Emlékszik még az első találkozásukra?
Hogyne emlékeznék. Jimmy három évvel volt idősebb nálam, még az U-11-es korosztályos csapatban játszott. Mindenki róla beszélt. „Ki ez a gyerek?” – kérdezgették. Én pedig mentem, hogy megnézzem mire képes. Mondhatom, kivételes képességű játékos volt. Néztem, ahogy játszik, s csak azt hajtogattam, hogy én is ugyanazt akarom csinálni. A mérkőzések után rendre azon kaptam magam, hogy azt lesem, miként igyekszik elérni a buszt, hátha abból is tanulhatok valamit, ahogyan jár. Igazán különleges volt.
Hogyan lehetséges, hogy ennyire jó csatár volt?
Meg kell értenie milyen nagyszerű labdarúgó is volt ő. Ha visszanézi a statisztikáit, láthatja, hogy többször is négy-öt találatig jutott egyetlen mérkőzésen. Egyszerűen hihetetlen volt, elképzelni sem tudja mennyire. Alapvetően mindenki keményen dolgozott és edzett. Jimmy viszont zseniális volt. Amit csinált, azt a legtermészetesebben tette. Fantasztikusan játszott és iszonyatosan gyors volt.
Milyen volt edzés közben? Elkötelezetten végezte a gyakorlatokat?
Nem volt rá szüksége. Jimmy tényleg eszméletlenül játszott. Csak ismételni tudom önmagam: látnia kellett volna, hogy elhiggye, milyen tehetséges is volt. Mindenki keményen dolgozott az edzéseken, ő azonban bármire képes volt. Persze ha kisebb csoportokban, kis területen végeztünk gyakorlatokat, előfordult, hogy komolyabban vette a feladatot. Nagyszerű és igen kedves ember volt. Valójában jobban emlékeztet Leo Messire, mint Cristiano Ronaldóra. Dickensi karakter volt, mint mondjuk Artful Dodger (szó szerinti fordításban mesterien kegyetlen, ugyanakkor ez volt a beceneve a Twist Olivér egyik főszereplőjének, a zsebtolvaj Jack Dawkinsnak – a szerk.). Szűk területen is tökéletesen uralta a labdát, s mindeközben a Ronaldóra jellemző erővel szállt be minden akcióba. Jimmy rendszeresen bő, lötyögős nadrágban játszott, akárcsak Messi. Mondtam is neki mindig: „Mi lesz, ha elered az eső? Azok a nadrágok annyira nehezek lesznek, hogy nem tudod majd magadon tartani.”
Fiatalabb játékosként milyennek tűnt a játéka akkor, amikor a korszak meghatározó labdarúgói ellen kellett pályára lépnie?
Kezdetektől fogva nagyszerű futballisták ellen játszott. Olyanok ellen, mint Tom Finney vagy mint a Wolverhampton Wanderers kiválósága, Billy Wright. Mindegyiket felülmúlta. Hihetetlen volt.
Tud olyan történetet, amelyből megismerhetjük az igazi Jimmyt, s amelyből számunkra is kiderülne, mitől is volt annyira zseniális?
Kétség sem férhet ahhoz, ha ismerné minden statisztikáját, el sem akarná hinni. De elmesélek Önnek egy történetet, s az talán majd a segítségére lesz. A West Ham United elleni, idegenben elveszített mérkőzésen debütáltam. A hazai bemutatkozásomra a West Bromwich Albion ellen, a következő szombaton került sor. A mérkőzés napján Jimmy odajött hozzám, s felajánlotta, hogy elvisz az autójával, mert úgyis nyugalomra van szükségem. Akkoriban rendszerint a csapatbusz padlóján foglaltam helyet. Úton a stadion felé megálltunk, hogy bekapjunk pár falatot. Furcsállottam a dolgot, de megnyugtatott, hogy ő rendszeresen így tesz. Rendkívül ideges voltam. Csak a második meccsemre készültem és nem akartam elkésni. „Ne aggódj!” – mondta. „Én mindig ezt csinálom, időben odaérünk.” Őt természetesen ismerték ott, jómagam meg egy kisebb főtt csirkét kértem, hogy bevágódjak nála. Végül kihozták a rendelésünket: marhasültet, Yorkshire pudingot, rengeteg burgonyát és egy hatalmas pulyka combot. Amit csak el tudsz képzelni. „Megőrültél?” – kérdeztem. „Nem elmondták, hogy a mérkőzés előtt már nem ehetünk?” „Én minden héten ezt teszem” – felelte. „Ugye csak tréfálsz” – mondtam, erre ő nekilátott a falatozásnak – nem viccelek –, majd bepattant az autóba, s végül időben megérkeztünk. A csapattársak már az öltözőben voltak. A mérkőzést megnyertük, Jimmy öt gólig jutott. Olyan volt, mint Roy Race (egy brit képregény, a Roy of the Rovers főhőse – a szerk.). [Venables különösen élvezte a 7-1-es győzelmet, amely azóta is a két klub közötti legnagyobb gólkülönbséggel végződő mérkőzés. Mellékesen, azon a napon Bobby Robson is csak a West Brom védelmében kaphatott helyet.]
