Gy. András

8942 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Xavi
Tovább

Xavi: Számunkra ez az idény legfontosabb meccse

A Barcelona edzője az El Clásico előtt.

Mit vár a Real Madridtól?

Adott a lehetőség, hogy visszaszálljunk a bajnoki címért folytatott harcba. Ez a legfontosabb meccs az idényben. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon erős Madriddal kerülünk szembe, azt követően, hogy kiejtették a világ legjobb csapatát, a Manchester City-t. Remekül edzettünk, fejben kell átváltanunk. A játékosok lelkesek a bajnoki cím kapcsán.

Milyen a csapat mentális állapota?

Fejben kell átváltanunk. Remélem, hogy a frusztráció és a tehetetlenség, amit a minap éreztünk, a javunkra válik. Nehéz volt megemészteni a kiesést, de most ezt kell tennünk. Egy nagyon jó lelki állapotban lévő Madriddal állunk szemben.

Meggyógyultak a sérültek?

Igen, nincsenek problémáink. A beszélgetés útján lehet megérteni egymást. A Madrid minden félidő elején nyomás alá helyezi az ellenfeleit. Bátran kell játszanunk, amikor nálunk lesz a labda, biztosítanunk kell, hogy ne veszítsük el azt. Számunkra ez a tökéletes lehetőség, hogy megmutassuk magunkat. Megfelelően felkészültünk. Az első néhány perc kulcsfontosságú lesz, le kell nyugtatnunk a Madridot, vissza kell vernünk a magas letámadásukat.

Mit gondol a Madrid-City mérkőzésről?

A Madridnak a világ legjobb csapata ellen kellett védekeznie. Néha a riválisod teljesen beszorít, ilyenkor nem tehetsz mást, mint visszaállsz és csapatként védekezel. Ugyanez történt velünk a Real Sociedad ellen. Remekül védekeztek, amihez teljes joguk van. Korábban is volt már ilyen Clásico. Az első félidő teljesen a miénk volt. Holnap hatékonynak kell lennünk, mivel a Madrid a Madrid. Rengeteg potenciál van bennük, ők a világ egyik legjobb csapata.

Mit gondol, mi lehet a Madrid versenyképesség génje mögött?

Rengeteg meccset és trófeát nyertek, ennek önbizalomnövelő hatása van. Néhányan talán szerencsének gondolják, de én nem. Keményen dolgoztak, csapatként pedig kisegítik egymást. Amit a Madrid tett és tesz, az nem a véletlen műve. Három idény során kiejtették a világ legjobb csapatát, a Manchester City-t. Mi pedig velük harcolunk itt, Spanyolországban.

Tervez egy találkozót Laportával az esetleges folytatás kapcsán?

Nincs ilyenről szó, nem hívtak. Nem én vagyok a fontos. Holnap a bajnoki címért harcolunk. Nyernünk kell. Lesznek még alkalmasabb pillanatok a leülésre, beszélgetésre.

Kattints a kínálatért!

A holnapi meccs szinte egy döntő?

Számunkra ez az idény legfontosabb meccse. Nyernünk kell, nyomás alá kell helyeznünk a listavezetőt. Megpróbálunk versenyezni és nyerni a Bernabéuban.

A Madrid az elmúlt időszakban előnyben van ebben a párharcban…

Maximálisan tiszteljük a Madridot, a statisztikáik lenyűgözőek. De a mieink is, hiszen négy ponttal közelebb vagyunk hozzájuk, mint az előző idényben voltunk. A holnapi mérkőzést egy nagyszerű lehetőségnek tartom.

Gondolja, hogy a mérkőzés eredményének lehetnek következményei?

Csak pozitívan gondolkodom, kizárólag a győzelem lebeg a szemem előtt. Nyerni megyünk ki a pályára.

A fáradtságnak lehet szerepe holnap?

Fizikálisan rendben vagyunk. Nem gondolom, hogy a fáradtság számít ezeken a meccseken.

Ugyanaz a bíró vezeti a meccset, aki a Getafe ellenit is…

Nem segít rajtam, ha a bírókról beszélek. Túl sokat beszélünk erről. Reméljük, hogy jó meccse lesz és észrevétlen marad.

