Gy. András

8945 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Joselu
Tovább

Joselu: A Real Madrid életem legfontosabb klubja

A Real Madrid friss igazolása, egy újabb visszatérő, Joselu Mato a mai bemutatását követően a sajtó munkatársainak rendelkezésére állt.

Visszatérés

„A mai lehet életem egyik legboldogabb napja, ezért elnézést a feleségemtől és a gyerekeimtől. (nevet) Amikor távozol innen, mindig a visszatérésről álmodsz. Nagyon büszke vagyok arra, amit az elmúlt néhány évben elértem, ma pedig elérkezett a visszatérésem napja.”

„Szeretnék köszönetet mondani, hogy itt lehetek. Mindent bele fogok adni, ez életem legfontosabb klubja. Olyan értékeket tanítottak nekem, amelyeket soha nem felejtettem el a karrierem során. Csatárként szeretek gólokat lőni. Egész karrierem során gólokat lőttem, nem gondolom, hogy ez most másképp lenne.”

Szám

„Bármelyik mezszám hatalmas a Real Madrid első csapatában. Nagyon büszke vagyok arra, hogy bármelyiket is viselhetem. Ez teljesen másodlagos. A legfontosabb az, hogy itt vagyok, kiélvezem a pillanatot. Szerettem a Castillában a 9-est, de az, hogy lehet egy számom a világ legjobb 25 száma közül, óriási.”

Nyomás

„Nem azért vagyok itt, hogy pótoljak bárkit. Azért vagyok itt, hogy elvégezzem a magam feladatát, hogy minden tudásomat beleadjam. Szeretném jól érezni magam, azt teszem, amit az edző kér tőlem. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Karim mit jelentett ennek a klubnak. Ő a világ egyik legjobb csatára.”

Madridizmus

„Soha nem rejtettem véka alá a madridizmusomat, mindig madridista voltam, az embernek pedig olyan természetesen kell élnie az életét, ahogy csak tudja. Az, hogy viselhetem a világ legjobb klubjának bármilyen számú mezét, nagyon büszkévé tesz.”

Játékstílus

„Fizikálisabb játékos vagyok. Szeretek a tizenhatoson belülre törni. Szeretek gólokat szerezni, ahogy minden csatár. Az, hogy a világ legjobb ligái közül kettőben is megfordultam, segített a fejlődésemben. A legutóbbi idényeimben a számok alapján a legjobbak között voltam a ligában, szeretném ezt itt is megmutatni.”

Castilla

„Minden sokat változott. Madridista voltam már gyerekként is, amikor pedig megkaptam a lehetőséget, hogy a Castillába jöjjek, az nagy pillanat volt. Életem egyik legszebb napjaként emlékszem rá. 18 vagy 19 évesen nem ugyanúgy fogadod ezeket a dolgokat, ahogy most, de idejössz és mindent magadba szívsz, amit ez a klub közvetít. Olyan értékeket tanultam, amelyek csak a Real Madridot jellemzik, ez pedig segített abban, hogy nagy célokat érjek el a karrieremben, és mindenekelőtt a magánéletben.”

Első reakció a klub hívására

„Néhány nappal ezelőtt dőlt el minden. Nem mondtam semmit a gyerekeimnek az utolsó pillanatig, mivel egy tárgyalás során nem tudhatod, hogy milyen irányt vesznek a dolgok. De amikor az érdeklődés megjelenik, az minden játékos álma. Nem gondolom, hogy a gyerekeim, a feleségem már elhiszik, hogy ez megtörténik. Ki szeretnénk élvezni a pillanatot.”

„Az első kapcsolatfelvételkor soha nem beszélnek más játékosról. A Madridnak megvannak a maga értékei, mindig tiszteletben tartják a kapcsolatot a játékosokkal. Ebben az értelemben nagyszerűek voltak. Mindannyian megtettük a magunkét, hogy ez megtörténhessen. A klub tiszteletben tartotta azt is, hogy mi történik a korábbi csapatomnál, és amíg nem tudták biztosan, hogy mi történik, én nem tudtam semmit az egészről.”

