Taktikai szemmel: Real Madrid – Liverpool
A királyi gárda kedd este egy langyos mérkõzésen legyõzte a Liverpool csapatát, ezzel továbbra is pontveszteség nélkül vezeti csoportját, valamint négy kör után elmondhatja magáról, hogy biztos továbbjutó a Bajnokok Ligájában. Carlo Ancelotti alakulata az odavágón jó játékkal ütötte ki a vörösöket, de ez a siker nem tette túlzottan magabiztossá az olasz trénert, aki kedd este is „gálakezdõjét” küldte pályára (a Carvajal-Arbeloa cserét leszámítva) ezzel is bizonyítva profi hozzáállását, valamint az ellenfél és a sorozat iránti tiszteletét. A Real Madrid tegnapi sikerének köszönhetõen azon kevés csapat közé tartozik, mely még 100%-os a BL idei kiírásában. A hátralévõ két meccset figyelve (sem a Basel sem a Ludogorets nem jelenthet gondot Casillaséknak) pedig elmondhatjuk, hogy nagy esély mutatkozik arra, hogy ezt a hibátlan mérleget a csoportkör végére is megõrizze Ancelotti legénysége, ez pedig az utóbbi 10 évben csak egyetlen csapatnak sikerült a sorozatban: a Real Madridnak (2011-2012-es idény).
A tegnapi találkozón Ancelotti ismét középcsatárként számított Cristiano Ronaldóra, aki Benzemával karöltve kapott helyet elõl, mögöttük a középpályán Isco és James a széleken, míg Kroos és Modric a középsõ régióban szerepelt. A védelem kissé átalakult azzal, hogy Carvajal helyén Arbeloa játszott. Arbeloa behúzódott a középsõ zóna irányába, kevesebbszer lépett fel a támadásokkal, mint a másik oldalon Marclo, aki pedig amolyan szélsõ összekötõ szerepkörben, a védelem elõtt játszott, már-már középpályásként. Ezzel a védelembõl történõ felfutások egyoldalassá váltak -Marcelo fémjelezte baloldal-, míg a másik szélen James feladata volt egy személyben befutni az oldalvonal melletti területeket. Mindezt úgy, hogy a támadások mellett felügyelje a Liverpool esetleges kontrái során a védõ zónát is és közben kellõ támogatást nyújtson a csapatszintû nyomásgyakorláshoz és labdaszerzéshez, már a vörösök térfelén.. Nem csoda, hogy a kolumbiai válogatott játékos el is fáradt és Ancelotti kénytelen volt lecserélni, ami végül nem bizonyult rossz húzásnak, hisz a helyére érkezõ, sérülésébõl frissen visszatérõ Bale hasznosan futballozott és jó teljesítményt nyújtott. Érdekes és említést érdemel Ronaldo tegnapi játéka is, a portugálon mintha fáradtság jelei mutatkoznának, néhány akciónál -mikor például egy az egyben nem tudta megverni Skrtelt- ez elég szembetûnõ volt. Így, hogy középre húzódva játszott, alapból is kevesebb bemozgásra volt késztetve, bár az is nagy szó már nála, hogy nem talált a kapuba. Talán kicsit görcsösen is akarta a 71. BL gólt és a rekord beállítást. Ettõl függetlenül a véleményem az, hogy senki ne aggódjon, Ronaldo összeszedi magát és folytatja remek sorozatát.
Pozícióharc – Bale visszatért
A sérülésébõl frissen visszatérõ walesi válogatott klasszis James helyére állt be az utolsó fél órára és tökéletesen megoldotta a rábízott feladatot. Beállítását követõen Ancelotti kérte tõle, hogy koncentráljon a védekezésre, ez Sterling pályára lépése miatt még inkább fontos feladatnak bizonyult. Végig koncentrált és fegyelmezetten visszazárt, kevés dolgát jól látta el védekezés terén, ha kellett 20-30 métert is visszalépett és a középpályások mellett zárta a területeket és fegyelmezetten követte emberét. Minden elvesztett labda után gyorsan és jól reagált, nem hagyott maga mögött befutható, üres területet. Késõbb, mikor Iscóval oldalt cseréltek és átkerült a bal szélre, akkor Marcelo mögött biztosított a kis brazil felfutásait követõen. Mindezen védekezõ feladatok mellett támadásban is aktív volt, jól szállt be a meccsbe, felvállalta a versenyfutásokat, lõtt egy jó szabadrúgást, volt pár tetszetõs megmozdulása és egy gólt is szerzett, bár azt a találatot Kassai Viktor (les címén, jogosan!) érvénytelenítette. A walesi klasszis tehát jó formában tért vissza, ezzel édes terhet helyezve Ancelotti mester vállára, akinek így gyakorlatilag 12 kezdõ játékosa van. Jó látni ezt a pozícióharcot, hogy küzdeni kell a csapatba kerülésért, hisz normál esetben az Isco-James-Bale trióból egyszerre csak kettõ kaphat helyet a kezdõben. Véleményem szerint ez mind a csapatnak, mind pedig egyenként, az érintett játékosoknak is nagy hasznára válik.
Ha Pool drukker lennék…
… a pokolba kívánnám Rodgerst. Hogy miért? Ahogy már említettem, langyos meccset láttunk, a Real Madridnak nem volt miért túlhajtania magát, míg a Liverpoolban frissen élt a 0-3 emléke, és szerették volna elkerülni a zakót. Brendan Rodgers hozzáállása azonban egy ilyen vereséget követõen is érthetetlen, olyan játékosokat hagyott a kispadon mint Gerrard, Sterling, Coutinho, Henderson és ide sorolhatjuk Ballotellit is, aki akármennyire megosztó, azért egy Borininél legrosszabb napján is többre képes. Rodgers gyakorlatilag már a kezdõ sípszót megelõzõen kukába dobta a meccset egy cserékkel teli kezdõvel, és a Liverpool csoportból történõ továbbjutását is veszélybe sodorta. Kétség kívül a Chelsea elleni, hétvégi bajnoki járt a fejében (Mourinho csapata jelenleg 12 ponttal veri a vörösöket). Mindenesetre tiszteletlenség volt ez mind a szurkolókkal, mind a Real Madriddal, mind Bernabéuval szemben. Ha az a tény, hogy nem verték tönkre csapatát, megnyugtatja az edzõt, hát legyen vele boldog. De ez a tegnap esti produkció véleményem szerint nem volt méltó egy ilyen nagy múltú klubhoz mint a Liverpool. Félreértés ne essék, nem a játékosokat hibáztatom, hisz valljuk be, Can vagy épp Allen, Lucas Leiva és a többiek, még egy ilyen deffenzív taktikával sem tudják sikerre vinni a csapatot (gondolok itt egy gól nélküli döntetlenre). De amikor a támadások utolsó, halvány esélyét is feladja a mester azzal, hogy az egyedüli ék Borinit a saját kapujától 35 méterre védekezteti, akkor azért mélyen beleszúrta és megforgatta a kést a vörösök szimpatizánsaiban. „You’ll never walk alone” -szól a nóta- azonban Rodgers ezzel a döntésével és a felelõsséggel most teljesen egyedül maradt.
Taktikai szemmel: Levante – Real Madrid
Tökéletes „fõpróbán” van túl Carlo Ancelotti mester és csapata, ugyanis a rendkívül nehéznek ígérkezõ Liverpool, illetve Barcelona elleni összecsapásokat megelõzõen egy könnyed és magabiztos sikerrel hangolt hétvégén. A Real Madrid ott folytatta, ahol a válogatott szünet elõtt abbahagyta. Cristiano Ronaldo vezetésével ismét sikerült egybõl, a meccs elején bevenni az ellenfél kapuját, majd még a félidõ vége elõtt megnyugtató, kétgólos elõnyre szert tenni. A második játékrész elsõ harmadában próbált váltani a Levante, de hiába az akarás, a királyiak tökéletesen menedzselték a játékot és végig kézben tartották a találkozót. A hazaiak minden erejét felemésztette ez a kétségbeesettnek tûnõ próbálkozás, így a fehér mezesek újabb gólokkal jelentkeztek, a vége pedig kiütéses siker lett. Meccsrõl meccsre kezd összecsiszolódni és egyre jobban mûködni a csapat, szombaton kissé felforgatott összeállításban, néhány kulcsjátékost nélkülözve léptek pályára Ancelotti fiai, de a gyõzelem így sem volt kérdés. Az olasz tréner nem lassított a tempón, és a magabiztos vezetés tudatában sem parancsolt megálljt játékosainak, ennek köszönhetõ a nagy arányú gyõzelem. Támadsában ismét tarolt a Madrid, egyszerre három kiváló játékos rohamozta a valenciaiak kapuját, közülük James volt az, aki védekezésben visszazárt a középpályások mellé, így az alap 4-3-3-as felállás – melyet kezd minden Real szimpatizáns elfogadni – védekezésben 4-4-2-vé alakult. Labdavesztést követõen a kolumbiai vb-gólkirály visszalépését követõen Chicarito és Ronaldo maradtak elöl azzal a feladattal, hogy minél feljebb, már a hazaiak 16-osa közelében próbálják zavarni a labdakihozatalt. Ennek a magasan gyakorolt pressingnek és a jó ütemû, illetve sebességû mélységi tolódásoknak köszönhetõen a hazaiak szinte végig saját térfelükön ragadtak. Kis túlzással kijelenthetjük, hogy a Levante akkor léphette át a felezõt, amikor azt a Real Madrid engedte. A középpályások remekül osztották el az embereket, nagyon kevés volt az üresjárat, zárták a passzsávokat és Marcelo illetve Carvajal segítségével a szélsõket is kivették a játékból. A Pepe vezette védelem pedig tökéletesen megoldotta a felívelt labdák problematikáját. Összességében elmondhatjuk, hogy olajozottan mûködött a gépezet és jól szuperált a csapatvédekezés. Tudom, hogy egy Levante elleni mérkõzés nem hasonlítható azokhoz, melyek a következõ napokban várnak a csapatra, de hiszem, hogy hangolódás és építkezés szempontjából pozitív hatásai lesznek a szombati találkozónak.
