Gy. András
Ancelotti: A Real Madridnál egy döntetlen már egy lépés a krízis felé
Az olasz mester a Celta Vigo elleni győzelem után is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.
A mérkőzés
„Hozzáállásban, intenzitásban, nyomásgyakorlásban és labdajáratásban is javultunk. Persze a szerdaihoz képest nem volt nehéz. Kihasználtuk a rögzített helyzeteket az előny megszerzéséhez, aztán lezártuk a dolgot. Örülünk, motiváltak vagyunk és a feladatra koncentrálunk, hiszen ez egy fontos szakasza az idénynek. A Real Madridnál egy döntetlen már egy lépés a krízis felé.”
„Kicsit aggódtam, amikor nem akart jönni a második gól, de amikor megjött, átszakadt a gát és a legjobbunkat hoztuk. A pontok nagyon fontosak ebben a szakaszban, ez pedig most három nagyon fontos pont, ahogy a következők is lesznek, hiszen tíz meccs van hátra a bajnokságból. Nem engedhetünk ki.”
Modrić megünneplése
„Megérdemelte, mivel nagyszerű teljesítményt nyújtott. Ő és Camavinga diktálták a tempót. Nagyon tetszett a játéka, a szurkolók és mindannyian nagyon közel állunk hozzá. Jól megérdemelt ováció volt.”
Vini Jr. teljesítménye
„Mondtam neki, hogy ő a legjobb. Véleményem szerint ő az. Próbálkozik, az első gólt ő lőtte. Rüdigernek és Nachónak is elmondtam, hogy ők a legjobbak. Bizalmat kell közvetítenem feléjük.”
Vini sárga lapja
„Azt hittem, hogy elszakad a meze. Nagyon csúnya incidens volt. A bíró jól döntött, mindketten megkapták a sárga lapot. Vini Jr. frusztrált volt, ilyenkor ez normális. Amit mondtam neki, az kettőnk között marad. Ez egy olyan dolog, amiről beszéltünk már és amiről beszélni is fogunk. Ez nem csak Vini Jr. problémája. Túl sok lapot kaptunk az elmúlt időszakban, ez pedig a csapat számára büntetés, ahogy például Bellingham esetében is láthatjuk. Javulnunk kell ebben.”
Rüdiger
„Ő egy nagyon megbízható profi, vannak komoly és ironikus pillanatai. Vannak nagyszerű és totálisan pesszimista pillanatai. Ő egy nagyszerű játékos.”
Arda Güler első gólja a Real Madrid játékosaként
„Nem játszott sokat, három percet. Meg voltam győződve róla, hogy tehet valamit, ő pedig egy nagyszerű tehetséghez méltó mozdulatot mutatott be. Ő egy kiváló tehetség, akin azok, akik minden nap látják őt, láthatják, hogy mennyit javult az elmúlt időszakban. Nagyobb intenzitással dolgozik, megmutatta a kvalitásait. Nagy jövő áll előtte itt, senki nem gondolja ezt másképp.”
Camavinga teljesítménye
„Nagyon jól játszott a kedvenc posztján. A Lipcse ellen belül játszott, ami nehezebb volt számára. Sokkal jobban érzi magát pivotként, de néha középre kell húzódnia a csapat érdekében.”
Rodrygo
„Az utolsó érintés hiányzott neki, de fontos szerepe volt az első félidőben a jobb oldalon, ahol Valverdével és vele előnyben voltunk. Az egyetlen dolog ami hiányzott neki, az a gól. Remekül támadott le elöl.”
Brahim válogatottsága
„Spanyolországnak sok kiváló játékosa van, nem könnyű bekerülni a keretbe. Nem tudom, hogy miként dönt majd.”
Különbségek a LaLiga és a PL között
„A LaLiga teljesen más. A PL-ben nagyobb az intenzitás, de taktikai szinten a LaLiga sokkal jobb mint az angol liga. Ha intenzitásról, iramról beszélünk, akkor a PL-ben ez talán nagyobb, de a LaLiga csapatainak jobbak a taktikai kvalitásai.”
Összefoglaló: Real Madrid – Celta Vigo (4-0)
A Real Madrid magabiztosan, végig fölényben játszva múlta felül a Celta Vigo együttesét a Bernabéuban a LaLiga 28. fordulójában. A két vendég öngól mellett Vini Jr. és Arda Güler neve került még fel az eredményjelzőre. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.
