K. Matyi

587 cikk
Tovább

Nacho: Itt a lehetőség egy újabb trófea megszerzésére

A Real Madrid legyőzte a Valencia együttesét a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében, így vasárnap újabb trófeáért küzdhet Ancelotti együttese. A találkozó után a játékosok részéről Nacho, Marco Asensio és a mérkőzés legjobbjának választott Courtois nyilatkozott.

Courtois

A mérkőzés

„A büntetőknél jók voltunk, a kapu előtt már kevésbé. A végén voltak lehetőségeik nekik is, de mindent sikerült hárítanom. Fejlődnünk kell és keményen edzenünk az elkövetkező napokban.”

Lehetséges ellenfelek

„Ez nem érdekel minket. Két remek csapatról beszélünk, mindkettő nagyon jól játszik. Bármelyikük megnehezítheti a dolgunkat, nagyszerű döntő lesz. Meglátjuk, ki nyer az elődöntőben és az edző milyen taktikát választ majd, ami győzelemhez segít minket.”

A Courtois-tól való függőség

„Ez nem aggaszt. Talán meg kellene találnunk a módját, hogy több gólt szerezzünk, az esetemben pedig, hogyan ne kapjak több olyat, mint a Villarreal ellen. Jobban kell kezdenünk a második félidőt, de ez az edző taktikáján is múlik. Az edzői stábbal együtt ki kell elemeznünk, hol kell még fejlődni, de nincs semmi félnivalónk.”

Stratégia a tizenegyespárbajra

„Igaz, hogy nem készülünk a tizenegyespárbajra, de természetesen, ha a büntetőket szeretné gyakorolni, nincs akadálya. Néztem videókat az elvégzett tizenegyesekről például Cavani esetében, aki mostanában inkább jobbra lőtt, ezért mentem abba az irányba. Gayá a Sevilla ellen balra rúgta és kihagyta, azelőtt középre célzott, ezért mentem abba az irányba. A csapattársaim is remekül lőttek, ez az ő érdemük.”

Sérülésből való visszatérés

„Voltak mérkőzések, ahol nem éreztem olyan jól magam. Ezek nem lehetnek kifogások, amikor játszol, akkor játszol és kész. Talán néhány kulcspillanatban nem voltam ott teljesen, de nagyon jól éreztem magam. A világbajnokság után megoldottuk ezt a problémát és most már 100%-os vagyok. Próbálom minden erőmmel segíteni a csapatot és remélem, vasárnap is a társaim segítségére lehetek.”

Thibaut Courtois

Nacho

A mérkőzés

„Kemény volt. Hosszabbításban és tizenegyesek után nyerni nem egyszerű. A Valencia jól teljesített és végig versenyben voltak. Volt két nagy lehetőségünk, végül a szerencse is mellénk szegődött a tizenegyeseknél. Örülünk, hogy ismét döntőben léphetünk pályára.”

„Az ő góljuk okozta a problémát. Visszatértünk a második félidőre és az első támadásukból betaláltak. Ezen dolgoznunk kell, mert a Villarreal ellen is közvetlenül a szünet után kaptunk gólt. Ezeket a hibákat ki kell javítanunk az elkövetkező napokban.”

Pozícióváltás

„Hozzászoktam, nincs ezzel problémám. Boldog vagyok, hogy játszhatok, nem érdekel, milyen poszton. Középhátvédként jobban érzem magam, de örülök, hogy pályára léphetek.”

 Ancelotti

„Motivál minket, általa önbizalomra teszünk szert. A csapat ilyenkor kerül nagyobb nyomás alá, de magabiztosabbak vagyunk, mert tudjuk, mennyi munkánk van ebben. Ez működött is végül.”

Bizalom a csapat felé

„Bízom a csapattársaimban és persze Courtois-ban is, mert ők a legjobbak. Hatalmas bizalmunk van Courtois-ban, nem csak a tizenegyesek esetében. Minden mérkőzésen bizonyítja, hogy ő a világ legjobb kapusa. Nagyon jó dolog, hogy a csapatunk tagja.”

Nacho Fernández

Címvédés

„Különleges lehetőség. Minden, ami egy újabb trófea megszerzését jelenti, csodálatos érzés ennél a klubnál. Itt a lehetőségünk egy újabb megszerzésére, ami hihetetlen. Küzdenünk és harcolnunk kell az utolsó pillanatig.”

Asensio

„Bonyolult meccs volt, mindkét csapatból hiányzott a ritmus. Számunkra nehéz volt, de az a fontos, hogy bejutottunk a döntőbe és újabb trófeáért küzdhetünk. A második félidő elején nagyobb intenzitásra számítottunk. A gól felborította a terveinket, a Valencia nyomást gyakorolt ránk, remekül játszottak. Helyzeteket dolgoztunk ki és bármely irányba eldőlhetett volna a találkozó. Tizenegyesekkel továbbjutottunk és most boldogok vagyunk.”

„Minél hamarabb gólt akartunk szerezni, hogy elkerüljük a büntetőket, de a labda nem akart bemenni. Jól vagyunk, örülünk, mert bejutottunk a döntőbe és küzdhetünk a végső sikerért. A fináléban akartunk játszani és megpróbáljuk megnyerni azt, nem számít, ki lesz az ellenfelünk.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Ez egy kemény, harcos meccs volt

A Real Madrid tizenegyesekkel ejtette ki a Valenciát a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében, így vasárnap idei első trófeájáért léphet pályára a királyi gárda. A találkozó után Carlo Ancelotti állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.

A mérkőzés

„Kemény, harcos mérkőzés volt. Ezen a szinten már nincsenek könnyű meccsek. A második félidő elején egyértelműen hibáztunk, megnehezítettük a saját dolgunk. Az első játékrész rendben volt, ahogyan a mérkőzés vége is.”

„Az ellenfél remekül védekezett és kontrákból képesek voltak veszélyt jelenteni. Elégedettek vagyunk. Természetesen fejlődnünk kell még, de jó munkát végeztünk. A mérkőzés bizonyos pontjain nem voltunk a legjobbak, de játékban maradtunk.”

Erőnlét

„Nincsenek erőnléti gondjaink, az utolsó periódusban is jobban teljesítettünk. Megpróbáltunk gólt szerezni a ráadásban, hogy elkerüljük a büntetőket. Nem vagyunk a legjobb formánkban, hiszen vannak, akik csak nemrég tértek vissza a világbajnokságról. Fejlődnünk kell erőnlétileg. Camavinga és Lucas Vázquez sérülése is hatással volt ránk, a határaikat feszegető játékosokat kellett behoznunk, mint Mendy vagy Carvajal. Az a fontos, hogy bejutottunk a döntőbe.”

A Valencia találatát megelőző támadás

„A védelem kompakt volt a mérkőzés során. Próbáltunk is ilyenek maradni. A megmozdulás egyéni villanás volt, mi viszont kollektíven hibáztunk. A beadáshoz közeliek nem helyeztek elég nyomást a játékosra, a tizenhatoson belül pedig nem olvasták jól a játékot.”

Sérülések a mérkőzésen

„Camavinga a térdére kapott ütést, Lucas Vázquez bokája kifordult, Militão pedig szédült. Militão jól érzi magát, beszéltem vele. Camavinga állapotát még elemeznünk kell, látszólag Lucas Vázquez sérülése a legsúlyosabb.”

Esélyek a végső sikerre

„A döntőbe akartunk jutni. Jól teljesítünk a finálékban, meglátjuk, mi történik majd. Ez más, mint a tavalyi szituáció. Mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a Szuperkupát. Vasárnap már teljes lesz a védelem, Carvajal és Mendy megmutatták, hogy teljesen felépültek. Csak Militão és Lucas Vázquez helyzetét kell értékelnünk.”

Ellenfelek

„Az ellenfeleink jó formában vannak, meg kell szenvednünk a sikerért. Minden meccs bonyolult. Az ellenfeleink szervezettek és emiatt mindig nehéz, de az a fontos, hogy győzelmet arassunk.”

Tizenegyespárbaj

„Először a három legtapasztaltabb játékost választottam ki, akik a leghiggadtabbak. Karim, Modrić, Kroos, Asensio, illetve Vinícius, mint ötödik rúgó. Hála az égnek neki már nem kellett rúgni (nevet)!”

Erőnléti állapot a világbajnokság után

„A csapat nincs a legjobb szinten, mert ez az idény kicsit más a világbajnokság miatt. Normális, hogy 20 nappal a vb után a játékosok még nincsenek a legjobb formájukban.”

Szurkolók

„Szeretném nekik megköszönni a hangulatot. Úgy éreztük, hazai pályán játszunk és nagyon élveztük. Együtt ünnepeltük a győzelmet és most a döntőre készülhetünk.”