A bal összekötõ poszt – Isco szerepe
Ahogy már említettem, a talján tréner ismét a 4-3-3 mellett tette le voksát, nem meglepõ módon. Mint szinte minden szerkezetnél, úgy ennél is elmondható, hogy a fazon és a csapat milyensége szempontjából kulcsfontosságú a középpálya szerepe. Kényes kérdés ez a csapatrész, hisz a gördülékeny játékhoz és a kellõ stabilitáshoz elengedhetetlen az összeszokottság, így nehéz jól belenyúlni a csapatba ezen pozíciók esetében. Azonban Ancelotti láthatóan, több embert is szeretne kipróbálni a baloldali összekötõ poszton. Ez a 4-3-3 (úgy tûnik, hogy tényleg az olasz kedvenc szerkezete) az, amely megengedi, hogy a legtöbb sztár egyszerre a pályán legyen. Így a „kihagyhatatlan” klasszisok mellett az ominózus bal összekötõ pozíció adhat leginkább lehetõséget a rotációra és az apróbb, kívülrõl szinte észrevehetetlen, precíziós módosításokra. Vizsgáljuk meg tüzetesebben ezt a posztot!
Miután Khedira lesérült, az üresen maradt helyet, a nyáron igazolt James kapta meg. A kolumbiai idõvel egyre jobban alkalmazkodott a körülményekhez és új szerepköréhez, annak védekezõ feladataival együtt, ez pedig rendkívül fontos a Clásico elõtt. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis miért Isco szerepelt itt a Levante ellen és miért került James elõbbre? Véleményem szerint ennek egyszerû okai vannak, melyek nem mások, mint a játékban történõ pihentetés illetve a bizonyítási lehetõség biztosítása, Isco számára. James ugyanis késõn, hosszú repülõút és válogatott kötelezettség után tért vissza a királyiakhoz, így a Levante elleni pozíciójában úgy pihentethette õt Ancelotti, hogy közben mégis pályán volt. Kvesebb védekezõ és több kreatív támadó feladattal ellátva, nem túlterhelve a játékost. Emellett pedig, ahogy említettem Isco is elõre léphetett, aki az utánpótlás válogatottban remek meccset játszott (talán az egyetlen olyan játékos volt, akinek teljesítményét ki lehetett emelni a vesztes playoff meccset követõen). Ennek megfelelõen bizonyított is, és a kezdés pillanatától kezdve magához ragadta az irányítást. A pálya nagyon nagy területét játszotta be, a saját térfelén kezdõdött a befolyásolási területe és az ellenfél kapujánál ért véget. Kroos mellett nagy szerepet kapott a labdakihozataloknál, sokat futott, így szinte végig megjátszható volt. A gólja feltette az i-re a pontot a jó egy az egy elleni játékok, a labdaszerzések és a gyors kontrák mellett. Fontos megemlíteni, hogy Marcelóval is jól megértették egymást, amikor a brazil válogatott játékos a baloldalon jött fel, miközben Cristiano szabadon cselezhette be magát középre. Ezzel teljesen megbontották az ellenfél amúgy is igen szellõs védekezését és nagy zavart okoztak a Levante kapuja elõtt. Isco szombaton egy igazi „mindenes” középpályás volt, reméljük formáját át tudja majd menteni a következõ találkozókra is, ugyanis Bale ideiglenes kiesésével könnyen lehet, hogy ismét õ kaphat majd kulcsszerepet a fehér mezesek középpályáján.
Levante – könnyen adták
Mendilibar mester csapata nem olyan ellenfél volt mint amilyenre számítottam. A Levante úgy futballozott, mintha már elõre, fejben lejátszották volna a soros bajnokit, két-három gólos vereséggel, szerzett pont nélkül. Az elsõ perctõl látszott, hogy a bordó-kékek nem úgy „harapnak” ahogy azt tõlük megszokhattuk. Félreértés ne essék, egy percig sem hiányoltam az elõzõ években tapasztalható, olykor a sportszerûtlenség határait is súroló Levante-futballt, de azért ennél jóval többet vártam. A keretben rejlõ lehetõségek tekintetében nem egyszerû Mendilibar feladata, hisz sok olyan futballistával kell dolgoznia akik nem feltétlenül alkalmasak a Primera Divisionban történõ szereplésre, de a motiváltság és a gyõzni akarás ilyen szintû hiánya számomra rendkívül meglepõ volt. Szerkezetben a kiscsapatok által a nagyok ellen elõszeretettel alkalmazott 4-2-3-1-et kaptuk, két lassú és bizonytalan védekezõ középpályással, akik rendre alulmaradtak a párharcokban. Az elõre játékról pedig nincs is igazán mit beszélni, hisz ez gyakorlatilag nem is létezett, egy-két kósza akció kivételével szinte teljesen veszélytelenek voltak a hazaiak Iker Casillas kapujára. A védelem rendkívül laza és szerkezetileg is rendezetlen volt, túl sok területet hagytak a beinduló Ronaldonak és a rossz váltások miatt óriási üres sávok nyíltak a fellépõ Isco elõtt is, õk pedig ezeket könyörtelenül kihasználták. Ez a Levante, ilyen játékkal nem való ebbe az osztályba! Kérdés, hogy más csapatok ellen felpörög-e Mendilibar együttese? Ha nem, akkor kínkeserves szezon elé néznek Valencia bordó-kék érzelmû drukkerei.
Taktikai szemmel: Real Madrid – Athletic Bilbao
A hétvégi bajnokin egy folyamatosan fejlõdõ és egyre tökéletesebben futballozó Real Madrid találkozott azzal az Athletic Bilbaóval, amely óriási gödörben van. Ezen összecsapás eredménye pedig egy kiütéses madridi siker lett. A királyiak az idény eddigi legjobb teljesítményével rukkoltak elõ, sorra alakították ki a helyzeteket, és mindvégig nyomás alatt tartották a rendkívül gyengén futballozó Valverde-legénységet. A bajnokság 7. fordulóján Ronaldóék szinte tökéletes meccset játszottak. Öt góllal terhelték meg az ellenfél kapuját, de ha a vendégek hálóõre nem véd ennyire jól (igen, az öt kapott gól ellenére is tartom magam ehhez), akkor akár két számjegyû is lehetett volna a különbség. A kapitány is a régi idõket idézte, Iker Casillas magabiztos volt, jól irányította a védelmet és két alkalommal is nagyot védett. Amit még fontos kiemelni, hogy a Madrid végre a rögzített helyzeteknél is kellõ figyelemmel védekezett, ez annak tükrében még dicséretreméltóbb, hogy tudjuk, a Bilbao rossz formája ellenére specialistája ezen szituációknak.
Ha már a Bilbao rossz formájáról beszélek, akkor érdemes megvizsgálni azt a kérdést, mely ekkora különbségnél (gyakorlatilag osztálykülönbségrõl van szó, mind játékban, mind a gólok számában) jogosan merül fel, vagyis, hogy ez az eredmény Ancelottiék érdeme, vagy a vendégek szégyene? A válasz erre, az esetek többségében: is-is. Ancelotti mester tökéletes meccset tudhat maga mögött, csapata egy erõs és offenzív 4-3-3-mal kezdett és onnantól kezdve, hogy már a 2. percben betaláltak, és minden játékos tökéletesen tisztában volt a szerepkörébõl adódó feladatokkal, egyszerûen képtelenség volt, hogy egy percig is kérdéses legyen a gyõztes kiléte. Az egész csapat összhangban játszott, de konkrétan a szélsõ hátvédek jelentették azt a különbséget, melynek köszönhetõen ilyen szinten tudta uralni a találkozót az olasz tréner csapata. Marcelo és Carvajal tökéletesen idõzített játékba lépései és jól végrehajtott felfutásai forgatták meg a tõrt a piros-fehérekben. Az ilyen arányú sikerhez az is kellett, hogy a Madrid nem hagyta abba a nyomásgyakorlást, még akkor sem, amikor már rég megnyerte a meccset. A hazaiak gyakorlatilag 90 percet töltöttek az ellenfél térfelén, hihetetlen nyomást gyakorolva a vendégekre. A középpályán James rengeteg labdát szerzett és jól mozgott, ami a jövõre nézve reménykedésre adhat okot. A „BBC” eközben elöl villogott, és a Cristiano-Benzema páros nem kegyelmezett. Bale-re sem lehet panasz, igaz ez attól függetlenül is, hogy most nem talált be, de végre voltak bíztató megmozdulásai és nem csak keresgélte helyét a pályán.