Marco Rose: Gratulálok a Real Madridnak a továbbjutáshoz
A német csapat részéről az edző és három játékos is nyilatkozott a tegnap esti mérkőzés után.
Marco Rose:
„Gratulálok a Real Madridnak a továbbjutáshoz. Nagyszerű meccset játszott a csapatom, büszke vagyok a srácaimra. Természetesen csalódottak vagyunk a kiesés miatt és azért is, ahogy történt, hiszen nagyon közel voltunk ahhoz, hogy továbbjussunk.”
„Mindkét mérkőzésen megmutattuk, hogy hittünk a sikerben. Bíztunk magunkban, ennek megfelelően cselekedtünk. Sajnos a végén nem sikerült betalálnunk.”
Willi Orbán:
„Mindkét mérkőzésen jól teljesítettünk, jobb eredményt is elérhettünk volna. Ma is nagyon sok helyzetünk volt, amelyeket csak gólra kellett volna váltanunk. Voltak pillanatok mindkét meccsen, amikor nem nekünk állt a zászló, de nekünk magunkat kell megvizsgálnunk. A bekapott gólnál megpróbáltam kiszorítani, de aztán így felszabadult a belső oldal. Vinícius Jr. világklasszis játékos, remekül csinálta.”
„Most ideje a bajnokságra koncentrálnunk. Nyernünk kell szombaton a Darmstadt ellen. Ma sok energiát használtunk el, megfelelően kell regenerálódnunk. Aztán mehetünk a három pontért hazai pályán.”
Benjamin Henrichs:
„Ha a 180 percet nézzük, egyértelműen nagyobb helyzeteink voltak mint a Real Madridnak. Nem igazán tudom, hogy ma hogyan szereztek gólt. Nagyszerű első félidőt hoztunk. Nálunk volt a labda, a Madrid sokszor csak kereste. Nem tudom, hogy mikor volt utoljára olyan, hogy a Real Madrid szurkolói hazai pályán fütyülték a csapatukat.”
„Mindenesetre ki kellett volna használnunk a lehetőségeinket, ahogy az első meccsen is. Azzal a sok helyzettel, amiket kidolgoztunk, egyszerűen nem engedhetjük, hogy megússzák. Gólra kellett volna váltanunk őket.”
„Sokat tanulhattunk ebből a két meccsből, de most elképesztően csalódottak vagyunk. Közel voltunk, láthattuk, hogy egyértelműen tudjuk tartani velük a lépést.”
Xaver Schlager:
„Jó meccset játszottunk, sok helyzetünk volt, megfelelően lavíroztunk a biztonság és a kockázat között. De végül nem lőttünk gólokat. A Madrid egyik támadásánál nem védekeztünk jól. Másért nem hibáztathatjuk magunkat. Az 1-1-es végeredmény furcsa, hasonló volt a meccs mint az odavágó.”
„Jól éreztük magunkat, jó meccset játszottunk idegenben. Még a hazai szurkolók is fütyültek. Néhány év távlatából ez biztosan egy szép emlék lesz.”
Összefoglaló: Real Madrid – RB Leipzig (1-1)
A Real Madrid egy felejthető mérkőzésen biztosította be továbbjutását a Bajnokok Ligája legjobb 8 csapata közé. Ezúttal egy döntetlen is elég volt a blancóknak, a hazai gólt Vinícius, a vendég találatot pedig Orbán jegyezte. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.
Videó – 122 éves a Real Madrid
A klub az alábbi érzelmes videóösszeállítással készült erre a jeles napra. 7 perc csoda!
Carlo Ancelottit közel öt évre börtönbe küldené az ügyészség
Az olasz szakember összetűzésbe került a spanyol adóhatósággal, a régóta húzódó ügy most odáig jutott, hogy az ügyészség öt évre küldené börtönbe Ancelottit. De mi is történik most pontosan? Nézzük az ügy hátterét.
