Tél van, a hó szálingózni kezd a Säbener utcában, a München központjától délre eső, fákkal tarkított sugárúton. Az egyik oldalban a középosztály faházai terülnek el nyugodtan, miközben elegánsan öltözött férfiak reggeli sétát tesznek elegánsan öltözött partnereik kíséretében. Az út végén a város leghíresebb futballklubjának komplexuma található. Az üvegbevonatú, klinikai pontosságú német design fölött látható egy már-már félelmetes önbizalmat sugárzó jel: FC Bayern.
„Itt vagyok, haver” – dugja ki a fejét Xabi Alonso a bejárat falai mögül. A „mate” szó használata a Mersey-partiaknál töltött öt évének egy emlékeztetője, annak az öt évnek, amely a játékos szókincsére is nagy hatással volt.
Alonso 2009-ben hagyta el Liverpoolt, akkor, amikor a klub helyzete nem is mutathatott volna nagyobb kontrasztot a Bayern jelenlegi szituációjánál. Egy második hely a bajnokságban, a legjobb teljesítmény 1990 óta. A klub presztízse csökkent, ellenségeskedő tulajdonosok vezették, akiket Liverpooltól óceánok választottak el, ráadásul a csapat mindössze 18 hónapra volt a teljes összeomlástól.
Miközben figyeljük Alonsót edzés közben, rögtön felmerül a kérdés, hogy vajon miért akarta őt eladni Rafa Benítez. A spanyol játékos már 2008-ban is közel állt a távozáshoz, amikor az edző világossá tette, hogy meg akar válni tőle, az érte kapott pénzből pedig Gareth Barry szerződtetését finanszírozná. Bár Alonso maradt még 12 hónapot, elismeri, hogy valami megváltozott akkoriban a kapcsolatukban.
Xabi Alonso akkor 26 éves volt, most 34 esztendős. Ő továbbra is az a játékos, akit a csapattársai keresnek, aki soha nem rejtőzködik, ahogy Rafa Benítez egykor jellemezte, 'az edző a pályán'.
Szinten minden mérkőzésen kezdő Európa egyik legjobb csapatában. Hisz abban, hogy ezt az edzések szintje teszi lehetővé. Az edzőpálya az a hely, ahol elmondása szerint ott a törekvés, hogy saját magának is bizonyítson napról napra. Mindezt úgy hangsúlyozza, hogy jobb öklével a bal tenyerébe csap – az interjú során többször is -, miközben ékes szavakkal, bölcsen, gyakran szenvedélyesen magyaráz.
Ő az egyetlen játékos a futballtörténelemben, aki megtapasztalhatta, hogy milyen Európa négy legmodernebb edzőjével dolgozni: játszott Benítez, José Mourinho, Carlo Ancelotti és Pep Guardiola kezei alatt is. Mind a négyen elismerték, hogy azért sikeresek, mert megtalálták annak a módját, hogy hogyan egyensúlyozhatják ki a középpályát, azt a területet, ahol Xabi Alonso is játszik. A spanyol túlságosan szerény ahhoz, hogy beismerje, jelenléte és gondolkodása létfontosságú befolyással bír korábbi csapataiban.
„Ha dominálsz a középpályán, akkor valószínűleg a mérkőzést is megnyered” – vallja be. „De ez nem azt jelenti, hogy egyedül azok a játékosok dominálnak, akik a középpályán játszanak, hiszen a mai futballban olyan támadók vannak, akik visszalépnek a középpályára, illetve olyan védők, akik feljebb tolódnak. Ez egy olyan terület, amelyet muszáj uralnod. Ha te irányítasz a középpályán, akkor te irányítod a mérkőzést is, így nagyobb esélyed van a győzelemre.”
Bár a mélységi irányító feladataival volt mindenütt megbízva, Alonso elmagyarázza, hogy minden eddigi klubja különbözött valamiben. Liverpoolban Benítez azt szerette volna, ha Gerrardot tömné labdákkal, a Real Madridban Cristiano Ronaldo volt a cél, aki sokkal távolabb játszott tőle a pályán, ez egyértelműen hosszabb passzokat is követelt. A Bayernnél, ahol nem a hosszú átadások dominálnak, Guardiola csak tölcsérnek hívta a spanyolt.
