Gy. András
Ernesto Valverde: Nyerni akartunk, de nem sikerült
Az Athletic Club edzőjének mérkőzés utáni gondolatai a Real Madrid elleni vereséget követően.
„Mostantól már arra koncentrálunk, ami a héten még ránk vár, harcolni fogunk azért, hogy megnyerjük a Mallorca elleni kupadöntőt. Elszántak és motiváltak leszünk. Csak az érdekel minket, hogy mi fog történni a pályán, minden mástól el kell vonatkoztatnunk.”
„Ma este nem voltunk annyira fókuszáltak, mint amennyire a mérkőzés megkívánta volna.”
„Mindig nagyon nehéz ide jönni, ez egyértelmű. Igaz, hogy lesz egy döntőnk hat nap múlva, amit nehéz félretenni fejben, de a meccset le kellett játszani, ez egy lehetőség is volt számunkra.”
„Az első félidőben nem játszottunk jól, de ők sem, mindenesetre tudjuk, hogy a Real Madridnak nem kell jól játszania ahhoz, hogy betaláljon.”
„Nem tudtunk támadásokat vezetni, de a második félidőre megpróbáltunk feljebb kapcsolni, hogy lássuk, van-e esélyünk. Megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre Iñaki helyzeténéél, de nagyon veszélyes, hogy amikor kockázatot vállalsz, azonnal lekontráznak. Ezért lett az az eredmény, ami.”
„A fociban mindig mindenki meg akar nyerni mindent. Ezt a meccset most elveszítettük. Ha lejátszottuk a döntőt, mindent meg fogunk tenni azért, hogy megállítsuk a Villarrealt.”
„Győzelmi szándékkal készültünk erre a meccsre, de tudjuk, hogy milyen a Madrid. Nálunk volt a labda, ők pedig három passzból gólt lőttek. Ha egy pillanatra kihagysz, vagy nem vagy elég pontos, azonnal büntetnek.”
„A lefújás után Ancelottival sok szerencsét kívántunk egymásnak az idény hátralévő részére.”
Összefoglaló: Real Madrid – Athletic Club (2-0)
A Real Madrid Rodrygo duplájának köszönhetően egészen sima mérkőzésen verte az Athletic Bilbaót. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.
Endrick: Levél az öcsémnek
A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és amelyben bemutatja családja történetét, azt, hogy milyen küzdelmes és áldozatos út vezetett el idág.
Kedves Noah!
Szeretlek. Ez az első és legfontosabb.
Az első naptól kezdve úgy érzem, hogy különleges kapcsolat van közöttünk. Ezt soha nem mondtam el neked, de a születéseddel megvártad, hogy lőjek egy gólt.
Ez így igaz, testvér. Egy fontos meccsen játszottam épp, mindössze 13 évesen, de még nem akartál világra jönni. Az idő csak ment és ment, anya és apa pedig csodálkoztak, hogy mire vársz még. Aztán apa kapott egy hívást telefonon egy barátjától, aki kint volt a meccsen.
„Douglas!! Douglas!! Endrick épp most talált be!!” – mondta.
Aztán ebben a szent pillanatban csak a te ordításodat lehetett hallani a szülőszobán.
Végre megérkeztél, hogy velem ünnepelj. Amikor odaértem a kórházba, adtam neked egy születésnapi ajándékot. Nem volt pénzem játékra, de elhoztam neked a torna aranylabdáját.
Látod? A családunkban nem a jólétbe születtünk bele, hanem a futballba.
Nem tudom, hogy mikor fogod olvasni ezt a levelet, de jelenleg négy éves vagy, az életünk pedig épp rohamléptekben változik meg. A következő hónapokban Spanyolországba megyek, hogy a Real Madrid játékosa legyek. Igen, azé a csapaté, amelyet a PlayStation-ön mindig kiválasztok, amikor figyeled, ahogy játszom. Tudom, hogy a világ meg akarja majd ismerni a családunk történetét. És ez egy őrült történet, testvér! Szóval ez az én lehetőségem arra, hogy elmeséljem neked úgy, ahogy valójában történt, anya és apa pedig itt vannak, hogy segítsenek.
Amint tudod, a családunkban minden a labda körül forog. Anya azt mondja, hogy amikor kisbaba voltam, soha nem akartam autókkal játszani, ahogy te. Ha ideadtak egy játékot, néhány másodpercig fogtam, majd visszatettem a dobozba. Mindig csak a „baw, baw, baw, baw” kellett.
Egy golyó, egy zokni, egy kosárlabda… Mindegy volt. Ha gömbölyű volt, vagy még akkor is, ha négyszet alakú, én rugdosni akartam. Amikor apa csapatától megkaptam a Brazuca vb-labdát, csak bámultam a színeit, olyan volt, mint egy festmény. Azzal aludtam! A vérünkben van, testvér.
Megkérdezheted anyát, hogy hogyan szoktam bemutatkozni az embereknek.
„Mi a neved, kölyök?”
„Endrick Felipe Moreira de Sousa, CSATÁR.”
Nevettek rajtam, tudod? Milyen cuki kiskölyök.
De testvér, én komolyan gondoltam.
Meg voltam győződve arról, hogy sikerül majd, anya pedig még mindig elsírja magát, amikor visszaemlékszik erre.
Mindig azt mondja, hogy a szavaknak ereje van.
“Mom eating the old bread. Dad sleeping under the ticket booth. Mom crying in the bathroom. Dad crying on the couch.
— The Players' Tribune (@PlayersTribune) March 25, 2024
The life we are living right now did not come out of nowhere.”@Endrick writes a letter to his little brother. https://t.co/MTd9a9kqKU
Akkoriban nem egy puccos házban éltünk, mint most. Nem volt tele a hűtő joghurttal, amit olyan nagyon szeretsz. Egy Vila Guaíra nevű helyen éltünk, az életünk teljesen más volt. Fogsz hallani az életünkről másoktól a következő években, azt fogják mondani, hogy csupa fájdalom és szenvedés volt. De testvér, igazából csodálatos gyerekkorom volt, köszönhetően Istennek és mindannak a sok áldozatnak, amit anya és apa hoztak értem. És persze köszönhetően a futballnak is.