A találkozó záró periódusára, a cseréket követõen Ancelotti újra elõhúzta az idén már próbálgatott 4-4-2-es felállást, a védelemben annyi változással, hogy Carvajal kevesebb felfutást vállalt és inkább biztosított Pepe és Varane mellett. Mindez annak volt köszönhetõ, hogy James kihúzódott a jobb szélre, míg Isco átvette a bal oldalt, középen pedig Modric és Illarra biztosították a játék folyamatosságát. Itt kell megemlítenem Illarra szerepét, aki az elõzõ szezonban mutatott, halovány (botrányosan gyenge) teljesítményét követõen kezd egyre inkább magára találni és hasznos tagjává válni az együttesnek. Ezzel a stabil és egyben kreatív középpályával újabb helyzetek adódtak, az elöl játszó Ronaldo-Bale duó elõtt. Végül a portugál klasszis feltette a koronát teljesítményére és a 88. percben megszerezte saját maga harmadik, csapata ötödik gólját. Ha Ancelotti mester csapata folytatni tudja ezt a tendenciát és meccsrõl-meccsre képes lesz javítani játékán, akkor rövid idõn belül ott lehetünk a tabella élén, és kellõ önbizalommal nézhetünk a további mérkõzések elébe. Remélem, hogy a válogatott szünet nem emel gátat ezen fejlõdés elõtt, és a madridisták számára ismerõsen csengõ „FIFA-vírus” sem szól közbe. Ha minden a terv szerint alakul és nem jelennek meg váratlan akadályok sérülések, vagy formahanyatlás képében, akkor igen izgalmas klasszikus elébe nézünk, hisz tudjuk, 25-én Real Madrid – Barcelona rangadó a Bernabéuban!
Athletic Bilbao – Egy gödör mélyén
Míg a Real Madridnak minden sikerült, addig az Athletic Bilbaónak semmi sem jött össze. Valverde nem lepett meg senkit a felállásával, a már jól ismert, a Bilbaóra jellemzõ 4-3-3-mal kezdett, melynek sajátossága a magasan feltolt védelmi vonal. Taktikája azonban, ahogy az elõzõ hetekben, úgy most is kudarcot vallott. A korán bekapott gól teljes zavart eredményezett a vendég játékosok fejében, gyakorlatilag Iraizoz kapus kivételével minden piros-fehér mezes labdarúgó feladta a harcot szûk öt perc után. Az eredeti elképzelés szerint Ricóék feladata lett volna a középpályás labdaszerzés, de ehelyett sokkal inkább labdavesztéseket produkáltak, míg Muniain és Susaeta nem tudta lekövetni Marcelo és Carvajal mozgását a szélen, zavarodottan futkároztak, helyüket és emberüket keresve.
Az elsõ félidõ közepén 4-4-2-re váltott Valverde együttese. A hátrány tudatában Benatot bal oldalra rendelte edzõje, míg Muniaint felküldte második támadónak Guillermo mellé. Az alap ötlet az lehetett, hogy a fiatal Muniain gyorsaságát kihasználva, a Guillermóra fellõtt labdákkal egybõl kapura tudjanak fordulni, azonban a hazaiak masszív védelmi vonala és a középpályások jó visszasegítései ezt lehetetlenné tették. Valverde húzásai közül mindössze egy dolog bizonyult jó döntésnek, ez pedig a lestaktika volt, pontosabban annak ilyen formában történõ pályára vetítése.
Az elõre tolt védelemnek köszönhetõen, a Madrid játékosait összesen kilenc esetben állította meg lesen a játékvezetõ. Egyik hazai találat sem a félresikerült, vagy egyszerûen csak rosszul kivitelezett lesre állítás eredményeként született, mi több, az elsõ félidõben a királyiak komoly gondokkal küzdöttek emiatt. Ez a szegmens ugyan mûködött, de támadásban egyszerûen esélytelenek voltak a vendégek. A középpályások semmilyen nyomást nem helyeztek a hazaiakra. Kroos és Modric zavarása lett volna a cél, de túlságosan kinyíltak emiatt, ráadásul Iturraspe is felment néha, ami bátor dolog ugyan, de egyben végzetes húzás volt. A lyukas, szervezetlenül és lassan mozgó vendég középpálya nem tudott sem nyomást gyakorolni, sem támadást építeni.
A Bilbao láthatóan küszködik a több frontos szereplés által gyakorolt nyomás miatt, úgy tûnik, hogy Valverdének egy sorozatot fel kell áldoznia, különben csúfos kudarc és egy siralmas szezon vár rá és csapatára.
Taktikai szemmel: Villarreal – Real Madrid
A Real Madrid folytatta jó sorozatát és újabb gyõzelmet aratott. Cristiano Ronaldóék egy, a látvány tekintetében kevésbé élvezhetõ összecsapást tudtak megnyerni, egy „nehéz pályán”, olyan ellenféllel szemben, mely több nagy csapat orra alá is borsot törhet majd a késõbbiekben. Ancelotti mester csapata kapott gól nélkül hozta le a találkozót és talán ezt nevezhetjük a mérkõzés legnagyobb pozitívumának, ugyanis (a sok lõtt gól ide vagy oda) az elõzõ idõszakban erre nem volt példa. Az olasz tréner és csapata mind szerkezetileg, mind pedig taktikai húzások terén kiszámíthatóbb az aktuális ellenfél számára, amikor 4-3-3-ban játszik. A Madrid nem elõször – és Ancelottit ismerve nem is utoljára – húzta elõ ezt a régi-új hadrendet, melyben statikusabb csapat lett. Ez a szerkezeti váltás leginkább Cristiano Ronaldo játékán látszik, CR7 ebben a szerkezetben kevesebb szabadságot kapott és nem is „fickándozott” úgy, mint az elõzõ meccseken. Ahogy már említettem, fontos és pozitív változás, hogy kedvenceink kapott gól nélkül hozták soros bajnokijukat. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak Iker Casillasnak, aki több nagy védést is bemutatott, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a legjobb formájának közelében sem járó madridi védelem kihagyásai ellenére, a hazai támadók is rendre rossz megoldásokat választottak. Ez legfõképp Viettóra volt jellemzõ, aki egymaga gondoskodhatott volna a sárga tengeralattjáró pontszerzésérõl. A Real Madrid sokkal jobban használta ki az adódó lehetõségeit, két szép találattal eldöntötték a találkozót. Casillasnak jóval több dolga akadt, mint Asenjónak, különösen az elsõ játékrészben, de késõbb, a biztos vezetés tudatában érkezett az Ancelotti-féle labdatartó játék, melyre nem tudott reagálni a vendéglátó együttes, így nem volt kérdés a gyõztes kiléte.
Ahogy a szerkezeti képen is látszik, a 4-3-3-hoz való visszatérés Cristiano szabad területeinek behatárolásával járt. Az elõzõ meccsekkel ellentétben most a baloldalra korlátozódott a játéka, leszámítva azon szituációkat, mikor a szélrõl indulva, labda nélkül bemozgott Benzema mellé, hogy Jamesnek és Marcelónak hagyjon területet. Azonban nem csak negatív hozadéka van Ronaldo szempontjából a 4-3-3-nak, hisz védekezés terén sokkal többet mutatott a portugál klasszis ebben a rendszerben. Rendre visszaért emberével és kivette részét a területszûkítésbõl is. Ha már területszûkítés és védekezés, akkor térjünk ki erre a szegmensre csapat szinten is. Ancelotti, ezt megelõzõen elõszeretettel váltott védekezõ és támadó szerkezetet a 4-3-3-as alap felállás esetén, most azonban eltért ettõl. Fent hagyta a három támadót, így hatékonyabban akadályozhatták már a Villarreal térfelén is az ellenfél labdakihozatalát, és több idõ maradt középpályásainknak a tolódásokra. Viszont az elsõ gólig így is túlzottan sok volt a vesztett labda, könnyelmûen és statikusan futballoztak a fehér mezesek. Bátran kijelenthetjük, hogy ezt, az alapjában véve taktikainak mondható csatát két villanás és az egyéni képességek terén tapasztalható különbségeknek köszönhetõen nyerte meg a Real. Modric találata után a hazaiak nem is igazán hitték el, hogy egy ilyen képet mutató meccsen vesztésre állhatnak, de ezt követõen Ronaldo gólja végképp elsüllyesztette a tengeralattjárót. A cseréket követõen aztán Ancelotti ismét visszatért a 4-4-2-höz, Iscóval és Illarrával, míg Nachót egy az egyben, posztra küldte be Marcelo helyett.
