Gy. András

8945 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Rodrygo
Tovább

Összefoglaló: Sevilla – Real Madrid (1-2)

A Real Madrid 1-2 arányban nyert a Sevilla vendégeként a LaLiga 37. fordulójában, köszönhetően annak, hogy Rodrygo duplázni tudott. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.

play-rounded-fill

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Jól akarjuk zárni az idényt

Az olasz mester a Sevilla elleni mérkőzés előtt is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

„Jól akarjuk zárni az idényt. Két meccsünk van hátra, az első nagyon nehéz lesz, mivel egy olyan ellenfél ellen játszunk, aki remekül futballozik. Vini Jr., Benzema és Asensio nem bevethető, a többiek rendben vannak. Megpróbálunk mindent beleadni, ahogy mindig. Morális szempontból jó formában vagyunk, hiszen jót tett nekünk a Rayo elleni győzelem. Remélem, hogy holnap is győzni tudunk. A holnapi meccs harcos, minőségi lesz.”

VAR

„A technológia fontos, mivel sok minden javult, amióta a VAR-t bevezették. Szerintem jó ötlet, hogy még inkább használjuk a technológiát. Más bajnokságoknál is van gólvonal technológia, ami jól működik. Én amellett vagyok, hogy növeljük a technológiák használatát, de az is fontos, hogy abban is javuljunk, ahogy használjuk azt. Nagyszerű lenne, ha lenne gólvonal technológia, az ilyen esetek elkerülésére. Hogy miért nem használták? Nem tudom. Ez pénz kérdése, ami szerint hamar megoldható.”

Vini Jr.

„Nem utazik, mivel nem játszhat. Ha bármennyi esélye is lenne annak, hogy felépül, akkor utazott volna és megpróbált volna játszani. De a térde még mindig zavarja. Nem számít, hogy otthon vagy idegenben játszunk. Nem tud pályára lépni, ennyi. Remélem, hogy az utolsó meccsre visszatér.”

Rodrygo

„A fiatal srácok folyamatosan fejlődnek, mindössze állandóságra van szükségük, és jól kell dolgozniuk, amikor megkapják a lehetőséget. Ugyanez igaz rá is. Az állandóság útján érdemelhet ki nagyobb szerepet a keretben.”

A holnapi csapat

„Egy olyan csapatot küldünk pályára, amellyel megpróbáljuk megnyerni a meccset, annak ellenére, hogy a megszokott támadóink nincsenek itt. Versenyképes csapat lesz, hiszen nagyszerű játékosaink vannak. Keményen oda fogjuk tenni magunkat, magas minőségben játszunk.”

Erősítések

„Amit meg szeretnénk és meg kell tennünk a keret javítása érdekében, azt meg fogjuk tenni. Ne aggódjatok.”

A LaLiga

„Egy gyors elemzést tudok adni arról, hogy mi történt a LaLigában. A végsőkig harcoltunk, minden sorozatban. Lehet, hogy egy kicsit elengedtük a bajnokságot a Barcelona elleni meccs után, amikor 9-ről 12 pontra nőtt a hátrány, egyértelmű volt, hogy nem a ligára fogunk koncentrálni elsődlegesen, és még további pontokat is veszítettünk. A nehézséget az okozta, hogy a Barcelonának remek idénye volt. Alig veszítettek pontokat, kevés gólt kaptak, kiegyensúlyozottak voltak. Mi a vb után szenvedtünk, messze voltunk a legjobbunktól.”

„Nem a támadójátékunkkal volt a baj, hiszen sok gólt lőttünk. Mi vagyunk a bajnokság legeredményesebb csapata. Hátul voltak gondjaink. Beszélnek csatár igazolásáról, de ha megnézzük a számokat, akkor védőt kell igazolnunk. Nem kapust, mivel a világ legjobbja már itt van. Ez is azt mutatja, hogy a statisztikák néha félrevezetőek lehetnek.”