Alonso pályafutása azonban nem csak annyiból áll, hogy mások kényelmes takarójaként funkcionál. A spanyol szerzett már néhány bődületes gólt. Liverpoolban kétszer is betalált a felezővonalról, egyszer a Luton ellen, egyszer pedig az Anfielden, a Newcastle ellen, és nem csak ez a két hasonló jellegű kísérlete volt.
„Igen, igen, igen, de hol van ebben a kockázat?” – teszi fel ő maga a kérdést. „Nincs kockázat. Ha a lövés nem eredményez gólt, nem számít, hiszen senki sem számított arra, hogy betalálok. Ezekben a helyzetekben egyedül a kapus nézhet hülyének. Nem próbálok meg olyan dolgokat, amelyek miatt mindenki őrültnek gondolna, hiszen abban van kockázat. Hányszor láttál engem betörni a 16-oson belülre, kicselezve több játékost? Ez ritka, hiszen az én játékomnak nem ez az alapja, ez nem az én világom.”
„Ahhoz, hogy a játékom jó legyen, szükségem van olyanokra a pályán, akik jobbak nálam. Az én stílusom nem arról szól, hogy szebbnél szebb akcióim legyenek, hanem a kiegyensúlyozottság az alapja. El kell juttatnom a labdát a lehető legjobb és leggyorsabb módon a legjobb játékoshoz, aki befejezheti az akciót. Tudom, hogy mik az erősségeim és a gyengeségeim a pályán. Az én feladatom, hogy kerüljem a kockázatot.”
Volt idő az angol futballban, amikor a középpálya és a harc egyenlő volt, a poszt a kemény szerelésekről, egyenesen a megfélemlítésről szólt. Alonso 23 évesen, hosszabb hajjal, valamint olyan gondolatokkal érkezett Liverpoolba, amelyek teljesen távol álltak az agressziótól.„Mindig azt mondtam, hogy az agressziónak különböző típusai vannak.” – magyarázza. „Szerelhetsz és passzolhatsz is keményen, de én jobb szeretem erre a 'tekintélyes' szót használni.”
Alonso úgy tekint a passzokra, mint egy kreatív művészetre, a szereléseket pedig a rombolással hozza párhuzamba. A szerelések számára nem a minőséget képviselik, amikor korábban erről mesélt, az angol védők rögtön kritizálni kezdték.„Tartom a véleményem. Tudom, hogy Angliában másképp tekintenek ezekre a dolgokra. Én nem támadom a szereléseket, a küzdelmet, viszont mindennek van oka és következménye is.”
„Szeretek szereléseket végrehajtani, de úgy érzem, ha elkerülhetném őket, akkor jobb lennék a munkámban. Ha szerelek, becsúszok, ez azt jelenti, hogy elhagyom a pozíciómat. Ez őrületbe kerget, hiszen a csapat alakzata és az egyensúly a legfontosabb. A Bayernnél mindig gyakoroljuk az ehhez hasonló helyzeteket edzéseken: 'alakzat, alakzat, alakzat'. Ha túl sokáig vagy a földön, akkor nem tudsz megfelelően helyezkedni.”
„Stevie [Gerrard] szerelése? Oké, azt persze szeretem. Csodásan csinálja, a szurkolók pedig nagyon izgatottak ilyenkor. De én akkor leszek izgatott, ha látom, ahogy megkapja a labdát és ad egy gólpasszt. Ez csal leginkább mosolyt az arcomra. Ez a legnagyobb erőssége. Meglátni a passzt, meglátni, amit más játékosok nem látnak.”
Alonso kedvenc játékosai azon a poszton játszottak, ahol később ő maga is sikeres lett. A Real Madrid argentin középpályása, Fernando Redondo, Pep Guardiola a Barcelonából, vagy a Real Sociedad portugál középpályás duója, Carlos Xavier és Oceano. Saját álmai szülővárosa csapatában, a Sociedadban kezdődtek és fejeződtek be, bár csak 17 évesen csatlakozott hozzájuk.