Gondolja, hogy a PSG elleni meccs egy elpuskázott lehetőség volt a Barcelona számára?

Igen, ezért is voltam olyan frusztrált. És ezért követtem el egy hibát azzal, hogy kiállítottak. Egyértelműen látszik az igazságtalanság, hatalmas a feszültség. Nem tudtunk túllépni az elkövetett hibáinkon. Kár, mivel ez egy nagyszerű lehetőség volt számunkra. Mi pedig hagytuk, hogy kicsússzon a kezeink közül.

A Barca rosszabbul védekezik, mint korábban?

Igen, ez pedig csalódást kelt, mivel rengeteg meccset 10 emberrel fejeztünk be, azokon mégis jobban védekeztünk. De a minap nem védekeztünk jól. A mi hibánk volt, hogy visszajött a meccsbe az ellenfelünk, muszáj önkritikát megfogalmaznunk. Mindenből tanulni fogunk, ami történik velünk.

Visszatérnek a négy középpályáshoz?

Bárki is játszik ott, nagyon sokat kell segítenie a csapatnak, mivel ő lesz a szabad ember. Raphinha már olyan, mint egy középpályás, remekül megszokta a posztot. Holnap meglátjuk, hogy mi lesz, mivel sok lehetőségünk van erre a posztra.

Özil
Tovább

Özil: A Real Madrid a BL esélyese

A Real Madrid korábbi középpályása a MARCA újságírójával beszélgetett.

Már eltelt egy év azóta, hogy úgy döntöttél, felhagysz a futballal. Nagyon hiányzik?

Hogy őszinte legyek, még nem érzem így. Nagyon büszke vagyok a karrieremre és minden nagy klubra, amelyben játszottam. De az egy évvel ezelőtt meghozott döntésemet alaposan átgondoltam, pontosan tudtam, hogy mit akarok. Maximálisan kiélvezni az életet a családommal Isztambulban. Nagy öröm látni a gyerekeimet felnőni, velük lenni minden nap. Lett volna lehetőségem folytatni a karrieremet, vagy akár visszatérni még egyszer, voltak ajánlataim Katarból, Szaúd-Arábiából és más bajnokságokból, de nem akartam és nem bántam meg ezt.

Mivel töltötted az idődet az elmúlt egy évben?

Nem lehetsz eleget a családoddal. Minden percét élvezem. Aztán vannak üzleti ügyeim, hobbijaim, szinte minden nap az edzőteremben vagyok, de az egyik legújabb hobbim a lovaglás. (nevet) Nagyon élvezem, igazán jó szórakozás.

Látjuk, hogy nagyon megerősödtél az edzőteremben. Mi a célod?

Nincs különösebb célom. Nem várok ajánlatra a WWE-től. (nevet) Kizárólag magamért csinálom, hogy fitt maradjak. Jól érzem magam közben. Van egy saját termem a házamban és egy személyi edzővel dolgozom.

Még mindig kapcsolatban vagy a futballvilággal, vagy eltávolodtál?

Nagyjából középen vagyok. Néha még nézek meccseket, különösen a Real Madrid, az Arsenal és a Fener meccseit. De ha nem vagyok olyan hangulatban, akkor nem igazán követem. Telefonon kapcsolatban vagyok korábbi csapattársakkal, akikkel barátok lettünk.

Gondolod, hogy láthatunk majd edzőként, sportigazgatóként dolgozni a jövőben, vagy ez elképzelhetetlen?

Sosem lehet tudni, de jelenleg nem tudom elképzelni. Tetszik az, ahogy a dolgaim most alakulnak. Még nem unatkozom, néhány év múlva meglátjuk.

Láttad a Manchester City elleni BL-meccset?

Igen, fantasztikus küzdelem volt. A City megmutatta, hogy miért nem akar ellenük játszani senki. Szinte az egész visszavágót végig dominálták. De a Real nagyon okos volt, ahogy mindig. Elképesztően jól védekeztek. Toni Rüdiger büntetője után ordítottam, hogy „Hala Madrid!”. Nagyon izgalmas volt. Most a Real Madrid a nagy esélyes. Biztos vagyok benne, hogy meg tudják nyerni a trófeát.