Szerintem még ezt sem mondtam neked, de amikor annyi idős voltam, mint te most, az utca, ahol laktunk, egy dombon volt. Ott fociztunk a környékbeli srácokkal, részben annak is köszönhető, hogy olyan jók voltunk, hogy ha a labda legurult a dombon, akkor aki kihagyta a helyzetet, annak kellett lerohannia érte egészen az alsó favelláig. Szóval ha lecseleztél valakit, de kihagytad a helyzetet, akkor még gyorsabban kellett rohannod a labdáért, mielőtt elért az utca végére.
Nagyon fárasztó volt, de az utca szabályai egyértelműek voltak.
Kihagyod? Futsz.
Nagyon hiányzik az az időszak, amikor csak egy kiskölyök voltam, a futball pedig csak egy játék volt, amikor leültünk a barátokkal egy jót beszélgetni… „Resenha”, ahogy mi hívtuk. Nagyon jó lett volna veled együtt megélni ezeket a napokat, testvér.
Amikor erre az időszakra gondolok, egyszerre vagyok boldog és szomorú. Szép emlékek, amelyek már soha nem történnek meg újra, tudod?
Még a rossz emlékek is édesek tudnak lenni néha.
Amikor felnősz, fogsz hallani egy bizonyos kanapés beszélgetésről. Már most is beszédtéma ez Brazíliában, de a legtöbben tévednek ezzel kapcsolatban. Azt mondják, hogy olyan szegények voltunk, hogy nem volt ételünk, de ez nem igaz. Nem ismerik anyát, tudod? Mindig azt mondja az embereknek, hogy „én olyan nő vagyok, aki nem hagyja étel nélkül a gyerekeit”.
Ami igaz a sztoriból, az az, hogy aznap láttam sírni apát. 10 éves gyerek voltam, szerintem akkor értettem meg először, hogy a helyzet nehéz.
Az asztalunkon mindig megvolt, amire szükségünk volt.
De soha nem volt meg minden, amit akartunk.
Érted a különbséget?
Mindig a legszükségesebbet kapartuk össze. Apa azt mondja, hogy leültem mellé a kanapéra és azt mondtam neki, hogy ne aggódjon, futballista lesz belőlem és ki fogom húzni magunkat ebből a helyzetből.
Azt megelőzően csak egy gyerek voltam, a futball pedig csak egy játék volt.
Azóta a futball a jobb élet eléréséhez vezető úttá vált.
"In our family, we weren’t born into wealth. We were born into football."
— Football Report (@FootballReprt) March 27, 2024
– Endrick pic.twitter.com/YjUpBLmWQ4
Néhány héttel később elmentem São Paulóba, a Palmeiras akadémiájára. Itt állítottam magam elé az első célomat: jobb helyzetet teremteni a családunknak.
A célok fontos részét képezik az életemnek. Így beszélek Istennel. Amikor elmentem a Palmeirasba, tudtam, hogy legalább kettő vagy három alkalommal fogok étkezni naponta az iskolában és edzéseken. Sajnos anyának ez nem volt ilyen egyszerű…
Ő hátrahagyta az addigi életét, hogy támogassa az álmomat São Paulóban. A klubnak csak számomra volt helye, de azt mondta, hogy kizárt dolog, hogy nélküle menjek. Apa otthon maradt dolgozni, pénzt küldött nekünk, anya pedig beköltözött velem egy kis házba, ahol néhány csapattársammal laktunk. Mindenki egy fedél alatt. De amikor mi elmentünk edzeni, senkivel nem tudott beszélni. Nem volt TV vagy internet a házban, úgyhogy megfogta a Bibliáját, kiment a parkba, leült és Istennel beszélgetett. Egy széken kívül semmi más helye nem volt abban a házban. Oda tette a táskáját, amikor pedig lefeküdtünk, ő egy kis matracon aludt a földön.
Tudom, hogy nehéz elképzelni számodra, hogy anya a földön alszik, de ez az igazság. Ez történt valójában.
Anya néha szó szerint számolgatta az utolsó apróinkat. Apa küldött nekünk pénzt, de ez még azelőtt volt, hogy nem lehetett azonnal pénzt küldeni, így 1-2 napig is eltartott, mire átért az összeg. A jó napokon, amikor megjött a pénz, anya kolbászt főzött a többi srácnak is. De legtöbbször, amikor alig volt elég pénzünk arra is, hogy magunknak is legyen elég étel, akkor mindig rosszul érezte magát attól, hogy főzött, a többiek pedig érezték az illatokat a házban és kérdezték, hogy nekik is jut-e… Mit mondhatott volna? Semmi nem maradt.
Igazából ez annyira fájt neki, hogy teljesen abbahagyta a főzést.
Emlékszem rá, hogy volt idő, amikor eléggé éhes voltam lefekvés előtt. Tudtam volna enni. Megkérdeztem, hogy van-e valamije, ő pedig mondta, hogy menjek aludni, az alvástól majd elmúlik az éhség.
Néha, amikor nagyon nagy szükségünk volt a pénzre, anya képes volt kölcsönkérni némi rizst vagy aprót. De testvér, egy napon elfogytak a szívességek… Nem volt pénze, nem volt senki, akihez fordulhatott volna.
Felhívta apát és azt mondta neki: „Douglas, éhes vagyok… Nem tudom, hogy mit tegyek.”
Apa küldött 50 realt, de az nem volt elérhető másnapig. Térdre rogyott és imádkozni kezdett Istenhez, hogy segítsen. Aztán levette a székről a táskáját, mindent kiszedett belőle, egészen az aljáig.
És talált 2 realt, testvér. Aprópénzt. Isten ajándéka volt.