Példaképek

„Csatárként mindig a legjobbakra nézel fel, itt pedig a világ legjobbjai közül jó néhányan voltak. Szerencsés voltam, hogy dolgozhattam velük, kiélvezhettem ezt az élményt. Nem tudok egy konkrét személyt mondani, de mindenhol, ahol voltam, próbáltam tanulni valamit mindegyiküktől.”

A szurkolók támogatása

„Nagyon hálás vagyok nekik. A Madrid szurkolói a legjobbat érdemlik. Mindig tisztelettel bántak velem. Játszottam itt vendégként, mindig nagyon kedvesek voltak velem az utcán. Csak köszönettel tartozom, hiszen a világ legjobb csapatában vagyok, az emberek támogatnak, hisznek bennem.”

A karrierjének kulcspillanata

„Egy madridi visszatérés mindig jó, bármikor, de nincs jobb időzítés, mint ez. A karrierem jó pillanatában vagyok, de nem ez a fontos. Az, hogy itt lehetek ma, hogy kiélvezhetem ezeket a pillanatokat, a világ bármely játékosának különleges érzés lenne.”

Vezető szerep

„Segíteni jöttem, hogy hozzátegyek mindent, amit tanultam. Nem én vagyok az, aki meg tudja mondani, hogy jönnek-e még játékosok vagy nem. Amikor elkezdek majd a csapattársaimmal dolgozni, biztosan nagyon izgulni fogok. Alig várom, hogy elkezdjük a munkát. Segíteni jöttem, mindent meg fogok tenni, amit az edző kér tőlem.”

Beszéltél Ancelottival?

„Nem volt lehetőségem beszélni vele mostanáig. Tudom, hogy milyen típusú játékos vagyok, tudom, hogy mit adhatok hozzá a csapat játékához. Beszélni fogok az edzővel, alkalmazkodom ahhoz, amit kér tőlem. Mindenben a rendelkezésére fogok állni.”

Forma

„Szerintem kell néhány nap pihenés, hogy felfogjam ezt az egészet. Szeretném kiélvezni a pillanatot. Az idény nem úgy ért véget, ahogy szerettük volna, de minden okkal történik a futballban. Büszke vagyok arra, amit a nemzeti csapattal elértünk, és hogy itt lehetek ma. Ez az, amire emlékezni fogok.”

Változott valami a távozása óta?

„Sokkal több a pálya, az épület. Nem olyan, mint 12 évvel ezelőtt volt. Minden fejlődik. Ez a klub mindig fejleszt valamit, mindenből a legjobb van itt. Most mindent meg fognak mutatni nekem, remélhetőleg hamarosan ki is élvezhetek mindent.”

Kapcsolat Carvajallal

„Egy öltözőben voltunk tizenegy évvel ezelőtt, különleges kapcsolatunk van azóta is, de már sokkal közelebb állunk egymáshoz. Nagyon örül, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, remélem, hogy sok mindent ünnepelhetünk majd együtt.”

Joselu és Pérez
Tovább

Bemutatták Joselut

A Real Madrid legújabb igazolásának tiszteletére megrendezett eseményen Florentino Pérez mondott beszédet, majd a játékos köszöntötte a madridistákat, mielőtt a fotózásokra került sor.

Florentino Pérez szavai

„Ma minden madridista boldog. Ma egy olyan játékos tér vissza a Real Madridba, aki korábban az utánpótlás részlegünkben pallérozódott, majd nagyszerű karriert épített fel a futball világában. Üdvözlünk újra a Real Madridban, ezzel a címerrel, amely az életed fontos részét képezi, nagy izgalmak vár rád.”

Florentino Pérez
Florentino Pérez (forrás: realmadrid.com)

„Az egyik olyan utánpótlás játékosunk vagy, aki a futball világában sikeres tudott lenni a tehetségének, kvalitásainak és azon értékeknek köszönhetően, amelyek végig kísérték a karrieredet, és amelyek kétségtelenül segítettek neked, amikor a legjobban szükséged volt rá. Itt megtanultál valamit, amit soha nem felejt el senki, aki valaha is a Real Madridnál edződött: soha ne add fel.”

