Keylor Navas: Felbecsülhetetlen érzés címeket nyerni a Real Madridnál

A Spanyol Nemzetközi Hírügynökség a mai nap folyamán átadta a legjobb latin-amerikai játékosnak járó trófeát, amelyet idén Keylor Navas nyert el. Az átadóra Madridban, a hírügynökség auditóriumában került sor, a Costa Rica-i kapust Florentino Pérez elnök, valamint Emilio Butragueño is elkísérte. Nagy elismerés ez a Real Madrid reflektorfényt kerülő kapusának, aki az IFFHS kapusrangsorában nagy meglepetésre csak a 8. helyezett lett.

A díjról: „Köszönetet szeretnék mondani Istennek az élet áldásáért, azért, ami a legfontosabb dolog, az egészségért és az ehhez hasonló díjak elnyeréséért. Köszönöm, hiszen nagy megtiszteltetés számomra, hogy képviselhetem hazámat, a Real Madridban való játék pedig igazi kiváltság. Ezt minden nap észben tartom, ez az ami motivál és arra sarkal, hogy folytassam a harcot.”

Hála: „Isten mindig erőt adott ahhoz, hogy elérjem az álmaimat. Az ilyen pillanatokban mindig rájövök, hogy megéri harcolni és küzdeni. Felbecsülhetetlen a trófeák és címek megnyerése egy olyan klubnál, mint a Real Madrid. Köszönöm a Spanyol Nemzetközi Hírügynökségnek és a csapattársaimnak, hiszen ő mindig segítettek nekem.”

Kemény munka: „Mindig nagyszerű kapusedzőim voltak, most Llopisszal is nagyon jól kijövünk. Nagyon jó együtt dolgozni vele, hiszen jó ideje ismer már. Mindig bennem van a vágy a tanulás és a fejlődés iránt, ez állandó az életemben.”

A csapat teljesítménye: „Arra koncentrálunk, amit a jelenlegi helyzetben tennünk kell: kemény munka, erőfeszítés és a csapategység, amivel rendelkezünk. Élveznünk kell a pillanatot, hiszen nehéz eljutni oda, ahol mi tartunk. Nagyon boldogok vagyunk, előnyt kell kovácsolni a jelenlegi állapotból, de még nagyon sok mérkőzés van hátra, és győzelmeket akarunk, valamint tovább haladni a megkezdett úton.”

Jó forma: „Alázatosnak kell maradnunk. Jól teljesítünk, de tudjuk, hogy ez egy nagyon hosszú út, nem pihenhetünk. Tudjuk, hogy mi minden szükséges ahhoz, hogy idáig eljussunk, ezért minden egyes mérkőzésen bele fogunk adni mindent, mert idén minden lehetséges trófeát be akarunk gyűjteni.”

Az interjút követően José Antonio Vera, a Spanyol Nemzetközi Hírügynökség elnöke átadta a díjat Keylornak, majd a következő szavakkal fordult hozzá:

„Ez a díj több mint megérdemelt, az állandóság, az elkötelezettség és a szerény hozzáállás gyümölcse egy olyan játékos számára, aki megmutatta, hogy úgy képes védeni a Real Madrid kapuját, mint a legnagyobbak.”

Az elnököt követően Mercedes Peñas, Costa Rica first lady-je is szót kért:

„Keylor egy olyan személyiség, aki bearanyozza Costa Rica napjait és ráveszi az embereket játékával arra, hogy késő éjszaka is fent maradjanak egy futballmeccs miatt. A szívünkbe zárjuk őt, hiszen öregbíti hazánk hírnevét. Egy kiváló, profi játékos és példa minden Costa Rica-i, különösképp a fiatalok számára. Ő egy nemzeti hős.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK