T. Zoltán (TZOLI)

Cristiano Ronaldo csak második Messi mögött
A portugál aranylabdás nagyszerû formában érkezett el a nagymeccshez, ott azonban csõdöt mondott, és két kulcsfontosságú pillanatban is ziccert rontott. Még 1-0-s madridi vezetésnél Benzema ütempassza tiszta helyzetben találta meg Cristiano Ronaldót, aki a tizenhatos elõterébõl a kaput sem tudta eltalálni. A második félidõben már katalán vezetésnél még kijavíthatta volna hibáját, de akkor sem tudta bevenni a félig-meddig üresen tátongó kaput. Ezzel szemben Messi ugyan gólt nem szerzett a Bernabéuban, de az egyenlítés elõtt kiosztott egy gólpasszt és végig lekötötte a madridi védõk figyelmét. Többször vállalkozott egyéni játékra, sokszor két-három ember sem tudta megállítani.

A fák nem nõnek az égig
A kupadöntõ után már sokan elsütötték az igazságot, ami most ellentétesen lehet igaz: a Real Madrid sorozatban 15 megnyert meccsel a háta mögött készülhetett az El Clásicóra, ráadásul azzal a lélektani elõnnyel, hogy ha nyer, a vesztett pontok tekintetében kilencpontos elõnyre tesz szert a bajnokságban. A hónapok alatt felépített szobor aztán percek alatt ledõlt szombat este, amikor a Barcelona megmutatta minõségbeli fölényét, és úgy nyert újra az eddig bevehetetlen Bernabéuban, hogy nem is játszotta ki legjobb formáját. Legtöbb esetben elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen morális csapás után felálljon egy társaság, és ugyanolyan hittel folytassa a munkát, mint ezelõtt. Egy ilyen kudarc után nem elég szakmai szempontból rendezni a sorokat, a fejekben kell rendet tenni, hogy a játékosok elhiggyék, megéri újra kezdeni a sorozatot.

Két rombolóval nem megy
Lehet, nem annyira látványos, de amikor Mourinho a megerõsített középpályára szavazott, a Real Madrid mindig szoros meccset tudott játszani a Barcelona ellen. A kupadöntõn gyõzelmet ért a Khedira, Xabi Alonso, Pepe alkotta hármas, a bajnokságban döntetlent játszottak a csapatok ugyanezzel a felállással, és a BL-ben is kiegyenlített volt a meccs mindaddig, amíg a Real Madrid nem került emberhátrányba. A „trivote” elõnye, hogy általa a madridiak képesek már a középpályán elfojtani a Barcelona támadásait, és ugyan védekezésbõl nehezebben lehet átlendülni rögtön támadásba, a stabilitás szempontjából sokkal inkább vezethet eredményre ez a szerkezet, mint a fellazított középpálya.

Ne menj fejjel a falnak
A Szuperkupa-döntõn meglepõen jól mûködött a Mourinho által kifejlesztett letámadásos taktika, ezúttal azonban bebizonyosodott, az akkori kiegyenlítettség sokkal inkább volt köszönhetõ a Barcelona idény eleji formájának, mint a madridiak átalakulásának. Amit a nyár végén nyerõ húzásként értékelt a sajtó, mostanra ugyanolyan vaktölténynek tûnik, mint a sokat szapult kontrajáték: pedig az elején alapvetõen még mûködött a Mourinho-féle fondorlat, az idõ múlásával azonban a Real Madrid felõrölte saját magát, képtelen volt nyugalmi állapotba hozni a meccset és legfõképp a labdát. Az eszeveszett rohanás kapkodást, a kapkodás hibákat eredményezett, a jó értelemben vett motiváció helyett a madridi játékosok fejetlenül, gyakran zaklatottan futballoztak. Na de ha így sem, akkor hogyan?

A király a trónján maradt
Egy esetleges madridi siker amúgy sem jelentett volna minden körülmény között õrségváltást a spanyol bajnokságban, a látottak után pedig nem kétséges, hogy egy ideig minden marad a régiben. A Barcelona sikereinek titka mögött valójában egy eszme lakozik, a Real Madridnak amikor kiáll az El Clásicóra, akkor nem csak a világ legjobbjait, de egy eszmét is le kéne gyõznie. Ezek után epekedve várjuk azt a pillanatot, amikor egy csapat végre játékban is képes lesz megtörni a Barcelona dominanciáját. Sporttörténelmi pillanat lesz, Ön szerint ki(k)nek sikerül elõször?