„A góljaid, kemény munkád, ambícióid, karaktered hozott vissza téged a Real Madridba. Meggyőződésem, hogy segíteni fogsz nekünk, hogy jobb csapattá váljunk, egy olyan csapattá, amilyet te magad is láthattál néhány nagy BL-döntőnkben. A Real Madrid iránti szenvedélyed a szurkolóink támogatásával karöltve az egyik legnagyobb erősséged lesz a sikerek elérésében, amelyek életed egyik legizgalmasabb szakaszában várnak rád.”

Joselu
Joselu (forrás: realmadrid.com)

Joselu első mondatai visszatérése után

„Azóta erről a pillanatról álmodom, hogy távoztam. Nagyon izgatott vagyok. Szeretnék köszönetet mondani az elnök úrnak, José Ángelnek és Carlo Ancelottinak a bizalmukért. Az, hogy a Real Madrid címerét viselhetem, a legnagyobb megtiszteltetés. Mindent bele fogok adni érte. Mindörökké Hala Madrid!”

play-rounded-fill

Az esemény előtt Joselu megkapta az ilyenkor szokásos ajándékokat, köztük egy nevével ellátott, 14-es számú mezt.

Courtois
Tovább

Hivatalos közlemény: Courtois

A belga játékos hivatalos közleményt adott ki azt követően, hogy az edzője egy privát beszélgetésük kapcsán nyilatkozott az újságíróknak.

Az edző, Domenico Tedesco mondatai:

„Mindannyian együtt úgy döntöttünk, hogy Lukaku legyen a csapatkapitány Ausztria ellen, Courtois pedig a következő meccsen. Ezt mindenki elfogadta, de sajnos az osztrákok elleni találkozó után Courtois beszélni akart velem, és elmondta, hogy hazamegy, mivel csalódott és sértettnek érzi magát. Én az első pillanattól kezdve megpróbáltam megadni neki a megérdemelt megbecsülést. A szememben ő a világ legjobb kapusa. Imádom kapusként és emberként is. Meg vagyok döbbenve.”

Courtois közleménye:

„Ma délután meglepődve hallottam az edző sajtótájékoztatóját, ahol egy, az Ausztria ellen lejátszott mérkőzésünket követő privát beszélgetésünk egy részletéről mondta el szubjektív gondolatait.”

„Szeretném tisztázni, hogy nem ez az első és nem is az utolsó alkalom, hogy egy öltözőt érintő ügyről beszélgetek egy edzővel, de ez az első eset, hogy valaki úgy dönt, hogy ezt nyilvánosságra hozza. Emiatt rendkívül csalódott vagyok, de szeretném egyértelművé tenni, hogy az edző következtetései nem fedik a valóságot.”

„A beszélgetésünk során, mely nem egyéni érdekből született, magyarázatot kértem, továbbá azt, hogy olyan, mindenki számára előnyös döntéseket hozzon, amelyekkel elkerülhető, hogy ismét olyan helyzetbe kerüljünk, amely korábban már negatívan hatott ránk. A nemzeti csapat csapatkapitányának lenni vagy nem annak lenni nem egy szeszélyes, véletlenszerű döntés eredménye, erről neki kellene eldöntenie, ez az, amiről próbáltam őt meggyőzni. Sajnos nem sikerült elérnem a célomat.”

„Hangsúlyozom, hogy nem követelőztem, és már beszéltem a csapattársammal, Romelu Lukakuval a körülmények tisztázása érdekében. Ugyanakkor azt is szeretném tisztázni, hogy egyetlen más csapattársammal sem beszéltem erről vagy hasonló témáról, mint ahogy azt állították.”

„Továbbá a tegnapi napon vizsgálatokon estem át egy, a jobb térdemmel kapcsolatos probléma miatt. A klubom és a válogatott orvosi csapatai kapcsolatban álltak egymással, megvizsgáltak minden rendelkezésre álló anyagot, majd meghozták azt a döntést, hogy hagyjam el az edzőtábort.”