Elment a kisboltba, vett némi kétnapos kenyeret. És ha most megkérdezed tőle, azt fogja mondani, hogy nagyon finom volt. Mindig azt mondja, hogy az éhség egy nagyon furcsa állapot, ilyenkor még a száraz kenyér is mennyeinek hat.
Hogy őszinte legyek, bárcsak ne kellene ezeket elmondanom neked, mivel az éhség nem jó dolog. Remélem, hogy soha nem kell megtapasztalnod azt, amit anyának. De ez is fontos része a történetünknek. Ha legközelebb látod őt, öleld meg és mondj köszönetet neki, mivel az ő áldozata nélkül nem lenne olyan életünk, mint amilyen ma van.
Igazából én is nemrég tudtam meg ezeknek a történeteknek a nagy részét, mivel anya mindig elrejtette a fájdalmát, hogy óvja az álmaimat. Soha nem láttam őt sírni. Mindig elment a mosdóba, hogy ne vegyem észre. Sokszor felhívta apát, elmondta neki, hogy nem bírja tovább, haza akart menni, de aztán hazaértem az edzésről, a barátaimmal elmeséltük az aznap történteket, a gólokat… Ő pedig látta a szememben a csillogást.
Maradt. Értem. Értünk.
Ilyen az anyánk, ő mindig megteszi, amit kell. Néha ő az őrmester, aki veszekszik és kiabál, aki kimondja a dolgokat, amiket hallanunk kell, de nem akarunk meghallani. Néha pedig megölel minket és megcsinálja nekünk a világ legfinomabb omlettjét. Mindegy, hogy mit tesz, emlékezz arra, hogy annak egyetlen egyszerű oka van. Mindig a legjobbat akarja nekünk.
Apa is sok áldozatot hozott. Néhány hónappal később ő is São Paulóba jött, hogy támogasson minket, elment a Palmeirashoz, hogy bármilyen munkát, de adjanak neki valamit. Egy helyük volt. A stadion takarítószemélyzetében. Gyerekként mindig arról álmodott, hogy bemehet az öltözőbe, szóval mosolyogva ment dolgozni. Három évig dolgozott ott, először a stadion körül szedték össze a szemetet, majd előléptették az első csapat öltözőjének takarítói közé. Elmondta a játékosoknak, hogy egy napon a fia is velük fog játszani.
Egyszer a csapat kapusa, Jailson felfigyelt arra, hogy apa egyre vékonyabb. Az étkezőben a takarítók és a stáb is a játékosokkal együtt evett, ő pedig látta, hogy apa csak levest eszik. Odament hozzá, átkarolta és így szólt: „Hé, Douglas, add ide a telefonodat, felhívom a feleségedet.”
„A feleségemet? Mit akarsz tőle?” – kérdezte apa.
„Nem, nem, csak azt akarom megkérdezni tőle, hogy mi történik veled. Soha nem eszel semmit. Jól vagy?” – mondta Jailson.
Apa túlságosan szégyellte magát ahhoz, hogy elmagyarázza a dolgot, úgyhogy Jailson felhívta anyát, aki elmesélte neki a történetünket. Elmondta, hogy apa gyerekként olyan csúnyán megégette a kezét egy sütögetés alkalmával, hogy majdnem el is veszítette azt. Erős gyógyszereket kapott a fertőzés elkerülésére, ami miatt gyengék lettek a fogai. Amikor a Palmeirasnál dolgozott, mindet elveszítette. Csak levest tudott enni.
Jailson pénzt gyűjtött a játékosoktól és meglepték apát egy olyan összeggel, amiből rendbe tudta hozatni a fogait. Isten csodálatosan működik, testvér.
Apa azt szokta mondani, hogy az az álma, hogy beleharaphasson egy almába.
Ma, Istennek hála bármit meg tud enni, amit csak akar.
Akkoriban a második célomat is elértem. Beköltöztünk egy lakásba, amely egy lottózó felett volt a Palmeiras stadionja mellett. Amikor kinéztem az ablakon, láthattam az álmomat minden reggel és minden este.
Csodálatos volt.

Várj, elfelejtettem neked apa teljes történetét elmesélni…
Anya a mi sziklánk, apa pedig a barátunk. Ez mindig így volt. De sokkal több dolog van még itt annál, mint amit már hallottál. Ha azt gondolod, hogy nekem nehéz volt, tévedsz. Apához képest én a paradicsomba születtem. Amikor ő gyerek volt, a nagyapánk nem volt mindig ott a család mellett. Az ő útja is a labdarúgás volt. Apa 15 évesen elhagyta az otthonát és Brazíliavárosból São Paulóba ment stoppal. Az út felét gyalog tette meg az autópályán! Gyalog! Ez hosszú út, testvér. Még meg sem mondta az anyukájának. Az egész úton a hátán cipelte az életét: egy pár csukát, két 2 literes palackot, az egyikben víz, a másikban italporból készült ital és néhány baguette. Az volt a terve, hogy a város összes klubjához elmegy próbajátékra. Egy hétbe telt neki, stoppal és gyalog.
Amikor végre megérkezett, nem volt pénze, nem volt hová mennie, szóval csak mászkált, bekopogott minden klubhoz, hogy mikor van próbajáték. Valaki a São Paulo FC-ből meglátta, hogy gondjai vannak, úgyhogy adott neki némi ételt. Az egyik leghidegebb éjszakán egy jótékonysági szervezetnél dolgozó hölgy meglátta, hogy egy parkban alszik egy fa alatt és elhívta egy szállásra. De olyan meleg volt a szálláson és több mint három éjszaka eltelt már azóta, hogy ágyban aludt volna, hogy végül elaludt és lekéste a Nacional AC másnapi próbajátékát.
El tudod képzelni, hogy milyen fáradt lehetett? El tudod képzelni, hogy egy hetet gyalogolsz az álmaidért, hogy eljuss egy próbajátékra… Majd lemaradsz róla?
