2018. január 17., szerda

PuRaDiS IV. - Végeredmény

  • Ny. Viktor (viiiik)
  • 2018.01.01. 14:48
Ti szavaztatok, ahogy mi is, és ebből idén is kialakult a végső sorrend, ami alapján új győztest üdvözölhetünk Ramos, James és Nacho után. Köszönjük mindenkinek, aki velünk együtt gyönyörködött a tavalyi év legszebb találataiban, és kiválasztotta a tíz kedvencét. Lássuk hát, hogy alakult a verseny!

A végelszámolásnál szokás szerint 50-50%-ban számítottuk az olvasói és a szerkesztői szavazatokat, százalékos arányban. Olyan gól nem volt a harmincas listán, aki ne kapott volna legalább egy pontot vagy a szerkesztőktől, vagy az olvasóktól, így elmondható, hogy a tavalyi év bővelkedett a nagyszerűbbnél nagyszerűbb találatokban. Ráadásul ezúttal kerekedett talán a legnagyobb versengés az első helyért, a szavazatokból kivehető, hogy idén nem volt egy igazán kiemelkedő versenyző, aki elhúzott volna nagyon. A dobogóra a belépőt azonban a Barcelona ellen kellett megváltani... :)

Íme hát a lista a 30. helyezettől a 11. helyezettig:

30. Lucas vs. Osasuna – 0,34%
29. Benzema vs. Sevilla – 1,36%
28. Marcelo vs. Eibar – 1,49%
27. Kroos vs. Celta – 1,49%
26. Ronaldo vs. Celta – 1,57%
25. Mayoral vs. Fuenlabrada – 1,71%
24. Ronaldo vs. Sociedad – 1,93%
23. Ronaldo vs. Dortmund – 2,09%
22. Isco vs. Alavés – 2,12%
21. Morata vs. Granada – 2,33%
20. Asensio vs. Bayern – 2,4%
19. Kroos vs. Sevilla – 2,59%
18. Asensio vs. Valencia – 2,88%
17. Asensio vs. Sevilla – 2,98%
16. Ronaldo vs. Atlético – 3,76%
15. Ramos vs. APOEL – 4,13%
14. Bale vs. Real Sociedad – 4,7%
13. Modrić vs. APOEL – 4,86%
12. Marcelo vs. Celta – 5,26%
11. Casemiro vs. Juventus – 5,48%

És akkor egyesével a legjobb 10...

10. Benzema vs. Barcelona – 2017. 08. 16. – 6,93%

Az első tízbe kerüléshez idén a 6%-os határt kellett átlépni, a szerkesztők és olvasók közös listáján, melynek tizedik helyezettje Karim Benzema találata a Barcelona elleni augusztusi visszavágóról. Ezt a párharcot még párszor elő fogjuk venni... De most foglalkozzunk a franciával, aki bár elég visszafogott évet tudhat magáénak, tetszetős gólt szerzett a rivális ellen. Marcelo beadását jobb külsővel pörgette fel magának, amivel meg is tévesztette Umtitit, és a levegőbe pördülő labdát ballal zúdította a rövid alsóba. Reméljük azért, hogy Karim legalább ilyen minőségben, de növelt mennyiséggel fog dolgozni 2018-ban.

180101_Benz_Umtiti

9. Nacho vs. Sevilla – 2017. 05. 14. – 7,36%

A 2016-os év első helye után a saját nevelésű védő ezúttal beérte a legszemtelenebb gólért járó Arany Trollfész-díjjal. Történt, hogy Asensiót felrúgták a Sevilla tizenhatosának előterében, járt a szabadrúgás a Real Madridnak. 22-23 méter lehet a távolság, egész biztosan majd odaáll Ronaldo, kiméri, nekikészül, és lesz, ami lesz. Vagy mégsem? Nacho ugyanis gondolt egyet, a rendezetlenséget kihasználva, senkitől sem zavartatva tekerte el az alsóba a labdát, a reagálni képtelen Sergio Rico kapujába. Még a közvetítés is lemaradt róla elsőre...

180101_Nacho_egy_troll

8. Ronaldo vs. Sevilla – 2017. 05. 14. – 9,7%

A Sevillának elég demoralizáló lehetett ez a mérkőzés, hiszen Kroos 19. helyre sorolt külsőzése, és Nacho előbbi találata is ezen a találkozón esett, akárcsak Cristiano bombája, ami Nacho gólja után, de még Kroos pöckölése előtt született. Most, hogy az időrendi krízist rendeztük, emlékezzünk vissza az akcióra. A bal oldalon fejlődik a madridi támadás, Nacho passzol Asensio felé, aki Kroost ugratja ki. A német beméz középre, Ronaldo érkezik, három ember díszkíséretében, a portugál azonban okosan visszalép, és a kicsit mögé érkező passzt gyengébbik lábbal varázsolja a jobb felsőbe. Pókot ennyire látványosan kevesen boncoltak a történelem folyamán, de persze a későbbiekben is beszélhetünk még nyolclábú áldozatokról.

180101_Ronaldo_pokvadaszat

7. Isco vs. Gijón – 2017. 04. 15. – 9,83%

A varázsló legemlékezetesebb találata volt 2017-ből a Gijón elleni mágia. A jobbról laposan beküldött labdát lekezelve már megverte az első embert, a támaszkodó láb mögött áthúzott labdával megvolt a második, a jobbról áthúzással dőlt a harmadik is, majd a balos rakétát a se a negyedik ember, se az ötödik szereplő, a kapus sem tudta elhárítani. Cselek is voltak benne, kicentizett bomba is volt benne, és mégis csak a hetedik helyre volt elég? Ebből is látszik, nem akármilyen találatoknak örvendhettünk tavaly, persze a megszerzett trófeák mellett. Amolyan cseresznyeként a torta tetejére.

