Gy. András

8942 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Rüdiger, Lucas, Modrić
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Sevilla (1-0)

A Real Madrid egy nehéz mérkőzésen múlta felül a Sergio Ramosszal felálló Sevillát a Bernabéuban. A mérkőzés egyetlen szabályos találata Luka Modrić nevéhez fűződik. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

video
play-rounded-fill

Luka Modrić
Tovább

Modrić: Ismét megmutattuk, hogy sosem adjuk fel

A játékosok közül a győztes találatot jegyző Luka Modrić, Nacho és Lucas állt a sajtó rendelkezésére a Sevilla elleni győzelem után.

Modrić:

„Nehéz mérkőzés volt. A Sevilla nem könnyítette meg a dolgunkat, de megszereztük a győzelmet és csak ez számít. A győzelem mindig ad egy kis plusz elégedettséget, még akkor is, ha korábban is betalálhattunk volna már. Örülök, hogy hozzájárulhattam a gólhoz. Mennünk kell tovább.”

„Minden nap gyakorlom a kapura lövést Valdebebasban. Lőni kell. Ma lőttem, Istennek hála pedig be is ment a labda a kapuba.”

„A győzelem kulcsa a kitartásunk volt. Soha nem álltunk le, folyamatosan támadtunk, sok helyzetet dolgoztunk ki. Tudtuk, hogy nem hagyhatjuk kicsúszni a kezeink közül a három pontot. A Barcelona közeledett, így nem hagyhattuk, hogy ez történjen. A végén kifizetődött a kitartás, három nagyon fontos pontot szereztünk a ligában. Megmutattuk, hogy a végsőkig harcolunk, soha nem adjuk fel. Ezt már sokszor megmutattuk korábban is, ez benne van a Real Madrid génjeiben. Szerettük volna korábba lezárni a meccset, de néha így sikerül.”

„Sergio a barátom, a testvérem. Ő egy nagyszerű játékos, amit továbbra is megmutat. Annak ellenére, hogy mindenki a korunkról beszél, folyamatosan megmutatja, hogy nagyon magas szinten képes játszani. Öröm volt nézni a játékát. Nagyszerű meccset játszott, boldog és izgatott, hogy visszatért a Bernabéuba. A szurkolók is örömmel fogadták, bár ma a másik oldalon. Ő egy legenda, a világfutball és a Real Madrid egyik nagy alakja.”

Nacho
Nacho (forrás: realmadrid.com)
Nacho:

„Nagyon boldogok vagyunk, tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. A Sevilla nem remekelt a ligában korábban, de még mindig egy nagyon jó csapat, akik megnehezítették a dolgunkat.”

„Nem adtuk fel a harcot az utolsó pillanatig, ahogy ezt gyakran csináljuk. Nehéz volt területet találni, de három nagyon fontos pontot szereztünk, köszönhetően Luka nagyszerű góljának.”

„Láthatjuk őt az edzéseken minden nap, sok olyan gólt lő, mint a mai. Nagyon örülök neki, és hogy minden játékos a keretből kiveszi a részét a sikerekből, ez alapvető fontosságú. Mindannyian nagyon fókuszáltak vagyunk, ezt ki kell használnunk.”

„Sergio egy legenda. Hosszú évekig a példaképem volt. Ez egy különleges este volt. Mondtam neki a meccs előtt, hogy megtiszteltetés ellene játszani, bár inkább azt preferálom, ha az én csapatomban van. Csodás este volt.”

Lucas Vázquez
Lucas Vázquez (forrás: realmadrid.com)
Lucas Vázquez:

„A csapat az elsőtől az utolsó pillanatig megmutatta, hogy éhes a sikerre. Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Nem volt szerencsénk az utolsó harmadban, de nagyon örülünk a teljesítménynek, amit letettünk az asztalra.”

„Rengeteg játékmegszakítás volt, ami nem tett jót a játékunknak, sokkal nehezebbé tette a meccset.”

„Az, hogy veretlenek vagyunk a Bernabéuban, jól mutatja, hogy milyen remek idényünk van. A csapat nagyon motivált, trófeákat akar nyerni. A legnehezebb rész még előttünk áll, de nagyon motiváltak vagyunk, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez.”