A hétvégén jön a Clásico. Milyen emlékeid vannak a Barcelona elleni meccsekről?

Akkoriban a világfutball legnagyobb meccsei voltak. Sajnos nekünk vélhetően minden idők legjobb Barcája jutott. Pep Barcája más szintet képviselt, mint a jelenlegi. Manapság inkább a Liverpool – Manchester City, vagy valamilyen más angol meccseken van a fókusz. A Clásicókon már nem annyira. De ez nem a Real Madrid hibája, ők egyértelműen a világ egyik legjobb csapata. A Barca veszített az erejéből.

Nézd velünk Te is az El Clásicót!
Te mindig jól játszottál a Barca ellen, emlékszel a Nou Campban lejátszott kupameccsedre? Ha a kapufás lövésed beakad…

Igen, ha rákeresel a Google-ben arra hogy „Özil legjobb pillanatai”, előbb vagy utóbb szembe fog jönni. (nevet) Mindig 200%-osan motivált voltam a Barca ellen. A média teljesen megőrült azok előtt a meccsek előtt. Ezek különleges alkalmak voltak.

A Mourinho – Guardiola párharc volt számodra a történelem legjobbja?

Azt mondanám, hogy igen. Még manapság is sokan hiányolják azt az időszakot, a futball csúcsát.

Beszéljünk a Clásicóról. A Real Madrid az esélyes?

Egyértelműen igen. A Barcelona szenved. Jó játékosaik vannak minden posztra, de túl sok sérülésük volt az idény során, és talán kicsit magukba kellene nézniük, nem pedig mindig a játékvezetők miatt kellene panaszkodniuk. Ez nem segít rajtuk. A Real fantasztikus idényt fut. Nem vártam ezt Karim távozása után. De olyan jól teljesítenek.

A Clásico megnyerése a bajnokság megnyerését jelenti?

Szerintem igen. A Real nem fog sok meccset elveszíteni sorozatban. Nagyon erősek.

Szeretnéd megnézni a Clásicót a Bernabéuban? Mikor fogunk veled találkozni ott? Megérdemelnéd az elismerést.

Nagyon szeretném a jövőben meglátogatni az új Bernabéut. Először azt gondoltam, hogy sikerül ott lennem a vasárnapi meccsen, de valami közbejött.

Mit gondolsz Bellingham idényéről?

Az idényének első fele csodálatos volt, mindenki tátott szájjal figyelte. Az elmúlt hetekben kissé fáradtnak tűnt, de ha megnyeri a LaLigát, a BL-t és az Eb-t, akkor esélyes lehet az Aranylabda megnyerésére. Elképesztő, hogy még mindig mennyire fiatal.

A Madrid mely játékosa nyűgöz még le téged?

Antonio Rüdigernek világklasszis idénye van. Úgy értem, hogy melyik védő játszik jobb idényt nála Európában? Ő jelentette a különbséget a City elleni meccseken is. Nem játszott a második meccsen az előző idényben, kikaptak 0-4-re. Ezen a héten az Etihadban Haaland mindig Nacho felé mozdult, megpróbálta elkerülni a párharcot Tonival. Nem is kell mást mondani. Haaland pedig egyértelműen világklasszis. Toni mentalitása elképesztő.

Ismered Arda Gülert, mit gondolsz róla?

Nagyon jól ismerem, amikor a Fenerben játszottunk, olyan volt nekem, mintha az öcsém lett volna. Mindenki tudja, hogy mennyire tehetséges, ezért sem akarom túlságosan dicsérni és ezáltal még nagyobb nyomás alá helyezni őt. Ezt nem könnyű kezelni, különösen akkor, ha egy olyan ország nagy reménysége vagy, amely annyira imádja a futballt, mint Törökország.

Láttuk, hogy nagyon tehetséges, de alig játszik. Mit tanácsolnál neki?

Legyen türelmes. El fog jönni az ideje. Ez biztos. Még nagyon fiatal. Rengeteget tanulhat minden egyes edzésen. És világklasszis játékosok állnak előtte.

