Gy. András
Mourinho: A gyenge szezonkezdet az én felelõsségem
„Nem beszéltem a játékosokkal a korábbi nyilatkozatomról, mivel nekik már elõtte elmondtam, tehát nem az elsõ alkalom, hogy ezt hallják tõlem. Ennyi futballban töltött év után nem sok dolog lep meg. Azt az egész monológot, amit Önöknek elmondtam, a játékosok már a meccs elõtt tudták.”
„A mérkõzések után nem igazán szeretek az öltözõben maradni a játékosokkal, mivel olyankor nincsenek beszélgetésre alkalmas állapotban.”
„A játékosaimmal nem is lehetne ennél jobb a kapcsolatom. Azokkal, akik számítanak, jó a viszonyom: a családom, a csapatom, a klubom, a kollégáim. Jól kijövök mindegyikükkel.”
„A gyenge szezonkezdet az én felelõsségem. Nem voltam képes összeállítani egy versenyképes csapatot, és nem tudtam biztosítani, hogy a foci legyen az elsõdleges a játékosaim életében. Most az a kötelességem, hogy a csapatom olyan legyen, mint tavaly, és tavalyelõtt. A futball a máról és a holnapról szól, sosem a tegnapról, vagy a már megnyert trófeákról.”
„Nincs kétség affelõl, hogy ki a felelõs. Ha a csapat nyer, együtt nyerünk, ha veszít, azért én vagyok a felelõs.”
„Nem fogok hét helyen változtatni a kezdõben. Ahogy egy edzõ (John Toshack) mondta korábban, amikor veszítesz, hét vagy nyolc helyen akarsz változtatni, a hét közepén négy vagy öt helyen, a következõ meccsen pedig ugyanazt a csapatot küldöd a pályára. Nem akarom, hogy azt gondolják, aki esetleg kimarad, azt tartom felelõsnek.”
„A kezdõ nem sokban fog különbözni, nem fogok olyan játékosokat választani, akik nincsenek a legjobb erõben. A legjobb csapatot küldöm a pályára egy top játékosokkal teletûzdelt ellenféllel szemben.”
„Nem hallottam vagy olvastam egyetlen játékostól sem azt, hogy panaszkodtak volna az elõszezonra. Sem hozzám, sem a stábomhoz nem jöttek ilyen gondokkal. Talán az utazás Puerto Ricóba beszédtéma volt, mivel megzavarta a felkészülésünket, és néhányan csak két nappal a kezdés elõtt tértek vissza a csapathoz. Borzalmas volt, és mindegyik válogatott játékosunk szenvedett. Mindig bárkit bármikor elvihetnek, de ez nem csak a Madridot érinti, ugyanúgy a City vagy más csapatok is érintettek. Tudtuk, hogy ez lesz, itt mindent profin kezelünk. Jelenleg már a 2013-14-es elõszezonról egyezkedek. Nem terhelhetett le bennünket túlságosan, hiszen ugyanúgy készültünk, mint tavaly, ami jól sikerült. Ha valakit okolni akarnak, akkor okolják azt, aki a beosztást csinálja. Amikor a többi edzõvel találkoztam zárt ajtók mögött, mind azt mondtuk, hogy nem sok értelme van így. Azonban a sajtó elõtt vannak, akik hozzám hasonlóan hangot is adnak ennek, és vannak, akik nem.”
„Talán a legjobb pillanatban jön ez a mérkõzés. A szuperkupában jól teljesítettünk, de nagyon gyenge volt a bajnokság kezdete, sok negatívummal. Talán egy nagyon kemény mérkõzés jót fog tenni nekünk.”
„A City azon nagy csapatok közé tartozik, akiknek esélyük van a végsõ gyõzelemre. Meggyõzõdésem, hogy holnap lesz csapatunk. Egy eltökélt, egységes csapat. Talán az önbizalommal még lesz gond, mivel a City ellen nem könnyû játszani egy ilyen rossz meccs után. Talán tévedek, de szerintem a legjobb arcunkat tudjuk mutatni holnap.”
„Nem fogadom el, hogy csak a Bajnokok Ligájára koncentrálunk idén. Egy olyan csapat, mint a Real Madrid, ezt nem teheti meg. Nem választhat ki egyet. Veszíthetsz, de nem így. A Bajnokok Ligája szereplés annyira motivál, mint a bajnoki, legyen szó a Cityrõl vagy a Getafe csapatáról, mint ellenfél. Ha nem így gondolkodsz, akkor át kell gondolnod az elveidet.”