„Már láttunk néhány ilyen mozdulatot Lukától. Fantasztikus játékos, hihetetlen. Elfogytak a jelzők arra, hogy mennyire nagyszerű játékos. Szerencsések vagyunk, hogy élvezhetjük a játékát.”

„A keret nagyon magas szintet képvisel. Minden meccsen megmutatjuk ezt, bárki is lépjen pályára. A hiányzók ellenére sem csökkent a csapat színvonala, ez pedig nagyon sokat elmond rólunk.”

Quique Sánchez Flores
Tovább

Quique Sánchez Flores: Meg akarjuk nehezíteni a dolgukat

A Sevilla edzője a Real Madrid elleni bajnoki előtt.

A mérkőzés

„Nehéz mérkőzésre számítunk. Egyértelmű, hogy az elmúlt időszakban javultunk, de ezt ezen a meccsen is meg kell mutatnunk. Jelenleg a Real Madrid a legjobb csapat a ligában. Hazai pályán nagyon erősek, de nekünk megvan a saját tervünk a meccsre, meg fogunk próbálni jó eredményt elérni.”

Az ellenfél

„Nagy csapatról van szó, amely hozzászokott a győzelemhez. Nagyszerű játékosaik vannak a pálya minden pontján, ez pedig bármely csapatot a maximumra késztet. Nehéz őket megtörni, de megpróbálunk majd nyomást gyakorolni rájuk, megpróbáljuk elérni, hogy kényelmetlenül érezzék magukat. A célunk az, hogy olyan sokáig játékban legyünk, ameddig csak lehet.”

A csapat állapota

„Még messze vagyunk attól a szinttől, amit a legjobb Sevillától megszokhattunk. Pozitív, hogy az elmúlt néhány hétben nagyon sok időt töltöttünk együtt csapatként, és elkezdtük lefaragni a hátrányunkat azokkal a csapatokkal szemben, akik évek óta együtt dolgoznak. Mostanra olyan teljesítményt látunk a pályán, amilyet elvárnánk az olyan kaliberű játékosokkal, akik itt vannak. Nem könnyű szintet lépni, de jelenleg remek a hangulat, szeretnénk ebben a szellemben folytatni.”

Sérülések

„Egyre több játékos tér vissza sérülésből, ami optimizmusra ad okot, hiszen az elkövetkezendő hetekben ők is integrálódhatnak. Nagy változások voltak az edzéseink intenzitásában, a megközelítésünkben, ez pedig sajnálatos módon néha oda vezet, hogy néhány játékos problémákat szed össze.”

Bátorság

„Olyan bátran fogunk játszani, ahogy hagyják nekünk, hiszen figyelembe kell vennünk azt, hogy ki lesz az ellenfelünk. Egy tökéletes teljesítményre lesz szükségünk. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor szerintem jó esélyünk van.”

Joselu
Tovább

Orvosi jelentés: Joselu

A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérüléséről.

A klub orvosi stábja által elvégzett vizsgálatok csontvelő-ödémát mutattak ki Joselu jobb bokájában. A játékos felépülését az orvosi csapat folyamatosan nyomon követi.

Nem hivatalos információk szerint a spanyol csatár 3 hetet lesz kénytelen kihagyni.

Nacho
Tovább

Összefoglaló: Rayo Vallecano – Real Madrid (1-1)

A Real Madrid az őszi döntetlen után ezúttal sem tudott nyerni a Rayo ellen, Joselu góljára Raúl de Tomás válaszolt büntetőből, így mindkét csapat egy ponttal a zsebében vonulhatott le a pályáról ezen a napos vasárnap délutánon, egy kifejezetten unalmas összecsapás után. Dani Carvajal gondoskodott róla, hogy ne tudjuk gyorsan elfelejteni a meccset, hiszen beállása után nem sokkal kiállíttatta magát, miután hátra fejelve eltalálta Kike arcát, így a Sevilla ellen nem lesz bevethető. De a reklamálásért ötödik sárgáját begyűjtő Camavinga sem. Szép kilátások. De nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

video
play-rounded-fill

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: A végsőkig harcoltunk

Az olasz mester a Rayo Vallecano elleni döntetlen után.