Az elmúlt mérkőzések

„Nem gondolunk arra, hogy a következő idényre próbálgatnánk dolgokat. Ezeken a meccseken a cél az, hogy tiszteljük meg a mezt. A végsőkig harcolunk, ezek a klub értékei. A játékosoknak meg fegyelmezettnek és profinak kell lenniük. Nem nyerhetünk már trófeát, de ezek a dolgok is motiválják őket.”

Nacho

„A jövője a kezében van. Itt maradhat, folytathatja, mindenki támogatja őt. Tudjuk, hogy mit tesz hozzá, rengeteget. Mindannak köszönhetően, amit korábban adott nekünk, pontosan tudjuk, hogy mit várhatunk tőle. Szerintem beszélt vele a klub a hosszabbításról, a legjobb megoldást fogja választani. Az idény egy hét múlva lezárul, minden kiderül.”

Az idény

„Ha a bajnoki teljesítményt nézem, az nem volt a legjobb, nincsenek jó érzéseim ezzel kapcsolatban. Ha a teljes idényt értékelem, akkor az jó volt. Ha az elmúlt néhány idényre tekintek vissza, akkor csodásak voltak. Ha az elmúlt négy évet nézem, akkor már most alírnám, hogy megismételjük. Két BL, két elődöntő, bajnoki cím és a többi trófea… Tíz címet nyertem négy év alatt, és ha valaki azt mondja, hogy újabb tízet nyerhetek a következő négy évben, akkor gondolkodás nélkül elfogadnám azt. Nem én vagyok az egyetlen, szerintem a klub is így gondolja.”

Védők igazolása

„A bal oldalon Mendy sérülése miatt voltak gondjaink. De hiszünk benne, erős szélső védő. Nagyszerű munkát végzett tavaly, ezúttal egy kicsit szenvedett. Van egy fiatal srác, aki érkezik, jó munkát végezhet majd, nincs szükség arra, hogy túl sokat gondolkodjunk még ezen, a védelmünk így jónak tűnik.”

Tchouaméni

„Mindenkit meglepett az idény első felében. Nagyon fiatalon jött a Real Madridba, ami senkinek sem könnyű. Meg kell szoknod ezt. Egy legendát, Casemirót jött helyettesíteni, fantasztikus munkát végzett. Egy kicsit visszaesett a vb után, de nem a harmadik opcióként gondolunk rá. Egy olyan srác, akinek még egy kicsit alkalmazkodnia kell, de ahogy haladunk előre, nagyon fontos játékossá válik majd. Remek őszi szezonja volt, a második félidőben botlott meg egy kicsit. Ez várható a fiatal srácoktól az első évükben a Real Madridnál.”

Támadók

„Dolgozni fogunk a keret jobbá tételén. Nem szeretnék nevekről beszélni. Sok játékos és csapat egy nagyon fontos szakaszába ért az idénynek. Nagyon kedvelem Joselut, ahogy más támadókat is. Aspast, Moratát… Hogy a spanyolokat említsem. Sok támadót kedvelek, önök mindig azokat, akik a gólokat lövi.”

Hazard

„Hazard-ral beszélem meg, hogy mit kell tennie, nem itt fogok erről beszélni. Meglep, hogy nincs türelmük kivárni a holnapi kezdőt. Sosem adtam meg a kezdőmet egy nappal a meccs előtt. Hazard-nak szerződése van, úgy gondolom, hogy maradni fog. Természetesen ahogy bármely szerződéssel rendelkező játékos, ő is kérheti a klubot, hogy engedjék el, ha nem érzi jól magát, ha pedig elégedett a helyzetével, akkor marad.”

Real Madrid
Tovább

A Bernabéu és a keret kiállt Vinícius mellett

A játékosok Vini Jr. mezében vonultak pályára a Rayo Vallecano elleni mérkőzés előtt, a szurkolók pedig a 21. percben állva tapsoltak, hogy biztosítsák támogatásukról az idény során számos alkalommal rasszista inzultusokkal szembesülő brazil játékost.