Mi lesz veled Gareth?
A walesinek nem volt jó napja és sajnos ez már nem az elsõ alkalom az új szezonban. Cristianóhoz hasonlóan õ is kevesebb szabad teret kapott a már taglalt szerkezeti sajátosságoknak köszönhetõen. Túlságosan a szélen ragadt, nem vett részt eléggé a játékban, ami annak fényében még sajnálatosabb, hogy ismerjük technikai képzettségét, remek erõállapotát és sebességét. Ancelotti nem állította nehéz feladat elé, sõt… Védõje az a Gabriel volt, aki mint tudjuk, a középhátvéd pozíciójából (kényszer megoldás keretében) került ki a szélre. A Villarreal játékosa azonban egy-két szituációt leszámítva, tökéletesen oldotta meg az alapjában „miss-match”-nek tekinthetõ szituációkat. Nincs mit szépíteni, Gareth Bale mintha pályán sem lett volna, ezt a luxust pedig nem engedheti meg magának sem õ, sem csapata. Ancelotti mesternek vagy fejben kell rendbe raknia játékosát, vagy taktikailag kell úgy belenyúlnia a csapatba, hogy kedvezõbb pozíciót harcolhasson ki a walesi válogatott szélsõnek.
Villarreal – Szép, szép csak…
A hazaiak bátran léptek pályára, gyorsan átvették az irányítást és sokszor értek fel Casillas kapujához. Támadó szellemben pályára küldött szélsõ hátvédjeiknek köszönhetõen folyamatos veszélyt jelentettek. Játékukra ugyan nem lehetett panasz, sõt erre büszkék is lehetnek és összességében (az eredményt leszámítva). A vesztüket rossz helyzetkihasználásuk okozta. Egy taktikailag jól felkészített gárdát láthattunk, sok keresztmozgással tarkított 4-4-2-t játszottak és jól használták ki mezõnyben a megnyíló réseket. Számukra talán a legfontosabb „tanulság”, hogy nem kell minden héten a Real Madrid ellen játszaniuk, ezzel a felfogással és mutatott játékkal sikeres szezon elé nézhetnek.
Taktikai szemmel: Real Madrid – Elche
A Real Madrid kissé fásultan kezdte hétközi találkozóját és egy szerencsétlen szabálytalanságnak köszönhetõen büntetõhöz jutott az Elche, melyet az ugyan jó irányba mozduló (egyébként kedd este debütáló) Navas nem tudott védeni. Majd új meccs kezdõdött! A királyi gárda megrázta magát és Ronaldo vezérletével, kiütötte ellenfelét. Tisztában vagyok azzal – és teljesen jogosnak is tartom ezen megjegyzéseket -, hogy a Basel – Deportivo – Elche trió nem épp az európai labdarúgás krémje, de véleményem szerint a mai, modern futballban bármilyen ellenfelekkel szemben nagy fegyvertény a három egymásután elért siker, kiváltképp a 18-4-es gólkülönbség. Ha az eredmények mögé nézünk és megvizsgáljuk a taktikai húzásokat, akkor ismét pozitív elmozdulást tapasztalhatunk a szezonkezdethez képest. Ancelotti mester figyelt és reagált, idõben észrevette a csapat hiányosságait és jó érzékkel nyúlt bele a szerkezetbe. Ezen változtatásokat a cikksorozat elõzõ részeiben már említettem, de az Elche elleni meccsre ismét hozott valami újat az olasz tréner! Ancelotti kisseb egységekre bontotta a szerkezetet és párokban helyezte el játékosait, így öt, lépcsõzetesen elrendezett vonalban szerepeltek kedvenceink. A párok a következõk voltak: Varane és Ramos a védelem tengelyében alkottak jól mûködõ duót, elõttük a Kroos-Illarra kettõs szerepelt a középpályán, míg Carvajal és Marcelo a két szélen segítette csapatát. A támadó szekcióban James – Isco duót találtunk Kroosék elõtt, míg a befejezésekért a Bale – Cristiano Ronaldo kettõs felelt a „lépcsõsor” tetején. A Madrid alapjában úgy lépett pályára, ahogy a Depor ellen befejezte: 4-4-2-ben, ami néha átment 4-3-3-ba, amikor Isco visszalépett a középpályásokhoz és James elöl maradt szélsõként a jobboldalon. De ezt megspékelte Ancelotti a már említett lépcsõzetes elhelyezkedéssel.
Elöl rendkívül jól mûködött a két fiatal támadó középpályás, Isco és James összjátéka. A csatárok mögött futballozhattak, folyamatosan veszélyeztetve a kaput. Szerepeik tökéletesen le voltak osztva, Isco kissé hátrébb húzódva segített be a középpályásoknak, amikor védekezni kellett, 4-3-3-at alkotva. Eközben James szabadon mozogva, kevesebb védekezõ feladattal a csatárokat volt hivatott labdákkal „tömni”. Mindkét labdarúgó jó az összjátékban és folyamatosan keresték a kiugró, illetve résekbe bemozgó csatárokat, akiktõl joggal vártuk ilyen háttér mellett a gólokat. Bale és Cristiano kettõsébõl, elõbbi azonban kissé statikusan, majd a vége felé néha önzõ módon futballozott. Cristiano Ronaldo közben óriási területet bejátszva, de inkább a baloldalon támadva lepte meg folyton az ellenfelet. A portugál klasszis hihetetlen számokat produkál, most is négyszer talált be, de ezen gólokon kívül is akadtak lehetõségei szép számmal. CR7 fáradhatatlan és óriási formában van, ami a Madrid sikerének záloga.
A középsõ zónára pillantva ki kell emelni a Kroos – Illarra kettõs játékát, közülük a német válogatott klasszisa kapott szabadabb szerepet és kissé a jobb oldalra tolódva, Illarrához képest nagyobb területen kellett, hogy érvényesítse akaratát. A fiatal spanyol középpályás feladata az volt, hogy a Kroos mögött hagyott területet fedezze, amikor az újdonsült világbajnok csapattárs elõre merészkedett. Toni Kroos három lövéssel is veszélyeztetett, ezek közül bármelyikbõl születhetett volna gól. Ezen a meccsen, olyan szabadon játszhatott, ahogy Ancelottinál korábban még soha. Nem volt az igazi amit produkált, sokkal több van benne, ezt már többször is láttuk, de az elképzelés maga, hogy a második hullámban történõ érkezései a csapat újabb fegyvere lehet támadásban, határozottan tetszik. Illarramendi kellõ biztonságot és stabilitást tudott adni ahhoz, hogy Kroos fellépegethessen Isco és James mellé. Ez a késõbbiekben még hasznos lehet, kettejük együttes játéka megoldást jelenthet a középpályán felmerülõ problémákra. Ehhez viszont arra lesz szükség, hogy mindketten maximumot nyújtsanak és összecsiszolódjanak ebben a rendkívül fontos csapatrészben. Remélem a keddinél nehezebb találkozón is megállják majd helyüket.
A lépcsõzetes-párokba rendezett szerkezet, természetesen a védelemben vehetõ észre leginkább. A két középsõ védõ közül Ramos (a középpályán Krooshoz hasonlóan) is elõbbre merészkedett, szinte a középpályáig, míg Varane (párhuzam Illarra játékával) biztosított és maradt hátrébb, mint társai. Carvajal – majd lecserélését követõen Arbeloa – és Marcelo szinte klasszikus szélsõként játszottak a két oldalon. A mester célja ezzel nem más volt, mint mélységet adni a támadásoknak kívülrõl és kisegíteni a kreatív zónában játszó társakat, valamint megosztani a vendég védõk figyelmét. James és Isco bõven hagyott területet Marcelóéknak ehhez. Ahogy azt már néhány elemzéssel ezelõtt fejtegettem, rendkívül fontos lesz a Real Madrid játékában az, hogy James mennyire tud alkalmazkodni a szélsõ védõink lendületes és rendkívül offenzív futballjához. Ez a kapcsolat kezd határozottan jól mûködni, és ha tovább javít ezen a talján tréner, akkor rendkívül szép jövõkép rajzolódhat ki a Real Madrid szimpatizánsok fejében.
Így ki lehet kapni
Escribá mester nem ismételte meg a Barca elleni taktikát, az Elche edzõje bátrabb és nyíltabb játékot választott, mint a Barcelona ellen. Azon az összecsapáson (hazai pályán!) elõfordult, hogy hat emberrel védekezve játszott, alig átlépve a felezõvonalat. A Bernabéuban már egy kiegyensúlyozottabbnak tûnõ kezdõ tizenegyet választott és a 4-4-1-1-es felállás mellett tette le voksát. Mosquera és Adrián kettõse a középpálya közepén, illetve Rodrigues valamint Coro játéka a széleken azonban határozottan kevésnek bizonyult. Legelöl ugyan Víctor Rodriguez és Jonathas támadott, ahogy erejükbõl futotta és a vezetõ gólon túl is elég szervezetten játszott a csapat, de összességében bukásra voltak ítélve. Legfõbb gyengéjük – a képességbeli különbségek mellett – egyértelmûen a sok elveszett labda volt. Ez a csapat gyengébb ellenfelekkel szemben, hasonló felfogásban futballozva könnyedén érhet el sikereket. Kellemes meglepetés volt számomra a kis csapat, sok sikert nekik a jövõben!