A mérkőzés

„Az első félidőben nagyon jól kezdtünk. Remekül járattuk a labdát, lőttünk egy gólt, ráadásul lőhettünk volna még egyet. A büntetőig mindent remekül csináltunk. Ezt követően megváltozott a mérkőzés, sokkal több volt a küzdelem, a játékmegszakítás. Nem volt könnyű egy ilyen helyzetben lehetőségeket kidolgozni. Keményen harcoltunk, döntetlen lett a vége. Nem örülünk, de még mindig jó helyzetben vagyunk. Nyugodtak vagyunk.”

„Az egyenlítést követően minden megváltozott. Nem szeretjük az ilyen meccseket, amelyek tele vannak küzdelemmel és játékmegszakítással. El kell fogadnunk ezt, hiszen vannak ilyen mérkőzések. A fontos az, hogy harcban voltunk az utolsó pillanatig. Minden meccset meg akarunk nyerni, de ahhoz, hogy a bajnokságot megnyerd, a megnyerhetetlen meccseket is meg kell nyerned. Néha fájnak a döntetlenek, de ezek is lehetnek pozitív lépések a liga megnyerése felé.”

Egyenlő intenzitással játszott a két csapat?

„Megvolt nálunk az intenzitás, de a Rayo ebből a szempontból nagyon jól teljesített. Remekül működött a tervük, mi pedig szereztünk egy pontot, ami jól jöhet még később.”

Vallecas

„Nem könnyű stadion ez. Hozzá kell szokni a rövidebb pályához. Egy más típusú meccset kell játszanunk itt. Fáj a döntetlen, mivel remekül kezdtünk, de a büntető mindent megváltoztatott.”

Koncentráció hiánya?

„Mikor nem koncentráltunk? Szerintem mindig koncentrálunk, ma sem volt ez másképp, amikor a dolgok nem mentek olyan jól. Nagyon nehéz ebben az idényben hibáztatni ezt a csapatot.”

Modrić

„Remekül játszott, minden tőle telhetőt megtett. A labdával ő volt a legveszélyesebb. Remekül játszott, kereste a passz lehetőségét, remekül helyezkedett. Olyan volt mint mindig.”

Beszélgetés a bíróval a lefújás után

„Nem beszéltem vele Carvajal piros lapjáról, de a visszarántásokról igen, amik nálam mind lapot érnek. Azt mondta, hogy nem mindegyik az, én pedig elfogadtam a magyarázatát. Úgy gondolom, hogy a bíró jó meccset hozott.”

Sárga lapok reklamálásért

„Ezt meg fogom beszélni az érintett játékosokkal. Harcos meccs volt, érthető a reklamálás.”

Camavinga és Vini Jr.
Tovább

A Rayo Vallecano elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Rayo Vallecano elleni bajnokin.

Kezdőcsapat

13. Lunin
17. Lucas V.
18. Tchouameni
6. Nacho
20. Fran García
15. Valverde
12. Camavinga
10. Modrić
21. Brahim
7. Vini Jr.
14. Joselu

Cserejátékosok

25. Kepa
26. Diego Piñeiro
2. Carvajal
8. Kroos
11. Rodrygo
19. Ceballos
24. Arda Güler
41. Jacobo

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Ezek az idény nagy pillanatai

Az olasz mester a Rayo Vallecano elleni mérkőzés előtt.

A mérkőzés

„Vallecasban mindig nehéz játszani. A múltban is így volt, most is így lesz. Egy olyan csapat ellen kell játszanunk, amelynek szüksége van a pontokra és amelynek új edzője van. Különösen motiváltak, nekünk pedig a legjobbunkat kell nyújtanunk, mivel ezek az idény nagy pillanatai, amelyekből a lehető legtöbbet kell kihoznunk. Videókat elemeztünk, megpróbáltunk a lehető legjobban felkészülni a mérkőzésre, mivel ez az idényünk szempontjából is egy fontos találkozó.”

Tchouaméni a védelem közepén

„Amikor a középső védők visszatérnek, Tchouaméni nem lesz a védelem közepén. Rüdiger hamarosan visszatér, Militão kicsit később, Alaba pedig még később. Tchouaméni középpályás lesz, ezért igazoltuk. Természetesen megmutatja, hogy képes ezen a poszton is játszani, kezd hozzászokni az új szerepéhez. Ez is mutatja, hogy milyen intelligens.”