Tovább

Courtois: Kemény meccs lesz, de remélhetőleg bejutunk a döntőbe

A Spanyol Szuperkupa elődöntőjében a Real Madrid a Valencia együttesével találkozik szerda este 8 órakor. A mérkőzés előtt a játékosok részéről Thibaut Courtois osztotta meg gondolatait.

A mérkőzés

„Jól kell kezdenünk, kemény meccset játszunk egy remek csapat ellen, a legfontosabb, hogy megszerezzük a győzelmet, meglátjuk, sikerül-e a döntőbe jutni. Ez egy újabb lehetőség a Real Madrid számára, hogy egy újabb trófeával gazdagodjon. Szeretnénk ismét a győztes útra térni a legutóbbi vereségünk után.”

„Nagyon jól érzem magam. Az isiász mellett egyéb problémám is volt, de sikerült megoldást találni és remekül érzem magam. A Marokkó elleni első góltól függetlenül jó világbajnokságom volt, kétszer is kapott gól nélkül hagyhattam el a pályát. Jól éreztem magam, a Valladolid ellen is képes voltam ezt bizonyítani. Két gólt kapni a legutóbbi találkozón szégyen volt.”

Menetrend

„Erőnlétileg rendben vagyunk, azok, akik nem utaztak el Katarba, itthon végeztek erőnléti munkát, amolyan második előszezonként, akik pedig a világbajnokságon voltak szintén keményen dolgoztak. Azok, akik később csatlakoztak, fáradtabbak lehetnek, de mindenki készen áll arra, hogy kivegye a részét a mérkőzésekből. Háromnaponta játszunk, ilyen ez, ha egy ekkora klubnál játszol. Legutóbb nem teljesítettünk jól, de megbeszéltük az edzővel és néha van olyan, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnénk.”

Tchouaméni és Alaba kiesése

„A sérülések hozzátartoznak a futballhoz, minden csapatnál előfordulnak. Nem súlyosak és remélhetőleg hamarosan visszatérhetnek. Ha egy 25-26 fős keretben két sérült van, az szerintem egyáltalán nem rossz arány.”

Pályára lépni Szaúd-Arábiában

„Élmény itt lenni. Remek fogadtatásban volt részünk, tudjuk, hogy sok szurkolónk vár itt is minket, ezt láthattuk a legutóbbi két alkalommal is, amikor itt voltunk. Olyan, mintha hazai pályán játszanánk. A Real Madrid világszerte ismert klub és remek érzés, hogy itt is a szurkolóink között lehetünk, akik nem utazhatnak el mindig Madridba. Nehéz meccs vár ránk, jó erőkből áll az ellenfél, az edzőjük is sokat segít az oldalvonal mellől és nyomást gyakorol a játékosaira. Intenzív találkozó lesz magas tempóval. Nehéz lesz, de remélhetőleg a szurkolók segítségével sikerül megszereznünk a győzelmet.”

„Örülünk, hogy itt lehetünk, sok szurkolónk van Rijádban. Emlékszem, tavaly a koronavírus ellenére rengetegen voltak itt fehér mezben. Ez nagyszerű érzés a játékosoknak, hiszen nagyon messze vagyunk Madridtól, de mégis ugyanolyan támogatást kapunk, mintha otthon lennénk. Mindig különleges érzés látni, mennyien szorítanak értünk világszerte, remélhetőleg boldoggá tehetjük őket egy győzelemmel.”

Védekezés

„A modern futballban nagyon furcsa egy kapus számára, ha semmi dolga, különösen, ha támadó szellemben játszik a csapat, amikor sokan vannak a labda előtt. A Villarreal rengeteg minőségi játékossal rendelkezik, akik képesek veszélyt teremteni a kontrák során, ugyanúgy, mint a Vallladolid esetében. Ez történt tavaly is. Az egyetlen különbség, hogy idén több találatot szereztek. Szerencsétlen gólok voltak. Mindig képesek lesznek helyzeteket kialakítani, nem hagyhatunk nekik ennyi távoli lövést, de ez nem aggaszt annyira.”

