmadik pedig az, hogy nagyon régóta a csapatnál van, így kívül-belül ismeri a klubot.

Zs. Csaba: Nem tudnék csak egyetlen játékost választani, így hármat szeretnék mondani, bár még ez is kevés, hiszen ha tehetném, a keret minden egyes játékosával leülnék beszélgetni. Azonban szeretnék a kérdésre válaszolni, így íme, a rövid listám: Marcelo, Luka Modrić és Dani Carvajal. Úgy vélem, a brazil „bohócot” nem is kell magyarázni, hihetetlen percek lennének, valószínűleg folyna a könnyem a nevetéstől. A horvát mágus – aki egyébként az egyik legnagyobb kedvencem, ami már önmagában jó ok egy interjúra… – szintén érdekes interjúalany lenne, és elsősorban a horvát utánpótlás-nevelésről kérdezném, hiszen a szomszédban elképesztő játékosok „születnek”, így kíváncsi lennék arra, mi lehet az oka annak, hogy míg náluk BL-t nyernek a válogatott játékosai, addig nálunk sajnos idő előtt indulnak levezetni a legnagyobb értékek. Dani pedig, ő Dani. Egy csupa szív, vérbeli madridista, akinek minden porcikáját átjárja a madridizmus, akinek ez a klub a mindene. Szívesen kérdezném a La Fábricáról, illetve arról, hogy hogyan élte meg az időbeli utazást, mely során a ranglétrát végigjárva eljutott az első csapatig, és akadémistából a szurkolók kedvencévé vált.

K. Kristóf: Biztos, hogy Ronaldo lenne. Híres és megosztó személy, jó ķis interjút lehetne vele készíteni. Feltenném neki a kérdéseimet, amikre mindig is kíváncsi voltam. Vajon maga indítja be otthon a mosógépét? Tud-e főzni? Mit szól ahhoz, hogy sokan homoszexuálisnak tartják? Ki volt az első barátnője? Felvenne-e Adidas cipőt az utcán, ha tehetné? Mi volt a kedvenc tantárgya a suliban? Van-e ideje sorozatokat nézni? Ezek mind méltatlanul elhanyagolt kérdések. A focista Ronaldóról már mindent tudunk, az emberről annál kevesebbet. Érdekelne egy sokkal személyesebb oldala.

Ny. Viktor: Ha egy embert kéne választani, akkor Benzemára esne a választásom. Érdekelne, hogy hogy látja a saját teljesítményét, hogy dolgozza fel az őt ért kritikákat, hogy mi a véleménye a klubról, a klubtársakról. Biztos rátérnénk Zidane kinevezésére, hogy mennyire érintette meg őt, adott-e plusz motivációt neki, hogy honfitársa, a francia futball ikonja, és valahol a motivátora kapta meg a karmesteri pálcát. Van-e benne az edzéseken az eddigieknél nagyobb bizonyítási vágy, érez-e plusz késztetést a pályán amiatt, mert Zidane dirigál a partvonal mellől. Kitérnénk a közte és Higuaín között zajló egykori rivalizálásra, valamint arra, hogy hogy látja a saját jelenlegi helyzetét Morata és Mariano riválisaként. Érdekelne, hogy mennyiben kellett változtatni a játékán Ronaldo és Bale érdekében, és az is, hogy mennyire okozott neki nehézséget igazodnia, megfelelnie két, gigantikus összegért érkezett világsztár között. Végül beszélnénk a válogatottról, a nemzeti csapathoz fűződő viszonyáról, és arról, hogy a tősgyökeres franciák hogy jönnek ki a válogatott összetartások alkalmával a bevándorlók gyermekeként, vagy más országban született társakkal. Izgalmas anyag jönne össze.

É. Csongor: Az én választottam Fábio Coentrão lenne. Én sok tekintetben szimpatizálok a portugál hátvéddel, és nagyon érdekelne, hogy összességében minként vélekedik az eddigi madridi pályafutásáról, illetve szívesen nyernék mélyebb betekintést az emberi oldalába is.