180101_Isco_magia

6. Bale vs. Dortmund – 2017. 09. 26. – 13,51%

A walesi villám a hatodik helyig jutott versenyünkben, hála remek kapáslövésének a Borussia Dortmund ellen. A szeptemberben kiváló formát mutató támadó jól érkezett Carvajal mesteri löbbölésére, és a levegőben eltalálva, kíméletlenül zúdította a kapuba a játékszert. 100-ból 98 játékos biztosan lekezelte volna, majd ezután hozott volna döntést, Bale azonban kiemelkedő rúgótechnikájának és gyorsaságának kombinálásával varázslatos találatot hozott össze. És ez még mindig csak a hatodik helyhez volt elég...

180101_Bale_kapas_Dortmund

5. Asensio vs. Las Palmas – 2017. 11. 05. – 15,73%

Egy madridista számára szemforgatós jelenethez készültünk: beadáshoz - de ezúttal legalább szabadrúgásból, ami bocsánatos bűn. A beívelt labdát bár befejelni nem sikerült, a kapus is csak kiöklözni tudta. Ez azonban nem veszélytelen, ha a tizenhatos előterében egyetlen ember tartózkodik, akit Marco Asensiónak hívnak. A spanyol csillag nem cifrázta, nem igazítgatta, állítgatta, hanem a felé pattogó, a löketért szinte könyörgő labdát huszonötről teleportálta a rövid felsőbe. Megint a pókok... Mondanánk, hogy Marco legszebb gólja volt, de a lista szerint közel sem. :)

180101_Asensio_nem_tokol

4. Casemiro vs. Napoli – 2017. 02. 15. – 16,01%

A kapáslövés-szekció másik érdemi tagja, amely gól nagy csatát vívott mind az olvasóknál, mind a szerkesztőknél az előző találattal, de egy kicsivel mindkét helyen jobbnak bizonyult. De miért? Bár Asensio lövése jobban volt helyezve, a brazilé valamivel pikánsabb falat, hiszen nem pattogó, hanem a levegőben érkező labdát lőtt pontosan, és tett bele egy kis külsőt is, ami kellett ahhoz, hogy védhetetlen legyen. Ja, hát meg a BL-ben esett az egyenes kieséses szakaszban. A Tankot az elhárításért „tartjuk”, mégis számos fontos góllal zárhatta a 2017-es évet, amit több, támadóbb szellemű középpályás megirigyelhetne tőle. Tavalyi évének koronaékszere ez a szédítő torpedó.

180101_Casemiro_tejoisten

3. Ronaldo vs. Barcelona – 2017. 08. 13. – 19,92%

A szemkörnyéki madridista orgazmus időszaka augusztus közepén érkezett el 2017-ben, listánk első három helyezettje ebből az időszakból köszön vissza, a Barcelona elleni Szuperkupa-mérkőzésekről integetve. A bronzérem Cristianót illeti meg (szegénynek továbbra is hiányzik a PuRaDiS-díj a vitrinjéből), aki a 80. percben 1-1-es állásnál iramodott meg a bal szélen, a tizenhatos sarkánál jobb külsővel tolta meg a labdát, kicselezve ezzel Piquét, majd kilőtte a hosszú felsőt, a vetődő ter Stegen mellett. A vezető gól így meglett, de a slusszpoén még nem jött el. Mindenesetre nagyon fontos és csodálatos találata volt ez a párharcnak.

180101_Ronaldo_es_Pique_gyonyorkodnek

2. Marco Asensio vs. Barcelona – 2017. 08. 16. – 21,23%

A hazai publikum előtt esett legszebb találata volt ez az évnek. Az első meccs 3-1-es sikere után a visszavágón szinte mindenki zárkózó Barcelonát vizonált, és szoros összetett eredményt. Asensio volt olyan kedves, és hagyott nem egész négy percet a világnak, hogy ezt mindenki el is higgye, aztán úgy gondolta, hogy ő rálövi harmincról, mert szeret ily módon tevékenykedni. A végeredmény, egy labda röppályájának pillanatnyi csodálása, tomboló Bernabéu, és egy fiatal gyöngyszem ragyogásának újabb csodás fejezete. Jellemző, hogy idén csak egy ember lehetett képes megverni őt...

180101_Asensio_harmincrol

1. Marco Asensio vs. Barcelona – 2017. 08. 13. – 24,33%

...méghozzá ő maga. Kicsit visszaugrunk az időben, Ronaldo gólja után vagyunk az első mérkőzésen, ahol a portugált ki is állították a találatot követően. Emberhátrányban a Real a Camp Nouban, a tömeg hajtja a hazaiakat, hogy meglegyen a hőn áhított egyenlítés. Ez azonban Asensiót a legkevésbé sem zavarta. Kontrázott a csapat, a középre húzódó Lucas ugratta ki a bal oldalon Asensiót, aki megörökölte játszótársnak Piquét, Ronaldótól. A Barcelona hátvédje talán ezúttal is befelé cselezésre számított, és ezért hagyta szabadon a rövidet, amelyet ter Stegennek is őriznie kellett. Egy ember nem volt Marcón kívül, aki reális esélyt látott volna arra, hogy _onnan_ a rövidbe be lehessen lőni a labdát. Ő azonban jött, látott, tervezett, és végrehajtott. Pókhálócincálásával pedig megszerezte a 2017-es PuRaDiS-díjat is szerkesztőségünktől, a listán hat góllal is szereplő, azaz a minőség mellett mennyiségileg is termelő tehetség. Gratulálunk fiú, így tovább 2018-ban is!


Hozzászólások

Tabella