Kezezések

„Nyáron a FIFA vagy az UEFA részéről érkezik valaki, aki mindent elmagyaráz nekünk. Ami különös, hogy olyan dolgok történnek, amire ők azt mondják nyáron, hogy nem érdemel büntetőt. Ez zavart kelt, mert nem tudjuk, mi a helyzet ilyenkor. A két esetre reflektálva, az első egy nagyon szerencsétlen ítélet volt, mert épp csak súrolta a keze a labdát, az nem változtatott irányt. Alaba esetében pedig nehéz véleményt formálni, mert esés közben, ha leteszed a kezed – természetes pozíciónak tekinthető. Elcsúszott és letette a kezét, ez nem érdemel büntetőt. A VAR is ott van, de a szabályok értelmében ez nem tizenegyes, de megértem, hogy végül megadták. Nem könnyű ez, de ott vannak a felvételek segítségnek, az javíthatna a helyzeten.”

Cristiano és az Al-Nassr

„Ez azt mutatja, hogy az ország sportszakmailag fejlődik. Nem formálhatok komolyabb véleményt Cristianóról, de ez azt mutatja, hogy Szaúd-Arábia fejlődni akar. A tény, hogy egy ilyen kaliberű játékost sikerült szerződtetni kiemelkedő, azért hozták ide, hogy megnyerjék a bajnokságot.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: A Szuperkupa egy nagyon fontos teszt számunkra

Szerda este a Real Madrid a Valencia együttesével találkozik a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében. Az összecsapás előtt Carlo Ancelotti megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, beszélt többek között a világbajnokság hatásairól, illetve kollégájáról, Gennaro Gattusóról is.

A mérkőzés

„A trófeák elnyerése nagyon fontos a klub számára. A Szuperkupa tavalyi megnyerése nagy önbizalmat adott nekünk, remélhetőleg idén is hasonló történik. Kicsit szűkösen készültünk, mert két mérkőzést kell lejátszanunk nagyon rövid idő alatt. Jól kell dolgoznunk az edzéseken és jó teljesítményt kell nyújtanunk a Valencia ellen, megpróbálunk a trófeával hazautazni innen.”

„Előre megjósolható volt, hogy az idény ezen szakaszában nehézségekbe ütközünk. Az edzések rendben zajlanak. A Villarreal elleni találkozó meglepett – nagyon más csapat benyomását keltettük. Jó döntéseket kell hoznunk, a védelmünk nem volt rendben. Ezen kell dolgoznunk. A csapat tudja, hogy kell ezt csinálni, hogyan kell jobban játszani, mint a Villarreal elleni meccsen. Nagyon fontos a jó védekezés, mert elöl megvan a kellő minőség. Erősebb védelmi alapokra van szükségünk, mint a Villarreal ellen.”

„Minden trófeáért meg kell küzdenünk, mert mindig ez jár a fejünkben. Most nagyon közel állunk ahhoz, hogy megszerezzünk egyet és mindent megteszünk a győzelem érdekében. A célunk a Szuperkupa megnyerése, most nem tekintünk ennél előrébb.”

Spanyolok a kezdőcsapatban

„Véletlen egybeesés, hogy a Villarreal elleni meccsen nem volt spanyol a kezdőcsapatban. A csapat gerincét spanyol játékosok alkotják, de a klub teljesen univerzális. Vannak spanyolok az akadémián is. A Real Madrid adja a legtöbb játékost a spanyol bajnokságnak, puszta véletlen, hogy legutóbb nem volt spanyol a kezdőben.”

A világbajnokság hatásai

„Nem látok ilyesmit. Fel kell mérnünk a helyzetet. Talán néhány játékosra hatással lesz a világbajnokság, várnunk kell kicsit és meglátjuk. Még mindig fáj kicsit a Villarreal elleni vereség. Várunk és meglátjuk, a csapat hogyan válaszol a Szuperkupában, ami egy nagyon fontos teszt számunkra.”

Carlo Ancelotti

Gattuso

„Szép időt töltöttünk együtt, mert együtt nyertünk trófeákat és sok időt töltöttünk egymás társaságában. A kapcsolatunk nem volt mindig jó, de nem akarok személyes kapcsolatokról beszélni.”

A Milan egykori játékosai edzőkké válnak

„Sokan választották ezt a pályát azok közül, akiket edzettem, például Seedorf, Pirlo vagy Nesta. Mindannyian tanultunk valamit, de ez egy jó élmény volt. Mindegyikük a saját tapasztalatát adta a csapatához. Gattuso csapatai szeretnek nagy intenzitással és egyértelmű identitással játszani a pályán.”

Védekezés

„Nincs semmi olyan, amit ne láttam volna már. A védelmünk egy szolid, kompakt blokk és ez tette lehetővé a sikereinket. A védekezés a koncentráción és az áldozatkészégen múlik.”