V. Alex: Első gondolattal rávágtam magamban, hogy Marcelo. Annyira rokonszenves ő nekem... Tiszta szívű, őszinte, szenvedélyes, csupa szív ember, aki épp emiatt is nagyon szórakoztató, viszont, bevallom, félnék, hogy nem a megfelelő kérdéseket tenném fel neki, úgy értem, ő egy egyszerű srác, nem fog világot megrengető válaszokat adni semmire; tartanék tőle, hogy a válaszai alapján már nem is gondolnánk őt akkora nagy arcnak, pedig az, nagyon is az, csak nem egészen úgy, ahogy gondoljuk. Ő egy igazi barát, aki bohócnak tűnik, de egy nagyon érzékeny ember is egyben, aki mindenre őszintén, tiszta szívvel válaszol és reagál. Na, de hogy most már a kérdésre is valóban válaszoljak: igaz, irodalomról vele sem biztos, hogy napokon át tudnék fecsegni, ám legyen ez egy hagyományos, szakmai interjú, és most mégis Mariano érdekelne engem nagyon, mert vajmi keveset tudunk róla. Kíváncsi volnék, milyennek látja a saját helyzetét az a játékos, aki Raúl óta a madridi utánpótlás legminőségibb, legígéretesebb "terméke" (ezt már nyár előtt is terjesztettem róla), nem fordult-e vele veszélyesen nagyot a világ, amióta az első csapathoz tartozik, honnan meríti lelkierejét, önbizalmát, ami bombabiztos sikerre vezeti őt, akárhányszor újabb lépést tűz ki maga elé, és hogy lesz-e türelme kivárni a most talán egyre közelgő sorát – nem máshol, kizárólag a Real Madridban.

M. László: Általánosságban nyilván bármelyik játékossal szívesen készítenék interjút, sőt nem is feltétlenül korlátoznám a lehetőséget az első csapat keretére. Egy konkrét játékos esetén azonban hezitálás nélkül Sergio Ramosra esne a választásom. Érkezése óta rajongok érte, mindazért, amit képvisel. Egy igazi vezér, nem tűr ellentmondást, s nem mellesleg a világ legjobb védője. Néhány kulisszatitkot leszámítva, bizonyosan a családjáról, a hétköznapjairól, a szokásairól, szenvedélyeiről beszélgetnék vele néhány korsó sör és tál tapas társaságában.

D. Gergő: Hogy egy kis reklámot is csempésszek a válaszomba, én egytől egyig bármelyik Real Madrid játékossal szívesen készítenék interjút, beszélgetnék kötöttségek nélkül vagy akár kísérném végig egy munkanapját. Elképesztő élmény lenne testközelből megélni azt, amit itthon az íróasztal és a magyar futballkultúra ködfelhője mögül csak sejtünk. A profizmus szótári megfelelőjét. Ha egy játékost kellene mondanom, ő Luka Modric lenne, és ennek több oka is van. Egyrészt, mert elég régóta van már ahhoz Madridban, hogy ismerje a klubot, szemmel láthatóan igazi madridista vált belőle. Érdekelne, hogy külföldiként, horvátként, milyen napról napra megélni ezt az érzést. Emellett biztosan kitérnénk a horvát futball eredményességére és utánpótlásának erősségére, mivel ez áll legközelebb területileg kis hazánkéhoz. És persze megkérném, hogy csak meséljen a madridi életről, meséljen a Real Madridról, meséljen az első külsővel leadott indításáról, mindenről. Én ígérem, csak hallgatok.

N. Viktor: Az én választásom az egykori nagy kedvencemre, Roberto Carlosra esne. Miatta kezdtem el a labdarúgást, és természetesen nagy szerepet játszott abban is, hogy a Real Madrid legyen a szívem csücske. Jó brazilhoz illően ő is meg volt áldva rendesen humorérzékkel, egy csupa szív ember volt a pályán és a pályán kívül is. Képes volt végigrobotolni akár 120 percet is, fel-alá rohangálva a pálya baloldalán. Viccesen csak „támadó szellemű védőnek” nevezném a posztján. Leginkább a madridi sikereiről, kedvenc csapattársairól és a legemlékezetesebb pillanatairól faggatnám.

Sz. István: A választásom Cristiano Ronaldóra esne. Csodálom azért, amit elért az életben. Nem volt könnyű gyerekkora, csak magára számíthatott Lisszabonban, már fiatalon távol került a családjától. Céltudatos volt, tudta, mit szeretne elérni az életben, követte az álmait, és alázattal, rengeteg munkával érte azt el. Ő egy maximalista, ennek köszönhetően vált a világ egyik, ha nem a legjobb játékosává. Mellesleg emberileg is szimpatikus. Az interjú során örömmel töltene, ha Cristiano Ronaldo Junior is jelen lenne.

Szabó Zsolt: Hogy tekintenek vissza a szerkesztők az elmúlt évben letett munkájukra, és mik a jövőbeni céljaik?