„Nem gondoltam volna, hogy focista lesz belőlem” – mondja. „Teljesen normális életet éltem 16 éves koromig. Normál iskola, normál neveltetés. Szerencsés voltam, hogy fiatal koromban nem voltak zavaró tényezők, mivel a foci lényegében mindent felülírhat. Úgy gondolom, hogy ez hosszú távon segítette a rálátásomat a világra.”
„Egy éven belül eljött a debütálásom ideje az első csapatban. Minden gyorsan történt. A második évben aztán kölcsönbe távoztam az Eibarhoz, majd visszatértem. John Toshack segített, hogy fontos játékossá váljak. Nem volt időm gondolkodni. Mi lesz, ha ez történik? Mi lesz, ha az történik? A karrierem még csak akkor kezdődött. Az, hogy úgy éltem, hogy nem kellett azzal foglalkoznom, mi lesz a jövőmmel, sokat segített nekem.”
Toshack nem tudott még egy olyan utánpótlás játékost mondani, akinek ilyen hatása lett volna bármely korábbi klubjára. „Amikor a pályán volt, úgy tűnt, mindenki jobban játszik” – mondta Toshack, miután Alonso azt mondta az edzőjének, hogy nem fél a felelősségtől. Ez volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy kapitány lesz, hogy megpróbálja megváltoztatni a csapaton belüli hangulatot és elkerülni a kiesést. A Sociedad a tabella utolsó helyén állt, amikor Toshack meghozta ezt a döntést, az idény végére pedig a csapat kiharcolta a bennmaradást. „Tudtuk, hogy egy különleges játékos van a kezünkben” – mondta Toshack.
Alonso közel állt ahhoz, hogy a Real Madridba igazoljon, ahol David Beckhamet váltotta volna a középpályán, de a Madridnak kétségei voltak a sebességét és mozgékonyságát illetően. „A Madrid újra és újra vonakodott. Nagyon bosszantó volt. Aztán jött a Liverpool, nagyon komoly érdeklődést mutatva. A Madriddal hónapok alatt jutottunk odáig a tárgyalások során, mint a Liverpoollal néhány nap alatt. Valami olyasmi volt, hogy ’Na, mi lesz már? Akárhogy is lesz, eljött a döntés ideje.’. Én pedig úgy döntöttem, hogy ha a Liverpool ennyire akar engem, akkor őket preferálom. Egy nagy lehetőségként, top csapatként tekintettem rájuk.”
Alonso a Bolton Wanderers ellen debütált, ahol Hyypia eltörte az orrát, Rafael Benítez pedig Sam Allardyce gárdáját „kosárlabda csapat”-nak titulálta.
„Veszítettünk, lementem a pályáról, és arra gondoltam, hogy nagyon gyorsan bele kell tanulnom az angol fociba. Vad volt: hosszú labdák, nagy, erős játékosok – Kevin Nolan, Kevin Davies elől; Allardyce rágózott ordított a kispad mellől. A közönség hangos volt, de még így is hallani lehetett őt. Amikor a Bolton szabadrúgáshoz jutott, a védelmi vonal hadserege előre vonult és elkezdett remegni a föld.”
Alonso elmondja, hogy a 2005-ös BL-győztes Liverpool gerince már ott volt a csapatnál, amikor megérkezett. Ő egyenlített a Milan ellen, így lett 3-3 a mérkőzés. A kivédett, de kipattant tizenegyesét vágta be.
„Carra [Jamie Carregher], Stevie, Sami és Didi [Hammann] óriási hatással voltak a többiekre. Mindegyikük más karakter, de erős személyiséggel. Amikor bármelyikük megszólalt, én figyeltem. Segítettek, hogy jobb játékossá és jobb emberré váljak. Amikor pedig csatlakoztam a válogatotthoz, sokkal erősebbnek éreztem magam, a közös tapasztalatok miatt.”
„Carrát kedveltem a legjobban” – folytatta. „Ő a legnagyobb scouser az egész világon [született liverpooli, jó kedélyű, befogadó, szereti a jó bulikat és összetartó]. Jól kijöttünk már az első pillanattól kezdve. Szerintem meglátta, hogy imádom a futballt, ő pedig szintén így érez. Együtt néztünk meccseket, erről beszéltünk állandóan. Szerintem tisztelte, hogy bármikor vitába szálltam vele. Mindig nagyon hangos volt; mindenki mást túlkiabált. Azt mondanám, hogy ’Carra, kussolj, fogalmad sincs!’ Imádta az ilyesmit: a konfrontációt.”