Taktikai szemmel: Deportivo – Real Madrid
A Real Madrid kezd magára találni és ennek a Deportivo látta kárát. A hazaiaknak egy percig sem volt esélyük a sikerre, hisz Carlo Ancelotti csapata az elsõ perctõl az utolsóig uralta a találkozót és nem hagyott kétséget senkiben a mérkõzés gyõztesének kilétével kapcsolatban. Az olasz tréner jó úton halad és látszik, hogy sokat dolgozik a csapaton, kezd összeállni az a váz amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a királyi gárda sikeres legyen és úgy tûnik, hogy a stabilitás mellett a kreatív játékosoknak biztosított – kellõ – szabadság is adott. Látványosan mûködõképes csapat rajzolódik ki, de számomra sokkal örömtelibb volt az – amellett, hogy végre játszott a Real -, hogy a talján tréner mert kísérletezni, mert a padhoz nyúlni és mindezt jó érzékkel tette. Ancelottinak sokan és sokszor (köztük én is) felrótták, hogy nem igazán jó „meccselõ” típus. Eddigi csapatainál és az elõzõ szezonban a Real Madridnál is adódott számos olyan helyzet, melyet nem oldott meg, vagy épp rosszul oldott meg mérkõzés közben. Fõként a rosszul megválasztott cserék voltak azok amelyeket, negatív oldalon feljegyezhettünk a mester neve mellett. Most azonban azzal, hogy a magabiztos vezetés tudatában kísérletezni kezdett, egy merõben új és a jövõben is használható szerkezet kezdett testet ölteni. Ancelotti átrajzolja a csapatot Illarrával. Fél óra volt hátra a meccsbõl, és a Deportivo éppen betalált, ilyenkor pedig a Madrid hajlamos arra, hogy összezavarodjon egy idõre. Ezt megelõzendõ a tréner Illarrát hozta be Benzema helyére, hogy stabilizálja a középpályát és ne egy átjáróház legyen a középsõ zóna, ahogy a Real Sociedad ellen. Szokatlanul festett ugyan a változtatást követõen kialakult hadrend, de hatásosnak bizonyult az, hogy a James-Illarra-Kroos-Modric négyes játszott középen, majd Isco állt be Modric helyére. Középpályásait lépcsõzetesen helyezte el Ancelotti a játéktéren, Illarra és Kroos szûrõként, James és Isco pedig valamivel elõttük játszhatott. Utóbbi két játékos összesen három gólpasszt jegyzett, ami magáért beszél.
James kinõheti magát
A kolumbiai nagy léptékkel javul. A Riazorban az eddigi legjobb meccsét játszotta madridi mezben. Bal oldali középpályásként kezdte, de az általa bejátszott terület jóval túlmutatott ezen és szinte minden támadásban benne volt, emellett betalált és gólpasszt is adott. Ami pedig szintén rendkívül fontos az az, hogy zsinórban negyedik meccsét játszotta végig. A nyáron szerzõdtetett futballista a meccs elõrehaladtával egyre növelte bejátszott zónáját a bal szélen, tette mindezt Marcelóval összhangban. Ezt mindenképp ki kell emelni, hisz a brazil védõ szerepe és kapcsolata az elõtte játszó középpályással egyértelmûen az egyik legfontosabb összetevõje a Real Madrid hatékony támadójátékának. James a kétkedõknek is „villantott”, hisz nagyon szép gólt lõtt ballal, mindemellett pedig védekezõ erényeit is megcsillogtatta. A 78. percben jól lépett fel a középpályáról gyakorolt presszió részeként, és visszaszerezte az ellenfél térfelén azt a labdát, amibõl Ronaldo harmadik (és egyben a Real hatodik) gólját szerezte. Ahogy az elõzõ meccseken is, a második félidõben a jobboldalon játszott a 4-4-2-es felállásban. Ebben a pozícióban és szerepkörben is jól érezte magát, mozgékonyan, mindig társait keresve futballozott. Látszott, hogy elfáradt a végére, de a korábbi meccseknél többet tett hozzá a játékhoz, a csapatvédekezéshez és több labdát szerzett. Jól kihasználja azt a területet, amit Cristiano hagy maga mögött azzal, hogy egyre inkább középre húzódik.
Bale igazi pozíciója (?)
A walesi nem játszott jó meccset. Nem volt sokat játékban, és nem lõtt kapura, majd amikor a csapat átváltott 4-4-2-re és középre húzódott Ronaldo mellé, 8 perc alatt két gólt szerzett. Mindkettõ nagyon hasonló találat, két keresztmozgás, a jobb oldalról indítva balra, hogy aztán a jobbik lábával fejezhesse be a támadást. Gareth Baletõl sokkal többet lehet várni, ha a megfelelõ poszton játszik, olyan poszton, ahol igazi erõsségeit kamatoztatni tudja. Amellett, hogy rendkívül jó rúgótechnikája van, gólérzékeny és gyors, a nyár folyamán látványosan sokat erõsödött. Ennek köszönhetõen akár csatárként is képes megállni helyét, hisz elõnnyel indulhat az 1-1 elleni játékokban, a test-test elleni összecsapások alkalmával. Egy jó formában lévõ és eredményesen futballozó Gareth Bale-re óriási szüksége van a Real Madridnak, nem csak góljai és gólpasszai miatt, hanem azért is, hogy tehermentesítse a csapat portugál aranylabdását. Erre a jelen keretbõl képességei alapján õ a legalkalmasabb. Reméljük, hogy Ancelotti letisztulni látszó elképzléseiben optimális helyen szerepel majd Bale is.
Udvarias házigazda
A Deportivo nem tudott mit kezdeni a Real Madriddal. Fernandez mester egy stabilitáson alapuló 4-2-3-1-el szeretett volna operálni, de játékosai nem tudták elképzeléseit kellõképp pályára vinni. A hazaiak túl nagy területet hagytak a Real Madrid kreatív játékosainak a támadó zónában, így szinte minden akciónál lépéshátrányba kerültek, ami egyet jelentett bukásukkal. Egy ilyen játékerõt képviselõ gárda mint a Depor, nem engedhet meg magának egy percnyi kihagyást és üresjáratot sem, ha ekkora tudáskülönbséggel találja szemben magát. Mindezt kompenzálni csakis 110%-os erõbedobással és maximális odafigyeléssel lehetett volna, de sem a védõharmadban, sem a támadó szekcióban nem tudtak hatékonyak lenni Postigáék. A Depor megmérettetett, és egy ilyen kaliberû ellenféllel szemben könnyûnek találtatott. Hogy a keret erõssége mire lesz elegendõ a szezon hátralévõ részében, az nagyban függ majd Fernandez munkájától is, hisz láthatóan van még mit dolgozni ezzel az együttessel.
Taktikai szemmel: Real Madrid – Atlético Madrid
Egy városi derbi – legyen az bajnoki, vagy bármilyen kupatalálkozó – kiemelt jelentõséggel bír mindkét csapat számára, így volt ez a hétvégi összecsapás alkalmával is. Ancelotti mester megpróbált változtatni eredeti elképzelésein és próbálta javítani a szerkezeti illetve taktikai hibákat. Az egység, a csapat, az összjáték, a beívelt labdák, a presszió, az intenzitás (azaz az Atlético Madrid) újfent legyûrte azt a Real Madridot, amelynek ugyan voltak jó periódusai és eldönthette volna a találkozót az elsõ félidõben, de nem volt pontos a befejezéseknél és következetes a játékában. Ezen felül Ancelotti elkövette azt a hibát, hogy túl korán nyúlt az egyéni akciók fegyveréhez, de ez nem az a találkozó volt, amit így lehetett volna megmenteni. Látszott ugyan, hogy az olasz tréner észlelte csapata hiányosságait, de javítani csak egy részét sikerült azon rosszul „hangolt” összetevõknek, melyek a gárda játékát az elõzõ mérkõzéseken negatív irányba befolyásolták.
Megpróbált egy elsõre teljesen kézenfekvõ megoldáshoz nyúlni és teljes szabadságot biztosított Cristiano Ronaldónak. A portugált az elejétõl kezdve szabadon játszatta Benzema mögött. A kirajzolódó szerkezeti kép egyértelmû volt: tíz poszton játszó játékos és egy szabadon mozgó Ronaldo. Ez a húzás eleinte láthatóan tetszett Ronaldónak és jól is feküdt neki az elsõ félidõben, míg a másodikra statikusabbá vált a kapu közelében. Alapjában jól oldotta meg feladatát, folyton kereste a 2 az 1 elleni helyzeteket a támadószekció teljes spektrumában. Siqueira korai lapja után aztán inkább a jobb oldal fele mozdult el, ahol Bale-lel játszhatott össze, többek között, hogy a második sárgájára kényszerítsék a védõt. Kétség kívül õ volt a Madrid legjobbja támadásban, minden akcióban részt vett, bár a végén õt is felemésztette az Atlético által felhúzott, szinte tökéletes védelmi fal.