Bellingham
Tovább

Bellingham: Alig várom, hogy pályára lépjek a Bernabéuban

A Real Madrid egyik friss nyári igazolása, Jude Bellingham a Realmadrid TV-nek adott interjút.

Csatlakozás a Real Madridhoz

„Soha életemben nem voltam ennyire büszke. Csatlakoztam ehhez a klubhoz, ahol ilyen játékosok fordultak meg, itt van mögöttem ez a tizennégy BL-serleg… Ez egy felejthetetlen pillanat. Amikor rájuk nézek, még többet akarok nyerni és be akarom írni a nevemet a klub történelemkönyvébe, amely oly hatalmasra nőtt. Ezért is vagyok ennyire boldog, hogy itt lehetek.”

Erősség

„A legnagyobb előnyöm az, hogy egy kicsit mindenhez értek. Ez a legnagyobb erősségem, ez teszi lehetővé, hogy különböző posztokat töltsek be a pályán. Szeretek cselezni, párharcokat nyerni, ez a legszórakoztatóbb, de szerintem mégis az a legjobb tulajdonságom, hogy egy kicsit mindenhez hozzá tudok tenni.”

Folyamatos tanulás

„Megtiszteltetés ezekkel a játékosokkal játszani, tanulni tőlük, és persze remélhetőleg nyerni velük. Jó érzés, ha ennyi mindent magadba szívhatsz a csapattársaidtól a pályán és azon kívül is. Olyan leszek, mint egy szivacs, mindenkitől tanulni fogok.”

play-rounded-fill

Ancelotti

„Ő egy különleges edző. Az eredményei, a megnyert trófeái magukért beszélnek. Bármely edző vagy játékos azt mondaná, hogy milyen figyelemre méltó. A rólam mondott szavai különlegesek voltak, ez is befolyásolta a döntésemet. Alig várom, hogy a kezei alatt futballozzak és mindent beleadjak.”

Első nap a Bernabéuban

„Nehéz elképzelni azt a napot. Semmihez sem lesz hasonlítható. Három évet töltöttem a Dortmundban, a stadion és a szurkolók hihetetlenek, de a Bernabéu kivételes és elképesztő. Alig várom, hogy a szurkolók előtt játszhassak és mindent beleadhassak a győzelemért.”

Üzenet a madridistáknak

„Üdvözlöm a madridistákat szerte a világon. Alig várom, hogy játszhassak nektek. Most már itt vagyok. Köszönöm a meleg fogadtatást. Láttam az üzeneteiteket. Köszönök minden eddigit. Hala Madrid!”

Joselu
Tovább

Joselu: A Celta Vigótól a Real Madridig

A Real Madrid legújabb igazolása Joselu azt követően tér vissza a blancókhoz, hogy Spanyolországgal megnyerte a Nemzetek Ligáját.

Joselu Mato (Stuttgart, 1990.03.27) a Real Madrid új játékosa. A támadó azt követően tér vissza a klubunkhoz, hogy megnyerte a 2023-as Nemzetek Ligáját a spanyol válogatott színeiben, ahol kulcsszerepet vállalt, hiszen ő szerezte az olaszok elleni elődöntő győztes találatát, továbbá ő lett a spanyol liga legeredményesebb spanyol játékosa is (16 gól az Espanyol színeiben).

Joselu
Joselu (forrás: realmadrid.com)

Ancelotti kerete egy olyan tapasztalt játékossal erősödött, aki három top bajnokságban is megfordult és gólokat szerzett. Spanyolországban 58, Németországban 22, Angliában pedig 10 alkalommal volt eredményes.

Joselu korábban már megfordult a Real Maddirban. 2010-ben csatlakozott a Castillához, ahol két idényt töltött el és a csapat legeredményesebb játékosa volt. A második idényében kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a csapat feljutott a másodosztályba. 19 gólt szerzett a bajnokságban és még 7 találata volt a rájátszás mérkőzésein.