A Santiago Bernabéu közönsége és a Real Madrid kerete támogatásáról biztosította Vini Jr.-t a Rayo Vallecano elleni mérkőzés előtt. A szurkolók és a brazil játékos csapattársai kiálltak Vini mellett az őt ért folytonos támadásokkal szemben a bajnoki mérkőzést megelőzően.

play-rounded-fill

A játékosok a Vini Jr. nevével ellátott 20-as számú mezben vonultak a pályára, továbbá maga a brazil támadó is megköszönte mindenkinek a támogatást.

Vini Jr.
Vini Jr. (forrás: realmadrid.com)

Emellett egy hatalmas transzparens is látható volt a nézőtéren, amelyen az alábbi szöveg volt olvasható: „Mi mindannyian Viníciuszok vagyunk. Elég volt!”

Transzparens Viniért
Transzparens Viniért (forrás: realmadrid.com)

Ezt követően mindkét csapat játékosai egy „Rasszisták, el a futballtól!” feliratú transzparens mögé álltak.

Rasszisták, el a futballtól!
Rasszisták, el a futballtól! (forrás: realmadrid.com)

A mérkőzés 21. percében pedig a szurkolók állva tapsolták és éltették Viníciust, aki az elnöki páholyból köszönte ezt meg nekik.

play-rounded-fill

Vini egyébként az elnöki páholyban, Florentino Pérez társaságában nézte végig a találkozót, amely 2-1-es hazai győzelemmel végződött.

play-rounded-fill

Real Madrid
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Rayo Vallecano (2-1)

A Real Madrid Karim Benzema és Rodrygo Goes góljainak köszönhetően múlta felül ellenfelét a spanyol bajnokság 36. fordulójában a Santiago Bernabéu Stadionban lejátszott meccsen. A találkozó első gólját a francia támadó szerezte, majd a srácok kissé belealudtak a meccsbe, így a 80. perc után kiegyenlített a Rayo Raúl de Tomás révén. Ez egyfajta ébresztőként hatott a blancókra, akik több helyzetet is kidolgoztak az elkövetkezendő percekben, Rodrygo révén pedig a győztes gólt is megszerezték. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

play-rounded-fill

Rodrygo
Tovább

Rodrygo: A gólomat a testvéremnek, Vininek ajánlottam

A játékosok közül a győztes gól szerzője, Rodrygo, Camavinga és Carvajal nyilatkozott a Rayo Vallecano legyőzése után.

Rodrygo:

„Különleges érzés ismét a góllövők listájára kerülni. Ezt kell folytatnom. Nehéz meccsre számítottunk. egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, de jók voltunk. Néha szenvedtünk is, de végül is nagyon örülök a gólomnak, mindannyian elégedettek vagyunk.”

„A gólomat a testvéremnek, Vininek ajánlottam. Mindig együtt vagyunk, rengeteg dolgon mentünk át közösen, hiszen rendkívül fiatalon hagytuk el Brazíliát. Az, hogy ehhez az óriási klubhoz jöttünk, hogy megnyertünk itt mindent, most pedig ilyen helyzetbe kerültünk, nagyon szomorú. Magamat is beleértem ebbe az egészbe, hiszen én is fekete vagyok. Szeretném neki a legjobbakat kívánni, és szeretném, ha tudná, hogy mindig itt leszek neki, de ezt jól tudja. Folytatni fogja a rasszizmus elleni harcot.”

„Különleges élmény volt a rengeteg támogatás Vini irányába. Csodálatos. A vele történt dolgok sok játékossal megtörténhettek volna. Tudjuk, hogy a múltban is megtörtént már jó néhányszor. De örülünk, mert látjuk, hogy a világ összefog, hogy harcoljon ellene.”

Rodrygo
Rodrygo (forrás: realmadrid.com)

Camavinga

„Úgy kezdtük a meccset, ahogy mindig. Nem tudom, hogy van-e egy gomb, ami felébreszt minket, én csak játszom. Nem vagyok védő, középső középpályás vagyok, de ahogy mindig is mondtam, segítened kell a csapatot. Én mindig ezt próbálom tenni, ez a dolgom.”