James – pozitív jövõkép
A kolumbiai válogatott játékos dupla feladatot kapott mesterétõl, védekeznie és támadnia is kellett ezen a meccsen, és ezt mondhatjuk, hogy sikerrel hajtotta végre. Sokat dolgozott azért, hogy felérjen a támadásokkal és hogy visszazárjon a baloldalra labdavesztéseket követõen. Õt választotta Ancelotti, hogy a behúzódó Ronaldót pótolja a baloldalon, majd Isco pályára küldését követõen átkerült a jobb oldalra. Minden megmozdulásán látszott, hogy a játékszerrel jó barátságot ápol, remek labdákat osztogatott, és végig bírta a mérkõzést, ami nagyon fontos elõrehaladás az elõzõ meccsekhez képest. Ugyan még dolgoznia kell a beilleszkedésen, de az látszott az Atlético ellen, hogy meg lehet a helye ebben a csapatban.
Ez azonban nem csak rajta múlik, Ancelottinak tovább kell dolgoznia azon, hogy a kolumbiai kvalitásainak megfelelõ poszton és számára optimális feladatokkal megbízva játszhasson. Számomra úgy tûnik, hogy ez lehet a Real Madrid „feltámadásának” és sikeres szezonjának az egyik legfontosabb feltétele. Amíg ezt a problémát nem vagy csak részben oldja meg a mester, addig sajnos akadozni fog a gépezet. James terhelhetõ, ez látszik, de bármennyire is igyekszik, nem védekezõ feladatokra termett játékos. A szombatinál több defenzív munkát nem várhat tõle edzõje, hisz az már támadásbeli játékának rovására menne, pedig az egész csapat egyensúlyát borítaná fel. James nem Di María és nem is kell belõle azt faragni, mert nem lehet, de egy más felfogásban érezhetõen helye van a csapatban és úgy gondolom, hogy ha sikerül tökéletesen összecsiszolódnia a társakkal, akkor jól mûködõ Real Madridot láthatunk majd.
Simeone és Godín megoldották
Az Atlético számára csapatösszetétel szempontjából egyáltalán nem volt egyszerû a hétvégi találkozó. Ugyanis a kapitány – Gabi – rendkívül rossz napot fogott ki. Szokatlan dolog tõle, de ilyen fontos poszton ennyi eladott labda és ilyen indiszponált játék nem volt számukra megengedhetõ. Simeone remek érzékkel vette észre a hibát és Burgos az õ utasítására jókor cserélte le Gabit. Szerencséjükre ott volt a pályán az a Tiago, aki nagy munkabírásának köszönhetõen ki tudta segíteni csapattársát és enyhítette a bajt. Valamint ott voltak még a középhátvédek, akik remekül zárták a területeket és szinte hibátlanul oldották meg feladatukat. Simeone mester Gabi cseréjénél nem csak, hogy jól vette észre a „leggyengébb láncszemet”, de jól is keverte meg a kártyákat, Kokét rendelte be ugyanis Gabi helyére és a becserélt Ardát állította a balszélre. Ezzel csapata újra visszaszerezte és meg is tudta tartani a labdát, majd kijött a nyomás alól, ami már-már fojtogató volt.
Véleményem szerint azonban az Atlético szombati sikerének igazi letéteményese nem Arda vagy Simeone mester voltak, hanem az a Godín, aki jelenleg szenzációs formában játszik a védelem tengelyében. A magas labdáknál, a passzoknál, a becsúszásoknál, a megelõzõ szereléseknél jól helyezkedett és érezte, mikor kell elõreküldeni a labdát, vagy éppen megtartani azt és lassítani a játékot. Mindezek mellett besegítéseivel nagy terhet vett le a kiállítás árnyékában futballozó Siquiera válláról. Gyorsan észrevette, hogy Cristiano az õ oldalán keresi a fölényt, és mindig odaért, hogy besegítsen neki. Godín csapata igazi vezére volt, tökéletesen illett/illik a szerkezetbe.
Átigazolási összefoglaló 2. rész: Az érkezõk
Az érkezõk
Ha a távozókról szóló 1. részt az általam legfontosabbnak vélt transzferrel kezdtem, akkor úgy illik, hogy az érkezõk sorát is így nyissam. Nem nagyon kell törnöm a fejem, véleményem szerint a legjobb vétel a friss világbajnok Toni Kroos. A német válogatott középpályásban minden megvan, amire posztján szükség lehet, hideg fej, pontosság, kivételes szervezõkészség és rendkívüli technikai, illetve taktikai képzettség. Nem véletlen, hogy a világbajnok válogatott alapembere, tökéletes mintája a jelenkori futball ideális középsõ középpályásának. Hosszú évek óta problémát jelent-jelentett Madridban ez a csapatrész, ám az elõzõ idényben a szerkezeti változtatásokkal (legfõképp Di María új szerepkörével) Ancelotti elérte, hogy stabilizálódjon a pálya középsõ harmada. Kroos szerzõdtetése minõségi elõrelépés véleményem szerint, a távozó Xabi Alonso által hagyott ûrt hivatott betölteni, de gyanítom, hogy a mindössze 24 esztendõs játékos túl is nõ majd neves elõdjén. Rendkívül sokat várok tõle, nem csak a válogatottban, de a Bayern Münchenben és azt megelõzõen a Leverkusenben nyújtott teljesítményére alapozva, valamint arra, hogy úgy gondolom, tökéletesen illik a „csapatképbe”. Kroos szerzõdtetésébe egyszerûen nem lehet belekötni (nem mintha szeretnék). Mind sportszakmailag – ahogy már fentebb említettem –, mind marketingszempontból jó választásnak tûnik, hisz’ egy friss világbajnok szerzõdtetése a mezeladási számokra is pozitív hatást gyakorol. Remélem, személyében megtaláltuk a jövõ Real Madridjának egyik fontos alapemberét, egy stabil pontot a pálya közepén.
Van egy játékos érkezési oldalon, aki körül óriási volt a felhajtás nyáron. Nem csak azért, mert remek teljesítménnyel rukkolt elõ a világbajnokságon, hanem azért is, mert óriási összegért váltott klubot, és új állomáshelyén egybõl birtokba vehette a legendás 10-es dresszt. Igen, az illetõ James Rodríguez. Jamest remek képességû labdarúgónak és jó igazolásnak tartom. Fiatal, gyors, technikás, jó rúgótechnikája van és rendkívül gólérzékeny. Remek igazolás, aki tökéletesen tudná kamatoztatni képességeit a támadó szekcióban – és most jön a „de”! Ahogy a klubhoz került, mindenki azt találgatta, hogy hol is fog õ szerepelni, melyik lesz az a poszt, amelyen Ancelotti bizalmat szavaz neki. Jelenleg úgy tûnik, hogy ugyan szerkezeti változtatással, de Di María helyén számol vele az olasz mester. Ezzel csak egy gond van: Jamest vétek így korlátozni. Már a portós idõszaka alatt is egyértelmû volt, hogy ez a srác nem szeret védekezni (és akkor finoman fogalmaztam), ez a Monacóban tovább csúcsosodott, a piros-fehéreknél szinte nem is kapott defenzív feladatot, szabadon – gyorsaságát és cselezõ képességét kihasználva – játszhatott, ahogy a kolumbiai válogatottban is tette azt. James nemcsak, hogy nem szeret védekezni, de nem is igazán jó ebben a mûfajban, ami természetesen érthetõ, hisz ezidáig vajmi kevés védekezõ feladattal látták el edzõi. Nem Rodríguez hibája, hogy így alakult a sorsa, õ belecsöppent egy kellemetlen helyzetbe, nagy rajta a nyomás, bizonyítania kell, mindezt úgy, hogy számára új közegben, új szerepkörben és teljesen új rendszerben kell megfelelnie az elvárásoknak. Nincs egyszerû feladata a világbajnokság gólkirályának, de bízom benne, hogy sikerrel veszi az akadályokat, és be tud illeszkedni a csapatba, hisz képességei alapján megérdemli, hogy a Real Madrid mezét viselje. Ahhoz azonban, hogy James sikeres legyen, Ancelottinak is rengeteget kell dolgoznia, hisz az új szerzemény(ek) beillesztése a gépezetbe nem egyszerû feladat, ahogy azt az elsõ meccseken mutatott játékból is leszûrhettük. Remélem, hogy sikerül Carlónak helyrerakni a kirakós darabjait, köztük a nyár legdrágább igazolását is.