A madridi ügyészség négy év kilenc hónap börtönbüntetés megítélését kéri Carlo Ancelotti számára, arra hivatkozva, hogy az olasz a Real Madridnál töltött első időszakában, 2013 és 2015 között nem fizetett be minden szükséges adót, miközben spanyolországi lakhellyel rendelkezett. Ancelotti a vádak szerint bevallotta a Real Madridnál kapott fizetéséből származó jövedelmét, de az arculati jogokból származó jövedelméről nem tájékoztatta a spanyol hatóságokat.
A vádirat szerint Ancelotti 2013. július 4-én aláírt egy szerződést a Real Madriddal, melynek értelmében 2013. július 5. és 2016. június 30-ig a klub alkalmazottja volt. Ezen szerződés díjazás részében a munkaviszonyából származó jövedelem mellett feltüntetésre kerültek az arculati jogok egy részének átruházásából származó bevételek is. A vádirat szerint továbbá Ancelotti 2013 júliusától Spanyolországban dolgozott és ott is tartózkodott. Azonban amikor 2015 május 25-én, a vártnál korábban fejezte be munkaviszonyát a Real Madridnál, nem hagyta el az országot, hanem októberig továbbra is bérelte az ingatlant, így „személyes kapcsolatai és gazdasági érdekeltségei szempontjából továbbra is Spanyolország volt az elsődleges helyszín”.
Arculati jogok
Az ügyész kiemeli, hogy „annak érdekében, hogy elkerülje az arculati jogokból származó bevételek utáni adózást”, (mind a Real Madridtól, mind más szervezetktől különböző eseményeken való megjelenés kapcsán kapott jövedelmek után) az olasz egy „összetett” és „zavaros” céghálózatba csatornázta ezeket a bevételeket és „eltitkolta az arculati jogokból származó bevételek valódi kedvezményezettjét, hogy így sem neki, sem az érintett cégek egyikének se kelljen adót fizetnie a Spanyolországban vagy külföldön szerzett ilyen bevételek után”.
Az ügyészség szerint Ancelotti 2013. július 1-jén aláírt egy szerződést, melynek értelmében tíz évre eladta az arculati jogait egy Vapia Limited nevű cégnek 25.000.000 euróért, „teljes hatáskört biztosítva nekik az arculati jogainak kezelésében”.
Meg nem nevezett cég
2013. július 4-én a vádlott megkötötte szerződését a Real Madriddal, amelyben arculati jogainak 50%-át a feljebb nevezett időszakra átengedte a sportszervezetnek. A másik 50%-ot egy „meg nem nevezett”, „meg nem határozott” cég birtokolta, amely az olasz edző nevében és megbízásából járt el. Kiderült, hogy ez a cég a londoni székhelyű Vapia LLP volt, nem pedig a Virgin-szigeteken működő Vapia Limited, amelyet csak egy évvel később közöltek a Real Madriddal.
„Így a vádlott a Vapia LLP-t használta fel arra, hogy hivatalosan az arculati jogok tulajdonosaként tüntesse fel magát, annak ellenére, hogy formálisan nem volt az, hiszen július 1-jén leszerződött a Vapia Limiteddel.”
Az ügyészség szerint Ancelotti időben benyújtotta a személyi jövedelemadóra vonatkozó önbevallását, amelyben spanyolországi illetőségűnek vallotta magát, és amelyben egy madridi ingatlant jelölt meg lakcímként és amelyben kizárólag a Real Madridtól származó, edzői munkájáért kapott díjazást tüntette fel. Ugyanakkor „kihagyta az arculati jogokból származó bevételeket, így adóvisszatérítésre volt jogosult”, melynek értelmében 2014-ben 39.575, 2014-ben pedig 529.076 eurót kapott vissza.
Az ügyészség megállapította, hogy 2014-ben 1.249.590 euró, 2015-ben pedig 2.959.768 euró arculati jogokból származó bevételhez jutottak a felek, amely után sem Ancelotti, sem a két nevezett cég nem adózott. Ehhez még hozzájön, hogy két külföldi ingatlan tulajdonjogát sem vallotta be az olasz. A vizsgálatok elvégzése után az elhallgatott jövedelmek, bevételek és a visszatérítések alapján a veszteséget a kincstár 1.062.079 euróra becsüli (386.361 euró 2014-ben, 675.718 euró 2015-ben).