Erre a kérdésre általánosságban válaszolnánk. Az elmúlt év nagyon pörgősre sikeredett. Megújult a weboldalunk, teljes arculatváltáson estünk át. Az egész év folyamán keményen dolgoztunk azon, hogy fenntartsuk a színvonalat, amit az olvasók megszokhattak. A nagy sikerű rovatainkat rendületlenül visszük tovább, folyamatosan gondolkodunk az újításokon, és meg is valósítjuk azokat. 2016-ban 648 (igazán) hosszú hír, illetve 3339 rövid hír került ki az oldalunkra, Facebook-posztjaink számát pedig megbecsülni sem merjük. Ez azt jelenti, hogy átlagosan napi szinten közel 2 hosszú, illetve 10 rövid hírrel lehetett találkozni nálunk, Facebookon pedig ennél jóval több információval. Ez egy óriási szám, ami mögött rengeteg munka van. De az olvasói visszajelzések alapján megéri a befektetett energia, hiszen a célunkat el tudjuk érni: a lehető legszélesebb körű tájékoztatás nyújtása a csapat körüli ügyekről, legyen szó a legkomolyabb jogi vitákról, vagy akár bulvár hírekről. Reméljük, hogy a lehető legtöbb olvasó elégedettségére válik az, amivel találkozik. A jövőre nézve legalább ezt a szintet szeretnénk tartani, rövid távon szeretnénk tovább bővíteni a szerkesztőségi csapaton, újabb rovatokkal megjelenni, hosszú távon pedig azt szeretnénk, hogy ha Magyarországon valaki megemlíti a Real Madrid nevet, akkor azonnal társuljon mellé a Penamadridista.hu is. Persze vannak egyéb terveink is, amiket egyelőre nem szeretnénk nagydobra verni.

Flóra Richárd: Új edző, a régi Madrid: mitől ennyire jó Zidane, mi a titka?

Gy. András: Zidane egy élő legenda. Még a jelenlegi legnagyobb játékosok is tátott szájjal figyelik. Egyébként pedig szerintem a higgadtsága az, ami nagyon fontos az első pillanattól kezdve. Sok edző kezei alatt dolgozott, a legmagasabb szinten, rengeteg ilyen jellegű tapasztalatot szerzett. És mint a példa mutatja, ügyesen ülteti át a gyakorlatba a tudását.

Zs. Csaba: Úgy gondolom, hogy túl nagy titok nincs ebben a tekintetben. Ezen a szinten, ahol a játékosok igen méretes egóval rendelkeznek, létfontosságú egy olyan edző, akinek a szavára még a sztárok is képesek és hajlandók adni. Zizou ilyen, a játékos múltja miatt. A keret jelenlegi sztárjai egytől egyig az ő játékát bámulták tátott szájjal gyerekkorukban, felnéznek rá, bíznak benne. Mindemellett fontos persze, hogy képes megfelelően kommunikálni is a játékosaival, valamint a pályán megszerzett tudását átadni nekik, de úgy vélem, a kulcs a személyében található. Láthattuk, mi történt Benítez irányítása alatt: a spanyol trénert nemcsak a szurkolók, a játékosok sem tudták komolyan venni, hiszen az elmúlt évtizedben nem tudott igazi eredményt felmutatni. Mindennek eredményét mindenki ismeri.

K. Kristóf: Semmilyen „hűdenagy” titokra nem kell itt gondolni. Én mindig is azt tartottam, hogy a motiválás, a kommunikáció, a mentális felkészülés sokkal fontosabbak, mint a taktika, a felállás vagy éppen a fizikum. Persze ezek is elengedhetetlenek a sikerekhez, mégis szerintem az az igazán jó edző, aki jó pszichológus. Simeone, Klopp, Mourinho – mind valami különleges motiváló erővel és pszichológiai érzékkel vannak megáldva. És ez Zizou-nál is így van. Mivel ő is játékos volt, ért a nyelvükön. A tisztelet alapból megvan iránta, nem kell kérnie vagy kiérdemelnie. Ő egy igazi legenda, aki érti a focit, és ért a játékosok nyelvén. Ennyi a nagy titok.