Modrić

„Beszéltem vele egyszer, szerintem ez elég. Egy játékos, aki ahhoz szokott, hogy minden egyes meccsen pályára lép, nehezebben bírja a padot, mint mások. Megértem és tisztelem őt. Igazi profiként viselkedik, folyamatosan edz, harcol a játéklehetőségért. Bármely mérkőzésen bevethető, holnap is. Bármely meccsen tud játszani. Továbbra is hozzáteszi a magáét az öltözőhöz, ahogy korábban is, amikor minden meccsen pályára lépett. Ő egy nagy tiszteletben álló játékos, jó példa arra, hogy milyennek kellene lennie egy profinak. Továbbra is a keret egyik kulcsfigurája.”

Rodrygo

„Nagyra értékelem a támadók védekező munkáját, mivel általában azok a játékosok futnak a legkevesebbet, akik a legjobb kvalitásokkal bírnak. Ez Rodrygo esetében nincs így. A legutóbbi két meccsen a támadóink munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a találkozókat.”

Mbappéval kapcsolatos pletykák

„Úgy nézek ki, mint aki aggódik emiatt? Nem. A következő sajtótájékoztatókon is ugyanez lesz a helyzet.”

Meccs előtti csapatbeszédek

„Az idény elején jött az ötlet. Javasoljuk a játékosoknak, hogy beszéljen mindegyikük a meccsek előtt. A kapitányoknak és mindenki másnak is. Minden meccsen kiválasztunk valakit, aki beszél, mielőtt kimegyünk a pályára. Ez egy olyan hagyomány, amelyet ebben az idényben vezettünk be. Szerintem jó, hogy van néhány perc, amikor egy játékos bátoríthatja a csapattársait.”

Arda Güler

„Jól van. Kezdőként is tud játszani, mivel az erőnléte ezt megengedi. Most harcolnia kell a helyéért. Türelmesnek kell lennünk vele.”

Szerződéshosszabbítások

„Amit a klub tett az olyan legendákkal, mint Modrić, Kroos vagy Nacho és a többiek, az az, hogy mindig kaptak plusz egy évet. Ez a klub elképzelése. Modrić és én beszéltünk egy hónapja erről, mindkettőnk elképzelése teljesen tiszta és egyértelmű volt.”

Egyensúly a kezdőkben

„A legjobbakkal kell játszanom. A legfontosabb, hogy megmaradjon az egyensúly. A két legfontosabb dolog a minőség és az egyensúly. Ha a kettőt megfelelően tudod kombinálni, sikeres lehetsz.”

Mbappé

„Látom és hallom, ami történik. Megértem, hogy ez mindennapos téma nektek, de számunkra a holnapi mérkőzés az. Jól kell befejeznünk az idényt. A mérkőzésről beszéltünk, videókat néztünk, megpróbáltunk a lehető legjobban felkészülni. Ez egy alapvetően fontos meccs az idényünk szempontjából. Jól akarjuk befejezni a szezont, próbálunk trófeákat nyerni. Rengeteg időnk lesz még a következő idényen gondolkodni.”

Bellingham
Tovább

A Getafe a LaLigán keresztül feljelentette Bellinghamet

Egy Jude Bellingham és Mason Greenwood között történt incidens kapcsán a LaLiga és a Getafe úgy döntött, hogy egy olyan útra lép, amely mostanáig úgy tűnt, le van zárva a spanyol futballban.

Mivel a liga képviselői írásbeli feljelentést nyújtottak be a szövetség felé azzal kapcsolatban, ami Bellingham és Greenwood között a pályán történt, szembe mentek egy klubok által eddig tiszteletben tartott íratlan szabállyal, melynek célja az volt, hogy nem firtatják a bírói jelentésekben nem szereplő eseteket. A feljelentés szerint Bellingham sértegette honfitársát a Getafe – Real Madrid mérkőzés alkalmával.

A klubok közötti íratlan szabály szerint ami a pályán történik, az a pályán is marad, amíg a bíró azt nem látja vagy nem tesz róla jelentést. Lehet vitatkozni azzal, hogy ez jó vagy rossz gyakorlat-e, mindenesetre néhány kivételes esettől eltekintve eddig a bírói jelentéseket tekintették alapnak a hasonló eseteknél.

Mi történik most?

Miután a feljelentést benyújtották, a szövetség első dolga egy vizsgálóbíró kinevezése, aki információkat gyűjt a történtekről minden érintett féltől, akiket arra kér, hogy a saját szemszögükből meséljék el a sztorit.