Nyland: A Madridnál bárkit képesek pótolni
Az RB Leipzig korábbi kapusa, aki jelenleg a Sevilla együttesében véd, a német klub honlapjának adott interjút a Real Madrid – RB Leipzig BL-nyolcaddöntő visszavágója előtt.
A Real Madrid jelenlegi formája
„A Real Madridnak úgy kellett ebben az idényben lavíroznia, hogy több alapvető fontosságú játékosa is kiesett sérülés miatt. David Alaba és Éder Militão vélhetően ebben az idényben már nem lépnek pályára. Jude Bellingham és Rüdiger is sérült volt nemrég, de mindketten visszatértek már. Ez nagyon fontos a csapatuknak. A sérülések ellenére még mindig elképesztő kvalitásokkal bírnak. Például az, hogy Luka Modrić beállhat a padról, sok mindent elmond a keretük mélységéről.”
„A Real Madridban emellett számos olyan játékos van, aki rendkívül sokoldalú. Például Aurélien Tchouaméni vagy Eduardo Camavinga. Mindketten középpályások, de a védelemben is használhatók, ráadásul nagyszerű eredménnyel.”
„A stadionjuk is nagyszerű, egy igazi futballtemplom. Ez az egyik olyan helyszín, ahol minden profi futballista pályára akar lépni. A hangulat kiemelkedő, a lelátók nagyon meredekek. Annak ellenére, hogy a Sevillával kikaptam, felejthetetlen élmény volt számomra itt pályára lépni.”
A Madrid erőssége
„A Real Madrid nem igazán hibázik, a gólszerzéshez pedig néhány helyzet is elég nekik. A sérülések ellenére nagyon stabil a védekezésük, a bajnokságban a legkevesebb gólt kapták. Szerintem ez az olasz edzőjüknek, Carlo Ancelottinak köszönhető. Rengeteg tapasztaltat van, már sok alkalommal megmutatta, hogy a csapatai nagyon stabilak hátul. A Real Madrid különösen veszélyes, mivel remekül kontráznak, fordulnak. Amikor megszerzik a labdát, hihetetlenül gyorsan törnek előre. Vannak játékosaik, akik kifejezetten erre születtek, mint Vinícius vagy Rodrygo. A Madrid összességében nagyon hatékony a kapu előtt.”
A siker kulcsa
„Erős csapatuk van, ez egyértelmű. Annak idején nekünk is megvoltak ellenük a lehetőségeink, de kihagytuk őket. Ugyanez volt most az odavágón is. Megvoltak a gólszerzési lehetőségek. Ki kell használni ezeket, ha le akarod győzni a Real Madridot. Az RB Leipzig megmutatta két évvel ezelőtt, hogy képes versenyre kelni velük. Akkor nyerni tudtak a Real ellen. A Sevillával is éreztem, hogy volt keresnivalónk. Szorítok a srácoknak, nézni fogom a meccset a TV-ben. Egyértelmű, hogy lehetséges nyerni ellenük Madridban.”
A meg nem énekelt hősök
„Szerintem Aurélien Tchouaméni és Eduardo Camavinga nagyon erősek. Nagyon fontos szerepet töltenek be a csapatban ebben az idényben, a fejlődésükben újabb ugrást láthattunk. Alaba és Militão kiesett? Nem probléma. Tchouaméni középső védőként játszik, alig veszed észre, hogy nem ez a kedvenc posztja. Camavinga is tud középen vagy a szélen védekezni. Mindegy, hogy hiányoznak fontos játékosok, tudják őket pótolni. Ez a Real Madrid nagy erőssége.”
RB Leipzig
„Ha az időbeosztásunk lehetővé teszi, akkor követem az RBL meccseit. Mivel nem vagyunk érdekeltek európai kupákban a Sevillával, hétközben jellemzően tudom nézni őket. Tehát nem bánnám, ha a srácok pár körön még túljutnának. Élvezem a meccseiket ebben az idényben. Sok a fiatal, tehetséges játékos a csapatban. A családommal jól érezzük magunkat Spanyolországban, de hiányzik nekünk Lipcse. Nagyon jól éreztük magunkat ott, nagyszerű évet töltöttem el a klubnál. Sok szép emlékem van, amelyek közül egyértelműen a kupagyőzelem az első számú. Mindig örülök, ha hallok a srácok felől. Néhányukkal még mindig rendszeres kapcsolatban vagyok, ilyen például Yussi Poulsen vagy Kevin Kampl.”