Ha James esetében jó vb-szereplésrõl beszéltünk, akkor muszáj ezzel kezdeni Keylor Navas szerzõdtetésével kapcsolatban is. A Levante csapatától megszerzett hálóõr kisebb fajta csodát vitt véghez nemzeti tizenegyével, remekül irányította Costa Rica védelmét, és biztos hátországa volt csapatának. Nem véletlen, hogy több nagy klub is felfigyelt teljesítményére, de a Real Madrid drukkerek többségének nem kell bemutatni Navast, hisz már több éve szerepel Hispániában. Elõször az Albacete, majd a Levante csapataiban mutathatta meg tudását, de a nagy áttörést és –valószínûsíthetõen – élete szerzõdését a brazíliai világbajnokságon mutatott kimagaslóan jó teljesítménye hozta meg számára. Kényes téma Madridban a kapuskérdés, Diego López és a kapitány, Iker Casillas helyzete mindennek volt nevezhetõ, csak rendezettnek nem. Végül a klub egy harmadik hálóõr szerzõdtetése mellett döntött, így került képbe Navas, aki a legjobbkor „villantott” és megszerezte a második számú kapus pozícióját, míg López távozott. De vajon tényleg második számú kapus lesz Keylor? Véleményem szerint az elõttünk álló szezonban még mindenképp, természetesen adódhatnak váratlan szituációk – sérülés, vagy súlyos formahanyatlás –, de alapvetõen Keylorra idén a Király-kupa vár, itt bizonyíthatja, hogy komolyan számolhatnak vele, hisz’ ki, tudja Iker meddig marad még a Bernabéuban, nem fiatal már (bár kapusposzton a kor nem olyan fontos tényezõ), és a folytonos, média által gyakorolt nyomás, a feszültség láthatóan nem tesz jót neki. Könnyen lehet, hogy Keylor Navas rövid idõn belül a kezdõcsapatban találja magát. Ezt most még nehéz megmondani, de számomra mindenesetre megnyugtató, hogy egy olyan remek képességû hálóõr ül a padon, mint amilyen õ.
Nagy átigazolás az utolsó napokban? Hát persze, hogy ezzel kapcsolatban egybõl bevillan a Real Madrid neve. Pérez elnök úr idén sem hazudtolta meg önmagát, és az utolsó napra is tartogatott bejelenteni valót, méghozzá azt a Chicharitót, aki a Manchester Unitedtõl érkezett kölcsönbe, természetesen vételi opcióval. A mexikói válogatott támadó szupertehetségnek indult, majd fokozatosan vált mellõzötté a vörös ördögöknél. Képességeit tekintve nem kérdés, hogy jó játékost igazoltunk, gyors, erõszakos, gólérzékeny. A kérdés csak az, hogy mihez kezd majd vele Ancelotti. Már több éve érezhetõ, hogy nincs rendben a csatárposzt Madridban, Benzema teljesítményére egyszerûen nem lehet alapozni, vannak remek meccsei a franciának, de stabilan nem tudja azt a jó játékot hozni, ami egy Real Madridban szereplõ csatártól elvárható. Higuaín távozásával és azzal, hogy Benzema gyakorlatilag minõségi versenytárs (Morata minden volt, csak nem minõségi posztrivális…) nélkül maradt, elkényelmesedett, és nem hozza/hozta a tõle elvárt szintet. Ésszerû és jó lépés volt csatárt szerzõdtetni, de pont Chicharitora van szükségünk? Több nagy név is felröppent az elõzõ hónapokban (Falcao, Agüero, Mandzukic, és sorolhatnánk még napestig…), de végül egy, a klubjában mellõzött futballistára esett a választás. Láttam játszani a mexikóit nem egy, nem két mérkõzésen, tudom, hogy képes olyan teljesítményre, amellyel jogot formálhat magának arra, hogy akár kezdõcsatárként is számoljon vele az olasz tréner, a kérdés csak az, hogy sikerül-e kihoznia magából a maximumot. Régóta tartom magam ahhoz az elképzelésemhez, hogy a királyi gárda jelen keretébõl hiányzik egy center. Egy olyan gólvágó, akinek – kis túlzással – a bal fülérõl is a kapuba pattan a labda, aki jókor van jó helyen a kapu elõtt és könyörtelenül kihasználja lehetõségeit. Vannak ilyenek a piacon, de Chicharito nem tartozik közéjük. Ettõl függetlenül bizakodó vagyok vele kapcsolatban, nagyon remélem, hogy megvillantja oroszlánkörmeit és hasznára lesz a csapatnak, melybõl duplán is profitálhatunk, hisz góljaival és jó teljesítményével nem csak ponthoz/pontokhoz juttathatja a gárdát, de riválisát, Benzemát is motiválhatja, szóval kíváncsian várom, hogy mit mutat majd habfehérben.
Nos, ezzel a sor végére értünk! Összességében elmondhatom, hogy egyik szemem sír, a másik nevet…. Rendkívül örülök ugyanis Kroos, James és a többiek leigazolásának, de nagyon bánom, hogy elengedtünk egy olyan remek futballistát, mint Ángel Di María. Taktikai szempontból véleményem szerint a keret összetétele teljesen optimális, megfelelõ számban találunk játékosokat a pálya minden területére, nagy variációs lehetõséget nyújtva ezzel Ancelotti mesternek. Érdekes és remélhetõleg sikeres szezon elé nézünk, adott a feladat az olasz trénernek: ütõképes csapatot kovácsolni az újak beillesztésével. Nagyon bízom benne, hogy Ancelotti és a játékosok sikerrel veszik az új idény állította akadályokat, és újabb kupák kerülhetnek a Bernabéu trófeaszobájába.
Átigazolási összefoglaló 1. rész: A távozók
A Távozók
Sokat gondolkodtam, hogy kivel kezdjem, de nem kezdhetem mással mint Ángel Di Maríával. Azzal a játékossal, aki számomra leginkább fog hiányozni a Real Madridból. Akik olvassák-olvasták irományaimat mind tudják, hogy az argentin játékos a legnagyobb kedvenceim közé tartozott. Sokan hasonlítják mostani távozását Özil egy évvel ezelõtti helyzetéhez, de Mesut és Di María esete merõben más. Míg Ancelotti érkezésével Özilnek nem maradt pozíció és inkább távozott, addig Di Maríá bizonyított és (nagy szavak vagy nem, ez a véleményem) épült köré egy új, egy BL gyõztes Real Madrid. Igen, köré! Aköré a futballista köré, aki számára idegen pozícióban nyújtott extraklasszis teljesítményt, aki a középpálya közepére kerülve sem változtatott stílusán és ennek köszönhette sikerét. Óriási munkabírása, fáradhatatlan mivolta és az a tulajdonsága, hogy ha kellett három ember helyett futott és védekezett kihagyhatatlanná tette a világ legjobb csapatának kezdõ tizenegyébõl. Olyan játékos õ akit minden edzõ kíván, fut hajt amíg ver a szíve és mindemellett rendkívül labdaügyes, jó rúgótechnikával és cselezõkészséggel. Igazán komplett futballista, egy aprócska hibával, nincs reklámértéke. Ez pedig tudjuk, hogy a Bernabéuban (sajnos, vagy nem, mindenki döntse el maga) igazán fontos tényezõ egy játékosnál, fõleg ha az a valaki a kreatív támadószekció tagja. Ellene voltam és ellene vagyok Di María eladásának, véleményem szerint óriási hiba volt õt elengedni, viszont ha a realitások talaján maradunk, be kell látnunk, hogy az az összeg, amit a Manchester United kifizetett érte, minden várakozást felülmúlt. Ennyiért el lehetett adni…De el kellett adni? Véleményem szerint nem, hiányozni fog! Nem csak nekem, a csapatnak is.
Ugyanezt nem tudom elmondani a másik nagy név, Xabi Alonso távozásáról. A spanyol válogatottal két EB-t és egy vb-t is nyerõ, többszörös BL-gyõztes játékmester már nem a régi. Már több éve nem azt az Alonsot láttam a pályán, akit anno a Liverpoolban vagy a válogatottban csodáltam, aki tanári labdáival kiszolgálta társait, de ha kellett, könyörtelen bombákat is megeresztett az ellenfél kapujának irányába. Alonso a fazonszabász, a csapat karmestere ebben a formában számomra már több éve megszûnt létezni. Árnyéka volt önmagának, rengeteget lassult és pontossága is kopott. Hasznos tagja volt a keretnek, de véleményem szerint korántsem annyira, mint azt sokan gondolják. Sajnos rendszeresen tudott maga mögött “végigalibizett” bajnokikat, egyáltalán nem erõltette meg magát, de becsületére legyen mondva, ha kellett, igenis meg tudta mutatni, hogy „mitõl döglik” az a bizonyos légy. Voltak jó meccsei, de egyre ritkábban, véleményem szerint Alonso nem fért volna bele a jövõ Real Madridjának képébe, nálam biztos, hogy nem. Talán pályafutása legnehezebb döntését hozta meg a távozással, de ez mégis érthetõnek tûnik, és a Real Madrid csak köszönetet mondhat neki. Nem akármilyen képességû labdarúgó távozott a Bayern Münchenhez ugyan, de (kövezzenek meg) nekem nem igazán fog hiányozni. Nem érzem, hogy helye lett volna a csapatban, a padot pedig kétlem, hogy jól viselte volna, sok sikert neki!