Ny. Viktor: Egy tanuló edző, valahol egy „zöldfülű” a szakmában, ebből adódóan nem kell feltétlenül szakértői szemmel ülni a készülékek előtt, hogy az ember észrevegye, hogy követett el a veretlenségi sorozatunk alatt is elemi hibákat. Viszont Ancelotti is elmondta nemrég egy interjúban, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy kiváló mester váljék belőle. Jól használja a játékosként szerzett tapasztalatokat, és előnyt jelent az is, hogy hasonló kaliberű sztárokból, még a mainál is nagyobb egyéniségekkel játszhatott, ami nem azt jelenti, hogy tehetségesebbek lettek volna az ő akkori társai, mint a mostani kerettagok. Irányítása alatt csapatként látom futballozni és küzdeni a srácokat, távolról sem tökéletesen, és nem mindig szemet gyönyörködtetően, de a nehéz pillanatokban is kettőzött erővel mentek a játékosok, csapatként, a közös siker érdekében. Egy csapat a 90. perc után sem lehet biztos a pontszerzésben, vagy a győzelemben a mai Real Madrid ellen.

É. Csongor: A múltja, a személye, a tekintélye, a kisugárzása miatt. Zidane megítélésékor gyakran felejtik el az emberek, hogy tulajdonképpen neki ez az első komoly vezetőedzői munkája. Ő sem tökéletes, és sosem lesz az. Minden edző követ el hibákat. Elég csak Antonio Contéra gondolni, véleményem szerint ő jelenleg a világ legjobb edzője, de még az egy hozzá hasonló tréner önéletrajzában is szerepelnek fekete fejezetek (Atalanta). Zidane sem különb. Sok hibát el fog még követni az edzői munkája során, és nem lesz örökké Madridban, de jelenleg képes érte játszani a csapat, ő pedig képes a csapat érdekeit szem előtt tartani. Ez a legfontosabb.

V. Alex: A folyamatok megélője, a lépésről-lépésre megtapasztalt és kiküszöbölt hiányosságok, problémák embere. Teljesen biztos, hogy senki nem gondolta volna: Zidane fogja meghozni a Real Madridba a higgadtságot, a türelmet, a nyugalmat, így, ebben a sorrendben, merthogy ezek egymásból következtek, és bele sem gondolunk, micsoda "terebélyes" folyamat ment végbe az elmúlt egy év Real Madridjánál. Kezdem azzal, hogy Zidane-nak ez már a harmadik időszaka élete klubjában. Az elsőt még játékosként töltötte – az, ugye, egy kaotikus éra volt a Real Madrid számára, Pérez a józan, racionális tettek helyett csupa szélsőséges lépést választott a klub vezetéséhez, amiknek a következményeit szintén gyakran szakmaiatlan megoldásokkal igyekezett ellensúlyozni. Tulajdonképpen nem létezett sportprojekt, nem felépített koncepció mentén dolgozott, csupán annyit gondolt el előre, hogy minden nyáron igazol egy "galaktikust", de még csak nem is a hiányposztokra, úgy volt vele, majd csak lesz valahogy... Lett is, belebukott a számolhatatlanul sok hibába. Zidane közelről nézhette végig, honnan hová jutott a klub abban az időszakban, amikor a Real Madrid komoly imázsépítésbe kezdett, a gazdasági kérdések pedig jócskán a sportszakmai szempontok elé kerültek. Aztán visszatért mint segédedző, Ancelotti mellett, immár egy letisztultnak, meggondoltnak tűnő projekt részeseként, amely már láttatta az utat a hosszú távú sikerek felé. A csapat a szezon végén már a Tizediket ünnepelte, fél évre rá a klub vb-aranyat és a világrekord közeli győzelmi sorozatot. Utána, az újévvel érkezett el az a bizonyos hullámvölgy, amely trófea nélküli évadzáráshoz vezetett, no meg Ancelotti elküldéséhez. Benítez kemény fél szezonja után Zidane ismét elérkezett, átvette a csapatot, és mindjárt tudvalevő volt, hogy az ő feladata elsősorban jó pár felgyülemlett probléma megoldása lesz. Napok-hetek alatt visszahozta az oldott, nagyszerű öltözői hangulatot, a családias légkört, a végignevetgélt edzéseket és a gólok utáni edzőöleléseket; játékosabbra vette a stílust, miközben a védekezés és támadás közti egyensúlyt is visszaállította; tökéletes erőnléti állapotba hozta a játékosokat, miután Beníteznél szemmel láthatóan nem volt rendben minden. Zidane tényleg nagyon szerencsés edző, ahogy a károgók mondják, mert játékosként rögzült benne, hogyan nem szabad semmiképp sem bánni a klub lehetőségeivel, majd edzőként szembesült vele, milyen simítások szükségesek ahhoz, hogy egy felejthetetlen, káprázatos, tökéletes egy év ne csupán egy év legyen, és dugába dőljön, hanem ki is tartson hosszan, sokkal hosszabban. Zidane az, aki szép lassan elfogadtatja a szurkolókkal, hogy jobb néha tartalékolva, szalmaszállal győzni, és sok különböző okból előnyösebb néha pozitív pénzügyi mérleggel zárni a nyarat, mint 2-3 sztárigazolással; ő az, akire még Pérez is hallgat, akitől még Pérez is elfogadja, hogy ez meg ez hiba lenne, és ő az, akinek egész biztosan nem fog viszketni az edzői karrierje és a már messze járó sikerei, hogyha hullámvölgy érkezik, és sorra kapja a kritikákat, helyette szerényen el fogja ismerni, hogy épp rossz úton járunk, és ha van megoldás, minimum rá fog jönni, mi az. Ha megfigyeltétek, "egy teljes évnyi Zidane" után már remekül összehasonlíthatók az Ancelotti-időszak és a Zidane-éra történései, van is különbség bőven, mégis ugyanazokat a dolgokat tudjuk párhuzamba állítani. Idén sokkal kiegyenlítettebbek a játékpercek a kerettagok játékidejét nézve, mindenki nagyon fontos tényező. Ancelottinál ez egyáltalán nem így volt, igaz, akkoriban több könnyed győzelmet aratott a csapat, és többször érezhettük a játékon azt a megdöbbentő felsőbbrendűséget néhány ellenféllel szemben, például a klub vb-t is két tükörsima győzelemmel abszolválták a srácok (4-0, 2-0), míg idén hosszabbításra is sor került, de a BL-elődöntőben is összesen egy gól döntött a City ellen. Ugyanakkor lényegében verhetetlen most a csapat, főként azért, mert szinte egyik ellenfél sem ússza meg az utolsó perceket kapott gól nélkül. Sok a hátrányból megfordított, sírból visszahozott, hősiesen megnyert mérkőzés. A legeslegértékesebb különbség pedig, amit Ancelotti nem mondhatott el magáról: a francia többnyire nyeri a rangadókat is. Egy szóval: Zidane-nál megvannak azok a dolgok, amik eddig mindig hiányoztak, ehhez pedig az ő csorbulhatatlan tekintélye, hitelessége társul – és nem utolsó sorban a türelem, amit Péreztől kap, az után, hogy az elnök egy újabb edző hirtelen elküldését bánta meg ezerszer. Az évekig talonban levő, nagy reményekkel edzői pályára állított Zizou így tényleg minden szempontból a legjobbkor érkezett a kispadra. Nézzétek meg Mourinhót, vagy később majd Simeonét: 2-3 szezonon át minden égi, csodálatos, minden csapattag felajzottan, ezer fokon, saját tudása felett pörög, a tűz azonban egyszer kihal – kihal, és szakítás lesz belőle. Zidane, aki négy gyermek apja, inkább – tudatosan! – az életre szóló, kiegyensúlyozott házasságra esküszik.