Madridstore
Kattints a kínálatért! A vásárlás után jelezd, hogy a penamadridista.hu-ról jöttél! Hala Madrid!

A labda most a bíráknál pattog, hiszen ők fogják eldönteni, hogy az adott szituáció vonjon-e maga után szankciókat. Pontos határidő hiányában néhány hét múlva születik javaslat arról, hogy legyen-e büntetés vagy ejtsék-e az ügyet. A javaslat megtétele után 10 napja lesz a feleknek, hogy előterjesszék a vádakat bizottsági döntésre. Ennek megfelelően március elejéig biztosan nem várható döntés az ügyben.

Reakciók

Igazság szerint a szövetséget nagyon meglepte a LaLiga által a Getafe kérésére megtett lépés. Egyáltalán nem megszokott, hogy olyan ügyben történik feljelentés, amely nem szerepel a bírói jelentésekben.

A Real Madrid ugyanígy érez, a klub furcsállja, hogy az, hogy egy játékos sérteget egy másikat, ilyen formában figyelembevételre kerül és akár büntetést is vonhat maga után. Az eset hatására számtalan feljelentés érkezhet a jövőben a szövetség felé, amely a blancók szerint árthat a futballnak.

Maga Greenwood sem szeretett volna nagy feneket keríteni a dolognak és fellépni Bellingham ellen, őt is meglepték a Getafe lépései, amelybe vélhetően őt nem vonták be.

Fede Valverde
Tovább

Valverde: Sokat segít, hogy olyan játékosaink vannak, mint Brahim

A játékosok közül Brahim mellett Valverde és Lunin nyilatkozott az RB Leipzig elleni mérkőzés után.

Valverde:

A mérkőzés

„Örülök az eredménynek és a csapat befektetett munkájával elégedett vagyok. Nem mondom, hogy briliáns teljesítmény lett volna, de gratulálnunk kell a három támadónknak, akik csodás munkát végeztek, nem csak akkor, amikor náluk volt a labda, ez pedig kulcsfontosságú volt abból a szempontból, hogy a középpályások és a védők kicsit fellélegezhettek.”

„Nehezen lendültünk bele a meccsbe, kaptunk egy gólt, amit érvénytelenítettek. Nem láttam, hogy mi történt, de szerintem lesnek ítélték. Javulnunk kell ebben. Nem kellene gólt kapnunk, hogy felébredjünk. Hezitáltunk, megfizettünk érte. A második félidőben jobban teljesítettünk, javultunk hátul és támadásban is.”

Brahim gólja

„Nagyon örülök neki. Nem mindig van a kezdőben, nem játszik minden meccsen, de bármikor is lépjen pályára, briliáns teljesítményt nyújt, keményen dolgozik, megfelelő a hozzáállása. Ez az egész csapat számára nagyon fontos. Az, hogy ilyen játékosaink vannak, mindig sokat segít.”

Lunin

„Csodás volt, gratulálok neki. Nagyon érett teljesítményt nyújtott, egy számára különösen nehéz pályán. Tudjuk, hogy a kapusok hatalmas terhet hordoznak a vállukon.”

Lunin
Lunin (forrás: realmadrid.com)
Lunin:

A mérkőzés

„Kemény mérkőzés volt, igazán megterhelő. Nagyon örülök és hálás vagyok a csapat kemény munkájáért. Együtt sikerült megoldanunk. Jó győzelmet arattunk, a csapat jó hangulatban van. Most a következő meccsre kell koncentrálnunk.”

Visszavágó

„Mindig próbálsz javítani a játékodon, az eredményeken, de ezúttal egy győzelemmel és egy kis előnnyel sikerült távoznunk. A Bernabéuban egy teljesen más mérkőzés lesz, nulláról kezdünk. Tettünk egy lépést a jó irányba, de mennünk kell tovább.”

A Leipzig érvénytelen gólja

„Ellökött, szerintem ezt lehet szabálytalanságként értelmezni. Nem tudom. Miután kiütöttem a labdát, egy játékos a tizenhatos környékéről lőtt. Aztán tettem néhány lépést előre, mivel nem volt időm ismét felvenni a pozíciómat, magasan maradtam, hogy tudjak reagálni, ha a labda ismét középre jön. Azt hiszem lest ítéltek.”