Tervezés

„Erőnléti szempontból nem tervezünk túlzottan előre, mivel rengeteg meccsünk van és kevés időnk a pihenésre. Máshogy kell kezelni ezt. A vereségünk nem a világbajnokság utáni fáradtságból fakadt, hanem abból, hogy nem játszottunk jól.”

Szaúd-Arábia

„Szeretem, hogy itt rendezik a Szuperkupát, tavaly is remek volt a hangulat és a szurkolók is meleg fogadtatásban részesítettek minket. Cristiano nagyszerű igazolás az Al-Nassr számára. A legjobbakat kívánjuk neki, a klub legendája, ahogyan Bale is. Mindig is a madridisták szívében lesz, a legjobbakat kívánjuk neki a jövőre nézve.”

Courtois
Tovább

Courtois: Ez egy kemény vereség, de még csak az idény felénél járunk

A Real Madrid 2-1-s vereséget szenvedett a Villarreal otthonában a spanyol bajnokságban. A lefújást követően a játékosok részéről Thibaut Courtois és Lucas Vázquez állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.

Courtois

A mérkőzés

„Nyugodtnak kell maradnunk. Ez egy kemény vereség, de még csak az idény felénél járunk. Nem kezdtünk jól, sokszor elveszítettük a labdát és hagytuk őket formába lendülni. A félidőben még 0-0 volt az állás, volt lehetőségünk, de nem tudtunk élni vele.”

„A második félidőt még gyengébben kezdtük. Nem tudom, hogy beleértem-e annyira a labdába, hogy a kapufára pattanjon, de Mendy mögöttem volt és végül róla került a hálóba. Ekkor még meccsben lehettünk volna, de percekkel később egy olyan büntetőt ítéltek meg ellenünk, ami egyáltalán nem volt az. A kezezés annyira szubjektív, nehéz ezt elfogadni.”

„Az idény még nagyon hosszú és rengeteg mérkőzés vár még ránk. Ha ma nyertünk volna és a Barcelona esetleg holnap vereséget szenved, akkor is csak három pont az előnyünk. Az a futballban manapság már semmi. Tudtuk, hogy nehéz ellenfél ellen lépünk pályára, rég nem nyertünk már itt és a kupában ismét találkozunk.”

Alaba kezezése

„Nem beszéltem a játékvezetővel, de láttam a legutóbbi esetet Valladolidban, amikor a játékos szabad kezét érte a labda. A mai esetnél David keze még a földön volt, mivel elcsúszott és próbált felállni. Elesett, és mivel ez a támaszkodó keze volt, nem tudta elvenni onnan.”

„Még nem láttunk példát ilyesmire. Meglátjuk, nyáron megmagyarázzák-e nekünk. Ezt vehetik példának és megmutathatják, mi is a kezezés. A másik kezezés is kicsit vitatható, mivel nem láthatta a labdát, így ezt is meg kellett adni. Egy kicsit kompenzáltak. Ezután már nem tudtunk eléggé nyugodtak maradni a mérkőzés végéig.”

Lucas Vázquez

A mérkőzés

„Mindkét csapat nagyon nyíltan játszott. Az apró részletek döntöttek, ezért távozunk most üres kézzel. Folytatnunk kell a munkát. Az első félidőben nem tudtuk kihozni a labdát hátulról és megjátszani az elöl lévőket. Néha megtörténik az ilyesmi. Tanulnunk kell a hibáinkból és meg kell próbálnunk fejlődni.”

Alaba tizenegyese

„Akkor történt az eset, amikor az oldalvonalnál melegítettem, nem láttam jól ahhoz, hogy véleményt formálhassak. Reméljük, hogy a játékvezető és a VAR jó döntést hozott.”

Fontos összecsapás

„Fontos volt a mai mérkőzés, mert szoros a verseny az élmezőnyben. Ezért volt ma fontos megszerezni a győzelmet, de különböző helyzetek miatt ez nem sikerült.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Nem védekeztünk jól és nem voltunk egységesek

A Real Madrid 2-1-s vereséget szenvedett a Villarreal vendégeként a spanyol bajnokság 16. fordulójában. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelte a látottakat.

A mérkőzés

„A találkozó kiegyenlített volt, a Villarreal pedig jobban játszott, mint mi. Nem védekeztünk jól a saját térfelünkön, nem voltunk kompaktak és sokszor adtuk el a labdát a középpályán. Magas szinten játszottak, rólunk pedig ezt nem lehetett elmondani védekezésben. Túl sokszor hagytuk, hogy az ellenfél átvegye az irányítást olyan helyzetekben, amikor általában mi szoktuk. Koncentrálnunk kell és meg kell oldanunk ezeket a problémákat.”