Amikor elmesélte ezt, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Volt egy másik este, amikor esett az eső, apának pedig nem volt hová mennie, úgyhogy elgyalogolt a Palmeiras stadionjához, ahol aztán a jegyértékesítő stand alatt aludt. Nem tudta valóra váltani az álmát, de mindent beleadott.
Amikor visszatért Brazíliavárosba, a megélhetésért játszott a várzeában. Tudod, hogy mi az, ugye? Ott nincs fizetés, testvér. Ez tiszta szenvedély. Egy kis „segítségért” játszanak, ha egyáltalán kapnak bármit. Apa a villanyszámláért vagy egy kis rizsért játszott. Amikor gyerek voltam, minden meccsre elmentem vele, a partvonal mellett játszottam egy labdával. Félidőben, amikor zene szólt és mindenki bulizott, fogadásokat kötött, kimentem a pályára és trükköket csináltam. (Gondolod, hogy még most is ezért éneklek magamban, amikor játszom egy meccsen?)
Apa egy meccs után, amikor odajött hozzám, megkérdezte, hogy honnan van nálam Coca-Cola. Kérdezte, hogy nem vettem-e el valakitől.
„Nem, nem, eltaláltam a kapufát, Dudu pedig nyert 10 realt. Ő vette nekem a kólát, mivel segítettem neki nyerni. Ha újra eltalálom, vesz nekem sült húst.”
Ez volt az én trükköm! Anya azt mondja, mindig teljesen szürkén értem haza, miután olyan sokáig játszottam a porban. Tudod, hogy milyen poros a föld Brazíliában. Remélem, még emlékszel. Anya azt mondta, hogy meg kellett mosnia, mint egy kutyát. Amint tiszta lettem, már el is tűntem, mint a rakéta.
(Emlékszel mit mondtam? Beleszülettem a futballba.)
Az álmom nem csak az enyém volt, de apánk, a nagyapánk és az egész családunk álma is egyben.
Gondolod, hogy amikor apa a jegyértékesítő bódé alatt aludt a Palmeiras stadionjánál, álmodott arról, hogy a fia egyszer ott fog játszani?
Amikor 15 éves voltam és profi lettem a Palmeirasnál, őszintén mondom, hogy Istennek hála mindenem megvolt, amit az élettől akartam. Vehettem anyának egy házat, kiköltöztethettem a nagymamáimat Chaparralból, egy nagyon veszélyes helyről. Tudtam, hogy azután a bizonyos kanapés beszélgetés után elértem az első célomat: jobb életet teremteni a családomnak.
Micsoda pillanat!
És egyben micsoda megkönnyebbülés, testvér.
Akkoriban kisbaba voltál, teljesen más életet éltünk, az életünk pedig a következő években is jelentősen meg fog változni.
Néhány hónap múlva elmegyek Spanyolországba, te is jössz majd velem. Real Madrid… Ez volt a harmadik célom, de ez olyan cél volt, amelyet soha nem mertem leírni. 7 vagy 8 éves lehettem, nem volt telefonom vagy ilyesmi, szóval anya számítógépén néztem a Real Madrid meccseinek összefoglalóit. Tudom, hogy túl fiatal vagy, hogy emlékezz ezekre a nevekre, de teljesen megszállottja voltam a 2013-2014-es csapatnak Cristianóval, Modrić-csal, Benzemával. Számomra ez volt a kapu a klub történelméhez. A YouTube segítségével elkezdtem megismerkedni a galaktikusokkal, majd egyre mélyebbre mentem, Puskás, Di Stéfano… Bízz bennem, Madridban hamarosan sokat fogsz hallani ezekről az emberekről.
A YouTube-on bármit megtanulhatsz. Olyan, mint egy egyetem. Cristianót többet néztem, mint bárki mást. Nem csak a róla készült összeállításokat, hanem a kemény munkájáról szóló anyagokat, amit mások mondtak róla, a mentalitásáról. Tőle tanultam meg azt, hogy a kemény munka sokkal fontosabb, mint a tehetség.
Remélem, hogy egy napon találkozhatok vele. Amikor ezeket a sorokat írom, még nem sikerült. De a fia követ Instagram-on, úgyhogy remélem, hogy mire te olvasod ezt a levelet, már volt lehetőségem kezet rázni vele. Ha Isten is úgy akarja, minden jól alakul majd a Real Madridnál, a karrieremmel, Cristiano pedig követ majd engem. Lehet, hogy téged és engem is! Hahaha!
Találkozni Cristianóval. Ez a negyedik célom.
Az ötödik célom az, hogy úgy fejeződjön be ez az idényem a Palmeirasszal, hogy megnyerjük a Paulistát.
A hatodik célom? Nos, erről van egy vicces sztorim. Amikor néhány hónappal ezelőtt először mentem el a Real Madridhoz, sok csodás dolog történt. Amikor találkoztunk Florentino Pérezzel, apa szemébe nézett és azt mondta: „A Real Madrid az egyetlen klub, amely úgy bánik majd Endrick-kel, mintha a fia lenne.”
Látnod kellett volna apa arcát, amikor ezt mondta. Rengeteget jelentett neki.
Találkoztam Bellinghammel, tudod, ő az, akivel mindig gólt szerzek PlayStation-ön. Mindenki Jude-nak hívja, szóval azt mondtam neki: „Hé, Jude, a következő gólomnál úgy ünneplek majd, mint te.” Amikor betaláltam, elküldtem neki a videót Instagramon, ő pedig megosztotta.
🗣️ Endrick in his letter to his brother: “I met Jude Bellingham, the really good one that always scores for me on PlayStation. Everyone calls him Jude, so I told him, “Hey Jude, for my next goal, I will celebrate like you.” When I scored, I sent him the video on IG, and he… pic.twitter.com/QfSgRkcHkF
— Madrid Zone (@theMadridZone) March 25, 2024
Még Ronaldótól, magától a fenoméntól is kaptam tanácsot. Az egész olyan volt, mintha egy álomban lennék. De amire a legjobban emlékszem, az az, amikor bementem az öltözőbe és Modrić beszélt hozzám. A 10-es meze fel volt akasztva, a mellette lévő székre mutatott és azt mondta: „9-es és 10-es. Ki tudja, lehet, hogy a következő idényben te ülsz majd mellettem.”