Gondolod, hogy Gülernek megvannak a képességei ahhoz, hogy csodás karriert fusson be Madridban?

Igen. Lehet, hogy nem ebben vagy a következő idényben, de van ideje. És ha nem működik, még mindig ott van előtte Odegaard útja. Mindenki kritizálta, amikor nem játszott nagyon fiatalként, de néhány évvel később egy másik európai top klub, az Arsenal vezére lett.

Most lesz 10 éve, hogy világbajnok lettél. Hol tartod a medálodat?

A házamban van, nagyon jól védve. Csodás emlékeket idéz.

Láttam a madridi múzeumban a döntőben viselt mezedet. Mit jelent számodra, hogy itt van kiállítva?

Nagyon jó, hogy még megvan a kapcsolat a Real Madriddal. Még mindig nagyon sok üzenetet kapok a Real Madrid szurkolóitól a közösségi médiában, pedig már több mint egy évtizede elhagytam a klubot. Nagyra értékelem ezt, ez is azt mutatja, hogy milyen különlegesek a Real Madrid szurkolói.

Mely csapatokat látod a legerősebbnek az Európa-bajnokság tekintetében?

Az angol és a francia együttes elképesztő. Nem csak a kezdőcsapataik, hanem a keretük mélysége is. Lenyűgöző mindkettő. De az Eb és a vb mindig a szerencsén is múlik, nem olyan, mint egy egész idény. Egy kapufa, egy büntetőpárbaj, egy bírói döntés meghozhatja a különbséget, és lehetetlen minden meccsen 90 percen át dominálni. Ezért is van esélye olyan csapatoknak a döntőbe jutni, mint Spanyolország, Portugália, Németország.

Guardiola
Tovább

Guardiola: Mindent megtettünk

A Manchester City edzője a Real Madrid elleni BL-kiesést követően.

„Gratulálunk a Real Madridnak, elképesztő volt, ahogy ennyire egységes mély védekezést mutattak be. Mindent megtettünk. Nem bántam meg semmit abból, amit tettünk.”

„Edzőként mindig megpróbálunk sok helyzetet teremteni és kevés gólt kapni a meccseken, mivel ez segít hozzá minket a győzelemhez. Mindent megtettünk védekezésben és támadásban is.”

„Szép gólt lőttek. Két, három vagy négy fordulásuk volt, de ez teljesen normális azokkal a kvalitásokkal, amelyekkel rendelkeznek. Minden pályarészen kivételesen teljesítettünk. Sajnos nem tudtunk nyerni. Ez van.”

„Két évvel ezelőtt nyertünk 4-3-ra, az előző idényben is kiemelkedően jók voltunk. Mélyebben védekeztek mint az előző idényekben, mi pedig kidolgoztunk helyzeteket a győzelem érdekében, de a futball a gólszerzésről szól. Ők ebben jobbak voltak nálunk.”

„Kötelességem megköszönni a játékosaimnak azt, ahogy játszottak, de az egész az eredményről szól. Ők lesznek ott az elődöntőben, mi pedig nem. A teljesítmény és az elkötelezettség kivételes volt.”

„Ez van, néha te nyered a büntetőpárbajt, néha pedig nem. Ahogy ma játszottunk, előbb el kellett volna döntenünk. Nem használtuk ki a helyzeteinket, de a kontráiknál jól védekeztünk. Mindenki magas szinten teljesített. Ahhoz, hogy legyőzd a Real Madridot, a legjobbadat kell nyújtanod. Mi ezt tettük, de ez sem volt elég.”

„Meglátjuk, hogy mi lesz a következő meccsen. Pénteken elutazunk Londonba, aztán meglátjuk. Pénteken és szombaton megnézzük, hogy milyen lesz a srácok hangulata. Egy győzelem után könnyű regenerálódni. Ez most az FA-kupa elődöntője lesz, szóval a lehető legjobban fogunk versenyezni.”