„Védekezésben nem voltunk jók ma. Az ellenfél térfelén jól teljesítettünk, de a sajátunkon nem ez volt a jellemző. Megnyíltunk és ezt használták ki, bejátszották a labdát az üres területekre. Ez volt a probléma. A Villarreal jobban játszott, mint mi, ha jobban teljesítünk, győzelmet érdemelhettünk volna.”

Büntetők kezezésért

„A futball változott ebben a tekintetben. A szabály szerint, ha a labda a kezedet éri, de az nem a tested mellett van, akkor az kezezés. Nem számít, ha valaki elcsúszik. Mindkét tizenegyes jogos volt a szabályok szerint, de a szurkolók nem szeretik ezt látni. Ez a szabály, a játékvezetőnek pedig eszerint kell eljárnia.”

Carlo Ancelotti

„Nem mondhatom azt, hogy az ilyen ítéletek nem tartoznak a játékhoz, mert ezt mondtam legutóbb is és elszabadult a pokol. Mindenkinek meg kell ezt szoknia, aki a futballban dolgozik.”

A csapat erőnléti állapota

„Úgy vélem, egész friss az együttes. Nem biztos, hogy mindenki ugyanolyan állapotban van, de nem erőnléti gondunk volt, mert a mérkőzés végén komolyabb iramot diktáltunk és nem álltunk meg az utolsó sípszóig.”

Militão, mint jobbhátvéd

„Nem akartam Lucas Vázquezt játszatni, mert a Király-kupában 90 percet töltött a pályán. Militão remekül teljesített ezen a poszton a brazil válogatott színeiben. A támadásokban is hasznos volt és védekezésben sem volt gond. A csapat volt túlságosan nyílt.”

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Cádiz: Az utolsó mérkőzés a világbajnokság előtt

A Real Madrid utolsó mérkőzését játssza a világbajnokság előtt, így a királyi gárda most inthet búcsút a Santiago Bernabéunak 2022-ben. Az ellenfél a Cádiz együttese a bajnokság 14. fordulójában, a cél pedig a három pont megszerzése.

Hazai pályán veretlen a habfehér együttes és ez lehet a 11. győzelme a csapatnak a bajnokságban. A Bernabéuban eddig hét győzelem és két döntetlen a mérleg minden sorozatot figyelembe véve, átlagosan 2,5 gólt szerez ezeken a királyi gárda. A góllövőlista élén Vin Jr. áll 6 találattal, őt Rodrygo és Valverde követik 5 góllal.

Vini Jr.

Az idény negyedénél tart már az együttes a mai mérkőzéssel együtt. Augusztus 10-én az Európai szuperkupa-győzelemmel kezdődött a szezon, ez pedig már a 21. mérkőzése lesz Ancelotti csapatának. A bajnokság december 30-án indul újra, hiszen a világbajnokságot november 20-a és december 18-a között tartják Katarban. „Jó eredménnyel kell zárnunk az idény első szakaszát”nyilatkozta az olasz szakember a találkozó előtt.

Cádiz

A mai ellenfél jelenleg a 19. helyet foglalja el a tabellán két győzelemmel, öt döntetlennel és hat vereséggel. A legutóbbi két bajnokijukon jó eredményeket értek el, legyőzték az Atléticót és döntetlent játszottak a Getaféval. A góllövőlistára hat játékosuk iratkozott fel eddig, a korábbi madridi nevelés Álex Fernández áll az élen két találattal.

Tovább

Beharangozó: Rayo Vallecano – Real Madrid: Csak a győzelem számít Vallecasban

A Bajnokok Ligája csoportkörének végeztével ismét a bajnokságban szerepelhet a Real Madrid, hétfőn este 9 órakor a Rayo Vallecano vendégeként lép pályára Ancelotti együttese. A világbajnokság előtt ez lesz a csapat utolsó idegenbeli mérkőzése, a cél pedig a 11. győzelem megszerzése és az első hely megtartása.

A királyi gárda magabiztosan érkezik a találkozóra, miután a Celtic ellen meggyőző játékkal sikerült 5-1-re győznie. Ma este a cél a remek forma tartása és a győzelem. A csapat eddig mind a hat idegenbeli bajnokiját megnyerte és a bajnokságban ebben a mutatóban a királyi gárda az egyetlen 100%-os együttes.