Ez igazán megérintette a szívemet. Azt gondoltam, hogy ember, ha Modrić hisz abban, hogy méltó vagyok a 9-es mez viseléséhez, akkor biztosan így van.
Még meg sem érkeztem Madridba, szóval nem tudom, hogy mi lesz, de remélem, hogy egy napon viselhetem a 9-es mezt a Real Madridban.
És a 7. cél? Szeretnék egy saját házat Madridban, egy irodával, ahol egy nagy táblára felírhatom az összes célomat! Hahaha! Anya még mindig nem engedné meg, hogy legyen egy nagy tábla a házában.
„Nincs hely, Endrick! Egyszerűen nincs hely!”
Tudod, hogy milyen. Tisztelnünk kell őt.
Egyébként volt még egy célom, de ennek nem adok sorszámot, mivel már elértem. Ez az volt, hogy te élhesd azt az életet, amit szeretnél, bármi is legyen az.
A családunk legalább három generáció óta üldözi a futballálmot. Megpróbáltuk megváltoztatni az életkörülményeinket. De te most már azt tehetsz, amit akarsz. Lehetsz orvos, ügyvéd, vagy mivel Spanyolországba költözünk, Nadal és Alcaraz hazájába, akár profi teniszező is. Már most hajtod a labdát, ahogy én is. Szóval futballista is lehetsz, ha akarsz. De nem kell, hogy az legyél. Istennek, anyának, apának és a futballnak hála már nem kell aggódnunk emiatt.
Ünneplés az édesapjával:
Endrick celebrates with his father 🥹🇧🇷
— Saeed ALHujili (@saeed3373) March 26, 2024
pic.twitter.com/zNzUnstFNb
Csak élvezd az életedet úgy, ahogy akarod, testvér. Ez az én ajándékom.
Itt végződik a levél, a jövő pedig itt kezdődik. Látod, az emberek állandóan a Real Madridról, a válogatottról kérdeznek engem, és arról, hogy szerintem hogyan alakul majd a karrierem. De tudod, hogy mi az igazság?
Egyszerűen nem tudom.
Az életben nem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap. Nem tudjuk, hogy egyáltalán lesz-e holnap. Csak annyit tehetünk, hogy hálát adunk az Istennek mindenért, amit adott.
Remélem, hogy most már érted, testvér. Az az élet, amit most élünk, nem a semmiből jött. Kemény munkával, rengeteg könny árán kiérdemeltük. Anya mindig azt mondja, hogy egyetlen hiba is tönkreteheti ezt, és igaza van.
Abban a pillanatban, amikor elfelejtjük, hogy honnan jöttünk, azt kockáztatjuk, hogy eltévelyedünk.
Ezért adom neked a családunk történetét ajándékba.
Anya száraz kenyeret eszik.
Apa a jegyértékesítő bódé alatt alszik.
Anya sír a fürdőben.
Apa sír a kanapén.
Ezt mindig tartsd a szívedben.
Szeretlek, testvér.
A szívem legmélyéről,
Endrick Felipe Moreira de Sousa, CSATÁR
Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel
A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről…
Válogatott
„Sokkal keményebben kell koncentrálnod és dolgoznod ahhoz, hogy történelmet írj. Van, amikor eszembe jut, hogy ’bass*us, már nem én vagyok a legfiatalabb a csapatban’. Amikor viccelődésről van szó, már nem én vagyok az első számú célpont, mert már vannak nálam fiatalabbak. De elmondhatom, hogy örülök, hogy ezt is megtapasztalhatom. Annak ellenére, hogy még fiatal vagyok, felnőttként kezelnek, az újakat pedig ott segítem, ahol tudom.”
„Minden tanácsot megfogadtam, amit akkor kaptam, amikor a válogatotthoz először csatlakoztam. Sok játékos van Brazíliában, akik hamarosan Európába jönnek. De sokan vannak már most is itt. Annak ellenére, hogy még csak 23 vagyok, sok mindent megtapasztaltam már, tudom, hogy miként reagáljak.”
„A válogatottban jelen van a hierarchia. Tudtam, hogy ez a dolog meg fog történni. Idővel, ahogy telnek az évek, ahogy jönnek a meccsek, egyre jobban tisztelik az embert. De nem csak a korom és a lejátszott meccsek száma miatt lehet tisztelni. A válogatottban meg is kell mutatnod a kvalitásaidat, teljesítened kell a pályán.”
„Ma a legnagyobb válogatott és a legnagyobb klub játékosa vagyok. Ha nem akarom a nyomást úgy, hogy ebben a két csapatban játszom, akkor valami nincs rendben velem. Ha így lenne, akkor ezt nem lehetne folytatni. Soha nem elégszem meg a vereséggel. Ilyen a Real Madrid és a brazil válogatott mentalitása is. Mindig a győzelem jár a fejemben. Mindig. Nyernem kell, hogy elégedettek legyenek a brazil és blanco szurkolók.”
Félelmek
„Egy kicsit mindenki fél. Ez teljesen normális. Néhány ember jobban tudja ezt kezelni, mint mások. Ez a különbség. Tényleg hatalmas a nyomás. A futballban nincs megállás. Ha szerdán nyersz, a világ legjobbja vagy. Ha vasárnap veszítesz, a világ legrosszabbja vagy. Egyensúlyban kell lenned.”
„Próbálok nem foglalkozni azzal, amit az emberek mondani fognak. Nekik is meg kell érteniük a játékosok nézőpontját. Vigyáznunk kell a mentális egészségünkre. Mindenkinek azt tanácsolom, nem csak a játékosoknak, hogy keressenek pszichológust. Sokat segít. Én is beszéltem valakivel, aki rengeteget segített, de teljesen másra számítottam előzetesen. Elkezdtem, nagyon élveztem. Tényleg ajánlom.”