M. László: A karrierje, a tehetsége, a karizmája, az őt körüllengő pátosz és tisztelet mind az öltözőben, mind azon kívül mély benyomást gyakorol az emberekre. Nem lehet nem fejet hajtani a múltja és a képességei előtt. Edzői karrierjét – a szakmai szempontokon kívül – merőben meghatározzák a fenti tényezők. Dolgozott Ancelotti mellett, irányította az utánpótlást, rálátással bír mindenre. A sztárjátékosok is, akár a fiatalok, felnéznek rá és bíznak benne. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Florentino Pérezt is a markából eteti. Ki más nyomhatott volna le egy ilyen átigazolási időszakot a Real Madrid megalomán elnökének a torkán, ha nem ő? Ezért az edzői mentalitásért, az ebből nyert biztonságérzetért márpedig sokan a játékosok közül meghalni is készek. Nagy reményekkel várom a további fejleményeket, s bízom egy Keselyű Ötöse-féle Real Madrid megszületésében, melynek csírái már most kibontakozni látszanak.

D. Gergő: Olyan nagy titok nincs ebben sem. Adott egy legenda, aki a 2000-es évek legjobb játékosa volt, mindent megnyert. Zinédine Zidane személye nemcsak a berkenyei öltözőben cseng fényesen, de a legnagyobb futballisták is tisztelik és elismerik. Egy kicsit minden játékos a Real Madridban akar játszani, egy kicsit minden futballista Zidane akar lenni. Tehát a tudása mögött ott lapul a tekintély és a bizalom. Ebből a hármasból pedig szinte kötelezően következik a siker és a szerencse. Persze, meg kell említeni az elképesztő részletességgel felépített kemény munkát is, és az a fajta nyugalmat, ami Ancelottival érkezett meg Madridba, de most Zidane-nal szerintem hosszú évekre itt is marad.