Vini Jr. and Rodrygo

„A legjobbunkat kell nyújtanunk a Rayo legyőzéséhez”nyilatkozta Ancelotti a mérkőzés előtt. A keretbe természetesen bekerült a házi góllövőlista két éllovasa, Vini Jr. és Fede Valverde is – mindketten hat találatnál járnak eddig és a legutóbbi találkozón, a Celtic ellen is betaláltak.

Rayo Vallecano

Iraola együttese a középmezőnyből várja a mai összecsapást öt győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel. A csapat jó formában érkezik a találkozóra, utóbbi négy meccsükön nem kaptak ki és a legutóbbi kettőt meg is nyerték a Sevilla (0-1) és a Cádiz (5-1) ellen. A házi góllövőlistát Lejeune és Isi vezetik, mindketten három gólnál járnak idén.

Tovább

Ancelotti: A legjobbunkat kell nyújtanunk a Rayo legyőzéséhez

A mérkőzés

„A Rayo elképesztő futballt játszik, hazai pályán nagyon erősek, intenzíven és szervezetten játszanak. Nehéz mérkőzés lesz, de a csapat készen áll. Csak akkor győzhetünk, ha a legjobb arcunkat mutatjuk.”

„Asensio két poszton is képes játszani. Ha középen szerepel, több lehetősége van megmutatni a képességeit, a lövőtechnikáját, gyilkos passzait és gólpasszait. Ezt elöl is képes bizonyítani, ilyenkor kevesebb dolga van, mint szélsőként. Valverdével nagyszerűen játszanak össze. Nem szerepeltek túl sokat együtt, de ha mégis, akkor remek munkát végeznek. Néha Asensio húzódik beljebb, néha Valverde. Cserélgetik a posztokat és ez fantasztikus lehet a jövőre nézve.”

Benzema

„Karim nem szerepel holnap, mert nem érzi jól magát. Úgy tűnt, rendben van, de kicsit még rosszul érzi magát, így nem játszik. A Cádiz ellen Rüdiger még nem szerepelhet, de Karim valószínűleg igen.”

„Az, hogy Benzema nem játszhatott annyit lehetőséget adott másoknak arra, hogy megmutassák, mire képesek, mint például Vinícius, Valverde vagy Rodrygo. Jól működtünk Karim nélkül is, köszönhetően annak, hogy a többiek milyen minőséget képviselnek. Ha véget ér a világbajnokság, szükségünk lesz Karimra az idény második szakaszában.”

Rodrygo potenciálja

„Rengeteg lehetőség rejlik benne, középső támadóként vagy második csatárként is. A szélső posztok nem neki valók, mert a helyezkedés és a kis területen való játék az erőssége. Inkább tekintek rá középső támadóként, mint szélsőként.”

Összehasonlítás Ronaldo Nazarióval

„Ronaldo nem volt annyira szerencsés, mint Rodrygo. Akkoriban a Real Madrid nem volt annyira erős a Bajnokok Ligájában, mint most. Rodrygo kihozhatja ebből a legtöbbet. Ha egyénileg eléri Ronaldo szintjét, szobrot állítunk neki.”

Carlo Ancelotti

Hazard

„Sokan vannak előtte. Nem kapta meg a megérdemelt lehetőséget, mert a verseny kulcsfontosságú egy ekkora klubnál a motiváció fenntartása érdekében. Ez azt jelenti, hogy lesznek, akik kevesebb lehetőséget kapnak, mint amit megérdemelnek, ez történik Hazard-ral is.”

Átigazolási időszak

„A piac most zárva van, nem lesznek távozók vagy érkezők. Ha valaki az eladását kéri, meg fogjuk hallgatni.”

Utánpótlás

„Az ifisták remekül teljesítenek. Nagyszerűen játszanak. Iker Bravóban és Álvaróban megvan a potenciál, rajtuk tartom a szemem. Ha eljön az idejük, hasznosak lesznek az első csapat számára.”

Piqué visszavonulása

„Piqué kora egyik legjobb középhátvédje volt. A pályán nagyon okosan, szervezetten játszott. Úgy döntött, ideje visszavonulnia. Fontos, hogy tudd meghozni ezt a döntést és ne más mondja meg, mikor hagyd abba. A legjobbakat kívánom neki a jövőre nézve.”