Real Madrid
Tovább

Összefoglaló: Manchester City – Real Madrid (1-1) (3-4 büntetőkkel)

A Real Madrid óriási eredményt ért el azzal, hogy a Manchester City otthonában harcolta ki a továbbjutást a BL-elődöntőbe. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait egy rövidebb vagy egy hosszabb összefoglaló segítségével.

video
play-rounded-fill
video
play-rounded-fill

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Bízom a játékosaimban

Az olasz mester a Manchester City elleni BL-negyeddöntő visszavágója előtt is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A mérkőzés

„A labdarúgás a labdarúgóké. Sokszor elmondtam már ezt, most sem lesz másképp. Tudom, hogy mi történt az első meccsen, nagyon szórakoztató összecsapás volt, szerintem ahogy mindig, most is a játékosok lesznek a főszereplők. Ráadásul egy olyan meccsen, ahol komoly kvalitásokat láthatunk a pályán.”

„Nem kell visszatekintenünk a múltba, csak a mostani mérkőzés számít, hogy ezt hogyan közelítjük meg, figyelembe véve azt, hogy egy héttel ezelőtt mi történt. Versenyeznünk kell, harcolnunk kell, magabiztosnak kell lennünk. Az állás egyenlő, le kell játszani még 90 percet, bármi megtörténhet. Bízunk a kvalitásainkban, képesek vagyunk nekik problémákat okozni.”

Bellingham

„Mindig ugyanazt kérem a játékosaimtól: dolgozzatok a csapatért. Ez elkötelezettséget és megfelelő hozzáállást jelent. Amit Bellingham csinált az idény első felében, az pozitív volt, mivel sok gólt lőtt, amire senki nem számított. Kértem, hogy dolgozzon a csapatért, ahogy mindenki más. A játékosok munkája a bizonyíték, hiszen mi kaptuk a legkevesebb gólt a ligában, ami azt jelenti, hogy a csapatszintű munkánk nagyon jó volt. Megvannak a kvalitásaink és az elkötelezettség is.”

„Bellingham nagyon jó. Ő egy igazán modern játékos, remek kvalitásokkal, technikai tudással és fizikálisan is nagyon erős. Ő egy középpályás, de nagy területet képes bejátszani a kvalitásainak köszönhetően. Remekül teljesít, a Real Madrid jövőjének egyik legfontosabb játékosa lesz. Még csak 20 éves, amiről könnyen elfeledkezünk, de igazi profi és fantasztikusan teljesít.”

Haaland

„Amikor az egyéni teljesítményekről van szó, Haaland még mindig a City egyik legveszélyesebb játékosa. A tény, hogy az első mérkőzésen nem sokat mutatott, a védelmünket dicséri. Ő lehet a világ legjobb középcsatára, mindig veszélyes.”

Egy modern klasszikus

„Sok nagyon erős európai csapat van, akik harcolhatnak ebben a sorozatban. Játszottunk egymás ellen az elmúlt három évben, ezek mindig lenyűgöző mérkőzések voltak. Úgy gondolom, hogy holnap sem lesz ez másképp.”

Statisztikák az Etihadban

„Mindenki úgy nézi a statisztikákat, ahogy akarja. Mindig azt mondom, hogy a statisztikák azért vannak, hogy megváltoztassuk őket, és sok olyan meccs volt már, ahol azt mondták, hogy a Real Madrid soha nem nyeri meg, de mégis megnyerte.”

Készülés a mérkőzésre

„Szeretnénk komplett teljesítményt nyújtani. Jól támadni, jól védekezni, felesleges labdavesztések nélkül, jól kontrázni, irányítani a fordulásokat. Nagyon komplett teljesítménynek kell lennie, és nem csak egy dologra koncentrálunk, hiszen mindegyikre nagyon oda kell figyelnünk.”

Camavinga

„A fiatal játékosoknak ez egy olyan mérkőzés, amelyet tapasztalat szempontjából ki kell használniuk. Camavinga nagyon nyugodt, magabiztos. Remekül teljesített, de néhány dologban javulnia kell. A kvalitásai alapján ezzel nem lesz gond.”

Álmatlan éjszakák?