Alonso hisz abban, hogy 2009-ben a bajnokság megnyerése nagyobb elégedettséget váltott volna ki, mint a Bajnokok Ligája-győzelem, mert elmondása szerint a bajnokság megnyeréséhez mindenre szükség van. „Azok voltak a legboldogabb pillanataim Liverpoolban: Pepe [Reina] Aggernek, Agger nekem, én Stevie-nek, Stevie pedig Torresnek. Néha 10 másodpercnél is kevesebb időre volt szükségünk ehhez. Annak a csapatnak a gerince a legjobb volt, amiben valaha is játszhattam. Ott van Carra és Mascherano is egy csapatban, világklasszis játékosok. Megvolt a technika, az erő és a sebesség is. Nagyon versenyképes, nagyon intenzív csapat volt. Rendkívül határozott és elkötelezett.”
„Ez a csapat semmit sem nyert, de mind úgy éreztük, hogy bármit megnyerhetünk. Volt néhány buta döntetlenünk hazai pályán, ami miatt végül nem nyertük meg a bajnokságot. Mindig megvolt a hitünk és az önbizalmunk. Senkitől sem féltünk. Elmentünk a Santiago Bernabéuba, és győztünk. Elmentünk az Old Traffordra, a Stamford Bridge-re, ott is nyertünk. A nagy mérkőzések, a nagy alkalmak jellemzik igazán az idényt. Ez nagyon frusztrál engem. 2005-ben megnyertük a Bajnokok Ligáját egy olyan csapattal, amely nem volt ennyire jó. 2007-ben elveszítettük a Bajnokok Ligája döntőjét egy jobb kerettel és egy sokkal meggyőzőbb teljesítménnyel. 2009-ben a legjobb futballt játszottuk, mi veszítettünk a legkevesebbszer, ám így sem nyertük meg a bajnokságot. Azt hiszem, ettől szép a futball. Semmi sem kiszámítható.”
A magasságok nagyon izgalmasak lehetnek, ugyanakkor a mélypontok legalább ennyire gyötrelmesek tudnak lenni. Alonso segített megnyerni az Európa-bajnokságot hazájának 2008-ban, mégis szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy Rafa Benítez megpróbálja eladni őt, kívánsága ellenére is. Miközben a spanyol válogatott Madrid központjában egy nyitott tetejű buszon ünnepelt, Xabi Alonso lelke mélyén ott volt a gondolat, hogy talán elérkezik liverpooli éveinek váratlan, egyben kiábrándító vége.
Benítez korábban hitt abban, hogy Alonso legalább annyira befolyásos alakja lehet a Liverpoolnak, mint Kenny Dalglish volt Bob Paisley éveiben. 2008 márciusában azonban néhány jel már mutatta, hogy a mester és a játékos kapcsolata romlófélben van. Alonso kihagyta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóját az Inter ellen, hogy felesége mellett lehessen, aki épp akkor adott életet fiának. A középpályás döntése egy olyan időszakban született meg, amikor formája épp hanyatlott, ráadásul Rafa Benítez saját édesapja temetésén sem jelent meg, mert a Liverpool klubvilágbajnoki kötelezettségeinek tett eleget 2005-ben. Az idény végén a spanyol tréner vitatott döntést hozott.
„Rafa odajött hozzám, és teljesen tisztán fogalmazott. Az mondta: 'Xabi, szükségünk van a pénzre, hogy olyan játékosokat igazolhassunk, akikre szükségem van'. A pénz megszerzése érdekében az én nevem volt az első az eladási listán. Az mondtam: 'Jól van, Rafa, nem gond. Profi vagyok. Megértem'. A Juventus érdeklődött irántam, ahogy az Arsenal is. A klubok azonban nem tudtak megegyezni. Kész voltam a távozásra, hiszen az edző így akarta. Végül azonban mégsem történt meg. A következő évben más volt a helyzet. Odamentem Rafához: 'Egy évvel ezelőtt el akartál adni engem, elfogadtam. Most én akarok távozni…'. Végül született egy megállapodás, azonban nem volt könnyű, hiszen akkor azt akarta, hogy maradjak.”