„Nem akarok egyénekrõl beszélni. Szerintem tudom, hogy milyen fogadtatásban részesül majd a csapat, de azt, hogy A, B vagy C játékos milyenben, azt nem.”
„Mindannyian nyertünk dolgokat, sikeresek vagyunk a karrierünkben. Nem szabadna az emberek reakcióival törõdnünk, vagy nyomást éreznünk. Én csak magamra rakok nyomást, magamat motiválom. Nem fog támogatás vagy kritika erõsebbé tenni. Nem érzem jól magam, amikor szerintem nem dolgozom jól, és úgy gondolom, hogy a játékosok is így vannak ezzel.”
Mourinho visszautasította, hogy Daniel Alves Kakával kapcsolatos kommentárjára reagáljon.
Khedira: Mourinhónak joga volt a sajtó elõtt elmondani a véleményét
„Természetes, hogy egy edzõnek nagy a felelõssége, viszont játékosokként a mi felelõsségünk az, hogy mit mutatunk a pályán, és Sevillában nem játszottunk úgy, ahogy kellett volna.”
„Mourinhónak igaza volt, amikor a teljesítményünkrõl beszélt. Szörnyen játszottunk, neki pedig minden joga megvolt hozzá, hogy ezt a sajtó elõtt is kifejtse. Számomra nagyon fontos, hogy jól játszunk.”
„Sosem játszottam jobb oldali védõként, de nincs gondom ezzel, ha így segíthetem a csapatot. A Sevilla elleni meccs egyszeri alkalom volt, most már a Bajnokok Ligájára koncentrálunk, ami egy nagyon nehéz sorozat, és rendkívüli módon motivál minket. A bajnoki cím megvédése mindenki számára kihívás, úgyhogy nem fogunk kizárólag egy célra koncentrálni.”

„Az önbecsülésünk jelenleg eléggé mélyponton van, de gyorsan helyre kell állítanunk, és készen kell állnunk a játékra, mivel nagy este lesz a holnapi.”
„Nem értek egyet azzal az állítással, hogy jobban játszom a válogatottban, mint a Real Madridban. Az edzõ az, aki eldönti, hogy milyen poszton számít rám, de bármi is legyen a döntés, én nagyon motivált vagyok. Madridban más szerepem van, mint a válogatottban. Holnap nagy kihívás lesz Touré ellen játszani, de a csapat többi tagjáról sem feledkezem meg. A City nagyszerû játékosokkal rendelkezik, de remélhetõleg jó munkát végzek majd.”
„A csoportunk nagyon erõs, hiszen négy minõségi csapatból áll, de ennek nagyon örülök, mivel a legjobbak ellen játszhatunk. Minden mérkõzés kemény lesz, hiszen topcsapatokról van szó.”
Lehetséges változások a kezdõcsapatban
A portugál a várakozások alapján a kezdõ csapatban számol majd Luka Modriccsal, aki folyamatosságot adhat a Madrid játékának. Amikor a horvát a hétvégi mérkõzésen beállt, a „zöldek” jobban tudták érvényesíteni akaratukat a pályán. Valószínû Özil helyett kezd majd, aki nem volt a legjobb formában a Sevilla ellen, és fizikailag sem volt teljesen rendben.
Mourinho a támadó szekció átvariálásán is gondolkodik, és Karim Benzemának adhat újabb lehetõséget. A francia nem kezdte valami jól az évet, és 860 gól nélküli percet tudhat maga mögött. Higuaín kétszer is pályára lépett az argentin válogatottban múlt héten, és végigjátszotta a Sevilla elleni meccset is, most valószínûleg pihenõt kap.
Coentrao veheti át Marcelo helyét a bal oldali védõ posztján. A portugál a szuperkupa elsõ mérkõzése óta nem játszott már a csapatban, mivel négy mérkõzéses eltiltását töltötte, amit csapata Getafe elleni 2-1-re elbukott mérkõzésén, a bíró szidalmazása miatt kapott. A Bajnokok Ligája meccsen mindenesetre bevethetõ, és korábban is látható volt, hogy az igazán fontos mérkõzéseken Mourinho õt preferálja a brazillal szemben.
Egy debütálásnak is szemtanúi lehetünk kedden este, mivel amennyiben Alvaro Arbeloa nem épül fel a Sevilla ellen begyûjtött sérülésébõl (jobb bokája meghúzódott), könnyen lehet, hogy Essien foglalja el a helyét a védelem jobb oldalán.