„A legfontosabb, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk. Tudjuk, hogy mit akarunk tenni, és mivel az első hely már elment, így a másodikért harcolunk.”

„Mindig meg akarjuk nyerni a BL-t, de így is jó idényünk volt. Három címet nyertünk, ami nem rossz. Tudjuk, hogy itt a BL megnyerése a cél, de a következő idényben majd újra megpróbáljuk megnyerni.”

„Csodás volt a Vini felé kifejezett támogatás. Nincs helye a rasszizmusnak a világban. Amit a kezdőrúgás előtt tettünk, az mindenkinek, az egész világnak jó. El kell törölnünk a rasszizmust.”

Dani Carvajal
Dani Carvajal (forrás: realmadrid.com)

Carvajal:

„Nehéz megfelelő iramot felvenni az ilyen meccseken, az idényünknek gyakorlatilag vége. Profik vagyunk, így játszunk, hiszen a végsőkig kell harcolnunk. Mintha Raúl gólja felébresztett volna minket, és azonnal kialakítottunk két-három helyzetet.”

„Megpróbálunk minden meccsen győzni, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk a tabellán, ez egyértelmű. Nem tudtuk megszerezni az első helyet, így most a másodikért megyünk.”

„Megpróbáltam megszerezni a labdát, de nem értem oda, így visszahúztam a lában, hogy ne rúgjam meg Óscart. Ő otthagyta a lábát és dobta magát, de a bírónak jó rálátása volt az egészre. Nem gondolom, hogy ezért sárgát kellett volna kapnom.”

„Mindenki beállt Vini ügye mögé. Ez nem mehet így tovább. Jobbá kell tenni a dolgokat, biztosítani kell, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő, ez nem tisztességes.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Fran García jövőre velünk lesz

Az olasz mester nyilatkozata a Rayo Vallecano elleni győzelem után.

Vinícius

„Vini munkakedve teljesen rendben van. A rengeteg támogatás, amit kapott az elmúlt napokban, jót tett neki. Nem gondolom, hogy lesz még rasszizmussal kapcsolatos újabb ügy, mivel mindannyian látjuk, hogy nagyon gyorsan javulnak a dolgot. Ha nem lett volna a térdével probléma, játszott volna. Meglátjuk, hogy holnap vagy pénteken tud-e edzeni és játszhat-e szombaton. Egy kisebb probléma akadályozta csupán a mai játékát.”

„Mindenki ismeri őt, egy rendkívül fontos játékos számunkra a gólpasszaival, góljaival, az általa jelentett veszéllyel. Egy másik szélsővel helyettesítettük ma a bal oldalon, bár ő inkább a jobb oldalon szokott játszani. Ma Rodrygo jelentette a különbséget.”

Rodrygo

„Ebben az idényben Rodrygónak nagyobb hatása van, szinte már kihagyhatatlan kezdővé vált. Nagyon sokat fejlődött az előző idényhez képest. A következő szezonban tovább fog fejlődni, mivel még mindig nem érte el a csúcsot, de oda tart.”

„Nem láttam az ünneplését. Minden Vinihet közelálló játékost mélyen érint az ügye, és zavarja őket, mivel jó barátok. Vinit megviselte ez az egész, ők pedig kimutatják a támogatásukat egy csapattársnak.”

Piros lap

„Meglepett, hogy eltörölték Vini piros lapját, mivel nem gondoltam, hogy újra megvizsgálnak egy helyzetet, ahol hibát vétettek. A pályán kizárólag Vini viselkedését értékelték ki, nem pedig a teljes eseménysorozatot. Megváltoztatták a véleményüket, majd meghozták a szerintem helyes döntést. Ez egy nagyon nehéz helyzet, szeretném azt gondolni, hogy egy ártatlan hiba volt. Nem mutatták meg a teljes képet, nem tudom, hogy ilyen történt-e korábban valaha.”