Joselu
Joselu (forrás: realmadrid.com)

A Castillában nyújtott teljesítménye folyományaként 2011. május 21-én debütálhatott a felnőtt csapatban is, egy Almería elleni találkozón a Bernabéuban. Ráadásul három perccel azután, hogy pályára lépett ezen a bajnokin, az eredményjelzőre is felkerülhetett a neve. Az utánpótlás részlegben eltöltött időszakát követően Németországba, majd Angliába ment, mielőtt visszatért a spanyol pontvadászatba. Legutóbbi két klubja az Alavés és az Espanyol volt.

Idén március óta a spanyol válogatott tagja, a norvégok elleni debütáló meccsén duplázni tudott. A támadó fontos szerepet játszott a csapat legutóbbi NL-győzelmében, hiszen az elődöntőben győztes gólt lőtt Olaszország ellen, a döntőben pedig értékesítette büntetőjét.

play-rounded-fill

Karrierje:

  • Celta Vigo (2009-10)
  • Real Madrid Castilla (2010-12)
  • Hoffenheim (2012-13)
  • Eintracht Frankfurt (2013-14)
  • Hannover 96 (2014-15)
  • Stoke City (2015-16)
  • Deportivo de La Coruña (2016-17)
  • Newcastle (2017-19)
  • Alavés (2019-22)
  • Espanyol (2022-23)
  • Real Madrid (2023-)

Trófeái:

  • 1 Nemzetek Ligája (2023)
Bellingham és Pérez
Tovább

Bemutatták Jude Bellinghamet

A Real Madrid angol játékosa, Jude Bellingham is bemutatásra került Valdebebasban, a Real Madrid edzőközpontjában. Az elmúlt napokban már megszokhattuk, hogy az ilyenkor szokásos menetrend egy videó megtekintése, elnöki köszöntő, majd a játékos első mondatai a blancók futballistájaként. Ezt fotózások, majd interjú követi.

Florentino Pérez köszöntő szavai

„Ez is egy olyan nap, amikor büszkének kell éreznünk magunkat, mivel a világ egyik legjobb játékosa érkezett meg a Real Madridba. És azért van itt velünk, mivel azt választotta, hogy itt legyen. Választhatta volna bármelyik nagy klubot, amelyek egy ilyen kaliberű játékost akartak igazolni, de ő úgy döntött, hogy az ő története a világ legnagyobb presztízsű klubjához vezet. 19 éves vagy, de már mostanra olyan játékossá váltál, akit a futballszurkolók látni akarnak egy stadionban.”

Pérez
Florentino Pérez (forrás: realmadrid.com)

„Ez az a pillanat, amelyről oly régóta álmodtál. Tudom, hogy mennyire keményen dolgoztál azért, hogy a 14 BL-címmel rendelkező klub része lehess. Olyan érzéseket tapasztalhatsz majd meg, amelyek átélésére csak a kiválasztottaknak van lehetősége. Mi megpróbálunk majd boldoggá tenni téged, hogy mindent elérhess, amit eddig nem sikerült. Készen állsz a kihívásra. De soha ne felejtsd el, hogy ebben a mezben, ezzel a címerrel semmi sem lehetetlen számodra. Köszönöm, hogy madridistává váltál, hogy meg akarod írni a saját történetedet ennél a klubnál, amely a világ legjobban kedvelt, szeretett klubja, ám egyben a legnagyobb elvárásokkal rendelkező klubja is.”

„Innentől kezdve az értékek, amelyek meghatároznak minket és segítenek abban, hogy elérjük a sokak számára látszólag elérhetetlen célokat, örökre veled maradnak. Biztos vagyok benne, hogy beleszeretsz a Real Madridba, ahogy sok millió gyermek, akik figyelték, ahogy az elmúlt tíz évben öt BL-címet nyert a csapat. Ezeken a felejthetetlen mérkőzéseken, csodálatos fordítások alkalmával, varázslatos döntőkben minden értékünk megtalálható. Kemény munka, önfejlesztés, bajtársiasság, tisztelet, alázat, szolidaritás, továbbá az, ami jellemez minket és az élethez való hozzáállásunkat is mutatja: a Real Madrid soha nem adja fel.”

play-rounded-fill

Bellingham első mondatai a Real Madrid játékosaként

„Ez életem legfontosabb napja, mivel a világ legnagyobb klubjához csatlakozom. Köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette: a Borussia Dortmundnak, a Birmingham City-nek, a Real Madrid elnökének, Juni Calafatnak, José Ángel Sáncheznek és a családomnak a támogatásukat. Hala Madrid!”

Bellingham
Bellingham (forrás: realmadrid.com)

A ceremónia előtt Bellingham is megkapta a szokásos ajándékokat, továbbá egy 5-ös számú, nevével ellátott mezt.

Valencia
Tovább

Hivatalos közlemény: Rodrygo Goes szavai

A Valencia CF hivatalos közleményben reagált Rodrygo Goes legutóbbi interjújára, amelyben a brazil támadó a Vinícius-t célzó rasszista támadásokkal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.

A Valencia közleménye:

A Valencia CF kategorikusan visszautasítja Rodrygo Goes azon állításait, amelyek szerint az egész Mestalla részt vett a csapattársát célzó rasszista szidalmazásokban.

Az ilyen kijelentések komoly hazugságok, amelyek teljes mértékben igazságtalan módon megbélyegeznek egy példás szurkolói bázist.

Ahogy szavait a mérkőzés után korrigáló Carlo Ancelotti esetében is tettük, ezúttal Rodrygo Goest kérjük, hogy korrigálja ezt a téves kijelentést. A Valencia CF fenntartja a jogot, hogy megtegye a szükséges jogi lépéseket a klubunk és a szurkolóink becsületének védelmében.

Emellett kérjük a játékosokat, hogy legyenek körültekintőek és felelősségteljesek a nyilatkozataik során.

Ismételten szeretnénk hangsúlyozni, hogy a leghatározottabban elítéljük a rasszizmus és az erőszak minden formáját, amint azt a sajnálatos incidensben érintett három szurkoló életre szóló eltiltása is mutatja. Nem férhet kétség ahhoz, hogy klubunk elkötelezett ezen társadalmi probléma felszámolásában.

Ugyanakkor maximális tiszteletet kérünk a szurkolóink számára is, továbbá kérjük, hogy ne támadják őket téves információkkal és téves híresztelésekkel.

Együtt a rasszizmus ellen.

Tiszteletet a szurkolóinknak.

Kiegészítés:

Rodrygo egyébként a következőt mondta egy interjú során: „Sokan mondják, hogy Spanyolország rasszista. Én nem gondolom, hogy rasszista ország lenne, az egész világon jelen van a rasszizmus. Vannak rasszista emberek, de maga az ország nem rasszista. A pályán voltam, láttam, ahogy az egész stadion azt kiabálja, hogy ’majom’. Velem is megtörténik, én is fekete vagyok.”

Interjú 2023
Tovább

Mbappé: A következő idényt a PSG-ben töltöm

A francia játékos egy exkluzív interjú keretein belül reagált az elmúlt néhány nap pletykáira.

A Le Parisien egy cikkében azt állította, hogy Mbappé ezen a nyáron szeretett volna a Real Madridba igazolni. A játékos erre a következőt mondta: „Hazugság. És minél nagyobb, annál jobban terjed. Már elmondtam, hogy a következő idényben is a PSG-ben leszek, ahol nagyon boldog vagyok.”

A La Gazzetta dello Sportnak adott exkluzív interjújában Mbappé nem fogta vissza magát.

„Nem mondtam, hogy azt szeretném, ha eladnának a Real Madridnak, vagy hogy távozni akarok. Egyedül annyit mondtam, hogy nem fogom aktiválni a plusz egy éves opciót a szerződésemben, amely így 2025-ig szólna. A PSG-vel soha nem beszéltem szerződéshosszabbításról, boldogan folytatom még egy évig.”

A játékos Messit is védelmébe vette:

„Ő a futballtörténelem egyik legjobb játékosa, sosem jó hallani, amikor egy olyan játékos mint ő, távozik. Nem igazán értem, hogy miért könnyebbültek meg annyian, amikor távozott. Nem kapta meg a megérdemelt tiszteletet Franciaországban.”

Az interjú során a futballban tapasztalható rasszizmus is szóba került:

„El kell kezdenünk azt, hogy amikor rasszista esetek történnek, lemegyünk a pályáról. A panaszkodás nem elég. Vinícius esetében nagyszerű volt látni, ahogy a brazil szövetség a védelmére kelt.”

Az olasz lap az AC Milannal kapcsolatban is kérdezte a játékost:

„Speciális a kapcsolatom a Milannal. Gyerekként olasz dadusom volt, sok időt töltöttem a családjával, mindegyikük AC Milan drukker volt. Szóval nekik köszönhetően sok Milan meccset néztem és nekik szurkoltam.”

„Részvétem a Berlusconi családnak, hatalmas veszteség érte a futballt. Ő egy emblematikus elnök volt, aki egy nagyszerű Milant alkotott meg, amely gyerekként álmodozásra késztetett. Remélem, hogy a szurkolók méltó módon emlékeznek meg róla.”

Bellingham
Tovább

Jude Bellingham: A Birmingham City-től a Real Madridig

Jude Bellingham (2003.06.29., Stourbridge) a Real Madrid legfrissebb igazolása. A világfutball egyik legnagyobb tehetsége úgy érkezik meg a Borussia Dortmund együttesétől a Real Madridba, hogy a Bundesliga 2022/2023-as idényének legjobb játékosává választották. A 19 éves játékos már most állandó kezdőnek számít az angol válogatottban.

Dortmund

Bellingham azt követően csatlakozik Ancelotti keretéhez, hogy három évet töltött el Németországban. A legutóbbi bizonyult a legjobb idényének a gólok tekintetében, hiszen 14 találatig jutott minden sorozatot figyelembe véve. A BVB együttesében 2020 szeptemberében debütált, ahol mindjárt be is talált, így a klub történetének legfiatalabb gólszerzőjévé vált (17 évesen és 77 naposan). Abban az idényben kezdőként lépett pályára a német kupa döntőjében, amelyet a BVB meg is nyert.

Válogatott

Azt követően, hogy 2020 novemberében a válogatottban is bemutatkozhatott, Bellingham behívót kapott a 2020-as Európa-bajnokságra is, ahol második helyen végzett csapatával. A 2022-es világbajnokságon is szerepelt, emellett a góllövők közé is bekerült a neve.

play-rounded-fill

Utánpótlás

Mielőtt Németországba költözött, Bellingham a Birmingham City utánpótlás csapataiban nevelkedett. Az első csapatban a klub történetének legfiatalabb debütánsa (16 évesen és 38 naposan) és gólszerzője (16 évesen és 63 naposan) lett 2019 augusztusában. Miután 2020 júliusában elhagyta az angol együttest, a Birmingham bejelentette, hogy visszavonultatják a 22-es számú mezt a tiszteletére.

Karrier

  • Birmingham City utánpótlás csapatok
  • Birmingham City (2019-20)
  • Borussia Dortmund (2020-23)
  • Real Madrid (2023- )

Trófeák

  • 1 Német kupa (2021)

Nacho
Tovább

Íme a 2023/2024-es idény elsőszámú meze

A Real Madrid hivatalosan is elindította a következő idény elsőszámú mezeinek értékesítését, a felszerelés, amely a csapat amerikai túráján debütál, már elérhető a klub hivatalos boltjaiban.

A Real Madrid és az adidas közös projektjeként elkészült új szerelés a klub és a szurkolók közötti egységet ünnepli, a nyakrész hátulján az „Hala Madrid!” felirattal. A tradicionális fehér szín mellett ezúttal az aranyszínű csíkozás jelenik meg a vállakon, a v-nyakon és az ujjakon pedig a tengerészkék és az arany jelenik meg hangsúlyosan.

play-rounded-fill

A mez újrahasznosított anyagokból készül és HEAT.RDY technológiával büszkélkedhet, amely hőmérsékletszabályozást tesz lehetővé.