Fekete szeptember – Mourinho és a végzet
Szeptember 15-én (tehát a Madrid sevillai botlásának napján) otthon szenvedett vereséget a Blackburn Rovers ellen, szeptember 18-án pedig döntetlent játszott a Rosenborg csapatával a Chelsea otthonában, a Bajnokok Ligája csoportkörének elsõ mérkõzésén. Két nappal késõbb Mourinho elhagyta a Chelseat.
Holnap este, azaz 18-án a Madrid debütál a Bajnokok Ligájában a Manchester City ellen. Egy gyõzelemmel pontot tehetne a csapat a találgatások végére, és minden meseszerû lehetne. Ha a Madrid nem gyõz, követve a végzet által diktált utat, a következõ fontos dátum a szeptember 20 lehet, hiszen a portugál mester ezen a napon hagyta el a Chelsea együttesét.
Az idei Mourinho legrosszabb kezdése. Soha nem szerzett ilyen kevés pontot (12-bõl 4-et) az elsõ négy bajnokiján. A csapatai esetében mindenesetre nem szokatlan a rossz kezdés, hiszen tavaly például ugyanennyi mérkõzésen öt pontot szerzett, két évvel ezelõtt pedig négy pontot hullajtott el öt meccs alatt.
Mourinho: A cél a továbbjutás, nem mind a hat mérkõzés megnyerése
„A Real Madrid természeténél fogva egy Bajnokok Ligája klub, ezt bizonyítják a statisztikák és a történelem. Senki másnak nincs kilenc gyõzelme. De úgy gondolom, hogy nem ez a módja annak, hogy megtaláljuk a siker útját. Ehhez jól kell dolgozni, jól kell gondolkodni, jól kell játszani, jól meg kell tervezni mindent. Rendelkezni kell a megfelelõ motivációval és akarattal, hogy minden meccset megnyerj. Ettõl eltekintve azonban a foci az foci. Vannak dolgok, amiket nem irányíthatsz. Van, hogy nem a legjobb csapat nyer.”
„Amikor megérkeztem a Real Madridhoz, a klub nem volt a kiemelt csapatok között a sorsolásnál, ez pedig sok mindent elmond. Tavaly már kiemeltek voltunk, és nagyon nehéz csoportba kerültünk. De ez ezzel jár. Az elmúlt években már a legjobbak között voltunk. A Real az érkezésem elõtt a tízedik helyen állt a ranglistán, most pedig újra a kiemelt csapatok között van, tehát visszakerült az õt megilletõ helyre. Most már kétszer egymás után eljutottunk az elõdöntõbe, és mindent meg fogunk tenni, hogy megszerezzük a Madrid tízedik Bajnokok Ligája címét.”
„A Real Madridnál úgy döntöttünk, hogy egy relatív szûk kerettel dolgozunk, ezért alapvetõ fontosságú volt, hogy olyan játékosaink legyenek, akik több poszton is bevethetõk, és megadhatják nekünk azt a stabilitást, amire szükségünk van. Modric esetében ez pontosan így van, hiszen tud játszani a 6-os, 8-as és 10-es pozícióban is. Õ egy különleges játékos, akiben megvan minden, ami az igazán nagy tehetségek ismérve. Ezért olyan futballista, akit minden edzõ akar. Hatalmas potenciál van benne futball és taktika szempontjából is. Aztán ott van még Essien, akit nagyon jól ismerek, hiszen sokat dolgoztam együtt vele. Õ megadhatja nekünk a biztonságot a védekezõ középpályás posztján, vagy lényegében bármelyik védekezõ pozícióban, ahol szintén bevethetõ.”
„Egy olyan csoportban vagyunk, amit négy bajnok alkot. Négy bajnok, négy erõs bajnokságból. Németország, Anglia, Spanyolország, és még az Ajax is egy nagy történelmû klub. Nyilvánvaló, hogy a fõ célunk nem mind a hat mérkõzés megnyerése, hanem a továbbjutás. Ha ezt már bebiztosítottuk, és a körülmények adottak, akkor lehet cél a csoportelsõség. Az jól látható, hogy a pontok megoszlanak majd a csapatok között.”
Mourinho: Egyetlen klubot sem lehet a Real Madridhoz hasonlítani
„A Real Madrid az a Real Madrid, ez tiszta sor. Egy klub, amit futball eredmény, versenysorozat, edzõ, játékos sosem változtathat meg.”
„Elég egyértelmû, hogy a Real Madrid egy olyan klub, amilyen nincs még egy. Nem lehet összehasonlítani a világ egyik egyesületével sem.”