Dani Olmo: Tökéletes teljesítményre lesz szükségünk
Az RB Leipzig spanyol középpályása a Real Madrid elleni BL-mérkőzés előtt.
A párharc
„Minden az apró részleteken, a kontrákon, a labdaszerzéseken múlik. Tökéletes teljesítményre lesz szükségünk. Ha a Real Madrid ellen támadsz, de nem szerzel gólt, akkor le fognak győzni. Az első mérkőzés után keserű szájízzel mehettünk haza, mivel megvoltak a lehetőségeink a vezetés megszerzésére. Ez azonban magabiztosságot is adott, hogy lehetséges a fordítás. A párharc még nyitott. Nagyszerű teljesítményt kell letennünk az asztalra.”
A Bernabéu
„Számomra ez nagyon különleges mérkőzés, hiszen még soha nem játszottam a Santiago Bernabéu Stadionban. A családom is ott lesz a találkozón. Ez egy igazán különleges alkalom.”
Xavi
„Nagyon jó barátok vagyunk, a pályán és azon kívül is. Nagyon jó móka mellette játszani. Jó meccset szeretnénk hozni, együtt akarunk bejutni a negyeddöntőbe.”
Rüdiger visszatérése
„Az előző mérkőzést kihagyta sérülés miatt, de most újra pályán van. Fontos része a Real Madrid védekezésének, biztos, hogy ettől nem gyengültek… De a legutóbbi bajnokinkon, a Bochum ellen is láthattuk, hogy milyen támadóerő van a csapatunkban. Ezt szeretnénk ismét kivinni a pályára.”
Marco Rose: Biztosak vagyunk benne, hogy megfordíthatjuk az állást
Az RB Leipzig edzője a Real Madrid elleni BL-mérkőzés előtt.
A párharc
„A párharc a Real Madridnak áll, de a futballban semmi sem garantált. Érezzük, hogy a világ összes trófeáját megnyerték már, de elszántan, harcosan kell a mérkőzést megközelítenünk, meg kell mutatnunk, hogy nem érdemtelenül vagyunk a legjobb 16 között a BL-ben. Meg vagyunk győződve róla, hogy megfordíthatjuk az állást. Ha nem gondolnánk, hogy nyerni tudunk, akkor haza is mehetnénk. Hiszünk benne.”
Játékvezetés
„Nem aggódom a játékvezetők miatt. Magabiztosak vagyunk. A futballban bármi megtörténhet, ezt a Valencia elleni meccsen láthattuk. Ha én lennék a Real Madrid edzője, én is mérges és dühös lennék. De a dolgok a végén kisimulnak. Ha úgy érzi az ember, hogy igazságtalanul kezelik, az nem jó. Erre a mérkőzésre egy jó olasz bírót kaptunk, aki biztos vagyok benne, hogy jól teljesít majd.”
Bellingham
„Nagyszerű srác. Nagyszerű karakter, egy harcos, aki minden meccset meg akar nyerni. A Real Madridnál különleges szerepe van, remekül beilleszkedett az első évében, vezérré vált a csapatban. Meglep, hogy milyen sok gólt szerzett, nem gondoltam volna, hogy az első idényében ez lesz, vagy hogy ilyen fontos találatokat szerez. Nincsenek határok számára.”
Brahim és a veteránok
„Ez egy csodás játékosokkal teli csapat. Tisztelem az idősebb játékosokat is, mint amilyen Luka Modrić, Toni Kroos. Lehet, hogy Brahim Díaz, aki az első mérkőzésen szerezte a győztes góljukat, nem annyira ismert, de ő az egyetlen, akiről ez elmondható, mindenesetre én jól ismerem őt az UEFA Ifjúsági Ligából, és biztos vagyok benne, hogy nagyon ismert lesz.”