„Semmi nem tud ébren tartani. Ha túl sokat eszem este, akkor talán nem fogok jól aludni. Nagyon bízom a játékosaimban, mindazért, amit ebben az idényben tettünk és amilyen remekül most teljesítünk. Semmi nem tart ébren éjszaka.”

Ideges szurkolók

„Szerintem a szurkolóink nyugodtak, nem hiszem, hogy idegesek lennének. A Real Madrid szurkolói lehetnek ebben a sorozatban a legboldogabbak, nem pedig a legidegesebbek. Nem látok semmilyen idegességet, a környezetünkben nagy a bizakodás.”

Meglepni Guardiolát

„Nincs szó ilyenről, nagyon jól ismerjük egymást. Biztos lehet abban, hogy nem lesz itt semmilyen varázslat.” (nevet)

Bernardo Silva
Tovább

Bernardo Silva: Magabiztosak vagyunk, de nagyon tiszteljük a Real Madridot

A Manchester City játékosai közül Bernardo Silva állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágója előtt.

„Inspirál és motivál minket az, hogy már ilyen sok trófeát nyertünk, mivel tudjuk, hogy mennyire jól teljesített ez a csapat. Ez a hetedik idényem, szeretnénk megteremteni az örökségünket. Hét év alatt hat bajnoki címet nyertünk, ebből négyet sorozatban. Szeretnénk két BL-t nyerni sorozatban. Egyértelműen motiváló tudni azt, hogy akár egyetlen hét alatt kiszállhatunk minden sorozatból, de harcolunk és közelebb akarunk kerülni a célunkhoz.”

„Úgy érezzük, hogy nagyon erősek vagyunk a saját szurkolóink előtt. Jóvá akartuk tenni azt, amikor a Real Madrid kiejtett minket a Bernabéuban. A tavalyi meccs egyfajta bocsánatkérés volt a szurkolóink irányába az előző idényben történtekért. Tartoztunk nekik azzal, hogy esélyünk legyen a győzelemre, és végül meg is nyertük a tornát. Ebben az idényben egy teljesen más meccs lesz, az biztos. Igazoltak, ahogy mi is, más formában vagyunk. Meglátjuk, hogy mi történik. Nagyon magabiztosak vagyunk, mivel itthon játszunk, de ez a királyok sorozata, nagyon tiszteljük a Real Madridot.”

„Ez a csapat bebizonyította, hogy képes az utolsó hónapot úgy megkezdeni, hogy minden sorozatban versenyben van. Nem könnyű, ez egyértelmű. Ezért is vagyunk mi az egyetlen csapat az angol futballban, amely triplázni tudott, mert ez nem könnyű. De nagyon örülünk, hogy harcban állunk mindenért. Nem könnyű ezt elérni, mivel az ellenfeleink is nagyon jók. Örülünk, hogy ebben a helyzetben vagyunk, ez egy kihívás mindannyiunk számára.”

Guardiola
Tovább

Guardiola: Azt akarom, hogy megérdemelten jussunk az elődöntőbe

A Manchester City edzője a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágója előtt.

„A saját szurkolóink előtt biztonságban, védve és támogatva érezzük magunkat. Tudjuk, hogy képesek vagyunk kezelni ezt a pillanatot. A győzelemért megyünk. Van egy tervünk, amelyben hiszünk, nyerni akarunk. Ha veszítünk, akkor veszítünk. Kezet rázunk, a Real Madrid pedig meg fogja érdemelni. Én azt akarom, hogy játsszunk és megérdemelten jussunk az elődöntőbe.”

„Bár az eredmény jó volt a Bernabéuban, javítanunk kell a játékunkon egy kicsit. Meglesz az utolsó edzés, beszélni fogunk erről és remélhetőleg továbbjutunk. Éreznünk kell a nyomást, nem akarom elveszíteni a meccset. Éhesnek kell lennünk a sikerre. Igaz, hogy sokkal jobban érezzük magunkat a sorozatban most, hogy már nyertünk. A szurkolóink segíteni fognak nekünk. Nem lehetsz 90 percen át folyamatosan te a jobb, néha szenvedned kell.”