Mi volt az oka, hogy Olaszországban már nem volt képes ilyen teljesítményre?
A szezon utolsó mérkőzését követően már mindenki csak azzal volt elfoglalva, hogy távozik, hiszen akkoriban az átigazolás összege igen komolynak számított. Amint már említettem, ha megnézi a statisztikáit, láthatja, hogy többször is négy-öt találatig jutott egyetlen mérkőzésen. Olaszország azonban nem tetszett neki. Honvágya volt. Az emberek elfelejtik, hogy akkoriban teljesen különbözők voltak a körülmények és alig néhány angol játékos választotta az olasz bajnokságot. Gerry Hitchens próbálkozott, illetve Joe Baker és Ian Rush. Azt hiszem, hogy csupán John Charles volt az, aki képes volt maradandót alkotni külföldön.
Hogy lehetséges egy olyan játékost, mint Ronaldo Jimmy Greaveshez hasonlítani?
Manapság a játékosok olyanok, mint Ronaldo, erősek és mutatósak – persze nem rossz értelemben -, hanem mert briliáns labdarúgók. Ami mégis bosszant, hogy habár Jimmy meccsenként négy-öt gólt rúgott, nincs olyan mérce, amely megmutatná, milyen fantasztikus játékos is volt. Pontosabban egy bizonyos szintig igen, de mégsem összehasonlítható a maiakkal. Ott volt például a Pathe News, illetve az egyéb hírműsorok, de ezek közel sem voltak olyan részletesek, mindenre kiterjedők, mint manapság. Szomorú, hogy a mai fiatalok már nem láthatják úgy ezt a kivételes képességű labdarúgót, mint ahogy láthatják Ronaldo és Messi teljesítményét. Jimmy ugyanazt csinálta a pályán, amit Messi, ráadásul rendszeresen. Mi, az idősebb generáció tagjai szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért láthattuk őt játszani.
Gondolja, hogy miután szegre akasztotta a cipőit, megkapta a neki járó elismerést és pénzt?
Volt, ahogy volt. Ma már más idők járnak. A megtörtént dolgokon nem változtathatsz. Manapság igen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen egzakt mérőszámokkal rendelkezünk a futball világában. Bizonyos szempontból el vagyunk kényeztetve, ugyanakkor az emberek folyton csak arról beszélnek, hogy mennyi pénz van a labdarúgásban. Ahelyett, hogy ezen idegeskednénk, inkább fogadjuk el és élvezzük a helyzetet. A filmsztároknak lehetőségük van arra, hogy időről időre újra próbálkozzanak, ha valami nem sikerül. Ugyanezt egy futballista nem teheti meg sem edzésen, sem tétmérkőzésen. Minden valódi és éles. Nem mondhatod, hogy sajnálom spori, megpróbálnám újra. Ez ott és akkor történik, ez a valóság.
Ön szerint a játékosok túlfizetettek, vagy annyit keresnek, amennyit megérdemelnek?
A labdarúgás kétségtelenül piacvezérelt. Egy dolog azonban biztos: játékosok nélkül nincs futball. Amikor az emberek a sportban gazdát cserélő hatalmas pénzösszegekről beszélnek, mindig azt javaslom nekik, hogy ugyanilyen szempontok szerint vizsgálják meg az amerikai gazdaságot. Erre persze mindig az a válasz, hogy a kettő nem összehasonlítható. Valójában azonban mégis. A piaci erőket nem lehet megállítani.