N. Viktor: Zidane világklasszis játékos volt a pályán, olyan kisugárzással, ami ösztönzőleg hatott az egykori csapattársaira. Hihetetlen mozgáskoordinációja és meglátásai voltak, egy született tehetségnek nevezném. A puszta jelenléte olyan hatással bír a mai napig, amiből a játékosai önbizalmat tudnak meríteni bármikor. Lehet, hogy edzői szinten még közel sincs a legrutinosabbak között, ám sokan elfelejtik, hogy sikeres pályafutása során millió csatát nyert meg. Taktikai repertoárja egyelőre nem mondható igazán szélesnek, ő a múltjából építkezik. Sokan kritizálják váratlan, olykor logikusnak nem tűnő húzásai miatt, de eddig az eredmények őt igazolják. És ha ez kell ahhoz, hogy sikeres legyen a csapat, és kupákat nyerjünk, ám legyen. A lényeg, hogy mentálisan nagyon a topon van a gárda, a taktikán pedig lehet még csiszolni.

Sz. István: Zidane játékosként is maga volt a csoda, edzőként ugyanaez mondható el róla. Az összes mai játékos felnéz rá, olyan karriert futott be, amire nem sokan képesek, ez pedig példaértékű. Megvan a kellő profizmusa, szakértelme, higgadtsága és hite ahhoz, hogy a Real Madriddal sikeres legyen. Jó mentora volt Carlo Ancelotti, hozzá hasonlóan nem csapatot, hanem családot kovácsolt a srácokból.

Kiss Márk: Mit gondoltok, mi a hasonlóság, illetve különbség Zidane és Ancelotti Real Madridjában? Ha mentális csatát vívna az Ancelotti-féle és a Zidane-féle csapat, akkor ki nyerne?

Gy. András: Szerintem ez egy nagy büdös döntetlen lenne.

Zs. Csaba: Hasonlóság rengeteg van, ami nem meglepő, hiszen Zizou Ancelotti kezei alatt tanulta a mesterséget. A legszembetűnőbb azonban, hogy mennyire együtt volt a csapat Carletto idején, és mennyire hasonló a légkör most az öltözőben. Különbségeket nehezebb felfedezni, de talán több mérkőzésünk volt az olasszal, amikor a csapat szép játékot produkálva nyert, igaz, a második idényében voltak már frusztráló teljesítmények is. A jelenlegi csapatot, ha taktikailag nem is, mentálisan erősebbnek érzem, mint az Ancelotti-féle gárdát, idén több olyan meccset nyertünk, amely korábban döntetlennel végződött volna, és többször szereztünk pontot olyan mérkőzésen, amelyeken veszítettünk két-három évvel ezelőtt.

K. Kristóf: Szerintem nagyon hasonló a két csapat. A mostani talán az „utolsó perces” meccseket nagyobb számban hozza, így mentálisan, lelkileg mindenképpen jobb a csapat. Szerintem ezt a meccset Zidane nyerné, ha nem is sokkal.

Ny. Viktor: A két mesternél hasonló volt a csapategység, illetve mind a ketten remekül kezelték a Real Madrid légkörét, és alkalmazkodni tudtak a klub sajátosságaihoz. További hasonlóság a mérkőzés közbeni eseményekre való reagálás, pl. a kései cserék. Különbségek, hm... Ancelotti higgadtabb habitusú volt, taktikailag felkészültebb, tapasztaltabb, Zidane impulzívabb, bátrabban nyúl a fiatalabb játékosokhoz, és személyéből, helyzetéből adódóan (a keret nagy része rajta nőtt fel) talán a motivátori szerepre alkalmasabb, jobban tudja tüzelni a játékosokat. Hogy ki nyerne? A közönség.

É. Csongor: Erre csak röviden válaszolok: Zidane csapata nyerne.

V. Alex: A Zidane munkásságát firtató válaszban mindent leírtam ezzel kapcsolatban, amit tudtam, az egymás elleni meccset pedig góldús döntetlen után hosszabbításban nyerné a Zidane-csapat.