1. Mert a világ két legjobb csapata játszik egymás ellen. A FIFA annak idején hivatalosan is a Real Madridot ismerte el a XX. század legjobb csapatának, míg a statisztika azt mutatja, hogy a XXI. század elsõ évtizedének legeredményesebb együttese a Barcelona.

2. Egy Real Madrid-Barcelona meccs jóval több, mint egy Messi-Cristiano Ronaldo párharc. Ugyanakkor ki az, aki kételkedik abban, hogy a földkerekség két legjobb játékosa is pályán lesz ma este?

3. Guardiola-Mourinho, Mourinho-Guardiola. Két edzõfejedelem, két teljesen ellentétes stílus, felfogás. Európa talán két legfelkészültebb edzõje kegyetlen taktikai csatát vív majd egymás ellen.

4. A pályán legalább 11 világbajnok. Hét a Barcánál, négy a Real Madridnál, így a mai El Clásico a világbajnok spanyol válogatott szellemiségében fog lezajlani.

5. Aranylabdások egymás közt. Messi legutóbb, Cristiano Ronaldo 2008-ban nyerte el a rangos elismerést. Idén legfeljebb Xavi szólhat bele kettõjük küzdelmébe.

6. A labda jó helyen lesz. A lábakban tehetség és tudás lakozik, ezért képtelenség, hogy ne lássunk jó meccset. Nagy kérdés, lehet-e jobban játszani ezt a sportágat, mint ahogy ezt a két csapat fogja majd este tenni.

7. Világklasszis kapusok. A spanyolok szerint Casillas-szal és Valdes-szel jelenleg csak Júlio César vetekedhet, mivel Buffon és Cech már nem azok, akik néhány éve voltak. Jelenleg a Real Madrid kapusa elismertebb, de Valdés is rengeteget fejlõdött az elmúlt években.

8. A Xavik miatt. „B” vagy „V”, a jó futball garantált. Ha Xabinál, ha Xavinál lesz a labda.

9. A világ futballja a Bernabéura figyel. Ismét egymásnak feszül a Real Madrid és a Barcelona, a világ két legtöbb szurkolót vonzó csapata.

10. Ha szereted a focit, nem hagyhatod ki. Mert ehhez hasonló elõadást nem minden nap látsz.

Két vagy három romboló a középpályán?
A Real Madrid szombati játékát alapjában határozhatja meg, hogy két vagy három védekezõ középpályással veszi fel a harcot a Barcelona ellen. Az elõzõ szezonban ötször találkoztak a csapatok, ezek alatt Mourinho háromszor a megerõsített szerkezetre szavazott, és Khedira valamint Xabi Alonso mellé harmadik védekezõ középpályásként Pepét vagy Lassana Diarrát is beállította a középpályára. A mérleg felemás, a madridiak a kupadöntõt megnyerték, a hazai bajnokin tíz emberrel pontot mentettek, a Bajnokok Ligájában viszont vereséget szenvedett, azok után, hogy Pepét a második félidõben kiállította a játékvezetõ. A „trivote” elõnye, hogy a Real Madrid képes lehet a középpályán megfojtani a Barcelona játékát, hátránya viszont, hogy ha ennek ellenére a katalánok szerzik a meccs elsõ gólját, a védekezõ hadrendbõl csak egy csere meglépésével lehetséges átlendülni támadóbb felfogásba.

Higuaín vagy Benzema?
Még Mourinho sem tudja, hogy a két nagyszerû formában lévõ csatára közül kinek szavaz bizalmat szombat este. Benzema tavaly sok kritikát kapott, idén viszont nem csak a kapu elõtt hatékony, hanem elsõrangúan szolgálja ki társait, és az összjátékból is kiveszi a részét. Csapatba állításával inkább a kombinációs játékban erõsödne a Real Madrid, míg Higuaín robbanékonysága és ösztönös gólérzékenysége miatt tûnhet nyerõ megoldásnak a Barcelona ellen. Ugyanakkor már az is bebizonyosodott, hogy ketten együtt is képesek meggyõzõ teljesítményre, ezt a megoldást azonban aligha alkalmazza majd Mourinho. Egyelõre inkább Benzema játéka tûnik valószínûbbnek, már csak azért is, mert a francia légiós gólt szerzett a Szuperkupa-döntõ visszavágóján.