„Magunkat kell adnunk. Ez elmúlt években mindig így volt, úgy érzem, hogy készen állunk a jó teljesítményre. De ha nem így gondolod, akkor nem győzheted le az olyan csapatokat, mint a Real Madrid. Ismernek minket, mi ismerjük őket. Carlo okozott néhány meglepetést az első meccsen. Szükségünk van a megfelelő mentalitásra, készen kell állnunk a szenvedésre, lendületesnek kell lennünk. Így sikerülhet.”

„Készen kell állnunk, de nem fogjuk tudni a meccs 10. percéig azt, hogy milyen kvalitásokkal rendelkeznek a játékosaik. Néhány dolgot jobban kell csinálnunk, mint az első meccsen. El kell ismernünk őket, a Real Madrid nem csak egy újabb ellenfél. A lehető legjobban rájuk kell erőltetnünk a saját játékunkat, de ezt lehetetlen 90 percen át megtenni.”

„Meglátjuk, hogy Kyle játszani fog-e, ez az utolsó 1-2 edzésen eldől. Az arca, a hangulata… Nem tudom, hogy a padról vagy kezdőként játszhat-e, mindenesetre ez egy jó hír. Ma meglesz az utolsó edzés és meglátjuk. Kyle természetesen nagyon fontos. A kvalitásai, tulajdonságai különlegesek, ezt mindenki tudja.”

„Messze vagyunk még attól, hogy álmodozzunk. Amikor az FA-kupa döntőjében, a BL-döntőben vagyunk, a bajnokságból pedig hátravan még két meccs és 3-4-5 pont előnyünk van, akkor elkezdek ezen gondolkodni. Tegnap láthattuk, hogy milyen erős a Chelsea, mi az a két pont különbség? Amikor két ponttal voltunk az Arsenal és a Liverpool mögött, azt mondtam, hogy végeznünk kell a munkánkat, még nincs vége. Most kettővel vagyunk előnyben, de még mindig nincs vége. Egyszerre csak egy mérkőzéssel kell foglalkozni, lépésről lépésre kell haladni. Hogy őszinte legyek a triplázásról először akkor kezdtem el gondolkodni, amikor megvertük a Unitedet az FA-kupában. De számomra az idény sikere az, hogy még mindig ott vagyunk. Szóval az, hogy még mindig van lehetőségünk a triplázásra, hatalmas eredmény. Szeretnénk ezt egy újabb, majd egy újabb héttel meghosszabbítani.”

„Nem mondom, hogy vitatkoznék Bernardóval, de azt sem mondom, hogy egyetértek, amikor a tavalyi és a mostani csapat különbségéről beszélünk. Az előző idényben más játékosaik voltak. Benzema… Hűha, ő minden poszton ott volt, Luka Modrić pedig több percet játszott. Az első meccsen csak néhány jutott neki, de csodálatos volt. Szerintem a csapat az előző idényben és ebben az idényben is kivételes volt. A Madridnak mindig jó csapata van. Így érzem.”

„Tudom, hogy amikor jó dolgokat mondok a Madridról, az emberek nem hisznek nekem Madridban. Mindig azt hiszik, hogy gúnyolódom. De nem erről van szó. Futballistaként és edzőként is mindig jó véleménnyel voltam a Real Madridról és a történelméről. Amit az emberek gondolnak a mondataimról, hogy őszinte legyek nem az én dolgom.”

Tchouaméni
Tovább

Tchouaméni: Tudjuk, hogy bárki képes gólt szerezni közülünk

A játékosok közül Tchouaméni és Lucas nyilatkozott a Mallorca legyőzése után.

Tchouaméni:

„Tudtuk, mielőtt ide jöttünk, hogy a Mallorca kemény csapat. Jó meccset játszottunk. Több gólt is szerezhettünk volna annak érdekében, hogy nyugodtabb meccs legyen, de három ponttal megyünk haza, aminek örülünk.”

„Fontos mérkőzés vár ránk a Manchester City ellen szerdán, de tudjuk, hogy most erre a meccsre kellett koncentrálnunk. Nem volt könnyű, mivel nagyon nehéz volt a keddi mérkőzésünk is a City ellen. Kissé elfáradtunk, de amikor a Real Madridért játszunk, a pályán a végsőkig bele kell adnunk mindent, és nyertünk.”

„Tisztában vagyok azzal, hogy tudok lőni, keményen dolgozom az edzéseken, ma pedig be tudtam találni. Nagyon örülök, így kell folytatnom.”

„A képességeknek és az edzésnek köszönhető az ilyen erős lövés. Sokat dolgozom ezen edzéseken. Tegnap is megcsináltam az edzésen, de tovább kell dolgoznunk ezen. Tudjuk, hogy a végsőkig kell folytatnunk a munkát, mivel esélyünk van arra, hogy sok meccset és mindenekelőtt címet nyerjünk.”

„Nagyszerű keretünk van. Emlékszem Bellingham góljára a Getafe ellen vagy Modrić találatára. Komoly kvalitásokkal bíró játékosok vannak a keretben, tudjuk, hogy végül lesz valaki, aki ezt megvillantja és betalál, amivel három ponthoz segíti a csapatot.”

„Most a City elleni mérkőzés következik. Mindig azt mondjuk, hogy a következő meccs a legfontosabb, ahogy tettük ezt a Barcelona ellen a szuperkupában, vagy oly sok alkalommal. Az odavágó is nagyon fontos volt, a mai meccs is az volt és a szerdai is az lesz. Aztán a következő, a Barcelona elleni a bajnokságban szintén, de minden meccsre ugyanez igaz.”

Lucas Vázquez
Lucas Vázquez (forrás: realmadrid.com)

Lucas:

„Sok dolgot kiemelhetünk a mai meccsből. Nagyon nehéz volt, a csapatnak más típusú játékot kellett bemutatnia, meg kellett szereznünk a szabad labdákat, harcolnunk kellett a meccsért. A csapat végül remek munkát végzett, megérdemelten nyertünk.”

„Az összetartás az, ami a tabella élén tart minket. A csapatnak nagyszerű idénye van. A LaLiga az állandóság sorozata, a csapat pedig megmutatja, hogy igen jó szintet képvisel. Tudtuk, hogy mennyire fontos a kapott gól nélküli meccs és el is értük azt.”

„Beszéltük a mérkőzés előtt, hogy mennyire fontos a bekapott gól elkerülése a mérkőzés alakulása szempontjából. Elértük ezt az eredményt, mivel remek védekező munkát végeztünk. Az egész csapat nagyszerűen védekezett, végül pedig egy nagyon fontos győzelmet arattunk a célunk, a LaLiga megnyerése érdekében.”

„Tchouaméni remek gólt szerzett. Ő egy nagyszerű srác, akinek remek személyisége van. Sokszor megpróbálkozott már ilyen lövéssel, ma összejött. Nagyon örülök neki.”

„Remekül teljesítünk, jó pillanatban vagyunk, egy jó hajrá vár ránk, a csapat pedig mind egyénileg, mind csapatszinten remek szintet képvisel. Szinre mindenki csodálatosan teljesít, a szerdai meccsbe úgy megyünk bele, hogy nagyon meg akarjuk nyerni, hogy továbbjussunk az elődöntőbe, majd megnyerjük a Bajnokok Ligáját.”

Tchouaméni
Tovább

Összefoglaló: Mallorca – Real Madrid (0-1)

A Real Madrid ezúttal a kupadöntős Mallorca otthonába látogatott, ahol Tchouaméni távoli bombája bizonyult döntőnek. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

video
play-rounded-fill

Bellingham
Tovább

A Mallorca elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Mallorca elleni bajnokin.

Kezdőcsapat

13. Lunin
17. Lucas V.
22. Rüdiger
6. Nacho
23. F. Mendy
15. Valverde
18. Tchouameni
10. Modrić
5. Bellingham
21. Brahim
14. Joselu

Cserejátékosok

25. Kepa
39. Mario de Luis
2. Carvajal
3. Militão
7. Vini Jr.
8. Kroos
11. Rodrygo
12. Camavinga
19. D. Ceballos
20. Fran García
24. Arda Güler