„Tavaly márciusban kezdtem. Édesapám javasolta. Nem akartam, mivel azt gondoltam, hogy ez a dolog csak azoknak való, akiknek problémáik vannak. Én úgy gondoltam, hogy rendben vagyok, nincs erre szükségem. De végül úgy döntöttem, hogy egy alkalommal elmegyek. Amikor ezt megtettem, rájöttem, hogy a pszichológus azért van ott, hogy segítsen, hogy egy olyan ember, akinek bármit elmondhatok.”
„Beszélhettem olyan dolgokról, amikről otthon vagy a barátok előtt szégyelltem. Ez felszabadított. Úgy kezdtem Rosanához, a pszichológusomhoz járni, mint egy baráthoz, akiben megbízhatok. Mindenről beszélhettem vele, apró és nagy dolgokról, amiktől féltem. Sok dolog nyugtalanított, amelyeket elmondtam neki. Ez sokat segített a fejlődésemben.”

Rasszista támadások
„Sok argentintól értek rasszista támadások a közösségi médiában. Nagyon szomorú helyzet volt ez, ami hatással van az emberre. Nagyon szomorú volt. De minden profilt sikerült lenyomozni, akik támadtak. Sokan közülük megijedhettek, amikor az elmúlt napokban megkapták az ügyvédi felszólítást. Képzeljétek csak el!”
„Az emberek azt gondolják, hogy bármit leírhatnak a közösségi médiában, amit csak akarnak, de amikor otthon kapnak emiatt egy ügyvédi felszólítást… Jó lett volna látni az arcukat, amikor rájöttek, hogy beperelték őket. Már jól vagyok. Tudom, hogy egyáltalán nem vagyok olyan, mint amilyennek mondtak. Nem érdekel, hogy mit mondanak. De nagyon szomorú nap volt.”
„Amikor elkezdik megbüntetni az embereket, a dolgok meg fognak változni. De amíg büntetlenül csinálhatják ezt, folytatni fogják. Amint elkezdik őket büntetni, sok minden megváltozik majd.”
Angolok
„Sokat beszélgettünk a meccsről az öltözőben. Vini és én sokszor ugrattuk Jude-ot, hogy Brazília fog nyerni, ő pedig mindig visszavágott, hogy Anglia lesz a győztes. Nagyszerű meccs lesz. Otthon játszanak majd, egy nagy stadionban. Csodás látványosság lesz.” [Idő közben Anglia – Brazília 0-1, Endrick góljával – a szerk. kieg.]
„Nincs sok angol játékos a spanyol bajnokságban, de Bellingham számára ez volt a tökéletes választás. Minden tökéletesen alakult számára. Ahogy játszik, nagyon jól illik a játékunkba ebben az idényben. Az előző idényben játszottunk valahogy, ahogy a Real Madrid mindig szokott, de most, hogy megváltozott a formáció, az nagyon bejött neki, passzol a karakteréhez. Nagyon jó játékos.”
„Az angolokat a világ legjobb három csapatába sorolnám. Nagyszerű csapatuk van, sok kiváló kvalitású játékossal. A legtöbbjük a PL-ben játszik. Mindannyian kiemelkedőt nyújtanak a klubjaikban. Nagyon óvatosnak kell lennünk.”

A brazilok
„A brazil válogatottól a legjobbat kell várni. A generációnk nagyon jó, rengeteg fiatal, komoly potenciállal rendelkező játékosunk van, akik még sokat fejlődhetnek. Most mindent bele kell adnunk a csapatért. Amit klubszinten teszünk, a válogatottban is meg kell ismételnünk. Ideje összehozni a kvalitásainkat.”
„Dorival Júnior mindenkit tisztel. Ahogy beszél, amilyen közvetlen… Mi is beszéltünk már négyszemközt, nagyon egyenes volt. Vannak dolgok, amelyeket nem akarsz hallani, amit a hozzád közel állók nem mondanak, de mégis hallanod kell. Dorival az első pillanatban megtette ezt. Ez jó, mert már most sokkal jobban figyelek, készen állok, tisztában vagyok a felelősségemmel. Megmutatta, hogy minden játékossal egyformán fog bánni.”
„A felelősségem egyre nagyobb. Ezt fejben tartom. És ennél csak nagyobb lesz. Ez egy új generáció, aminek én is a része vagyok, ráadásul az egyik vezére lehetek. Tudom, hogy mit adhatok a csapatnak. Tudom, hogy a szurkolók sokat várnak tőlem.”
Trent Alexander-Arnold a Real Madrid radarján
A blancók monitorozzák a játékos helyzetét a Liverpoolnál.
A Real Madrid hasonlóan Kylian Mbappé esetéhez (bár biztosan nem az időtartama miatt), újabb lejárt szerződésű játékost igazolhat, hiszen úgy tűnik, ugyanezzel a már bevált módszerrel próbálkoznának meg Trent Alexander-Arnold megszerzésével.
Az AS Fabrizio Romanóra hivatkozva írja, hogy a spanyol óriás „monitorozza” a 25 éves játékos liverpooli helyzetét, miközben az angol védőnek már csak egy év van hátra jelenlegi szerződéséből.
Romano szerint a 2025 júniusában lejáró szerződés meghosszabbítása kapcsán a felek eddig még nem ültek le tárgyalni egymással, bár a Liverpool vélhetően nem szeretné eladni a játékost, az ő szándékairól pedig egyelőre semmit nem tudni.
Alexander-Arnold nagyon fontos játékossá vált a Liverpool számára, amióta a 2016/2017-es idényben bekerült az első csapatba, így nagy meglepetés lenne, ha az angolok hagynák őt távozni, különösen úgy, hogy még pénzt sem látnának a távozásából.