Sorsolás a Bajnokok Ligájában

„Mindig kemény ellenfelek várnak rád a Bajnokok Ligájában. Tavaly a PSG-t kaptuk, ez idén is megtörténhet. Akár a Liverpoollal, a Milannal vagy az Interrel is összesorsolhatnak. Rengeteg erős csapat van. Minket a holnapi találkozó izgat. Remélem, fennakadások nélkül zajlik majd a sorsolás.”

Tovább

Rodrygo: Megmutattuk, hogy képesek vagyunk egy meccsen sok gólt szerezni

Rodrygo

„Ez a lehető legjobb érzés. A célunk az volt, hogy első helyen jussunk tovább. Nagyszerű este volt ez, öt gólt szereztünk. Az edző azt kérte tőlünk, hogy játsszunk magabiztosan és mozogjunk sokat, és ezt remekül véghez is vittük. Azt is kérte, hogy nyerjünk, mert nem vagyunk hozzászokva más eredményhez. Magabiztosan játszottunk, ismét bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk sok gólt szerezni és mindössze egyet kaptunk. Így kell folytatnunk.”

„Az edző úgy döntött, hogy Karimé az első büntető, a másodikat Modrić végezheti el és harmadjára jövök én. Luka már betalált, megkérdezte, szeretném-e én lőni a másodikat és igent mondtam. Már kétszer lőhettem büntetőt, most itt volt a következő lehetőség. Mindig elérhető vagyok, ha szükség van rám. Nagyon örülök a gólomnak. Nincs konkrét célom, minél több találatot szeretnék szerezni.”

Rodrygo

Courtois

A mérkőzés

„Azt kívánom, bár kivédtem volna azt a szabadrúgást, közel voltam hozzá, de nem sikerült eléggé belenyúlnom. Összességében remek teljesítményt nyújtottunk, öt gólt szereztünk, sok helyzetet alakítottunk ki és védekezésben is jók voltunk, habár az ellenfélnek is voltak lehetőségei. Kezdek visszatérni a legjobb formámba azután, hogy napokig nem edzettem túl sokat. Az ilyen meccsek segítenek elérni ezt.”

A sorsolás

„Az edző azt mondta, javítsunk a nyomásgyakorláson, ami a Leipzig és a Girona ellen nem működött, ehhez az egész csapatra szükség volt. Ezzel az elkötelezettséggel bárkinek kemény feladat lenne a legyőzésünk. Nagyon fontos volt, hogy első helyen végezzünk, ez a klub presztízséhez tartozik. Nem tudhatjuk, ki lesz a következő ellenfelünk, de nem félünk senkitől. Keményen dolgozunk továbbra is, két bajnoki vár ránk a Rayo és a Cádiz ellen, igyekszünk megnyerni mindkettőt, a tabella élén akarunk zárni a világbajnokság előtt.”

A büntető védése

„Llopis nem mondott semmit ma. A Girona ellen az volt a megérzésem, hogy Stuani balra lő, de előtte beszéltünk arról, hogy jobbra céloz majd és ez is történt. Láttuk, hogy Juranović az európai kupameccseken jobbra lő, míg Skóciában balra; a megérzésem is a jobb oldalt sugallta, így arra vetődtem és sikerült hárítanom.”

Fede Valverde

Valverde

A mérkőzés

„Nagyon elégedett vagyok mindenki teljesítményével. Gratulálok a csapatnak, mert ez az elismerés őket is illeti. Nagyszerű meccs volt, kihasználtuk a lehetőségeinket és megszereztük a szükséges gólokat. Keményen dolgoztunk, a dolgok nem mindig alakulnak a mi terveink szerint és néha úgy érezhetjük, hogy minden ellenünk van, de ma jól teljesítettünk.”

„Elfáradtam, de a célom az, hogy minél több gólt szerezzek és segítsem a csapatot. Mindig így teljesítek: futok és mindent beleadok. Sok, hozzám közel álló ember javasolta, hogy vállaljak többet és használjam ki a lövőtechnikám, most ezt teszem és nagyon élvezem. Szeretem teli rüszttel eltalálni a labdát, ez a legjobb, de néha szeretem belsővel elhelyezni, ha magabiztos vagyok. Ma is ez történt és szerencsére jól találtam el. Mindig azzal viccelnek a többiek, hogy egy lövésemmel egyszer kidurrantom a labdát.”

A sorsolás

„Megpróbálod a legjobbat nyújtani, nem számít, ki jön szembe, le kell győznöd. Tovább kell jutnunk, hogy megszerezhessük a trófeát.”