M. László: Mindkét tréner elvitathatatlan érdeme, hogy a padlóról állították fel a játékosokat, s kovácsolták őket újra egységes, jól működő csapattá. Hasonló a játékrendszer, és az érinthetetlenek névsora sem különösebben változott, ugyanakkor Zidane eltérően kezeli a keret tagjait. Többet rotál, mindenkit igyekszik lehetőséghez juttatni, merészebben nyúl a fiatalokhoz, és vér is van a valagában. Kettejük párharcát nem tudom, ki nyerné, szerintem megtippelhetetlen: adott mondjuk az Ancelotti-féle 2013/2014-es Real Madrid a világszerte rettegett BBC-vel, és a mostani, gyengébben muzsikáló csatársorral felálló, de csupa szív játékosokat felsorakoztató Real Madrid… Ha tippelnem kellene, a Tanítvány felülmúlná Mesterét.

D. Gergő: Jó kis meccs lenne, bár érdekes lenne a csapatok összetétele. Viszont Zidane még be tudna állni varázsolni, ezért el is dőlt ez a mérkőzés.

N. Viktor: Lehet, hogy a mérkőzésen eleinte az Ancelotti-féle gárda tündökölne, de a hosszabbításban jönne Zidane csapata, és megnyerné a találkozót.

Sz. István: Ez egy döntetlen mérkőzés lenne. Mind a két edző együtt tudott élni a klubbal, a szívük helyén a Real Madrid címere dobog. Egy családot alapítottak a csapaton belül, létrejött egy nagyszerű csapategység, ami pedig a siker kulcsa. Mentálisan és taktikailag igen hasonló a két csapat, az atmoszférára akkor sem és most sem lehet panasz.

Szakolcai Klaudia: Mikor változott a szívetek és a lelketek habfehérré?

Gy. András: 1998-ban lettem madridista, megtetszett a csapat játéka. Akkoriban olyan játékosok rúgták a bőrt nálunk, mint Mijatovic, Suker vagy Roberto Carlos. Utóbbi azóta is az egyik örök kedvenc számomra. A rajongásom azóta töretlen.

Zs. Csaba: 2002. A világbajnokság volt az első nagy torna, amit figyelemmel kísértem. Ronaldo brillírozott, majd aláírt a Real Madridhoz. Figyeltem a mérkőzéseket, és csodáltam a brazil gólzsák, valamint Zizou elképesztő játékát. A szimpla játékosok iránti kötődés mellett elkezdtem foglalkozni mélyebben a klubbal, annak történelmével, és egyből éreztem, hogy ez több, mint kötődés. Még a születésnapunk is ugyanazon a napon van, véletlenek pedig nincsenek… A szerelem azóta is töretlen, nincs olyan esemény, ami fontosabb lenne, ha épp mérkőzésünk van.

K. Kristóf: Nehéz meghatározni az időpontot, mivel kisgyerekként nem mondanám, hogy igazi, nagybetűs Szurkoló lehet az ember. Mindig szemeztem a Madriddal, hat vagy hét évesen kaptam egy Zidane nevével ellátott Real-mezt, és akkor szerintem elindult bennem valami. De akkor még csak egyes játékosokat szerettem, nem követtem annyira a klubot. 2010-től mondom magamat madridistának, akkoriban kezdtem el Real-meccseket nézni, és azóta nem tudok leszokni a habfehér anyagról. A szerkesztőtársak mellett ez a hat év madridizmus kevésnek tűnhet, de ehhez hozzájárul az is, hogy a szerkesztőségben csupán egy ember fiatalabb nálam.

Ny. Viktor: Nyilván a születésemmel érkezett, de csak az általános iskolai évek alatt sikerült erre ráébredni. Szerettem Raúlt, imádtam Guti játékát, és Morientes is ott volt az akkori kedvenceim között. Bár a mostani keretben is van négy-öt nagy kedvencem, egyik játékos sem állhat a klub felett. Özil és di María is két általam igen kedvelt játékos volt, és bár a mai napig követem a velük kapcsolatos híreket, nem tudnék más klub sikereiért szorítani pusztán egy-egy játékos iránt érzett szimpátia okán. Éppen ezért borzasztó belegondolni abba, hogy ha Cristiano mondjuk visszamenne Manchesterbe, hány millió(!) „szurkolót” veszítenénk. A klub mindig az első, a többi maximum utána következik. Nekem ez az elvem. Ha a harmadosztályba süllyedne, és egy félprofi andorrai villanyszerelő-matektanár kettőssel támadna a csapat, akkor is a Real Madrid lenne számomra A Klub.

É. Csongor: Édesapámnak köszönhetően már egészen kiskoromtól figyelemmel követtem a csapat életét. Mindig tudtam az aktuális mérkőzés eredményét vagy a keretben szereplő játékosok nevét. A nagy szerelem végül 2007-ben érkezett el számomra, a Capello-féle bajnoki menetelés hatására. Ugyanekkor vált Guti és Ramos a kedvencemmé, de nagyon szerettem még ebből az időszakból Robinho és de la Red játékát is.