Események

„Az elmúlt napokban rengeteg dolog történt. Nem csak a sportban, hanem az egész társadalomban megmozdult az emberek lelkiismerete. Ez most egy remek lehetőség lehet. Hoztak néhány döntést a napokban, amelyek a Mestalla lelátóira hatással vannak. Ez egy nagyon fontos lépés a jó irányba, én pedig remélem, hogy a lehető leghamarabb megoldódik ez a probléma.”

A rivális szurkolók

„A többi csapat szurkolói? Nem kérek senkitől semmit. Mindenki tegye azt, amit jónak lát, figyelembe véve, hogy bizonyos dolgokat meg lehet tenni, bizonyos dolgokat pedig nem.”

Tebas bocsánatkérése

„Szerintem jól tette Tebas, hogy bocsánatot kért Vinitől. Mindenki kezdi látni, hogy mi történik. A társadalmunk tele van intelligens emberekkel, különösen Spanyolországban. Amikor az okos emberek hozzák a döntéseket, a problémák megszűnnek. Remélem, hogy most is ez a helyzet.”

Benzema

„Benzema lábán keletkezett egy vágás az első félidőben, ez zavarta. A félidőben megvizsgáltuk, és úgy döntöttünk, hogy folytathatja. Zavarta egy kicsit, de nem volt olyan súlyos a dolog, így lejátszotta a 90 percet.”

Fran García

„Fran García egy igazán energikus bal oldali védő, rendkívül gyors a labdával. Remekül hozza ki a labdákat, számunkra remek tulajdonságokkal bír. Jövőre velünk lesz.”

RFEF Racistas, fuera del fútbol
Tovább

Hivatalos közlemény: Rasszisták, el a futballtól!

A Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) rasszizmus ellenes kampányt indít.

Az RFEF a mai nappal elindította kampányát, melynek szlogenje: „Rasszisták, el a futballtól!” („Racistas, fuera del fútbol”), célja pedig az, hogy kiírtsa a rasszista és idegengyűlölő magatartást a futballpályákról, tudatosítva a szurkolókban, hogy a bármilyen okból történő sértegetés vagy diszkriminatív viselkedés nem elfogadható.

A kampány része egy logó, amelyen egy „elég” vagy „állj” jelet mutató tenyér látható egy színes körben, ami Spanyolország sokszínűségére hivatott rámutatni. A szimbólumot időtállónak tervezték, hogy képviselni tudja az RFEF és az egész spanyol futball küzdelmét az egyenlő bánásmód és a diszkriminációmentesség védelmében, valamint az ezekkel az értékekkel ellentétes hozzáállás felszámolásában.

A kampány a női kupában debütál

A kampány, amelynek részleteit a 2022/2023-as idény 125-ös számú körlevele tartalmazza, a mai napon elindul, először a női Király-kupa elődöntőjében, amelyre Leganésben kerül sor. A kampány aztán az idény végéig folytatódik az összes nemzeti sorozatban, ideértve az első, másod- és harmadosztály meccseit, továbbá az első- és másodosztályú kispályás bajnokságokat is mind a férfi, mind a női szakágakban.

A kampány keretén belül bevezetett konkrét intézkedések közé tartozik az is, hogy a mérkőzések kezdete előtt a pályán egy, a szlogent tartalmazó transzparenst helyeznek el, amelyet a csapatok pályára lépését követő protokoll lefolytatása után a játékosok és a játékvezetők együtt a kezükben tartanak.

Az RFEF közösségi oldalain a #RacistasFueraDelFútbol hashtaget használják majd, a LaLigát pedig felszólítják, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az minden első és másodosztályú mérkőzésen megjelenjen a televíziós közvetítésekben.

Emellett az RFEF az amatőr bajnokságokban is koordinálja a szükséges lépéseket, amelyben a helyi szövetségeknek fontos szerepe lesz. A játékosokat arra szólítják fel, hogy az „elég” jel felmutatásával fejezzék ki azon kívánságukat, hogy a rasszista és kirekesztő viselkedés teljesen eltűnjön a futballból.

Szurkolói felhívás

Az RFEF szerint a szlogennek és a szimbólumnak két célcsoportja van: egyrészt az emberek, akik rasszista és idegengyűlölő magatartást tanúsítanak, számukra az üzenet egyértelmű: „az erőszakot a futballban és a társadalmunkban nem tolerálhatjuk”; másrészt pedig minden futballszurkoló. „Bárki, aki a diszkriminációt és az erőszakos viselkedést ösztönző rasszista magatartás tanúja lesz, azt nyilvánosan elítélheti, sőt, el is kell ítélnie, szükség esetén pedig jelentse azokat, hogy így együtt tudjunk véget vetni egy olyan problémának, amely az egész spanyol labdarúgás megítélését rontja.”

A végrehajtott intézkedéseket a feljebb említett körlevél tartalmazza, amely kiemeli, hogy az RFEF célkitűzései és alapelvei közé tartozik, hogy „biztosítsa, hogy minden szükséges intézkedést végrehajtsanak a megkülönböztetés, erőszak, rasszizmus, kirekesztés, idegengyűlölet minden formája ellen, különösen a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetésre.” Az RFEF ezért a maximális együttműködést kéri minden futballszervezettől annak érdekében, hogy a javasolt intézkedések bevezetésre kerüljenek és a kampány hatékonyan fejlődhessen.

Valencia
Tovább

Hivatalos közlemény: A rasszizmus ellen

A Valencia újabb hivatalos közleménye a Mestallában történtek kapcsán.

A Valencia CF ezúton szeretné megerősíteni, hogy a rendőrség eddig összesen három szurkolót azonosított, akik rasszista sértésekkel támadták Viníciust a múlt hétvégén lejátszott, Real Madrid elleni mérkőzés alkalmával.

A Valencia CF együttműködik a hatóságokkal a nyomozásuk során annak érdekében, hogy megállítsa a rasszizmust a Mestallában.

A klub ismét szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy maximálisan elkötelezett a rasszizmus és az erőszak minden formája ellen, és minden azonosított személy ellen a legkeményebben lép fel, vagyis örökre kitiltja őket a stadionunkból.

A klub nem tolerál semmilyen rasszista támadást. A rasszizmusnak nincs helye a klubunkban.

A múltban éveken át konkrét cselekedetekkel demonstráltuk, hogy tiszteletteljes klub vagyunk. Az elmúlt években a klub a rasszizmus elleni küzdelem élharcosa volt, folyamatosan forszírozta rasszizmus ellenes protokollok bevezetését a stadionokban. Mi magunk jó példával álltunk elő. 2019-ben egy életre kitiltottunk egy szurkolót a stadionunkból, amiért fasiszta gesztusokat tett egy idegenbeli UEFA Európa-liga-mérkőzésen.

A Real Madrid elleni mérkőzést élőben közvetítették, és teljesen fals állítás, hogy az egész stadion rasszista rigmusokat skandált volna.

A nyilvánosságban sok félreértés és téves információ kering. A Valencia CF felelősségteljes és korrekt tájékoztatást kér. Ez egy nagyon érzékeny kérdés, mindenkinek tényszerűnek kell lennie. Nem tudjuk elfogadni, hogy a Valencia szurkolóit rasszistának bélyegezzék. Ez nem igaz. Tiszteletet kérünk.

A rasszizmusnak nincs helye a futballban vagy a társadalmunkban.

A Valencia CF erősen elítéli a rasszizmust.

EGYÜTT A RASSZIZMUS ELLEN.

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Drasztikus lépésekre van szükség

Az olasz mester a Rayo Vallecano elleni mérkőzés előtt beszélt az újságírókkal, bár a mérkőzésről nem esett szó.

„Aggódunk a történtek miatt, ahogy mindenki más is. Sokan és sokat beszéltek erről a helyzetről, ami teljesen jogos. Ez egy nagy lehetőség arra, hogy komoly javulást érjünk el. Vini Jr. eléggé ideges. Ma nem edzett, mert kellemetlenséget érzett a térdében, várjuk, hogy mi lesz a végleges döntés az ügyében. Aztán majd vitatkozhatunk arról is. Most szeretnénk a lehető legnagyobb motivációval felkészülni a holnapi meccsre.”

„Vini Jr. a történtek áldozata, nem ő a bűnös. Néha bűnösnek kiáltják ki, mivel az emberek szerint provokál. Persze, hogy tisztában vagyunk ezekkel a dolgokkal. Ő az áldozat, ahogy azok a szurkolók is, akik megfelelően viselkednek. Amikor a Mestalláról beszélek, nem a nagyjából 46.000 emberről beszélek konkrétan, hanem azokról a csoportokról, amelyek elfogadhatatlanul viselkednek, ahogy a Mallorca és a Valladolid esetében is történt. A rasszizmust félretéve, teljesen normálissá váltak a szidalmazások. Egyetértek azzal, amit Xavi mondott, az a követendő példa.”

„Miért hagytuk, hogy a sértegetések elfogadottá váljanak a futballban? Azt mondták nekem, hogy nem azt skandálta a közönség, hogy majom, hanem azt, hogy hülye. Ez is sértés, még ha nem is rasszista. Belefáradtunk, hogy napi szinten szidalmaznak minket. A kispad mögül azt kell hallanunk, hogy „a ku*va anyád, remélem, hogy a szüleid megdöglenek”. Ez nem egy háború. Ez sport. Nekünk pedig megvan a lehetőségünk arra, hogy megállítsuk ezt az egészet. Remélem, hogy az illetékesek határozottan cselekedni fognak. A FIFA elnöke teljesen egyértelműen fogalmazott. Remélem, hogy a spanyol szövetség, a LaLiga és a játékvezetők is követni tudják a példáját. Valenciában elfelejtették a teljes képet megmutatni. Spanyolország nem rasszista, de a rasszizmus jelen van Spanyolországban, ahogy mindenhol máshol is.”

„A mérkőzés megállítása lehet jó megoldás, de nem én vagyok az, akinek erről döntenie kell. Ez egy kritikus pillanat, drasztikus intézkedéseket lehet hozni a helyzet javítása érdekében. Az egyik az lehet, hogy nyilvánosságra hozzák az elkövetők nevét, és szerintem Valenciában ezt fogják tenni. Sok nevet kellene leírni. Ez lehet egy lépés, de van sok más is, amit meg lehetne próbálni, hogy megoldódjon a helyzet. A hatóságok nem igazán tudták, hogy mi is történik valójában. Hibákat követtek el.”

„Szerintem teljesen elavult a protokoll. Ha életbe lépteted, akkor már a csapat stadionhoz érkezésekor meg kell tenned. Ekkor kezdődtek a sértegetések, ez pedig szépen meg is cáfolja azokat, akik azt állítják, hogy Vini Jr. provokálta ki azokat. Ez már két órával a kezdősípszó előtt megtörtént, és egyáltalán nem volt elszigetelt eset. Hallottam egy valenciai interjúját, aki azt állította, hogy elszigetelt esetekről van szó és bocsánatot kellene kérnem, amiért azt mondtam, hogy mind a 46.000 ember tette, de egyáltalán nem 1-2 emberről beszélünk. A protokollt már ott életben kellene léptetni. Ha a 70. percben teszed meg, akkor hibázol. Már a meccs előtt és a meccs közben is meg kell tenni.”

„Beszéltem Vinivel a mérkőzés után. Nagyon ideges volt, de tudja, hogy mindenki támogatja, nem csak a Real Madrid. Csapattársak, ellenfelek. Feltétel nélkül támogatják. Nem hagyta, hogy ez a dolog letaglózza. Meglátjuk, hogy milyen büntetést kap, és meglátjuk, hogy adunk-e neki némi szabadságot. Ha kétmeccses eltiltás lesz a döntés, akkor egy hetet pihenhet. Ha csak egy, akkor fel fog készülni a Sevilla elleni meccsre, és játszani fog.”

„Nagyon komoly eset az, ha manipulálnak egy képet. Vini Jr.-t először megtámadta a kapus, majd Hugo Duro. Ha megtámadnak, akkor meg kell védened magad. Ez történt.”

„Nem tudom, hogy miért lett belőle első számú ellenség sok stadionban. Nem gondolom, hogy Spanyolország rasszista ország, de a futballpályákon a probléma jelen van. Ezt meg kell állítani, és talán amiatt, hogy az elmúlt években ilyen fontos játékosunkká vált, ellenségként tekintenek rá, ami előfordul a sportban. Vannak ellenségek a sportban, de az, hogy sértegetésekbe menjünk bele, már egy másik történet.”

„Várom, hogy mi fog történni, remélem, hogy valami valóban fog. Aggódom, mivel mi is erről beszélünk, és mindenki, aki benne van, meg akarja oldani. Mindenkinek nagyon rossz ez a helyzet. Mindenki, aki szereti a futballt, szeretné, ha ez a sportág olyan tiszta lenne, amennyire csak lehet, és várja, hogy mi történik majd. Mindenki arra számít, hogy lépéseket tesznek az illetékesek. Én a szövetségre, a LaLigára, a futballszurkolók intelligenciájára és az emberek edukálására számítok.”

„Nem elég az, ha elítéljük a dolgot. Ezt már nagyon régóta megtesszük, de ilyen hosszú idő után most már tényleges cselekedetekre van szükség, ami még nem történt meg, és biztosítanunk kell, hogy a problémát megszüntetjük. Ez a rasszizmusról és a sértegetésekről szól. Vannak országok, ahol nem hallasz ilyeneket. Angliában kevesebb ilyen van, mivel régen megoldották, amikor az angol csapatokat kitiltották Európából 5 évre még 1985-ben. Vannak elszigetelt rasszista esetek, de kevesebb sértés hangzik el. Például nincsenek rendőrök az angol bajnokikon. Itt olyan, mintha háborúba mennél. Egy kamion áll előtted, egy másik pedig hátul. Minek? Szerencsére Angliában nagyon komoly lépéseket tettek, megoldották a problémát.”

„Nem gondolom hogy Vini a távozását fontolgatná. Imádja a futballt, és különösen imádja a Real Madridot. Nem gondol a távozásra, mivel nagyon szereti a Real Madridot, itt akarja eltölteni a karrierjét, kulcsszerepe lehet ebben a csapatban. Szereti a Real Madridot, a klubot, a harcot a klub színeiben. Tudja, hogy a jövője ide köti, mélyen belül pedig érzi, hogy a Real Madridban akar játszani és itt akar dolgozni.”

„Meggyőződésem, hogy Spanyolország nem rasszista ország, ahogy Olaszország sem az, de vannak rasszista megnyilvánulások, amelyeket el kell törölnünk. Az intézményeknek lépéseket kell tenniük.”

„Gondolkodtam azon, hogy levonuljunk a pályáról, beszéltem Viníciusszal. Megkérdeztem, hogy folytatni akarja-e, és azt mondta, hogy igen. Ugyanezt mondta a játékvezetőnek, ennyi történt. Ez egy emberi reakció, a pillanat hevében. A jövőben lehet, hogy lehívom a játékost vagy a csapatot a pályáról, de ez nem az én felelősségem. Remélem, hogy sosem kell ilyen drasztikus döntést hoznunk, mivel nem szeretnék ilyen messzire menni. A pályán van egy bíró, ez a felelősség az övé.”

Camavinga
Tovább

A Rayo Vallecano elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő mérkőzésre.

A keret:

Kapusok: Courtois, Lunin, Luis López.
Védők: Carvajal, E. Militão, Alaba, Vallejo, Nacho, Odriozola, Lucas V., Rüdiger, F. Mendy.
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Tchouameni, D. Ceballos.
Támadók: Hazard, Benzema, Asensio, Rodrygo, Álvaro.

Kimaradt: Vinícius eltiltás, Mariano sérülés miatt.

Real Madrid – Rayo Vallecano

Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu)
Időpont: 2023. 05. 24. (szerda), 19:30 óra
TV: Spíler2

Spanyol bajnokság 36 forduló