Ha az angol válogatott játékos nem ír alá új szerződést klubjával, a Real Madrid ingyenesen leigazolhatná őt 2025 nyarán. A blancók úgy is jó pozícióban tárgyalhatnának a játékosért, ha még idén nyáron meg szeretnék szerezni, hiszen a lejáró szerződés miatt kedvezőbb átigazolási összeget tudnának kiharcolni, ami még így is előnyösebb lenne az angoloknak, mint egy évvel később a semmi.
A liverpooli születésű játékost, aki már hat éves kora óta a klub kötelékébe tartozik, rendkívül nehéz feladat lenne elcsábítani a világ egyik legjobb csapatától. De ha Alexander-Arnold úgy dönt, hogy kipróbálná magát egy új környezetben, a blancók bizonyulnának a legvonzóbb lehetőségnek.
A PL statisztikái szerint Alexander-Arnold a sorozat történetének legtöbb gólpasszát jegyző védője, a szintén Liverpoolban futballozó Andy Robertson mellett. Mindketten 58 gólt készítettek elő az angol első osztályban, amely minden posztot figyelembe véve a 27. helyre elég nekik ebben a sorozatban.
Orvosi jelentés: Thibaut Courtois
A Real Madrid hivatalos közleménye a játékos műtétje kapcsán.
Játékosunk, Thibaut Courtois a Real Madrid orvosi csapatának felügyelete mellett sikeres műtéten esett át jobb térdének meniszkusz szakadása kapcsán. Courtois a következő napokban megkezdi a regenerációs folyamatot.
Ronaldo Nazário: Mbappé Aranylabdát fog nyerni Madridban
A brazil legenda elképzelt egy számára igen tetszetős lehetséges jövőt, amelyben Haaland, Mbappé és Bellingham együtt játszanak a Real Madridban.
Bellingham
„Jude Bellingham egy kicsit Zinédine Zidane-ra emlékeztet a kvalitásai miatt. Imádom, ahogy játszik. Nagyon szeretem nézni a játékát, ahogy a Real Madridban futballozik, ahogy szinte minden meccsen gólt lő. Folyamatosan megy előre. Megnéztem néhány meccset a Bernabéuban, figyeltem őt. Nagyon meglepett, hogy milyen kvalitásokkal bír. A gyorsaság, amivel betör a tizenhatoson belülre, látható, hogy mindig gólt akar szerezni.”
Mbappé
„Meg kell várnunk a hivatalos bejelentést, csak utána beszélhetünk erről részletesen. Nem tudom, hogy igazak-e a hírek, de beszélnek a helyzetéről a PSG-nél. Mindenki nagyon izgatott a Madridnál Mbappé miatt. Ő egy csodás játékos. Ezen időszak egyik legjobbja. Szerintem a Madrid egy nagyon jó opció számára, és meg fogja nyerni az Aranylabdát, ha a Real Madridban fog játszani. Biztos vagyok benne, hogy a Madridnak olyan csapata lesz, amely minden döntésében támogatja a pályán és azon kívül is. Meg fogják őt védeni. De szerintem nagyszerű időszakot töltött a PSG-ben.”
Haaland
„A Real Madrid szereti a világ legjobb játékosait magánál tudni. Haaland az egyik legjobb a világon. Mindenki szeretné őt a saját csapatába. Jelenleg egy elképesztő klubban játszik. A City csodálatos munkát végez, szerintem nagyon boldog ott jelenleg, de meglátjuk. Remélem, hogy láthatjuk ezeket a játékosokat egy klubnál. A galaktikus érára emlékeztetne engem, ha Haaland, Mbappé és Bellingham is a Real Madridban játszana.”
„Ha ez megtörténne, az őrületes lenne. Látni a Real Madridot ezekkel a játékosokkal a pályán… Csodálatos csapat lenne, amely elképesztő dolgokat érne el. Carlo Ancelotti számára nagy feladat lenne irányítani egy ilyen gárdát, de könnyebb jó játékosokat összehozni mint rossz játékosokat. Az edző számára ez nem lenne probléma.”
Michael Owen: Kroos és Modrić sem lesz itt örökké
A korábbi angol kiválóság Arda Güler helyzete kapcsán mondta el gondolatait az AS újságírójának, felelevenítve saját emlékeit a galaktikus korszakból.
„Arda Güler helyzete? Szeretném elmondani, hogy ezt magam is megéltem. Az állítólagos felháborodása, vagy az, ha mérges, egyensúly kérdése. Elmehetsz egy kevésbé nívós csapatba játszani minden héten, vagy a legnagyobb játékosoktól tanulhatod meg a dolgokat, velük edzhetsz, velük játszhatsz. Ez egy megfizethetetlen tapasztalat.”
„Modrć és Kroos sem lesz itt örökké, vagyis ezeknek a fiatal középpályásoknak igazi esélyük adódik majd a Real Madridban, hosszú karrierje is lehet itt a megfelelő embernek.”
„Egy nemzet súlya nyomja a vállát. Az esetében nem csak a játékosról és a közvetlen környezetéről van szó, hanem ott van mögötte egy óriási, szenvedélyes ország. De ahogy mondtam, jó kezekben van. Bízzanak a folyamatban… Egy Carlo Ancelottihoz hasonló ember remekül tudja kezelni az ilyen szituációkat.”
„Én annak idején egy kellemes környezetbe, csúcsjátékosok közé csöppentem be. Azt hiszem az a „galaktikusok” éve volt. Ronaldo, Figo, Zidane, Beckham, Roberto Carlos, Raúl… Végeláthatatlan volt a csúcsjátékosok sora. Viszonylag gyorsan lezajlott az átigazolásom, és bár néhány játékossal azonnal megjelent a nyelvi probléma, voltak olyanok mint Salgado, Figo, Raúl Bravo, Pavón vagy Ronaldo, akik beszéltek angolul, ez pedig sokat segített. De mindenki örömmel fogadott.”