Xabi Alonso vitathatatlanul a Liverpool legnépszerűbb külföldi játékosa volt. Egy, a Lazio elleni barátságos mérkőzésen, amikor a pletykák arról szóltak, hogy a klub értékesíti Alonsót Gareth Barry megszerzése érdekében, a lelátóról fülsüketítő üvöltés fogadta, amikor a hangosbemondóban a mérkőzés előtt elhangzott a spanyol neve. 'Feldughatjátok Gareth Barryt a s*ggetekbe' – skandálta a Kop (liverpooli szurkolói csoport – A szerk. kieg.). Jan Molby, a dán középpályás, aki főszerepet játszott a Liverpool legnagyszerűbb csapataiban, akihez nagyon sokszor hasonlították Alonsót, úgy beszélt a lehetséges távozásról, mint Rafa Benítez életének legrosszabb döntéséről. Bár Xabi ekkor még maradt, ha a Juventus vagy az Arsenal kifizette volna a 18 millió fontos összeget, amit a Liverpool kért, már hamarabb távozott volna.
A professzionális szót használja, amikor Benítezzel való kapcsolatát jellemzi, ragaszkodik ahhoz, hogy nincs problémája a trénerrel, hiszen ő nem ilyen típus. Megemlítem neki, hogy nem lehetett túl kellemes rájönni, hogy a főnök nem értékeli őt annyira, mint korábban azt mindenki gondolta.
„Meglepődtem” – ismeri el. „Csalódott is voltam, hiszen nagyon jól éreztem magam Liverpoolban. Végigsétálhattam az utcákon, az emberek dudáltak az autójukból, integettek. Ez persze nem számított Rafának, de miért is számított volna? Ő volt a menedzser. A saját módján intézi a dolgait.”
Alonso elég okos ahhoz, hogy felismerje, hogy mind ő, mind pedig Rafa Benítez népszerűek maradtak Liverpoolban. Mégis úgy tűnik, hogy a középpályásban maradt némi tüske a spanyol tréner iránt, elkerülhetetlen távozásától függetlenül. „Igen, elismerem, hogy a kapcsolatunk már nem volt olyan jó, mint az első évben. Nem ez volt azonban az oka annak, hogy a távozásomat kértem. 5 éve voltam már Liverpoolban. Úgy éreztem, elérkezett az ideje, ez a helyes döntés.”
„A Liverpoolból Madridba való távozás volt életem legnehezebb döntése, de úgy éreztem, hogy új dolgokat kell tanulnom, új kihívásokra van szükségem. Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy nem nyertem meg a bajnokságot a Liverpoollal. Soha nem fogom megtudni, hogy milyen érzés, megtapasztalni a város reakcióját. Fáj, mert tudom, hogy az emberek jobban vágytak a bajnoki címre, mint bármi másra.”
Xabi Alonso úgy beszél, mint egy edző. Elképzelhető, hogy egy nap erre az útra lép majd. Dolgozott Benítez, Mourinho, Ancelotti és Guardiola kezei alatt is, annyi mindent továbbadhat.
„Az emberek folyamatosan azt kérdezik tőle, hogy mi közös ebben a négy fickóban. Egyszerűnek hangozhat, de alapvetően mind vezetők” – mondja. „Ők azok, akik tudják, hogyan kell kezelni a nyomást, hogyan kell távol tartani a gondokat a játékosoktól.”
Egyelőre azonban csak a játék motiválja. „Tudom, hogy ezek az utolsó éveim, ezért még inkább sikeres szeretnék lenni. Nem tekintek vissza arra, amit már elértem a múltban, ahogy arra sem, hogy értem el idáig. Csak előre tervezek, szeretném tartani a szintet.”
„2017-ig van szerződésem a Bayernnel. Szeretném újra megnyerni a Bundesligát. Szeretném megnyerni a Német-kupát. Meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját egy harmadik klubbal is. Mindent meg akarok nyerni. Ha ez megvan, akkor talán megállok majd.”