„Sehol nincs olyan csapat, amelyet össze lehet hasonlítani vele. Egy sem.”
„Emlékezzen, Portugáliában, Angliában és Olaszországban is voltam, mielõtt ide jöttem, tehát tudom, hogy mirõl beszélek. Vannak nagyszerû klubok, de a nyomás, az elvárások a Real Madridnál a legnagyobbak.”
„Óriási a nyomás, de nem fojtogató, hanem kellemes.”
„Vannak dolgok, amelyeket pénzért nem lehet megvenni. A trófeákat és a történelmet.”
„Sok top menedzser és klub sosem nyert Bajnokok Ligáját. Tehát ha én kétszer megnyertem, és a Real pedig rekordnak számító kilenc alkalommal, akkor hálát kell adnunk Istennek.”
„Ha a harmadik nekem, a tízedik pedig a csapatnak összejön idén, az csodálatos.”
„Mindannyian mosolyogva elfogadnánk. De nyomás nincs rajtunk. Nem vagyunk a megszállottjai.”
„A Cityt azzal a céllal építették fel, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. Ez a céljuk.”
„Azért mentem Manchesterbe, hogy megnézzem a City mérkõzését, mivel a munkámat a lehetõ legnagyobb tökéletességgel akarom végezni. Elemezni akartam az ellenfelet, de nem csak videók vagy statisztikák segítségével, hanem a saját szememmel is látni akartam õket.”
„Lehet, hogy a QPR elleni mérkõzés nem a legjobb alkalom arra, hogy párhuzamot vonjunk a Bernabéuval, de arra elég jó volt, hogy megfigyeljem a csapatuk néhány tulajdonságát.”
„Tudom, hogy nagyon jó játékosaik vannak, és erõs a keretük.”
„Bár nem szeretek az ellenfelek egyéniségeirõl beszélni, de nem jelent gondot, hogy kimondjam, nagyon tiszteljük Carlos Tévezt.”
„Balotellit is jól ismerem, mivel együtt dolgoztunk az Internél két évig, és neki semmit nem kell már bizonyítania irányomba.”
Mancini: A City olyan topcsapat lesz, mint a Real Madrid
„Egyértelmû, hogy nincs olyan történelmünk, mint a Real Madridnak, de úgy gondolom, hogy a Manchester City is nyert már néhány trófeát, és most is ezt akarjuk, ahogy a következõ tíz évben is.”
„A City egy olyan topcsapat lesz, mint a Real Madrid, de nekik komoly múltjuk van, csupán ennyi a különbség.”
„Mourinho csapatai ellen kétszer játszottam, a Lazióval a Porto ellen hét vagy nyolc éve az UEFA-kupában. Akkor 4-1-re veszítettünk Portóban, és 0-0-t játszottunk Rómában.”
„Találkoztam vele Milánóban is, amikor az Interhez ment.”
„Egyáltalán nem volt keserû érzés, amikor két évvel utánam Bajnokok Ligája sikerhez vezette az Intert. Mi is keményen dolgoztunk ezért. De a Bajnokok Ligájában vannak pillanatok, amikor gyõznöd kell, és ez két éve jött össze az Internek.”
„Minden évben arra készülsz, hogy jól szerepelj a Bajnokok Ligájában, de ehhez szerencse is kell. Hét trófeát nyertünk három év alatt, amíg ott voltam, de ezt nem sikerült megnyernünk. Újabb két év után sikerült nekik.”
„Én örülök Mourinhónak. Szerintem a Bajnokok Ligáját megnyerni fantasztikus dolog, és õ a világ egyik legjobb edzõje. Sohasem könnyû nyerni, legyél az Internél vagy akár a Real Madridnál.”
„Fontos, hogy a játékosaink játsszák a játékot, és csak ezt. A többi dolog, a szavak háborúja nem fontos.”
„Játékosok nélkül nem játszhatsz, de edzõ nélkül még igen.”
„Hogy gondoltunk-e a nyáron Cristiano leigatolására? Nem. De ha nem játszik kedden, az nekünk csak jó. Az olyan játékosokat, mint õ és Messi, nehéz tartani. Jelen pillanatban õk a világ két legjobbja, ahogy a Real Madrid és a Barcelona a világ két legjobb csapata.”
„Legközelebb talán olyan embereket kellene a sorsolásra küldenünk, akik több szerencsét hoznak. (nevet) Tavaly tíz pontot szereztünk, ami nem volt elég. Talán követtünk el hibákat. A bajnokságban van idõ a javításra, a Bajnokok Ligájában nincs.”