„Az emberek persze azt feltételezik, hogy ha ilyen sok nagy név van egy öltözőben, akkor az biztosan nem barátságos környezet, de igazából csodás volt. A brazil srácok nagyon barátságosak és befogadók voltak. Figo tökéletesen beszélte az angolt, rengeteget segített nekem. Ott volt Beckham és Woodgate is, plusz Gravesen, aki akkor érkezett. Sokan voltak, akikhez tudtam szólni, akikkel tudtam beszélgetni. Jó volt annak az öltözőnek a részesévé válni.”
Brahim Díaz: Nagyszerű hónap volt
A hónap legjobbjának választott Brahim nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának.
Köszönet
„Nagyon hálás vagyok a Real Madrid szurkolóinak a melegségért, az irántam érzett szeretetért és azért, hogy rám voksoltak. Jól éreztem magam, nyugodt voltam. Nagyszerű hónap volt. Örülök a gólomnak, amelyet a BL-ben és a derbin lőttem. Remélem, hogy minden hónap olyan lesz, mint ez.”
A formája
„Nagyon boldog vagyok. Az, hogy a világ legjobb klubjának mezét viselhetem, csak jó érzés lehet, így mindenkinek nagyon hálás vagyok: a csapattársaknak, a szurkolóknak. Szeretném továbbra is ilyen remek formában folytatni.”
A csapat
„A legjobb hónapok jönnek, hiszen ilyenkor minden sorozat végéhez közeledünk. Elsők vagyunk a bajnokságban, a BL-ben pedig ott vagyunk a negyeddöntőben. Ez egy remek időszak a csapat számára, így kell folytatnunk. Most pedig nyilvánvalóan trófeákat kell nyernünk.”
Arda Güler: Nagyon örülök, hogy megszereztem az első gólomat
A Celta Vigo elleni győzelem után Arda Güler, Vini Jr. és Lucas Vázquez nyilatkozott az újságíróknak.
Arda Güler:
A gól
„Fantasztikus volt ilyen hangulatú meccsen betalálni. Nagyon örülök, hogy megszereztem az első gólomat, mindenkinek köszönöm, aki támogatott. Remélem, hogy még sok gól követi ezt, keményen dolgozom majd ennek érdekében.”
A mérkőzés
„Jó teljesítményt nyújtottunk. Szeretnék gratulálni a csapatnak a 4-0-hoz. Nehéz volt eddig az idény, de remélhetőleg a mai után jobb napok jönnek. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ez a világ legjobb klubja, és bár nehéz, szerintem megvannak a kvalitásaim és karakterem ahhoz, hogy felnőjek hozzá.”
A gól előtti mozdulatok
„Amikor egy az egy ellen álltam a kapussal, láttam, hogy pozíciót veszt, így a jobb lábamra vettem a labdát és ellőttem. Szerencsére bement, nagyon örülök neki.”

Vini Jr.:
A mérkőzés
„Remekül kezdtük a meccset, már az első pillanattól kezdve letámadtuk őket. Ez az, ami megteremti a különbséget, amikor letámadunk, a szurkolók jönnek velünk és nagyon nehéz minket legyőzni hazai pályán.”
„Nagyon boldog vagyok, megpróbálom a legjobbamat nyújtani. Az idény legjobb része jön, jó meccsek, én pedig szeretném így folytatni. Remélhetőleg sikerül sérülés nélkül megúszni, amivel már korábban meggyűlt a bajom ebben az idényben. Jól teljesítek.”
Változások a játékában
„Megpróbálok annyit segíteni, amennyit csak tudok, változtatok a játékomon. Megállíthatatlan vagyok, mivel ha a szélen nem játszom jól, bemegyek középre, az ellenfelek pedig nem tudják, hogy hogyan védekezzenek ellenem.”
15 győzelem 18 hazai meccsen
„Az, ha hazai pályán játszunk a saját szurkolóink előtt, megteremti a különbséget. Minden meccsen magunk mögé kell állítani a szurkolókat már az első pillanattól kezdve. Amikor jönnek velünk, az ellenfelek tudják, hogy nagyon nehéz dolguk lesz.”
Döntő fontosságú időszak
„Úgy állunk hozzá, ahogy az első pillanattól kezdve mindig, szeretnénk minden meccset megnyerni ami hátra van, annak érdekében, hogy nagyszerű idényt fussunk. A szurkolók megérdemlik.”

Lucas Vázquez:
A mérkőzés
„Remek teljesítményt nyújtottunk. Nagyszerűen kezdtünk, úgy mentünk ki a pályára, hogy nyerni akarunk. A csapat többet is tett annál, mint ami elég volt a három pont megszerzéséhez.”
„A legnehezebb dolog az ilyen típusú mérkőzéseken az első gól megszerzése. Ha nem sikerül betalálnod, az idő pedig megy, elkezdenek kétségek ébredni, de a csapat ma nagyon jól játszott. Helyzeteket dolgoztunk ki középen, a széleken, rögzített szituációkból. Komplett teljesítmény volt.”
Kilenc gól szögletből
„Remekül csináljuk, néha pedig van egy kis szerencsénk is. Örülünk, mert ez is egy olyan eleme a játéknak, amely segít a gólszerzésben.”
A formája
„Örülök, hogy játszom és segíthetem a csapatot. Nagyon élvezem, minden alkalommal a legjobbamat próbálom nyújtani. Nagyon boldog vagyok.”
Rüdiger
„Remek idényt fut. Nincs sok játékos a világon, aki védekezésben jobb lenne nála. Nagyon erős a jelenléte, a karaktere, emellett a rögzített szituációknál is sokat ad hozzá.”
Arda Güler első gólja
„Ez nagyszerű hír számára. Az, hogy megszerezd az első gólodat, nagyon fontos, hiszen akkor végre túl leszel rajta. Nagyon örülünk neki. Ő egy fiatal srác, akinek a sérülései miatt nehéz időszaka volt, de ez sosem szegte a kedvét. Keményen dolgozott, itt van, megszerezte az első gólját. Reméljük, hogy az elsőt sok közül.”