A mérkőzés
„Képesek vagyunk gondot okozni a Real Madridnak. Gyors, fizikálisan erős csatáraink vannak, mögöttük olyan kiváló labdarúgókkal mint Dani Olmo vagy Xavi. Hátul pedig Willi Orbánnal remek védelem épült. De a védekezés önmagában kevés lesz Madridban. Támadásban is keresnünk kell majd a lehetőségeket. Az, hogy mennyire magabiztosan tesszük ezt, rajtunk múlik. A Real Madrid hazai pályán nagy nyomást jelent majd. Fontos, hogy megpróbáljuk a saját játékunkat rájuk erőltetni, nem pedig kizárólag védekezni. A játékstílusunkon nem sokat változtatunk a meccsre. Persze tisztában vagyunk azzal is, hogy lesznek olyan szakaszok a találkozón, amikor mélyen kell majd védekeznünk.”
Ancelotti dicsérő szavai
„Természetesen örülünk neki, de úgy gondoljuk, hogy teljesen megérdemelten kaptuk. Az első meccsen jól játszottunk, meg is kellett volna szereznünk a vezetést, de aztán jött Brahim nagyszerű mozdulata, aminek köszönhetően hátrányba kerültünk. Mindenesetre egyenrangú felek voltunk. Egy évvel ezelőtt megmutattuk ellenük, hogy mire vagyunk képesek, megvertük őket a Red Bull Arénában. Meg akarjuk mutatni, hogy megérdemelten vagyunk itt.”
Újabb vizsgálat rasszista sértegetés miatt Valenciában
Ezúttal egy videó kapcsán nyomoznak, amelyen az látható, hogy egy gyerek majomnak nevezi Viníciust a Mestalla lelátóján.
A LaLiga vizsgálódik egy közösségi médiában felbukkant videó kapcsán, melynek tanúsága szerint egy gyerek majomnak hívja Vinícius Júniort a Valencia – Real Madrid mérkőzés alkalmával a nézőtéren.
A videót az ESPN Brazil hozta nyilvánosságra, akik a felvételt készítő hölgyet is megszólaltatták. A videó készítője elmondta, hogy a rendőrséget is hívták az eset kapcsán. A LaLiga korábban már jelentette a hatóságoknak az állítólagos rasszista megnyilvánulásokat.
Érdekesség, hogy a felvételen az látható, ahogy a gyermek édesanyja (?) a majmozásra nem reagál, azonban rossz néven veszi, hogy a hölgy az esetet rögzítette.
Ayer pasó esto en el campo del Valencia
— Gravesen (@GravesenFumado) March 3, 2024
Un niño llamando "mono" a Vinicius, y la madre en vez de regañarle se encara con la que graba pic.twitter.com/XGXj4ADsCc
A mérkőzés az első alkalom volt Vinícius számára a Mestallában azóta, hogy 2023 májusában a spanyol szövetség jelentése szerint „szurkolók százai” részéről volt rasszista szidalmaknak kitéve a mérkőzés előtt, továbbá a találkozón is voltak hasonló esetek.
Vinícius szombaton este kétszer is betalált a Valencia kapujába, aminek köszönhetően a Madrid kétgólos hátrányból állt fel és ért el 2-2-es döntetlent. A góljai után a 23 éves játékos a füléhez mutatott és öklét a Valencia szurkolóinak irányába emelte.
Az előző mérkőzésen a Mestallában tapasztalt rasszista megnyilvánulások világ szinten a problémára irányították a figyelmet, az eredmény három szurkoló örökös stadionból való kitiltása volt a Valencia részéről, akiket azonosítottak a rasszista sértegetések elkövetésével, továbbá három zárt kapus mérkőzés a szövetség döntése alapján. Vinícius októberben a bíróságon is tanúskodott az ügyben.
A Valencia és a LaLiga hónapokig dolgozott azon, hogy minimalizálja a balhé esélyét, és biztosítsa, hogy bármi is történjék a szombati meccsen, gyors intézkedésekre kerüljön sor.
Rendszeres egyeztetéseket tartottak azzal kapcsolatban, hogy kiszűrjék a rasszista viselkedést, továbbá kommunikációs stratégiát dolgoztak ki azzal kapcsolatban, hogy mit is csinálnak. A Valencia szurkolói levelet kaptak a klubtól a jegyeik mellé a Bernabéuban megrendezett novemberi mérkőzés előtt, emlékeztetve őket arra, hogy a Valencia nem rasszista és arra kérve őket, hogy ne üljenek fel semmilyen provokációnak. Rasszista esetekről nem számoltak be akkor, de Vinícius-t folyamatosan fütyülték és heccelték a Valencia szurkolói.