"Mi a Real Madrid varázslat nélkül?" Jött a kérdés közvetlenül és váratlanul Zinédine Zidane felé a meccs utáni sajtótájékoztató közepéhez érve. Egy helyi újságíró magához vette a mikrofont, majd miután szembesítette Zidane-t, hogy mennyire csalódottak a szurkolók, megkérte, hogy tudna-e pár szót ejteni a rajongóknak, miért is kéne megjelenniük vasárnap a Barcelona elleni rangadón. Csak a Bernabéu előadótermében fordulhat elő, hogy egy menedzsernek -akinek a csapata egy győzelemre áll az első hely megszerzésétől a ligában – bizonyítania kelljen a szurkolóknak, hogy megéri elmenni a mérkőzésre a sportág legszínvonalasabb és leginkább várt összecsapásán.
Egyelőre a Real Madrid egy csapat, amelynek nem elég győznie a meccsen, hanem eközben le is kell nyűgöznie a világot. Ebből a szempontból a szerda esti, Manchester City elleni vereséggel duplán is elbuktak. Nem elég, hogy kikaptak otthon a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első körében, emellé ezt egy igen kellemetlen módon hozták össze. Egy együttes, amely az átlagfölötti teljesítményéről ismert, még az átlag szintet is alig ütötte meg.
A City játékrendszere fogott volna ki Zidane játékosain? Néhány csütörtök reggel megjelent spanyol újság főcíméből erre következtethetünk. „A Bernabéu Guardiola udvara” – szerepelt az El Periodicóban. „Guardiola Madrid antikrisztusa”, írta a La Vanguardia. Guardiola merész húzásai és szokatlan pragmatikus szemlélete egy taktikai zsenire vall, és a helyzetet tovább súlyosbítja a legalapvetőbb kép, hogy Katalónia elfoglalja a spanyol fővárost. Jelen pillanatban Guardiola élvezheti a pillanatot, uralva a kontinens újságkupacait azzal, hogy hogy is sikerült összeállítani egy taktikát, amivel sikerült a Madridot kimozdítania a komfortzónájából a széleken vezetett támadások segítségével. Kissé különös helyzet, amikor egy edzőt már csak azért kritizálhatunk, mert nem győzött elég magabiztosan a tizenháromszoros bajnok otthonában.
Guardiola dicsőítése ellenére úgy érezhetjük, mintha futni hagyott volna egy nagyon gyengén játszó Real Madridot. Szűk egy évvel ezelőtt egy lehengerlő és dinamikus Ajax teljességgel földbe döngölte a címvédőt egy 4-1-es diadallal, ugyanennek a sorozatnak ugyanebben a szakaszában. Majd az idei kiírás szeptemberi csoportmérkőzésén a PSG 3-0-ra múlta felül a Madridot. Ahogy a City a második félidő során megtalálta a saját ritmusát, bizonyára sokan elgondolkodtak, mi lehetett volna, ha például Fernandinho és Sterling a kezdősípszótól a pályán lett volna és nem csak csereként szállnak be a mérkőzésbe.
Meglehetősen különös volt tapasztalni, hogy hírtelen milyen sebezhetővé vált a Madrid, amikor a sors ellenük kezdett el dolgozni. Az első 78 perc kvázi kézbentartását követően történt egy óriási szintesés az utolsó 12 percre Gabriel Jesus egyenlítő gólja után, amit előbb a büntető, majd Sergio Ramos kiállítása követett. Ez még egyszer elgondolkodtatott minket arról, hogy vajon mi állhatott a drasztikus fordulat mögött, aminek köszönhetően az angolok várhatják jobb helyzetből a visszavágót.
Túl udvarias lett volna Guardiola velük a mérkőzés előtt? Tartott volna attól a Real Madridtól, amivel karrierje során már oly sokszor megvívott, ahelyett, hogy a jelenlegi bukdácsoló csapatot tartotta volna szem elött? A spanyolok december eleje óta nem tudtak egynél több góllal mérkőzést nyerni és ez már a nyolcadik hazai találkozója volt Zidane alakulatának az idei szezonban, amikor nem sikerült itthon tartani mind a 3 pontot (az Atletico Madrid elleni 0-0-ás, végül büntetőkkel megnyert kupamérkőzéssel együtt 9). Mindösszesen két héttel ezelött, egy Ramosszal, Benzemával, Kroossal és Marcelóval felálló csapat 4-1-es hátrányban volt 70 játékpercet követően hazai pályán a Real Sociedad ellen a Király-kupában. Egy szó mint száz, a City-nek még biztosan lesznek ennél izzasztóbb összecsapásai a döntő felé vezető útjukon.
Valamilyen módon azért érthető volt Guardiola óvatos hozzáállása a mérkőzésen, hiszen már nem egyszer előfordult, hogy a vártnál korábban kellett távoznia a Bajnokok Ligájából, aktuális csapatával együtt. A manchesteri alakulatnak eddig túl kevés volt ezekből az európai nagycsapatok gyepén aratott győzelmekből, és talán egy határozottabb sikerre lett volna szükségük. Olyannyira visszafogottan kezdtek, hogy az első 20 percben 70%-os labdabirtoklást engedtek madridi ellenfelüknek, és inkább arra lehetett következtetni hozzáállásukból, hogy egy 180 perces, vagy hosszabb összecsapásra játszanak, mintsem, hogy lemossák a Real Madridot a pályáról. Ez teljesen érthető volt, viszont amint sikerült a City-nek feltörni a Madrid stabil 4-4-2-es felállását, kirajzolódni látszódtak Zidane csapatának képesség béli határai.
A Madrid még csak egy szögletet sem tudott összehozni az első órában, míg a kontra lehetőségeket jól kihasználó City egyértelműen nagyobb helyzetekig jutott. Kisebb aggodalom lehetett úrrá a spanyolokon amikor végignézték a kezdő tizenegyet, ami átment később nyugtalanságba, amikor pályára léptek. Toni Kroos, a csapat leghatékonyabb játékosa csak a padról szemlélte, ahogy társai vért izzadva, ám ötlettelenül játszanak. Erről a teljesítményről azok a bátor angol csapatok jutnak eszünkbe, akik hazai pályán játszottak rangos európai ellenfelükkel és a képességbeli különbséget akarattal és elszántsággal, meg némi támadójátékkal próbálták kompenzálni, ám végül mégis mindig alulmaradtak.
Ezek egyértelműen szokatlan idők a Real háza táján, elkerülhetetlenül hanyatlanak a Cristiano Ronaldo utáni ”másnaposság” fájdalmai és terhei alatt, miközben a legújabb igazolások nagy része még nem volt képes magára találni. Ugyan Eden Hazard sérülés miatt kihagyni kényszerült a meccset, de egyértelműen tudása alatt teljesít egyetlen Granada elleni találatával, amíg a 60 millió €-ért szerződtetett Jović is mindösszesen 2 gólnál tart.
Amikor leülünk megnézni a Real Madrid egyik meccsét, izgatottan várjuk a szebbnél-szebb megmozdulásokat. Már csak a klub neve hallatán olyan játékosok jutnak eszünkbe, akikben megvan a ’Je ne sais quoi’, azaz egy szempillantás alatt tudnak valami váratlant húzni. Azonban a City ellen őszintén szólva nem volt könnyű bármi lenyűgözőt találni, miközben valamelyik madridista birtokolta a labdát. Hiányoztak a váratlan megmozdulások, semmi varázslat, vagy wow-faktor.
A Real Madrid az eddig megszerzett címeit rendre a csapatszintű fegyelem és egyéni tehetség tökéletes elegyének köszönhette, viszont ezúttal a gyötrelmesen kevés lehetőségen volt a hangsúly. Lehet, hogy ez történik, ha a galaktikusok galaktikus nélkülivé válnak? És ez jelentheti azt is Zidane számára, hogy szimplán csak a generációs tehetségek egójának kezelése volt az érdeme, amíg a letisztult játékrendszer felépítése már nem is annyira?
Nem kérdés, hogy a szurkolók a Barcelona ellen is a csapat mellet lesznek, viszont még egy a szerdaira hajazó teljesítmény nagy eséllyel előcsalhatja azokat a híres fehér kendőket a zsebekből.