Három vagy négy védõ?
A Barcelonánál nyilvánvaló, hogy a csapat idegenben is támadó szisztémában fog játszani, és semmiképp nem fog lemondani saját játékáról, függetlenül attól, Mourinho hogyan okoskodik a meccs elõtt. Bizony futballtörténeti különlegesség lehetne, ha Guardiola a Bernabéuban is meglépné azt, amit ebben a szezonban néhányszor már bevállalt, azaz a megszokott négy védõ helyett három védõvel küldené pályára csapatát. Bátor és forradalmi húzás lenne, sikere azonban kétséges, mivel a Real Madrid labdaszerzés után hatékonyabban indíthatná le ellenfelét, és a gyors szélsõk révén gyakrabban tudna a védelem mögé kerülni. Egy közvélemény-kutatás azt mutatja, a szurkolók sem pártolják a bátorság ilyen formáját, helyette inkább kitartanának a hagyományos négyvédõs rendszer mellett.

Alexis Sánchez vagy David Villa?
A személyi kérdéseket illetõen Guardiola nagyon nem nyúlhat mellé, szavazzon bizalmat bárkinek, a csapat játékának nívója cseppet sem fog visszaesni. A chilei jó formában van, beállításával a széleken még kiszámíthatatlanabb lehet a katalánok játéka, és kombinációs játékban sem gyengülne semmit. Villa mellett a rutin és a tapasztalat szól, no meg az, hogy a Valencia játékosaként is jó pár gólt szerzett a Bernabéuban. A világ- és Európa-bajnok játékost jól ismerik a Real Madrid védõi, Alexist kevésbé, mégis utóbbi semlegesítése jobban vállalható feladatnak tûnik.

Letámadás vagy kontrajáték?
Merész hadrend vagy unalmas célfutball. Ez a legnagyobb kérdés a Real Madrid játéka kapcsán, minden további ennek a függvénye. Mindkét játékkal lehet eredményesen futballozni a Barcelona ellen, a letámadást a korábbiak alapján legfeljebb hetven percig lehet teljes intenzitással játszani, ez alatt az idõ alatt kell elégséges elõnyt összeszedni. A kontrajáték kevésbé energiaigényes, de végig megköveteli a koncentráció fenntartását, továbbá a higgadtságot akkor, amikor a labda percekig nincs fehérmezesnél. A letámadást a Szuperkupa-döntõn egy ideig jól láthatóan eredményesen alkalmazta a „királyi gárda”, a 2009-es meccsen viszont a Barcelona hat góllal torolta meg a madridi játékosok kamikaze taktikáját. Ezt a balesetet leszámítva ugyanakkor az utóbbi meccsek alapján nyilvánvaló, hogy ha a Real Madrid játékban is szeretné felvenni a versenyt ellenfelével, akkor csak a letámadás lehet üdvözítõ stratégia.

Aligha meglepõ bárkinek is, hogy az El Clásicók legeredményesebb magyar szereplõje Puskás Ferenc. A „Száguldó Õrnagy” 1958-1966 között szerepelt a Real Madridban, mialatt 11 bajnokin összesen kilenc gólt szerzett (minden sorozatot figyelembe véve 14-szer volt eredményes) a katalán csapat ellen.

Az 1959/60-as szezonban a Bajnokcsapatok Európa-kupájában futottak össze a csapatok, és Puskás akkor is letette a névjegyét: a két csapat elsõ, madridi mérkõzésén egy góllal vette ki a részét csapata 3–1-es gyõzelmébõl (rajta kívül még Di Stéfano vállalt kettõt), majd a visszavágón Barcelonában kétszer talált a kapuba. A Madrid idegenben is 3–1-re nyert, és végül 6–2-es összesítéssel jutott a BEK döntõjébe, ahol a Frankfurt ellen ugyancsak Puskás hathatós közremûködésével fölényes gyõzelmet aratott.

Egy évvel késõbb a két csapat ismét találkozott legrangosabb Európa-kupában, ezúttal a legjobb tizenhat között. A Madrid akkor is Puskással, Di Stéfanóval és Gentóval rohamozott, ám ezúttal nem volt szerencséje: a Kocsis Sándorral felálló Barcelona az elsõ meccsen 2–2-t játszott Madridban, majd a visszavágón 2–1-re nyert, és kiejtette a címvédõt. A madridiak máig felemlegetik ezt a párharcot, és azt mondják, a madridi meccsen az elsõ gólt szerzõ Kocsis méteres lesen állt az indítás pillanatában.

Puskás Ferenc legnagyobb alakításait a bajnokikra tartogatta. Elsõ klasszikusát még 1958-ban játszotta, ám elsõ gólját csak három évvel késõbb szerezte meg a Barcelona ellen, amikor a Madrid az õ 79. percben szerzett góljának köszönhetõen nyert 3–2-re a Bernabéuban.

Mindmáig Puskás az egyetlen játékos a két klub történelmében, aki Madridban és Barcelonában is mesterhármast tudott szerezni. 1963. január 27-én a spanyol bajnokság 17. fordulójában a Real Madrid történelmi, 5–1-es vereséget mért a Barcelonára a Nou Campban, Puskás három gólt szerzett, valamint betalált még Di Stéfano és Gento. Néhány hónappal késõbb, a Bernabéuban lemásolta év eleji káprázatos produkcióját: a Real Madrid ezúttal 4–0-ra verte a Barcelonát, Puskás háromszor villant, Di Stéfano egyszer talált be.

Puskás góljai a Barcelona ellen:

• 1959.06.07., Real Madrid – FC Barcelona 2-4 (kupa): 1 gól
• 1960.04.21., Real Madrid – FC Barcelona 3-1 (BEK): 1 gól
• 1960.04.27., FC Barcelona – Real Madrid 1-3 (BEK): 2 gól
• 1961.03.26., Real Madrid – FC Barcelona 3-2 (liga): 1 gól
• 1961.09.30., Real Madrid – FC Barcelona 2-0 (liga): 1 gól
• 1962.04.22., FC Barcelona – Real Madrid 1-3 (kupa): 1 gól
• 1963.01.27., FC Barcelona – Real Madrid 1-5 (liga): 3 gól
• 1963.12.15., Real Madrid – FC Barcelona 4-0 (liga): 3 gól
• 1964.03.30., FC Barcelona – Real Madrid 1-2 (liga): 1 gól

Puskáson kívül más magyar játékos nem szerzett gólt a Barcelona ellen, azt viszont rajta kívül még többen elmondhatják, hogy a Real Madrid szerelésében pályára léptek El Clásicón. Itt van például Alberty Gyula, aki 1934-1936 között volt a „királyi gárda” kapusa (összesen 23 meccsen védte a Madrid kapuját), és rögtön elmondhatja azt, amit rajta kívül nem sokan: a két meccs alatt, amin szerepet kapott, egyetlen gólt sem kapott, csapata pedig otthon és idegenben is 3–0-ra nyert. Akkoriban egyébként olyan játékosok fémjelezték a Real Madridot, mint Ciriaco, Quincoces vagy Guillermo Kellemen – avagy Kelemen György. Róla nem sokat tudni, az viszont biztos, hogy Albertyvel együtt pályán volt az 1936-os madridi 3–0-án.

Az egyedüli magyar edzõ, aki valaha is trenírozta a Real Madridot, Hertzka Lipót, aki 1930-1932 között négy El Clásicón vezette csapatát. Mérlege két vereség, egy gyõzelem és egy döntetlen.

Barcelonai oldalon valamivel markánsabb a magyar játékosokat tartalmazó lista. Sokáig úgy nézett ki, elõször Platkó Ferenc mutatkozhat be a Madrid ellen, õ azonban játékosként végül sosem tehette ezt meg, ellenben késõbb edzõként már vezette csapatát, például az 1934/35-ös szezonban, amikor a Barcelona 8–2-es vereséggel hagyta el a madridi csapat pályáját.

Az elsõ magyar játékos, aki a Barcelona színeiben pályára lépett a Real Madrid ellen, Berkessy Elemér. A nagyváradi születésû egykori fedezetet majd edzõt külföldön csak Emilióként ismerték, és a Barcelona elõtt többek között a Ferencvárosban és a Racing Parisban futballozott. Innen szerzõdött aztán 1934-ben Barcelonába, ahol 34 bajnokin lépett pályára, és többek között részese volt egy Madrid elleni 5–0-s gyõzelemnek.

Kubala László legendája mindmáig élénken él a Barcelona-szurkolók emlékezetében, annak ellenére, hogy a közkedvelt „Lászinak” a Real Madrid ellen nem volt túl sok sikerélménye, noha több csúcsrangadón lépett pályára, mint Puskás Ferenc: elsõ klasszikusát 1951-ben játszotta, majd még 12-vel megfejelte mindezt, ám ez idõ alatt csak kétszer volt eredményes. Betalált 1960. december 4-én, amikor a Real Madrid 5–3-ra nyert Barcelonában, majd 1961. március 26-án, amikor szintén a „királyiak” nyertek 3–1-re. Puskás egyébként mindkét meccsen szerepelt a Real Madrid kezdõcsapatában, utóbbi meccsen ráadásul Del Sol és Di Stéfano után csapata harmadik gólját szerezte. Kubala nem csak játékosként, de edzõként is részt vett El Clásicón.

A Kubala-éra után több magyar játékos is megfordult a Barcelonában, így például Szegedi Miklós, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor. Közülük valamennyien a Real Madrid ellen is játszhattak legalább egy meccsen. Szegedivel a soraiban a Barca egyszer nyert (1950-ben: 7–2), egyszer pedig kikapott (1951-ben: 1–4) a nagymeccsen, Czibort egyetlen fellépése alkalmával kiállították 1958-ban (a Barca ennek ellenére 4–0-ra megnyerte a paprikás hangulatú meccset), míg Kocsis három meccsen kétszer is megrezegtette a „fehér balett” hálóját, elõször 1960-ban, majd 1962-ben.

Iker Casillas – Víctor Valdés: mindketten meggyõzõen védtek a bajnokság eddigi szakaszában, ha csak ezeket a meccseket nézzük, nehéz lenne eldönteni, hogy a két kapus közül ki van jobb formában. Casillas elõnye, hogy a védõk teljesítményétõl függetlenül mindig képes kisegíteni csapatát, Valdés mellett pedig az szól, hogy az elmúlt években olyan mértékû önbizalom ragadt rá, hogy lassan tényleg a világ legjobbjai között lehet emlegetni. Ezzel együtt a stabilitás és a rutin mindennél többet ér egy ilyen meccsen, és különben is, a Real Madrid hol legyen jobb a jelenlegi Barcelonánál, ha nem a kapusposzton.

Álvaro Arbeloa – Daniel Alves: a két teljesen ellentétes felfogású játékos párharcát mindenki saját szájíze szerint ítélheti meg. A Real Madrid védõje inkább a biztonságos megoldások híve, a támadásokból már nem tudja ugyanolyan hatékonyan kivenni a részét, mint barcelonai riválisa. Alves sokoldalúságát jelzi, hogy a válogatottban gyakran egy sorral fentebb számítanak rá, nem ritkán gólokat szerez, mesterien szolgálja ki társait, amellett, hogy a komoly meccseken a védekezõ feladatokat is képes hiba nélkül ellátni. Arbeloa masszív játéka is értékelhetõ, de erre a posztra tíz edzõbõl nyolc a brazilt szavazná álomcsapatába.

Sergio Ramos – Gerard Piqué: a spanyol válogatottban együtt is tudnak játszani, Ricardo Carvalho sérülése azonban úgy hozta, hogy Sergio Ramos hosszabb ideig is a védelem közepén lesz kénytelen szerepelni. Az eredmények azt mutatják, a kényszerû változtatással csak nyert a Real Madrid, a csapat ugyanolyan hatékony a szélen, mint volt eddig, és hátul Sergio Ramos kiegyensúlyozottságának köszönhetõen erõsebb, mint valaha. A másik oldalon Piqué évek óta kirobbanthatatlan a védelembõl, jól szerel, ütemérzéke kifogástalan, a nehéz helyzetekben mindig lehet rá számítani.

Pepe – Carles Puyol: a Barcelona válogatott védõje nem csak klubjával, a válogatottal is begyûjtötte az összes fontosabb trófeát, ha egészséges, kora ellenére megkérdõjelezhetetlen a helye a kezdõcsapatban. Pepe egyelõre adós az ilyen eredménysorral, de a Real Madrid védelmében szerepe hasonló, mint Puyolnak a Barcelonában: a portugál sokszor nem riad vissza a durva eszközöktõl sem, de gyorsasága és a jó értelemben vett keménysége miatt kulcsember Mourinho csapatában. Higgadtsága és tapasztalata miatt mégis unkább Puyol mellé billenhet a mérleg nyelve.

Marcelo – Eric Abidal: egy francia-brazil párharcból az utóbbi évek tanúsága szerint jobb eséllyel elõbbi kerülne ki gyõztesen, egyénileg azonban talán más a helyzet: annak ellenére, hogy Abidal visszatérése után is megbízhatóan játszik, és alapvetõen erõssége a Barcelona védelmének, Marcelo annyit fejlõdött az elmúlt években, hogy mostanság egyre többen látják benne Roberto Carlos utódját. Az a szint persze még messze van, de kreativitása és játékügyessége miatt ezen a poszton erõsebb lehet szombaton a „királyi gárda.”