V. Alex: 2002 tavaszán, amikor 7 éves voltam. A napköziben mindig a legjobb barátommal játszottunk ketten, de egyik nap úgy döntöttem, hogy otthagyom őt, és inkább beállok focizni. Attól a naptól kezdve az egész világon semmi más nem izgatott évekig, mint a labdarúgás. Egyszer viszont megfigyeltem, hogy a többieknek általában van valami kedvenc csapatuk vagy micsoda, mert meg is szokták kérdezni egymástól, hogy melyik az, úgyhogy akkor már én is akartam magamnak egy olyat. Egy este meg is kérdeztem az apámat, hogy melyik a világ legjobb csapata, mert én annak akarok szurkolni. Nem volt nagyon otthon a témában, de rávágta, hogy a Real Madrid, kisfiam. Jó, köszi, akkor a Real Madrid lesz mostantól örökre a kedvenc csapatom. Ő két évvel később meghalt, szóval az én klubrajongásom többek között valami, ami közvetlenül az apámtól van, és neki állít emléket. Én a 2002-es BL-csoportkörös AEK Athén elleni 3-3 óta kizárólag akkor hagytam ki Real Madrid-meccset, amikor lehetetlen volt legalább felvételről megnéznem. Ez legfeljebb 10 mérkőzés lehet. Azóta is: ha valami problémám van, lehangolt vagyok, neadjisten alig élek, a soron következő meccs ad nekem izgalmat, így ha épp semmi mást nem is, azt 100%-os biztonsággal és boldogan reménykedve várhatom.

M. László: A brazil válogatottól a Real Madridig kísértem Roberto Carlost, s az ott eltöltött tizenegy esztendeje alatt egy percre sem szakadtam el tőle. Ez éppen elegendő idő ahhoz, hogy megfertőződjek a Real Madridban megfordult játékosok, immáron legendás játékosok képességei, tehetsége, odaadása láttán. Ennek a szenvedélynek egyik betetőzése az is, hogy e remek, sokszínű és elkötelezett szerkesztőség tagjaként ezeket a sorokat most legépelhetem.

D. Gergő: Örülök, hogy fiatal korom ellenére még láthattam a Galaktikusokat, de kicsivel korábbra tehető a „szerelem” kezdete. 8 évesen, a 2000-es Bajnokok Ligája során köteleztem el magam. A mérkőzés a manchesteri visszavágó volt, a játékos pedig Redondo. Aztán jöhetett a sima döntő a Valencia ellen, ezek nagyon élesen megmaradtak a fejemben. Onnantól pedig csak a Real Madrid, senki más nem létezik, ha futballról van szó. Nyáron máris lett egy Figo mezem, aztán egy év múlva Zidane, majd egy újabb BL siker és Beckham zárta a sort mezügyileg. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ezeken a játékosokon nőhettem fel, hogy láthattam együtt játszani Zidane-t, Ronaldót, Figót, Raúlt, Roberto Carlost, és még sorolhatnám. Aztán következett egy hűvösebb 12 esztendő, de a csapatba és a klubba vetett hitetem sohasem adtam fel. Mert, ugyebár, örökké nem eshet.

N. Viktor: 1996-ban feltűnt egy jópofa brazil srác a pálya balszélén, aki a későbbiek során az egyik példaképemmé vált. Roberto Carlosnak hívták. 6 éves voltam, és nagyon megtetszett a játéka. Kis időre rá én is elkezdtem focizni, és hozzá hasonlóan a balhátvéd posztját választottam. A játékos iránti rajongásból adódóan következett a klub iránti szeretet is, mely a mai napig töretlen.

Sz. István: Nálam ez 2001-ben, 11 évesen kezdődött. A Fifa 2001 játékkal játszottunk PC-n az osztálytársammal, amikor én a Real Madridot választottam a csapatomnak. A címer és a játékosok névsora első ránézésre megfogott. (Casillas, R. Carlos, Hierro, Helguera, M. Salgado, Makélélé, McManaman, L. Figo, Zidane, Raúl, Morientes, és még sorolhatnám a többieket...) Ettől a pillanattól kezdve követem a Real Madrid minden egyes mozzanatát. Fanatizmusomat tetézve, gyerekkorom kedvence, a Fenomén 2002-ben Spanyolországba igazolt, a tökéletes csapat, amely azóta is életem része, akkor jött létre.


Hozzászólások

Tabella