„A csoportunkban négy bajnok van. Mindenkinek rendkívül nehéz dolga lesz.”
Mourinho: Jelenleg nincs csapatom
„Az elsõ pillanattól az utolsóig gyengék voltunk. Az elsõ félidõben rosszul játszottunk, és a második félidõben is rosszul játszottunk. Megérdemelték a gyõzelmet, mi pedig még inkább megérdemeltük a vereséget. Egy kicsit jobban. Gratulálok nekik, mi pedig megkaptuk, amit a gyenge játékért érdemeltünk.”
„Sokkal keményebben dolgozunk a rögzített szituációkon, minden játékos tudja, kire kell figyelnie, és hogy mi a feladata. Az elsõ percben kaptunk egy gólt szögletbõl. Ez azt mutatja, hogy a csapatból hiányzik a koncentráció, és nincsenek mentálisan felkészülve arra, hogy küzdeniük kell. Az ellenfél minden labdáért mozdult, tökéletes mértékû agresszióval, és ha megkaparintották azt, azonnal játékba hozták, és gyorsan gondolkodtak. Mi ezt kizárólag a Barcelona ellen tettük meg. Tegnap, amikor arról beszéltünk, amirõl önök akartak, én csak a fociról és a csapatomról akartam. A csapat most nem volt a helyzet magaslatán, de én vagyok az edzõ, a felelõsség az enyém.”
„Két csere volt a félidõben, de hetet is tudtam volna változtatni. A fociban több változtatási lehetõség kellene. Nem állíthatod meg a meccset több, mint háromszor, hogy változtass, és ez a helyes, de jó lenne, ha több cserelehetõség lenne. Di María és Özil nem voltak rosszabbak, mint a többiek. A csapat képe összességében volt rossz az elsõ perctõl kezdve.”
„Nem gondolom, hogy bármi köze lenne a csapat teljesítményének Cristiano hangulatához. Szerintem a mai meccs nem különbözött a Getafe és Granada ellenitõl, tehát úgy gondolom, hogy az elmúlt idõszak pletykáinak semmi köze hozzá. Ez lelkiállapot kérdése, és azé a két vagy három játékosé, akik nem úgy gondolkodnak, mint a többiek. Õk nem elég elkötelezettek, és számukra nem a futball az elsõdleges az életükben. Néhány fejben zavar van, ez pedig bonyolult, és mivel én vagyok az edzõ, ez az én hibám.
„Aggódom a csapatom miatt, a szezonkezdet óta csak a Barcelona ellen játszottunk jól, egy kicsit talán a Valencia és a Granada ellen. Én emiatt aggódom inkább, mint a pontok miatt. Jelenleg nincs csapatom.”
A City a Real Madrid…
A City a Real Madrid elõtt néhány órával lép pályára angliában a bajnokságban, Mourinho pedig a hírek szerint a csapat szállodájából fogja követni a mérkõzést.
A sevillaiak rémálmainak fõszereplõi: Cristiano és Casillas
Amikor a Real Madrid a közelmúltban játszott a Sevilla stadionjában, született néhány rendkívül emlékezetes pillanat, amelyekrõl még ma is sokat beszélnek. Az egyik ok, ami miatt a mérkõzés emlékezetes maradt, az Casillas, és az õ csodaszámba menõ védése Perotti ellen. Ez még a 2009-2010-es szezonban történt, amikor a Real Madrid ugyan alulmaradt 2-1 arányban, de Iker elnémította az egész stadiont, amikor bemutatta azt a csodálatos védést. De a kapitány nem ült a babérjain, hiszen egy hasonló mozdulatot eresztett meg Manu del Morallal szemben.
Casillas védése Perotti ellen
Casillas védése Manu del Moral ellen
A legutóbbi három szezonban Cristiano 56 gólt szerzett idegenbeli mérkõzéseken, több, mint 24 stadion kapuját bevéve, 20 különbözõ városban. A Sánchez Pizjuán azonban viszi a pálmát, hiszen a portugál zseni nem kevesebbszer, mint hétszer talált be a legutóbbi két látogatása során.
Amikor Cristiano játszott a Sevilla ellen, az igazi rémálom volt a hazaiak számára. Kulcsszerepe volt a két egymást követõ pofonban, amit az andalúzok elszenvedtek a Sánchez Pizjuánban: 2-6 a 2010-2011-es szezonban és 2-6 tavaly. CR7 4 gólt vágott az elõbbi, hármat az utóbbi mérkõzésen.
A tavalyi 2-6