Lassana Diarra – Sergio Busquets: a sok csillag között kevesebb figyelem jut a védekezõ középpályás szerepkörére, noha a szombati meccset alapjában határozhatja meg a két játékos teljesítménye és visszaszerzett labdák mennyisége. Egy szerkezeti átalakítás miatt Lassana Diarra még kikerülhet a Real Madrid kezdõcsapatából, Busquets játéka viszont nem forog veszélyben, vele kiegészülve lehet teljes a Barcelona aranyháromszöge. A spanyol játékos a létezõ legmagasabb szinten hangolja össze a védekezést a támadással, kitûnõen passzol, nehéz elvenni tõle a labdát. Lassana Diarra fõ erõssége a labdaszerzés és a nagy munkabírás, a játékot azonban messze nem látja úgy át, mint Busquets.

Xabi Alonso – Xavi: felesleges lenne részletesebben ecsetelni kettõjük jelentõségét a pályán, úgy a Real Madrid, mint a Barcelona nagyon megérezné, ha hosszabb távon nélkülözniük kéne a középpálya motorját. A két karmester játékstílusában alapvetõen nincsen nagy különbség, hacsak nem azt vesszük, hogy Xavi legalább egy szinttel feljebb mûveli ugyanazt, amiért Xabi Alonsót tartják a Real Madridnál. Mindkettõjük védjegye a pontos átadás, Xabi Alonso a hosszú passzok nagy mestere, de Xavi passzainak pontosságával senki nem vetekedhet. A párharc alapvetõen befolyásolhatja a szombati meccset.

Mesut Özil – Andrés Iniesta: a német játékos mintha megtorpant volna az elmúlt idõszakban, míg Iniesta ha épp nem sérült, változatlan színvonalon elégíti ki a szurkolókat. Gyakorlatilag nincs olyan szempont, ami ne Özil ellen szólna, ugyanakkor elképzelhetõ, hogy a formahanyatlásra Mourinho is felfigyelt, és Kaká beállításával megpróbálja ellensúlyozni a Barcelona fölényét a középpályán. A Madridnak muszáj lesz erõsítenie a kreatív zónán, ellenkezõ esetben a pályán megint a Barcelona lesz az úr, a játék tempóját a vendégek határozhatják meg.

Ángel di María – Alexis Sánchez: a dél-amerikai párharc is igazi csemegét ígér az El Clásicón, már csak azért is, mert a két játékos stílusában felfedezhetõ némi hasonlóság. Di María és Alexis is fürge, jól bánik a labdával, olyan szögekbõl képesek gólt szerezni, ahonnan mások meg sem próbálják. Alexis a vb nagy felfedezettje volt, és az utóbbi hetekben már a Barcelonában is kezdi megmutatni, miért szavazott neki bizalmat Guardiola. Di María szintén nagyszerû formában van, nem csak gólokat lõ, hanem társait is elsõrangúan szolgálja ki, ezért egy lépcsõvel még a chilei elõtt jár.

Cristiano Ronaldo – Lionel Messi: bár nyíltan egyikük sem mondja ki, de a két játékos az egész szezonban verseng egymással, az El Clásicók elõtt pedig nyilván hatványozottan megjelennek az összehasonlítások. A legtöbb szakértõ szerint Cristiano Ronaldo a megtestesült gólgép, Messi pedig a maga kiszámíthatatlanságával és ösztönös zsenialitásával a világ legjobb labdarúgója. Az argentin aranylabdás legutóbbi három meccsén betalált a Bernabéuban, ellenben Cristiano Ronaldo eddig nem remekelt a katalánok ellen. Mégsem lehet egyértelmûen Messi mögé sorolni a rangsorban, így azt sem lehet megmondani, szombaton kinek lesz jobb napja.

Karim Benzema – David Villa: jelenleg épp ellentétes pályán mozog a két támadó, Benzema azok után, hogy tavaly rengeteg kritikát kapott, mostanra egyre inkább megtalálja a helyét Mourinho csapatában, és amellett, hogy lövi a gólokat, nagy mezõnymunkát végez, hasznosan futballozik. David Villa klasszisát nem szükséges külön hangsúlyozni, a világ- és Európa-bajnok támadó azonban mostanra mintha kevésbé érezné a kaput.