Volt egy olyan távozó, akivel bármit meg lehetett tenni, egyesek az egekig emelték, mások a pokolba kívánták. Diego López ízig-vérig madridista és ezt rendkívül becsülöm benne. Mindemellett szilárd meggyõzõdésem, hogy nincs egy szinten Iker Casillasszal képességileg. Ez nem is lenne gond abban az esetben, ha néhány évvel fiatalabb játékosról beszélnénk, aki még képes fejlõdni, de López sem mai „gyerek”. Egyidõs posztriválisával, ráadásul egy új kapus érkezésével (Keylor Navas természetesen) biztossá vált, hogy vagy neki, vagy a kapitánynak távoznia kell. Számomra egyértelmû volt, hogy ezt a „csatát” López elveszíti és végül eligazol. Véleményem szerint egyértelmûen jó helyre került, egy nagy multú klubhoz, ahol megkapja a neki megjáró tiszteletet és megbecsülést, melyet minden bizonnyal jó teljesítménnyel fog meghálálni. Diego López nagy madridista és jó kapus, de semmilyen téren nincs Iker Casillas szintjén, Iker egy ikon, aki kell a Real Madridnak, míg López egy csendes „katona” aki miután jól végezte dolgát, távozott a hátsó ajtón.
Az én értékrendem szerint az igazán fontos és meghatározó játékosoknak itt a végére is értünk… bocsánat, mégsem! Nem, nem Morata az akit még megemlítenék, közel sem! Nálam sokkal fontosabb a kölcsönbe került Casemiro szerepe, a fiatal brazil játékos véleményem szerint nem kapta meg a neki járó játékperceket, kevésszer jutott szóhoz egy olyan elõszezont követõen, mely alatt végig rendkívül jól futballozott. Rendkívül hasznos játékosnak tartom, biztos vagyok benne, hogy ha be tudja verekedni magát (be tudja!) a Porto kezdõcsapatába, akkor tovább fejlõdik majd és egy tökéletesen felkészült, a Real Madrid mezére méltó játékost kapunk vissza jövõ nyáron.
Említettem már a saját nevelésû Álvaro Moratát, aki a Juventushoz távozott. Véleményem szerint Morata nem alkalmas arra, hogy a Real Madrid csatára legyen, sõt nálam a padra is kevés. Sokan a jövõ Raúlját látták benne, de messze van attól is, hogy a keretbe stabil helye legyen nemhogy attól, hogy a legendás 7-essel emlegessék egy lapon. Jó üzletet kötött Pérez, viszonylag nagy összegért sikerült túladni rajta, azt viszont kétlem, hogy megállná a helyét olyan csatárok közt, mint Llorente vagy Tévez, de említhetném az örök ígéret Giovincot is (bár nála legalább a magasságbeli különbséggel jobbnak bizonyul), legyen akármilyen gyenge és alacsony színvonalú a Serie A. Morata nem hiszem, hogy a Juventus meghatározó alakja lesz, úgy gondolom számára az elõzõ szezon volt karrierje csúcsa, innen csak lefelé vezet számára az út.
Ugyan akadtak még távozók, de sem Jesús kapus Levantéhoz szerzõdése, sem Nuri Sahin véglegessé váló eligazolása nem kavarja fel az állóvizet. Rajtuk kívül – a Capello kezei alatt az orosz nemzeti csapatban is bemutatkozó – Denis Cheryshevet lehet még beilleszteni a felsorolás végére, rá érdemes lesz figyelni, reméljük szerencsésebb szezont fut majd mint a Sevillában, ahol sokáig sérüléssel bajlódott. A Villarrealban töltött kölcsönjáték alatt bizonyíthat és akár helyet is követelhet magának a királyiak következõ évi keretében, de ez a jövõ zenéje, reméljük addig még sok szép trófeát emelhetnek magasba Casillasék.
Hamarosan folytatom az érkezõkkel…
Taktikai szemmel: Real Sociedad – Real Madrid
Szinte tökéletesen indult a találkozó, rendkívül rövid idõ alatt szerzett (megynugtatónak tûnõ) kétgólos elõnyt a Real Madrid, de az elsõ szûk fél órát követõen drasztikusan megváltozott a játék képe. A királyi gárda kiengedte kezébõl az irányítást, és a csapata drágán megfizetett azért a „rendetlenségért”, melyet a találkozó hátralévõ részében láthattunk Benzemáéktól a zöld gyepen. Az igazság az, hogy ez a mostani Madrid egyelõre ilyen, szétszórt és sokszor fegyelmezetlen. Ugyan sikerült egy rögzített szituációból és Bale egyéni akciójából gólokat szerezni, de ezt követõen nem volt meg az egyensúly, és Ancelotti mester sem volt a helyzet magaslatán. Az olasz tréner, mintha elfelejtett volna reagálni a mérkõzés történéseire, 0-2-nél, majd a szépítést követõen, illetve az egyenlítés után is ez volt megfigyelhetõ. Szinte érthetetlen számomra, hogy Ancelotti nem vette észre csapata szétesését (ezzel párhuzamosan a Sociedad feltámadását), különösen fontos pont volt James és Isco játéka, akik sorra vesztették el a párharcokat, rendre alulmaradtak a hazaiak játékosaival szemben. Xabi, Di María és Cristiano a BL-gyõztes csapat alappillérei voltak és nélkülük a Madrid nem önmaga. Vannak olyan játékosok, akikbõl hiányzik a küzdeni tudás és figyelem. Isco szép megoldásokat mutatott be, de egyszerûen nem tudott küzdeni a pályán. Eközben James sokszor úgy tûnt, hogy azt sem tudja, milyen poszton szerepel. Modric, aki normális esetben a csapat karmestere, mélyen tudása alatt teljesített, mintha nem lett volna önmaga, de a legszembetûnõbb hiba Benzema pályán tartása volt (Elnézést, pályán volt egyáltalán a francia???).
A védekezés nem csak négy ember feladata
A királyi gárda csapatszintû védekezése egyenlõ volt a nullával. Ez több összetevõ eredményeként alakult így. Egyrészt az egyéni hibák sokaságával, másrészt az alap taktikai és szerkezeti hiányosságokkal magyarázható. A Sociedad harmadik gólja tipikus példája volt a Madrid védekezésének, ahogy az ábrán remekül látható: Xabi Prieto elhúzott (1), miközben Isco csak nézte (2). Nem csak lemaradt emberérõl, de még csak középre zárva sem segített be a védõ térfél lefedésében. Innentõl kezdve már nem volt nehéz dolga Canalesnek, aki kihasználta a lassan és rendezetlenül mozgó madridiak hiányosságait, betört a védõk közt, akik hirtelen azt sem tudták kire figyeljenek a középpályáról érkezõ segítség hiányában és túlzott hangsúlyt fektettek a középen esetlegesen érkezõ támadók felügyeletére. Ezt követõen Zurutuza megszerezte a vezetést.
Mi van veled középpálya?
Sokat futó és ütközni képes ember hiányában a középpálya szinte teljesen üres térnek bizonyult védekezésben. Kroos magára maradt, és rendre létszámfölényes helyzeteket alakítottak ki a hazaiak. James, Modric, Bale és Isco is csak ácsorgott, egyikük sem zárt vissza, nem szûkítették a területet és a labdakihozatalt sem tudták érdemben zavarni. Mindezek következtében a Canales-Vela duó rendre egy az egyben vihette a labdát a madridiak belsõ védõire, Ramosra és Pepére, akik segítség hiányában eleve vesztett helyzetben találták magukat. Ancelotti mesternek újra kell gondolnia a csapat védekezését, meg kell szilárdítania a középpályát és mindenekelõtt el kell beszélgetnie a támadó szekcióval, hisz ez az a terület ahol már csírájában elfojthatók (megfelelõ nyomás gyakorlásával) az ellenfél épülõ támadásai.
Megérdemelt pofon – kiérdemelt három pont
A Real Madrid (reméljük még jókor) szaladt bele egy nagyobb pofonba, mindeközben a Real Sociedad szinte tökéletes meccset játszott. A kezdetben semmi ellenállást sem tanúsító hazaiak óriási tartásuknak köszönhetõen nem estek kétségbe, képesek voltak két gólos hátrányból is felállni. A Sociedad két rögzített helyzetbõl talált magára, és Canales, illetve Vela beállításával nagy területeket talált, melyeket késõbb könyörtelenül ki is használt. Ancelotti mester gyenge próbálkozása, hogy pályára küldi a friss világbajnok Khedirát (amolyan tûzoltó gyanánt), már túl késõn érkezett. A kék-fehérek gyorsan és szervezetten futballoztak, rendezték soraikat, majd annak köszönhetõen, hogy kikapcsolták a játékból Modricot, Jamest, Iscót és Benzemát, már nyert ügyük volt. A baszkok teljesen megérdemelten tartották otthon mindhárom bajnoki pontot.